A víz az egyik legfontosabb lételemünk! Minden jog fenntartva! Alle Rechte vorbehalten! All rights reserved!
A méz, a virágpor, a propolisz, a fahéj és a fokhagyma népszerűsége egyre nő!

Keresés a honlapon


HÍREK
A 425.000 látogatóm tiszteletére
- 2017.06.29.

Vörösmarty Mihály

Szózat

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, ó magyar;
Bölcsőd az...

tovább



Nem porzik!
- 2012.05.22.


A humuszban gazdag, vízzel kellőképpen ellátott talaj nem porzik!

tovább



Élelmiszer és ivóvíz
- 2012.04.12.


Földünk lakosaiból legalább egy milliárd ember éhezik, közel 1,5 milliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez, miközben a Föld termékeinek 80 %-át, a lakosság 20 %-a élvezi...

Német-, osztrák kórházakban, óvodákban, iskolákban, idősek otthonában "kezelték" a vizet, (fizikai- és kémiai szűrés, Edelstahl vezetékek, és tartályok alkalmazása), mely eljárásokat követően ugrásszerűen növekedett az egészséges emberek száma. A betegágyakon fekvők sokkal gyorsabban gyógyultak...

tovább



Árvíz- és aszálykár
- 2010.06.04.


Általában tavasszal-, vagy zöldáradáskor az árvíz- belvíz kártétele folytán szinte elúszik-, majd nyár közepén és végén kiszárad Magyarország!

Megoldási javaslat: baloldali menüsor: a VJ-XI. sz, a VJ-VII. sz. víztározók, továbbá a Balaton, Velencei tó...

tovább



Székely Himnusz
- 2013.07.20.

Csanády György (1895-1952) 1921-ben írta a költeményt, zenéjét Mihalik Kálmán szerezte

Ki tudja merre, merre visz a végzet,
göröngyös úton sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillagösvényen.

Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
ne hagyd elveszni Erdélyt, Erdélyt Istenem!
Csanády György

tovább



Arany János
- 2007.06.19.


Bolond Istók - (1873)
második ének 7. versszak

"És engem akkor oly érzés fogott el...
A szőlős gazda is, az egyszeri,
Magánkivűl s őrjöngve kacagott fel,
Látván, hogy szőlejét a jég veri,
Dorongot ő is hirtelen kapott fel,
Paskolni kezdé, hullván könnyei:
No hát, no! Így kiált; én Uram Isten!
Csak rajta! hadd lám: mire megyünk ketten?"

tovább



Perspektíva?
- 2012.07.25.


Kínai közmondás:

Kövess egy kutyát; a szemétdombra jutsz,
kövess egy tigrist; a dzsungel ura leszel...

tovább






A cári kincs megkaparintásának eszközei

(Olvasmányok, ollózások, gondolatok)

A fogságba ejtett és alaposan megdögönyözött MOSZAD- ügynök így folytatta vallomását:

- Én kérem hamis papírokkal utaztam Moszkvába! Sikerült igazolnom azt, hogy Leningrádban születtem. A Leningrádban élő, nyelvprofesszor bácsikám beajánlott engem az egyik moszkvai könyvtárba. Én kérem a Moszkvába történt átdobásomat követő két éven át, restaurátorként dolgoztam a Moszkvai Központi Könyvtárban.

Egyik nap benyitott a műhelyembe két tizenéves, jól öltözött gyerek. Egy lány és egy fiú. Bemutatkozásukkor nyomban kiderült, hogy ők a moszkvai Rendőrfőkapitány gyermekei. Magukkal hoztak két nagyméretű, igen régi, díszes bőrkötésű, rendkívül értékes könyvet.

Ekkor kinyílt a vallatószoba ajtaja; váratlanul a főparancsnok lépett a helyiségbe. Borisz alezredes felpattant, vigyázzállásba vágta magát, fővetéssel tisztelgett.

- Folytassák. – Mondta keményen a Marsall és leült az egyik székre. A MOSZAD– ügynöke előzékenyen fordult a Marsall felé és nem mindennapi élettörtének bemutatását, kissé kiszínezve folytatta:

- A két könyvet valahol rejtegethették! Az eltelt évtizedek eléggé megviselték azokat. Éppen azon tűnődtem, hogy vajon miként juthatott a két tizenéves, modern öltözékű gyerek ezekhez a becses értékű könyvritkaságokhoz, amikor megszólalt a lány. Azt kérte, hogy hozzam rendbe a könyveket, mivel azok számukra nagyon fontosak. Azt is mondta, hogy a két könyvet a nagyapjuk ajándékozta nekik. Mi sem természetesebb, hogy elvállaltam a munkát. Három hónap türelmi időt kértem a főkapitány gyerekeitől, noha tisztában voltam azzal, hogy annyi idő nem lesz elég a restaurálásra. A fiú megkérdezte, hogy mennyibe fog kerülni a restaurálás?

Én akkor gondterhelt arcot formálva lapoztam bele az első kötetbe. Egy vallástörténeti műgyűjtemény volt az, tele eredeti francia-, olasz- és héber nyelvű írásokkal. A vastag bőrkötésű könyv becsült korából első ránézésre megállapítottam, hogy a gyerekek bárkitől kapták is a két könyvritkaságot, azoknak az eredeti tulajdonosa II. Miklós cár volt. Biztos voltam abban, hogy a két könyv a cár könyvtárából származott!

Két ilyen nagy értékű műalkotás restaurálásának a tényleges költsége, a főkapitány fizetésnek legalább egyévi összegét emésztette volna fel.
Természetesen a két gyereknek nem mondtam árat!

Azt válaszoltam, hogy az csak később fog kiderülni mennyit kell a könyveken dolgoznom. Azt is mondtam, hogy a pénzügyeket az apjukkal szeretném megbeszélni. A két intelligens gyerek egyetértett ezzel a megoldással. Amikor eltávoztak kinéztem az utcára nyíló ablakomon. Láttam, hogy egy rendőrtábornoki egyenruhát viselő férfi várakozott rájuk, egy nagyméretű fekete Csajkával. A hatalmas luxuskocsit sofőr vezette. A rendőrtábornokot és annak családját két testőr kísérte.

Én kérem a két ritkaság számba menő műremek láttán nagyon izgatott lettem! Egész éjjel bújtam, tanulmányoztam a könyveket. Megállapítottam, hogy azok mégsem mentek annyira tönkre, mint azt első látásra gondoltam.

A Marsall élénken figyelt! Borisz alezredes azonban kezdte türelmét veszteni.

- Idefigyeljen jóember, ne próbáljon nekünk művészettörténeti előadást tartani. Térjen végre a lényegre! – Kiáltott felbőszülve.

A Marsall szólalt meg.

- Kérem vegye le az atlétáját, dobja azt a szemetes kosárba. Átmegyünk egy másik szobába. Bizonyára zavarja Önt, ez az orrfacsaró bűz. – Mondta csendesen a főparancsnok, aki egyre fokozódó érdeklődéssel hallgatta a zsidó ügynök által előadott furcsa történetet.

Borisz egy új inget, egy újatlan pulóvert, egy pantallót és új papucsokat adott át a kissé vacogó fogolynak. Kevéssel korábban nagyon megverte a foglyot, mivel az nem akart vallomást tenni.

- Kérem folytassa! - Parancsolta a Marsall, amint helyet foglaltak az egyik üres irodahelyiségben. MOSZAD– ügynöke útközben csaknem át is öltözött. Tovább mesélt:

- Eme nem várt szerencse folytán, az egyik legnagyobb örömöm az volt, hogy végre adódott egy magas körökben mozgó kapcsolatom. Elhatároztam, hogy a felkínálkozó lehetőséget kiaknázom. Abban reménykedtem, hogy a jövőben a moszkvai Főkapitány köreiben képes leszek olyan értékes információkhoz jutni, melyeket a MOSZAD- főnökéhez továbbíthatok. Abban a pillanatban, a Moszad ügynöke valamiért stílust váltott!
Egész testével a Marsall felé fordulva ezeket mondta:

- Két hét szabadságot vettem ki, s a két könyvet a lakásomra vittem. Szinte éjjel–nappal dolgoztam rajtuk. Mondanom sem kell, hogy azok a könyvek lettek a legkedvesebb olvasmányaim. Az első hét leforgása alatt megtisztogattam, megjavítottam a külső borítókat. Amikor a bőrkötések belső felét restauráltam, a második kötet hátsó borítóján észrevettem, hogy az valamivel vastagabb a másiknál. Arra gondoltam, hogy valamit elrejthettek benne.

Izgatottan fejtettem le a legfelső papírlapot, mely alatt egy finom szarvasbőr fedés eltakart valamit. Egyébként az a réteg teljesen sértetlen volt. A szarvasbőr borítás alatt találtam egy írást és három széfkulcsot. Amikor az írásra néztem, a cár kézírását nyomban felismertem. Korábban több dokumentumban is találkoztam a cártól származó kézírással, ezért nem merült fel bennem semmiféle kétség. A cár franciául írt kedvenc lányának Anasztáziának.

Én kérem jól megértem azt a nyelvet is. Mohón kezdtem olvasni az írást! Az állt benne, hogy a szerető apa egy meglehetősen elmés megoldást eszelt ki arra, hogy több oldalról is gondoskodjon kedvenc lányának a jövőjéről. A zsidó ügynök kis szünetet tartott, miközben két hatalmas termetű kihallgatójára nézett. Kíváncsi volt az eddig elmondottak hatására. Borisz azonban nem hagyott időt neki a vizsgálódásra. Ráparancsolt, hogy folytassa vallomását.

- Igenis kérem, máris folytatom! A levél konkrétan azt tartalmazta, hogy a mellékelt széfkulcsok az egyik nagy svájci bank tulajdonában álló páncéltermet és abban a C6 - os számú trezort nyitják. Levelében a cár azt kérte Anasztáziától, hogy a széfet csak az ő halálát követően nyissa fel.

- Hol vannak a széfkulcsok? – Kérdezte a Marsall.
- Azok kérem itt vannak a nyakamban! - Felelte a MOSZAD– ügynöke és bizonyítékként máris az inggallérja alatt kezdett matatni. Egy erős ezüst nyakláncon függő bőrzacskót halászott elő.
- Ez kérem az én amulettem. – Mondta hamiskás mosollyal.
- Mit talált Ön a széfben? – Dörgött Borisz alezredes félelmetes hangja.

- Ja kérem, amikor én nyolc évvel ezelőtt, a rendőrfőkapitány úr ajánlása kapcsán a KGB– nél alkalmazást nyertem, alá kellett írnom egy nyilatkozatot arról, hogy kizárólag a felettesem parancsának engedelmeskedve utazhatok külföldre.

- Hányszor és hová vezényelték Önt, az elmúlt nyolc év során? – Kérdezte a Marsall, miközben kezét a bőrtokocskáért nyújtotta.
- Én kérem az 1983-ban történt beépülésem óta most kaptam először parancsot arra, hogy az egyik árulót üldöző csoport vezetőjeként külföldre utazzak. – Szólt kissé remegő hangon a zsidó ügynök, miközben átnyújtotta a Marsallnak a bőrtokot!

A főparancsnok az asztalra borította a bőrzacskó tartalmát. Három csillogó, lapos sárgaréz ötvözetű széfkulcs koppant az asztalon. A Marsall szó nélkül vette markába a kulcsokat és távozott a helyiségből.

Amint belépett a párnázott páncélajtóval védett dolgozószobájába, újból kézbe vette a titokzatos cári-széfkulcsokat. Nézegette, forgatta azokat. A gazdagon díszített kulcsok fején egy– egy mély gravírozás volt, mely cári koronát formázott meg. Ezen túl két kulcsfejen, a koronát ábrázoló gravírozáson belül egy C6 – os jel is látható volt.

A Marsall átment a régióparancsnoki könyvtárba. Leemelte a polcról a „Svájci bankvilág útvesztői” című német nyelvű regényt. Fellapozta az „Uralkodóházak páncéltermei” c. fejezetet. A szövegben volt egy hivatkozás amely arra vonatkozott, hogy a részletes adatok a „Pénzügyi Világlexikon”- ban találhatók. A főparancsnok visszasietett a dolgozószobájába. A CD–lemezeket katonás rendben tartalmazó beépített szekrényéből kiemelte a német nyelvű „Pénzügyi Világlexikon” című lemezt. Behelyezte computerébe. A nagyteljesítményű gép nyomban megnyitotta a könyvtárat. A Marsall begépelte a „Cári család kincsei” keresőszavakat. A gép válaszolt, találatok száma: 492945. A Marsall a „trezorok” szóval szűkítette a keresést. A gép 8412 találatot jelzett. A „cári család svájci bankszéfei”
; szavak után a Marsall újból lenyomta az enter gombot. Ekkor már csak 355 találatot jelzett a számítógép. A főparancsnok gyorsan pörgette a megnyitott oldalakat. Egyszer csak megtalálta amit keresett! Az egyik Zürich- i bank páncéltermében, a Bank off England megrendelésére, kizárólag a cári- család részére fenntartott trezorok voltak. A trezorok számozása 1–50 – ig terjedt.

A Marsall gyorsan számot vetett magában. A cári családnak jelenleg 47 tagja él külföldön. - Állapította meg sommásan. Az 1918– as vérengzéskor legyilkolták II. Miklós cárt, a német származású feleségét és az öt gyermekét. Azonban közel hetven éven át, masszívan tartotta magát az a hír, hogy valamilyen Isteni- csoda folytán Anasztázia nagyhercegnő, - aki fiatal testébe hat lövést kapott -, túlélte a brutális mészárlást.

A cári családnál, az időközben eltelt évtizedek során, közel tucatnyi „ál-nagyhercegnő” jelentkezett főként Európából. Ám egyiküknek a testén hat golyó által ütött sebforradás volt látható.

Megjegyzés:

Elbeszélésem előszavában is kihangsúlyozom azt, hogy - a megírt s z t o r i k nem valósak-, hanem kitalált történetek.

Mielőtt, az alábbi mondatokat közreadnám újból kimondom, hogy amennyiben valakinek a ténylegesen megtörtént eseményeket, vagy helyszíneket, ill. személyeket illetően mégis sikerült volna hasonlóságot felfedeznie, az csupán a véletlen műve! Kitalációból eredően írtam pl. azt is, hogy a Marsall által vezetett óriásholdingnak, - a cégdokumentumok szerint -, Zürichben van a központja. Fenti állításomnak nem mond ellent azon írás, amelyet a Heti Világgazdaság közölt, 2003. szeptember 13-án, a 41, oldalon, az alábbi címmel, ill. tartalmi elemekkel:

„BOLGÁR-SVÁJCI MAFFIATÖRTÉNET eredeti tőkefelhalmozás”.

„Formálisan még ma is Svájcból irányítják a kétes eredetű bolgár Multigroup száznál is több kelet-európai érdekeltségét”.

A fent idézett újságcikkben, egyebek mellett ezek olvashatók még:

„Pavlov a szokványostól meglehetősen eltérő úton jutott el a műkereskedelemig: szabadfogású birkózóból, sportfőiskolát végzett újságíró lett és - karrierjét egyengetendő - a katonai kémelhárítás főnökének a lányát vette feleségül”… „A cég először szövetkezeti formát öltött, mert akkor még ilyenként lehetett magánkézben, a hét alapító tag majd mindegyike a titkosszolgálatnál volt főállásban”.
„Amióta a balkáni ország leggazdagabb polgáraként számon tartott Pavlovot idén március 7-én Szófiában a nyílt utcán szíven lőtte egy bérgyilkos”…
„Március óta további öt multigroupost tettek el láb alól”.

Nos, az élet megy tovább, s mindenki járja a maga útját, mind addig amíg teheti azt. Nemde?

(Idézet a Potsdami jegyzőkönyvből.)
„A tárgyalások Potsdamban 1945. július 17- augusztus 2-ig tartottak. Harry S. Truman, J. V. Sztálin, Winston S. Churchill kilenc plenáris ülést tartott. A Potsdami Értekezlet, amely az európai népek együttélésére és az európai biztonságra olyan tartós befolyással volt, mint egyetlen nemzetközi konferencia sem azt megelőzően, a Hitler-ellenes koalícióba tömörült népeknek a német imperialista fasizmus és militarizmus elleni sikeres harca eredményeként jött létre”.

A nagyhatalmú Marsall

A Marsall nyugtalan volt. Megnézte óráját és elcsodálkozott. Csaknem egy órája ült már hálószobájában, mélyen gondolatiba roskadva. Felesége Nádja ezredes, elszenderült a televízió előtt. Nádja hirtelen felébredt. A szépasszony megdermedt, amint hatalmas férjére pillantott. Nyomban kiment szeméből az álom. Az egykori cselgáncsbajnok ezredes nő, a KGB európai-, ázsiai és a NATO- tagországok, külföldi főparancsnokságának személyzeti vezetője jól ismerte férjét. A nagyhatalmú, parancsoláshoz szokott magas rangú katona, a „Szovjetunió hőse” kitüntetés birtokosa, gondterhelten ült az egyik bőrfotelben.
A Marsall, hivatalosan a Szovjetunió rendkívüli- és meghatalmazott tengerészeti attaséja volt Bécsben. Ez a beosztás azonban csupán álcázás volt, mely az ellenség megtévesztését szolgálta. Tizenhat éve elmúlt már, hogy Ő vezette, vezényelte, kiképző tanárként oktatta a külföldre kirendelt hírszerző főtiszteket. Vezénylő főparancsnoka volt a KGB Európai- és Ázsiai osztályának, valamint a NATO-tagországokban működő hírszerzőszolgálatnak. Természetesen ez a dolog amolyan hétpecsétes titok volt. A honvédelmi minisztert kivéve, sem a miniszterek, sem a nagykövetek nem voltak eme titkok tudói. A Marsallt a magas beosztású moszkvai párt és állami vezetők, ill. katonai felettesei tisztelték, fenntartás nélkül megbíztak benne.

Természetesen nem lenne teljes a kép, ha nem tennék említést az emberi fajt súlytó szörnyű betegségek némelyikéről, pl. az irigységről és a féltékenységről. Ezekből, az emberi erények közé nem sorolható rossz tulajdonságokból eredően, a fenti titok kevés tudói közül többek szemét is szúrta az az óriási hatalom, amely a Marsall kezében összpontosult. Ám Ő az irigykedőket, a gáncsoskodni akarókat simán leszerelte az általa produkált szenzációs eredményekkel. Ez utóbbiaknak köszönhette egyebek mellett azt is, hogy kinevezésekor önálló aláírási- és korlátlan döntési joggal ruházták fel őt a moszkvai vezetők. A szovjet fegyveres erőknél szolgálatot teljesítő vezénylő főparancsnokok közül, egyedül a Marsallnak volt joga ahhoz, hogy előzetes egyeztetés nélkül, rendkívüli előléptetéseket, ill. lefokozásokat foganatosítson, mégpedig tábornoki rendfokozatig bezárólag. Ő egy személ
yben döntött a külföldön szolgálatot teljesítő főtisztek havi fizetéséről, ellátmányuk összegéről, valamint egyéb járandóságaikról. Ő adott külföldi lakást és autót a beosztottainak. Kizárólagos jogot gyakorolt, az egyes országokba történő vezényléseket illetően!

Vezető munkatársai, a magas rangú KGB- ügynökök, a rajongásig szerették, tisztelték Őt.

Gondolkodás nélkül tűzbe mentek volna szeretett főparancsnokukért. Beosztottai, tanítványai szemében ö volt a nagy, a megfellebbezhetetlen példakép! Más kérdés az, hogy a Marsall egyébként is olyan fizikai adottságú ember volt, akivel senkinek nem volt tanácsos újat húznia. Közel kétméteres, kisportolt, atléta termete, rendkívül megnyerő külseje mögött, egy hihetetlen fizikai erejű, vad, ugrásra kész gépember lapult meg. Fiatalabb éveiben bajnokságokat nyert ökölvívásban és úszásban. Kardvívásban és céllövészetben minden tiszttársát felülmúlta. Mestere volt a KGB- Akadémián kötelező tantárgyként oktatott önvédelmi sportoknak is. Fiatal éveiben, egykori kiképző tanárai már az edzőteremben igyekeztek elkerülni a vele történő gyakorlást. Vasmarkának csontropogtató szorításától mindenki óvakodott.

Visszatérve azonban az álmatlan éjszakára; - a rendkívüli előrelátásáról híres Marsall, már négy évvel a szóban forgó esemény előtt, - Bécsbe érkezésüket követően-, egyik szemfüles belső emberét, Viktor őrnagyot bízta meg azzal, hogy titokban állandóan tartsa szemmel, mindenhová kövesse és védje a Marsall egyetlen szem, gyönyörű lányát Natalit. Egyébként csak az abszolút bennfentesek tudták, hogy Natali kicsoda valójában. Útlevelében az állt, hogy angol állampolgár, neve Natali Boergh. Natali általános iskolai tanulmányainak felét Londonban, másik felét Párizsban végezte. A fenti történések idején, már nem tanult. Nyár elején végzett egy bécsi pénzügyi szakos középiskolában.

Viktor őrnagy személyi testőr szerepéről a Marsallon kívül, csak Natali anyja és Kolja ezredes, Viktor közvetlen felettese tudott. Az őrnagynak az volt a feladata, hogy észrevétlenül, a lehető legalaposabban ügyeljen a gyönyörű orosz származású kisasszonyra. Akár az „imperialisták” is megkörnyékezhették, sőt még fel is használhatták volna, a főkatona feltűnően szép, tizenkilenc éves, a férfiszemeket igencsak megforgató, rendkívül csinos lányát. Ez a személykövetéses figyelés, nagyon szívesen vállalt feladat volt Viktor őrnagy számára, merthogy évek óta reménytelen, szűnni nem akaró, viszonzatlan szerelmet táplált Natali iránt. Viktor a KGB- fiatal, alig harmincéves őrnagya okos, intelligens ember volt. Tisztában volt azzal, hogy ez a gyönyörű virágszál nem az Ő számára nyílott. Természetesen, azért senki nem szólhatta meg őt, hogy ágaskodó
férfiassága és el–el kalandozó gondolatai voltak. Ezen gondolatainak azonban mindenkor ura tudott maradni a fegyelmezett, kiváló katona. Ő teljesen reménytelenül szerette, epekedve imádta a gondjaira bízott, elbűvölő mosolyú, szépséges kisasszonyt.

A Marsall az állandó, odaadó felügyeletnek és a megbízható, intelligens főtisztjének köszönhetően, néhány perccel 21,00 óra előtt, megkapta a jelentést lánya váratlan kiruccanásáról.

- Elől járóban, - a téma jobb megértése érdekében-, nem mehetünk el szó nélkül a mindig hivatása magaslatán álló Viktor őrnagy jogos megdöbbenése mellett sem. Pláne nem annak tudatában, hogy át ne éreznénk a fiatal Őrnagy helyzetét, ill. lelki tusáját, akinek szeme- szája tátva maradt, amikor azt látta, hogy Natali este fél kilenckor egyedül hagyja el a követséget, majd taxiba ül és alig félóra múltán besétál egy wienerwaldi luxusvilla kapuján! Viktort szinte az őrületbe kergette a látvány, hiszen ő eddig a világon semmit nem tudott arról, hogy Natalinak a bécsi luxusvillanegyedben bármiféle kapcsolata lett volna. Pedig az őrnagynak, - Natali éjszakáit kivéve-, mindenről tudnia kellett! Viktor őrnagy jogosan hitte azt, hogy elérkezett élete fordulópontjához, merthogy ma valami olyasféle fog történni az életében, ami eddig még soha. Kifin
omult ösztöne megsúgta neki, hogy olyan események előtt áll, melyek ki fognak hatni KGB–s karrierjére.

Gondolatai közepette hirtelenében nagyon pesszimistává vált, hiszen az ominózus kiruccanás előtt csaknem elszalasztotta Natalit. A széplány egyedül, egyáltalán nem szokott ilyen későn a Marsall házán kívül mutatkozni. Pláne nem szokta egyedül elhagyni a követséget! Még szerencse, hogy Viktor őrnagy vacsora után átsétált az egyébként éjfélig üzemelő kantinba. Cimboráival megitta a szokásos egy üveg sörét és indult hazafelé. Valami reménységféle állandóan hajtotta őt, a mélyen titkolt szerelme felé. A sörözést követően úgy vette útját, hogy rápillanthasson a főparancsnok tágas villájára. Viktor esténként fel-fel szokott nézni az első emelet egyik ablakára, mely mögött Natali élt. Azon az estén is ez volt a szándéka, ám borotvaéles füle jelezte, hogy a villa felől közeledik valaki. Finom lépések zaját hallotta. Az érkezőt még nem lehetett látni a sűrűn
benőtt park bokraitól. A fiatal őrnagy éberségét dicséri, hogy a zaj hallatán, nyomban megbújt, figyelőállást foglalt el. Egy párduc ügyességét meghazudtoló ugrással vetette fel magát, a parkban álló juharfára és szorosan a fatörzs méretű oldalágra lapulva, éberen figyelt. Szeme–szája tátva maradt, amikor Natalit pillantotta meg, aki sebes léptekkel tartott egyenesen a főkapu felé. Viktor őrnagy futva tette meg az utat szolgálati kocsijáig, bepattant, s máris robogott kifelé a főbejáraton. Ösztönszerűen fordult a belváros felé. Alig haladt száz métert, amikor azt látta, hogy Natali beszállt a sarkon várakozó taxiba. Az őrnagy tisztes távolból követte a taxit. Útközben azon tűnődött, hogy vajon mi fog kisülni ebből a fölöttébb furcsa dologból?

A Natalit szállító taxi a wienerwaldi luxusvillanegyed egyik jókora háza előtt fékezett, majd megállt. Az őrnagynak maradt annyi ideje, hogy osztrák rendszámú Ford- Taunusz gépkocsijával sikerült megbújnia a magasra nőtt sövénykerítés mellett. A fegyelmezett őrnagy, kiváló katona hírében állt.

Farkasölő volt!

Farkasölő kiképzését a Marsalltól kapta. Szolgálat közben eddig még soha nem hibázott. Hat évvel korábban, a Berlini KGB- Akadémián, rendkívüli képességei miatt figyelt fel rá a Marsall. Akkor került a főparancsnok mellé, első osztályú hadsegéd beosztásba. Az őrnagy önmaga előtt is nagyon röstellte a dolgot, de ebben a kényes helyzetben, csaknem cserbenhagyta veleszületett higgadtsága. Rendkívül feszült volt. Korábbi szolgálati éveiben is adódtak már nehéz harcifeladatai, ám Ő ezekben az esetekben mindig megbízható, jó döntéseket hozott. Ez a képessége most szinte csődöt mondott. Hiába részesült szenzációs kiképzésben, hiába volt az akadémián évfolyamelső, most mégis elbizonytalanodott, tanácstalanul ült kocsijában. Azon törte a fejét, hogy vajon vészhelyzet e ez a mostani? Ő ugyanis szigorú parancsot kapott arra, hogy kizárólag vészhelyzetben fedheti
fel magát, s csakis ilyen jellegű esemény elhárítása céljából léphetett volna közbe. A fiatal, erőtől duzzadó Őrnagy, legszívesebben alaposan megszorongatta volna a Natalit odacsalogató férfi nyakát. Abban ugyanis teljesen biztos volt, hogy férfi van a dologban. Először arra gondolt, hogy közvetlen felettesét, Kolja ezredest, a Marsall biztonsági parancsnokságának vezetőjét fogja felhívni, ám az esetleges közbelépés sürgősségére való tekintettel, ez a megoldás idővesztésnek tűnt, nem is beszélve a rendkívül kényes szituáció felfedéséről. Vajon mit szólna a Marsall, ha ebbe a fölöttébb diszkrét ügybe beavatná az ezredest? Alig két percig tépelődött az Őrnagy, majd hirtelen döntött. A Marsall „vészhelyzet” estén hívható mobiltelefonszámát tárcsázta.
- Tisztelettel jelentkezem Mr. Y, - csengett az őrnagy ismerős hangja angolul, a Marsall fülébe. A KGB- rendtartás szerint, telefonban csak ezen a módon szólíthatták meg beosztottai a Marsallt.
- Jelentem, Natali kisasszony 20 óra 55 perckor belépett a Wienerwald, Steiner Str. 3/a. sz. alatti luxusvilla kapuján. Kérem a további utasítást!

A Marsall több, mint 70.000 hírszerző főtiszt munkáját irányította. Naponta vezényelte őket, veszélyesebbnél, veszélyesebb feladatok végrehajtására, kényes természetű akciók realizálására. Így érthető, hogy sokszor kapott hívást a „vészhelyzet” esetére fenntartott öt mobiltelefonjának valamelyikén. Azt azonban a legrosszabb álmában sem gondolta, hogy egyszer az is megtörténhet, hogy a vészhívás az Ő egyetlen szem lányára, féltve őrzött szeme fényére fog vonatkozni.

A főparancsnokot nagyon megdöbbentette a különleges hír. Nyomban észlelte megbecsült emberének hangján, a nem leplezhető izgatottságot.
Ám az apai ösztön segített. A főparancsnok viszonylag gyorsan összeszedte magát, nyugalmat parancsolt lázadó ösztöneinek. Megköszönte a jelentést és utasította a főtisztet, hogy maradjon figyelőhelyén, további utasításig ne tegyen semmit.

A Marsall még a főparancsnoki irodában tartózkodott, amikor Viktor őrnagy felhívta Őt. Ösztönszerű gondossággal zárta be páncélszekrényét, majd az asztalon heverő iratokat táskájába süllyesztette. Gondolataiba mélyedve sétált saját rezidenciája felé.
- Vajon mi keresni valója lehet lányának késő este, a milliomosok által lakott bécsi luxusvillanegyedben? - Egyre csak ez járt, a sietősen haladó főkatona fejében. Belépett az előszobába, ahol csend fogadta. Csak az osztrák TV – 1 hangja volt hallható a hálószobából. A Marsall halkan lépett be a hálószobájukba. Felesége jóízűen aludt az egyik kényelmes bőrfotelben. A bekapcsolt Sony márkájú, nagyképernyős televízió monoton hangon szólt. A Marsall nem zavarta meg neje édes álmát. Leült a hálószobában, gondolkodott, elmélyedten töprengett, gyötrődött magában. A hosszú évtizedeken át tartó állandó készenléti szolgálat kifinomította érzékeit. Ez a képessége egyre inkább azt súgta neki, hogy ebben a dologban valami nagyon nincs rendben.

- Alszol Nádja? - Szólt a Marsall tompított hangon imádott Feleségéhez.
- Neeem. - Hangzott az álmos asszony válasza, miközben nagyokat ásítozva ébredezett.
- Kicsit elbóbiskoltam, nagyon nehéz napom volt, mentegetőzött a Marsall gyönyörű felesége. A Marsall, jó férj, jó apa volt. Nagyon szerette a családját. A két magas pozíciót betöltő szülő tejben, vajban fürösztötte Natalit. Minden lehetséges jót megadtak neki. Dédelgették szenzációs képességű gyereküket.
- Mi történt kedvesem, miért nem fekszel le, csak nem fáj valamid? – Kérdezte az aggódó asszony. Megismerkedésük óta még soha nem látta ilyen szárnyaszegettnek, hatalmas erejű férjét. A Marsallnak meglehetősen nehezére esett nyugalmat színlelnie. Keresnie kellett a megfelelő szavakat.
- Nádja, mondd csak, hol van most a lányunk? - Vetette két
hatalmas, mélybarna szemét nejére a főkatona.
- Jaj. - Válaszolt kedvesen Nádja.
- Csak nem ezért aggódsz drágám. - Mondta csicseregve.
- Natali, Zeneidáéknál van, a Zina szülinapját ünneplik a barátnőivel együtt. Azt mondta, hogy éjfél körül érkezik haza. A sofőröm Igor százados megy érte.
- Ugye jól tudom, hogy a követség területén laknak Zina szülei?
– Kérdezte nyomott hangon a Marsall.
- Igen. - Válaszolta kissé elbizonytalanodva az asszony.
- Nádja, véleményed szerint hogyan tudnánk tapintatosan leellenörízni azt, hogy Natali valóban Zináéknál van e? - Kérdezte egyre türelmetlenebbül a Marsall.
- Nézd, - mondta Nádja rosszat sejtve,- ha te kételkedsz
ebben, máris ellenörízhetjük a dolgot. Késő van ugyan, de Másával úgy állapodtam meg, hogy mobiltelefonján bármikor felhívhatom. Hívjam őt?
- Igen kérlek, hogy most azonnal hívd fel Mását és tudd meg,
hogy ott van e náluk Natali. Nádja felhívta barátnőjét Mását. - Halló – helló bello Nádja, csicsergett Mása a telefonba.
- Megismertem a hangodat. Mi az nem tudsz aludni?
- Tudod Mása, egy olyan jó könyvet olvasok, hogy szinte le sem
tudom tenni. - Lódította a Marsall felesége.
- A férjem későn jött meg, ettünk pár falatot, Ő már lefeküdt
és én is készülődöm, csak előtte még felhívtalak téged.
- Nagyon jól tetted! Ugye tudod, hogy egy kicsit neheztelek rád? - Na neee, ne mondd, vajon miért Másenyka?
- Hááát azért, mert csak az este értesültem arról, hogy
Natalit nem engedted el hozzánk a szülinapi bulira.

Nádja kezéből csaknem kiesett a telefon, ám a sokat megért, nagy tapasztalatú, magas rangú katona igazi énje nyomban segítségére sietett. Gyorsan összeszedte magát, hiszen egyébként is Ő volt a mindenható főparancsnok felesége. Minden helyzetben tartania kellett magát. A Marsall mellett megszokta már, hogy a lehető legváratlanabb helyzetekben is fegyelmezetten kell viselkednie. Most is ezt tette. Nádja egyébként is nagyon intelligens volt. Nyomban rájött, hogy mentenie kell a menthetőt.
- Másenyka, majd személyesen elmondom Neked, hogy
miért nem mehetett ma Natali hozzátok. Tudod éppen ezért is hívtalak, csak az előbb már említett jó olvasmányom miatt elfelejtettem korábban átszólni. Nem is zavarlak tovább mondta sietve és máris búcsúzott.

A Marsall hűséges Felesége mellett állt. Úgy nézett le a bőrfotelben összetörten ülő asszonyra, mint egy sziklaormon strázsáló saskeselyű. Szemében kissé gúnyos fény csillogott.
- Nos, mi a helyzet? - Kérdezte csípősen.

Nádja azt se tudta hol kezdje

- Drágám hidd el, hogy nagyon, de nagyon sajnálom! Őszintén be kell valljam Neked, hogy Natali nem ment el ma Zináékhoz. - Mondta kétségbeesetten.
- Akkor hol az ördögben van? - Emelte fel hangját az apa.
- Sajnos nem tudom, én is csak most hallottam Másától, hogy Natali az este, rám való hivatkozással kimentette magát. Még jó, hogy Mása azt hiszi, hogy Natali itthon alszik, különben rosszra gondolhatnának.
- Ez valóban jó, de a lényeg most egyáltalán nem ez. - Felelte bosszúsan a felzaklatott apa.

- Nos Nádja, én megmondom Neked, hogy hol van most a lányunk. Natali egy Wienerwaldban lévő luxusvillában van, az este 20 óra 55 perckor lépett be az ominózus rezidencia kapuján. Nádja ezredest, - a lányáért egyébként is folyton aggódó anyát-, e szavak hallatán az ájulás környékezte. A Marsall sarkon fordult és szó nélkül, bosszúsan távozott hálószobájukból. A dolgozószobájába tartott. Mobiltelefonján lenyomta Viktor őrnagy kódját.
- Tisztelettel jelentkezem Mr. Y - szólt egy határozott, kissé idegesen vibráló hang angolul.
- Beszéljen oroszul. - Parancsolta a Marsall.
- Értettem.
- Mondja Őrnagy hol van most a célszemély?
- Jelentem még mindig ugyanabban a luxusvillában van, ahová az este 20 óra 55 perckor bement.
- Értem. Kérem őrködjön tovább, mindjárt küldök erősítést önnek. Lehet, hogy észrevétlenül be kell hatolniuk a villába.
- Értettem Y elvtárs. A Marsall újabb telefonhívást kezdeményezett.
- Halló, Kolja ezredes tisztelettel jelentkezem.
- Kolja, azonnal jöjjön az irodámba!
- Értettem!

Pár perc múlva az éjszakai őrség beengedte Kolja ezredest a főparancsnokhoz. Párducmozgású, jóképű, fiatalos arcú, izomkötegektől duzzadó ember lépett a szobába. Az ezredes feszes vigyázzállásban várta a parancsot. Ezredes, nagyon bizalmas ügyben kérettem Önt. Az ezredes még feszesebben állt, de nem szólt egy szót sem. Figyelmesen várakozott. Tudja a Lányomról van szó. – Mondta önmagával kínlódva a főparancsnok.
- Az este, szülői engedély nélkül, taxiba ült és elment a wienerwaldi villanegyedbe. Azóta bent tartózkodik az egyik luxusvillában. Viktor őrnagy a helyszínen van, folyamatosan figyeli a szóban forgó rezidenciát. Itt van a cím. - Nyújtott át egy papírlapot, az ezredesnek.
- Kérem azonnal menjen a helyszínre, óvatosan hatoljon be a villába és nézzen utána, hogy mi van a lányommal. A jelentést orosz nyelven várom Öntől.
- Értettem.

A csábító Frédi volt, az ifjú osztrák bankárcsemete

Frédi, az ifjú bankárcsemete Bécsben született 1962. szeptember 25-én, a mérleg jegyében. Apja izraelita származású bankár, francia származású anyja pedig a család háztartását vezette. Az ősök mindkét világháborút Amerikában vészelték át. A II. világháborút követően Bécsbe telepítették anyacégüket, egy patinás hírű, nemzetközi kereskedelmi és hitelbankot. Gondtalan, fényűző életet éltek. Egy szem fiuknak Frédinek soha nem kellett megismerkednie a nincs, vagy a szükség fogalmával. Ez az elegáns és figyelmes nevelés kihatott a bankárcsemete életére és természetesen későbbi karrierjére is.

Frédi jó étvágyú, jókedvű, kissé szeleburdi ifjú volt. Serdülőkorának néhány hónapját leszámítva nem dohányzott, nem ivott alkohol tartalmú italokat. Szeretett futni, úszni, teniszezni. Lovagolt és cselgáncsozott. Rendkívül jóképű, megnyerő modorú, magas növésű, erős testalkatú fiú volt a bankárcsemete. Egy élsportoló szorgalmával edzett. Középiskolás korában megnyerte a tartományban rendezett dzsúdó bajnokságot.

Anyja, szerető gondossággal szervezte meg fia számára, hogy 14. születésnapján, Frédi ágyába bújjon egy szex tapasztalatokkal rendelkező lány, a kellemes külsejű, 27 éves Gréti, aki a bankárcsalád szobalánya volt. Ő avatta be Frédit a testi gyönyörök rejtelmeibe. Az első szexuális élményt követően a gondos anya úgy tervezte, hogy a jövőben, hetente kétszer fogja engedélyezni a testi örömök gyakorlását szeretett fiának. Csakhogy a terv csak akkor ér valamit, ha azt be is tartják. Frédi anyukája azonban kiengedte a szellemet a palackból. Az első élményt követően nem kellett már az Ő engedélye ahhoz, hogy Frédi hódolhasson a szexuális gyönyöröknek. Ahogy teltek, múltak a napok, Frédi szenzációs kreativitása zabolátlanul törte maga előtt az utat. Az ifjú hamar rájött, hogy imádják őt a nők! Ebből eredően, rég feledte már tanítómesterét a hozzá
egyébként is túlkorosnak bizonyuló osztrák szobalányt. Ettől kezdve gyorsan változott Frédi „terítéke”. Akkorára nőtt a felhozatal, hogy nem anyai engedélyre volt már szükség, hanem fordítva, rendszeres tiltásra. Alig múlt el nap, hogy a folyton aggódó anyának, ne kellett volna elzavarnia, a 16-18 év körüli önjelölt lányok népes csoportjából valakit. Frédi kialakított magának egy válogatott szexpartnerekből álló kapcsolatrendszert. A helyzet ugyanis úgy alakult, hogy miután lányismerősei belekóstoltak a gyorsan tanuló Frédi által nyújtott erotikus örömökbe, úgy rajzottak hozzá, mint a kint felejtett mézre a méhek. Akinek sikerült ágyba bújnia Frédivel, azt nem kellett többé különösképpen biztatni, jött az magától is. A testi örömökben részesült lányok mesébe illő dolgokat suttogtak Frédiről kedvenc barátnőik fülébe. Ennek az lett a
következménye, hogy az önjelöltek tábora egyre csak nőtt. Frédi magas, kisportolt izomzatú, borzongatóan jóképű sráccá fejlődött. Melegséget sugárzó, nagy fekete szemeivel úgy tudott nézni, hogy nem igen akadt lány, akit le ne vett volna a lábáról. A bankárcsemete német anyanyelvű volt. Francia származású anyjától és a bankárcsalád magyar anyanyelvű szakácsnőjétől, már tízéves korára kifogástalanul megtanulta ezt a két nehéz, idegen nyelvet. Közgazdász diplomáját Londonban, angol nyelven védte meg. Pénzügyi szakos posztgraduális képesítését Tel Avívban, héber nyelven abszolválta.

Apja, - 25. születésnapi meglepetésként-, kinevezte őt a frissen alapított moszkvai leánybankjuk igazgatójává. Alig másfél évre volt szüksége ahhoz, hogy kifogástalanul beszélje, - az egyébként meglehetősen nehéz, rengeteg szókincsből álló-, orosz nyelvet.

Kiterjedt nyelvismeretével az ifjú bankár soha nem dicsekedett. Épp ellenkezőleg. Mélyen hallgatott ebbéli tudásáról. Ő imádta az olyan élményeket, amelyekhez annak folytán jutott, hogy megértette a mások által idegen nyelven mondottakat. Akik nem ismerték eléggé Őt, azoknak sejtelmük sem volt arról, hogy az ifjú bankár kifogástalanul érti, sőt nyomban hasznosítja is, az elhangzottakat. Párizsi kiruccanásain, szinte minden esetben szenzációs sikereket aratott. Sikerélményeinek többsége akkor keletkezett, amikor lányismerősei azt gondolták Frédiről, hogy egy mukkot sem ért franciául. Frédi az idegen nyelven folyó beszélgetéseket fapofával hallgatta végig. Még fokozta is a hatást azzal, hogy angolul kedvesen érdeklődött; „miről beszélgettek”? Az ilyenkor következő füllentéseken rendkívül jókat derült az ifjú zseni. Szenzációs idegen nyelv is
meretéből eredően baráti, szerelmi, üzleti találkozásai alkalmával, szinte mindig keletkezett egy – egy remekül felhasználható új aduja. Számtalanszor kipróbálta és rendkívül jól hasznosította ezt a párját ritkító adottságát. Azt tapasztalta, hogy elsősorban a fiatalabb hölgyek, de az üzletfelek többsége is, közlékenyebbé válik, ha azt gondolják róla, hogy nem érti, nem beszéli az ő nyelvüket. Az ifjú bankárcsemete szenzációs szellemi képességével ily módon is tőkét tudott kovácsolni magának.

Azt hiszem nem kell tovább ecseteljem, hogy mekkora előnyt jelent hallani és érteni azt, amiről mások abban a tudatban beszélnek előtted, hogy neked fogalmad sincs, hogy miről van szó. Amolyan modern „lehallgatás” ez a javából, nemde?

Frédi egyébként is nagyon kreatív volt. Már fiatalon megtanulta ügyesen palástolni valós képességét, ill. szándékát. Szinte mindenkit meg tudott téveszteni, ha az volt a célja. Mindezen adottságok a vérében voltak. Ő ilyennek született. A nap huszonnégy órájából 14 –16 órát szentelt a tanulásnak, később a munkának. Üzletkötés közben is figyelmesen követte az eseményeket, igyekezett mindenkitől ellesni valamit. Tizennyolcadik születésnapján önállóan, senkitől nem befolyásolva, kidolgozott egy nagy tervet. Azt a célt tűzte maga elé, hogy 25 éves korára a tíz leggazdagabb üzletember egyike ő lesz Bécsben. Úgy kalkulált, hogy 25 évesen már legalább igazgatói beosztásban fog dolgozni. Az ifjú bankárcsemetének egy másik figyelemre méltó terve viszont a nőkre, még közelebbről a szexuális kapcsolatira vonatkozott. Számítógépében, sajátkezűen gondozott
egy folyamatosan terebélyesedő táblázatot, melyben nyilvántartásba voltak véve a hölgyismerősök. Keresztnév, intim paraméterek, találkozás időpontja. Személyes benyomását, egytől - ötig terjedő csillaggal osztályozta. Tizennyolcadik születésnapján, az utóbbi „hölgy-ismerősök” sorszáma, már 512 volt. Frédi a féltve őrzött adatokat egy titkos kombinációból álló kóddal védte, az avatatlan szemektől. Az ifjú titán 18. életévének betöltését követően, családi luxusvillájuknak a külön bejárattal rendelkező szárnyába költözött át. Ettől kezdve alkalmazott egy házvezetőnőt, akit Margaretnek hívtak. A tapasztalt osztrák hölgy nagyon diszkréten, ám rendkívül szolgálatkészen, folyamatosan gondoskodott arról, hogy az ifjú bankárcsemetének, ne kelljen egyedül aludnia. Frédi tizennyolcadik életévének előestéjén azt is elhatározta, hogy 25 éves korára, erotikus
hölgykapcsolatainak száma el fogja érni az ezret. Egyik hajnalban úgy ébredt, ahogyan már régóta nem. Margaret, a bankárcsemete kérésére, erre az éjszakára nem szervezett hálótársat. Frédi álomkórosan botorkált ki dolgozószobájába. Presszógépén főzött egy jó erős feketét, s közben bekapcsolta computerét. A dátumot nézte: 1987. szeptember 25. Ma vagyok 25 éves, mondta ki félhangosan a szavakat. Nos, akkor lássuk a számvetést!

Előző este, - a családi vacsorát követő csevegés közben-, Apja egy kis figyelmet kért a társaságtól. Ünnepélyes arccal állt fel. Pezsgőspoharát kezében tartva így szólt:

- Kedves Fiam!

Nagyon elégedett vagyok eddigi előmeneteleddel. Ezért úgy döntöttem, hogy a 25. születésnapodat emlékezetessé teszem. Három dologgal szeretnélek meglepni.
1.
Vásároltam Neked, egy 23 személyes luxusrepülőgépet, s arra három fős személyzetet vettem alkalmazásba, kizárólagos rendelkezésedre. Luxusgéped a Swechati reptéren áll, azt holnap személyesen adom át Neked.
2.
Másik meglepetésem, hogy 50 % -os társtulajdonossá teszlek a nemzetközi, kereskedelmi és hitelbankomban. Holnap, a bank vagyonának 50 % -át a nevedre, - ajándékozás címén-, bejegyeztetem. Holnaptól Te leszel az Igazgatóság alelnöke.
3.
Még valami, kinevezlek a közelmúltban alapított moszkvai leánybankunk igazgatójává. Kérlek, hogy új munkahelyedet egy héten belül elfoglalni szíveskedj.

Frédi nagy lelkesedéssel, ambiciózus tervekkel utazott Moszkvába. Tüneményes gyorsasággal „adaptálta” a moszkvai pénzvilág nagyjait. Elegáns, határozott fellépésével, kellemes tárgyalási stílusával, nagyvonalú ajándékaival, minden jelentősebb pénzügyi vezetőt levett a lábáról. Kitűnő kapcsolatot épített ki a Szovjetunió Nemzeti Bankjának elnökségével, a Pénzügyminiszterrel és annak szűkebb környezetével. A rendkívül fogékony ifjú bankár sokat tanult Moszkvában. No, nem elsősorban abból, hogy megismerhette a „szocialista típusú” állam- és vállalatvezetést, ill. a „kommunizmust építő gondolkodásmódot”. Azokból az ismeretekből ugyanis sok mindent nem értett. Becsületére legyen mondva azonban az, hogy ennek ellenére az ebbéli új információkat is, szorgalmasan feldolgozta és elraktározta. Amikor ideje engedte, folyamatosan analizálta a tap
asztaltakat. Szinte mindegyik moszkvai ismerőse őszintén sajnálta, amikor két évi külszolgálat után, apja hazarendelte őt Bécsbe. Nagyvonalú búcsúfogadáson köszönt el, az ismerősöktől, barátoktól a nagyreményű fiatal bankigazgató. A búcsúvacsorán fejből, orosz nyelven mondott tósztot, mely rövid, ám nagyon hatásos volt.

- Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! – Kezdte nagy pátosszal az ifjú szélhámos.

Nem búcsúzom Önöktől, mert szívem örökre itt marad, az Önök gyönyörű országában. Nem búcsúzom, mert a búcsúzást nem szeretem. Mindig szívesen térek majd vissza Önökhöz. Olyan korban élünk, amikor modern repülőgépeink száguldása órákra rövidíti le fővárosaink elérhetőségét. Udvariaskodás nélkül állítom, hogy sokat tanultam az Önök nagyszerű országában. Szeretném némileg viszonozni azt a páratlan lehetőséget, mellyel Önök gazdagították pályafutásomat. Kérem engedjék meg, hogy megragadjam az alkalmat és szeretettel meghívjam Önöket, kedves családjukkal együtt Bécsbe. Bankom központjában egy kellemes üzleti beszélgetést és tapasztalat cserérét szeretnék folytatni Önökkel. Magánrepülőgépem oda-vissza szállítja Önöket.

Nagy ováció fogadta Frédi szavait. A vendégek poharukért nyúltak, kiitták a finom francia pezsgőt és követve Frédi példáját, hátuk mögé dobták a vagyont érő, arany díszítésű kristálypoharat. A díszvacsorát táncmulatság követte. A mulatozás hajnalig tartott. A távozó vendégek mindegyike kapott Fréditől egy pazar kis ajándékcsomagot. A vendéghölgyek csomagocskájában egy pár, gyémánttal kirakott, arany fülbevaló-, a vendégurakéban egy arany rolex karóra volt.

A moszkvai éveket követő évben Frédi apjának segített, a nagy nemzetközi kereskedelmi- és hitelbank vezetésében. Apja megvette fia számára az egyik legelegánsabb wienerwaldi luxusvillát. Frédi a családi házból oda költözött át. Természetesen házvezetőnőjét Margaretet és magyar származású szakácsnőjét is magával vitte. Napjait azzal töltötte, hogy mindegyik banki üzletágról összegyűjtötte a lényeges információkat. A nagybank fiókigazgatóit személyesen kereste fel. Igyekezett mindenkitől ellesni valamit. Lassan azonban jó tanácsaival is ellátta már az aligazgatókat.

Apja, nagyon elégedetten figyelte nagyszerű fia sziporkázását. Az idős bankár nagy elhatározásra jutott. Frédi 28. születésnapján, - 1990. 09. 25 -én- , kinevezte fiát a nagybank vezérigazgatójává. Átadta neki a marsallbotot, hasonlóan, mint ahogyan hajdanán vele tette ugyanezt az ő apja, a 30. születésnapján. Az idős bankár harminc éven át volt elnök-vezérigazgatója a család tulajdonában álló, nemzetközi nagybanknak. Hatvanévesen, korát meghazudtolóan, még mindig friss és rendkívül attraktív volt. Frédi vezérigazgatói kinevezését követően az idős bankár, - az igazgatóság elnökeként -, tovább segítette fia napi munkáját. Nagy gondot fordított arra, hogy Frédi mielőbb átlássa a hazai és a külföldi hálózatokat, a leánybankok által végzett fontos munkát. A bankelnök ezúttal sem csalódott fiában.

Frédi tele volt jobbnál – jobb ötletekkel. Hihetetlen kreatív és tettrekész volt. A nagybank aligazgatói elismeréssel, őszinte csodálattal néztek fel, a munkájával és megjelenésével nagy tekintélyt parancsoló ifjú vezérigazgatóra.
Frédi a Moszkvában tanultak után, nagyon nagy reményeket fűzött, a KGST- országokkal folytatott üzleti kapcsolatok intenzív fejlesztéséhez. Tisztában volt azzal, hogy az 1985 – ben beindult, egyre erősödő „belső politikai és gazdasági mozgás” az évtized végére fel fog erősödni. Apja vezetése alatt, -a Szovjetuniót kivéve-, még csupán egy-egy képviseleti irodájuk volt a KGST- országokban. Ezeket gyors ütemben felfejlesztette. Kelet-Berlinben, Budapesten, Varsóban, Prágában, Szófiában és Bukarestben 1989. november – decemberben létrehozta új leánybankjait. Frédi kitűnő érzékkel választotta ki az új leánybankok vezetőit és azok helyetteseit. A leánybank hálózattal párhuzamosan létrehozta a még éppen létező KGST- országokban működő, titkos- informátor csoportját is.

A kiszemelt külhoni informátorokat két-három hónapos tanulmányútra hívta meg Bécsbe, a nemzetközi nagybank központjába. A hét KGST- államban működő, „Frédi-féle titkos információs stáb”-nak 1990- ben tizenegy hölgy és öt férfi tagja volt. Az informátorok semmit nem tudtak egymás létezéséről. Valamennyien közvetlenül Frédi alá voltak beosztva, csak és kizárólag neki kellett jelentéseket adniuk. Az intenzív „háttérmunka”, Frédi titkos magánakcióinak egyik legjobban sikerült része volt. Rajta kívül csak apja tudott a rendkívül hasznosnak bizonyult informátor hálózat létezéséről. Apjával abban állapodott meg, hogy a Bécsben akkreditált nagykövetekkel, továbbra is az idős bankár tartja a kapcsolatot.

A nyugodt, kiegyensúlyozott családias bankvezetés szépen gyarapította a nagybank vagyonát. Frédi álmai nap, nap után rendre teljesültek.

Az ifjú bankvezér egyik reggel mély, édes álmából arra eszmélt, hogy kellemesen, bódítóan finom mozdulatokkal simogatják. A kellemes mozdulatok, egy rendkívül szép, csinos, 31 éves, szőke, magyar banktisztviselőnőtől Katalintól származtak. Frédi felébredt, kiment az álom a szeméből. Nagyot nézett, mivel már világos volt. Meg is volt lepődve, mert a szokás az volt, hogy Frédi alkalmi hálótársait Margaret éjfél körül felébresztette és szép csendben kitessékelte őket az ifjú bankár wienerwaldi luxusvillájából. Addig a napig minden pedánsan ment. Frédi egyelőre nem tudta megfejteni, hogy miképpen maradhatott nála Katalin reggelig? Azt sem értette, hogy ő, aki legkésőbb hajnali négy óráig szokott aludni, hogyan alhatott most hétóráig?

Egyébiránt Katalin volt kiszemelve az egyik újabb magyar pénzügyi, titkos informátorának. A hölgy egy nemrég alapított magyar kereskedelmi bankból, két hónapos tapasztalatcsere és továbbképzés céljából utazott ki Bécsbe. Katát, Frédi ajánlotta Margaret figyelmébe. A kreatív osztrák házvezetőnő a svábokra jellemző precizitással sorolta be Frédi alkalmi hálótársai közé, a csodálatos megjelenésű magyar hölgyet. Katalin németül és angolul kiválóan beszélő, közgazdász diplomával rendelkező, nagyreményű ifjú hölgy volt. Férje magas beosztású kormánytisztviselőként dolgozott Magyarországon! Katalin, előző este nagyon hálásan viselkedett Frédi ágyában. Alaposan kitett magáért. Annyira szerette az ifjú bankvezért, hogy első nekifutásra kilencszer, majd egy újabb fordulóban még tizenegyszer elégült ki.

- Te vagy a legcsodálatosabb férfi akivel valaha is találkoztam. - Ismételgette kitűnő németséggel Katalin, a ráboruló Frédi fülébe.
- Tudod Frédikém, - dorombolta a banktisztviselőnő-, én szeretem a férjemet, de vele egészen más a szex. Tizenegy év házasságunk alatt, a legjobb esetekben is csupán egyszer-kétszer élveztem igazán jót. Tavalyi szülinapom éjszakáján fordult elő, hogy háromszor tudtam kielégülni. Talán az a baj vele, hogy ő nagyon gyorsan végez.

Soha, még álmodni sem mertem volna, hogy létezik ilyen szeretkezés is, mint amilyenben engem Te részesítettél. Az amit az este Tőled kaptam, nekem maga a mennyország. Olyan voltál, mint amilyenről a legtöbb fiatal nő álmodik. Csakhogy te még annál is jobb, még szuperebb voltál, rajongott szűnni nem akaróan Katalin. Nagyon, nagyon szuper voltál, te Szuperman! Az ezt követő forró, szerelmes csókoktól Frédi majd megfulladt. Kissé álmosan kezdte simogatni, cirógatni a hozzá simuló gyönyörű, meztelen női testet. Gyorsan belelendültek a szeretkezésbe. Ezen a reggelen Kata újabb rekordokat döntött. Szinte percenként elégült ki. Nem volt képes szünetet tartani. Forró, odaadó, szerelemittas csókjaival halmozta el Frédit. Már jó negyven perce tartott a kellemes aktus, mely közben Frédi még egyszer sem elégült ki. Ő még kivárt. Taktikusan tartogatta
energiáját a végső győzelemre. Rendkívüli módon élvezte Katalin szilajságát. Ő csak várt és várt, mint a lesben ülő vadász. Segítette, izgatóan simogatta Katalint, s közben készülődött a döntő ütközetre.

- Mondd Kata, hányadiknál tartasz? - Kérdezte Frédi, alig hallható finomsággal az álomhölgyet ?
- Talán már a harmincon is túl vagyok, nyögdécselte a levegő után kapkodó banktisztviselőnő. Kéjesen, borzongató gyönyörrel hangzottak szavai, melyek egy mesébe illő végtelenség felé röpítették Őt.
- Ha megengeded, én súgok Neked, - mondta Frédi-, én ugyanis számoltam.
- Na, erre nagyon kíváncsi lennék élénkült fel Katalin.
- Most a huszonhatodiknál állomásozol kedvesem. - Mondta Frédi, s aranyosan kuncogott a szavakhoz.
- Neem, neem is hiszem. Ez hihetetlen! Nem is annyi az, hanem legalább kétszer annyi. Egy csoda az egész! - Rebegte a még mindig élvezési ájulatban vergődő magyar banktisztviselőnő.

Frédi, az erotikus örömszerzés tekintetében rendkívül tapasztalt volt. Miközben lassú, ügyes mozdulatokkal hintáztatta Katát egyre duzzadó férfiasságán, már tervezgette a legmeggyőzőbb taktikát. Azt latolgatta, hogy akkor kezdi meg a végső rohamot, amikor az asszony lelkileg már a kiérdemelt, jogos szexuális büszkeség állapotába kerül. Az lesz a legmeggyőzőbb, ha azokban a pillanatokban fog majd még egy – egy újabb gyönyörtől kéjesen sikongatni. Frédi terve ez alkalommal is olyan jól sikerült, hogy a befejező aktus közben Kata hangosan sikongatott, majd szemei finom könnycseppekkel aranyozták be az ifjú bankvezér arcát. Frédi még azzal is megtetézte a dolgot, hogy mindezek után, ő is kielégült. Ezen aktus közben, férfiassága még tovább duzzadt, s ettől a csodálatos érzéstől Katalin szinte eszméletét vesztve zuhant Frédi mellkasára. E
bben a testhelyzetben, egymásba gabalyodva, édes álom látogatta meg mindkettőjüket. Katalin úgy horkolt, mint a téli álmát alvó medve. Kilenc órakor Frédi halkan kilépett az ágyból, megreggelizett, gyorsan letussolt, borotválkozott és elviharzott otthonról. Futtában odaszólt még a házvezetőnőjének, s Katát annak figyelmébe ajánlotta.

Margaret bosszúsan nézett órájára. Rémülten látta, hogy már tíz óra is elmúlt.

- Ez a boszorka valamit kevert az italunkba! - Ez volt a tapasztalt házvezetőnő első gondolata. Ő még soha nem aludt ilyen sokáig. Benézett az édesen alvó Katalinra.
- Valamivel elaltattál bennünket, te szemét magyar szuka. - Sziszegte gyűlölködve az osztrák nő. Kézbe vette saját poharát és megszagolta. Orrcimpái úgy vibráltak, mint egy nyomozókutyáé. A pohár illata nem árult el semmit. Margaret Frédi poharát is megvizsgálta. Mindkét poharat elküldte a kriminalisztikai intézetbe. Felhívta a laborvezetőt.
- Halló, itt Margaret.
- Hello nagyságos asszonyom. - Szólt vissza egy bizalmas férfihang. Margaret röviden vázolta a meglehetősen hosszúra nyúlt alvás történetét és jelezte, hogy a két bűnösnek tartott pohár már úton van a laborba.
- Oké. - Mondta a tapasztalt laborvezető.
- Utánanézek a dolgoknak és felhívom Önt.
- Előre is köszönöm.

Frédi a munkahelyére sietve, útközben a magyar Grószon és Medgyessyn gondolkodott. Vajon miért adták ezek át olyan könnyen Németnek a hatalmat? Vajon mi lehetett a háttérben? Kézbe vette mobilját, kikereste egyik titkos informátora nevét. Lenyomta a gombot.
- Halló itt G. - hangzott a telefonban.
- Üdvözlöm, G. Úr, hogy van? – Választ sem várva, máris folytatta.
- Mondja mióta van Német az EBRD – nél? Érdekelne engem, hogy egyébként milyen ember ő?
- Okos, kimért, józan és higgadt ember. - Válaszolt szolgálatkészen G. Úr. Azt is mondhatom, hogy célratörő. Az EBRD– nél szinte azonnal elnökhelyettes lett, amint átadta a hatalmat az új, demokratikusan választott kormánynak. A pontos dátumra nem emlékszem, de 1990. július 1-e rémlik előttem.
- Köszönöm, a jövő héten jelentkezzen be hozzám, lenne egy konkrét megbízásom az ön számára. Jó napot.

A titkárnő behozta a friss kávét és az elmaradhatatlan két hámozott kivit, az ifjú bankvezérnek. Frédi megnyitotta számítógépét és a titkos jelszó után begépelte az alábbi kombinációt: „TK – XYA - dosszié”. Profi módon rendezett könyvtár tárult elé. Magyarországhoz lapozott. A magyar belügyminisztériumból nemrég kapta meg az új, szigorúan titkos információkat. Frédi ezek tartalmán gondolkodott. Ám gondolatai vissza - visszakanyarodtak arra az időszakra, amikor Grósz Károly, Németet ajánlotta miniszterelnöknek. Vajon, miért nem Szűröst, vagy a németországi nagykövet Horvátot, esetleg Pozsgait? Miért Németet ültették akkor a miniszterelnöki székbe? Egyre csak ez a rejtély foglalkoztatta az állandóan kombináló ifjú bankvezért.

Az ifjú vezérnek nagyon jó napja volt. A bank aligazgatói csupa jó hírekkel örvendeztették meg. Délután a PC telefonkapcsolatokhoz beírta az „Adrienn/W-1” nevet. Máris szólt a Washingtoni titkos informátor dallamos, csengő hangja.
- Hello, bello itt Adrienn, te vagy Frédi? Oh drágám tudod mennyire örülök, hogy ilyen korán hívsz, képzeld az éjjel Veled álmodtam. Álmomban is majdnem olyan jó volt, mint legutóbb Bécsben. Mikor jössz át hozzánk?
- Nem tudom, sok a dolgom. – Mondta a szóhoz is alig jutó bankvezér.
- Adrienn, szeretnélek megkérni valamire.
- Neked mindent. - Vágott szavába serényen a hölgy.
- Akkor, kérlek nézz utána, hogy a Világbanknál és IMF –nél kik ismerik, ill. támogatják Németet, tudod azt, aki tavaly még miniszterelnök volt Magyarországon. Hálás lennék Neked, ha a műholdas üzenetet küldenél. Nem szeretném, ha valamelyik nagyokos megtudná, mire vagyok kíváncsi.
- Oké. Meglesz, hello vezérem!
- Hello Adrienn.

Frédi, ha tehette otthon vacsorázott. Magyar származású szakácsnője imádta őt. Olyan finomságokkal lepte meg, melyeknek Frédi nem tudott ellenállni. Farkasétvágya ellenére sem voltak felesleges kilói. Azon a napon a vacsora, a következőkből állt: fácánleves, borjúpörkölt rizzsel, mákos- és túrós rétes, görögdinnye, sárgadinnye, ananász. Vacsora végén Frédi mindig kapott egy habkávét. Ez volt a gyengéje.

Vacsora előtt belenézett computerébe, mivel tudni szerette volna, hogy éjszaka ki lesz a hálótársa. Beírta a titkos kódot. Begépelte a „következő éjszakám” keresőszót. A gép megnyitotta a listát. Behelyezte a Margaret által gondozott CD-lemezt. A dátumhoz lapozott: 1991. 09. 27. A második kockában ez állt: „Natali, 21 órakor”.

Mielőtt elzárta volna a gépet Katalinhoz lapozott és beírta a dátum melletti rovatba saját megjegyzését: „Ok!, 2/44 + 1”. Vacsora közben telefonon kereste őt Katalin. A szállodából hívta.

- Szia Te „csodafegyver”. - Köszöntötte bizalmasan Frédit.
- Szia, hahaha, így még senki sem becézett. - Kata felkacagott.
- Nyilván azért nem, mert annyira jó még senkinél nem voltál, mint nálam. Képzeld a Férjem is hívott ma. Annyira beszédes voltam, hogy alig tudott szóhoz jutni tőlem. Már attól féltem, hogy a végén még gyanút fog. Mit csinálsz? Nem zavarlak?
- Nem, bár éppen vacsorázom.
- Jaj, de sajnálom, akkor inkább később hívlak.
- Nem bánnám, mert egyébként is lenne egy kis megbeszélni valóm veled. Akkor viszlát később.

- Főnök, - lépett Frédihez a házvezetőnő-, kérem nézze meg ezt az okmányt. Frédi kézbe vette a tartomány kriminalisztikai intézetének laborvezetője által kiállított, hivatalos vizsgálati jelentést. Megdöbbenve nézett Margaretre.
- Ez igaz lenne?
- Bizony ez a tényhelyzet. - Mondta határozott hangon az osztrák házvezetőnő.

A labor vizsgálati eredmény ugyanis azt tartalmazta, hogy a mintaként beküldött két pohár mindegyikében, erős altatószer- és ajzószer maradványok voltak.
- Ahhá, akkor az éjjel ezért aludtunk el olyan mélyen. - Frédi lesütötte szemeit, elkerülendő a házvezetőnő vizsgálódó, kérdő pillantását. Immáron tizenegy éve dolgozott mellette, ez a hűséges, szolgálatkész asszony. Frédi megértette a ki nem mondott kérdést, amelyre Margaret szeretett volna választ kapni. Az ifjú bankvezér szemérmesen hallgatott.
- Valami más? - Szólt kérdőn a házvezetőnő.
- Semmi, semmi. - Válaszolta Frédi, én olyan voltam, mint máskor. - Lódított egy nagyot. Margaret ezt a tulajdonságát is jól ismerte főnökének, ezért a válasz egyáltalán nem lepte meg. Tisztában volt azzal, hogy az elhangzott szavak nem igazak.

Vacsora után Frédi kocsiba ült és a City-Club Hotelbe hajtott. Útközben felhívta Katalint.
- Hello, mindjárt Nálad leszek, nem zavarlak?
- Jaj dehogy – dehogy, sőt máris nagyon boldog vagyok. Katalin úgy ugrott Frédi nyakába, hogy az csaknem hanyatt esett. Hosszú, forró, szerelmes csókkal köszöntötte a hotelszobába lépő bankvezért.
- Kedves vagy, - mondta Frédi, de most nem ezért jöttem. Mégis vetkőzni kezdett. Táskájából egy nylonzsákba csomagolt úszónadrágot vett elő. Felvette, majd Katát is belebújtatta saját bikinijébe.
- Gyere ússzunk egyet az Oázisban. - Mondta sokat sejtető mosollyal, a gyönyörű hölgynek. A 28 C°- os vízben alig volt vendég. Néhányszor körbeúszták a medencét, úgy mintha csak véletlenül találkoztak volna egymással. Az egyik félreeső zugban romantikus pezsgőfürdő volt kialakítva. Ott kötöttek ki. Frédi hivatalos arcot vágott és megkérdezte:
- Mondd Katalin, mi a kedvenc üzleti területed?
- Azt hiszem, hogy a részvények és a befektetések. - A válasz kissé bizonytalanul hangzott.
- Ez nálatok még nagyon gyerekcipőben jár, nemde?
- Ez így igaz, de meg kell jegyezzem, hogy bármikor bekövetkezhet a robbanás, mert az új kormány szabadulni akar az párt-állami-, szakszervezeti- és a szövetkezeti vagyontól.
- Te ezt honnan tudod? - Ámult el Frédi.
- A férjem szokott erről beszélni. Az a kedvenc szokása, hogy el - elkápráztat engem sziporkázó eszével. Tudod Ő eredetileg német állampolgár. Közgazdász- és jogi diplomáit az NSZK-ban szerezte. Kizárólag az én kedvemért lett magyar állampolgárrá.
- Ne mondd. - Hüledezett Frédi.
- Ezt eddig nem tudtam. Mióta él a férjed Magyarországon?
- Azóta él nálunk, mióta az érdekei hazánkhoz kötik Őt. – Mondta Katalin, s huncutul kuncogott Frédi álmélkodásán.

- Te Katalin, nem fogalmaznál világosabban. - Szólt a bankvezér méltatlankodva. Katalin kissé elpirult. Ráérzett arra, hogy túldimenzionálta a dolgot, ezért elnézést is kért Fréditől. Hirtelen komolyra fordította a szót.
- Tudod Frédikém, férjem 1979-ben költözött Magyarországra. Abban az évben volt 35 éves. Egy év múlva esküdtünk. Én akkor voltam húsz éves.
- Gyerekeitek vannak?
- Három remek csemetém van!
- Az szép, nagyon szép. - Szólt Frédi elgondolkodva.
- Kata, konkrétan mivel foglalkozik a Férjed?
- Ő felügyeli a Miniszterelnöki Hivatalban a gazdasági vonalat. - Frédi szemei nagyra nyíltak. Nem értette, hogy miért kapta azt a tájékoztatást Katalinról, hogy „Férje egy kis könyökvédős hivatalnok”. Tovább faggatta a banktisztviselőnőt.
- Kedves Kata, mi lenne, ha nem kellene harapófogóval kiszednem belőled a szavakat? - Színlelt némi haragot Frédi.
- Oh, neem hidd el, hogy neeem. Benned teljesen megbízom mondta Katalin, s szemei odaadó szerelmet sugároztak az ifjú banktulajdonosra.
- Nyugodtan kérdezhetsz tőlem bármit, szívesen válaszolok Neked. - Frédi épp erre vágyott.
- Kérlek beszélj nekem a Férjedről, a rokonságáról és a házasságotokról. - Mondta olyan arccal, mintha csupán egy esti mesére vágyó nagy gyerek lenne. Katalin beszélni kezdett.

- Apám a …miniszter testvéröccse. A két testvér nagyon szereti egymást. Apám évtizedek óta, az egyik legnagyobb magyar külkereskedelmi vállalat vezérigazgatója! A rendszerváltást követően a miniszter testvér funkciója megszűnt. Egyébként apámnak sikerült a legelsők közt privatizálnia az általa vezetett külkereskedelmi vállalatot. Átalakultak részvénytársasággá. Legnagyobb részvényes a férjem, az apám és a volt miniszter lettek.
- Mikor ismerted meg férjedet? – Kérdezte Frédi.
- Apám a 19. szülinapomra meghívta férjemet is. A rendszerváltás előtt, Ő volt az apám által vezetett külker. cég legsikeresebb „ügynök-vevője”. Én azelőtt még soha nem láttam Őt. A születésnapi ünnepségen egész este vele táncoltam. Egyszóval elég jól megismertem. Tudod Frédikém, nem vagyok rossz emberismerő! - Mondta önelégült arccal Katalin.

Frédi nem szólt egy szót sem. Minden idegszálával figyelte a magyar szépasszonyt. Kíváncsivá tette Őt Katalin.
- Mesélj még, nagyon szeretlek hallgatni. - Biztatta Frédi.
- Tudod Frédikém, én neked napokig tudnék mesélni. Azt
hiszem, hogy halálosan beléd szerettem!

Frédi megijedt! Félt, hogy a banktisztviselőnő túlkombinálja kettőjük kapcsolatát. Ezt meg kell előzzem, gondolta és így szólt a hölgyhöz:

- Katalin arra kérlek ne térjünk mellékvágányra. Tudod más a szex, más a szerelem, más a házasság, a család és a gyerekek. Te boldog házasságban élsz, mint mondtad három szép gyereked van! Kérlek beszélj inkább a karrieredről.
- Oké, értelek. - Mondta Katalin célratörően, majd sértődöttség nélkül tovább mesélt.
- Nézd, saját karrieremről nincs sok mondandóm. A közgazdaságtudományi egyetemet esti tagozaton végeztem el. A három gyerek miatt, mindössze egy éve dolgozom. A fiam 10 éves, a két lány iker, ők most nyolc évesek. Valójában a szüleimnek és a Férjemnek köszönhetek mindent. Egy szem gyerek vagyok. Életem során szüleimtől mindent megkaptam. Amikor Férjemet megismertem, már sikeres felvételi vizsgával rendelkeztem a közgazdaságtudományi egyetem nappali tagozatára.
- Milyen ember a Férjed, - kérdezte Frédi. Kata felélénkült.
- Ő az utóbbi közel másfél évtizedben, nagyon nagy karriert futott be Magyarországon. Belopta magát a legfelsőbb körök szívébe. Apám és ex-miniszter testvére is büszkék előmenetelére. Az előző kormányok miniszterei mind a férjem lába előtt hevertek. Frédi közbeszólt.

- Azt mondtad, hogy Ő a gazdasági vonalat felügyeli. Mit jelent ez közelebbről?
- Hogy mit jelent? - Kérdezte Katalin kihívó arccal.
- Te nagyon meg fogsz lepődni Frédikém, ha őszintén kifejtem ezt Neked. Csakhogy ez államtitok! - Katalin titokzatos és bölcselkedő arcot vágott, majd az osztrák bankvezérre vetette igéző szemeit.
- Mondd Frédi megesküszöl a szerelmünkre, hogy arról, amit most fogsz hallani, soha nem beszélsz senkinek?
- Esküszöm! - Vágta rá Frédi, s bohókásan pózolt is egyet.
- Oké, én hiszek Neked.

Nos, a férjem által betöltött funkció a rendszerváltás előtt azt a célt szolgálta, hogy a legfelső vezetés világosan átlássa a minisztériumok gazdálkodását. Férjem már hatodik éve ellenőrzi a szakminisztériumokat. Rengeteg súlyos visszaélést, hibát és hiányosságot tárt fel. Egyébként megjegyzem neked, hogy a régi stáb hasonlóan magas beosztású emberkéi közül egyedül Ő élte túl a rendszerváltást. Az új miniszterelnök is megbízik benne.

Angolul beszélgettek. Katalin nem tudta, hogy Frédi magyarul is jól beszél. Az ifjú bankvezérben kezdett kialakulni egy kép, a gyönyörű, nagyon okos, „méregkeverő” banktisztviselőnőről, valamint az Ő magas pozícióban lévő, rendkívüli összeköttetésekkel bíró férjéről. Nagyon élvezte Kata közvetlenségét.

- Mi a Férjed hobbija? - Kérdezte közönyösséget színlelve.
- Az Ő hobbija? Oh, több is van, pl. imádja a pénzt, a számítógépeket, teniszezik, vadászik. Ha kérdezem tőle azt feleli, hogy a hobbija én vagyok, meg a pénz.

A bankvezér órájára pillantott.
- Ah, - mondta bosszankodva.
- Már ennyi az idő? Mennem kell, holnap a bankban folytatjuk. Terveim vannak Veled. Felmentek a hotelszobába, Frédi letussolt, majd felöltözött. Megszólalt a hotelszoba telefonja. Katalin felvette a kagylót és beleszólt.
- Hello, szia drágám, de jó, hogy hívsz. Mi újság van?
- Már kétszer is kerestelek, merre jártál? - Kérdezte a férj.
- Lefekvés előtt még úsztam egyet. Tudod nagyon fárasztó napom volt. Nagyon sok itt az új információ, melyek mindegyikét igyekszem összegyűjteni. Tudod ebből még sok jó is származhat.

- Ebben egyetértünk. Itthon is vannak ám fejlemények, de erről nem beszélek többet, mivel szolgálati vonalról hívlak. Aludj jól, álmodj velem és légy jó. Szia drágám.
- Szia, nagyon szeretlek, cuppantott Kata a készülékbe. Frédi mindent értett. Természetesen a férj szavait nem hallhatta, de a Katalin által mondottak világossá tették előtte a beszélgetés lényegét.

- Nos mi újság a demokratizálódó magyaroknál? – Kérdezte Katát.
- Nagyon nagy újság van. - Válaszolta Katalin izgatottan.
- Képzeld, az ellenzéki kerek asztal korábbi tagjai, máris elégedetlenek Antallal. Torgyán lemondásra szólította fel az új kormányfőt.
- Ez óriási. - Mondta Frédi, bár tisztában volt azzal, hogy az előbb lezajlott telefonbeszélgetés során, ilyen témáról nem esett szó Katalin és a férje között.
- Mondd, nem féltékeny a férjed?
- De igen, nagyon is az. Azt hiszem, hogy zavarja a tizenhat év korkülönbség, meg még azon túl is valami. Hogy mi? Az az én titkom marad, - mondta Katalin pajkosan.

Frédi kitűnő emberismerő volt. Tudta, csupán egy szavába kerülne még és a hölgy tovább is „mesélne”. Nagyon elszaladt az idő, ezért inkább egy érzéki csókkal búcsút vett a fiatalasszonytól és sietve távozott. A lépcsőfordulónál egy egyenruhás szállodai alkalmazott surrant tova. Frédinek úgy tűnt, mintha az alak, ajtajuk előtt hallgatódzott volna. Hazament. Útközben dorgálta magát, amiért ennyire hatása alá tudott kerülni ennek a „méregkeverő”, csinos magyar hölgynek. Leült az egyik kényelmes bőrfotelbe, hátradőlt és bekapcsolta a televíziót. Lapozgatott a keresővel, de figyelmét nem kötötte le semmi. Gondolatai a szexen jártak. Nagyon várta már esti látogatóját, a gyönyörű Natalit.

Csendes őszi este borult Frédinek a wienerwaldi luxusvillájára

Nehezen múltak az utolsó percek. Az ifjú bankár mélyen elgondolkodott. A diplomaták bálján ismerte meg, a gyönyörű, kisasszonyt, aki rendkívül széparcú Anyjával és egy másik szemrevaló, hölggyel érkezett oda. Frédi semmit nem tudott a három hölgyről. A kisasszonnyal angolul társalogtak. Natali csodás termete, bájos mosolya és beszédes, gyönyörű szemei úgy megigézték az ifjú bankvezért, hogy semmi más nem érdekelte. Táncközben szinte elfeledte bankár-karrierjét is. Mindössze két számot tudott végigtáncolni a nagyon kapós ifjú hölggyel, de ez elég volt ahhoz, hogy Frédiben hatalmas, szinte leküzdhetetlen vágy keletkezzen a diáklány iránt. Ezt az ügyet is, - a többihez hasonlóan-, Margaretre bízta, akiben még soha nem csalódott. Margaret bizalmasan megsúgta Frédinek, hogy esti vendége orosz származású. A bankvezért ez a hír még inkább felcsigá
zta. Örült és nagyon szerencsésnek tartotta magát. A lány, Margaret kérésére taxival érkezett a bizalmasan megadott címre. Szinte percre pontosan jött.
Margaret előkelő kedvességgel fogadta Natalit és bekísérte a nappaliba. Finom, házilag készített süteménnyel és koktéllal kínálta a láthatóan izgatott, kíváncsian szemlélődő, gyönyörű kisasszonyt. Olyan szép, mint egy orosz nagyhercegnő - gondolta Margaret kissé irigykedve.
- Máris bejelentem Önt Frédi Úrfinak. - Mondta könnyedén, a tapasztalt házvezetőnő.
- Köszönöm Asszonyom. - Válaszolta magabiztosan Natali.

Kisvártatva Frédi belépett a nappaliba. Tiszta selyemből készült, mélykék színű háziköntösében úgy nézett ki, mint maga a szívtipró Adonis. Mint egy fennkölt orosz cárevics, gondolta lelkesen Natali. Egyáltalán nem zavarta őt, hogy az ifjú bankvezér ilyen otthonos öltözékben várta Őt. A férfi kellemesen mosolyogva lépett Natalihoz és üdvözlésként, bizalmasan szájon csókolta a lányt. Natali kissé elpirult ugyan, de meglepő szorgalommal viszonozta a közvetlen fogadást.
- Hello Natali. Örülök, hogy itt vagy, szólt Frédi angolul, majd gyöngéden megölelte és enyhén magához szorította a ziháló lány érzékien hullámzó, ruhán keresztül is izgató, kőkeményen kidomborodó melleit. Natali nyomban felpörgött! A várakozásteli izgalomtól alig kapott levegőt. Gyönyörű szemei a vágytól és a közelgő boldogság reményétől csillogtak. Így még szebbnek tűnt Frédi szemében. A lány le sem ülhetett, mivel Frédi sem bírt már magával. Szorosan átkarolta Natali izmos, karcsú derekát és csókolódzás közben, a lány felé haladva, hátráló léptekkel a hálószoba irányába kormányozta a gyönyörű diáklányt. A széles francia ágy előtt, Frédi ledobta magáról háziköntösét és láttatni engedte Natalival az ég felé ágaskodó formás, meglehetősen nagyra nőtt férfiasságát. Natali kíváncsian sandított oda. Izgatottságában félénken meg is simította Frédi hatalmas szerszámát. A s
zex ügyekben meglehetősen tapasztalt ifjú viszonzásként szorosan átölelte Natali csípőjét és forró csókokat adott a lány nyakára, majd újból és újból, hosszan csókolta, ízlelgette, finoman harapdálta a gyönyörű lány érzéki nyelvét és formás piros ajkait. Kigombolta a lány blúzát. A lány nem viselt melltartót. Előbb kezeibe, kisvártatva ajkai közé vette Natali gyönyörű mellét.
- Milyen szép vagy. - Suttogta a fülébe, miközben mindkét mellbimbójára forró csókokat adott. A férfi ezt ismételgette egy ideig, melynek hatására egyre erősödött a szerelmes ölelés. Frédi hol az egyik, hol a másik mellecskét vette a szájába, ügyelve arra, hogy amint fogaival finoman megharapdálja az izgató, formás, kőkemény kebleket, nehogy fájdalmat okozzon partnerének. Natali kéjesen vonaglott, arca még jobban kipirult, alig volt már ura önmagának. Frédi levette a lány szoknyáját, majd a finom anyagból készült, pár ujjnyi nagyságú bugyit is lehúzta. Tenyerét finoman, - enyhén simogató mozdulattal-, fektette Natali fanszőrzetére. Simogatta, a szenzációsan felizgatott fiatal lányt, amitől az mélyeket sóhajtott és halkan, kéjesen felnyögött a gyönyörtől.
- Frédi. - Szólalt meg zihálva Natali.
- Én még szűz vagyok, nem baj?
- Nem Drágám, sőt ennek még külön is örülök. - Szólt gyöngéden Frédi, akit addigra már szintén bódulatba ejtett a közelgő szeretkezés kéjes mámora. Karjaiba emelte a gyönyörű lányt és vele együtt, hanyatt fordulva dőlt bele az igencsak sokat látott, kipróbált széles franciaágyba. Forrón ölelkeztek, csókolóztak. Frédi is nagyon feldobódott, ám Ő nagyon rutinos volt már a szeretkezésben, így ebből eredően abszolút ura tudott maradni a helyzetnek. Sokszor volt már dolga szűzlányokkal, sőt korábban voltak már orosz barátnői is.
Tanári mozdulattal csúsztatta tenyerét a lány lábai között egyre fentebb és fentebb, míg csak meg nem érezte a finom, harmatos, átforrósodott, szilajon ágaskodó, feszes kis domborulatot. A kis dombocskát lágyan, jól betanult, finom körkörös mozdulatokkal, érzékien simogatta és boldogan nyugtázta a hatást. Natali teljesen kinyílt, félig aléltan vonaglott Frédi izmoktól duzzadó teste alatt. Kéjesen zihált, miközben gyönyörű kebleit a férfi melléhez szorította. A széttárt, felhúzott mesés női combok között nagy gyakorlattal hatolt be a férfi, a gyönyörű lány által ösztönösen kitárt aranykapun. Szép lassan haladt, nagyon ügyelve arra, hogy ne okozzon fájdalmat, az előretörő szilaj paripája. Szűk volt a bejárat, ámde oly forró, annyira tüzes, hogy az még a rutinos fiatalembert is csaknem szertelenné tette. Frédi azonban fegyelmezte magát. Finom érzékkel vezette ha
talmasra duzzadt férfiasságát a lihegő, türelmetlenül hozzá nyomuló fiatal lányba. Natali, már a kőkemény hímvessző behatoló érintésétől elélvezett! Kellemes, nagyon izgató, finom hangok, kis elfojtott sikolyok kíséretében, a gyönyörtől félig - meddig el is aludt a fiatal szűzlány. A tapasztalt férfi nagyon figyelt partnerére és boldogan nyugtázta a gyönyörű hölgy első igazi kielégülését. Natali kezdetben úgy érezte, hogy szétreped, ám a csigalassúsággal előrekúszó férfiasság olyan kellemesen bizsergette, hogy a korábban még nem ismert, szenzációs lüktető érzés minden mást feledtetett vele. Natali egyre készségesebbé vált. Kezdeti görcsössége teljesen feloldódott. Áhítattal fogadta, s egyre mélyebbre engedte hatolni Frédit.
- Csodálatos, iszonyúan csodálatos, jaj – jaj, ajjaj! - Mámorosan sikongatott! Életében, most először élvezte a férfi és a nő közötti szexuális érintkezés páratlan gyönyörét. Frédi még nem elégült ki, Ő kivárt. Finoman, gyöngéden folytatta az izgató mozdulatokat, fokozva az egyre kellemesebb hatást. Hagyta, hogy a gyönyörű lány egy kissé kifújja magát, ám eközben csupán buzdításként, hátára fordult, magával húzta Natalit és a hasára ültette. A gyönyörű combokat lovagló ülésbe vonta, két tenyerével a csípőjénél ölelte Natalit. Jó ötven perc telt el a teljes behatolás óta, ám a férfi még mindig tartotta magát, még egyszer sem elégült ki. Natali szinte magán kívül volt a boldogságtól. A kielégített vágy, a mindent elsöprő gyönyör eddig soha nem tapasztalt hatása megnyugtatta, kellemes aléltságba ringatta Őt. Alig volt már ere
je, de az a bizonyos még!, kérlek még!, az akarom és imádom hajtotta Őt! Ezek a szavak, kimondatlanul is ott voltak érzékszerveiben. Ez az érzés hajszolta, miközben szerette, falta, imádta az Őt hihetetlen magasságokba repítő ifjút. Frédi úgy számolta, hogy a lány túljutott már a tizedik kielégülésén is. Ekkor egy mindent elsöprő, végső rohamra indult. Úgy vette be a gyönyörű, fiatal lány ziháló, izgató testét, mint ahogyan azt a korábbi, keleti származású hölgypartnerei betanították neki. Frédi is kielégült a kellemes aktus kezdete óta először. A két szerelmes fiatal test még mindig szorosan, szeretőn ölelte egymást, de a lobogó tűz immáron lankadni kezdett. Kellemes ernyedtség vette át a szárnyalás helyét. A nagytermészet leküzdhetetlen hívásának, az egymást szorosan átkaroló két fiatal test, nem is próbált meg el
lenállni. Mindketten mélységes, édes álomba zuhantak. A kellemes, kimerítő aktusok után, Frédi és Natali mézédes, álmukat aludták. Úgy horkoltak, hogy semmit nem tudtak, semmit nem hallottak a külvilág felől.

Egy karcsú, fekete árnyék suhant át Frédi hálószobáján

Az alak a franciaágyhoz lopódzott. A halovány beszűrődő fényben csak annyit látott, hogy két személy alszik az ágyban. Szeméhez emelte éjjellátóját. Meghökkent, mert a széles franciaágyon a mély álomban horkoló, meztelen nőben Natalit, a Marsall féltve őrzött lányát ismerte fel.
A lány mellett egy cca. 28-30 éves, 185–190 cm magas, sportos, rövid fekete hajú férfi aludt, ugyancsak ruha nélkül. Az ezredes karórájához nyúlt és gyors egymásutánban, hang nélkül három fényképfelvételt készített az alvókról, majd nesztelenül eltűnt.

Kolja ezredes az utcáról hívta a Marsallt.
- Tisztelettel jelentkezem Y. elvtárs.
- Nos, mi a helyzet ezredes? - Kérdezte az apa türelmetlenségével. Kolja röviden beszámolt a látottakról.
- Kérem, hogy Viktor őrnagy maradjon a helyszínen. Ön pedig azonnal hozza ide a felvételeket. Ezredes, kérem dicsérje meg az őrnagyot a rendkívüli éberségéért!
- Értettem Y. elvtárs.

Reggel hat órakor az apa kíváncsian nyitott be Natali szobájába. Legnagyobb meglepetésére, lánya édesen aludt, saját kényelmes ágyában. A Marsall elérzékenyülve nézte gyönyörű lányát. Éppen olyan szép, mint egykoron az anyukája volt, ám ma éjjel elvesztette ártatlanságát. A Marsall nem zavarta meg lánya édes álmát. Az alvó Natali arcán egy olyan mosolyfélét látott, amely nagyon is sokat sejtetett a nemrég lezajlott kellemes eseményekről.
Távozóban gondolataiba mélyedve tűnődött az Apa. Nádja is ilyen gyönyörű, kívánatos, lány volt, amikor az egyetem külügyi hírszerző szakán, huszonnégy évesen, tanítványaként megismerte Őt. Közel húsz év telt el azóta, hogy megkérte álomhölgye kezét. Azóta boldog házasságban éltek mind a mai napig. A Marsall még akkor is Lánya boldog mosolyán gondolkodott, amikor kezébe vette az ezredes által, a légyottról készített fényképeket és a negatívokat.
- Ki lehet ez a szélhámos? – Gerjedt haragra a főparancsnok és vajon honnan az ördögből ismerheti Natalit?

A hűséges Kolja ezredes szinte kitalálta a főparancsnok öntépázó gondolatait.
- Jelentem Y. elvtárs, utánanéztem már a fiatalembernek, itt van róla néhány adat.
- Köszönöm. - Felelte a Marsall. - Elismerőleg biccentett az ezredes felé.
- Távozhat!
- Értettem.

Amikor a főparancsnok egyedül maradt az irodájában, elhatározta, hogy gyorsan végére jár ennek a különlegesen kínos eseménynek. Először Igort, Nádja sofőrét hívatta magához.
- Mondja százados, az éjjel hová kellett volna mennie Önnek a lányomért? - Dörrent a feszes tartással jelentkező tisztre.
- Jelentem Zeneidáékhoz. - Hadarta pipacsvörösen a százados.
- És miért nem ment oda? – Kiáltott rá a félelmetes Marsall.
- Jeelentem, meeert Natali kisasszony az este telefonon
felhívott és azt mondta, hogy fáj a feje ezért otthon marad.
- Jelentette Ön ezt a változást Nádja ezredesnek?
- Jelentem, sajnos nem jelentettem, nagyon sajnálom, de ezt elmulasztottam.
- Hiba volt százados, nagyon nagy hiba. Távozhat!

Igor épphogy meg tudta csinálni a szabályos hátraarcot, annyira inába szállt a bátorsága, amint a Marsall szikrázó szemeibe nézett. Egyébként is félt a magas rangú, nagytekintélyű embertől, a legendás hírű főparancsnoktól. Úgy érezte, hogy most nagyon is komoly oka van a félelemre. Jóvátehetetlen hibát követett el. A Marsall Szemjonov tábornokot hívatta.
- Tábornok, írja meg L. I. A. százados azonnali lefokozását hadnaggyá és haladéktalan átvezénylését Voronyezsbe, az útászokhoz. Kérem szervezze meg az átkísérését is!
- Értettem Y. elvtárs.
- Köszönöm, távozhat.
- Értettem!

A főparancsnok Alla alezredest kérette irodájába. Rendkívül csinos, negyven év körüli, feltűnően széparcú, barna bőrű nő lépett be, alezredesi egyenruhában. Katonásan jelentkezett.
- Alla kérem, nagyon bizalmas, mondhatnám igen kínos ügyben kérettem Önt. - Vezette be mondandóját, a Marsall.
- Kérem legyen megértő, mivel a lányomról van szó.
- Értettem, rám mindenben számíthat Y elvtárs.
- Kérem válassza le a lányomat erről a képről nyújtotta át a negatívot és nagyítsa ki ezt a férfit, adjon rá egy öltönyt és tüzetesen nézzen utána. Derítse fel őt nagyon alaposan, tudni akarom, hogy ki ez a szélhámos?
- Értettem. - Válaszolta az alezredes nő katonásan és nyomban távozott.

Tíz perc telt el amikor az alezredes nő jelentkezett a Marsallnál. Magával hozta a kész aktát.
- Jelentem készen vagyok.
- Kérem foglaljon helyet.
- Értettem Y elvtárs.
A Marsall belenézett a borítékba és kivett egy 35x25-ös nagyságú fényképet. Meglepetten nézte a csábítót. Jóképű, magas termetű, kisportolt testalkatú, alvó férfit látott a képen. Az alezredes nő jóvoltából most már csokornyakkendővel, elegáns öltönyben, fénylő lakkcipőben. Nem is csoda, ha megtetszett a lányomnak gondolta apai szeretettel. Lopva nézett Allára. Tartott attól, hogy a magasan képzett, nagyszerű katonatiszt, akit éppen ő képezett ki „farkasölőnek”, kitalálja rejtett gondolatait. Elővette a géppel írt anyagot és olvasni kezdte.

Neve: dr. Alfred Wolf bankvezérigazgató, 29 éves, nőtlen, apja nagyhírű, dúsgazdag, izraelita származású bankár. Politikai kapcsolatai zavarosak! Ősei a múlt század közepén Izraelből települtek át Amerikába, majd a II. világháborút követően Ausztriába. Azóta van saját bankjuk Bécsben. Az ifjú vezérigazgatónak van egy 23 személyes luxusrepülőgépe, azzal járja a világot. A Marsall felnézett.
- Mondja alezredes, mit jelent az közelebbről, hogy „a politikai kapcsolatai zavarosak”?
- Jelentem, amint azt a későbbiekben részletesen ki is fejtem, az ifjabb dr. Wolf Úr olyan alakokkal is találkozik, akik előttünk sem ismeretlenek. Ilyen pl. Cs.S. Úr, akinek Magyarországon, Romániában, Bulgáriában, Csehországban és Szlovákiában, továbbá az USA-ban vannak fölöttébb gyanús üzleti kapcsolatai. Ugyanakkor ez az ifjú dolgozott már Moszkvában is. Kitűnően beszéli nyelvünket, korábban több orosz barátnője is volt. Szinte mindegyikükkel el tudta hitetni, hogy nem beszél oroszul. A bécsi nagykövetek bálján ismerkedett meg Natalival. Van egy házvezetőnője, Margaretnek hívják. Ez a nő szervezi be az ifjú bankár szexpartnereit.

- Köszönöm, egyelőre elég lesz ennyi. Alla, kérem készítsen
az eredeti negatívról is egy kinagyított képet és azt is hozza be.
- Értettem Y. elvtárs.

A Marsall felhívta Feleségét.

Nádja már nagyon idegesen várta a hívást, mivel Ő ebben a kényes
szituációban nem merte zavarni férjét. Önmagát hibáztatta. Nem vigyázott eléggé a lányukra. Nádja a katonai egyetemen külügyi - hírszerzést tanult, abból doktorált. A szigorú katonai fegyelem megtanította arra, hogy ne hamarkodjon el semmit. Amikor aznap reggel Natali hozzá simult és kedveskedve megpuszilgatta, Anyja nem árult el neki semmit abból, amit az éjjel megtudott.

- Kedvesem, már nagyon vártam a hívásodat. - Mondta Nádja lágy dallamos hangján férjének, aki egyben katonai felettese is volt.
- Mondd Nádja, hogy van a Lányunk? – Kérdezte félelmetes hangon a Marsall.
- Kissé kialvatlannak tűnik, de egyébként jól van, nagyon jól reggelizett és reggeli után elment úszni.
- Kivel ment?
- Ma Viktor őrnagy kísérte el Őt.
- Nádja, kérlek gyere az irodámba!
- Jövök drágám és addig is puszillak.
- Nádja, - kezdte kedvetlenül az apa, - először is nézd meg ezt a fényképet. Átadta feleségének a kinagyított képet, amelyen Natali egy ismeretlen férfi társaságában, ruhátlanul feküdt egy széles franciaágyban, mély, édes álomba zuhanva.

Nádja erős, szívós asszony és kiváló katona volt, ám ez a látvány teljesen összetörte Őt. Halkan felsikoltott, arca halálsápadt lett.
- Nagy ég! - Szólalt meg síri hangon.
- Ez az én Lányom?
- Az bizony Nádja. - Keményítette meg hangját a haragvó férj.

Gyors léptekkel, az irodájából nyíló elegáns fürdőszobába ment. Kisvártatva állszakállal, bajusszal, szemüvegesen jött vissza a Marsall. Az íróasztala mellett álló telefonállványról felemelte az egyik telefonkagylót.
- Alla, kérem jöjjön be hozzám!
Alla alezredes lépett be. Úgy volt maszkírozva, mint egy elegáns, angol dáma. Jelentkezett és feszes vigyázzállásban várta felettese parancsát.
- Kérem készítse ki a feleségem arcát! Ő is vegye fel angol úri dáma formáját. Azután hozzák a piros Jaguárt, Kolja vezet, kimegyünk!
- Értettem Y. elvtárs.
- Az „XYC-1” bankba megyünk. - Parancsolta a Marsall Kolja ezredesnek, amint a kapun kigördültek. Kolja négy válogatott embere, a Marsall személyi testőrei, tisztes távolból robogtak a Jaguár nyomában, egy fekete, angol rendszámú Mercédesszel.

Az osztrák bankárcsemete gyászosan nagy napja

Frédi ruganyos léptekkel sietett fel a nagy osztrák kereskedelmi- és hitelbank első emeletére. A folyosó jobboldali szárnya az elnöki hivatal részére volt fenntartva. Itt dolgozott a patinás bank nagy tekintélyű tulajdonosa, Frédi Apja. A tágas folyosó másik szárnyában a vezérigazgatói irodák voltak. Frédi, egy éve volt vezérigazgatója a nagy nemzetközi, kereskedelmi- és hitelbanknak. Irodája felé igyekezett. Határozott mozdulattal nyomta le a hatalmas sárgaréz kilincset és belépett az előszobába. Kimért mosollyal fogadta a titkárságon serénykedő három fiatalos külsejű hölgy köszönését.
- Mi újság, jól vannak? – Tette fel az apjától eltanult szabvány-kérdéseket, majd választ sem várva saját szobája felé sietett.

A vezérigazgatói dolgozószoba olyan volt, mint egy luxusszálloda elnöki lakosztálya. Válogatott bútorok, süppedő szőnyegek, a falakon nagy értékű festmények. Egy királyi kastélyból származó, közel négy méter hosszúságú klasszikus faragású, gazdagon díszített, gyönyörű íróasztal, dohányzósarok kényelmes bőrfotelek tették otthonossá a dolgozószobát. A három oldalról megvilágított, cca. nyolcszor öt méteres beugróban a számítógépek, faxok, képolvasó, ill. az ezeket kiszolgáló eszközök voltak. Frédi benyitott a ragyogó tisztaságú, elegáns fürdőszobába és kezet mosott. Nem szerette volna behurcolni saját irodájába, a városszerte terjengő vírusokat.

Manöken termetű, fiatal titkárnő suhant be, gyönyörű ezüsttálcán hozta a kellemes illatot árasztó habkávét, a pompás kávésüteményt és az elmaradhatatlan két, frissen hámozott kivit.
- Kedves egészségére Vezérigazgató Úr. - Mondta leírhatatlan bájjal és máris sietett kifelé. Az ajtót halkan becsukta maga mögött. Frédi szeretett zárt ajtó mögött dolgozni. Azt tartotta, hogy ami a vezérigazgató szobájában elhangzik, az senki másra nem tartozik csakis arra, akinek szánta a szavakat. Az ifjú bankvezér gondolataiba mélyedve, fel, s alá sétált tágas dolgozószobájában. Ízlelgette, szürcsölgette kedvenc habkávéját. Séta közben megnyitotta egyik számítógépét.

A titkos jelszó után begépelte az alábbi szavakat: „KB*BM_MO_ A_Z_def”. Frédinek bevett szokása volt az, hogy minden reggel más – más ország friss híreit tanulmányozta. A nyugati államok mostanában kevésbé érdekelték. A volt KGST- országokra koncentrálta figyelmét. Gazdag adatbázisában rendre átnézte az előző évekre, ill. hónapokra vonatkozó érdekesebb bejegyzéseket. A korábbi történéseket összevetette az újakkal. Így ellenőrizte saját képzelőerejét. Azon a reggelen, - kicsit talán Katalin hatása miatt is-, Magyarországot tanulmányozta.
Kiválasztotta a „szigorúan titkos „III/III-as” mappát. Magyarországi titkos informátora három naponta szállította neki a budapesti belügyminisztérium titkosan kezelt adatait. A tőle kapott információkat ebbe a mappába raktározta. Az előző nap beérkezett titkos adatokat, a korábbiakhoz hasonlóan ez alkalommal is saját kezűleg rendszerezte. Egyik alapelve volt, hogy ne bízzon meg senkiben, bár igen taktikusan, ennek éppen ellenkezőjét hangoztatta. Ezt a tulajdonságát is apjától örökölte.
A bankvezér rövid ideig keresgélt, élvezettel futtatta a kurzort. A dátumot ellenőrizte: 1991. 09. 27.
Begépelt egy nevet: Német Miklós.
Az ifjú bankár feszülten olvasta az információkat. „A szovjet Főtitkárral is szót tudott érteni a demokratikus átalakulásokat illetően”.
Egy újabb nevet írt be: Medgyessy Péter. „Főnöke távollétében mindenkit elkápráztat racionális döntéseivel, éleslátásával, hallgat a jó szóra. Intelligens. Lehet vele tárgyalni! Francia, román, kínai és orosz kapcsolatai rendkívül jók. Különleges kegyeltje a volt belügyminiszternek és FL. korábbi miniszterelnök-helyettesnek. Szeret vadászni, rendszeresen teniszezik. Francia és orosz politikai kapcsolatai kissé zavarosak! Hosszú felsorolások következtek, amelyeket Frédi fokozott figyelemmel olvasott. Tüzetesen átnézte a számára kincset érő információkat. AGy – től, aki korábban a magyar pártközpont magas funkcióban lévő alkalmazottja volt, egyik délután megkapta, a KJ. páncél-szekrényéből származó „szigorúan titkos” dokumentumokat. Később átnézem majd ezeket, gondolta Frédi és már jó előre dörzsölte markát, a várhatóan sok izgalmas cse
megét ígérő információs anyag megismerésének reménye miatt.
NyR. írta be a keresőbe. A KJ. utódról, - egyik korábbi levelében „Gyuri bacsi”-, írta azt Frédinek, hogy …”nem találja helyét, hol GK-hoz, hol NM-hoz, hol meg PI-hez” közeledik. Fia korábban MJ. titkárságán, ma az egyik kereskedelmi bankban dolgozik.
SzM. következett. A bankvezér olvasta a szöveget. „Senkiben sem bízik, HGy– nak felettese volt, mégsem jön ki vele. KL -el is komoly konfliktusai voltak. „Sokat markol, keveset fog.” HI. elrendelte a kényes természetű íratok megsemmisítését. A rendszerváltás előtt, lázas munka folyt a BM -ben is és a KB -ban is. Az írat megsemmisítés kulcsfigurája CsA. volt, a BM. pártbizottságának vezetője, egyébként HI. ivócimborájaként emlegetik”. HI. nagykövet, a demokratizálódási folyamatok egyik legfontosabb kulcsfigurája. Bíznak benne. Újabb nagy összegű hitelfelvételről tárgyal Magyarország javára. AJ. ideges, alighanem hamarosan komoly bajok lesznek körülötte. Arrogáns, pökhendi, azt mondják, hogy egészségileg sincs rendben.
SzI. az általa kiválasztott elnökökkel karöltve, saját nevükre privatizálták a szövetkezeti vagyon jelentős hányadát. Az ország parasztsága zúgolódik, sokan joggal elégedetlenkednek. A volt mezőgazdasági vezetők jogosulatlanul, több százmilliós vagyonokra tettek szert.
A valódi tulajdonosok, a falvak elszegényedett, kisemmizett lakossága, egyik napról, a másikra tengeti nyomorúságos életét. A vidéken élőknek alig van munkalehetőségük. Hihetetlen szegénységben él a kb. ötmilliós falusi lakosság. Éhbérrel fizetik ki mindazokat, akiket a volt elnökök cselédsorban robotoltatnak.
Frédi halálosan felháborodva állt fel a gép mellől. Nem bírta tovább olvasni ezt az égbekiáltó aljasságot. Kikapcsolta computerét.

Kopogtak ajtaján. Apja lépett be a vezérigazgatói irodába. Szálfa termetű, derűs, ravaszkás mosolyú, jóarcú öregúr közeledett a fiatal bankár felé, akit Frédi tiszteletet sugárzó arccal köszöntött.
- Hello papa! Jól vagy?
- Ah, nem aludtam valami jól. - Felelte az Öreg.
- Tudod vacsoravendégem volt a magyar nagykövet és eléggé furcsa híreket kaptam tőle. Halkan, bizalmasan beszélgetett a két zseniális bankár. Nagyon jól megértette egymást a két magasan képzett, kitűnő észjárással megáldott pénzügyi zseni.
- Frédi, azt gondolom, hogy most jött el igazán a mi időnk. - Mondta az Öreg.
- Még ma beszélek Borisszal és próbálom megtudni tőle, hogy mi történik B. J. és M. G. körül. Oké?
- Oké Papa. - Mondta Frédi és sugárzott az örömtől. Az Öreg hamiskásan mosolyogva méregette sziporkázó fiát. Azon tűnődött, hogy vajon mennyire sejlett fel Frédiben az a páratlan pénzügyi lehetőség, amely a Varsói Szerződésnek, a KGST –nek, a Szovjetuniónak és Csehszlovákiának a széthullásából adódik? Az idős bankár biztos volt abban, hogy Európában máris kezdetét vette a volt KGST - országok vagyonára spekuláló,

„ú j k o r i a r a n y l á z” .

Rendkívüli képessége, hosszú élettapasztalata megsúgta neki azt, - amit egyébként az utóbbi hónapokban az izraeli leánybankjukban is egyre meggyőzőbben hangoztattak-, hogy az újkori kánaán Magyarországon, Bulgáriában, ill. Romániában fog beköszönteni. Nyilvánvaló, hogy a változások gyorsan tovább fognak gyűrűzni a többi volt szocialista ország felé.

Az idős bankár biztos volt abban, hogy a nyugati nagytőke, a „faltörő kos” szerepet továbbra is a magyaroknak szánja. Azzal is tisztában volt, hogy a fináncarisztokrácia, a jelenleg még funkcionáló „szocialista maradványokat” felhasználva gondoskodni fog arról, hogy a tényleges „demokratikus átalakulások”, cca. 25-30 év alatt mehessenek csak végbe. Az ő rablószándékú céljaik megvalósításához kb. ennyi időre lenne szükség. Búcsúzóul meg is említette Frédinek ezen téziseket, melyek hallatán az ifjú pénzügyi zseni felkapta fejét, s úgy fülelt, mint a kipróbált harci mén, ha meghallja az ismerős trombitaszót. Hihetetlen képzelőereje, villámgyorsan repítette őt a végtelennek tűnő pénzvilág távoli fellegeibe. Oda, ahonnan aranyeső hullik és az „beesik” az Ő szélesre kitárt, hatalmas erszényébe.

Frédinek ismét nagyon jó napja volt. A bank alvezérei és az igazgatók csupa jó hírekkel örvendeztették meg. Azóta, hogy apjától megkapta a vezérigazgatói kinevezést, a nagybank egyre csak gyarapodott. Büszke volt arra, hogy az ő irányításával, a nyereségmutatók változatlanul felfelé íveltek. Eredményeik legalább olyan dinamizmussal realizálódnak, mint korábban, amikor még apja volt az elnök-vezérigazgatója, a nagy nemzetközi kereskedelmi és hitelbanknak.

Különös látogatók érkeztek Frédiék bankjába

A nagybank protokollfőnöke éppen a második kávéját szürcsölgette, amikor megszólalt a telefonja.
- Halló, Ön az főnök? - Kérdezte a portás.
- Igen, mit óhajt kérem?
- Főnök Úr, egy angol rendszámú, Jaguárral egy igen előkelő úr és vele együtt két angol dáma érkezett. A vezérigazgató urat keresik.
- Oké, köszönöm, máris jövök. - Válaszolt jókedvűen a folyton derűs hangulatban lévő protokollfőnök. Franci, a protokollfőnök nagyon szerette Frédit, az ifjú baktulajdonost. Sokszor dicsekedett azzal, hogy Frédi a barátja. Ettől függetlenül, soha nem bizalmaskodott vele. A lehető legtiszteletteljesebb hangon beszélt a főnökével. A protokollfőnökség nagyon smakkolt neki, ezért minden erejével hivatására koncentrált. Szinte leste Frédi gondolatait. Főnöke minden rezdülésére reagált. Bármire képes volt azért, hogy fiatal főnökének valamilyen módon a kedvében járjon.

Már előre örült, abban bízva, hogy egy jelentősebb bankügyletről lesz majd szó, a bankjukba látogató szuper elegáns angolokkal. Alázatos képet vágva, angolul üdvözölte a Marsallt és a két szemrevaló hölgyet, akiknek kezet is csókolt. Bemutatkozott.
- dr. Franz Konrád vagyok, a bank protokollfőnöke. Miben állhatok szolgálatukra? - Kérdezte nem is leplezve ügybuzgóságát.
- Uram, szólt a Marsall, egy számlanyitásról és egy nagyobb összegű betét elhelyezéséről szeretnék tárgyalni a Vezérigazgató Úrral. Remélem, hogy személyesen tud fogadni bennünket.
- Kis türelmet kérek, máris intézkedem. - Mondta a protokollfőnök és lázas sietséggel viharzott el. Izgatottan tájékoztatta Frédit a történtekről. Frédi közömbös arcot vágott. Neki mostanában egyáltalán nem az angol lordok meghódításán járt az esze.

- Franzi, - szólt protokollfőnökéhez-, arra kérlek kísérd a vendégeket az első emeleti protokollterembe és értesítsd a nemzetközi osztály vezetőjét, hogy álljon ügyfeleink rendelkezésére.

- Uram! - Ön engem nem értett meg! - Csattant kőkeményen a Marsall hangja, amely a lihegve visszaérkező protokollfőnököt szinte megdermesztette.
- Én személyesen a Vezérigazgató úrral akarok tárgyalni, vagy már itt sem vagyok. Valamilyen megmagyarázhatatlan érzés tört a protokollfőnökre. Mintha parancsszóra cselekedne, úgy rohant ki az elegáns protokollteremből, ahová időközben felkísérte a vendégeket. Bekopogott Frédihez.

- Vezérigazgató Úr kérlek, ez az angol úr csak Veled hajlandó tárgyalni.

Hm, gondolkodott el Frédi. Vajon ki a fene lehet ez a fontoskodó angol? Na sebaj, ma amúgy is csillagos jókedvem van, kivételesen személyesen nézek utána a dolognak.
- Hol vannak most a vendégek? – Kérdezte Frédi.
- Ahogy méltóztattál rendelkezni, már felkísértem őket az első emeleti protokollterembe.

Frédi a protokollterem kémlelő ablakához lépett. Alaposan megnézte, mustrálgatta a három vendéget. Nem talált rajtuk semmi kifogásolnivalót. Három jóarcú angol gondolta, ezért jókedvűen nyitott be az ajtón. Széles mosollyal lépett a Marsallhoz, barátságosan kezet nyújtott, bemutatkozott, majd könnyedén üdvözölte a két előkelő dámát is.
- A feleségem és a titkárnőm. - Mutatta be a hölgyeket a Marsall. Ő maga nem mondott nevet.
- Nagyon örvendek, hajtotta meg elegánsan felsőtestét Frédi, akinek az előbbi kézfogást követően úgy sajgott a tenyere, mint még soha. Kicsit jobban megnézte magának a jóvágású, ötvenes éveiben járó, vasmarkú idegen urat.

- Miben lehetek szolgálatukra? - Kérdezte előzékenyen.
- Amint azt már kollégájának elmondtam, egy nagyobb tranzakcióról lenne szó. – Mondta tagoltan a Marsall. Jól kihangsúlyozva minden egyes szót!
- Egyébként, mondja Vezérigazgató Úr, mennyire biztonságos ez a helyiség, ugyanis nem szeretném, ha avatatlan fülek is hallanák beszélgetésünket.
- Oh, Uram efelől legyen teljesen nyugodt. - Mondta az ifjú bankvezér.
- Erről biztosíthatom Önöket. A protokollterem nagyon jól el van szeparálva. Hangszigetelése kiváló, még a nagyapám csináltatta azt, kiváló olasz mesterekkel. Ebben a szobában szoktuk fogadni exklusív ügyfeleinket.

A Marsall Frédi szózuhatagát arra használta ki, hogy alaposan szemügyre vegye a vele szemben ülő fiatalembert. Frédi, maga sem értette miért, de beleborsódzott a háta, amint az angol úr két hatalmas, mélybarna, vizsgálódó szemét magán érezte.
A főparancsnok is meglepődött, mert Frédiből sugárzott a fiatalos erő, a francia és a német iskola varázsa. Ennek ellenére ráérzett arra, hogy Frédinek a színlelt magabiztossága lesz a sebezhető pontja.
Férfiszemmel nézve is vonzó volt, ez a magas, izmos testalkatú, villogó fogsorú, előkelően mosolygó fiatalember. Frédi, koránál kissé idősebbnek látszott, de ez csak fokozta vonzerejét.

Nádja és Alla csendben ültek, egyetlen arcrándulással sem árulta el egyikük sem, hogy milyen nagy hatással van rájuk ez a remek fiatal, osztrák férfi. Alla hajadon volt, mégis meglehetősen jól értett a férfiakhoz. Szakértő szemekkel mustrálgatta Frédit. Frédi kissé lopva, kíváncsian nézett a középkorú szépséges Nádjára! Úgy tűnt neki, mintha ezt a két igézően szép szempárt látta volna már valahol. Sőt, a rendkívül széparcú Alla is ismerősnek tűnt neki. Arról nem is álmodott, hogy a valóságban mindhárom vendégének más arca van, hiszen azok mindegyike szakszerűen el volt maszkírozva. Frédi túl fiatal volt még ahhoz, hogy gondolatait el tudja titkolni. A Marsall észre is vette az ifjú mélázását. Ezt a pillanatot használta ki és sólyomként csapott le a fiatal bankvezérre. Táskájából kiemelte az éjszaka készült, kinagyított fényképet és oroszul, kőkemén
y hangon rászólt Frédire.

- Mondja fiatalember nem ismerős Önnek ez a két személy?

Frédit a váratlanul jött orosz szavak hallatán teljesen elhagyta veleszületett magabiztossága. Elképedve meredt előbb a hatalmas termetű „angolra”, majd a nagyméretű fotóra. Füle hegyéig elvörösödött, amikor Natalit és önmagát ismerte fel, a fényképfelvételen. Angolul kezdett dadogni, valami olyasfélét, hogy sajnos ő nem beszél oroszul.
- Dehogynem beszél Ön oroszul Uram. - Dörrent rá mérgesen a Marsall angol nyelven. Nagyon is jól beszéli Ön a nyelvünket. A fiatal lányokkal el tudja hitetni meséit, de velünk nem. Nádja is és Alla is hibátlanul beszéltek angolul, így minden szót értettek. Frédi a Marsallra szegezte tekintetét, lassan magához tért ámulatból, magabiztossága kezdett visszatérni.
- Kicsoda Ön valójában és hogyan jutott ehhez a kompromittáló fényképhez? - Kérdezte az ifjú bankvezér.

Frédi még egyáltalán nem volt képben. Abban reménykedett, hogy legrosszabb esetben zsarolni akarják őt a vendégek. Azt gondolta, hogy orosz szélhámosokkal van dolga, akiket esetleg megfizethet, vagy a biztonsági őrökkel ki is dobathatja őket a bankból. Készült, hogy térdével működtetni fogja a rejtett vészjelzőt, amikor Nádja ezredes szólalt meg csendesen, ám nagyon határozott hangon.

- Uram, még mielőtt segítséget hívna, figyelmeztetnem kell Önt arra, hogy mi nem vagyunk zsarolók és nem akarjuk kirabolni a bankját. Mi nem pénzért jöttünk Önhöz. Valami egészen másról van szó. Kérem erőltessen nyugalmat magára és várja meg, amíg férjem a lényegre tér. Sokkal jobban jár, ha nyolc szemközt intézzük el ezt a kényes ügyet. Kérem Önt, higgyen nekem!

Nádja kifogástalan angol tudása, határozottsága és kétségbe nem vonható gondolatolvasása alaposan meglepte Frédit. Bármennyire jól fel volt készülve, kezdte nagyon kényelmetlenül érezni magát. Amíg Nádja beszélt a Marsall kétszer is ránézett az alezredes nőre, aki kitágult szemekkel meredt az erőtől duzzadó, ifjú bankvezérre.
- Mondja fiatalember, - váltott hangot a Marsall-, milyen nyelven beszélgessünk, óhajtja, hogy oroszul? Így még kisebb a valószínűsége annak, hogy illetéktelenek lehallgatnak bennünket. A Marsall tisztában volt azzal, hogy az utóbbi fogással, félig már megnyerte a csatát. Frédi bármibe beleegyezett volna. Különös látogatói egyre jobban zavarták Őt. Mielőbb szeretett volna megszabadulni tőlük.

- Uram. – A Marsall most már oroszul szólt Frédihez.
- Ön azt kérdezte, hogy miként jutottunk ehhez a fényképfelvételhez? Nos, elmondom Önnek. Egyik kitűnő emberem ma éjjel készítette azt, az Ön hálószobájában. Ez idő alatt Ön mélyen aludt. Máskülönben munkatársam azt is elmondta nekem, hogy játszi könnyedséggel jutott be, az Ön villájába. Kiderült, hogy Ön éjszaka sem őrizteti a házát. Lehet, hogy ez a dolog is az Ön könnyelmű magatartásának egy része?
- Biztosíthatom Önt. - Igyekezett gyorsan válaszolni Frédi.
- Kérem ne vágjon a szavamba! - Utasította rendre a fiatal bankvezért, a Marsall.
- Egyébként mindjárt befejezem.

Frédi elnézést kért. Megdöbbenve, ártalmatlanságot színlelve várt, feszülten figyelt, de szólni nem mert. A vendégek ridegsége, fennkölt eleganciája és főként a férfi vendég parancsoló magatartása, teljesen lefegyverezte a minden hájjal megkent, fiatal széltolót. A kellemes éjszakai kaland után, ez a mostani esemény egy mindezideig páratlanul kellemetlen fordulat volt az életében. Az is bosszantotta, hogy így meg tudták lepni őt, saját munkahelyén. Ez még egyszer nem fordulhat elő, erről gondoskodnom kell, szőtte máris perspektivikus terveit.

- Figyel rám Uram? – Kérdezte szigorúan a Marsall.
- Igen, természetesen figyelek. – Válaszolt zavartan Frédi.
- Tehát, ha az emberem ártó szándékkal érkezett volna Önhöz, akkor Önnek és bájos vendégének az életét, senki és semmi nem védte volna meg. Önök ketten teljesen ki voltak szolgáltatva a hívatlan látogatónak. Ért engem Uram? - Frédi rémülten hallgatta a magabiztos izomkolosszust.

- Ami pedig az Ön bájos hálótársát illeti, nos Ő a mi lányunk, Natali!

E szavak hallatán Frédit teljesen cserbenhagyta mind szerzett, mind veleszületett higgadtsága. Ez már neki is túl sok volt egyszerre. Felugrott helyéről és kétségbeesve kezdett fel s alá rohangászni az elegánsan berendezett protokollteremben.

Három jéghideg szempár meredt rá, követve minden mozdulatát. Frédi ez ideig még nem került kapcsolatba a KGB -vel. Kifinomult szimata, vele született vészjelző készüléke most azt súgta neki, hogy ez alkalommal, magasan képzett, mindenre elszánt KGB- főtisztekkel áll szemben, kiknek a 19 éves lányát éppen Ő, a nagyreményű, ifjú bankvezér csábította el.
- Ez egy őrület! - Kiáltott fel kétségbeesetten.
- Most mit tegyek? - Hogyan kellene megoldanunk ezt az ügyet?

Gyötrődött, izgatottan tépelődött. Éles agyában úgy pörögtek a lehetséges megoldások, mint egy fékevesztett gyorsítóban. Rémlett neki, hogy a szláv népeknél, ilyen esetben kötelező házassági ajánlattal előállni. No még csak ez kéne, riadt meg a hirtelen jött gondolattól. Azt már nem!
- Fiatalember. - Halotta újból a Marsall erős, kihívó hangját.
- Kérem ne gondolja, hogy mi azért jöttünk ide, hogy elcsábított lányunknak férjet szerezzünk. Eszünk ágában sincs.
Frédi még jobban megijedt. Újból rá kellett döbbennie, hogy ezek az emberek, folyamatosan olvastak a gondolataiban.

- Megmondom Önnek szólt csendesebben az „angol”, hogy mit kérünk. Másként megfogalmazva, hallani fogja, hogy mit várunk el Öntől!

Frédi csendben, megadóan várt a következményekre.

- Nos Uram, először is tudni szeretném, hogy ki segített Önnek abban, hogy be tudja cserkészni a lányunkat? - Szólalt meg újból kőkemény hangján a Marsall!
Frédi kissé habozott, majd zavarodottan válaszolt.
- Tudják van egy házvezetőnőm, Margaretnek hívják. Ő kereste meg Natalit. Természetesen be kell valljam, hogy az én kérésemre cselekedett. A diplomaták báljában találkoztam Natalival. Amint megpillantottam Őt, azonnal beleszerettem. - Lódított Frédi.

Ismét Nádja szólalt meg.
- Tudja Wolf úr, nem a szerelmi vallomására van szükségünk! Újból megkérem Önt, hogy türelmesen hallgassa végig férjemet.

Frédi egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Semmi kétség gondolta rémülten, ezek a szigorú fellépésű, kőkemény emberek olvasnak a gondolataimban.
- Megfogalmazom a második kérdésemet is. - Szólalt meg ismételten a Marsall, akire jó hatással volt, hogy az előzőekben adott válasz megegyezett, az alezredes nő jelentésében foglaltakkal.
- Mi a további szándéka a Lányunkkal?
Frédi fellélegzett. Úgy érezte, hogy az ügy megoldódni látszik.

- Tudják kedves vendégeim, - kezdte a Moszkvában jól betanult, választékos orosz nyelven -, ha Önök is úgy akarják én az életben soha többé nem fogok találkozni Natalival. Erre akár meg is esküszöm Önöknek!
A Marsall hunyorogva, gúnyosan nézett a beszélőre, majd felhúzta két tömött, fekete szemöldökét és hosszan, áthatóan kezdte vizsgálgatni Frédit, aki egyre inkább úgy érezte magát, mintha röntgeneznék.

- Én egészen mást kérek Öntől. - Mondta a Marsall ellentmondást nem tűrő, éles hangon.
- Ön Vezérigazgató úr felveszi Natalit dolgozni, ide a bank nemzetközi osztályára és konkrét munkafeladatokat ad neki. Sok és nehéz munkát. Bízza meg Őt a Szovjetunió és a többi KGST- ország privatizációs- és kárpótlási ügyeinek, ill. a segélyezési ügyletek figyelemmel kísérésével.

Frédi csaknem megbénult a hallottaktól, hiszen apján, a nagybank örökös elnökén kívül, eddig senki nem tudott arról, hogy az Ő titkos pénzügyi csapásiránya, éppen a Marsall által említett keleti tömbhöz tartozó országok felé irányul.

- Ezt kérem Öntől. - Hallotta újból a Marsall parancsoláshoz szokott, kérlelhetetlen hangját!
- Ezen túl is van azonban még egy–két kikötésem. Ezek egyike a következő; - Ön soha többé nem közeledhet férfiként Natalihoz.

Frédi döbbenten hallgatott. Vele ilyen hangon még soha nem beszélt senki. Neki ez ideig még nem osztottak ki ilyen kemény hangon parancsokat.

- Megértett engem fiatalember? - Csattant a Marsall kőkemény hangja. Frédi nem tudott megszólalni. Ösztönös félelemérzete működésbe lépett.
- Vezérigazgató Úr, kíváncsian várom válaszát! – Kiáltotta a Marsall és közben úgy nézett Frédire, mint egy áldozatára leselkedő oroszlán.
- Igen megértettem Önt. - Rebegte Frédi.
- Minden oké.
Frédinek akár szimpatikus is lehetett volna a Marsall ötlete, de ebben a szituációban, egyszerűen képtelen volt racionálisan gondolkodni. Alig ismert magára. Félt, életében először nagyon félt. Térdei remegtek, idegrendszere csaknem felmondta a szolgálatot. Igyekezett összeszedni magát, nem akarta elárulni hirtelen jött gyengeségét. A váratlan látogatók azonban teljesen átláttak rajta.

- Oké. - Rebegte újból Frédi.
- Oké Uram!
- Kérdezhetek Öntől valamit? - Szólt bizonytalanul.
- Később. - Hangzott a Marsall kurta válasza.
- Nos fiatalember eljött az ideje, hogy megtudja a következőket: - a nevem dr. John Boergh, angol állampolgár vagyok. A hölgy a Nejem. Mondta a Marsall Nádja felé nézve. A másik hölgy azonban a valóságban nem a titkárnőm, amint azt érkezésünkkor mondtam Önnek. Róla tudnia kell, hogy Ő az egyik legmegbízhatóbb munkatársam, ő vezeti a biztonsági szolgálatomnak egyik speciális részlegét. Őt fogom megkérni arra, hogy a jövőben intenzív munkakapcsolatot tartson fenn Önnel. Munkatársam kitűnően beszél angolul, németül, franciául és spanyolul. Amolyan pénzügyi-gazdasági zseni. Majd tapasztalni fogja, hogy mennyire az. Nem fog csalódni benne. - Tette hozzá gúnyosan.

Frédi csaknem beleőrült a hallottakba.

Dúlt – fúlt magában. Na, de ilyet? Egy futó kalandért ilyesmibe keveredni. Ez is csak velem eshet meg, gondolta lemondóan. Ám kitűnő-, vele született ösztöne újabb próbálkozásra sarkallta az ifjú vezérigazgatót. Töprengő arcot formált magának, majd ekként folytatta.
- Iiigen, még gondolkodom a javaslatán Uram.

- Nem gondolkodik! - Csattant a Marsall mennydörgésszerű hangja. - Ön fiatalember ezen a dolgon egyáltalán nem fog gondolkodni, hanem maradéktalanul végrehajtja azt, amire megkértem. Értve vagyok Wolf Úr?
- Iiiigen, hangzott a bizonytalan válasz. A bankvezér ajkai közül, alig hallhatóan préselődtek ki a szavak.

A Marsall Allára nézett, aki kutyahűséggel tartotta szemeit felettesén, várva annak parancsát. A Marsall jó emberismerő volt. Rövid megbeszélésük ideje alatt, alaposan kiismerte tárgyalópartnerét. Tisztában volt Frédi gondolataival. Kiolvasta szemeiből azt is, hogy távozásukat követően nyomban revánsot szeretne venni látogatóin. Ezt meg kell akadályozzam, gondolta a felbőszült apa. Tanuljon rendet, ez az elkényeztetett nebuló.

A Marsall újból Allára nézett, majd lassan könyökmagasságig emelte jobb kezét. Hüvelykujjából és mutatóujjából „U” alakot formált. Az alezredes nő párduc módjára vetette magát Frédire és szemvillanásnyi idő alatt földre teperte. Mögékerült, máris lovagló ülésben ült a bankvezér hátán. Két hüvelyk ujját a kétoldali nyaki ütőerekre szorította. Frédi elvesztette eszméletét. Az alezredes nő megragadta áldozatát, visszaültette a fotelbe és mögé állt. Enyhítette a nyaki ütőerekre gyakorolt nyomást, ellenben készen állt arra, hogy felettesének egyetlen újabb intésére, fogást keressen és kicsavarja a pórul járt ifjú csinos nyakát. A Marsall felállt, kényelmes mozdulatokkal nyújtóztatta, lazította végtagjait.

- Vendéglátónk elbóbiskolt. Kérem, ébressze fel Őt! Alla alezredes gyakorlott mozdulatokkal babrált Frédi halántékán, majd tarkóján. A masszírozó mozdulatoktól az ifjú titán magához tért, visszanyerte eszméletét. Kábultan nézett körbe. Alig fogta fel a történteket. Kereste a szavakat. Nehezen szólalt meg anyanyelvén.

- Mondják, mi történt velem? - Kérdezte révedezve.
- Semmi különös. - Válaszolt a Marsall németül. Csupán elalélt kissé, ezért munkatársam segítségére sietett Önnek. Világosan megmondtam fiatalember, hogy őbenne nem fog csalódni!

- Vezérigazgató Úr. - Keményítette meg hangját újból a Marsall.
- Nem tűrök semmiféle vonakodást. Megértette?
- Igenis megértettem. - Válaszolta Frédi sietve.
- Na látja Uram, ezt már szeretem.
- Tudja Vezérigazgató Úr, - fordította hivatalossá mondókáját a főparancsnok, - nem tartom kizártnak azt sem, hogy egyszer még a barátaim között üdvözölhetem Önt. Tehát megállapodtunk!
- Minden jót. - Köszönt el a Marsall.

A három váratlan látogató kézfogás nélkül távozott a patinás kereskedelmi és hitelbank első emeleti protokollterméből.

A siker kovácsai, az NSZK és az NDK újraegyesítése

Nagyon nagyot nézett az NSZK Alkancellára, amikor egy kisportolt, erőtől duzzadó, fiatalos 50 évc körüli férfi lépett elé, aki az alábbiakat mondta:

- Azért kértem találkozási lehetőséget Öntől, mert van egy olyan ötletem, amely érdekelheti az Alkancellár Urat. - Kezdte a Marsall minden bevezető nélkül. Választ sem várva, máris folytatta.

- Elgondolásom lényege a következő:

Az angol Miniszterelnöknek mondják el azon kívánságukat, hogy Önök szeretnék újraegyesíteni a két Német Államot. – Mondta a Marsall.

Az Alkancellár, e szavak hallatán majd leesett székéről. Elképedve meredt tárgyalópartnerére, akit saját testvéröccse kalauzolt el hozzá. Látogatója Chack Chussak néven mutatkozott be. Ennek a franciának elment a józan esze, gondolta bosszúsan az Alkancellár, hiszen a Szovjetunió nyomban értesülne erről a kezdeményezésünkről. A szovjet csapatokat alighanem riadókészültségbe helyeznék, ha ezt a kényes témát feszegetni kezdenénk.
A Marsall ránézett a tétovázó Alkancellárra, majd határozott hangon így szólt.
- Tudja Alkancellár Úr, a Szovjetunió és a szovjet elitalakulatok reagálása miatt nem kell aggódniuk. Ennek rendezését, bizonyos kondíciók mellett rám bízhatja. Úgyis mondhatnám Önnek, hogy ne a Német Demokratikus Köztársaságban állomásozó, szovjet katonai haderő végett fájjon az Önök feje. Figyelmüket koncentrálják az USA –ra, Angliára és Franciaországra.

Az Alkancellár szóhoz sem tudott jutni. Úgy nézett a semmiből jött,

„á l o m ö t l e t”

szállítójára, mintha valamilyen csodát látna.
- Folytathatom? – Kérdezte a Marsall.
- Igen, kérem folytassa Uram. – Az Alkancellár hangja némi bizonytalanságot sugárzott. A Marsall viszont nyugodtan, magabiztosan beszélt.

- Javaslom, hogy első lépésként igyekezzenek meggyőzni az angol és a francia Miniszterelnököt arról, hogy a két Német Állam újraegyesítésének komoly előnyei lennének. Fordítsanak gondot annak alapos kihangsúlyozására, hogy az újraegyesülés nem jelent veszélyt senkire nézve sem. Miután sikerült megszerezniük az angolok és a franciák támogatását, javaslom, hogy az angol és a francia külügyminiszterek kezdjenek puhatolózni az USA - Külügyminisztériumában. Közöljék velük tényként, hogy az Európai Nagyhatalmak képviselői ebben a tekintetben már elhatározásra jutottak!

Bizonyosak lehetnek afelől, hogy az USA is támogatni fogja az Önök törekvéseit. Használják ki a kínálkozó hátszelet és kérjenek némi anyagi támogatást is az USA – Elnökétől azért, hogy tervük gördülékenyebben realizálódjon.

Ö t l e t e m n e k az ad aktualitást, hogy Gorbacsov Főtitkár őszintén törekszik arra, hogy a hidegháborús hisztériát visszaszorítsa. Ezen szándék őszinteségében Önöknek feltétel nélkül hinniük kell. Világosan láthatják, hogy Ő közeledik Anglia miniszterelnök Asszonyához, a Francia Elnökhöz és az USA – Elnökéhez is.

Nap, mint nap tapasztalhatják, hogy a Főtitkár nyitott az NSZK– irányában is. Kérem, hogy alaposan beszélje át ezt az ügyet felettesével, a Kancellárral. Másoknak egyelőre ne szóljon erről egyetlen szót se. Kérem jelezzen vissza nekem,

ö t l e t e m

fogadtatásáról. Amennyiben a Kancellár Úr pozitívan áll az ügyhöz, személyesen kívánok tárgyalni vele, kizárólag négyszemközt, az általam megjelölt helyen.
Legyenek teljesen nyugodtak, biztonságukat Hr. Dr. Mahler tábornokkal együttműködve, Hr. Riskmüller tábornok fogja garantálni.

Kérem, hogy javaslatomat tekintsék úgy, mint egy részletesen kimunkált konkrét „know-how”-ot! Ki szeretném hangsúlyozni Önnek, hogy fenti ajánlatom a mai napon tíz órától számítva, 24 órán át érvényes.

- Megértett engem Alkancellár Úr? - Fordult kissé nyers modorban a Marsall, a még mindig meglepetten hallgató államférfi felé? A Marsall választ sem várva, újabb gondolatokat fogalmazott meg.

- Alkancellár Úr, beszélgetésünk lényegét illetően bizonyára felmérte azt is, hogy nem csupán Németország, a német nép sorsáról van szó, hanem Európa jövője a tét. Nem szeretném elhallgatni Ön előtt azt sem, hogy ezelőtt tíz évvel kidolgoztam egy szerintem reális jövőképet az egyesült Európáról. A két német állam egyesítését követően, ez a folyamat cca. 20–25 év leforgása alatt realizálható lesz.
Tehát, amennyiben Európa jövője szempontjából közelítem meg ezt a rendkívül nagy horderejű ügyet, ki kell hangsúlyozzam, hogy a tét jóval nagyobb annál, mint amit a bevezetőmben körvonalaztam Önnek.

Befejezésül kérem engedje meg, hogy megkérdezzem; - sikerült e megértetnem Önnel az én személyes közreműködésem lényegét? Várom szíves válaszát arra vonatkozóan is, hogy sikerült e világossá tennem, mennyire nehéz szerepet vállaltam magamra?

Az Alkancellár okos, intelligens ember volt. Figyelmesen végighallgatta a Marsallt. Alaposan belegondolt abba, amit hallott. Éles eszével igyekezett mélyrehatóan elemezni a két Német Állam újraegyesítésének a német népre, Európára és az egész világra gyakorolt hatását. Nyomban felsejlett benne személyes karrierje is. Gyors felfogású eszével megértette, hogy a véletlenek szerencsés összejátszása folytán Ő lehet az egyik kulcsfigurája ennek a nagy, történelmi horderejű eseménynek. Egy páratlan lehetőség ez számomra, summázta magában gondolatait. Biztos volt abban, hogy hivatali felettesében, a nagy tekintélyű Kancellárban partnerre talál, a közel 82 milliót számláló német nép újraegyesítésének perspektíváját illetően.

Amikor a Marsall befejezte mondókáját, kérdőn nézett a mélyen gondolataiba merült Alkancellárra. Tetszett neki az, hogy sikerült komoly fejtörést okoznia a neves államférfinak.

Az Alkancellár elhatározta, hogy Ő is őszintén, kertelés nélkül fog beszélni, a történelmi jelentőségű javaslatról.

- Tudja Uram, én még soha nem hallottam annál jobb ö t l e t e t, mint amit Ön ebben a rövid tíz percben felvázolt nekem. Ezért én már előre is nagyon hálás vagyok Önnek. Őszintén meg szeretném fogalmazni azt, hogy az Ön javaslata egy rendkívül szépen hangzó zene füleimnek. Biztosítani szeretném Önt egyrészt arról, hogy megbeszélésünk témáját a lehető legszigorúbb államtitokként kezeljük és annak minden részlete köztünk marad. Az itt elhangzottakról, rajtam kívül kizárólag a Kancellár Úr fog tudni. Másrészről szeretném világossá tenni, hogy precízen megértettem az Ön rendkívüli szerepvállalását ebben a korszakalkotó, történelemformáló kérdéskörben. Még ma megtárgyalom az ügyet a Kancellárral. Az Ő döntését követően, azonnal értesítem Önt. Meg szeretném kérdezni, hogy milyen úton küldhetek üzenetet Önnek?

- Kérem, hogy pozitív döntés esetén, Hr. Karlheinz Riskmüller tábornokkal küldjön nekem üzenetet. – Válaszolta határozott hangon a Marsall.

Gyorsan írt még valamit egy papírlapra, s azt az Alkancellár elé tartotta. Az államférfi a következőket olvasta:

„A Kancellár Úr tegyen egy kis erdei sétát. Holnap 09,00 órakor. Jöjjön a Theslaudi erdő északi – turistaútjának kezdő pontjához. Haladjon előre a kilátótorony irányába. A kilátó előtt cca. 150 méterre balra, sárga színnel megjelöltem az egyik fatörzset. Megtisztítottam a fasort. Ezen sétáljon az erdő belseje felé. Ott várom Őt”.

Az Alkancellár határozott fejbólintással jelezte, hogy megértette a kapott instrukciót. A Marsall megnyerő mosollyal állt fel. Az Alkancellár szeme láttára égette el a bizalmas találkahelyre vonatkozó irományt. Kezet fogott a német államférfival és távozott.

Amikor az NSZK Kancellára megértette helyettesének előadását, hirtelen felpattant ülőhelyéről. Mindkét kezét ökölbe szorítva, karjait a mennyezet felé lökte és egy hangos „hurrá” kiáltást hallatott!
Az Alkancellár úgy látta, hogy a hatalmas ember kezei szinte súrolták a mennyezetet. Jóleső érzéssel nyugtázta, hogy felettese éppen úgy lelkesedik a Marsall által hozott

„ö t l e t é r t”,

mint Ő. A Kancellár visszaült helyére. Szemei úgy csillogtak, mint a szentjánosbogarak a nyári éjszakában. Ő egy nagyon széles látókörű, precíz, magasan képzett államférfi volt. Kitörő lelkesedésében is képes volt megtartani józanságát. Az Alkancellárra nézett és így szólt:

- Arra kérlek, hogy minden egyes információt, valamennyi részletkérdést, szisztematikusan foglaljunk össze még egyszer. Említetted, hogy az általam is nagyra becsült testvéröcséd garanciát vállalt a mi „Emberünkért”. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy valójában ki ez az ember?

- Meg kell mondjam, hogy nem volt könnyű kinyomoznom, látogatóm kilétét. – Válaszolt öntudatosan az Alkancellár.
- Azt hiszem, jelenleg nekem vannak a legmegbízhatóbb adataim erről a titokzatos emberről.

A Kancellár minden figyelmét helyettesére összpontosította, aki fontoskodó arccal sorolta a Marsallra vonatkozó titkos információkat.

- Ő kérlek, egy előkelő angol lordnak az egyetlen fia, aki 1940-ben született Londonban. Szülei a háborúban meghaltak, vagyonukat szétrabolták. A gyerek egy Londoni árvaházban nőtt fel, ahonnan 18. éves korában távozott.

Később egy washingtoni autógyár üzletkötőjeként tűnt fel, ott alapozta meg karrierjét. Eléggé rejtélyes körülmények között gazdagodott meg. Ma már saját háza van Londonban, Párizsban és Washingtonban. Felesége nem dolgozik, saját háztartásukat vezeti. Családja főként Londonban tartózkodik. Egy gyerekük van, egy 15. éves lány.

- Hogy hívják az „Emberünket”? – Kérdezte a Kancellár.
- Nekem is és öcsémnek is Chack Chussak tábornoknak adta ki magát. Azt állítja, hogy Ő a 8. francia idegenlégió parancsnoka. Hidd el kérlek, hogy nem volt könnyű kibogoznom azt a mesterségesen font hálót, amit ez a 47 éves ember maga köré szőtt. Tény az, hogy létezik a 8. francia idegenlégió, amelynek valóban Chack Chussak tábornok a parancsnoka. Csakhogy az idegenlégió parancsnoka nem francia, hanem angol állampolgár, hangsúlyozta az Alkancellár a súlyos szavakat.

Neve alapján az tűnne hihetőbbnek, hogy „Emberünk” a valóságban francia.

- Mondd, ki dolgozik ezen az ügyön? – Kérdezte a Kancellár.
- Kérlek engedd meg, hogy kissé szerénytelen legyek. Ezt az ügyet a Te legkiválóbb emberedre, azaz az Öcsémre bíztam.

A Kancellár elnevette magát, majd újból komolyra fordította a szót.
- Figyelj rám Hansi, nekem ez így kevés, merthogy egyszerűen nem tudom elképzelni azt, hogy akár egy angol, akár egy francia állampolgárságú tábornok, képes olyan közel férkőzni a Szovjetunió Főtitkárhoz, hogy rá ügydöntő befolyást tudjon gyakorolni. Egyetértesz velem?

Az Alkancellár egyáltalán nem jött zavarba, sőt egyre meggyőzőbb érveket sorakoztatott fel az ismeretlenségbe burkolózó látogató mellett. Felnyitotta aktatáskáját és kiemelt belőle néhány iratot.

- Kérlek szíveskedj megnézni ezeket a dokumentumokat. – Nyújtotta a Kancellár felé az elegánsan bekötött iratcsomót.

- Ebben a dossziéban kérlek, - sok más érdekességgel együtt-, találsz egy színes fotót. Az Alkancellár félúton megállt a dosszié átadásával és gyakorlott mozdulattal lapozott arra az oldalra, ahol a színes fényképfelvétel lapult.
A Kancellár kíváncsian nézte az A4 –es méretű színes fényképet, melyen felismerte a szovjet Főtitkárt. Az Feleségével együtt, kalapját kezében tartva fogadta egy terepruhás katonaember jelentését.
- Nos kérlek, Ő a mi „Emberünk”. - Mutatott az Alkancellár diadalmasan a színes fényképen látható atlétatermetű, jelentést tevő katonatisztre.

A Kancellárt alaposan meglepték a látottak. Hirtelen rádöbbent arra, hogy Alkancellárja és annak kitűnő testvéröccse, - aki hosszú évek óta megbízhatóan vezeti a Kancellária biztonsági szolgálatát-, megtalálták számára azt az „embert”, akire Ő már hosszú évek óta várt. Éles eszével azonnal felfogta, hogy „emberük” egyáltalán nem az, akinek mondja magát.
A Kancellár tisztában volt azzal, hogy a napi életben vannak olyan kérdések, amelyeket soha nem szabad megfogalmazni. Abban a szituációban Ő sem kérdezett többet. Így szólt az Alkancellárhoz:

- Hansi, Te is és Öcséd is dicséretet érdemeltek. Nagyon jó munkát végeztetek. Ezek az argumentumok nekem elegendő alapot adnak arra, hogy holnap négyszemközt tárgyaljak az „Emberünkkel”. Most pedig arra kérlek, hogy nyomban lássunk hozzá a részletek precíz kidolgozásához.

A) - Tehát, mint mondtad „Emberünk” képesnek tartja magát arra, hogy a Főtitkárnál el tudja intézni a szovjet elitalakulatok visszavonásának kérdéskörét? - Kérdezte a Kancellár.
- Igen! Meggyőződéssel állíthatom, hogy igen.
- Ez óriási, mondhatnám, világrengető dolog lenne. – Álmodozott a német Kancellár.

B) - Készüljünk fel alaposan a holnapi találkozásra. Kérlek a biztonsági ügyek tekintetében, intézkedj körültekintően. - Mondta helyettesének a Kancellár, miközben mutatóujját figyelmeztetően felemelte.

A Kancellár amíg beszélt, fel- s alá járkált dolgozószobájában. Lassan, tagoltan ejtette ki a szavakat. Látszott rajta, hogy alaposan átgondolja mondandóját.

- Tudod arra gondoltam, hogy még a héten beszélek az angol Miniszterelnök Asszonnyal, úgyis van más egyéb témám is vele. Tőle átugrom a francia Elnökhöz és ha Ő is pozitívan áll ügyünkhöz, akkor rövid időn belül átrepülök Washingtonba. Oké?

- Igen, ez így nagyon jó lesz. – Válaszolt boldogan, a hűséges helyettes.

Az Alkancellár betartotta, az 1987. április 20 -án délelőtt lezajlott tárgyaláson tett ígéretét. Aznap kora délután üzenetet küldött a Marsallnak.

Hr. Riskmüller jelentkezett a Marsallnál.

Nagyot szólt a német tábornok összecsapott bokája, amikor vigyázzállásba vágta magát a főparancsnok előtt. A Marsall egyáltalán nem volt nevetgélős ember. Abban a pillanatban azonban nem tudta megállni, hogy halkan el ne kacagja magát, a szinte mindent túllihegő STASI- tábornok által csapott katonás bokacsattogtatás hallatán.

- Jelentem, - harsogta diadalittasan -, az üzenet Önnek az, hogy ”a dolog rendben van”.

Mondandójához igyekezett nagyon titokzatos és fontoskodó arcot vágni. A Marsall kutakodva nézett behódolt ügynöke szemeibe. A német tábornoknak még mindig komoly gondot okozott, ha így nézett rá a Marsall. Rosszul állta annak kőkemény tekintetét.

Öt éve múlt, hogy a Marsall pártfogását élvezte, de még mindig nem tudta megszokni ennek a hatalmas embernek a számon kérő pillantásait. Annak ellenére, hogy nagyon sokat köszönhetett a főparancsnoknak, még mindig rettegett tőle. Rosszemlékű „megismerkedésüket” követően a Marsall szárnya alá vette a STASI - főtisztet.

Kolja tartotta a kapcsolatot a főparancsnok és a német ügynök között. A Marsall gondosan megszűrt, fontos információkkal látta el a németet, melyekért az NDK – ban ténykedő német katonai felettesek nagyon hálásak voltak neki. Hr. Karlheinz Riskmüller, öt éven belül, messze a legjobb hírszerzője lett a STASI- nak. Olyan hatalmas karriert futott be, amelyre még nem volt példa az NDK– hírszerző szolgálatánál.

Hr. Riskmüller még mindig feszes vigyázzállásban állt a Marsall előtt, aki igyekezett tovább kutakodni a német hírszerző tábornok gondolataiban.
- Mondja tábornok, konkrétan mit tud Ön az előbb átadott üzenet részleteiről? - Szögezte neki a kérdést a vesékbe látó főparancsnok. Hr. Riskmüller egy életre szólóan megtanulta azt, hogy a Marsallnak soha többé nem szabad hazudnia.

- Jelentem csupán annyit, hogy az Alkancellár Úr kizárólag Önnek küldte ezt a szigorúan titkos üzenetet.
- Köszönöm tábornok. Távozhat.
- Értettem. - A német tábornok szabályos hátraarcot csinált és kilépett a szobából. A Marsall felhívta Allát.
- Alezredes, kérem hozza be nekem a német Alkancellárra vonatkozó hanganyagokat.
- Értettem.
A Marsall behelyezte az Allától kapott 5. sz. kazettát Sony lejátszójába. Fejére illesztette a fülhallgatókat és figyelmesen hallgatta a német nyelven folyó diskurzust. A Kancellár és az Alkancellár beszélgetésében egyetlen veszélyt jelentő fordulatot talált csupán. A Kancellár ugyanis az alábbi utasítást adta helyettesének:

- „Kérlek sürgősen lépj kapcsolatba washingtoni főügynökünkkel. Még ma küldjön részletes jelentést a „francia tábornok” kilétéről. Próbáljatok minél többet megtudni róla! Amint eredmény van, kérlek azonnal értesíts!
- Rendben van! - Válaszolta az Alkancellár”.

A Marsall letette a fejhallgatót, gondosan elzárta a kazettákat a páncélszekrényébe. Kisétált szobájából. Lépteit a felesége által kezelt saját műholdas adó-vevő készülékhez irányította. Kapcsolatba lépett washingtoni osztagparancsnokával. Az alábbi parancsot adta neki:

- Kérem haladéktalanul indítsa el az általam kiadott „112_41_23_11_Y_B_R –D” – jelű titkos parancs végrehajtását!

- Értettem, válaszolta katonásan az osztagparancsnok.

Az osztagparancsnok nyomban munkához látott. Csak egyedül Ő, saját kezűleg bonthatta fel a páncélszekrényben őrzött, titkos parancsot tartalmazó borítékot.
A Marsall által korábban átadott szigorúan titkos parancsban ez állt:
„megparancsolom Önnek, hogy a Német Szövetségi Köztársaság washingtoni főügynökét legalább 72 órányi időre vonja ki a forgalomból”.

Az Alkancellár washingtoni főügynöke, „mellékállásban” a Világbankban dolgozott. A kitűnően álcázott felderítőről senki nem gondolhatta, hogy a neves bankárcsaládból származó, mosolygós arcú „mesztic”, az NSZK- katonai hírszerzőszolgálatának, az USA – ba vezényelt tábornoka.

A német szuperkém, szigorúan titkos, azonnal végrehajtandó parancsot kapott az Alkancellártól. A titkos parancs azt tartalmazta, hogy haladéktalanul derítse fel és jelentse, a „Chack Chussak” nevet viselő, magát francia idegenlégiós tábornoknak mondó személy kilétét. Az Alkancellár, az azonnali parancs mellé egy nagyon hasznos személyleírást és egy fantomképet is küldött.

A német szuperkém figyelmesen olvasta az Alkancellártól érkezett parancsot. Nézegette, vizsgálgatta a fantomképet, közben bele-bele pillantott a személyleírást tartalmazó sorokba is. Olvasás közben felrémlett előtte egy szálfa termetű, fiatalos külsejű óriás, akivel évekkel ezelőtt személyesen találkozott a Világbank által rendezett fogadáson. Egy kellemes arcú, kifogástalan modorú úr, angolul szólította meg Őt és azt kérdezte tőle, hogy ismeri e a kezében tartott pohár tartalmát, azaz a kellemes illatú, finom egzotikus koktél összetételét?

A német szuperkém a megszólítást követően nem fogott gyanút, hiszen a zakóján lévő kitűzőn, a neve mellett ott állt a „service” szó. Mindenki láthatta, hogy Ő a házigazda állományában dolgozik. Alig két másodperc kellett ahhoz, hogy éles elméjében felvillanjon az akkori kép, azaz a koktél összetétele után érdeklődő kétméteres óriás. A német szuperkém éppen a washingtoni lakásán tartózkodott, amikor a sürgős parancs utólérte. Gyorsan bekapcsolta komputerét és keresgélni kezdett. Hamar rá is akadt arra, ami után szorgalmasan kutatott.

Szokása volt, hogy minden olyan érdekesebb emberről nyilvántartást készített magának, akivel az utóbbi huszonöt év alatt személyesen is találkozott. A szuperkém izgatottan olvasta egykori feljegyzéseit.
„A koktél összetétele után érdeklődő angol Úr bemutatkozott, sőt még névjegykártyát is cseréltem vele. A megnyerő külsejű kétméteres óriás névjegykártyáján ez állt: Dr. John Boergh elnök- vezérigazgató, Gyapjú Szövő és Fonó A.G., Horsits St. 24, MEXICO”.
Ahhá, gondolta vidáman a német főügynök. Esetleg máris nyomon vagyok?
- Lehet, hogy Ő az Alkancellár által kérdezett személy? Igen, - összegezte gondolatait. - Alighanem Ő lesz az. Telefon után nyúlt. Felhívta legmegbízhatóbb ügynökét.

Az illető a Washingtoni Közterület fenntartó vállalat főmérnöke volt. Ezt az embert a „mesztic- szuperkém” hét évvel korábban szervezte be. A főmérnök azóta neki dolgozott. Remek kontaktusban voltak egymással. Bizalmas hangon szólította meg ügynökét a német tábornok.
- Figyelj rám Bobi! – Nagyon sürgős és precíz információra van szükségem. Te járatos vagy a Dél-Amerikai ügyekben. - Dicsérte megbízható segítőjét.
- Faxon átküldöm neked az egyik célszemélyről eddig összegyűjtött információkat. Kérlek, sürgősen nézz utána, tudj meg róla mindent és jelezz vissza, ha kész vagy. A mesztic elküldte az információs anyagokat.

A beépített főmérnök fejcsóválva nézegette a fantomképet. Azon töprengett, hogy az ügy felderítésére mennyi időt kérjen mesztic főnökétől. Visszahívta a német szuperkémet.
- Halló.
- Hello, itt Bobi beszél. Belenéztem az anyagba. Azt hiszem, ha kapok tőled néhány napot...
- Miii? – Háborodott fel a mesztic.
- Mindössze egy órád van a jelentéstételig! Kérlek, hogy most azonnal lépj akcióba! Megértetted?
- Oké, oké, csak ne lármázz már annyira, mert megsüketülök!

A német vezető hírszerző gondolt egyet és azonnali személyes találkozót kért a minden hájjal megkent, szemfüles főmérnöktől.
- Mikor és hol találkozzunk? – Kérdezte unott hangon az ügynök.
- Találkozzunk fél óra múlva a szokott helyen. – Hangzott ellentmondást nem tűrő hangon a telefonban.
- Oké. Ott várlak!

A Főmérnök telefonált titkárnőjének. Közölte vele, hogy terepszemlére megy a városba, nem megy be az irodába. A főmérnök a metró vonalán bérelt egy első emeleti kis lakást, amelyet úgy rendezett be, mintha az csupán a diszkrét légyottok lebonyolítását szolgálná. Az ötven felé közeledő, házmester asszonynak szúrta is a szemét, a gyakran odalátogató, jó fél tucat csinos fiatal hölgy látványa. Sehogyan sem értette a dolgot, merthogy a „bérlő” vele egyidős lehetett, bár azt is megfigyelte, hogy a férfinak olyan ruganyos volt a járása, mint egy versenyparipáé. A bérlőhöz, olykor kettesével is érkeztek a hölgyek.

A derék fekete házmesternő az ominózus napon is őrhelyén strázsált. Onnan mustrálgatta az éppen érkező, vörösre festett hajú, nagymellű, kikent, kifent úridámát. A hölgy ügyet sem vetett a testes amazonra, szó nélkül sietett el mellette. Táskájából előhalászott egy kulcs csomót és máris nyitotta a biztonsági zárat. Belépett, becsukta maga mögött az ajtót.

Kisvártatva megérkezett a bérlő is. Fejbiccentéssel üdvözölte a fontoskodó házmesternőt, majd eltűnt lakásának ajtaja mögött. Alig telt el öt perc, amikor egy újabb ifjú hölgy is érkezett. Az is bement a bérlő lakásába. Na ez mégiscsak sok, méltatlankodott magában a házmesternő. Ezen túl azonban semmi mást nem tehetett.

A főmérnök belépett a lakásba. Előbb zakóját, majd ujjatlan pulóverét vetette le magáról. A lakásban tartózkodó két fiatal férfi, - akik az utcán közlekedve hölgyeknek álcázták magukat-, feszes vigyázzállásban köszöntötte Őt.
Oleg ezredes, azaz az „álfőmérnök” volt a Marsall washingtoni osztagparancsnoka. A rendkívüli képességekkel bíró ezredes, a
főparancsnok saját nevelése volt. Őt speciálisan képezte ki a Marsall, a különlegesen veszélyes, nagyon kényes természetű meglepetéseket tartogató amerikai hírszerzésre.
A német tábornok által körültekintően beszervezett „főmérnökről”, a mesztic-szuperkém a legrosszabb álmában sem gondolta, hogy az a KGB- washingtoni osztagparancsnoka.
Oleg ezredes előkapott egy papírlapot és írt rá valamit. A két fiatal KGB- főtiszt érdeklődve hajolt az írás fölé és feszült figyelemmel olvasták a cirill betűs szöveget, amely súlyos szavakat tartalmazott: „Y. elvtárs veszélyben van”!

Hirtelen mindhárom férfinek komorrá vált a tekintete. Az egyik fiatalember szó nélkül lépdelt a fürdőszoba felé. Kinyitotta az ablakszárnyat, felpattant a párkányra és onnan átlibbent a szemben lévő lakás ablakmélyedésébe. Egy félfordítóval kinyitotta az ablakot. Az ablakon át lépett be egy tágas terembe. A párducmozgású, sztárszínészt meghazudtoló külsejű fiatalember a KGB- washingtoni csoportjának farkasölője volt.

Az általa felkeresett háromszintes ház első emeleti szobájában négy másik főtiszt is tartózkodott. Angolul köszöntötték a látogatót. A farkasölő által felkeresett épület, egy kitűnően felszerelt, nagyméretű négyszintes magánház volt, melyhez jókora pince tartozott. A pince alá egy nagyméretű, három szintes mélygarázst építettek, melynek kijárata a ház fekvése szerinti párhuzamos utcában volt.
Az osztagparancsnok nyolc éve bérelte már a mélygarázst rejtő hatalmas, négyszintes magánházat, egy Mr. Dr. John Boergh nevű tulajdonostól. A tulajjal Ő még soha nem találkozott. Ettől függetlenül teljesen zavartalanul használhatta a házat.
Az „álfőmérnök” kocsiba ült, kihajtott a mélygarázsból és sebesen haladt a mesztic-szuperkémmel megbeszélt találkozó színhelyére. A farkasölő főtiszt egy terepjáróval követte Őt. Alig öt perc múlva már egy másik mélygarázs sorompójánál álltak. A sorompó előtt három kocsi várakozott. A sorban a második kocsi a német tábornoké volt.

A Marsall másik farkasölője garázsmesternek álcázta magát. Előzékenyen lépett a német altábornagy kocsijához, aki arcról ismerte már Őt. A kellemesen mosolygó szimpatikus, láthatóan a busás borravalóért serénykedő „garázsmester” úgy viselkedett, mint máskor. A német szuperkém a luxuskocsi vezetőüléséből, elegáns mozdulattal nyújtott át egy ötdolláros bankjegyet az overallos fiatalembernek.

A pénzért nyúló farkasölő keze hirtelen ökölbe szorult. A pénz átvétele helyett, olyan hatalmas ütést mért a német nyakszirtjére, hogy az nyomban elvesztette eszméletét. Az overallos könnyed mozdulattal lökte őt az anyósülésre. A volánhoz ült és a német kocsijával nyomban indult kifelé a garázsból. Meg sem állt az Oleg ezredes által bérelt mélygarázsig. Ott vállára vette a német szuperkémet, majd leültette azt az egyik ablak nélküli, zárt helyiség betonpadozatára. Rázárta az ajtót, felkattintotta a gyér világítást adó lámpát.

Közben már Oleg ezredes is visszatért. A mélygarázs titkos helyiségének monitorán ellenőrizte az előbbi eseményeket. Megnyugodott, mivel a veszélyes vipera ketrecbe került. A német szuperkémtől rövid úton megszabaduló farkasölő a lifthez sietett. Az első emeleti gombot nyomta meg. A modern szerkezet pillanatok alatt felrepítette Őt. Benyitott a híradós szobába. Oleg ezredes éppen akkor írta jelentését a Marsallnak, melyben ez állt:

„Jelentem a 112_41_23_11_Y_B_R_D - parancsban foglaltakat, 1987. április 20 -án 11,07 órakor végrehajtottam”.

Az Alkancellár egyre türelmetlenebbül várta a Kancellária biztonsági főnökének jelentését. Testvéröccse, közvetlen kapcsolatban állt a rendkívül tehetséges, megbízható washingtoni szuperkémükkel. Egész délután várta annak jelentkezését, ám mindhiába. A német tábornok nyomtalanul eltűnt! Késő este volt már, amikor a Kancellár ismét beszélni tudott helyettesével.
- Mit sikerült kiderítened az „Emberünkről”? – Kérdezte jókedvűen a Kancellár.
- Nagyon sajnálom kérlek, de nem jelentkezik a washingtoni főügynökünk.
- Az meg, hogy lehet? – Nézett meglepődve helyettesére a Kancellár.
- Remélem nem történt vele semmi baj. Alig egy órával ezelőtt adtam ki az utasítást a főügynök azonnali felkutatására.

A Kancellár gondolataiba mélyedve sétált a dolgozószobában. Fejlett, igen érzékeny ösztöne azt súgta neki, hogy a „mesztic–szuperkém” hírtelen eltűnése és „Emberük” látogatása között valamilyen összefüggés lehet.

- Hansi, neked milyen előérzeted van, a holnapi találkozónkat illetően? Mit gondolsz nem egy jól álcázott provokátorral állunk szemben? – A Kancellár merőn nézett hűséges helyettesének szemeibe.

- Ez kérlek egy meglehetősen nehéz kérdés, mégis azt kell mondjam Neked, hogy „emberünk” nem provokátor. Én azt hiszem, hogy Ő saját biztonsága érdekében álcázta ennyire jól magát.

- Milyen személyes érdeke fűződhet neki ehhez a kétségtelenül történelminek számító, ám adott szituációban rendkívül veszélyessé fajuló ügyhöz? – Kérdezte a Kancellár.
- Nekem az a határozott véleményem, hogy „Emberünket” kizárólag saját anyagi érdeke motiválja.

- Hmm! - Köszörülte torkát a Kancellár. - Amennyiben ez a feltevésed reális, akkor nyugodtan beszélek holnap vele. Maradjunk ennyiben! – Szólt a nagytekintélyű Kancellár. Kezet rázva búcsúzott helyettesétől.

A nagy találkozó

Két hatalmas termetű ember sétált az erdőben. Tompított hangon, meghitten beszélgettek egymással.
- Hol tanulta meg Ön ilyen kitűnően nyelvünket? - Törte meg a csendet a Kancellár.
- Az általános iskolában volt egy ének-zene tanárnőm, akinek az apja német volt. Tőle tanultam németül. - Válaszolta a Marsall egykedvűen.
- Ez nagyon szép dolog pláne akkor, ha figyelembe veszem, hogy Ön francia állampolgár.
- Nézze Kancellár Úr, őszinte leszek Önhöz. Én nem francia, hanem orosz vagyok. – Mondta a Marsall.

A Kancellár meglepetést színlelt, bár valójában Ő már sejtette ezt.
- Ah, Ön tehát orosz.
- Igen az vagyok. Azt is szeretném elmondani, hogy a Főtitkár személyes megbízásából tárgyalok Önnel, a legteljesebb diszkréció mellett. Felhatalmazásom van arra, hogy konkrétan megállapodjak a Kancellár Úrral, a szovjet elitalakulatoknak az Német Demokratikus Köztársaságból történő visszavonása ügyében.

A csapatkivonások megindításával egyidőben Ön békés úton újraegyesítheti a két Német Államot! Amennyiben ma szót tudok érteni Önnel, a Főtitkár kész aláírni a szovjet csapatok végleges kivonására vonatkozó, - mindkét fél részéről szigorú államtitkot képező-, szerződést. Egyik tanult szakmám szerint nemzetközi szakjogász vagyok. N é m e t - o r o s z nyelven elő tudom készíteni a szóban forgó, szigorúan titkos államközi szerződést. Ebben az esetben csupán három ember fogja konkrétan ismerni a titkos szerződés tartalmát. Azt hiszem nem kell különösebben hangsúlyozzam Önnek, hogy közös biztonságunk érdekében ez utóbbiak kulcsfontossággal bírnak.

A Marsall szembefordult a Kancellárral és így folytatta:

- Ön bizonyára szükségét látja annak, hogy a Főtitkártól megerősítést kapjon, a személyemet illető megbízás hitelességéről. Mielőtt tovább tárgyalnánk, kérem hívja fel a Titkárságát és olvastassa be velük a Főtitkártól ezekben a percekben érkező üzenetet.

A Kancellár igyekezett palástolni azt, hogy titokzatos tárgyalópartnerének a határozottsága mennyire meglepte Őt. Csakhogy a Marsall olyan volt, mint egy gondolatolvasó. Átlátott a neves államférfin.

- Parancsoljon Kancellár Úr. - Máris nyújtotta műholdas, hordozható telefonkészülékének hallgatóját.

A nagytekintélyű Kancellár meglehetősen zavarba jött, mert az okos készülék „önmagától” tárcsázta a Kancellária Titkárságának egyik szigorúan titkos telefonszámát. A készülék ki volt hangosítva.
- Halló, Kancelláriatitkárság, Dr. Peter Mahler tábornok. – Hangzott a készülékben a biztonsági főnök ismerős hangja.

- Üdvözlöm tábornok Úr, van e valami sürgős ügyünk? – Kérdezte a Kancellár.
- Tisztelettel jelentem Kancellár Úr, hogy az előbb a Szovjetunió Főtitkárától érkezett egy kizárólag Önnek szóló rövid, írásban küldött üzenet.
- Hr. Dr. Mahler, kérem olvassa be nekem a távmondatot.
- Értettem Kancellár Úr. A távmondat így szól:

„A jelenleg Önnel szemben álló férfi, az én személyes megbízottam, akit teljhatalommal ruháztam fel. Kérem fogadja Őt a legteljesebb bizalommal”.

A Marsall hagyta, hogy a Kancellár levegőhöz jusson. A német államférfinek szüksége is volt rá. Mind a távmondatban foglaltak, mind a Marsall által elmondott szavak olyan súllyal nehezedtek rá, hogy a hatalmas erejű ember csaknem összeroskadt.

A Kancellár hamar összeszedte magát. Néhány percnyi szusszanás elegendő volt ahhoz, hogy rendezze gondolatait. Tárgyalópartnerének magabiztossága, szuggesztív karaktere igen jó benyomással volt rá. A Marsall nyugalma Őt is megszállta.

- Köszönöm Önnek, ezt az igazán elegáns, exklusív igazolást. Alkancelláromtól értesültem, hogy Ön kidolgozott nekem egy konkrét javaslatot, amely részletes instrukciókat tartalmaz a csapatkivonásokra vonatkozóan. Nem kívánom Öntől, hogy konkrétan ismertesse a teljes forgatókönyvet, hiszen meggyőződésem, hogy azt szigorú katonai titkokként kezelik! Mégis örülnék, ha hallhatnék Öntől néhány részletkérdésről.

A Marsall örült annak, hogy tárgyalópartnere ennyire intelligens. Így válaszolt:

- Természetesen hallhat Ön a részletkérdésekről, de szeretném a lehető legteljesebb mértékben megvilágítani azt, hogy Önöknek a végeredmény a fontos. Konkrétan megfogalmazva az, hogy amennyiben minden gördülékenyen megy, kb. 2,5 - 3 évi előkészítő munka után, megkezdhetjük a szovjet elitcsapatok kivonását az NDK-ból! - A Marsall nyugodtan, megfontoltan beszélt.

A Kancellár gyorsan válaszolt.

- Engem konkrétan a következő dolgok érdekelnek:

A) Miképpen tudunk segíteni Önöknek abban, hogy az Ön rendkívül jó ötletének a megvalósítása gördülékenyen menjen?

B) Az Ön véleménye szerint, konkrétan mikor kezdődhetnek meg a csapatkivonások és mikorra várható annak befejezése?

A Marsall megállt, mélyen szemébe nézett a Kancellárnak és a következőket válaszolta:
- A csapatkivonások akkor kezdődnek meg, amikor én a hazavonulás időpontjára javaslatot teszek a Főtitkárnak.

A hazarendelt csapattestek korrekt elhelyezését biztosítanunk kell. Ahhoz idő és sok pénz szükséges. Ennek az akciónak a költségeit a Szovjetunió nem tudja magára vállalni. Számítok az Önök nagyvonalú pénzügyi támogatására.

Úgy gondolom, hogy Önöknek a pénzügyi hozzájárulást „vissza nem térítendő segély” formájában kell folyósítaniuk. Amint a hazatelepedési segély első 50 %- os részletét megkapjuk, felépítjük a tábornoki- és a tiszti kar lakásait. Ezzel párhuzamosan új laktanyákat is építünk a legénységi állomány számára. Ez a munka, a legintenzívebb ütemben is eltarthat 2 - 2,5 – évig. Amint a laktanyák és a tiszti lakások felépülnek, hajlandó vagyok konkrét javaslatot tenni a csapattestek hazaindítására.

Kancellár Úr szeretném, ha Ön tudná, hogy a katonai alakulatok kivonására vonatkozó magas szintű döntések előkészítésének háttérmunkáját kizárólagos joggal én irányítom. Ezek konkrét előkészítő munkák, melyek eltarthatnak még jó fél évig.

A Kancellár érdeklődve figyelt, majd így szólt:

- Természetesen Németország hajlandó hazatelepedési segélyt folyósítani Önöknek. Kíváncsi vagyok arra, hogy Önök végeztek e konkrét számításokat arra vonatkozóan, hogy milyen nagyságrendű költségek merülhetnek fel? – Kérdezte mélyen elgondolkodva.
- Saját kezűleg, részletesen kimunkáltam a csapatkivonás költségtényezőit. Ennek összege cca. ötvenöt milliárd USD lesz. – Mondta nyugodt hangon a Marsall.

- Ah, az szép összeg! - Szaladt ki a szó a Kancellár száján.

A Marsall közelről, kutakodva nézett a Kancellár szemeibe.

A magas rangú, német államférfi beleborzongott a Marsall velőkig hatoló, kőkemény pillantásába.

Életében nagyon sok emberrel tárgyalt már, de ilyen partnerre még soha nem akadt. A Marsall hihetetlenül szuggesztív és rendkívül meggyőző volt. Szavait higgadtan, elegáns fennköltséggel, ellentmondást nem tűrő határozottsággal fogalmazta meg. A Kancellár mégsem neheztelt tárgyalópartnerére. A Marsall kifogástalan viselkedése, a nehéz német szavak hibátlan kiejtése lenyűgözően hatottak a német államférfira.

- Kancellár Úr, Ön ugye félreérthetetlen bizonyítékot kapott arra vonatkozóan, hogy én a Főtitkár személyes megbízásából tárgyalok Önnel. Ki szeretném hangsúlyozni azt, hogy Ön egy soha meg nem ismétlődő, óriási lehetőséget kapott ma arra, hogy a német nemzet jövőjéről döntsön. Meg vagyok győződve arról, hogy Ön tisztában van a köztünk folyó tárgyalás történelmi jelentőségű tétjével. Sőt, nem csupán a német nép, hanem Európa sorsa is az Ön kezébe van letéve. Azzal sem túlzok, ha azt állítom, hogy a mai tárgyalásunkon az egész világ jövője a tét.

A szovjet elitalakulatoknak az Német Demokratikus Köztársaságból történő visszavonása és a két Német Állam újraegyesítése egy olyan történelmi esemény lesz, amely megállíthatatlanul maga után vonja a Varsói Szerződésnek és a KGST- nek a felbomlását. Az pedig egy világrengető nagy esemény lesz.

Amíg a Marsall beszélt, a két férfi farkasszemet nézett egymással. A Kancellár jól tudta követni sziporkázó tárgyalópartnere gondolatmenetét. Kis szünet után így szólt a Marsallhoz:

- Kérem, ki szeretném jelenteni, hogy én Önnel teljes mértékben egyetértek. A leghatározottabban meg szeretném fogalmazni, hogy az Ön ö t l e t é n e k megvalósítását mi messzemenően támogatjuk. Részünkről pénzügyi kérdés többé már nem merül fel. Az Ön által kimondott összeget kész vagyok akceptálni. Ettől a perctől kezdve, a részletkérdéseket illető minden döntés az Ön kezében van.
Kérem konkrétan is fogalmazza meg feltételeit.

Tetszett a Marsallnak, ahogyan a Kancellár beszélt. Elégedett volt a hallottakkal.

- Örömmel hallgattam utóbbi mondatait Kancellár Úr. Kérem engedje meg, hogy világosan megfogalmazzam Önnek a következőket. A konkrét előkészítő munka intenzitásának fokozása érdekében azonnali hatállyal, készpénzre van szükségem. Kérem, hogy az általam megjelölt összeg tíz százalékát, tíz nap múlva, ugyanebben az órában Ön személyesen adja át nekem a Bécsben lévő házamban. A pontos címet időben tudatom Önnel.

A Kancellár újból meglepődött, de ennek most már semmi jelét nem mutatta. Olyan erőt merített a Marsall által megfogalmazott óriási perspektíva hallatán, hogy Ő elé többé már nem lehetett akadályokat gördíteni. Válaszát a következőképpen foglalta össze:

- Részemről minden rendben van. Tíz nap elegendő lesz arra, hogy feltűnés nélkül összegyűjthessem az Ön által megjelölt összeget.

- Nagyszerű! Kancellár Úr, kérem Önt, hogy a tíz nap múlva esedékes, készpénzben átadandó összegről többé ne essen szó. Annak létezéséről csak mi ketten tudhatunk! Szavát adja Ön erre? – Kérdezte a Marsall, miközben élesen nézett a Kancellár szemeibe.

- Amint már megmondtam, Ön kizárólagos joggal határozhatja meg a pénzügyekre vonatkozó konkrét feltételeket. Én akceptálom az Ön kéréseit. A tíz százalék összegű készpénz előleg létezéséről, részemről soha többé nem hangzik el egyetlen szó sem. Erre szavamat adom Önnek.

- Köszönöm a bizalmát Kancellár Úr, nem csalódtam Önben. Ön sem fog csalódni bennem. - Szólt nyájasan a Marsall.

- Oké Uram, mindent értek! Biztosítani szeretném Önt arról, hogy precízen megértettem Önt. Engedje meg, hogy röviden összefoglaljam a közeljövőben rám háruló feladat lényegét. Tíz nap múlva, ugyanebben az órában, Bécsben találkozunk négyszemközt! Magammal hozom az Ön által meghatározott öt és fél milliárd USD készpénz összeget. – Mondta fel a leckét a Kancellár.

A Marsall közbeszólt és így folytatta a gondolatsort:

- Én pedig ugyanabban az órában átnyújtom Önnek, a csapatkivonásra vonatkozó, - a Főtitkár által már joghatályosan aláírt -, nemzetközi szerződés német és orosz nyelvű példányait. - Válaszolta magabiztosan a Marsall és búcsúzásra nyújtotta hatalmas tenyerét.

Kézfogás közben még ezt mondta:

-„A szerződés aláírását követő huszonnégy órán belül Önnek át kell utaltatnia a Szovjetunió Nemzeti Bankjába huszonöt milliárd USD segély-előleget”.
- Oké, rendben van. Megértettem Önt. Kérem tekintse úgy, hogy megegyeztünk. Ezt a kérését is teljesítem. – Válaszolta jókedvűen a Kancellár.
A két hatalmas termetű férfi keményen kezet rázott egymással. Gyors léptekkel haladtak tovább az erdei csapáson, ellenkező irányban, valahogy úgy, mint két kiránduló idegen, akik azelőtt soha nem találkoztak egymással.

Szigorúan titkos parancs érkezett Moszkvából

Az 1990 előtti nagy változások előtt, a Marsallnak nyugtalan évei voltak. Nyugtalansága akkor fokozódott, amikor 1989 nyarán, - előbb Moszkvából, majd a többi szocialista ország fővárosaiból, egyre kellemetlenebb hírek érkeztek hozzá. Lábra kapott egy folyamatosan erősödő kósza hír. Ez arról szólt, hogy forradalmi változások következményeként, jelentős létszámcsökkentés lesz a Varsói Szerződés hadseregeiben, ill. a párt-állami apparátusban, valamint a titkosszolgálatoknál.

A Marsall egyre gyakrabban gondolt vissza, a tizenhat évvel korábban elhunyt, nagytekintélyű apjával folytatott bizalmas washingtoni beszélgetésekre.

Apja, a KGB megbecsült vezénylő tábornagya volt. Az Ő irányítása alá tartozott az európai és az ázsiai osztály, valamint a NATO - tagállamokban működő hírszerzőszolgálatok vezénylése. Törzsparancsnoksága Washingtonban működött. A Marsall huszonhét éves korában, őrnagyi rendfokozatban nyert első osztályú hadsegédi beosztást az apja által vezetett szervezetben. Apja azon kevesek közé tartozott, aki egykoron, közeli barátja volt Nyikita Hruscsovnak. A nagy honvédő háborúban, apja parancsnoksága alatt szolgált Leonyid Brezsnyev, akit egy ízben pl. a Marsall apja terjesztett fel előléptetésre. A korábbi jóbarátok mindegyike, - természetesen eltérő történelmi időszakban-, a Szovjetunió elsőszámú vezetője volt. Ez a „hátszél” rendkívül jól jött a KGB- nél magas beosztásban dolgozó Tábornagynak. Mondanom sem kell, hogy ez a magas pártfogás nagyon előnyösen hatott a Was
hingtoni Főparancsnokság működtetésére is.

Kell e külön hangsúlyozzam, hogy a II. világháborút követően, elsősorban a vesztes nagyhatalmak, - s természetesen azonnali ellensúlyozásként, a győztes hatalmak is-, lázas sietséggel fejlesztették titkosszolgálataikat. Egy olyan óriási méretű politikai, katonai, titkosszolgálati tevékenység vette kezdetét, melyeknek tétje nem kevesebb, mint a III. világháború kirobbantásának megakadályozása volt.

A Marsall apja, a II. világháborút követő, rendkívül zivataros években, Sztálin személyes parancsára kezdte meg annak a hatékonyan működő külföldi titkosszolgálati apparátusnak a kinevelését, melynek tagjai sikeresen épültek be, az „ellenséges országok” legkülönfélébb szervezeteibe. Munkatársait körültekintő gondossággal, elsősorban azok közül válogatta ki, akiknek már a szülei is külszolgálatosok voltak. A külföldön született gyerekek, - többségük álnéven-, a célországok iskoláiban szerzett bizonyítványt, oklevelet, diplomát, többen doktori címeket is. Közülük sokan aktív részesei voltak az államot irányító társadalmi, politikai, ill. tudományos szervezeteknek. Ezek a hűséges katonák a Szovjetunióhoz mindig, minden körülmények között lojálisak maradtak. A vezénylő Tábornagy által, a II. világháború befejezését követően kiválogatott, majd a KGB-
állományába vezényelt, kitűnően álcázott főtisztek mindegyike felesküdött a Szovjetunióra. A KGB- ügynökök, sikeresen épültek be a világ legfontosabb cégeibe. Évtizedeken át tartó, odaadó külszolgálati munkásságuk eredményeként, közülük többen is, megbecsült angol, német, holland, olasz, francia, svéd, norvég, japán, amerikai állampolgárok voltak. Egyebek mellett, ez tette lehetővé számukra, hogy fontos civil állásokat töltsenek be a célországokban.

Ezek a sokoldalúan kiképzett, kimagasló emberi képességekkel megáldott főtisztek, félgőzzel is megbecsült munkatársai tudtak lenni, egy–egy magas színvonalon működő vállalatnak, banknak, vagy egyéb fontos állami intézménynek. Többen is vállaltak közéleti szerepet. Példás családi életet éltek, környezetükben megbecsülést vívtak ki maguknak. A titkosszolgálati főtisztek remek polgári státuszokban helyezkedtek el, ill. apáról, fiúra szálló cégek vezetését örökölték meg. Életük végéig hírszerzők maradtak, hűségesen teljesítették katonai esküjüket, odaadóan szolgálták hazájukat és a 260 milliós nagy szovjet népet. Elbeszélésemnek az egyik főszereplője, a nagytekintélyű Marsall, apjától a legendás hírű KGB - vezénylő Tábornagyától örökölte meg a Wahingtoni KGB- Főparancsnokság vezetését. A moszkvai csúcsvezetés neki szavazott bizalmat. Apjának, az 1972- nyarán bekövetkezett elh
alálozásakor, a Marsall már tábornok volt. Az apja által megkezdett, több évtizedes sikeres munkát, hihetetlen érzékkel és szorgalommal fejlesztette tovább.

Az a kora reggeli nap is úgy indult, mint a többi. Csakhogy a lehető legváratlanabbul, Moszkvából a legmagasabb katonai vezetőtől érkezett egy szigorúan titkos parancs, melynek elolvasását követően, a Marsall elkeseredett.

A „szigorúan titkos, - jelentéskötelezettség mellett-, azonnal végrehajtandó parancs”, - ban ugyanis az állt, hogy a KGB- Európai-Ázsiai osztályán és a NATO- tagországokban működő KGB- főtisztikar létszámát 60 %-al csökkentenie kell! A Marsall fájó érzését az is tetézte, hogy az új vezetők felrúgták azt a korábbi gyakorlatot, mely szerint nem nyúltak át a Marsall feje felett. A negatív tartalmú parancshoz ez alkalommal mellékeltek egy hosszú listát, amely azonosító számok tömegét tartalmazta. A kb. 42.000 jelölő szám mögött magasan képzett ügynökök, megbízható teljesítményt nyújtó, családos emberek voltak. Ők hosszú évtizedek óta, szigorú parancsnak engedelmeskedve, a hazájukat hűségesen szolgáló tisztek, főtisztek voltak. Őket kellett volna a Marsallnak kiebrudalnia a szervezetből.

Ennél szörnyűbb „ukáz”-t még soha nem kapott a Marsall. Minden idegszála tiltakozott a számára elképesztő rendelkezés ellen. Életéből huszonnégy évet áldozott arra, hogy a Szovjetunió hírszerző hálózatát, - apja oldalán harcolva, apjának az aktív támogatását élvezve, kitűnően funkcionáló szervezetté formálja. Alig tudta ép ésszel felfogni, ennek a súlyos parancsnak a létezését. Korábban apja, az utóbbi tizenhat évben pedig már Ő volt a kenyéradó parancsnoka az európai-ázsiai országokban, ill. a NATO- tagországokban működő KGB- szervezetek mintegy 70.000 főt számláló főtiszti állománynak.
Megbecsült munkatársai az elmúlt évtizedek alatt nap, mint nap kockáztatták életüket, személyes szabadságukat, testi és lelki épségüket szeretett hazájukért. Évtizedeken át éltek külföldön, távol otthonuktól, elszakítva családjuktól, egyik országból a másikba vezényelve.

A Marsallnak címzett, szigorúan titkos parancs értelmében, ezekkel a hűséges, válogatott, kipróbált emberekkel azt kellett közölni, hogy a jövőben a haza nem tart már igényt a szolgálatukra. Az ily módon kirúgott ügynöknek, a parancs kihirdetést követő hetvenkét órán belül, szolgálattételre jelentkeznie kellett az eredeti lakhelyük szerint illetékes szovjet hadkiegészítő parancsnokságon.

Annak ellenére, hogy a Marsall már apjától is hallotta, sőt saját gondolatai alapján is biztosan ki tudta következtetni azt, hogy ez a szörnyűség egyszer be fog következni, - a parancs elolvasását követően-, mégis mélységesen megrendült. A kérlelhetetlen parancs értelmében, neki kellett több, mint 42.000 hűséges emberét kirúgnia! A váratlan, előkészítetlen, azonnali hatályú hazavezénylés egyenlő volt az érintettek tönkretételével.

Ez egy téboly, mérgelődött tehetetlen dühében a főparancsnok. Ráadásul éppen most, alig egy nappal a másik őrület után!
(Natali előző napi kiruccanását követő eseményekre gondolt.)

A Marsall gyors elhatározásra jutott.

- Nos, ebből nem esztek, ti meggondolatlan moszkvai elvtársak! Biztosak lehettek abban, hogy én nem leszek hóhéra hűséges embereimnek, fogalmazta meg egyelőre csak önmagának, a szíve és a nemes szívű néhai apja által diktált belső parancsot.
A Marsall által megfejtett titkos parancs, szigorú és kérlelhetetlen volt, ám érdekes módon mégis létezett annak egy kiskapuja. Mégpedig az, hogy kizárólag a Marsall tudott annak létezéséről.

A főparancsnokot kopogás zaja verte fel gondolataiból. Alla alezredes lépett be, kezében egy sifrírozott parancs frissen készült fordítását tartotta. Az újabb parancsban az állt, hogy a Marsallt azonnali hatállyal Moszkvába, a KGB- központjába rendelik.

A főparancsnok egyáltalán nem volt félős ember, ám most hirtelen zavarttá vált, talán meg is ijedt. Csalhatatlan szimata megsúgta neki, hogy alig másfél hónappal, az 1991. augusztus 19-i eredménytelenül végződött katonai puccsot követően, mi várna rá Moszkvában. Gyorsan kellett döntenie és döntött is, hiszen Ő éppen a gyors és hibátlan döntéseknek volt a nagymestere. A Marsall jelentőségteljesen, mélyen Alla szemeibe nézett.

- Alezredes elvtársnő döntött?
- Jelentem igen Y. elvtárs!
- Ez esetben Ön is velem tart. Kérem hozza magával összes mentett lemezét. - Nézett újból jelentőségteljesen a széparcú alezredes nőre.
- Kérem gyorsan csomagoljon, a garázsban találkozunk. Hosszabb időre Moszkvába utazunk.
A „Moszkva” szó kimondása közben a Marsall bal hüvelyk- és mutató ujjával megcsippentette jobb füllebenyét, majd ugyanezen ujjakat szélesre tárva, állát kétszer végig simította, előbb felülről lefelé, majd fordított irányban is.
- Kérem, hogy csak az orosz útlevelét hozza magával, azt amely szerint Ön Kolja felesége.
A Marsall, az „orosz útlevél” szavak kimondása közben, jobb mutató ujját orrnyergére helyezte, hüvelyk ujját behajlította, többi ujjait széttárta, mintha azokkal hármat mutatna.
Az alezredes nő mindent megértett, s ezt, alig láthatóan, kétszeri határozott fejbiccentéssel nyugtázta.
- Értettem Y. elvtárs. - Hangzott katonásan és Alla nyomban távozott.

A Marsall íróasztali telefonjáért nyúlt, Feleségét hívta.
- Nádja, kérlek azonnal fáradj be hozzám.
- Igenis. - Hangzott a katonás válasz.
A Főparancsnok jelentőségteljesen, előbb ráhunyorított nejére, majd szemeit tágra nyitotta. Ezt gyorsan megismételte háromszor, közben így szólt.
- Nádja készüljetek, azonnal indulunk Moszkvába. Kérlek Natalival együtt, öt percen belül legyetek a szobámban.
- Igenis, értettem. - Felelte halkan, a mindent megértő, a szavak mögött is kitűnően olvasó hűséges asszony, a KGB- ezredese! Nádja sarkon fordult és gyorsan távozott a Főparancsnok irodájából.

A Marsall Kolja ezredest hívatta irodájába.
- Ezredes elvtárs, - itt az idő, döntenie kell arról, amit megbeszéltem Önnel. Kérem határozott válaszát. Utazik e velem együtt Moszkvába? A „Moszkva” szó kimondásakor, a Marsall lassan, kimért mozdulatokkal, előbb balra, majd jobbra tolta nyakkendőjét, mintha csak megigazította volna azt. A hűséges KGB- ezredes természetesen sokkal többet értett ezekből a jelekből, mint ami annak a mozdulatnak a tényleges tartalma volt.
- Jelentem Y. elvtárs döntöttem! Igen! - Keményen, hangsúlyozottan ejtette ki a szavakat.
- Oké. Tehát akkor velem tart. Ön vezet, a reptérre megyünk.
- Értettem.
- Éppen most beszéltem Allával, Ő is velünk jön. Kérem
haladéktalanul induljon a garázsba. Orosz útlevelét hozza magával, azt amely szerint Ön Alla férje. Az „orosz útlevél” szavaknál, a Marsall éppen úgy orrához nyúlt, mint azt az előbb már Alla esetében tette.
- Értettem. - Válaszolt az ezredes, - s fejét enyhén, alig észrevehetően előbb jobbra, majd balra szegte.
- Kolja kérem, hogy a nyolcszemélyes Dodge, nagy dobozrakteres terepjárót készítse elő. Testőrségemet értesítse, hogy nem kérek kíséretet.
- Értettem.
- Távozhat!

A Marsall Viktor őrnagyot kérette irodájába.
- Őrnagy elvtárs, kérem azonnali válaszát arról, amiről a közelmúltban beszéltem Önnel!
- Jelentem Y elvtárs a válaszom határozott igen.
- Oké. Kérem gyorsan készüljön, az „orosz útlevelét” hozza magával, azt amely szerint Ön Natali férje. A Marsall jelbeszéddel tudatta Viktorral is, hogy valójában nem az orosz, hanem az angol útlevelét kell magához vennie.
- A garázsban találkozunk, Kolja vezet.
- Értettem Y. elvtárs.
- Távozhat!

Nádja és Natali léptek be a Marsall irodájába. A Főparancsnok nyugodt volt. Szeretettel ölelte magához kis családját. Így átölelve Őket, lépdelt velük a zárt, földalatti folyosón át a mélygarázsba. A nyolcszemélyes, igen jelentős teherraktérrel rendelkező Dodge terepjáróhoz mentek. Beültette a hölgyeket, majd a jármű hidraulikusan működő hátsó ajtaját lenyitotta, s átlósan a betonpadozatra támasztotta. A garázs falában, éppen a terepjáró mögött, egy óriási méretű, rejtett széfterem volt a falba beépítve. A rejtekhelyet egy lambériázott, eltolható acélfallal álcázták. A Marsall megnyomott egy rejtett gombot, mire a rejtekhely feltárult. A Marsall saját számkombinációjával nyitotta ki a páncélterem ajtaját és gyors egymásutánban, öt irdatlanul nagy méretű bőrkoffert gurított be a terepjáró dobozrakterébe.
Az öt bőrkoffer súlya alatt, a finom rugózású jármű hátulja, enyhén megereszkedett. Kattanás jelezte a rejtekhely záródását.

A főparancsnok felhajtotta, majd gondosan lezárta a kocsi hátsó ajtaját és elfoglalta helyét a jármű kényelmes bőrülésében. Kolja érkezett a mélygarázsba. Szó nélkül a volánhoz ült, majd maga mellé ültette az éppen érkező Viktort. Allának a Marsall nyitotta a terepjáró ajtaját. Az elektromos garázskapu kitárult. Kigördültek a kapun, az őrség tisztelgett! Kolja gázt adott!

A nagyteljesítményű terepjáró, máris az A2-es autópályán száguldott Bécs központja felé. A Marsall csendes, magabiztos hangját hallották.
- Kérem Önöket, hogy ettől a pillanattól kezdve, újabb utasításomig, kizárólag angolul beszéljenek.
- Értettem. - Hangzott fel egyszerre, a fegyelmezett válasz.

Útközben beugrottak Frédiék bankjába. A Marsall, Kolja és Viktor egy–egy óriási bőrkoffert gurítottak maguk után. A mélygarázs liftjéhez siettek. Felmentek az első emeletre. A főparancsnok otthonosan lépett be, a nagybank első emeleti protokollteremébe. A márványpadozatra fektették az óriáskoffereket. A két főtiszt nyomban távozott. Kisvártatva Nádja és Natali lépett a terembe, majd Kolja és Viktor újabb két hatalmas bőrkofferrel tért vissza. Alla a terepjáróban őrködött.

- Kérem várakozzanak a kocsiban. – Szólt a Marsall
Koljának.
- Értettem.

Amint azt már az előző fejezetben olvashattuk, a bankban minden a legnagyobb rendben ment. Frédi, az ifjú bankvezér és az ő szimpatikus, idős apja szinte kitalálták a vendégek gondolatait. Frédi előzékenyen kikísérte a vendégeket a repülőtérre. Szolgálatkész főpilótájával csupán annyit közölt, hogy az angol Úr és családja a bank legfontosabb partnere. Sürgősen Londonba kell repülniük.

Már a levegőben voltak, amikor a Marsall felállt, kényelmes léptekkel a pilótafülkéhez sétált és egy lapocskát tartott a főpilóta elé. A luxusgép parancsnoka a papírra pillantott, amelyen ez állt: kérem repüljön a XYBCD-112-es magánrepülőtérre. A főpilóta határozott fejbólintással jelezte, hogy megértette a kapott parancsot. Alig telt el egy óra, amikor a főpilóta személyesen jelentkezett a Marsallnál. Sugárzó arccal szólalt meg:

- Jelenteni szeretném Önnek, hogy cca. 25 perc múlva landolunk az Ön által megadott magánrepülőtéren.

- Köszönöm Önnek a tájékoztatást. - Válaszolta a Marsall. Kellemes mosolyával szinte levette lábáról a főpilótát. A férfi távozóban sapkájához emelte kezét. A főparancsnok szimpatikus mosolyától felbátorodva, a helyére sétáló főpilóta, a kényelmes bőrülésen szundikáló Natali felcsúszott szoknyáját, az illendőnél kissé hosszabb ideig szemlélte.

Szerencsésen landoltak. Kevés úti poggyászuk volt, csak kisebb táskák. Kézbe vették a csomagokat, hivatalosan búcsúztak a főpilótától és két munkatársától. Az útlevél ellenőrzésnél minden a legnagyobb rendben ment.
A Marsall a kijárat felé tartott hűséges csapatával. Egy kisbusszal, melyet a Marsall vezetett, a főparancsnok luxusgépéhez hajtottak. A Marsall a pilótaülésbe ült, a másodpilóta helyét Kolja foglalta el. Alla a navigációt intézte. Felszálltak, felgyorsultak, elérték a megadott repülési magasságot. A 43 személyes, pazar gazdagsággal berendezett luxusgép szélsebesen vágtatott az Atlanti óceán felett. Az USA - légtere felé vette az irányt.

Éjjel landoltak Los Angeles egyik külvárosi magánrepülőterén, ahol a vámőrség mosolygós képű, udvarias szakembere várta őket. Összetett bokával fogadta a Marsall kéznyújtását. Látszott rajta, hogy régi ismerősét, vagy még inkább a felettesét köszönti. Átvette a hat angol útlevelet. Futólag nézte át azokat, majd elegáns mozdulattal a Marsall kinyújtott tenyerébe fektette az útiokmányokat.
- Minden rendben van Mr. Dr. Boergh. – Mondta tisztelettudóan.
- Jó pihenést kívánok Önöknek!
- Köszönjük.

A kis csapat sétált a kijárat felé. A parkolóban autók álltak. A főparancsnok egy tizenkét személyes Ford márkájú kisbusz felé tartott. Kinyitotta a kocsi ajtaját. Ő maga ült a volánhoz. Szó nélkül vette az irányt a belváros felé. A Washington Blvd- on robogott végig, majd a Truman St.-ra fordult. Tempósan haladt, sűrűn belepillantva a visszapillantó tükörbe. Nem követte őket senki. Az égbenyúló, hatalmas toronyházakat elhagyva, a külvárosba értek. Kolja az egyik utcafeliratra pillantott. „Victory Blvd” olvasta a táblán és szótlanul vigyorogva Viktor őrnagyra nézett. A fiatal főtiszt megértette felettese néma célzását és parancsnokának a huncut pillantását látva, jókedvűen somolygott. A Marsall olyan biztonsággal vezette az autóbuszt, mintha Los Angelesben született volna. Mintegy ötven perc telt el a landolás óta, amikor egy hatalmas kiterjedésű villane
gyedbe érkeztek. A panorámás terep dimbes– dombosra váltott. Egy nagyobb emelkedőt, majd egy hosszú hidat elhagyva, magasra törő, sziklás, erdős útszakaszon folytatták útjukat. A fával sűrűn benőtt hegyoldalban, gyönyörű villák, kastélyszerű, fényűző paloták bújtak meg. Egy szupermarket parkolójánál a főparancsnok fékezett, majd befordult jobbra. Gyors tempóban haladtak felfelé egy emelkedőn. Kb. 1000 méter után balra kanyarodtak, s egy kocsibejáróra érkeztek. A Marsall leállította a motort, kiszállt és a főkapu mellett álló kis épületbe lépett. Itt voltak a főkapcsolók. A főparancsnok minden közművet bekapcsolt. Zsebéből előkerült egy távirányító, mellyel kinyitotta az előttük lévő nehéz, vasveretes, elektromos működtetésű nagykaput. Begurultak! A főkapu csendesen csukódott mögöttük.

A kerti világítás bekapcsolását követően, kellemes, szórt fény áradt szét a sűrűn benőtt, fákkal és bokrokkal díszített, óriásfák lombja által fedett kertben.
- Kérem lépjenek ki, itthon vagyunk. – Szólt barátságosan a Marsall és kitárta a kisbusz oldalsó ajtaját a kíváncsian kikandikálgató útitársak előtt. Nádja, Natali, Alla, Kolja és Viktor vette számba szó nélkül kis csapatát a főparancsnok.

A kimenekülteket egy ideig kissé vakította még a színpompás kerti fény. Ennek ellenére felfedezték a hatalmas parkban megbúvó jókora villát, amely négy emeletnyi magas volt. A nagy házba egy elektromos meghajtású, tolóajtó által határolt, széles gépkocsibejárón át mentek be. A főparancsnok ment elől, mutatva a kitűnően megvilágított utat. Beléptek a földszinti helyiségbe. Szemük, szájuk tátva maradt, mert szinte minden egyes bútor, sőt minden egyéb használati tárgy is, éppen olyan volt, mint a Bécsben hátrahagyott főparancsnoki épület halljában. A terem viszont legalább ötször nagyobb volt! A Marsall hellyel kínálta a kis csapatot és nyugodt, magabiztos hangján így szólt hozzájuk:

- Kimenekülésünk sikeres volt. Los Angeles villanegyedében vagyunk, ettől kezdve ez az új otthonunk. Ez a főparancsnoki épület. A korábbiakhoz hasonlóan berendezett, jól megszokott irodáik az első emeleten, személyi használatú járműveik pedig, a nemsokára átadásra kerülő saját villájuk mélygarázsaiban vannak.

A főparancsnok nagyon jól ismerte bensőséges kis csapatának tagjait. Tudta róluk, hogy állandóan égnek a tettvágytól. Tisztában volt azzal, hogy feleségének is és munkatársainak is feloldja a feszültségét, ha máris feladatokkal bízza meg őket, ezért így folytatta:
- Kolja arra kérem Önt, hogy holnap Viktorral egyetemben, az osztályunkról elbocsátott főtisztekből szervezzék meg, a külső és belső őrséget.
- Értettem! - Hangzott egyszerre az ismerős, katonás válasz.
- Alla, kérem, hogy holnap, - itteni idő szerint -, 09,00 órakor lépjen műholdas kapcsolatba a londoni, moszkvai, párizsi, római, tokiói, johannesburgi, madridi, hágai, washingtoni, ottawai és bonni kiemelt kapcsolattartó főtisztjeimmel! A következő két hétben naponta háromszor kérjen tőlük információs jelentést.
- Értettem - válaszolta az alezredes nő katonásan.

- Nádja, Allának és Koljának holnap délelőtt a belvárosban lesz dolga, ezért arra kérlek, hogy délelőtt helyettesítsd majd Allát a műholdas kapcsolattartásunkat illetően.
- Értettem. - Válaszolta tisztelettudóan a Marsall felesége.

- Viktor, holnap délelőtt Ön egyedül fog őrködni a főparancsnokság első emeleti körpanorámás termében.
- Értettem Y. elvtárs. - Hangzott a katonás válasz.

- Natalinak a mai naptól kezdődően egy személyre szabott feladata lesz. Ő az első számú hadsegédem és összekötő tisztem lesz!
- Értettem Y. elvtárs. - Nyugtázta pajkosan a kedvenc leányzó.

Halkan kuncogott a kis társaság, ám Natali, - szemének egyetlen pillantásával -, rendre intette őket. Éppen úgy parancsol máris a szemeivel, mint az Apja, gondolta Alla.

- Kérem Önöket, hogy most jöjjenek velem, megmutatom a rezidenciájukat. A Marsall a hallból nyíló ajtóhoz ment. Tenyerét ráhelyezte az ellenőrző lapra, majd az elektromos számzárat vallatta. Begépelte titkos jelszavát. Az erős tölgyfaajtó önműködően kinyílt. Tágas, elegánsan berendezett terembe érkeztek. A fal mellett több modern kerékpár, három kisebb elektromos kocsi, egy kisebb és két nagyobb méretű, tető nélküli, elektromos meghajtású, panorámás kisbusz állt. A Marsall az egyik busz volánjához ült, míg a többiek a kényelmes bőrüléseken foglaltak helyet. Elindultak. A főparancsnok, a távirányítóját működtetve, kaput nyitott a hang nélkül suhanó elektromos meghajtású járműnek. Fényárban úszó, földalatti folyosón haladtak előre. Jó nyolcszáz métert suhantak már, amikor a Marsall fékezett.

Egy rendkívül nagyra méretezett edzőterembe érkeztek. Kiszálltak és ámulva látták, hogy szinte minden olyan, mintha a bécsi kondi terembe érkeztek volna meg. Ám a terem méretei nem voltak azonosak. Ez a kondi terem, legalább húszszor olyan nagy volt, mint a bécsi.
A Marsall magabiztos léptekkel vezette tovább csapatát. A tágas kondit eremből több ajtó nyílt. Az egyik egy méregzöldre festett vasajtó volt. A Főparancsnok kitárta az ajtót és felkattintotta a világítást. Szemük - szájuk tátva maradt, mert a csillogó, villogó hatalmas földalatti terem egy szuper berendezésekkel felszerelt, tizenhat lőállásos lőtér volt.
Ámulva néztek szét. Volt okuk rácsodálkozni a modern céltábla közelítőkre, a céltábla forgatókra és a biztonságot nyújtó fülvédőkre.

- Tetszik? – Tette fel a Marsall a költői kérdést.
- Az nem kifejezés. - Szaladt ki a szó, kissé alakiatlanul Alla alezredes száján.
- Akkor megragadom az alkalmat Alla és ezt a helyiséget, továbbá a konyha és élelmiszerraktárak kivételével, valamennyi egyéb földalatti létesítményünket is az Ön parancsnoksága alá rendelem.
- Értettem. - Szólt kipirulva az örömtől az alezredes nő. Visszasétáltak a csillogó, villogó, légkondicionált, gyönyörűen berendezett bárpultokkal, úszómedencével és zuhanyzókkal ellátott hatalmas konditerembe.
- Natali ezt a helyiséget, valamennyi berendezési tárggyal együtt, a mai naptól a te parancsnokságod alá rendelem, Nádja felügyeleti parancsnoksága mellett! Néhány napon belül már több, mint kétszázan fognak itt edzeni.
- Értettem Y elvtárs. - Szólt örömittasan, a gyönyörű lány. Alig tudta türtőztetni kitörő örömét, az őt ért nagy megtiszteltetéstől.
- Kérlek légy szigorú, de igazságos parancsnok. - Mondta atyáskodva a Marsall!
- Értettem. - Felelte Natali teljes komolysággal. A látottak és az elhangzottak úgy hatottak a kis csapatra, hogy most már senki sem kuncogott Natali lelkesedésén.

Egy nagy kétszárnyú, fehér ajtón át, a Marsall egy széles, folyosóra vezette munkatársait. Nyolcvan - száz métert mentek előre, majd egy lépcsőn át egy a szabadba vezető ajtóhoz értek. Az ajtó elektromosan, egy gombnyomásra nyílt, ill. automatikusan csukódott. Gyönyörű kertben lépdeltek tovább. A tágas, fedett, fákkal sűrűn benőtt, nagy parkban több villát és családi házat láttak. A főparancsnok egy kisebb domb tetejére kalauzolta csapatát. Ott egy fából épített, színpompás kínai pagodához hasonló fafaragásokkal díszített, körpanorámás építmény állt. A faház második szintjére mentek fel. Onnan ráláttak, az esti fényben pompázó nagyvárosra. Mindannyian elámultak, szemük ráfeledkezett a hatalmas város színpompás éjszakai fényeire, hatalmas felhőkarcolóira.
A Marsall hagyta, hogy a kis csoport kigyönyörködje magát. Közben csendesen beszélt, bemutatta új lakóhelyüket.
- Mint tudják az USA 50 szövetségi állammal és egy szövetségi kerülettel rendelkezik. Ezen felül, az USA- nak nyolc teljes önkormányzattal rendelkező társult állama van. Ezek közül PUERTO RICO a legnagyobb, közel négy millió lakossal. Egyébként USA bérlemény még a Guantanamoi öböl is. Az összlakosság száma cca. 268 millió fő. Területe tíz millió km², a volt Szovjetunió és Kanada után, a világ harmadik legnagyobb területét az USA birtokolja. Az ötven állam egyike Kalifornia. Székhelye: Sacramento. Ennek az államnak cca. 35 millió lakosa van. A lakosság 74 %-a amerikai, a többi külföldről származott ide. Los Angeles városban 15,5 millióan élnek. A város a Csendes Óceán partján fekszik, a hőmérséklet „télen” 8–10 C°, nyáron 22-24 C°. A legmelegebb hónap szeptember.
Egyébként itt van a világhírű filmgyár Hollywood is.

Visszatérve azonban ide, a saját villanegyedünkbe kérem nézzenek arra a nagy villára. Mutató ujjával rámutatott az egyik távolabbi, szépen kivilágított hatalmas épületre.
- Az ott a főparancsnoki épület, nemrég oda érkeztünk meg. Az pedig ott féljobbra az én privát villám. Mellette balról Alla, jobbról Kolja, amott kissé hátrább Viktor lakik. Az a távolabbi ház, ott a kerítés mellett, a holnap munkába álló kapuőrség szolgálati célú rezidenciája lesz. A többi látnivalót, majd napvilágon részletesebben is megmutatom Önöknek.

A főparancsnok a zsebébe nyúlt, elővett egy kulcscsomót és arról sorban aggatta le és adta át mindegyik vezető emberének a saját háza kulcsait. Privát villájának kulcsát felesége, Nádja tenyerébe tette.
- Kérem vegyék most birtokba a házukat. A bejárati ajtó előtt, az ajtó jobb sarka irányában találnak egy beépített vasszekrényt. Abban van három színes kapcsolókar. A piros kar az elektromosság-, a kék a víz, a sárga a gáz és a központi fűtés főkapcsolója. Kapcsolják be mindhármat. Nézzenek szét, ismerkedjenek új rezidenciájukkal, pihenjenek fél órát, aztán ugorjanak át hozzánk, harapunk valamit. Kérem öltözzenek sportosan.

Alla alezredes Bécsben, egy kétszobás szolgálati lakásban lakott. Ízlésesen rendezte be otthonát. Kizárólag azt sajnálta otthagyni. Érthető, hogy majd kifúrta oldalát a kíváncsiság, ahogy a fákon átszűrődő fénycsóvák által megvilágított úton, a háromszintes, új háza felé tartott. Izgatottan nyitotta a külső ajtót. Belépett az előszobába. Az annyira tágas és annyira szép volt, hogy a magas rangú főtiszt nem akart hinni saját szemének. Széles folyosó vezetett a hatalmas méretű hallba. Nem kis meglepetésére itt hasonló bútordarabokat talált, - vadonatúj állapotban-, mint amilyeneket a bécsi lakásban hagyott. Ezek a bútorok nem csupán újak, hanem még elegánsabbak, még előkelőbbek voltak a korábbiaknál. A földszinten egy teljesen berendezett jókora amerikai konyha volt. A nappaliban, a jobboldali ablak alatt egy hófehér zongora állt. Na, de ilyet
ámuldozott Alla. Újabb ajtót nyitott ki. Egy szuper elegáns fürdőszoba tárult elé. Belépett, felkattintotta a villanyt. Rögtön szembetűnt a szép ívelésű, barackvirág színű, óriási, kagylóhéj alakzatú jakuzzi. Egy színes, gazdagon díszített márványlépcső vezetett fel az első emeletre. Alla az ízlésesen kifaragott lépcsőkorlátba kapaszkodva komótosan haladt felfelé. Kíváncsian szemlélődött jobbra, balra. A második szinten hat szoba volt. Találomra nyitott be az egyikbe. Az egy cca. 6 x 8 méteres dolgozószoba volt, melyben fehér lepellel le voltak takarva a modern számítógépek, képernyők és a hozzájuk csatlakoztatott képolvasó, ill. telefax és digitális nyomtatók. Négy telefon állt az íróasztalon. Az egyik hófehér, a másik koromfekete, a harmadik sötétpiros, a negyedik méregzöld volt.
Alla nézegette a modern apparátokat, de egyelőre hozzá sem mert nyúlni egyikhez sem. Az egyik belső sarok hatszögletűre volt kiképezve. Ebben helyezték el a nagyteljesítményű, műholdas, rádió adó-vevő állomást. Az íróasztal mögött hatalmas teleszkópos forgószék, a szoba baloldalában dohányzóasztal, hófehér bőrkanapéval és három luxuskivitelű fotellel, melyek még inkább feldobták az ízlésesen berendezett dolgozószobát. Alla egyre kíváncsibb lett. Megszólalt benne az igazi nő! Benyitott a következő szobába is. Ez a hálószoba lehet gondolta, csak hogy ezt alighanem valamelyik hercegkisasszonynak rendezhették be, mert az oly pompás volt és olyan kényelmet árasztott, hogy az alezredes nő alig tért magához az örömtől. A harmadik szoba, egy társalgó volt, bár paraméterei messze meghaladták bármely ilyen jellegű helyiség szokásos nagyságát. Ebből a szobából ajtó ny
ílt egy teraszra, melynek közepén egy gyönyörű, kőszobrokkal díszített, parkosított, 25x8 méteres úszómedence állt. Alla ösztönösen nyúlt egy kapcsolóhoz és felkattintotta azt. Csodálatos lámpaerdő ontotta szét kellemes, színes fényét. A mesés szépségű úszómedence alulról is meg volt világítva, s ezzel még élvezetesebb látványt nyújtott. Szauna, szolárium, gazdagon berendezett bárpult, hajszárítók, pihenőágyak, zuhanyzók és egyéb mellékhelyiségek tartoztak az úszómedencéhez. A medence fölé pazar díszítésű szigetelt tető épült. Az oldalfalak vastag thermoplán üvegből készültek. Teljes ventilláció, légkondicionáló berendezés tette még összkomfortosabbá a szuper kis létesítményt. Alla alezredes, egyetemista korában úszóbajnok volt. Többször nyert országos bajnokságot. Nem csoda, hogy a régi szép emlékek egyszerre felidéződtek benne. Egy ideig egyszerűen nem bí
rt szabadulni ettől a pompás látványtól. Később visszatért a szobába, benézett az emeleti fürdőszobába is, amely elegancia és ragyogás tekintetében, még a földszintit is messze felülmúlta. Ilyen káprázat, ekkora szerencse embert ritkán ér, nyugtázta az alezredes nő a látottakat. Hálásan gondolt nagytekintélyű főparancsnokára!
Az idő kezdte sürgetni az egyébként mindig pontos Allát, ámde a lépcsőn lefelé menet észrevette, hogy a földszinten még egy fel nem derített ajtónyílás van, ahová az előbb nem nézett be. Oda is benyitott. Egy tágas előtérbe jutott. Villanykapcsolót keresett, majd felkattintotta a világítást. Megvolt a nap második legnagyobb, ill. egyik legkellemesebb, meglepetése. Egy hatalmas méretű mélygarázs, amelyben két luxuskocsi állt. Egyik egy gyönyörű sötétzöld színű Mercédesz, a másik egy homokszínű Grand Cherokey terepjáró.
Alla közelebb lépett az autókhoz. Előbb a Mercédeszbe pillantott be, csak úgy az ablakon át. Automata sebváltó, mesés műszerfal, bőrülések, beépített mobiltelefon és más kényelmi eszközök. Az edzett katonanő se élő, se holt nem volt. Alig hitt a szemének amikor az automata sebváltós, nagyteljesítményű terepjárót is szemügyre vette.

Kolja néhány perccel megelőzte Allát, aki szinte egyszerre lépett be Viktor őrnaggyal, a Marsall előszobájába. Mindhárom főtiszt arca sugárzott a boldogságtól. A főparancsnok kényelmes háziköntösét sportosan összekötve, kellemes mosollyal köszöntötte három hűséges emberét. Nádja egy gyönyörű aranyozott tálcáról itallal kínálta őket. Natali kínai porcelán tányérokat osztott szét a már ülő vendégek között. A Marsall az ebédlőbe kalauzolta beosztottait, ahol egy étellel, itallal roskadásig megrakott svédasztal várta a fáradt embereket. A hat holtfáradt, éhes ember falta az amerikai finomságokat. Már jó harminc perce ettek, ittak, amikor Nádja kilépett az ebédlőből. Visszajövet, egy zsúrkocsin hat gyönyörű, gazdagon díszített orosz krémtortát tolt maga előtt. Mindegyik tortán egy-egy díszes felírat volt olvasható, a csapat hat tagjának a ne
ve.
Kolja jelentőségteljesen nézett előbb Allára, majd Viktorra.
Úgy látszik mégsem ismerték eléggé főparancsnokukat, mivel azt ez ideig nem tudták róla, hogy ez a hatalmas ember varázsló.

Vacsora után Natali azonnal szobájába sietett. Válogatott, a jobbnál –jobb videofilmek között. Hirtelen döntött és a vadnyugat egyik legpikánsabb filmjét tartalmazó videokazettát helyezte be a Philips házi mozi lejátszójába. Ez a házi mozi éppen nekem lett kitalálva, lelkendezett boldogan és hálás szívvel gondolt szeretett apjára!
Az öt magasrangú főtiszt az ebédlőben maradt. Mint mindig, most is a főparancsnok törte meg a csendet.
- Nos, megkérdezem Önöket, hogy meg vannak e elégedve a házukkal, berendezéseikkel és a személyi használatú autóikkal?

Eligazítás

A Marsall belépett még az éppen vetkőző gyönyörű feleségéhez Nádjahoz. Magához szorította, forrón szájon csókolta asszonyát, majd gyöngéden rászólt:
- Kérlek aludj, mert három óra múlva felköltelek!
- Értettem Y. elvtárs. - Hangzott a tréfás válasz a hűséges, rajongva szerető asszony szájából.

A Marsall bekopogott Natalihoz is. A gyönyörű lány szinte repült, úgy ugrott szeretett apja nyakába.

- Papa, drága papa, én olyan, de olyan nagyon boldog
vagyok, hogy Te azt el sem tudod képzelni. - Kiáltotta örömtől sugárzó arccal.
- Naa, vajon miért? Lemaradtam volna valamiről? - Tettette magát a Marsall.
- Ah, dehogy. - Hadarta kipirulva Natali.
- Képzeld mit találtam. – Már mutatta is apjának a „ A hajóslegény szerelme ” - című amerikai – olasz - spanyol, 3,5 órás kalandfilm videokazettáját.
- Tudod, hogy ez volt az álmom, de Ausztriában semmiképpen nem tudtam megszerezni.

A Marsall jót kuncogott, hiszen éppen ő volt az, aki ezelőtt alig két hónappal, megvette gyönyörű gyermekének ezt a vagyont érő házimozit. Mellékelte hozzá Natali kedvenc filmgyűjteményét is. Az éppen futó film ki volt merevítve, mert Natali egy kockát sem akart elmulasztani a látványból.
- „Örülök, ha Te is örülsz”. - Mondta tréfásan a Marsall és magához ölelte, megcsókolgatta, megsimogatta imádott lányát.
- Aludj jól kicsi Kincsem!
- Te is drága Papa és még egyszer mindent nagyon–nagyon
köszönök Neked!
- Szóra sem érdemes kicsim.
- Natali, kérlek fogd ezt az automata Brauningot és a tárakat.
Csatlakoztasd hozzá a hangtompítót és jó szokásod szerint, tartsd azt a párnád alatt. Szükség esetén, gondolkodás nélkül, bátran használd önvédelmi fegyveredet.
- Oké drága papa úgy lesz. - Válaszolt a mindenre felkészített, rendkívüli alapossággal kiképzett katonalány.
- Csiao Apa - szólt pajkosan. – A Marsall még maradt. Natali kérdőn nézett a Marsallra. Apja kézen fogta lányát és az előszobáig sétált vele. Az oldalfalban volt egy ajtó. Kinyitotta a kulcsra zárt ajtót, de a zárban hagyta a kulcsot. Beléptek egy pompás 12x48 méteres nagyságú, hatalmas táncterembe. A terem végében forgószínpad volt. A színpadon gyönyörű, értékes hangszerek.
A Marsall felkattintotta a hangulatvilágítás kapcsolóját. Gyönyörű, színes, csillogó, villogó fények árasztották el a helyiséget. A fényárban úszó színpadon két gitár, egy hegedű, fúvós hangszerek, egy hárfa, két szintetizátor, mesés diófa borítású zongora állt. A helyiség baloldalán egy pazar bárpult 15 bárszékkel. Natali elvarázsolva, lélegzetvisszafojtva állt.

Apja nagyon élvezte a helyzetet. Belekarolt lányába és finoman a bárpulthoz kalauzolta. A fali polc tele volt márkás italokkal és mindenféle finom magvakkal, előrecsomagolt sós és édes süteményekkel. Natalinak igencsak nagyra nőttek szép szemei, amikor mindezeket meglátta.

- Kicsim. - Szólt lányához a Marsall csaknem elérzékenyülve.
- Ugye nem gondolod, hogy a kedvenc bonbonjaidról megfeledkeztem? Ezt kimondva, a bárpult bal oldali polcának egyik forgatójához lépett és kitárt egy nagy rejtett szekrényt. A szekrény díszes polcain svájci, francia, olasz és amerikai bonbonok sorakoztak.
- Ez a szerény választék volt csak kéznél. - Mondta szolidan az apa és egy puszi után elsietett. Magára hagyta az örömmámorban nézelődő Natalit.

A Marsall elfoglalta földszinti őrhelyét. Az éjszaka nyugodtan telt el. A magasrangú főtisztek, három őrségváltásban jól kipihenték magukat. A főparancsnok hatalmas villájának úszómedencéjében felfrissülve, már éppen a törölközésnél tartottak, amikor észrevették, hogy az úszómedence szélén, a kényelmes műanyag fekvőágyakon, hat nagyobb csomag várakozik. Mindegyik csomagra rá volt írva a kis csapat valamelyik tagjának neve.

Kíváncsian bontogatták ki, az ízlésesen becsomagolt „zsákbamacskát”. Nagy volt a meglepetés, mert abban sportnadrágok, trikók, melegítők, adidas sportcipők, sapkák, köntösök, zoknik, kesztyűk és egyéb sport-, ill. házi felszerelések voltak, a hat menekült személy méretére szabva. Felöltöztek, magukra húzták az elegáns új sportruházatot.

A Marsall javaslatára körbefutották előbb a főparancsnoki épületet, majd egy közeli épületcsoportot. Jókedvűen, frissen futottak, ugrándoztak, mint a boldog gyerekek. Az ingatlan ősparkjában volt egy legalább háromszáz méter magasságú erdősült sziklacsúcs. A hegycsúcs messziről nézve olyan volt, mint egy óriási karosszék. A Marsall a futó társaságot arrafelé kalauzolta. Zergeként ugrálva haladtak egyre feljebb, az évezredek során kissé megkopott, mohás, füves, bokros sziklapárkányokon. A hegy oldalában volt egy déli fekvésű, óriási terasz szerű természeti képződmény, amely akár a képzeletbeli karosszék hatalmas méretű ülőkéje is lehetett volna. A letűnt évezredek során ez az óriási sziklapad, ill. természet alkotta terasz, betelepült fenyőfákkal, bokrokkal és fűvel. A vadregényes sziklapad szélén álltak meg, kifújták magukat. Szétnéztek. A belvárostól nagyon
távol voltak. Gyönyörű panoráma tárult eléjük. A távolban, halványan ki lehetett venni Los Angeles felhőkarcolóit, széles, egyenes utcáit és tereit.
A Marsall örömmel figyelte kis csapatának őszinte rácsodálkozását a gyönyörű panorámára, a számukra teljesen új amerikai nagyvárosra. A felhőtlen égből aláhulló, napfény egészen más megvilágításba helyezte az óriási várost, mint az elmúlt éjszaka fényei.
- Mutatok Önöknek néhány dolgot. - Mondta a főparancsnok kimérten. Figyelmesen nézték Őt hűséges emberei.
- Látják ott jobbra lent, azt az északi irányban haladó, magas kőkerítést?
A különböző tulajdonosokra utaló, változatos kőkerítés meredeken haladt felfelé, követve a terepegyenetlenségből eredő kapaszkodót és kb. 2800 - 3000 méter után egy jókora hegyoldalban végződött.
- Az ott az északnyugat- ill. nyugati külső telekhatárunk. Most nézzenek baloldalra. Ott egy meredek sziklafal volt látható. Annak folytatásaként dorongfából készített, jó három méter magasságú, erős cölöp-, ill. deszkakerítés tartott déli irányba. A fakerítés, kb. 2500 méter hosszúságú lehetett. Egyik kb. 800 méter hosszúságú szakasza hasított gömbfából, a másik cca. 1200 méternyi része fenyő gömbfából, az azt követő, mintegy 500 méteres szakasz vastag tölgydeszkából készült.
- Látják a főbejáratunkat? – A Marsall kinyújtott kézzel Kelet felé mutatott.
- Ahol a fakerítés véget ér, ott van a főbejáratunk, azon jöttünk be az éjjel. Egyébként az a délkeleti-, keleti telekhatárunk. Itt a hátunk mögött, egy kb. 270 méter magas, falszerű, megmászhatatlan, hegyoldal határolja a kőkerítés és a dorongkerítés közötti telekhatárt. A villanegyed teljes területe 872 hektár. A kerítésen belül 53 nagyobb méretű villa van, melyek mindegyikében 7-12 szoba, négy–öt fürdőszoba, ill. négy-öt konyha van. A villanegyedben található még 64, egyenként öt–hét szobás családi ház is. Ezek mindegyikét kisebb-nagyobb zárt, vagy félig zárt, deszka, drót, kovácsoltvas, ill. sövénykerítés választja el egymástól. A kerítések, a külső szemlélőnek arra utalnak, hogy mindegyik épületnek más-más tulajdonosa van. Építtettem ide, egy 175 apartmanból álló, kisebb szállodát is, ügyelve arra, hogy annak épí
tési stílusa és elhelyezése, jól illeszkedjen a kastélypark többi építményéhez. A magánszálloda félig a föld felszíne alatt épült. Külső megjelenésére utalva, figyelmükbe ajánlom, - az elsősorban biztonsági célzattal kialakított-, „két fordított L” alakban történt tervezést, ill. kivitelezést. Az L- alakzatokat egy-egy tágas, földalatti folyosó köti össze egymással. A szállodából négy menekülési útvonal halad a villanegyedben kiépített, megerősített védelmi, ill. menekülési rendszer irányába. Ezek a lőtér előtti teremben csatlakoznak a főfolyosóhoz.
Nézzék, - az a nagyobb épület ott a főbejárat közelében-, a főparancsnokság épülete. Az épületnek a földfelszín felett négy, a föld alatt további négy szintje van. A tőle jobbra lévő, a magas terméskő fallal lekerített villa az én házam, az ott föntebb az a másik az Alláé. A főparancsnok beosztottaira pillantott. Csodálkozva figyelő szempárok követték minden mozdulatát.

- Kérem nézzenek most balra lefelé, tíz óra magasságába. Az a Kolja villája. - Mutatott a több kisebb épület között meghúzódó nagyméretű, impozáns, magas sövénykerítéssel körbevett épületre.
- Most kövessék az ujjamat két óra irányába. Az a deszkafallal elkerített villa, közelebb a külső kerítéshez, a Viktor rezidenciája. Az Önök házai egyébként úgy lettek kijelölve, hogy a beépített terület középpontjába essenek. A kisebb villákat földalatti folyosók kötik össze az Önök által lakott nagyobb villákkal! A körülöttünk lévő nagy házak egyelőre még üresek. Azokban fognak lakni a vezető törzsemben szolgálatot teljesítő főtisztek. - Tette hozzá magabiztosan. A főparancsnok kis szünetet tartott.

- Kolja - nézett most hűséges emberére a Marsall. - Látja ott a fák közötti völgyben, azt a széles, alpesi tetővel ellátott épületet?
- Jelentem pontosan látom. - Válaszolta a szolgálatkész katona, közben éles szemével követte a főparancsnok kinyújtott karjának irányát.
- Az egy félig föld alá süllyesztett hangár. Jelenleg három vadonatúj harci helikopter áll a hangárban. Teljes fegyverzettel vásároltam azokat. Álcázás céljából, át vannak minősítve civil, „növényvédelmi és tűzvédelmi gépekké”! Természetesen megvettem hozzájuk, a permetező, fecskendő és víztároló, ill. poroltó berendezéseket is.

Egyébként az a magánrepülőtér, ahová az este megérkeztünk, a müncheni vállalatom kizárólagos tulajdonában van. Állami engedéllyel foglalkoztatom a teljes reptéri személyzetet. Ténylegesen mindegyik munkatársamnak két foglalkozása van. Főállásban jól álcázott KGB- ügynökök, mellékállásban, bizonyos állami feladatok ellátására is feljogosított reptéri alkalmazottak! Mindegyikük született, amerikai állampolgár. A repteremen nagy méretű földalatti tartályok, ill. raktárak is vannak. Azokban annyi üzemanyagot, motor olajat, kerozint tárolok, amennyi 8-12 hónapra elegendők a repülőgépekbe, a gépkocsikba és az aggregátorokba. Természetesen ide is van csatlakozásuk, melyek a földfelszín alatt érik el a kastélyparkunkat.

Említett magánrepülőteremen, fedett, jól szigetelt hangárokban tíz modern, egyenként 28 utasra méretezett repülőgép várakozik arra, hogy bármely pillanatban levegőbe emelkedhessenek. Egyik gépemet, amely 43 személyes, már ismerik. Az este azzal repültünk ide Londonból. A 43 személyes gépet kivéve, személyzete egyik repülőgépemnek sincs még!

A KGB - állományából elbocsátott kollégáinkból, az elkövetkező napokban a tíz repülőgépre és a három helikopterre is, ki fogom nevezni a parancsnokokat, ill. a gépek teljes személyzetét.

Ezt kimondva, hirtelen megkeményítette hangját a Marsall.
- E perctől kezdődően, azt az épületet, - s a távoli hangárra mutatott-, valamint a magánrepülőteremet, valamennyi repülőgépet és a teljes 98 fős reptéri személyzetet Kolja felügyeleti parancsnoksága alá rendelem.
- Értettem! - Mondta a nem várt megtiszteltetéstől remegő hangon a kiválóan kiképzett főtiszt.

A Marsall ott a terepen adta ki a villanegyed őrzésére vonatkozó első napiparancsát.

- Mielőtt lemegyünk erről a gyönyörű sziklapárkányról, beszélni szeretnék még további öt nagyobb épületről is. Azok már kívül esnek az előbb bemutatott erős külső kerítésen. A hátunk mögötti hatalmas sziklafalrész alatt van az egyik, amely innen nem látható. Az öt nagy házhoz nagy kertek és szépen gondozott parkok tartoznak. Az épületek második emeletén van egy - egy körpanorámás, zárt, jól szigetelt, golyóálló terem. Azt is nyugodtan mondhatom, hogy egy–egy erődítményszerű, hatalmas méretű, jól álcázott géppuskafészek. Az elkövetkező napokban ideérkező kollégáink ott fognak majd állandó, éjjel-nappali őrszolgálatot teljesíteni, Viktor parancsnoksága alatt. Az előbb említett öt nagy családi ház olymódon helyezkedik el a főkerítéssel határolt villanegyed körül, hogy azok körpanorámás terméből látható a jobbról ill. balról épült másik két őrhá
z. Az öt külső őrhelyről ellenőrizhető a villanegyed főkerítésének minden egyes métere!

Mind az öt külső háznak van két- két menekülő alagútja, melyeknek kivezető nyílása az ősparkokban van. A belső menekülő alagútrendszer öt különböző irányban haladva éri el az öt külső
családi házat. Tehát szükség esetén, belülről öt, kívülről tíz menekülő folyosó vezet a szabadba.
- Kolja és Viktor

f o k o z o t t

figyelmét kérem. - Szólt hűséges embereihez a Marsall.

- A külső őrség házanként egy-egy parancsnokból és nyolc- nyolc „karbantartónak” álcázott főtisztből áll, akik közül nappal házanként 3 fő, éjjel 5 fő teljesít szolgálatot. Az őrség tagjait úgy válogatjuk össze, hogy legyenek köztük különböző alapszakmákra kiképzett mesteremberek. Álcázásuk is úgy történik, hogy az őrházakban szolgálatot teljesítők parancsnoka, civil foglalkozását tekintve a karbantartó csoport munkaadójaként működő vállalkozó lesz. A „karbantartó csoportok”- nak jól álcázott főtisztjeim, - a villanegyedben szükséges munkafeladatokra-, lesznek szakosodva. A külvilág felé, ők a „villatulajdonosok” megrendeléseinek teljesítéséből élnek. Ily módon kilenc kiemelt szakmában, a tényleges karbantartást és a külső takarítási, ill. a kertápolási munkálatokat a külső és a belső őrség végzi a teljes villanegyedben! A belső őrség
négy családi házban teljesít szolgálatot. Épületenként egy–egy parancsnokot, ill. kilenc-kilenc „karbantartótisztet” vezénylek ezekre a felasdatokra.

Nappal házanként hat kertésznek álcázott kollégánk őrködik a villanegyed kertjében. Ők ténylegesen is karbantartják a parkot, ill. a külső létesítményeket. Munkavégzés közben figyelőjárőrként teljesítenek fegyveres őrszolgálatot. Éjjel a főkerítésen belül, őrházanként két fős portyázó járőr ügyel a főparancsnokság nyugalmára. A nyugati kijáratnál nappal egy, éjjel két főtiszt, a keleti főbejáratnál éjjel két-, nappal egy főtiszt teljesít szolgálatot. Az őrségparancsnok alá hamarosan, három parancsnokhelyettest fogok vezényelni. A külső- és belső őrségbe vezényelt főtisztek, a villanegyedben lévő apartman szállodában fognak lakni.

- Alla, az este már tettem említést Önnek arról, hogy a földalatti létesítmények jelentős részét, az Ön felügyeleti parancsnoksága alá rendelem. Most konkrétan is elmondom miről van szó. A főparancsnoki villát, az Önök villáival egy–egy olyan alagút köti össze, amely adott szituációban óvóhelyként, ill. menekülési útvonalként szolgál. Ezek az alagutak csatlakoznak a földalatti lőtér előteréből, a külső őrség öt házába kivezető alagútrendszerhez.

A v é s z k i j á r a t i rendszer gerincvonalát, a szállodaalagút képezi. Az alagútrendszerben gyorsan futó, elektromos kisbuszok és kiskocsik vannak. Ezeken minden időben, korlátozás nélkül közlekedhetnek a főparancsnokságon szolgálati feladatot ellátó főtisztek. Napokon belül ki fogok nevezni Ön alá rendelve, négy irodavezető parancsnokot. Kérem, hogy ezek egyikére bízza az óvóhely, lőtér, ill. vészkijárati rendszer irányítását, valamint azok folyamatos karbantartását.
- Értettem. - Válaszolt katonásan az örömtől sugárzó Alla.

Nádja, látod ott a főparancsnoki épület és a Kolja villája közötti meghosszabbított sávon, azt az egymástól, kb. öt–öt méterre lévő, összesen 14 db. beépített szellőzőkürtőt?
- Igen pontosan látom azokat. - Felelte Nádja.
- A szellőzőkürtők alatt vannak kiépítve, a hűtőházak és az éléskamrák. Ezekben cca. 1000 fő állandó létszámmal kalkulálva, legalább 250 napra elegendő élelmet tudunk tárolni.
A villanegyedben tizenkét nagyteljesítményű aggregátor működik, melyek képesek arra, hogy szükség esetén a villanegyed napi villamos energia igénynek cca. 100 - 120 % - át, akár hónapokon keresztül is folyamatosan produkálják. A főkerítésen belül fúrattam öt olyan mélyfúrású, bőséges vízhozamú kutat, melyek kiváló minőségű ivóvízzel képesek ellátni a teljes villanegyedet. Ezekből a kutakból folyamatosan lehet öntözni a parkot is! Az egyik kutató fúrás közben, 1368 méter talpmélységnél, +59 Cº- os termálvízre bukkantam.

A termálvíz beltartalmi értékeit megvizsgáltattam. Kiderült, hogy a feltörő termálvíz olyan ásványi anyagokat tartalmaz, melyek a reumás panaszok- és betegségek kezelésére, valamint több más belső szervi-, ill. nőgyógyászati panasz kezelésére, a fájdalmak enyhítésére alkalmasak. A 175 apartmanos szálloda alagsorában három, különböző hőmérsékletű és méretű termálvizes medencét építtettem. Az egyik gyermekmedence, a másik kettő egyike női, a másik férfi medence. Az utóbb ismertetett objektumok felügyeleti parancsnokságát Önre bízom. - Mondta a Marsall Nádjának.

- Két napon belül beosztok Ön alá öt irodavezető parancsnokot. Kérem, hogy ezek egyikére bízza az éléstárakat, hűtőházakat, a konyhát, az éttermeket, valamint a víz- és a teljes energiaellátó komplexumot!
- Értettem. - Válaszolta katonásan Nádja.

- A bemutatott villanegyedben, elsősorban biztonsági okok miatt,
nincsen gázvezeték. Az energiát az elektromos üzemű és a gázolaj tüzelésű berendezések, ill. a termálkút szolgáltatják.

A Marsall szembefordult a kis társasággal.
- Nos, Hölgyeim és Uraim, hogyan tetszenek a dolgok? - Senki sem szólt, csak a hűséges szempárok csillogása árulkodott arról, hogy mennyire csodálják főparancsnokuk zsenialitását.

A hűséges szempárok, szavak nélkül is mindent elmondtak a Marsallnak, aki legendás hírű apjának álmait valóra váltva, az 1968–1991 között eltelt 23 év alatt, rendkívül gondosan és körültekintően tervezte meg, fáradtságot nem ismerő munkával vitelezte ki, a biztonságot és nyugodt munkavégzést jelentő, jól álcázott főhadiszállást. A Moszkvából érkezett, nagyon meggondolatlan létszámcsökkentési intézkedést követően ki tudta kimenekíteni szeretteit és leghűségesebb, legtehetségesebb kollégáit.

- Kérem figyelmüket. - Hangzott újból a Marsall hangja.

- Szeretném tájékoztatni Önöket arról, hogy az elmúlt két évtized alatt, nagyszerű Apám segítségét élvezve, szerte a világban, hét nagy nemzetközi vállalatot vásároltam. Ezek mindegyikének én vagyok az elnök-vezérigazgatója.

Az előbb mutatott ingatlanok, továbbá a repülőgépek, helikopterek, gépjárművek, bútorok, számítógépek ezen vállalataim tulajdonában vannak! A hét nemzetközi nagyvállalatom egyike sem amerikai cég. Ebből következik, hogy a helyi hatóságoknak, - az USA- államhatárain belül -, mindössze az egyes személyek ellenőrzésére van jogosultsága.

A Marsall élvezettel nézte ámuldozó beosztottait, majd szemeit feleségén és szépséges lányán pihentette meg. Sem Nádja, sem Natali és természetesen a legbensőségesebb főtisztjei, a mai napig nem tudtak ezekről a dolgokról semmit.

- Nos, - szólt a Marsall jókedvűen, - fussunk le a hegyről, tussoljunk, reggelizzünk, mert ma is fontos dolgaink lesznek. Még csupán azt jegyezném meg, hogy elemzéseim szerint sikerült alaposan megterveznem és megbízhatóan álcáznom a villanegyedünket és az egyéb kiszolgáló objektumokat. Többszörösen ellenőriztem mindent.

Azok akik az utcáról, avagy a levegőből szemlélődnek, belőlünk csak annyit láthatnak, hogy egy szépen gondozott villanegyedben turisták, vagy éppen szabadságukat itt töltő, pihenni vágyó, napozó, a fürdőmedencékben úszkáló emberek élvezik az életet. Amennyiben valamely hatóság tanúsítana velünk szemben érdeklődést?

Nos, itt kifogástalanul adózó, külföldi nagyvállalatok tulajdonát képező vagyontárgyakat, ill. külföldi cégek alkalmazottait találják meg. A karbantartóknak álcázott, vállalkozó őrparancsnokok a külföldön bejegyzett különböző cégeimtől bérlik, az általuk használt családi házakat. Ők azokat a kollégáinkat alkalmazzák, akik születésüktől fogva amerikai állampolgárok.

A kis csapat az eligazítást követően lefutott a hegyről. Letussoltak, átöltöztek, a férfiak megborotválkoztak, majd felmentek az ebédlőbe. Szemük–szájuk tátva maradt az ínycsiklandozó, hatalmas „terülj–terülj svédasztal” láttán. A forró, étvágygerjesztő, frissen sült péksütemények illata, gazdag választéka arról tanúskodott, hogy a kastélykert konyhájában szenzációs, automata gépi berendezések és remek szakácsok működnek. Jóízűen reggeliztek, humorizáltak. Finoman ugratták a folyton éhes Viktort, kacarászva biztatták a válogatósan csipegető Allát.

A kiadós, finom reggeli után, a Marsall így szólt az Ő bensőséges kis csapatához:

- Tábornokaim, szeretett Lányom, Viktor ezredes. Szeretném világossá tenni Önök előtt azt, hogy életfilozófiám kialakulásában, legnagyobb hatással Apám tanításai voltak rám! Életpályám során, több megszívlelendő, jó tanáccsal látott el. Éleslátását, bölcsességét, szaktudását nem kell ecseteljem, hiszen korábban az Önök vezénylő főparancsnoka volt, ismerték Őt. Apám gondolkodásmódjával mindenkor, mindenben azonosulni tudtam. Gondolatait, életfelfogását, az általa felvázolt jövőképet mindmáig kötelező érvényűnek és magamra nézve követendőnek tekintem.
Apám 43 évvel ezelőtt, személyes eligazításon Sztálintól kapott parancsot arra, hogy szervezze meg a KGB- Washingtonba telepített főparancsnokságát. Európába-, Ázsiába és az akkoriban alakult NATO- tagállamokba kellett vezényelnie, magas képzettségű titkos ügynököket. Apám azon kevesek közé tartozott, aki nem csupán harcostársa, hanem személyes jó barátja volt Ny. Hruscsovnak. A Nagy Honvédő Háborúban parancsnoka volt L. Brezsnyevnek. Ez a hátszél rendkívül jól jött akkor, amikor a moszkvai vezetést többszörösen is lecserélték. Apám feje felett soha nem nyúlt át egyetlen hadseregtábornok, ill. politikus sem. Amint azt Önök is tudják, tizenhat évvel ezelőtt, a főparancsnoki beosztást apámtól örököltem meg.

A következőkben engedjenek meg nekem egy vallomást. Említettem már Önöknek, hogy néhai nagytekintélyű Apámmal, több titkos megbeszélést folytattam. Bizonyára nem tartanak elfogultnak, ha azt állítom, hogy a Tábornagy, egy hihetetlen képzelőerővel megáldott, rendkívül nagy tudású, tehetséges ember volt. Már harminc évvel ezelőtt megjósolta nekem, hogy a Marx-, Engels- és a Lenini tanításokban lefektetett „politikai és államirányítási elvek” nem lesznek hosszú életűek.

Amikor 1967-ben, huszonnégy évvel ezelőtt maga mellé vett a washingtoni KGB- Főparancsnokságra, Ő már akkor képes volt konkrétan megfogalmazni azt, hogy mely belső- és külső erők együtthatása veti szét, a szocialista országokban erőszakosan összeterelt népeket. Ő akkoriban azt állította, hogy a szocialista típusú világrendszernek, maximum 30–40 éve van hátra. Szilárdan meg volt győződve arról, hogy egy emberöltőn belül, a fejlett Európa által meghonosított államrendszerek működési mechanizmusát, vezetési stílusát veszik majd át, a szocialista berendezkedésű országok is.

Apám világította meg számomra azt is, hogy a világot kizárólag a pénz mozgatja. A nagy szólamok harsány hangsúlyozása csupán egy eszköz, amely a pénz- és a hatalom megszerzését és annak minél tartósabb birtoklását szolgálja.
A Tábornagy már 24 évvel ezelőtt, megfogalmazta nekem azt is, hogy az un. „demokratikus átalakulások” folyamatával párhuzamosan, a szovjet hadsereget szét fogják zilálni, s azzal egy időben a KGB- ügynökállományát drasztikusan le fogják csökkenteni. Az utóbb megfogalmazott intézkedések sajnálatos realizálását tartom korunk legelhibázottabb döntésének.

Ez a rendkívül súlyos veszteség lesz a közvetett előidézője annak, hogy a 260 milliós szovjet népet-, valamint a szocialista táborba tömörült, cca. 120 millió más nemzetiségű embert újból és többszörösen ki fogják rabolni.
Ennek következményeként az érintett, közel 380 milliós néptömeg elképesztő módon elszegényedik. A védtelen népeket súlytó katasztrófát elsősorban azért lehet előidézni, mert a leszegényedett országok lakosságát könnyen lehet manipulálni és az állampolgárokat éhbérért lehet dolgoztatni. A nyomorba döntött embermilliókat, könnyű lesz újból felheccelni és egymás ellen uszítani.

Amint azt már Önök is nagyon jól tudják, a szegénység intézményesítésének az a valódi célja, hogy a nincstelen kisembereket leigázhassák és ezáltal az emberiség döntő hányadát, - aljas szándékkal-, a fináncoligarchia szolgálatába állítsák. Mi ezen utóbbi, - feneketlen gyomrú-, egyéneknek igyekszünk gátat szabni. Ehhez a hatalmas méretű munkához szükségem van a teljes, - korábban alám rendelt-, főtiszti állományomra. Ezért holnaptól, - a legnagyobb intenzitással-, elkezdjük kimenekíteni a KGB központ által könnyelműen halálra ítélt főtisztjeinket. – Mondta határozottan a Marsall.

Magyarország országparancsnoka

Mihail alezredes, 1989. július 31- én, - az öt csillagos szálloda nudista strandján-, guggoló testhelyzetben, feltűnés nélkül jelentett a napozóágyon kényelmesen heverésző Marsallnak.
- Jelentem parancsára megérkeztem.
- Köszönöm. Kérem foglaljon helyet alezredes! - Mutatott a főparancsnok a strand egyik pihenőágyára.
- Értettem! - Az Alezredes szinte sugárzott az örömtől, mivel tisztában volt azzal, hogy a Marsall csak azokkal tárgyal négyszemközt, akikre a kiemelten fontos ügyeket bízza.
- Mondja Alezredes, - az Ön véleménye szerint az e a jobb, ha a köznép mindenről tud, vagy pedig az, ha megszűrik a nyilvánosságra hozott információkat? - Így kezdte mondókáját a főparancsnok.
- Jelentem, én azt gondolom, hogy ez elsősorban attól függ, hogy a demokrácia mennyire érvényesül egy adott országban. Véleményem szerint törekedni kell arra, hogy a nyilvánosságra hozott információk ne keltsenek felesleges aggodalmakat. Ehhez szükség van egy körültekintő hírszerkesztésre. Ugyanakkor, én a magam részéről elítélem mindazokat, akik politikai meggondolásból manipulálják a néptömegeket. Nem hiszek abban, hogy jót szül az, ha az embereket orruknál fogva próbálják vezetni. Ezzel ellentétben, az általam végzett titkosszolgálati munka szigorú alapkövetelményének éppen azt tartom, hogy igazi szándékaimat, lehetőleg soha ne ismerje meg senki és senki ne tudja felfedni a valódi kilétemet.

A Marsall meleg pillantással nézett az alezredesre. Az ügynöktől kapott választ korrektnek tartotta.
- Egyetértek Önnel Alezredes, viszont van egy kiegészítő észrevételem. Tudja, az emberi kommunikáció lehet építő- és lehet romboló hatású. Az információk átadása akkor a leghatékonyabb, ha azokat személyre szabják. Az a munka, amit Ön Magyarországon végez, példaértékű. Ezekért a kitűnő eredményekért „főparancsnoki dicséretben” részesítem!
- „Hazámat szolgálom”! - Nyugtázta diadalittasan a helyéről felpattanni szándékozó fiatal főtiszt.
- „Pihenj”! - Kérem nyugodtan maradjon a helyén.
A Marsall vezényszava barátságos volt, s ez nyugtatóan hatott a sziporkázó főtisztre.

- Alezredes Ön már tíz éve szolgál Magyarországon. Legutóbb 1985 – ben kértem Öntől személyes jelentést. Kérem referáljon most tömören az ottani állapotokról. Ötven percet adok Önnek.
- Jelentem, sikerült beépülnöm a legmagasabb párt- és államvezetésbe. Négy évvel ezelőtt felvettek a „67-ek” tagjai sorába.

- Kik azok a „67-ek”? - Kérdezett közbe a Marsall.

- Jelentem, a „67-ek vadásztársasága: Egyetértés Sport” névre hallgat. Magyarország 67 legnagyobb hatalmú politikusából áll a társaság. Mindegyiküknek van legalább 5 - 7 párt-, ill. állami funkciója! Ők a hangulatformáló erők Magyarországon. Megtestesítik a „szavazógépet” is, mivel a Főtitkár minden elgondolására nyomban rábólintanak. Hűségükért 5 – 7 helyről kapnak fizetést, jutalmat, prémiumot. Rózsadombi - villákban laknak, éjjel – nappal testőrök vigyáznak rájuk. Luxus- Mercédeszekkel közlekednek. Amolyan „vizet prédikálok, de bort iszom” emberek. A Marsall derűs ábrázattal, figyelmesen hallgatta sziporkázó főtisztjét.
- Mondja Alezredes, konkrétan mit tett Ön annak érdekében,
hogy egy ilyen társaság tagjai sorába fogadta Önt? - A főparancsnok kíváncsisága egyre fokozódott.
- Jelentem, ez egy nagyon jó kérdés! - Kezdte válaszát a magabiztosságáról híres alezredes.
- Amikor a Miniszterelnöki Hivatal főellenőre lettem, sarokba tudtam szorítani mindazon minisztereket, akik két kézzel herdálják a magyar nép pénzét. Első lépésem az volt, hogy tüzetesen megvizsgáltam a legbefolyásosabb miniszterek által vezetett un. minisztériumi irányítás alá vont hivatalokat és vállalatokat. Elképesztő visszaéléseket fedeztem fel. Ezeknek a visszaéléseknek a hátterében általában a miniszter és helyettesei, a főosztályvezetők, ill. a párttitkárok, a szakszervezeti titkárok és a miniszter titkárságán dolgozó személyek álltak. A bűnelkövetőkről pontos listát készítettem.

Ezt követően, egy erdei séta közben ismertettem az illetékes miniszterrel a feltárt és konkrét bizonyítékokkal alátámasztott visszaélésekről szóló listát.

- Kérem mondjon néhány konkrét példát. - Szólt közbe a Marsall.

- Jelentem, a magyar minisztériumok egyik kedvenc síbolási formája a „háborús-, ill. katasztrófa készletek” áron alul történő eladása és annak „pótlása”, olykor 3 – szoros árakon. A hatalmas értékű készleteket évente frissítik.

Mondanom sem kell, hogy kifogástalan minőségű termékeket, ill. műszaki állapotú, értékes gépeket, magas színvonalú technológiát selejteznek, majd azt eladják ócskavas, ill. hulladék áron. Ennek igen jelentős része, a miniszter udvartartásába tartozó rokonságot, sógorságot milliós értékekkel gazdagítja. A „minőségmegőrző cserének” elnevezett csalássorozat, a korrupció magasiskolája.

Ennek az a lényege, hogy pl. a 100 %-os értékű gabonát, ill. tartósított élelmiszereket 30–40 %-os árfolyamon adják át az „udvartartás” tagjainak. Tőlük különböző állami intézmények, iskolák, a katonaság, ill. a börtönök teljes értékű árúként vásárolják meg ezeket az állam részéről elkótyavetyélt készleteket.

- Mindezt büntetlenül tehetik? - A főparancsnok felemelte félelmetes hangját, mivel mélységesen felháborodott a hallottakon.
- Jelentem, ez csupán annak a bizonyos „jéghegynek” a csúcsa. „Találékonyságuk” ezzel egyáltalán nem merül ki. Az messze túlszárnyal minden józan, emberi képzeletet. Jelentem Magyarországot mostanság a legelvetemültebb, köztörvényes bűnözők irányítják. Kádár, - aki korábban 4- szer volt büntetve, eddig 8 évet ült börtönben-, az egész párt- és országvezetést a hazugságokra épít. Aki nem úgy hazudik, ahogy azt Kádár akarja, azt előbb – utóbb menesztik az állásából.

- Kérem térjünk vissza az Ön által említett „67-ek” csapatához. – Mondta a Marsall még mindig bosszankodva.
- Értettem! - Válaszolta tisztelettudóan a főtiszt, majd így folytatta.
- Mindegyik miniszternek van két-három védelmezője a „67-ek” között. Az általam sarokba szorított miniszter nyomban elfutott saját mentorához. Csakhogy a Főtitkár-helyetteshez fűződő baráti kapcsolatom miatt, engem eddig még nem mertek megtámadni. Ehelyett igyekeznek magukhoz édesgetni. Ennek folytán nyertem tagságot náluk. Egyébként a „67-ek” társasága egy rendkívül zárt csoportosulás. A lényeget illetően el szeretném mondani a következőket: a Főtitkár működtet négy „Protokoll – vadgazdaságot”!

Álcázás céljából a Földművelési Minisztériumban van egy protokoll főosztály. Egyébként ténylegesen nem így hívják őket. Ezen a főosztályon, tevékenykedik 12 vadászati-, ill. gazdasági szakember. Ők gondoskodnak arról, hogy a kiváltságokat élvező párt- és állami vezetők, a kiválasztott „67-ek”, bármikor kiruccanhassanak a „protokoll vadászházként” emlegetett 15 fényűzően berendezett palota valamelyikébe. Sz. tábornok parancsának engedelmeskedve, a „főosztály” Budapestről irányítja és némiképpen ellenőrzi is a négy „protokoll - vadgazdaságot”. A vadgazdaság vezetők és helyetteseik rejtve ugyan, de rendőr ezredes, vagy alezredes, ill. őrnagy rendfokozattal rendelkeznek. Ők a külvilág felé „igazgatók”, vagy „igazgató-helyettesek”. Mindegyikük két helyről kap fizetést, a BM- ből és az FM- ből. A n
égy „protokoll - vadgazdaság”, cca. 150 000 ha. erdő- ill. egyéb művelési ágat képviselő termőföldön gazdálkodik. A négy gazdaság együttesen mintegy 6.500 - 7.000 főállású személyt foglalkoztat. Ennek a hatalmas szervezetnek a magas színvonalon történő fenntartása, valamint a hatalmas tömegű rendőr-besúgói hálózat funkcionáltatása, a költségeket nem kímélő dínom–dánomok, nagy összegű közpénzeket emésztenek fel.

- Miért van szükségük az előbb említett főosztályra? - Kérdezett közbe a főparancsnok.
- Jelentem a „főosztály” önmagában nem lenne különösebben fontos. Amiért mégis az, hogy dolgozik ott egy olyan személy, aki igencsak sokat nyom a latba. Egy revizor, bizonyos Cs.S. elvtárs.
- Miért olyan fontos ez az ember a „67-ek” – nek ? - Kérdezte a Marsall.
- Jelentem, azért, mert rajta keresztül működik az a „pénzvezeték”, amelyen át folyamatosan áramlanak az adóforintokból származó százmilliók a protokoll vadgazdaságokba, ill. onnan a 67-ek zsebébe. A Pestmegyei „főbázisaik” Budakeszin és Valkón, a Fejér - megyeiek Soponyán, Martonvásáron és Fehérvárcsurgón, a Tolna megyeiek Gemencen és Tamásiban vannak. Összesen 15 mesésen berendezett, állandó hideg-meleg konyhával működő, szigorúan őrzött nagy kapacitással működő vadászház. A pártközponthoz, az országházhoz, ill. a rózsadombi villákhoz, nagyon közel van a Budakeszi és a Martonvásári vadászház, ezért ezeket a házakat iszonyú ütemben fejlesztik. Mindkettőt fényűző palotává varázsolták!

- Hogyan működik ez a hatalmas szervezet? – Kérdezte az érdeklődve figyelő Marsall.
- Jelentem, amint említettem is már, a szervezet a következőképpen működik: - a Főtitkár kiválasztotta azt a számára „legmegbízhatóbb 67 főelvtársat”, akik az Ő javaslatából eredően mindannyian legalább 6 - 7 magas párt- és állami funkciót töltenek be. Ezek alakítottak egy egyesületet; „Egyetértés Sport Vadásztársaság” elnevezéssel. Ez a vadásztársaság, - hogy neve is legyen a gyereknek-, a Magyar Államtól bérbe vette a négy protokoll vadászterületet. A „67-ek”, a főúri vadászatokat, fényűző ebédeket, vacsorákat, éjszakába nyúló dorbézolásokat ezeken a helyeken rendezik meg.

Teljes biztonságban tehetik, mivel jól szervezett kormányőrség vigyázza őket éjjel–nappal. A fehérasztalok mellett, ill. a kártyapartik közben döntik el, hogy kikből legyenek PB., ill. KB. tagok, miniszterek, miniszterhelyettesek, vagy államtitkárok. Ők döntenek arról is, hogy kik legyenek országgyűlési képviselők, vagy az országos hatáskörű hivatalok vezetői, SZOT vezetők, vagy éppen a TOT és a SZÖVOSZ kegyeltjei. Ők döntenek arról is, hogy kikből legyenek elnökök, vezérigazgatók, megyei vezetők, vagy tanácselnökök. A vadászházakban összejövő, főúri allűröket megjátszó, vidáman hancúrozó magas beosztású vezetők, a Főtitkár akaratát hajtják végre. A „67 főelvtárs” mindegyike akkor mehet vadászni, horgászni, pihenni, pazar lakomákat csapni, amikor csak akar. Egy-egy ”nagyrendezvény” költsége 180–200 gyári szakmunk
ás havi bérének megfelelő összeget emészt fel. Minden olyan megye rendőrsége és munkásőrsége riadóztatva van, amely megyéken a „67-ek” valamelyike átutazik. Ebből eredően a Pest-, Fejér-, Tolna - megyékhez kapcsolódó, további hat megye vezetése folyamatosan tud arról, hogy un. „nagymozgás” van. Ennek észlelésekor, nyomban megkezdődik a dörgölődzés, egy-egy ebéd-, vagy vacsoraasztalhoz történő meghívás reményében. Az ily módon érintett kilenc megye vezetői előnyt élveznek a többiekkel szemben. Úgy is emlegetik őket, hogy a „kiemelt megyék”. Az országnak az a fele lényegesen fejlettebb is, mint a keleti oldalon lévő megyék. Extra jogai vannak a Fejér-, Pest-, Tolna- és Bács- megyei vezetőknek. A többi megyék vezetői legtöbbször rajtuk keresztül jutnak el, az un. „protokoll-vacsoraasztal” - hoz.
Az igazi nagy vadhajtások egyik megjelenési formája az, hogy a 67-ek egymást túllicitálva nyakló nélkül hívnak vendégeket a protokoll-vadászházakba.

- Kikből áll a vendégsereg? – Kérdezett közbe a Marsall.
- Jelentem, a vendégseregben elsősorban a közeli és távoli
rokonság, ill. a „földiek” dominálnak. Az utóbbiakat azért hívják meg, hogy azok láthassák és hírül vihessék, hogy milyen nagy ember lett a Lajosokból, Jóskákból, Pistákból! Ez a slepp, a magasrangú pártfogó jóvoltából, jelenleg is magas rangú megyei-, vagy járási vezető.

Az un. protokoll vadászaton „feltöltődő”, megyei- és járási szinteken funkcióban lévő elvtársak, már a vadászatot követő napon összehívják saját „apparátusukat” és eldicsekszenek a nagy találkozásról. Néhányszor én is hallottam már ilyen beszámolót, melynek lényege a következőképpen fogalmazható meg: „Hétvégén volt szerencsém X. Y. elvtárssal találkozni. Vendége voltam Soponyán. Gondolatokat cseréltem vele, megbeszéltük megyénk dolgait. Tőle tudom, felkért arra, utasított engem, felhatalmazott annak közlésére”, stb. A beosztottak átszellemült arccal hallgatják a színes beszámolót Ezt követően, még inkább féltek az addig is iszonyú hatalmat birtokló megyei, vagy járási vezetőtől. Mondanom sem kell azonban, hogy a valóság egészen más.

A protokoll-vadászházba meghívott megyei, vagy járási vezető alázatosságát lehetetlen ecsetelni. Ők tudják magukról, hogy túllihegik ebül megszerzett hatalmukat. Azzal is tisztában vannak, hogy szerény emberi adottságaik és vezetői alkalmatlanságuk miatt se szeri, se száma az általuk elkövetett törvénytelenségeknek és a súlyos visszaéléseknek. Munkahelyükön isznak, kártyáznak, bujálkodnak. Pozícióikból adódóan minden lehetőséget kihasználnak. Az említett „nagy találkozók” átmenetileg csökkentik a vezetők veszélyérzetét. Hisznek abban, hogy baj esetén a 67 - főelvtárs egyike megvédi majd őket. Biztosak abban, hogy bűneik feledésbe merülnek. A legnagyobb gond az, hogy ezek a megyei- és járási vezetők nem kalkulálnak rosszul. Mára már a fényűzés annyira az agyára ment a „ 67 - ek” – nek, hogy még többre
vágynak. Egyszerre irigykedni, gyűlölködni, áskálódni kezdtek egymás ellen.

A Főtitkár saját tapasztalataiból tudta, hogy ezekből az acsarkodásokból soha nem látott nagy bajok keletkezhetnek, ezért senkivel sem egyeztetve gyorsan cselekedett. Úgy tett „igazságot”, hogy a korábbi „Egyetértés Sport Vadásztársaság” nevű egyesületet, nem hivatalosan, hanem formálisan kétfelé osztotta. Keletkezett egy „akasztófahumorral” „NB-I”. -nek és egy „NB-I-B”. -nek elnevezett csapat. Harminchárom fő az NB-I., harmincnégy fő az NB-I-B. „csapatnak” lett a tagja. Akit a Főtitkár az NB I. - be válogatott be, az még a korábbinál is több extrát kapott. Akik az NB-I-B- be kerültek, azonnal megkezdték a könyöklést annak érdekében , hogy mielőbb felkerülhessenek az NB-I. -be. Végsősoron hozott valami jót is a „67-ek” kettéválasztása.


Jelentésemben ezen utóbbiakat tartom kulcsfontosságúnak. Az elképesztő mértékű vendéghívás gyakorlatát úgy kívánták fékezni, hogy a családtagok és rokonok után, szállás-, étel- ital-, vadászat-, szórakozás címén költségtérítést határoztak meg. Az NB –I. tagjainak napi 20,- Ft/fő, az NB-I-B- tagoknak napi 15,- Ft/fő összegű költségtérítést kellene vendégeik után fizetniük. Azt mondanom sem kell, hogy fizetési kötelezettségének egyikük sem tesz eleget. A be nem fizetett 20, ill. 15 Ft -ok összege folyamatosan növekszik. A „kompetencia” – ként elajándékozott vad értéke, továbbá a vadvágóhidakkal rendelkező protokoll gazdaságokból elajándékozott vadhús és vadszalámi féleségek értéke igen jelentős összeggel terheli meg az államkasszát.

Az ily módon felhalmozódott tartozás összege személyenként több százezer Ft-ra rúgott már. Ez a nagyságrend, még a hat–hét fizetést élvező főelvtársnak is összeg volt, hiszen a miniszteri fizetés még ma sem éri el a havi 20.000 Ft-ot.
A 67-ek, a Főtitkárt kivéve, rendre fizetés nélkül távoznak a vadászházakból. A rendezetlen számláktól főtt is a fejük rendesen! Csak a Főtitkártól félnek, mástól nem. Tartozásaik mértéke tabu téma. Ha valaki mégis pisszenni merne, máris az utcán, súlyosabb esetben valamelyik börtönben találja magát.
- Alezredes, Ön szerint mire jó ez a nagy titkolódzás? - Kérdezte a Marsall.
- Jelentem ez azért van így, mert a kiválasztott főelvtársak a magyar nép széles tömegeit éhbérért dolgoztatják. A munkások és parasztok tömegei felé vizet prédikálnak, ám Ők csak és kizárólag bort isznak! Nem is akármilyet, hanem a lehető legextrábbat. Francia borokat, konyakokat és méregdrága pezsgőket. Ez a 67-eknek semmibe nem kerül. Csupán a vendégeiknek kerül napi 15, ill. 20 Ft-ba. Hogy valójában mire jó a nagy titkolódzás? Jelentem a párt-állami vezetők aljas szándékú megfogalmazása szerint, még ma is az un. „túlzott anyagiasság” a legsúlyosabban elítélendő emberi tulajdonság. Ez a rendkívül súlyos következményekkel járó „megbélyegzés” rajtuk kívül mindenki mást veszélyeztet.

Ebből eredően, a „67-ek” mélységesen titkolják saját maguk és családi, ill. baráti köreik szerénytelenségét. Nagy értékű Mercédeszekkel furikáznak, önmaguknak és rokonságuknak költséges dínom – dánomokat szerveznek, miközben a protokoll-vadászházakban évről – évre halmozódik a 15 Ft-okból és a 20 Ft-okból felhalmozódott tartozásuk. Szerencséjükre, váratlanul feltűnt egy „reménysugár”! Megjelent a színen a „67-ek megmentője”.
- Konkrétan kiről van szó? - Kérdezte a Marsall.
- Jelentem, az FM. V. Főosztályán állást kapott egy „új revizor”. Említettem már, Ő az a bizonyos Cs.S. elvtárs.

Cs-n kívül, senki nem ellenőrizheti a „négy protokoll vadgazdaság” pénzügyeit. Az adóhivatal szakemberei, vagy a pl. a Központi Népiellenőrzési Bizottság munkatársai be sem tehetik oda a lábukat! Cs. viszont szabadon járhat - kelhet a 15 vadászházban, ill. a négy protokoll - vadászterület központjában. Vizsgálódásának eredményeiről Cs-t csak a Főtitkár-helyettese kérdezheti. Ez a CsS., a felhalmozott tartozások „csendes kezelésére” kitalált egy nagyon szellemes megoldást. Ennek az a lényege, hogy a legnagyobb beosztásban lévő főelvtársakkal elkezdve, 1985 év végére, szép sorjában, - tényleges befizetések nélkül-, mindenkinek „lerendezte” az elmúlt évtized alatt, a protokoll-vadászházakban felgyülemlett, hatalmas összegű tartozását. A „67-ek” megnyugodtak. Ettől kezdve már fennhangon bizonygatták, hogy Ők a
vadászházakban rendszeresen fizetnek! Újból levegőhöz jutottak, a magukat csalhatatlannak, elmozdíthatatlannak, törvények felett állóknak gondoló és ilyen szellemben élő 33 –ak, ill. a 34 -ek, a korábbi „ 67 – ek”.

- Mit hozott ez a szorgalom CsS. magánkonyhájára? – Kérdezte a Marsall.

- Jelentem Cs. rendkívül jól kalkulált. Nagyon gyümölcsöző „szellemi- és fizikai befektetést” hajtott végre akkor, amikor sem időt, sem fáradtságot nem kímélve, személyesen utazott le Budapestről a protokoll-vadászházakba. Mindaddig ott lakott, amíg az „összesített számlák” el nem készültek. El kell ismerjem, hogy Cs. jól kiismeri magát, a magyar bürokrácia útvesztőiben. A „nagy mű” befejezését követően, mindegyik vadászházi gondnok egy összegben kapta meg a karácsonyi és az „elmaradt” húsvéti, elképesztő nagyságrendű jutalmát. A jutalomért kizárólag Cs -nek kellett köszönetet mondaniuk. Egyébként utánanéztem ennek a dolognak is.
- Kérem mondja el, érdekel a téma. – Szólt biztatóan a Marsall.
- Jelentem, ez a Cs. bizalmasan, szólt a gondnokhoz:
- Arra kérem Önt, hogy a mai nap eseményeit illetően mindent felejtsen el végérvényesen! Mindössze ennyi volt Cs. kérése. Ő beérte ezzel az egy ígérettel. Mikor Cs. végzett, összecsomagolta a tartozásokkal kapcsolatos összes feljegyzéseit, a számlákat és azok tőpéldányait is magával vitte Budapestre. A rendkívül kompromittáló iratanyagot saját páncélszekrényébe zárta el.
- Alezredes, megszerezte Ön az előbb felsorolt dokumentumok másolatait? – Kérdezte a Marsall.
- Jelentem minden egyes dokumentumot lemásoltam, az erre vonatkozó elmentett adatokat tisztelettel átadom Önnek.

- Köszönöm, Ön derék ember Alezredes! - Szólt kissé atyáskodva a főparancsnok.
- Kérem meséljen nekem valamit a néhai KJ. –ról.
- Jelentem, őt nagyon ellentmondásos emberként ismerték. A civil életben jól tudta hasznosítani a hosszú börtönévek alatt megtanult fortélyokat. A börtönvilágban kitapasztalt konspiratív szabályokat sikeresen ültette át a párt-állami-, valamint a szakszervezeti és a szövetkezeti vezetésbe. Hallgatni ! – Hallgatni! és csendben, feltűnés nélkül cselekedni! Aki az ő köreiben nem így viselkedett, az eleve vesztes volt! Szilárdan eltökélte magában, hogy csak 67 kiválasztottat engedi be a fényűző lehetőségeket birtoklók körébe. Ezzel ellentétben, bizalmasan kezelt álhíreket szivárogtatott ki arról, hogy kik, mikortól fognak bekerülni a „67-ek” közé. Úgy intézte a dolgot, hogy a párt-állami vezetésben ténykedő, - a „tűzhöz közel ülő”, kb. 28-30000 főt számláló-, magas beosztású vezető mindegyikének érdek
e legyen az, hogy minél magasabbra törjön. Nagyon sok önjelölt tűnt fel, akik kitartóan könyököltek, áskálódtak, társaikat tűzzel-vassal pusztították. Foggal–körömmel küzdöttek azért, hogy minél előbb előléptessék őket. Egyikük sem tartotta kizártnak azt, hogy egyszer majd be fog kerülni a „67-ek” álomvilágába.
- A 33 fős NB-I. –esek csapatóból hány személyre számíthat Ön alezredes? - Kérdezte szigorúan a főparancsnok.
- Jelentem, tizenhét magas beosztású személyt sikerült masszívan beszerveznem. Rájuk mindenben számíthatok. Ők 1986. tavasza óta, egyre gyakrabban hangoztatják, ill. kellő körültekintéssel sürgetik is a demokratikus változásokat.

- Az Ön által beszervezett tizenhét fő, mennyire hisz a Gorbacsovi „peresztrojka, uszkorényija, glasznoszty” mindenhatóságában?

A Marsall tekintete úgy szegeződött az alezredesre, hogy az szinte megnémult. Erőt vett magán és meglepő bátorsággal válaszolt.
- Jelentem, nem hisznek benne. - Miért nem? – Kérdezett vissza a Marsall keményen.
- Jelentem, ezért elsősorban én vagyok a felelős. Én győztem meg a tizenhét beszervezett személyt arról, hogy az erőszaknak engedelmeskedő, fegyveres hatalommal összeterelt népek, bizonyos jelszavak közlésétől még nem válnak szabaddá. Azt hiszem, hogy ebben az évszázadban mindvégig igaz lesz az a tézis, hogy az emberi alkotóképesség maximuma azoktól várható el, akiknek lehetőséget adnak arra, hogy saját létüket jobbá tegyék, vagyonuk gyarapításával.
- Mondja Alezredes, honnan veszi Ön a bátorságot, hogy meg meri kérdőjelezni a Szovjetunió Főtitkárának jelszavait? - A Marsall hangja szigorú és kérlelhetetlen volt.

Mihail alezredes tisztában volt azzal, hogy a most feltett kérdésre adott válasza végérvényesen eldöntheti karrierjét. A Alezredes bátran, eltökélten nézett a főparancsnok szemébe és határozott hangon válaszolt.

- Jelentem, én életemben először a KGB-Akadémia
alaptankönyvében olvastam egy erre vonatkozó filozófiai okfejtést Öntől. Nem tagadom, hogy a mélyreható gondolatokat saját tudásanyagom birtokában éveken keresztül elemeztem. Arra a következtetésre jutottam, hogy a szocialista típusú gondolkodásmód következtében a népek elszegényednek. – A főtiszt kis szünetet tartott.
- Kérem folytassa bátran! - Szólt rá a főparancsnok.

- Jelentem, én szilárdan meg vagyok győződve arról, hogy az
okosan megszervezett, magántulajdonra alapozott nemzetgazdaság előbb, vagy utóbb képes lesz felvenni a versenyt a fináncoligarchiával.

- Ön szerint hány évtizedes lemaradást kell behoznia
Magyarországnak? - A Marsall indulatok nélkül kérdezett, úgy mint korábban, amikor még oktatta a KGB- Akadémiára vezényelt főtisztet.

- Jelentem, nekem az a véleményem, hogy a magyaroknak
cca. 65–70 év lemaradásuk van Németországhoz viszonyítva.

- Egyetértek Önnel Alezredes! – Szólalt meg határozott
hangon a főparancsnok.

Mihailnak rendkívül jólesett ez a biztatás. Hatalmas kő gördült le szívéről. A korábban ki nem mondott, visszafojtott gondolatokat életében először merte nyíltan megfogalmazni. Azoknak az eszméknek a nyílt kimondása, melyek hangoztatása akár még az életébe is kerülhettek volna, most a mindenható Marsall által el lettek fogadva. A kiváló képességű ügynök szinte újjáéledt, mert azt tapasztalta, hogy az emberiség világméretű harcáról vallott nézeteit a főparancsnok nem kifogásolja. Éppen ellenkezőleg, helyesli azt. A Marsall is elégedett volt. Igazolva látta, az Ő zseniális apja által jó három évtizeddel azelőtt megfogalmazottakat. Jóleső érzéssel tapasztalta azt is, hogy a KGB- Akadémia alaptankönyvének tartott művében burkoltan megfogalmazott eszmék termékeny talajra hullottak. Ő mindig is hitt abban, hogy az apjával
folytatott titkos megbeszélések tartalmi elemeit egyszer még közkinccsé lehet tenni. Rendkívül nagy kockázatot vállalt magára akkor, amikor a KGB- Akadémia alaptankönyvében megfogalmazta a „közösségi tulajdonnal” kapcsolatos anomáliákat. Többen is megtámadták Őt, az általa képviselt gazdaságpolitikai eszmékért. L. Brezsnyev pártfogását élvezve, azzal a hatásos érvvel tudta leszerelni támadóit, hogy azoknak a főtiszteknek, akik a NATO- tagállamokban és a Nyugat-Európai országokban teljesítenek szolgálatot, tisztában kell lenniük a kapitalista gondolkodásmóddal is. Ezt az érvet Moszkvában is elfogadták.

A Marsall elérkezettnek látta az időt arra, hogy a demokratikus átalakulások megkezdődjenek. Eldöntötte, hogy elsőként egy kis országban indítja el a gyökeres változásokat. Ebből a szempontból Magyarországot csupán egy kísérleti nyúlnak tekintette. Az alezredessel folytatott beszélgetés csak megerősítette azt a feltevését, hogy a viszonylagos jólétben élő magyarok példája más KGST- államokra is jellemző lehet.

- Alezredes, megparancsolom Önnek, hogy a Magyarországon
megkezdett munkáját töretlenül folytassa tovább. Legyen teljesen nyugodt, Ön élvezi bizalmamat és továbbra is számíthat támogatásomra. Világnézetem azonos az Önével. Az alezredessel madarat lehetett volna fogatni, hiszen a főparancsnoki meghallgatás előtt, még abban sem lehetett biztos, hogy forradalmi nézeteiért nem kap e elmarasztalást. Magyarországi családja, a három gyerek és a szerető hitves hazavárják Őt. A család is és magyar felettesei is úgy tudták, hogy az „MNB- CW-BANK” ellenőrzése céljából utazott ki Bécsbe. Dr. Kreizerről senki nem gondolta, hogy ő a KGB- nagyreménységű főtisztje.

A Marsall és az alezredes a City Club Hotel nudista strandján, bizalmasan beszélgettek egymással. Mindkettőjük arca a felismerhetetlenségig el volt maszkírozva. A főparancsnok négy személyi testőre, négy hölgy munkatársával együtt szoros gyűrűt vont a beszélgetők köré. Halkan szólt a táskarádió német nyelvű adása. A hűséges testőrök angol nyelven, közömbös dolgokról társalogtak a hölgyekkel. Lehetetlen volt lehallgatni őket. A strand pincérei, a főparancsnokot és az alezredest két unatkozó német turistának nézték, akik szemtelenül méregették a szomszédságukba települt, szemrevaló „angol” hölgyeket. Attól lehetett tartani, hogy a kisportolt testalkatú „angol” urak valamelyike előbb, vagy utóbb megunja a kihívóan bámészkodó német férfiak merészségét és pofonok fognak elcsattanni.

Szerencsére erre nem került sor, hiszen az átkacsingatás csupán színjáték volt, a minél jobb álcázás érdekében. A Marsall valamit írt egy kártyalapra és azt feltűnés nélkül az alezredes elé tolta. A főtiszt elolvasta a titkos parancsot, mely a következőket tartalmazta:

-„Önt teszem felelőssé azért, hogy a jövőben a STASI, a Magyarországon turistáskodó NDK- állampolgárokat ne zaklathassa. Mindent tegyen meg annak érdekében, hogy a német turisták Ausztria felé, a zöld-határon át szabadon távozhassanak Magyarországról”.

- Értettem Y. elvtárs ! - Nyugtázta a kiadott parancsot az alezredes.

A Marsall kutakodva nézett Mihail alezredes szemébe. Szavak nélkül szerette volna tudni, hogy a kiváló képességű főtiszt megértette e azt, hogy a szigorúan titkos parancsban foglaltak milyen világrengető ügyről szólnak. A fiatal KGB- főtiszt, felettesének kérdő tekintetéből megértette, hogy a szocialista világrendszer átalakulásának történelmi folyamata felé, a döntő lépéseket Magyarországon kell megtenni. A Marsall lassú mozdulatokkal tépte össze a világtörténelmi jelentőségű parancsot tartalmazó fecnit. Besétált a mellékhelyiségbe és a wc- kagylóba dobta a papírdarabkákat. Bő vízzel mosta le a titkos információkat tartalmazó hulladékot. Két testőre három lépésnyi távolságból követte a főparancsnokot. A Marsall visszasétált a kis társasághoz. Szembefordult Mihail alezredessel és így szólt:

- Kiváló eredményeiért előléptetem Önt ezredessé. Havi bérét 25 %-al, ellátmányát 30 %-al megemelem.
- Hazámat szolgálom! – Válaszolt halkan az örömtől sugárzó újdonsült ezredes.

A legjobb KGB ügynököket kimenekítik

A következőkben kérem engedjenek meg nekem egy vallomást. Mint említettem már, néhai nagytekintélyű Apámmal, aki haláláig az Önök felettese volt, több titkos megbeszélést folytattam. Bizonyára nem tartanak elfogultnak, ha azt állítom, hogy a Tábornagy, egy hihetetlen képzelőerővel megáldott, rendkívül nagy tudású, tehetséges ember volt. Ő már harminc évvel ezelőtt megjósolta nekem, hogy a Marx-, Engels-, Lenini tanításokban lefektetett „politikai és államirányítási elvek” nem lesznek hosszú életűek.

Amikor 1967-ben, több mint huszonnégy évvel ezelőtt maga mellé vett a washingtoni KGB- Főparancsnokságra, Ő már akkor képes volt konkrétan megfogalmazni, hogy mely belső- és külső erők együtthatása veti szét, az erőszakosan összeterelt népeket. Azt mondta akkor, hogy a szocialista típusú világrendszernek, maximum 30–40 éve van hátra. Szilárdan meg volt győződve arról, hogy belátható időn belül a nyugati világban meghonosodott államrendszer működési mechanizmusát, vezetési stílusát veszik majd át, a szocialista berendezkedésű országok is. Apám világította meg számomra azt, hogy a világot kizárólag a pénz mozgatja. A nagy szólamok hangzatos harsány hangsúlyozása csupán egy eszköz, amely a pénz- és a hatalom megszerzését és annak minél tartósabb birtoklását szolgálja. Már 24 évvel ezelőtt, megfogalmazta nekem az
t, hogy az un. „demokratikus átalakulások” folyamatával párhuzamosan, a szovjet hadsereget szét fogják zilálni. Azzal egy időben a KGB- ügynökállományát drasztikusan le fogják csökkenteni. Az utóbb megfogalmazott intézkedések realizálódását tartom korunk legelhibázottabb döntésének. Ez a rendkívül súlyos veszteség lesz a közvetett előidézője annak, hogy a 260 milliós szovjet népet, valamint a szocialista táborba tömörült népeket újból ki fogják rabolni, minek következményeként ezek a néptömegek elképesztő módon leszegényednek.

Apám szigorú parancsban osztotta ki rám azt a feladatot, hogy napi munkám során szolgáljam népemet és minden eszközzel védjem a szovjet nép vagyonát. Kizárólagos kötelességemmé tette, hogy gondoskodjak kollégáimról, hűséges beosztottaimról. Ezt a parancsot követem. Életpályámon mindmáig ennek a parancsnak a végrehajtása vezérelt, munkámat ez a nemes cél fogja szentesíteni a jövőben is.

Apám huszonkét évvel ezelőtt vásárolta meg számomra az első nemzetközi nagyvállalatot. Amikor első cégem vezetését átvettem, Apám a következőket mondta:

- Most rendelkezel már egy nemzetközi nagyvállalattal. Úgy igyekezz, hogy az elkövetkező hat év mindegyikében vásárolj még további egy-egy külföldi céget. A világot úgy kell behálóznod, hogy a Föld bármely pontján, bármikor be tudj avatkozni, alapvető életcéljaid realizálása érdekében. Hét nemzetközileg ismert, gazdasági és pénzügyi tevékenységet végző nagyvállalatot működtessél. Később saját erődből még továbbiakat is alapíthatsz. Cégeidet úgy funkcionáltasd, hogy bármikor képes legyél a szovjet népen és közvetlen kollégáinkon segíteni, mert nekik minden időben munkát és kenyeret kell adjál. A Te igényeid nem nagyok, mindig takarékosan, káros szenvedélyek nélkül éltél. Ebből eredően az általad birtokolt jóból jutni fog a rászoruló szovjet népnek is. Erődhöz mérten folyamatosan gondoskodj róluk.

Apám mindig úgy beszélt velem, mint legfőbb bizalmasával. Azt kérte tőlem, hogy napi munkavégzésem során, minden tőlem telhetőt tegyek meg annak érdekében, hogy a szovjet nép „agytrösztjét” képező KGB-főtiszti állományból át tudjam menteni mindazon személyeket, akik képesek népünk jövőjét helyes irányba terelni. Kézzelfogható megvilágításba helyezte számomra azt a rendkívül keskeny ösvényt, amely a „szocialistának” titulált kátyúból kivezet. Elgondolásainak fegyelmezett követése embert próbáló feladat lesz.
Apám elévülhetetlen iránymutatását követve, a fentebb felvázolt feladatok realizálhatóvá válnak. Ez a számomra kérlelhetetlen szigorral követendő út az, amelyen hat nappal ezelőtt, - a moszkvai fenyegető hazarendelés vételét követően -, elindultam.

A kiváló emberi erényeiről méltán híres Apámtól kapott, kőkemény parancs végrehajtását, valójában hat nappal ezelőtt kezdtem meg.

Bízom abban, hogy nem késtem el a Tábornagy parancsainak végrehajtásával. Amint azt Önök is tudják, Apám 1968- ban engem bízott meg az európai-ázsiai-amerikai osztályt irányító főparancsnokság gazdasági ügyeinek vezetésével. Neki köszönhetem, hogy immáron több, mint 23 éve, gazdálkodom a fenti térségekbe vezényelt, 70.000 főt számláló ügynökállomány költségkeretével. Nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem, hogy minden időben úgy kezeltem a hazámtól megkapott összeget, mintha az a saját pénzem lenne.

Apám a legszigorúbban megparancsolta nekem, hogy vagyont soha ne ajándékozzak. Ehelyett biztosítsak lehetőségeket. Önök ismerik Jézus Krisztus szavait: - „ne halat, hálót adjatok”!

Elhatároztam, hogy a hét nemzetközi nagyvállalatom székhelyén, ill. azok akciókörzetében, - az egész világot behálózó-, hét operatív felderítő- és elhárító szolgálati feladatot ellátó, régió-parancsnokságot hozok létre.

Minden szolgálatomba vezényelt főtisztnek két feladatköre lesz. Egyik a haza szolgálata érdekében nélkülözhetetlen katonai és politikai jellegű felderítő és elhárító munka, a másik egy polgári foglalkozás.

El szeretném érni, hogy mától számítva, hat- nyolc hónapon belül, - a hét nemzetközi nagyvállalatom mindegyikénél-, cégenként 5.000– 8.000 fő, összesen min. 42-45.000 KGB- ből kiebrudalt ügynök kollégám teljesítsen szolgálatot. Ennek a szervezetnek mielőbbi létrehozása és aktivizálása megkívánja azt, hogy órára lebontott pontosságú állománybővítési tervet készítsünk. A régió-parancsnokságoknak naponta adunk operatív jellegű gazdasági és pénzügyi, ill. politikailag végrehajtandó feladatokat. A hét régióparancsnokság irányítását egy–egy ezredes kollégámra bízom. Az Ő polgári foglalkozásuk: ellenőrzési főosztályvezető lesz.
Mind a hét régióparancsnokságon három–három helyettes parancsnok fog dolgozni. A helyettesek polgári beosztása:
ellenőrzési osztályvezető I, II, III.

A helyettes parancsnokok precízen le fogják fedezni, az Önökre bízott szakterületeket. Napi munkájuk során nekik adjanak konkrét parancsokat és tőlük kérjenek be jelentéseket!

A hét régióparancsnokság vezetője nevezi ki a területileg illetékes országparancsnokokat. A kinevezéseket megelőzően, minden személy tekintetében ki kell kérni Nádja tábornok előzetes engedélyét.

A „G-7” országokba, valamint a Szovjetunió utódállamaiba vezényelt országparancsnokokat én nevezem ki.

A régióparancsnokságok a holnap esedékes eligazítást követően azonnal elfoglalják székhelyeiket és megkezdik a kapott parancs végrehajtását. Szeretném kihangsúlyozni, hogy személyes eligazításra, - további intézkedésemig -, kizárólag a régióparancsnok- helyettesek utazhatnak a Los Angelesi Főparancsnokságra. Ideutazásukat úgy szervezzék meg, hogy Ők kizárólag a szolgálati célra kirendelt magánrepülőgépeimmel közlekedhetnek. Az egyes régióparancsnokságokat irányító négy-négy vezető közül, egyszerre csak két személy lehet távol állomáshelyéről! A régióparancsnokságok operatív ellenőrzését, irodavezető parancsnokaink végzik.

A Főparancsnokság összlétszáma jelenleg 274+98 fő a reptéri személyzet. A következőkben ismertetem Önökkel a konkrét szolgálati vezényléseket:

Főparancsnok vezérkara:

Mi öten, továbbá az alattam dolgozó hat-, a Nádjához beosztott öt-, az Alla alá rendelt négy-, ill. a Kolja parancsnoksága alatt dolgozó négy i r o d a v e z e t ő parancsnok, valamint a Kolja felügyeleti parancsnoksága alatt működő, Viktor ezredes és az általa irányított három őrparancsnok-helyettes, a Natali alá beosztott segédtiszt és a hat orvosunk tartozik a főparancsnok vezérkarához.

A hét régióparancsnokság vezetése:

Már említettem, hogy mind a hét külföldi régióparancsnokságra egy parancsnokot, három helyettest és két „ farkasölőt” vezénylek. A hét régióparancsnokság és a hozzájuk vezényelt farkasölők létszáma együttesen: 42 fő.

A külső és belső őrség összlétszáma: 91 fő.

Légügyi parancsnokság:

A tíz magánrepülőgépemen és a tíz helikopteremen, gépenként négy - négy fős állandó személyzet teljesít szolgálatot. A repteremen 18 -an dolgoznak. Összlétszámuk: 98 fő.

Konyhán, étkezdében és a raktárakban dolgozók összlétszáma: 17 fő.

A Főparancsnokság kötelékében 144 hölgy és 130 férfi kollégám teljesít szolgálatot.

Villanegyedünk épületeinek, valamint a közműveknek, parkoknak, kerteknek a karbantartását, a külső és a belső őrség végzi. Nekik folyamatosan segítenek a légügyi parancsnokság itthon tartózkodó főtisztjei, Kolja tábornok irányításával.
A Főparancsnokságon szolgálatot teljesítő 19 irodavezető parancsnok között 10 hölgy van. Ők az ünnepi rendezvények alkalmával segítik a konyhaszemélyzet munkáját.

Úgy döntöttem, hogy gyors ütemben fejlesztjük a régióparancsnokságokat. A hét régióparancsnokságon a négy vezetőből egy–egy személy hölgy. Amint már említettem, mind a hét régióparancsnokság létszámát feltöltjük a KGB– állományából elbocsátott főtisztekkel. A mai naptól számított harminc napon belül, minden gazdaságilag, ill. politikailag számottevő országban, legalább tizenöt–húsz ügynököm fog szolgálatot teljesíteni! Az egyes célországokban folyó tevékenységet az „országparancsnok” és az „országparancsnok-helyettes” irányítja.

A házasságkötési kérelmeket, - a kérelmező közvetlen parancsnokának támogató javaslatát követően -, én bírálom el. Kérem Önöket, úgy szervezzék meg munkatársaink adaptálását, hogy az állomány 55–56 %- a, hölgy legyen.

A régióparancsnokságokon szolgálatot teljesítők munkába állítása megfeszített munkatempót igényel.
Az idő nagyon sürget bennünket, ezért az alám rendelt hat irodavezető farkasölő, valamint a hét régióparancsnokságra vezényelt két-két farkasölő minden nap kétszer indul bevetésre. Ők holnap már kezdenek. Naponta 160 főtisztet fognak adaptálni.

A régióparancsnokságokra vonatkozóan az alábbi konkrét parancsot adom ki:

Az 1. sz. Ottawai régióparancsnokság élére Szerjózsa ezredest, Mr. Frank Braunt fogom kinevezni. Korábban tíz évet szolgált le az általam vezetett osztályon. Én neveztem ki Őt a tokiói csoport vezetőjének. Kitűnően képzett, nagyon jó képességű, megbízható katona. Ehhez a régióhoz tartozik Észak-Amerika, Anglia és Írország.
Törzslétszámuk: 8.000 fő!

A 2.sz. Mexicói régióparancsnokság vezetője Dobrigyin ezredes, Mr. Miksa Braun lesz. Ő volt korábban a kanadai csoportvezetőm. Hozzájuk tartozik Közép-Amerika és Dél-Amerika.
Törzslétszámuk: 6.500 fő!

A 3.sz. Római régióparancsnokság vezetését Alekszej ezredesre, Mr. Frank Blohinra bízom! Ő nyolc éven át szolgált alattam, ő volt korábban a bonni csoportom vezetője. Hozzájuk tartozik Európa.
Törzslétszámuk: 5.000 fő!

A 4. sz. Tokiói régióparancsnokságot Igor ezredesre, Mr. John Blohinra bízom. Őt Önök is ismerik Korábban Bécsben is szolgált! Az utóbbi három évben Ő vezette a Római csoportomat.
Hozzájuk tartozik Ázsia és a Távolkelet.
Törzslétszámuk: 5.000 fő!

Az 5.sz. Hongkongi régióparancsnokság vezetésével Aljosa ezredest, Mr. John Boschert bízom meg. Őt is ismerik, csaknem hat éven át volt a távol keleti tanszék vezetője, a Berlini KGB- Akadémián.
Hozzájuk tartozik Kína, India és Afrika.
Törzslétszámuk: 7.000 fő!

A 6.sz. Müncheni régióparancsnok Klinger ezredes, Mr. Klaus Henschel lesz. Őt Önök még nem ismerik. Ő volt korábban a durbani csoportom vezetője. Hihetetlen jó képességű, vezetésre alkalmas kifogástalan ember.
Hozzájuk tartozik a volt Szovjetunió, valamint az Arab világ.
Törzslétszámuk: 6.000 fő!

A 7.sz. Johannesburgi régióparancsnokság vezetését Karil
ezredesre, Mr. Karl Henschelre bízom.. Ő korábban a madridi csoportvezetőm volt. Jó vezetői adottságokkal bíró kiváló katona, valódi pénzügyi zseni. Úgy ért a bankvilághoz, ill. a nemesfém üzletekhez, mint egy első osztályú „világbanki munkatárs”.
Hozzájuk tartozik Ausztrália és a Csendes-óceáni szigetvilág. Törzslétszámuk: 6.000 fő!

Holnap eligazítást tartok a régióparancsnokoknak és helyetteseiknek. Parancskihirdetés után, azonnal repülnek törzshelyükre és haladéktalanul megkezdik a kapott parancs végrehajtását. Hangsúlyozni szeretném, hogy tevékenységünk súlyponti része a gazdasági, pénzügyi és a politikai befolyás megszerzése és annak folyamatos fenntartása. Kérem, hogy eszközrendszereinket ennek a célnak a megvalósítása érdekében mozgósítsák. A konkrét pénzügyi feladatok intenzív ütemű realizálása, régióparancsnokságaink napi teendői közé tartoznak!

Mind a hét nemzetközi nagyvállalatomnak jogában áll az, hogy a világ bármely államában üzleteket kössön. A földrészeket azért osztottam el a fentiek szerint, hogy Önök a világ bármely pontjára, bármikor küldhessenek parancsot, vagy konkrét információkat kérhessenek be onnan. Szeretném kihangsúlyozni, hogy a fentiekben meghatározott földrajzi elosztás nem jelenti azt, hogy ügynökeim parancsvégrehajtását bármely tekintetben is korlátozni akarom. Éppen ellenkezőleg. Semmiféle területi megkötöttség nem létezik. Amennyiben az adott helyzet úgy kívánja, munkatársaim a célszemélyt, a világ bármely zugába, korlátozás nélkül követhetik, ill. üldözhetik.
A Marsall kutakodva hordozta körbe tekintetét, majd így folytatta:

- Önök jól ismerik a korábbi KGB-Akadémia alaptankönyvének tartalmát, melyet apám könyvei alapján írtam, cca. tíz évvel ezelőtt. A könyv címe:

„A gazdasági-, politikai-, pénzügyi- és katonai felderítés pszichológiája”.

Megparancsolom Önöknek, hogy a tankönyvemben lefektetett alapelvekkel továbbra is a legmesszebbmenőkig azonosuljanak. Napi munkájuk során a könyvben foglaltakat a lehető legszorosabban kövessék. Hamarosan meg fog jelenni a könyv második átdolgozott kiadása is.

A törzsvezetésemben dolgozó kollégáinkat folyamatosan oktassák. Már említettem, hogy vezető főtiszti létszámunk fél éven belül meg fogja haladni a 40.000 főt. Kérem gondoskodjanak arról, hogy minden ügynökünk időben kapja meg az aktuális továbbképzéseket.

Az újonnan adaptált kollégáink első eligazításán, ill. a továbbképzések során, rendkívüli módon ügyeljenek arra, hogy ügynökeim csak és kizárólag a saját akciókörzetükre, saját feladatvégzésükre vonatkozó információkat kapják meg. Az előre nem kalkulálható negatív események, ill. más hírszerző szervezetek által történt esetleges beszervezés, ily módon kevesebb kárt tehet szervezetünkben.

A továbbképzések törzsparancsnoksága a mai naptól kezdődően Stockholmban lesz. Az iskola parancsnoka továbbra is én vagyok. A továbbképző központban tizennégy tanszék működik, melyeknek vezetői mi négyen-, ill. a hét régióparancsnokság vezetője, továbbá három irodavezető parancsnokom lesz. A tizennégy tanszékvezető-helyettest, az irodavezető parancsnokok közül nevezem ki. A tanszékek vezetése folyamatosan gondoskodik arról, hogy a legszélesebb tárgyi tudás átadása tekintetében is lépést tudjunk tartani a világ élvonalát képező amerikai és izraeli hírszerző szervekkel.
Technikai, technológiai, módszertani és pszichikai vonatkozású tankönyvek, továbbá szóbeli és gyakorlati oktatást szolgáló tananyagok segítik a tanszékek munkáját. A tanári karba a Főparancsnokságon vezető beosztást nyert főtiszteket, ill. a régióparancsnokságok helyettes vezetőit vezénylem. Mind a hét régióparancsnokság székhelyén, mind a tizennégy tanszéknek működni fog egy-egy kihelyezett tagozata. Külsős kollégáink az utóbbi helyeken kapják meg a frissítő továbbképzéseket. Az aktuális továbbképzések gyakoriságát továbbra is egy évben határozom meg.

A régióparancsnokságok vezetői, meghatározott rotáció szerint vezénylik oktatásra, továbbképzésre munkatársaikat. A régióparancsnokságokon működő, kihelyezett tanszékek egyik legfontosabb feladata az, hogy o r s z á g o k r a specializálódó oktatási tréningeket szervezzenek.

Az évente esedékes továbbképzések minden alkalommal, az aktuális célországban történjenek. El kell érjük azt, hogy az ország parancsnokok alá rendelt ügynökeim felkészültsége olyan magas szintre emelkedjen, hogy a világ bármely pontján, bármely órában képesek legyünk operatív feladatokat realizálni. Az első továbbképzést a régióparancsnokok és helyetteseik végzik el adaptáláskor, konkrét e l i g a z í t á s keretében. A régióparancsnok-helyettesek továbbképzése itt a főparancsnokságon folyik, Nádja tábornok irányításával.

Nádja tábornokot felruházom azzal a jogkörrel, hogy speciális oktatási, vagy kiképzési akciók lebonyolításra, a világ bármely városában, regionális továbbképzéseket szervezhessen. Ebben az esetben a konkrét kiképzési, továbbképzési feladatokat, az illetékes ország parancsnokok és helyetteseik végezzék el. Továbbra is alapvető célom az, hogy „külsős” munkatársaim közül, minél kevesebben ismerjék egymást! Rendelkezéseim szigorú betartása biztonsági szempontból is rendkívül fontos.

Megparancsolom, hogy a KGB- moszkvai-, valamint a KGB- berlini oktatási és módszertani központjait végérvényesen felejtsék el.

Legfontosabb gazdasági lépésünk, a korábban már felvázolt, energiaszektorban, nehéziparban, bányászatban, gyógyszeriparban, bankszektorban nélkülözhetetlen stratégiai termékek tulajdonjogának megszerzése és aktív részvételünk a világforgalmazásban.

Hazánkban vannak a világ leggazdagabb kőolaj- és földgázlelőhelyei, valamint a nehézipar alapanyagait biztosító bányakincsek. A fináncoligarchia mohósága határtalanul nagy. Céljuk a felsorolt stratégiai fontosságú ágazatok, ill. bányakincseknek a megkaparintása. Erős pénzügyi- és gazdasági gátat kell vetnünk féktelen előretörésük elé. A nyersanyag kitermelésbe, az energia- és a bankszektorba, a gyógyszeriparba, feldolgozóiparba, ill. a nemzetközi kereskedelembe invesztáljanak bátran!

Kérem, hogy minden igyekezetükkel azon legyenek, hogy ne tudjanak megelőzni bennünket az amerikai, angol, német, francia, izraeli, ill. arab kőolaj- és földgáz érdekeltségek.

Fő csapásirányunk a G-7- országok, továbbá Kína, India, valamint az Arab - világ felé irányuljon. A volt KGST – tagállamokban található kőolaj és földgáz, valamint az Észak-Afrika térségében lévő tengerfenéki olajbázisok megszerzése szintén fontos feladatunk kell legyen.

A különböző államok által meghirdetett privatizációs eljárásokban szenzációs lehetőségek rejlenek. Amint Önök is tudják, megindultak az un. kárpótlási eljárások is. Ezeknek, valamint a segélyprogramok lebonyolításának, a főszereplőivé kell váljunk. A stratégiailag fontos régiókban az államok minisztériumait mielőbb befolyásunk alá kell vonjuk.

Kérem Önöket, szigorúan ügyeljenek arra, hogy sem a G-7+1 államokban, sem az Európai Unió tagországaiban, ügynökeim egyelőre ne kerüljenek be a kormányokba! Nagyon fontosnak tartom annak kihangsúlyozását, hogy ebben a vonatkozásban, külön parancsomig, egyik főtisztem se tegyen kísérletet.

Ezzel nem ellentétes az, hogy a világ különböző kormányaiba és minisztériumokba napjainkig beépült ügynökeim, minden lehetséges, törvényes eszközzel tartsák meg állásaikat!
Törekednünk kell arra, hogy munkatársaim minél nagyobb számban vállaljanak vezető beosztást a stratégiai fontosságú vállalatokban, bankokban és a tőzsdéken! Az utóbbiakra vonatkozóan, a beépülni szándékozó főtiszt parancsnoka köteles beszerezni tőlem az előzetes engedélyt.

A polgári beosztásokban megszerzett jövedelmet beszámítjuk az általam meghatározott havi jövedelem összegébe. Ez utóbbi rendező elv szerint, a civil beosztást megszerző ügynököm, tőlem az un. „szolgálati differenciaösszeget” kapja meg.
Az együttesen megszerezhető összjövedelem mértékét maximálni kívánom. Erre vonatkozóan Alla tábornok rendelkezik már egy általam jóváhagyott,
„minimum-maximum bér- és ellátmány táblázattal”.

A táblázat egyebek mellett azt tartalmazza, hogy munkatársaim havi alapfizetésének minimális mértéke 5.000 USD/hónap, ellátmányuk havi összegének minimuma 3.000 USD/hónap.

A havi fizetés maximális összege 12.000 USD/hónap. A havi ellátmány maximuma 10.000 USD/hónap. Az általunk, évente fizetett hónapok száma tizenöt. A plussz három hónapból két hónap a fizetett szabadság megváltás, egy hónap az éves jutalom. Tehát, az évente felvehető összeg maximuma: 15 hónap x 12.000 USD = 180.000 USD/ fő.

A bértáblázat maximuma felett realizált jövedelmet mindenki köteles központi kasszánkra befizetni. A többletjövedelemből befolyó összeget karitatív tevékenységekre fordítjuk. A legmagasabb összeget befizetők közül az első ezer kollégánk külön erkölcsi megbecsülésére is számíthat. Önök és a régióparancsnokságok vezetői nem vállalhatnak semmiféle mellékfoglalkozást.

A „havi ellátmány” címén kifizetett összeg nem számít jövedelemnek. Ügynökeim, havi ellátmányuk összegéből fedezik az utazás-, szállás-, étkezés-, telefon-, ill. reprezentációs, stb. költségeiket. Ellátmányt évente tizenkét hónapon át fizetünk.
A teremben halálos csend uralkodott. Mindannyian tudták, hogy Moszkvában, a tábornoki fizetés, - átszámítva a rubelt dollárra -, nem éri el a havi 100, ill. éves szinten az 1.200 USD- t.

A Marsall folytatta:
- Akadályoztatásom esetén, - sürgős pénzügyi döntést igénylő ügyekben-, feleségemet Nádját, ill. lányomat Natalit keressék meg! Őket korlátlan döntési-, ill. aláírási joggal ruháztam fel.

Hivatalos nyelvünk az angol. Kérem, hogy itt, a Los Angelesi Főparancsnokságon, valamint a hét régióparancsnokságon, telefonon is és személyes megbeszéléseiken is, kizárólag az angol nyelvet használják. A régióparancsnok által kinevezett országparancsnoknak és helyettesének kötelessége, az illető ország hivatalos nyelvének, anyanyelvi szintű ismerete. Az országparancsnoknak jogában áll eldönteni azt, hogy beosztottaival, ill. üzletfeleikkel az általa felügyelt ország nyelvén, vagy angol nyelven kommunikál. Ez rendkívül szigorú, biztonsági parancs! Kérem Önöket, hogy előzetes engedélyem nélkül senki ne beszéljen oroszul.
A mai naptól a Los Angelesi Főparancsnokságra vezényelt főtisztek, kizárólag az angol, ill. amerikai nevüket, lakcímüket, és útlevelüket használhatják.

A külvilág felé a hét nemzetközi nagyvállalatomnak nem a Los Angelesi bázison van a székhelye, hanem azokban a városokban, ahol vállalataim a cégnyilvántartásba be vannak jegyezve. A Los Angelesben lévő villanegyedben funkcionáló főparancsnokság valós létezéséről a törzsvezetésbe beosztott 274 főtisztemen és a Los Angelesi magánrepülőtéren dolgozó 98 munkatársamon kívül senkinek nincs és nem is lehet tudomása! Úgy kell kommunikálnunk, hogy rajtunk kívül senki ne értse, ne tudja meg soha, hogy az általam vezetett szervezetnek Los Angelesben van a központja!

Amint elmondtam már Önöknek, - papíron-, a holding központja Zürichben van. Természetesen ez csupán álcázás. A zürichi címen csupán egy ház áll, amelyben nem tartózkodik senki. A ház tulajdonjoga, a tokiói cégem nevére van bejegyezve. A helyi adókat, egyik kitűnő svájci ügynököm évről – évre rendszeresen befizeti a városnak. Az elmúlt húsz év során, semmiféle probléma nem merült fel a zürichi címen.
Megértettek?

- Igen, értettem! - Válaszolták egyszerre, a Marsall hűséges helyettesei.

Az eligazítás folytatódott.
- Kérem legyenek továbbra is nagyon körültekintőek és éberek! Itt a Főparancsnokságon három repülőgép és három helikopter marad. Nádjának, Natalinak és nekem egy, Allának és Koljának egy–egy magánrepülőgépem, ill. egy–egy helikopterem áll állandó készenléti vezényléssel rendelkezésére. Ezek a repülőgépek egyúttal tartalék lehetőségeink is, melyeket sürgős, - halasztást nem tűrő ügyekben -, azonnal be tudunk vetni. Megparancsolom Önöknek, hogy szükség esetén, gondolkodás nélkül éljenek ezzel a lehetőséggel!

Átadok Önöknek egy–egy nagyteljesítményű, CD olvasásra és írásra alkalmas laptopot. Ezek mindegyike tartalmazza munkatársaink azonosító adatait. Elég, ha az azonosító számot begépelik. Ennek nyomán megjelenik a személyi nyilvántartó lap, valamint az egész alakot mutató színes fénykép. Legyenek teljesen nyugodtak, a tévedés lehetősége szinte teljesen ki van zárva. Természetesen a kettős ügynökökről kétféle nyilvántartást vezetünk.

Magánrepülőgépeimbe is beépíttettem egy komplett, nagy teljesítményű Pentiumot és a hozzá tartozó lézernyomtatót, ill. képolvasót. Ezekben a computerekben szintén benne vannak az előbb említett adatok, sőt, ezeken kívül megtalálhatják még azt a listát is, amely a jelenleg hivatalban lévő KGB munkatársak részletes adatait tartalmazza.

Egy másik könyvtárban megtalálják a jelenleg aktív, - általunk ismert-, amerikai, angol, német, francia, olasz, japán, izraeli hírszerzők adatait és a róluk készült színes, egész alakos fényképfelvételeket. Ez a lehetőség azt a célt szolgálja, hogy a repülőgépeimet használó parancsnokok, a levegőben is éppen úgy tudjanak kommunikálni velünk, mintha a földi bázison tartózkodnának.

Megparancsolom Önöknek, hogy korábbi kollégáinkkal a jövőben semmiféle kapcsolatot ne tartsanak. Munkatársaim, ezekkel az emberekkel, - az én erre vonatkozó engedélyemet követően-, ill. az Önöktől, valamint a régióparancsnokoktól származó külön engedéllyel léphetnek kapcsolatba! Véletlen találkozás esetén, szó nélkül haladjanak el az esetlegesen ismert ügynök mellett. Amennyiben valamelyikük beszervezési szándékkal közeledne Önök felé, annak tényét haladéktalanul jelentsék nekem.

A hét régióparancsnokság székhelyein a parancsnoknak és a három helyettesének vásároltam, vagy építtettem egy–egy kényelmes, elegáns rezidenciát. A négy–négy villa egy telekhatáron belül található. Holnap parancsba fogom adni, hogy a régióparancsnokok, - további intézkedésemig -, lakjanak ott és irodájukat is működtessék ezeken a helyeken. Az ingatlanok tulajdonjoga a hét nemzetközi nagyvállalatom nevére van bejegyezve. Amikor kihirdetem a régióparancsnokságokra vonatkozó napiparancsomat, már mind a hét régióparancsnok és helyetteseik, állandó lakásbejelentővel fognak rendelkezni ezeken az ingatlanokon.

A minél tökéletesebb álcázás céljából, mind a hét régióparancsnokság vezető, ill. helyetteseik más-más állampolgárságú személyi okmányokat kapnak. Székhelyükön mindannyian külföldi állampolgároknak számítanak. Tehát, bármilyen jellegű igazoltatásnál, okmányaikból az olvasható ki, hogy a székhelyük szerinti államnak egyikük sem állampolgára.

A részletes eligazítás

A Los Angelesbe történt kimenekülésük hetedik napján, 1991. október 06- án 09,00 órára, a Marsall kibővített főparancsnoki értekezletet hívott össze.

Az előző hat nap alatt létrehozta az, - általa már korábban megálmodott-, „Főparancsnok vezérkara” - elnevezésű operatív stábot, melynek rövid elnevezése: „FPK-TV- 274+98” lett!

Az adaptált főtisztek megkapták konkrét feladatukat, ill. beosztásukat. A régióparancsnokok eligazításán a három főparancsnok-helyettes, Natali, a hét régióparancsnok és a huszonegy régióparancsnok-helyettes vett részt. A Marsall, - a tulajdonában lévő hét nemzetközi nagyvállalat székhelyén -, egy- egy zseniálisan kiépített gazdasági-, politikai- és katonai hírszerzésre, valamint elhárításra szakosodott, világrégiókra felosztott félkatonai szervezetet hozott létre. A régióparancsnokságok eligazítása célratörő és igen gördülékeny volt. Amint a Marsall belépett az eligazító terembe, a 32 főtiszt vigyázzállásba kapta magát.

- Pihenj, foglaljanak helyet. – Szólt barátságosan a Marsall.

- Amint már tájékoztattam Önöket, a világ hét régiójában, hét katonai- és hét civil szervezetet hoztam létre. Az álcázást szolgáló hét nemzetközi nagyvállalatomnál, ma már közel ezer főtisztem teljesít szolgálatot. Mind olyanok, akik felesküdtek rám és aláírták az új katonai eskü szövegét.

Számításaim szerint, a hét régióban, naponta 160 régi, - a KGB- állományából meggondolatlanul kirúgott -, kollégámat fogjuk adaptálni. Ennek eredményeként kilenc hónap leforgása alatt, állományi létszámunk eléri a 42.000 főt. Egy-egy régióparancsnokság vezetése alá 5.000 - 8.000 főtisztemet osztom be. Ez a hatalmas szervezet, azt a célt szolgálja, hogy az egész világot behálózzuk. Fontos célkitűzésem az, hogy szerte a világban bárhol, bármikor jelentős befolyást tudjunk gyakorolni a gazdasági- és politikai eseményekre. - Mondta magyarázóan a főparancsnok.
- Ki szeretném hangsúlyozni, hogy a régióparancsnoknak és három helyettesének, valamint az ország- parancsnokoknak rendkívül nagy a felelőssége.

A Marsall ez alkalommal sem teketóriázott!

- Megparancsolom Önöknek, hogy jelen utasításom vételét követően, haladéktalanul kezdjék meg parancsnoki székhelyük elfoglalását. - Mondta ellentmondást nem tűrő, kőkemény hangján.

- Megparancsolom, hogy az Önök alá rendelt magasabb egységet, pénzügyi-gazdasági-, technológiai-, általános politikai- és katonapolitikai hírszerzésre, elhárításra, valamint operatív feladatvégzésre szakosítsák. Tájékoztatom Önöket, hogy a Los Angeles-i „WLA-11/2” – jelű magánrepülőtér kizárólagos tulajdonomban van! Hét magánrepülőgépem ott Önökre várakozik. Ezeket a gépeket a hét régióparancsnok személyi használatába adom. A parancskihirdetést követően azonnal induló repülőutak megszervezésével Mr. Dr. Knaufelt bíztam meg. Tőle kapnak részletes eligazítást.

Állomáshelyükre történő kiutazásuk módja és érkezésük időpontja szigorúan titkos!

Törzshelyüket úgy választottam meg, hogy azok közelében, egy-egy magánkézben lévő, közepes nagyságú gépek fogadására alkalmas repülőtér, állandóan álljon az Önök rendelkezésére. Ezek kisforgalmú, polgári reptereknek vannak álcázva, melyek az illetékes állam engedélyével működnek. A reptér kizárólagos tulajdonosa, valamelyik nemzetközi nagyvállalatom. Mindegyik székhelyen, ill. magánrepülőtéren, kizárólag az én főtisztjeim teljesítenek szolgálatot, repterenként 45 - 98 fő. Természetesen mindegyiküket, az illetékes ország állampolgáraként, polgári alkalmazásban lévő személyként álcáztam. A mai napon, az Önök kizárólagos rendelkezésére bocsátott repülőgépeim mindegyikén egy-egy parancsnok, valamint három fős kezelőszemélyzet teljesít szolgálatot. A repülőgép parancsnok, a főpilóta. Csak ő nyithatja, ill. zárhatja, a magánrepülőtéren található hangárt.

Amint megérkeznek állomáshelyükre, a repülőgép be fog gördülni Önökkel a hangárba. Az ott tartózkodó reptéri személyzet gondoskodik arról, hogy az Önök érkezése zökkenősmentes legyen. Okmányellenőrzés után, lépjenek be a főpilóta irodájába.
A mai eligazítást követően, az illetékes helyettesemtől kézhez kapnak egy–egy széfkulcsot. Ezzel a számozott széfkulccsal, nyissák ki a főpilóta irodájában lévő csomagmegőrző szekrényüket. A szekrényben megtalálják személyi használatú autójuk slusszkulcsát, a parkolóhely számát, az autó okmányait, ill. egy-egy színes fényképfelvételt, amely az Önök autójáról készült.
Megparancsolom Önöknek, hogy úgy lépjenek ki a hangárból, mintha korábban soha nem látták volna egymást! Az autóparkolóban vegyék birtokba személygépkocsijukat. A régió-parancsnokságot vezető négy főtisztemnek és a két farkasölőmnek eltérő márkájú gépkocsikat biztosítottam. Az autó kesztyűtartójában találnak egy várostérképet, melyen be van jelölve a rezidenciájukhoz vezető útvonal. A borítólap alatt van az a színes fényképfelvétel, amely a rezidenciájukat, ill. annak főbejáratát illusztrálja. Amikor a rezidencia bejáratához érnek, a kesztyűtartóból vegyék kézbe a főkapu távirányítóját. Az autóból történő kiszállás nélkül hajtsanak be az udvarra. A térképjelölés olymódon fogja kalauzolni Önöket, hogy ketten az északi, ketten a déli bejárat felől érkeznek a kapukhoz. Amint behajtottak a kapun, azt a távirányítóval haladéktalanul zárják be. A főbej
árattal szemben lévő legnagyobb fa északi oldalán, a fa törzsétől hat óra irányában, két lépésnyi távolságra, jó 50 cm mélységben elásva, találnak egy nylon zacskóban egy jól szigetelt bőrtokot. Ebben vannak az Önök részére átadott villalakások kulcsai. Mindegyik ház bejárati ajtaja mellett találnak egy-egy falba épített szekrényt. Ezekben a víz-, fűtés-, gáz-, ill. elektromos főkapcsolók láthatók.
Mind a hét régióparancsnokságomon egy telekhatáron belül található a parancsnok és a három parancsnokhelyettes villája.
A villalakásokhoz esztétikailag kitűnően illeszkedő stílusban építtettem, egy–egy százhetven apartmant magában foglaló magánszállodát. Ezekben a kisméretű szállodákban szállásolják el, a régióparancsnokságokra állandó-, ill. ideiglenes céllal vezényelt főtiszteket.

Amint már említettem, mindegyik telken két bejáratot építtettem ki. Mindegyik más–más utcafrontra nyílik. A négy villát, valamint az apartman szállodát, egy megerősített alagútrendszer köti össze egymással. Ezekhez csatlakozva, a föld alatt építtettem egy-egy nagyméretű edzőtermet, valamint egy-egy tíz lőállásos földalatti lőteret. Ugyancsak a talajfelszín alatt vannak az éléskamrák, aggregátorházak, raktárak és két nagyméretű hűtőház.
Amint vázoltam már, a négy villát, valamint a szállodát egy megerősített alagútrendszer köti össze egymással. Ez az útvonal csatlakozik egyrészről a helikopterhangárhoz, másrészről egy földalatti központi teremhez. Valamennyi talajfelszín alatti létesítmény a központi teremben találkozik egymással. Ebből a teremből kiindulva két különböző irányban, két földalatti menekülési útvonalon éri el a telekhatárt lezáró kőkerítés nyomvonalát. Mind a két alagútszárny, a kőkerítés alatt biztonságos mélységben halad az utca ellenkező oldalán lévő családi ház alagútrendszerébe torkolló földalatti folyosókig.

A főbejáratokkal szemben, az utca ellenkező oldalán építtettem egy–egy nagyméretű, kertes családi házat. Ezekhez a családi házakhoz, nagy kiterjedésű-, kitűnően fedett, jól ápolt, erős kerítéssel bekerített kertek tartoznak.

A két kertes családi ház mélyépítményében találkoznak, az Önök rezidenciáiból és az apartman szállodából kivezető, földalatti folyosók. A családi ház mélyépítményei között, négy-négy földalatti folyosó vezet a gondosan parkosított, fákkal, díszcserjékkel sűrűn fedett kertbe. Mindegyik családi házban, öt szoba, két fürdőszoba, mélygarázs és egyéb kényelmet szolgáló helyiségek találhatók. A menekülési útvonalak végét jelentő, kertes családi házakba költöznek be a régióparancsnokságokra vezényelt „farkasölő” főtisztjeim.

Megparancsolom Önöknek, hogy érkezésüket követően saját rezidenciáikat, továbbá a két főbejáratot gondosan álcázott, erős őrséggel, éjjel-nappal őriztessék.

Törzshelyükön, egy jól szigetelt, félig földbe süllyesztett, kitűnően álcázott hangárban áll egy-egy tűzoltó gépnek álcázott, modern katonai helikopter. A helikopterhangárok tetőszerkezetét úgy építtettem meg, hogy azt egy elektromos működésű emelőszerkezet két perc alatt, két oldalra széttárja. Ennek folytán, egy esetleges sürgős riasztást követően, a helikopter 4 - 5 percen belül a levegőbe tud emelkedni. Mindegyik helikopter 32 utas, valamint a négy fős kezelőszemélyzet egyidejű szállítására alkalmas. Amint az eddig elmondottakból érzékelhető, az Önök esetleges kimenekülési lehetőségét megszerveztem. A többi már az Önök dolga lesz.

Az Önök rezidenciájában tágas, az igényeknek megfelelő irodákat, valamint eligazító termeket találnak. A régióparancsnokok ezekben az épületekben működnek.

Megparancsolom, hogy érkezésüket haladéktalanul jelentsék nekem. Jelentéseikben, kizárólag a „rövid” fedőneveket használják.
Állomáshelyük birtokbavételét követően, első lépésük az legyen, hogy a KGB- állományából elbocsátott kollégáinkat, az első helyettesem által átadott névsor alapján adaptálják az Önök által vezetett parancsnokságra.

Az adaptálásokat, kizárólag az általam irányított, tizennégy farkasölő és az ideiglenesen a régióparancsnokságokra vezényelt hat irodavezető-, farkasölő parancsnokom végezheti. Megparancsolom Önöknek, hogy az adaptálásra vonatkozó harci feladatok végrehajtása során, az eddig jól bevált gyakorlat szerint, változatlan formában alkalmazzák a speciális módszereket. Naponta kétszer fogom bevetni a hét régióparancsnokságra vezényelt 14 farkasölőmet és a 6 irodavezetőmet. Egy délelőtti- és egy délutáni harci feladatot fognak végrehajtani. Egy–egy harcifeladat végrehajtása során, négy-négy korábbi ügynökömet fogják adaptálni. Amint a bevezetőmben már mondtam, úgy kalkulálom, hogy ezt az ütemet tartva, kilenc hónapon belül, a régióparancsnokságok állományi létszáma feltöltődik.

Az adaptálásra vonatkozó akciósorozat magas színvonalú végrehajtása érdekében, minden egyes résztvevőtől rendkívüli fegyelmet és fokozott körültekintést kérek!

Az adaptálás igen kényes természetű végrehajtása után, mindegyik volt kollégánkkal, az illetékes régióparancsnoknak és a jelölt szakterülete szerint illetékes helyettes parancsnoknak együttesen kell tárgyalnia. Az aktivizált célszeméllyel kizárólag személyes beszélgetés keretében állapodjanak meg. Az adaptálást követően, az aktivált főtiszt katonai rendfokozata változatlan marad. Alapfizetését és havi ellátmányát állítsák be a FPK-H-2- től kapott bértáblázat minimumára. Ez 5.000 USD/hónap alapfizetést, továbbá 3.000 USD/hónap ellátmányt jelent. Megjegyzem, hogy ez a javadalmazás több, mint kétszer magasabb a korábban kapott összegnél. Természetesen ezzel párhuzamosan, leendő munkatársaink feladata, ill. felelőssége is megduplázódik. Kérem, hogy minden újonnan adaptált kollégánkkal írassák alá az „új katonai-eskü” szövegét. Az aláírt okmá
nyt juttassák el hozzám.
Rendkívül nagy körültekintéssel igazítsák el az újonnan adaptált kollégáinkat.
Az „őrségparancsnokoknak” valamint az „ország parancsnokoknak”, adjanak + 30 %, ill. helyetteseiknek + 15 % parancsnoki kiegészítő juttatást. Az adaptálást követő állományépítés során, elsőként a belső és külső őrség létszámát, majd a törzsvezetést adó főtiszti állományt töltsék fel.

Mind a hét régióparancsnokság székhelyén 135 – 200 főtisztem fog szolgálatot teljesíteni. A régióparancsnokságok hatáskörébe vezényelt többi ügynök, az illetékes országparancsnok alá lesz beosztva. Az egyes országokban működő főtisztek munkavégzésére vonatkozó konkrét parancsokat az illetékes országparancsnok adja ki.

Tehát, nagyon gondosan válogassák ki - és amely államban még nincs -, mielőbb állítsák munkába az országparancsnokokat.
Kérem, hogy a fontosabb célországok élvezzenek soronkívüliséget.

A G7+1 országok parancsnokait én nevezem ki.

Az országparancsnokok, az adaptálást követően gyorsvonattal, vagy hajóval utazzanak állomáshelyükre. Székhelyük a cél ország fővárosában legyen. A fővárosban, a földrajzilag illetékes nemzetközi nagyvállalatom nevében béreljenek egy jól felszerelt, kertes családi házat. A házak fenntartási költségét az én vállalataim fedezik. Az ország parancsnokok részletes eligazítására vonatkozó módszertani parancsot időben megkapják tőlem.

Az egyes államokban működő parancsnokságok létszámát, - a „G-7+1” - országok kivételével-, Önök jogosultak meghatározni.

Megparancsolom Önöknek, hogy naponta kétszer küldjenek részemre napi jelentést! A délelőtti jelentést, - a székhelyük szerinti időzónában érvényes napszaknak megfelelően -, 09,00-10,00 óra között, a másodikat 20,00-21,00 óra között várom.

A jelentéskihagyást vészjelzésnek tekintem. Már utaltam is rá, szigorú parancsom, hogy a mai naptól kezdődően, műholdas telefonjelentéseikben, csak és kizárólag a „rövid” elnevezéseket használják! Személyes beszélgetéseik során a most átadott útlevélben szereplő néven szólítsák meg egymást. Engem Önök kötelesek Mr. Dr. Boerghnak szólítani! Kódolt, írásos jelentéseikben én a „elnök-vezérigazgató” vagyok.
- Megértettek?
- Igen, értettem. - Hangzott a katonás válasz.
- Új útlevelüket, valamint a hitelkártyáikat, továbbá készpénzt és jogosítványaikat, az illetékes helyettesemtől kapják meg.

A régióparancsnokok ma, személyenként egy millió USD, a helyettesek félmillió USD készpénzt kapnak tőlem. Ezeket a pénzösszegeket körültekintően használják fel közös céljaink megvalósítására, az illetékes főparancsnok-helyetteseim utasításainak megfelelően.

Az Önöknek átadott hitelkártyákkal bármikor, bárhol vehetnek fel készpénzt. A hitelkártyák, nemzetközi nagyvállalataim nevére vannak hitelesítve. A kártyák beazonosítása folytán, a kártyát használó személyekhez senki nem lesz képes eljutni. A készpénz-automatáknál esetlegesen működtetett videokamerák miatt, azt kérem Önöktől, hogy havonta-, félévente változtassák a bankjegykiadó automaták használatát. Fél év elteltével, újra visszatérhetnek a korábban már használt készpénz automatákhoz is. Megparancsolom Önöknek, hogy hitelkártyáikat, egyáltalán ne vegyék igénybe az áruházakban történő vásárláskor.

Kérem engedjék meg, hogy részletesen elmagyarázzam az Önöket rövidtávon érintő módszertani kérdéseket.

Tehát, minden régióparancsnokságon dolgozó főtisztemnek van egy katonai és egy polgári foglalkozása. Jelen parancskihirdetésemet követően, Önök hivatalosan a külvilág felé, a most átadott kinevezésükben szereplő cégem alkalmazottai lesznek.
A régióparancsnokok „közgazdasági és ellenőrzési főosztályvezetők”, akik az elnök-vezérigazgató közvetlen irányítása alá tartoznak. A helyettesek „osztályvezetők”, akik „főosztályvezetőjüktől” kapják az utasításokat. Legyenek teljesen nyugodtak, érezzék biztonságban magukat! Mindenkit rendkívül körültekintően, megbízhatóan sikerült álcáznom.

Amint már említettem, hét különböző államban, az Önök parancsnokságának székhelyén, hét nagy nemzetközi vállalatom működik. Jogvitákban, esetleges bírósági tárgyalásokon cégeimet kizárólag én képviselem.

A három főparancsnok-helyettesemnek szigorú parancsba adtam, hogy a Los Angelesi bázist csak rendkívül sürgős, halasztást nem tűrő esetekben hagyhatják el.

Egyébként Őket saját szakterületük vonatkozásában, korlátlan döntési és aláírási joggal ruháztam fel. Megszerveztem, hogy telefonon helyetteseim is és természetesen én is, bármikor elérhetők legyünk Önöknek. Minden tekintetben számíthatnak ránk. Kérem gondosan figyeljenek arra, hogy telefonban milyen jellegű közléseket tesznek. Erre vonatkozóan az Önök birtokában lévő kommunikációs szakkönyvemben foglaltakat tekintsék iránymutató parancsnak.

Távollétemben, a feleségem Nádja tábornok teljes jogkörrel helyettesít. Ő állandóan a Főparancsnokságon tartózkodik, külföldre nem utazhat!

A hét nemzetközi nagyvállalatomat vezető hét régióparancsnokra vonatkozó napiparancsom a következő:

A régióparancsnokságokon dolgozó három–három helyettes parancsnok bármikor, bárhová utazhat. Kérem ügyeljenek arra, hogy Önök és legalább egy helyettes parancsnok állandóan a régióparancsnokságok törzshelyén tartózkodjon. Szervezzék meg, hogy munkatársaink számára Önök bármikor elérhetők legyenek. Kérem szigorúan követeljék meg a szolgálati út betartását. Ez utóbbi alól, a vészhelyzetbe került ügynökünknek felmentést adok.

Önök az én ellenőrzésemre, ill. személyes segítségemre bármikor számíthatnak. Az Önöknek kiadott parancsok maradéktalan végrehajtását, hat irodavezető parancsnokom, továbbá a három helyettesem alá rendelt tizenhárom irodavezető parancsnok folyamatosan ellenőrzi és segíti. Ebből következik, hogy az FPK–ra rendelt irodavezető parancsnokok a világ bármely pontján, bármikor felbukkanhatnak.

Mindegyik cégemnek, - több üzletág tekintetében-, hosszútávra szóló, élő szerződése van a másik hattal. A cégek tevékenységi köre egymásra integrálódik. A hét cég úgy működik együtt, hogy tevékenységük lényegét tekintve, gyártmányfejlesztés-, termékgyártás, ill. áruforgalmazás tekintetében szoros munkakapcsolatban dolgoznak egymással. Mind a hét cégem jelen van a világ nagyobb tőzsdéin. Saját brókercégeim gondosan ügyelnek arra, hogy a hét nagyvállalat részvényeinek, max. az 1–2 % - a legyen idegen kézben.

Székhelyükre történő megérkezésüket követően haladéktalanul bekapcsolom Önöket a konkrét vállalatirányításba. A régióparancsnoknak, a mai naptól első helyi aláírási joga van a számlavezető bankok felé. A parancsnokhelyettes, második helyi aláírásra jogosult.

Néhány napon belül személyesen elintézem a számlavezető bankjainkban, hogy az Önök nevére szóló aláíró kartonok hitelesítve legyenek. Egy–egy cégem 12-18 bankcsoportban rendelkezik folyószámlával. A mai naptól teljes jogkörű felhatalmazást kapnak tőlem arra, hogy a bírósági tárgyalásokat kivéve, Önök igazgatói szinten képviseljék, az irányításuk alá rendelt nemzetközi nagyvállalatomat. Ez utóbbi felhatalmazás, egyebek mellett azt a célt szolgálja, hogy adó- és vám ellenőrzések során, Önök korlátozás nélkül képviselhessék cégeimet. Még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy minden olyan esetben, amikor az adott jogi szituáció azt megkívánja, én járok el, a hét nemzetközi nagyvállalatomat érintő jogügyletekben.

Szeretném tájékoztatni Önöket arról, hogy mind a hét cégemnél vannak már alkalmazottak, akiket korábban apámmal együtt válogattam ki. Ők valamennyien jól képzett, gondosan álcázott KGB - ügynökök. Őket én már adaptáltam az általam vezetett szervezetbe. Önök ezekben a munkatársaimban minden tekintetben megbízhatnak. A külvilág felé, jelenleg Ők testesítik meg a „vállalati menedzsmentet”. Természetesen cégeimnél betöltött funkciójukról Moszkva semmit nem tud.

Kérem ne gondoljanak nagy alkalmazotti létszámra. A 7 nagyvállalatomnál jelenleg összesen 198 főt foglalkoztatok, tehát cégenként mindössze 25-30 főtisztet. Közülük egy–egy személy a cég számviteli- és pénzügyi vezetője. A számviteli vezetőknek két–két helyettesük van. A hét nagyvállalat székhelyén három-három fő végzi a könyvelést.

A közelmúltban lezajlott KGB- állományleépítés folyamatának, mind a 198 emberem szenvedő alanya volt! Ezeknek a kipróbált szakembereknek már jeleztem az Önök érkezését.

Természetesen az Önök konkrét érkezésének körülményeiről rajtunk kívül senki nem tud. Korábban szolgálatba vett munkatársaimat tájékoztattam arról, hogy Önöket neveztem ki a nemzetközi nagyvállalatom vezetésének élére. Világossá tettem részükre azt, hogy a konkrét vállalatirányításra vonatkozó feladatokat Önök veszik át tőlem.

Felkészítettem őket arra, hogy a jövőben Önök és helyetteseik, a jelenlegi menedzsment közvetlen katonai és vállalati feletteseként teljesít szolgálatot. Kérem igazítsák el őket részletesen! A szóban forgó személyek katonai aktivizálása a ma kiadott parancsommal kezdődik meg. A jelenlegi menedzsment tagjai, ennek eredményeként visszakapják korábbi rendfokozatukat, valamint önvédelmi fegyvereiket is.

Önök a munkaszerződésükben szereplő munkabért és ellátmányt, havi rendszerességgel, a tárgyhónapot követő hónap első munkanapján kapják meg! A legszigorúbban megtiltom, hogy előzetes engedélyem nélkül, az általam aláírt főállású szerződésből származó jövedelmen túl, bárki, bármilyen módon mellékes jövedelemre tegyen szert. A civil szférába sikeresen beépült főtisztem havi jövedelmébe, beszámítom a külső társaságtól megszerzett jövedelmet. Az általam meghatározott maximált jövedelmen felül kapott összeget, a karitatív célzattal létrehozott saját kasszánkba, - az illetékes főparancsnok-helyettes által meghatározott formában -, kötelesek befizetni. Ennek a parancsnak a megszegése, a legsúlyosabb büntetést vonja maga után. A maximált jövedelmen felül keletkezett és befizetett összeget elkülönített számlán könyveltetem. Az elkülönített számlák elnevezése
:

„Gyermeksegélyező alszámla 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7”.

Az alszámlán összegyűlt összeget, Önök negyedévente kötelesek átutaltatni, az általam konkrétan megjelölt gyermeksegítő intézményeknek.
Szeretném felvilágosítani Önöket arról, hogy hét nagy nemzetközi vállalatomat az elmúlt huszonkét év leforgása alatt vásároltam fel. Cégeim mindegyike, jóval birtokomba kerülése előtt lett alapítva. A vásárlást követően, a vállalatok tevékenységi körét átalakítottam. A profilváltás miatt, a cégvásárláskor átvett dolgozókat lassan, körültekintően, konfliktusok nélkül cseréltem le. Őket néhai apám segítségével felváltottam a fentiekben már említett megbízható főtisztjeimmel. Tizenkét évvel ezelőtt bocsátottam el Római cégemtől, az utolsó „idegen” munkatársat.
Azóta kizárólag az általam kiválogatott 198 személlyel dolgozom együtt. A hét cégemnél alkalmazott főtisztek egyike sem tudja a másikról azt, hogy főfoglalkozás tekintetében az én hírszerzőm. A jövőben Önöknek is követniük kell ezt a módszert. Csak a közvetlen parancsnok és a parancsnokhelyettes tudhatnak alkalmazottaim hírszerző, ill. katonai elhárító feladatvégzéséről. Ennek a parancsomnak az a célja, hogy a minimálisra csökkentsem az esetleges lebukás veszélyét.

Nagyon fontos követelményem az, hogy Önök és munkatársaik, a hét nemzetközi nagyvállalatomat teljes energiájukkal szolgálják. A cégek vagyonát minden törvényes eszközzel gyarapítsák. Tisztában kell lenniük azzal, hogy ezekből a vállalatokból élünk mindnyájan. A hét cég nyereségének 25–30 % -át, rászoruló honfitársaink, valamint a volt KGST államok, Afrika és Ázsia népeinek segélyezésére szeretném fordítani.

Szeretném tájékoztatni Önöket arról, hogy a hét nemzetközi nagyvállalatom mindegyike gazdaságilag jól funkcionáló, kifogástalanul adózó, jó hírnevű, civil foglalkozást folytató cég.

A törzsvezetésbe beosztott főtisztek és tábornokok előtt kezdett megvilágosodni az, hogy vezénylő főparancsnokuk az elmúlt évtizedekben óriási felelősséget és rendkívül sok munkát vállalt magára annak érdekében, hogy a KGB- haladó szellemiségű főtiszti állományát, a haza szolgálatának érdekében megmentse. Megértették azt is, hogy nagytekintélyű felettesük, ebben az esetben is rendkívül előrelátó volt. A haza ügyének szent szolgálatára és a 260 milliós nagy szovjet nép megsegítésére, továbbá a váratlanul bekövetkező összeomlás kezelhetőségére egy múltimilliárdos, nemzetközi vállalatbirodalmat épített ki.

- Megparancsolom Önöknek, - folytatta a Marsall-, hogy munkatársaikat a legszigorúbban ellenőrizzék! A tőlem és helyetteseimtől kapott parancs maradéktalan végrehajtását folyamatosan kérjék számon minden egyes főtisztemtől! Úgy igyekezzenek, hogy a maximumot hozzák ki mindenkiből! Legyenek kreatívak, kezdeményezzenek bátran! Parancsmegtagadást nem tűrök el senkitől! Amennyiben bármelyik munkatársam, előzetes engedélyem nélkül kettős ügynökséget vállalna, vagy árulóvá válna, az illetőt gondolkodás nélkül likvidáltatom. Megértették?
Amilyen kőkeményen hangzottak el a súlyos tartalmi követelményeket támasztó szavak, olyan sziklaszilárd volt a helyeslő „i g e n, értettem” válasz is.

- Kérem, hogy az általam korábban megírt, a KGB - alaptankönyvben foglalt előírásokat továbbra is szigorúan tartsák be. Tankönyvem harmadik, átdolgozott kiadása hamarosan elkészül, melyben külön fejezetet szántam a modern pszichikai hadviselés módszereinek megismerésére. A tananyag elsajátítása, továbbá az ismeretek munkavégzés során történő gyakorlati alkalmazása valamennyi munkatársam részére kötelező.

Megparancsolom Önöknek, hogy figyelmüket az energiaszektor, a bányászat, gyógyszeripar, a bankvilág és az élelmiszeripar ellenőrzésére irányítsák. A kőolaj, ill. kőolajszármazékok, a földgázipar, a nyersanyagipar, a nehézipari bányakincsek, valamint a gépipar és a fejlett technológiák, az áramfejlesztők, továbbá az ivóvízbázisok a települések, ill. cégek életében kulcsfontosságú tényezők! Ezekbe az iparágakba bátran invesztáljanak, helyetteseim szakmai iránymutatásával.

A világ kiemelt nagyvárosaiba vezényelt főtisztjeim, épüljenek be a nagy szállodaláncok és pénzintézetek biztonsági szolgálataiba. Ennek eredményeként, a hotelvendégek mozgását, a fontos személyek magatartását zavartalanul nyomon követhetik. Nélkülözhetetlen információszerzési forrásaink lehetnek, a nagybankok. Kollégáim épüljenek be a bankok biztonsági- és ellenőrző rendszerébe. Külön is kihangsúlyozom a tőzsdei információszerzés fontosságát. A nagyobb bankoknak vannak brókercégei. A bankok többsége ezeken a brókercégeken, valamint a cég alkalmazásában lévő kiemelt munkatársain keresztül realizálja nyereségének jelentős részét. Megparancsolom Önöknek, hogy a szállodákban tevékenykedő munkatársaink feladatvégzését a délutáni és késő esti időszakra koncentrálják. Kimagasló képességű, jól terhelhető főtisztjeim napközben a tőzsdék ügyeivel,
ill. az egyéb fontos üzleti szférákkal foglalkozzanak!

A volt KGST- államok privatizációs- és kárpótlási ügyleteiben, ill. a világ nagybankjai által szervezett segélykoordinációs tevékenységekben óriási lehetőségek rejlenek.

Az átalakulóban lévő államok magas beosztású vezetői presztízskérdést csinálnak abból, hogy milyen nagyságrendű személyes vagyonuk van. Elemi erővel hajtja őket a gyors meggazdagodás vágya! Azt kérem, hogy a parancsnokságom alatt álló főtisztjeim, ennek az alaphelyzetnek a kiaknázását tekintsék napi feladatuknak.

A nagyvárosok közelében lévő golf-, ill. lovas klubokba, továbbá az élsportolók edzőtermeibe, valamint a nagyobb futballklubokba folyamatosan épüljenek be. Legyenek tisztában azzal, hogy a politikai- és államvezetés elitje, státusszimbólumnak tekinti azt, hogy sportegyesületeket szponzoráljon, ill. sportklubokat vásároljon.

A hírközlés, távközlés, az informatikai iparág, valamint a reklámipar és a számítógépipar rendkívül dinamikusan fejlődő gazdasági ágazatok. Kérem kövessék figyelemmel ezeket és aknázzák ki a felkínálkozó lehetőségeket. Minden alattam szolgáló főtisztem köteles a szolgálati helye szerinti ország törvényeit ismerni és a törvényeket messzemenően tiszteletben tartani. Törvénysértő módon, nem szerezhetnek előnyöket, ill. vagyontárgyakat! Munkánk eredményességének gerincét az kell képezze, hogy minden bennünket érdeklő szakterületen túl kell gondolkodnunk, meg kell előznünk másokat. Azt szeretném elérni, hogy szervezetünket a szellemi tőke intenzív kamatoztatása, valamint az együttes erőfeszítésekkel összegyűjtött és gyorsan megforgatott pénztőke emelje a versenytársak fölé. Erőszakos cselekményre, kizárólag jogos önvédelem céljából kerülhet sor.
Ez alól kivételt képez a tőlem származó parancsban foglaltak végrehajtása. Aki parancsaimat megszegi, vagy vonakodva hajtja végre, azt a legszigorúbban felelősségre vonom! Katonáim részletes módszertani eligazítását, - a konkrét operatív feladat végrehajtására kiadott paranccsal egy időben-, a felettes parancsnokok kötelesek elvégezni.

Megparancsolom Önöknek, hogy a fegyver, kábítószer kereskedelemmel és a prostitúcióval foglalkozó csoportok mozgását figyeljék érdeklődéssel. A leghatározottabban megtiltom azonban, hogy ezekkel a tevékenységekkel foglalkozzanak! Mindhárom üzleti szféra üzelmeiből ki kell maradnunk. Megértették?

- Igen, értettem. – Hangzott a katonás válasz.
- A CIA, a MOSZAD, az MI 5, továbbá a német-, francia-, olasz-, spanyol-, japán-, kínai-, indiai-, titkosszolgálatoknak, valamint a „KGB - maradvány” mozgásterének folyamatos megfigyelése nélkülözhetetlen feladat számunkra.

Kérem Önöket, hogy az ezen országok hírszerzőszerveire szakosodott főtisztjeimet, kitűnő specialistáimat különleges figyelemmel támogassák. Munkavégzésük közben folyamatosan bátorítsák őket. Ebbe a tizenegy hírszerző szervezetbe történő beépülésre, csak a tőlem származó, egyedi engedély kézhezvételét követően-, kerülhet sor. Más államok hírszerzőszolgálataiba történő beépülésre, kizárólag az illetékes régióparancsnok adhat engedélyt! Az utóbbi engedély kiadása előtt, kérem konzultáljanak első helyettesemmel.

Elrendelem, hogy az főparancsnokság kötelékében beosztást nyert főtisztjeim közül, a „külsős” feladatokat is ellátó személyek, kizárólag magánrepülőgépeimen, vagy helikoptereimen közlekedjenek! A konkrét célországon belül saját személygépkocsijukat is igénybe vehetik. Tehát, a „FPK-VT-274” tábornoki, ill. főtiszti karának tagjai, tömegközlekedési eszközökön egyáltalán nem közlekedhetnek! Szolgálattételre vezényelt főtisztjeim, saját közlekedési- és szállásköltségüket, reprezentációs, valamint telefonköltségüket, havi ellátmányukból kötelesek fedezni.

- Van e kérdésük, vagy javaslatuk? - Csend volt az eligazító teremben.

A Marsall körbehordozta tekintetét, a figyelmesen várakozó kollégáin, majd felállt. Mint a gumilabda úgy pattant talpra a teljes vezérkar. Így illett, náluk ez volt a katonai rendtartás.
A Marsall kőkemény hangja csattant:
- A napiparancsban foglaltak végrehajtását kezdjék meg!
- Értettem! – Zúgott fel az egyhangú válasz.
A parancskihirdetést követően a Marsall eltávozott az eligazító teremből.

A három főparancsnok-helyettes egyszerre foglalt helyet a parancsnoki asztalnál. Folytatták az eligazítást, amely mindössze húsz percig tartott. Ezt követően mindegyik főtiszt sietett saját állomáshelyére.

A cár az I. világháború kezdetén „villámháborúra” számított.

Egy csoportos beszélgetés kezdetén a Marsall így fogalmazott:

- A rosszul vezetett orosz hadseregcsoportok súlyos vereségeket szenvedtek. A háború elhúzódott, a várva várt békekötés ideje kitolódott. A korábban külföldi szállítóktól beérkező, nélkülözhetetlen ipari termékek, ill. egyéb fontos szállítmányok elmaradoztak. Az ipari üzemeket, sajnos elhamarkodottan hadiüzemekké alakították át. A közlekedés, elsősorban a létfontosságú ipari termékek hiánya miatt csődöt mondott. A frontokon szolgáló katonák élelem, ruházat és lőszer nélkül maradtak. A civil lakosság körében éhínség pusztított. A cár személyes jelenlétével igyekezett lelket önteni elkeseredett, megalázott népébe. Eközben újabb, komolyabbnál-komolyabb hibákat követett el.

II. Miklós cár felesége német származású volt. Ennél fogva hihetetlen népszerűtlen volt az orosz emberek szemében. Ennek ellenére a cár az ország vezetését átadta feleségének és Lvov hercegnek. A kormány kapkodott, 1916– ban három ideiglenes kormány is váltotta egymást. Egyik népszerűtlenebb, ill. tehetetlenebb volt, mint a másik.

A nyugati fináncarisztokrácia előtt kezdett világossá válni, hogy az I. világháborús tőkehozadék még akkor sem lesz nagy, ha megnyerik a háborút. Új konc után kutattak. Az orosz nép vesztére meg is találták azt. Tőkeéhségüktől, falánkságuktól és mérhetetlen hatalmi vágyuktól hajszolva, szemet vetettek a cári - család kincseire, az orosz nép bányakincseire, valamint az Ukrajnában megtermelt hatalmas gabonakészletekre, Oroszország kenyerére.

Első lépésük az volt, hogy fizetett ügynökeik útján nyílt felforgató tevékenységet folytattak az egyébként joggal elégedetlen hadsereg soraiban. Földosztást, olcsó hitelt, gépeket, jólétet hirdettek az akkor már jó másfél évtizede elégedetlenkedő és a tisztjeiket halálosan gyűlölő parasztkatonáknak. Szökésre, engedetlenségre biztatták őket.

Mindeközben nagyon alantas, sanda szándékkal, jelentős pénzügyi eszközökkel ellátva hazaküldték „Lenint” és „ Trockíjt”.

Ők és társaik, a frontról hazaszökött, elcsigázott, tízmilliós hadsereg azon tagjait heccelték fel II. Miklós cár ellen, akik a leginkább elkeseredettek, leginkább megalázottak voltak.

Leninéket mindvégig a pénzéhes nyugati tőkések bérencei, az alávaló szándékú felbujtók irányították. Az elvetemült, semmitől vissza nem riadó f i n á n c o l i g a r c h i a felbérelte mindazokat a lump elemeket, akik elképesztő magatartásukkal bomlasztották, uszították, ha kellett fegyverrel és pénzzel támogatták, a magukat „vörösöknek” hirdető, hataloméhes egyéneket.

Eközben a kapitalisták, a könnyű zsákmány reményében eredményesen halászgattak a zavarosban. Ennek következménye lett, az Oroszországban és Ukrajnában azelőtt soha nem tapasztalt méretű éhínség. 1921-1922 – ben ötmillió orosz és ukrán halt éhen. Ezt látva, az álgavallér allűrökkel tetszelgő nyugat, - az orosz nép kirablásából származó tőke kicsinyke töredékéből -, segélyszállítmányokat kezdett küldözgetni Oroszországba.

Apám véleménye szerint, a nagy orosz nép tragédiáját az idézte elő, hogy hittek „Leninnek”, majd később Joszif Visszarionovics Dzsugasvilinek, aki „Sztálin” álnéven vált ismertté. Ők ketten 1917–1953 –ig közel 36 éven át voltak hatalmon. Ebül szerzett hatalmukat annyira féltették, hogy folyton a „belső ellenség” rémképe ellen védekeztek. Közel 20 millió honfitársunkat irtották ki. További tízmilliókat internáltattak, vagy hurcoltattak el a Gulágokba.
Nagyon sajnálatos tény az, hogy esztelen hatalomféltésük közben megfeledkeztek az ország vezetéshez elengedhetetlen, rendkívül fontos napi dolgok kezeléséről. Elsősorban arról, hogy hatékonyan védekezzenek a pénzéhes nyugati fináncoligarchia betörésével szemben. A vérszemet kapott, féktelenül elszemtelenedett f i n á n c a r i s z t o k r á c i a, szabadon szőhette népünk ellen, aljas szándékú újabb rablóháborúját.

A hat éven át tartó, II. világháború 55 milliós áldozatának 2/3– a civil volt. A hazánkat négy éven át súlytó oktalan, véres, pusztító háború népeinktől 20 milliós halálos áldozatot követelt.
A háborús évek alatt és azt követően újabb és újabb, kezelhetetlen, pusztító éhínség, fagyhalál, nélkülözés sújtotta, tizedelte meg népeinket.

Oroszország, majd a későbbi Szovjetunió vezetése nem tudta mentesíteni hazánkat az 1914–1990 – ig súlytó több, mint 76 éven át pusztító, külső és belső háborús károk utóhatásaitól.

Egyébként, mint azt Önök is tudják, a II. világháború éppen olyan igazságtalanul zárult, mint ahogyan elkezdődött.

A nyugati imperialista világ villámgyorsan „elfelejtette”, a német fenevadat legyűrő szovjet népet. Megfeledkeztek a közel 20 millió halálos áldozatunkról és azok családtagjairól is. Szinte minden ugyanott folytatódott, ahol a II. világháborút megelőzően abbamaradt.

Sztálin és az Oroszországot vezető adminisztráció először az 1945 július-augusztusban Potsdamban lezajlott béketárgyalások során döbbent rá arra, hogy nem igaz az, amit 27-28 – éven át állandóan sulykoltak a Szovjetunió népeibe. Nem valós az, hogy Oroszországban az un. „belső ellenség” a legveszélyesebb.
Végre Sztálin saját maga is rádöbbent arra, hogy a „belső ellenségnél” sokkal veszélyesebb a feneketlen gyomrú, pénzhajhász fináncoligarchia, ill. az őket irányító fináncarisztokrácia. A napi megélhetési gondokkal küszködő, halálosan elszegényedett, kisemmizett népeink jóformán fel sem ocsúdtak az iszonyú háborús pusztításokból, amikor a Szovjetuniót megbélyegezni szándékozó nyugati hatalmak újból összefogtak ellenünk.

Ez a felismerés ösztönözte Sztálint arra, hogy a CSEKA utódszervezeteként működő NKVD – ből viharos sebességgel ki kelljen neveltetnie egy nagy hatékonysággal működő, - a nyugati világban is jelentős aktivitásra képes -, titkosszolgálati apparátust, azaz a KGB-t.

Ennek létrehozására és hatékony funkcionáltatására, 1949-ben, közvetlenül Sztálintól kapott parancsot, a három idegen nyelven kiválóan beszélő, a két pusztító világháborúban edződött, tábornoki rendfokozatban lévő néhai Apám.

Apám már jó 24 évvel ezelőtt, a legszigorúbban megparancsolta számomra azt, hogy minden erőmmel küzdjek az ellen, hogy a szovjet embereket szolgasorsba taszítsák és Oroszországot újból kirabolják.

Semmiképpen nem kerülhet a fináncoligarchia kezébe a kőolajbázisunk, földgázkészletünk, áramfejlesztő iparágunk, továbbá fontos bányakincseink egyike sem. Hadiiparunk, gyógyszeriparunk, élelmiszeriparunk és a stratégiai fontosságú technológiai iparágaink helyzetéről, jövőjéről később részletesen is szólok még.
Az e pontban megfogalmazott célok realizálását, mind a hét nemzetközi nagyvállalatomnál ugyanaz a személy fogja koordinálni és felügyelni. Ezen feladatok irányítására Kolja tábornokot nevezem ki. Civil beosztása: műszaki- és operatív vezérigazgató-helyettes.
Az Ön civil neve, - amint azt már angol útlevelében is rögzítettem-, Mr. Dr. Alex Knaufel. Munkáját négy irodavezető parancsnok és Viktor ezredes segíti.

2)
Fontos feladatomnak tekintem, hogy a KGB-állományából meggondolatlanul elbocsátott kollégáimon segítsek. Terveim szerint, a hét nemzetközi nagyvállalatomnál, cégenként 5.000– 8.000 főt-, összesen tehát mintegy 42.000 – 45.000 főt szeretnék munkába állítani és folyamatosan foglalkoztatni. Nyugodtan kijelenthetem, hogy ezeknek a főtiszteknek a felkészültsége, tudásszintje, önfegyelmezettsége olyan, hogy ők két–három átlagos civil személy teljesítményét is képesek realizálni. Szeretném megakadályozni azt, hogy ezek a magasan képzett, válogatott főtisztek elkallódjanak, vagy idegen szolgálatba szegődjenek.
Konkrét értesüléseim vannak arról, hogy a CIA, a MOSZAD, az MI5 és más imperialista körök máris hajtóvadászatot folytatnak megszerzésükért. Rossz szándékú, diktátor hajlamú csoportok, hazánk ellen is felhasználhatják volt kollégáink kimagasló képességeit.

A 2) pontban ismertetett célok megvalósítását, mindegyik vállalatom tekintetében feleségemre, Nádja tábornokra bízom. Civil beosztása: általános vezérigazgató-helyettes.
Távollétemben Ő, teljes jogkörrel helyettesit engem, éppen úgy, mint arról korábban, a katonai ügyek tekintetében már rendelkeztem. Nádja tábornok polgári neve: Mrs. Dr. Maria Boergh, ahogyan azt angol útlevelében rögzítettem. Az Ő munkáját öt irodavezető parancsnok segíti.

3)
Meg szeretném teremteni a sziklaszilárd gazdasági alapokat arra, hogy a politikai-, gazdasági-, katonai folyamatokra, mielőbb ügydöntő befolyást gyakorolhassunk. Ebben a témakörben, kérem engedjenek meg egy részletesebb magyarázatot.

Az Apámmal korábban folytatott megbeszéléseket követően arra a szilárd meggyőződésre jutottam, hogy a nagy orosz nép, csak egy öntevékenyen létrehozott, teljes autonómiát élvező államrendszerben élhet nyugodtan. Véleményem szerint a jövőben is szükség lesz egy központi agytrösztre, valahogyan úgy, mint pl. az USA- ban. A napjainkban még éppen létező, szétesőben lévő államformának, vagyis a Szovjetunió erőszakos fenntartásának, hosszú távon nincs jövője. A Szovjetunió szétesése megkezdődött, a hatalmas ország hamarosan szét fog hullani. A különböző nemzetiségű népek ki fogják követelni autonómiájukat. Jogilag és gazdaságilag egymástól független, demokratikus berendezkedésű államok fognak megalakulni. Ez a forradalmi változás, mind gazdaságilag, mind katonailag, súlyosan meg fogja rázkódtatni a Szovjetuniót. Már most prognosztizálható az, hogy katon
apolitikailag, stratégiailag még a gazdasági jellegű bajoknál is sokkal komolyabb gondjaink lesznek.

Elképesztően naivnak tartom azt a lépést, hogy a KGB-t éppen most, egy vérzivataros idő kezdetén zilálták szét.

Kérem gondoljanak bele annak beláthatatlan következményeibe, ha pl. modern, stratégiai fontosságú fegyvereinkhez, terroristák, diktátorok, vagy más nem kontrollálható elemek is hozzájutnak.
Szeretnék optimista maradni, legalábbis abban a tekintetben, hogy még nincs minden veszve. Azt hiszem azonban, hogy semmi túlzás nincs annak tényszerű megállapításában, hogy a 24. órában járunk.

Ebben a szituációban, a belpolitikai változásokra gyakorolt külső hatások közül egyetlen járható utat látok. Ez egy intenzív pénzügyi- gazdasági és informatív befolyás megteremtése a világban.

Ebből a rendező elvből következik legsürgetőbb feladatunk. Ez a gyakorlatban úgy fogalmazható meg, hogy a hét nemzetközi nagyvállalatomnak, szerte a világban, olyan pénzügyi befolyásra kell
szert tennie, hogy velük sem magánszemélyek, sem gazdasági társaságok ne legyenek képesek eredményesen versenyezni. Nekünk kell áttörhetetlen gátat vetnünk a globalizálódó amerikai-, angolszász-, izraeli-, holland-, francia-, német-, japán-, „fél-kínai” nagytőke előretörése, térnyerése elé.

A 3) pontban foglalt feladatok megvalósítását Alla tábornokra bízom. A mai naptól kinevezem Önt: gazdasági- vezérigazgató-helyettesnek. Ön felügyeli és irányítja a hét nemzetközi nagyvállalatomnál a gazdasági- és pénzügyeket. Polgári neve: Mrs. Dr. Klara Knaufel. A továbbiakban is úgy álcázzuk Önt mint korábban. Ön papíron Mr. Dr. Alex Knaufel felesége. Ön is angol állampolgár. Szerteágazó, rendkívül felelősségteljes munkáját, négy irodavezető parancsnok segíti.

Időközben a KGST és a Varsói Szerződés széthullott, darabjaira tört

A Marsall tisztában volt azzal, hogy az 1956-os magyar forradalmi események, valamint az 1960- as évek végén zajló csehszlovák és a lengyel kiugrási törekvések nem múlnak el nyomtalanul.

Biztos volt abban is, hogy a két német állam előbb, vagy utóbb újra egyesülni fog. Ebből kifolyólag stratégiai lépéseit úgy tervezte meg, hogy a nagy változások bekövetkezése előtti éveket a „tűzhöz legközelebb eső” Ausztria fővárosában töltse.

Még Őt is meglepte az a rendkívül intenzív tőkeaktivitás, amely abban az időszakban már a KGST- tagországok felé irányult. A világ vezető nagyvállalatai által mozgatott bankvilág, egyre jelentősebb kedvezményeket adott mindazoknak, akik a bécsi ipari övezetbe telepítették leányvállalataikat, vagy raktárbázisaikat.

A Marsall kérésére Moszkva széles körben deklarálta, hogy a KGST- országokban nem dolgozik a KGB. A valóságban ennek éppen az ellenkezője volt igaz. Csakhogy a KGB- ügynökök olyan kitűnően voltak álcázva, hogy valódi kilétükről csak a Marsall és felesége, Nádja tudott. A KGST- országok párt- és államvezetésébe beépült KGB- főtisztek döntő többsége, akkoriban már olyan tekintélyt vívott ki magának, melynek birtokában képesek voltak konkrétan is irányítani a döntéshozókat.

A bécsi főhadiszállás elfoglalását követő egy héten belül, a Marsall szigorú parancsot adott főtisztjeinek arra, hogy a KGST- országokat érintő hírszerző tevékenységük aktivitását folyamatosan fokozzák. A korábbi heti jelentések helyett, kétnaponként kért információkat tőlük.

Az információs anyagok tartalmi tényezőire vonatkozóan, a Marsall heti rendszerességgel, újabb és újabb utasításokat adott ki. Ezek az utasítások egy nagyon jól átgondolt, perspektivikus rendszert alkottak. A zseniálisan összeállított rendszerelmélet középpontjába a forradalmi változásokra gyakorolt hatás került. Ez a napi gyakorlatban azt eredményezte, hogy a párt- és államvezetésbe beépült főtisztek képesek voltak elérni azt, hogy a KGST- tagállamokban készülő demokratikus változások homlokterében, a Marsall életfilozófiája álljon.

Az Európát súlytó, 1986. április 26 - án bekövetkezett csernobili atomkatasztrófa eltitkolásának sanda szándéka megmutatta a „szocialista típusú gondolkodásmód” tarthatatlanságát. Az Ukrajnát, Oroszországot és Észak-Európát különlegesen súlytó reaktor robbanás súlyos sugárszennyezést okozott. Ez a kezelhetetlen helyzet, tovább fokozta a szovjetellenességet.

Hirtelen újból fellángoltak a belső elégedetlenségek is. A KGST- államokban működő hatalom begyepesedett agyú birtokosai leváltásokkal, internálásokkal, ártatlan emberek börtönbe juttatásával próbáltak újabb és újabb félelmet kelteni, a sorsuk jobbításáért szót emelők között.

Az egyre erősödő belső feszültség politikai támadások kereszttüzébe sodorta az abban az időben már „peresztrojkát”, „uszkorényiját” és „glasznosztyot” hirdető kommunista vezetést. Közben a súlyos gazdasági jellegű gondok is állandósultak.

A KGST- országok kilátástalanul eladósodtak a nyugati bankok felé. Az évtizedeken át tartó pazarló, hozzáértés helyett erőszakkal irányított államháztartás óriási pénzösszegeket emésztett fel. A szűklátókörű vezetők által irányított, rosszul vezetett országok nemzeti bankjai, már az éves hitelkamatokat sem tudták határidőre visszafizetni. Hiteltartozásaikat, ill. a törlesztő részleteket, uzsorakamatért kellett prolongálniuk.

A Világbank és az IMF megkezdte az újabb hitelfolyósítások beszüntetését. A KGST- országok vezetése arra kényszerült, hogy a csődhelyzet elkerülése érdekében, a nemzetközi tőkepiacról vegyen fel hitelt. Ezt a pénzforrást is beszűkítette azonban az egyre növekvő kamatteher és a nyugati bankok rendkívül szigorú feltételrendszere.

A kommunista párt- és államvezetésnek szembesülnie kellett egy kezelhetetlenné vált gazdasági állapottal. A KGST- országok lakossága kilátástalanul elszegényedett. Ez az elképesztő gazdasági- és politikai állapot egycsapásra romba döntötte a „szocialista világrendszer felsőbbrendűségéről” hirdetett, egyébként mindvégig hazug propagandát. A tarthatatlan helyzet miatt, a különböző népek és nemzetek egyre erőteljesebben hallatták hangjukat sorsuk jobbítása érdekében.

A Marsall elérkezettnek látta az időt arra, hogy a forradalmi jelleget öltő változásokra jelentős befolyást gyakoroljon. Parancsba adta a KGST- országok felső vezetésébe beépült ügynökeinek; mérjék fel azt, hogy a nyugattal szemben fennálló államadósság az egyes államok számára mennyire vált kezelhetetlen tényezővé?

Ezzel párhuzamosan, a Marsalltól kapott titkos parancs értelmében folyamatosan fokozni kellett a pszichikai nyomást. Egyre több olyan tartalmú statisztikát csempésztek be a KGST- országok sajtótermékeibe, melyek elemzése egyértelműen bizonyította, hogy a magánkézben lévő nyugati gazdaság lényegesen életképesebb, mint az erőszakkal létrehozott- és fegyveres erővel fenntartott szocialista típusú, kollektív tulajdonban lévő gazdaság.

A rendkívül éleslátású Marsall már 1986 nyarán önkritikusan megállapította, hogy jelentős késésben van a feneketlen gyomrú fináncarisztokrácia előrenyomulásával szemben. Tisztában volt azonban saját erejével is.
A KGB- Bécsi Főhadiszállásának elfoglalását követő, alig egy hónap multával, - hűséges csapatának köszönhetően,- be tudott kapcsolódni a KGST- országokban készülő, demokratikus változások konkrét előkészítésébe.

Stratégiai lépéseit három részre osztotta. Első fázisba sorolta a terep előkészítését. Ennek lényege az volt, hogy keresnie kellett és talált is egy olyan embercsoportot, akiket különösebb lelkiismeret furdalás nélkül be tudott küldeni az első tűzvonalba. Ezek a külföldön élő emigránsok voltak. Elsősorban az USA– ba, Angliába, Franciaországba, Németországba, Svájcba, Olaszországba menekült emberek közül választatta ki azokat, akik stratégiai céljainak leginkább megfeleltek. A kifogástalanul működő főtiszti karából kiválogatta azokat a személyeket, akik képesek voltak befolyást gyakorolni az emigrációban működő, nemzeti töltetű médiára. A híradásokban egyre többször került szóba, az „anyaország segélykiáltása”. Az állandó honvágytól szenvedő embercsoportoknak, neves személyiségek írtak szenvedélyes hangvételű, szívhez szóló újságcikkek
et, miközben nagy formátumú előadásokat is tartottak.

Az emigrációból beszervezett embercsoport tagjai, egyre gyakrabban látogattak el „óhazájukba”. Az egyre fokozódó manipulálás következtében, folyamatosan nőtt az emigráns aktivitás. Mesébe illő dolgokat kezdtek terjeszteni saját vagyoni helyzetükről, ill. az „újhazában” elérhető óriási lehetőségekről.
A II. világháborút követő évtizedek során kisemmizett, elképesztően elszegényedett tömeg szinte falta szavaikat. Az „újhazából” érkezők, előadásuk hitelességét alátámasztandó, értékesnek tűnő ajándékokkal, lepték meg kiszemelt áldozataikat. Ennek folytán, az első forradalmi lépések megtételére kiválasztott emigrációsokkal a Marsall elérte célját. Azt a célt, amely a párt-állami vagyon áron alul történő megszerzését tűzte ki célul.

A KGST- tagországok párt- és államvezetésébe beépült ügynökök újabb parancsot kaptak a Marsalltól.

Ennek az volt a lényege, hogy a magas beosztású vezetőkből ki kellett válogatni azokat, akiket a legkönnyebben meg lehetett venni. Olyan nagy volt a kínálat, hogy ezt a parancsot játszva teljesítették a magasan kiképzett KGB főtisztek. Az „új kiválasztottakat”, egy körültekintően megszervezett „demokratikus változásokat sürgető” csoportba terelték össze. Az új demokraták csoportosulásait irányító főtisztek gondosan ügyeltek arra, hogy olyan személyek találjanak egymásra, akiket hajtott a hatalomvágy és kellőképpen feltüzelte őket a gyors meggazdagodás közelinek tűnő lehetősége.
A „gondos műhelymunka” eredményeként összeállt egy olyan antiszociális társaság, akiket kitűnően lehetett manipulálni.

A szocialista párt-állami vezetés egyik rákfenéje éppen abban nyilvánult meg, hogy a kommunista fővezető által kiválasztott 300 – 500, un. megbízható „főelvtárs” tagja volt az országot irányító 6–7 „demokratikusan megválasztottaknak kikiáltott” vezető csúcsszervezeteknek. Ezek a negatív töltetű egyének többségükben olyan korlátoltak voltak, hogy akkor amikor havi rendszerességgel 6–7 helyről is megkapták a fizetésüket és félévente a jutalmukat, eszükbe sem jutott az, hogy valójában nagyon olcsón megvették őket. Ők igen alaposan meg lettek tévesztve. Abban a tévhitben ringatták őket, ( a korlátoltabbak önmagukat és környezetüket is úgy látták!); - annak ellenére, hogy iskolázatlanok, mégis nagyon rátermettek az államvezetésre, mivel olyan „emberi és un. káder kvalitásokkal rendelkeznek, hogy a kommunista párt- és a szocialista társadalom nem képe
s nélkülözni őket.

Ennek az alantas szándékkal összehozott stábnak az volt a feladata, hogy a kommunista párt- és államvezetésben, a szakszervezeti vezetésben, az országgyűlésben, a megyei- és járási vezetésben, valamint a vállalatirányításban minden egyes előterjesztést „egyhangúlag!” megszavazzanak. A népnyúzó, kommunista hatalom számára csak ez az egy dolog volt fontos!

A Marsall aktuális parancsa értelmében, az előbb említett „főelvtársak” közül kellett kiválasztani országonként tizenöt - húsz főt.

Az „új kiválasztottak” ígéretet kaptak arra, hogy mindenféle támadástól megvédik őket. Biztatást kaptak arra vonatkozóan is, hogy ők lesznek majd az új demokratikus pártoknak- és a demokratikusan megválasztott államapparátusnak a vezetői.

Az ebül megszerzett kommunista hatalmukat folyton féltő, az un. erkölcsi- és politikai bukástól állandóan rettegő egyéneket könnyű volt manipulálni egy olyan ígérettel, amely a hatalmuk átmentését garantálta. Reményteljes álmaik megvalósulásában bízva, vakon engedelmeskedtek az őket jól felépített, manipulatív szándékkal, a háttérből irányító, kitűnően álcázott KGB- ügynököknek!

A Marsall szigorú parancsba adta, hogy az „új kiválasztottakat” különösebb ceremónia nélkül, mintegy véletlen szerűen hozzák össze, az emigrációból beszervezett, akkorra már magas tekintéllyel felruházott hangadókkal. Az emigrációból az „óhazába” érkezők létszáma nem volt korlátozva. A sajtóorgánumok kezdték ontani a kecsegtető lehetőségekről szóló híreket. A szerencselovagok hamar szimatot kaptak. Viszonylag gyorsan jutott el a tudatukig az, hogy a volt KGST- országok „demokratikus átalakulása” felér egy újkori aranybánya megnyitásával.

Az 1985–1988 -as évek „demokratikus hozadéka” az lett, hogy a külhonból érkező, „nagy tőkebefektetéseket” ígérgető „hazafiak”, rendre magukkal hozták, az őket is sikeresen megtévesztő, önmagukat tehetős „befektetőként” emlegető ismerőseiket.

Mindebből egy átláthatatlan, kezelhetetlen, elképesztő kavarodás keletkezett.

Az első hullámban hazaérkező „üzleti befektetők” többsége, szerencselovag volt, valós tőkeháttér nélkül. Ezek a gyors meggazdagodás vágyától hajtva, mohóságukat leplezve, sikeresen közeledtek a KGST- országokban működő nagyobb vállalatokhoz és bankokhoz. A kommunista vállaltvezetők kapva-kaptak a felkínált, hazug ígéreteken. Ez utóbbiaknak esett áldozatul, a szerencsétlen sorsú KGST- országok leszegényített, minden vagyonából kifosztott lakossága.

A fináncoligarchia számára újból megnyíltak a KGST- országok kapui. Néhány évtizedet kellett csak várakozniuk és máris újból lehetett a zavarosban halászni.

A Marsall által kidolgozott terv második fázisa akkor vette kezdetét, amikor Lengyelországban a „szolidaritás” jelentős erkölcsi sikereket ért el. A szocialista tábor vasfüggönnyel lezárt falán, hirtelen egy jókora rés keletkezett. Ezen a „nyiladékon” nem volt nehéz behatolni, a korábban áttörhetetlennek kikiáltott kommunista holdudvarba. A lengyel forradalmárok népszerűsége, tekintélye, hihetetlen mértékben megnőtt a világban. Az íratlan tekintélylistán Őket követték a magyarok, majd a csehek- és a szlovákok, később a románok és a bolgárok. Titkos tárgyalások kezdődtek a két német állam újraegyesítéséről.

A Marsall ennek a folyamatnak mindvégig aktív szereplője volt. Az ő szándéka akkoriban az volt, hogy valamennyi KGST- országban, ügydöntő befolyásra tudjon szert tenni.

A sokoldalú helyzetelemzésből, a Marsall azt a következtetést vonta le, hogy fő csapásirányát Magyarország felé kell irányítania.

A magyaroknál rendelkezésére állt már egy olyan stáb, amely egyrészről az anyaországban magas pozíciót betöltő személyekből, másrészt a korábban főként Ausztriába disszidált egyénekből állt.

A magyar ügyeket Mihail alezredes, a Marsall egyik rendkívüli képességű embere irányította. Őt a Marsall, a müncheni nemzetközi nagyvállalatától, nyugatnémet állampolgárnak álcázva, 1979. október végén vezényelte át Magyarországra.
Álneve, Hr. Dr. Josef Kraizer volt. A Marsall egy fényűzően berendezett, a Rózsadomb egyik előkelő negyedében fekvő villát vásárolt az alezredes számára. Ez az exclusív, panorámás villa dukált, a „kemény valutát hozó”, nagy nyugat-német élelmiszer importőr ügynökként bemutatkozó üzletembernek. A rendkívül jóképű, megnyerő modorú, magyarul is jól beszélő, 35 éves alezredes, egy csillogó, villogó piros Mercédesszel járta az országot.

Az átvezénylés előtt a Marsall részletes eligazítást tartott Mihail alezredesnek. Egyebek mellett feltárta előtte az évi 2,5 - 2,6 milliárd USD exportbevételt hozó, magyar élelmiszerexportra vonatkozó síbolás sorozatot is.

A párt- állami vezetés által elhatározott, nagyon rossz döntés értelmében, az exportot is és az importot is un. kötött pályára kényszerítették.
A fogalmat közelebbről megvilágítva; - ez azt jelentette, hogy pl. az élelmiszer exportot, amely akkoriban az ország keményvaluta bevételének döntő többségét hozta-, az erre a célra alapított, un. szakosított külkereskedelmi nagyvállalatok kizárólagos jogkörrel tartották kezükben. Jellemzően, a cégek többsége, - mondvacsinált-, állandó eladási gondokkal küszködött.

„Hr. Dr. Kraizer” a magyar exportőr cégeknek azt ajánlotta, hogy 30 napon belül fizető vevőket tud hozni. Gyakorlott vevőket megszégyenítő gyorsasággal építette ki kapcsolatait az exportbonyolító vállalatokkal. Az eladóként szereplő magyar export-import vállalatoktól tíz százalék ügynöki jutalékot kért mindazon termékekre, melyeket nyugati nagykereskedő cégekkel Ő vásároltatott meg.

Azt ígérte, hogy ezért a jutalékkulcsért megelőlegezi a piackutatás költségeit. És valóban, közreműködésével csakhamar sikeres exportüzleteket kötöttek a magyar cégek. Az élelmiszerexport főként Németországba, Olaszországba, Franciaországba, Angliába és Ausztriába irányult. Természetesen nem kell külön kihangsúlyozzam, hogy a külföldi vevők, a Marsall tulajdonában lévő, Müncheni és Római székhelyű nemzetközi nagyvállalatok, ill. ezek érdekeltségei voltak!

Mint említettem, a Hr. Dr. Kraizer által hozott vevők 30 napos fizetési határidőt vállaltak. Ezek a vevők, az exportőr cég által kiállított számlákat, késedelem és reklamáció nélkül, szállítmányonként kiegyenlíttették.

Ezen utóbb körvonalazott üzletmenet a hetvenes évek végén, nagyon nagy kuriózumnak számított Magyarországon.

Hr. Dr. Kraizer magyarországi ténykedésének megkezdése előtt, a „magyar specialitás” az volt, hogy a nyugati- exportra, a keményvaluta bevételre folytonosan éhező magyar gazdaság, a kizárólagos jogosítvánnyal rendelkező exportőr cégek, egyéb lehetőségek híján, azt színlelték, hogy ők rákényszerültek arra, hogy un. k ö z v e t í t ő k ö n keresztül dolgozzanak. A tényleges tőke- és piaci háttér nélkül működő „közvetítők és bonyolítók” a legtöbb esetben

k ö z b e is s z á m l á z t a k.

Ez az exportbonyolítási megoldás a gyakorlatban azt jelentette, hogy a termelő és a vevő közé beékelődött három illegális vámszedő.

Ezek egyike a kizárólagossággal bíró, magyar exportőr cég volt, amely állam volt az államban!

Elképesztő extra jogokat élveztek. Ez a cég, a termelőtől un. bizományosi szerződés keretében vásárolta meg az árút. Csupán arra vállalkozott, hogy vevőt keres és azt vállalta, hogy az árú értékének beérkezését követően 30–45 napon belül fizet a termelőnek. A kizárólagos joggal bonyolító külkereskedelmi cégnek az exportjutaléka 7–25 % között változott.

A másik vámszedő, a magát „vevőnek” bemutató, közbeszámlázó

„k ü l f ö l d i”

közvetítő volt. Ez a szereplő adás-vételi szerződést kötött az akkoriban kizárólagos jogosítvánnyal rendelkező, magyar exportőr céggel. Az export- import szerződésben versenyképes árat és 45 - 90 napos fix fizetési határidőt ajánlott meg.

A közbeszámlázó „vevőnek” volt egy-két alibi cége, amely legtöbb esetben egy hangzatos nevet viselt, mint pl.

„LEBENSMITTEL BALATIN AG.”

A tőkeháttér nélkül működő alibi cég tulajdonosa vevő szerepkörben járt el, s ily módon igyekezett legalizálni az általa kreált, roppant alantas ügyletet. A külkereskedelmi szerződést aláíró felek, a szerződésben kikötött alacsony vételárat versenyképes árnak kiáltották ki. A napilapok hatalmas győzelmi himnuszokat zengedeztek, a sikeres exportügyletekről. Ténylegesen; a „vevő” a korrekt piaci ár alatt, 20-30 % -al olcsóbban kapta meg, a kiváló minőségű magyar árut.

A vámszedők harmadik csoportját, a külkereskedelmi ügyleteket kizárólagos joggal bonyolító magyar cégek

Ü z l e t k ö t ő i és az ő k ö z v e t l e n f e l e t t e s e i k

voltak.

Ezek az egyének még azt is el tudták elintézni, hogy a termelőket képviselő vezetőket arra kötelezzék, hogy a külkereskedelmi minisztertől előzetes írásos tárgyalási engedélyt kelljen kérniük ahhoz, hogy a „k ü l f ö l d i - ü g y f é l l e l” beszélhessenek. Ezeknek az engedélykérelmeknek a 75-80 %- át arra való hivatkozással utasították el, hogy a kérelmezett tárgyalások megzavarnák a külföldi vevővel folyó harmonikus üzletmenetet.

A vámszedők 3. csoportjába tartozó egyéneket busásan megjutalmazták a közvetítő-közbeszámlázó - „vevők” és az un. „kimagasló exportsikereikért”, az őket alkalmazó, - a magyar exportot kizárólagos joggal bonyolító -, külkereskedelmi vállalatok vezetői is.

Megtehették, mivel a fenti elképesztő síbolásokon túl, a magyar nép által véres verejtékkel megtermelt áruértékesítésnek az ellenőrzési- és érdekképviseleti rendszerét, - talán nem is véletlenül! -, szakmailag felkészületlen, sunyi, jellemtelen egyénekre bízták.

A kommunista módszerrel kiválogatott, iskolázatlan „téeszelnököket” könnyű volt az orruknál fogva vezetni. Ezek az egyének, sajnálatos módon, részesei voltak a kommunista hatalomnak, ezért évtizedeken át elmozdíthatatlanoknak bizonyultak. A pökhendi, tudatlan téeszelnök nem győzött dicsekedni azzal, hogy ő mennyi gabonát adott el exportra.

A napi gyakorlattá vált elképesztő „síbolás sorozatnak” az volt az egyik, igen sajnálatos módon, - nagyon hatékonynak bizonyuló módszere-, hogy a „vevő”, a külföldre kivitt magyar áruszállítmányok minőségét rendre megreklamálta.

Ezzel elérte azt, hogy jogi szankciók nélkül hosszabbíthatta meg az általa szerződésben vállalt fizetési határidőt. A gyakorlatban alkalmazott „akkreditív”- es fizetési mód, a minőségi reklamáció következtében, - a magyar fél egyoldalú kockázatára-, meghiúsult.

Természetesen azt mondanom sem kell a T. Olvasónak, hogy ez utóbbiak terhét is a magyar nép nyakába varrták, azt állítva, hogy az általuk termelt termékek minőségét a „külföldi vevő” megkifogásolta.

Talán azt sem kell kihangsúlyozzam, hogy az „export-import szerződésben” vállalt 45-90 napos fizetési határidő már eleve előkelő helyzetbe hozta a „vevőt”, hiszen a nyugati üzleti szférában 8–10 napon belül kiegyenlítették a tőle megvásárolt árú ellenértékét.

A közbeszámlázó–bonyolító– „vevő” által, színlelt reklamációkkal legalizált, aljas eljárás, a köztörvényes bűnözés körébe sorolható csalássorozatként, zavartalanul működött.

Csakhogy ez a jól szervezett bűnszövetkezet büntetlenséget élvezett. Ez a körmönfont állapot, az ügyeskedők népes tábora számára tette lehetővé azt, hogy a magyar nép pénzét, hosszú hónapokon keresztül, büntetlenül használják.

Ezen a módon, a magyar nép kirablása intézményesített formában, évtizedeken át, gátlástalanul- és teljesen zavartalanul folyhatott.

Amikor a „vevő” a sok-sok könyörgést követően végre hajlandó volt kiegyenlíteni a számlát, azt csakis egy újabb 10–25 %-os „minőségromlás” miatt indokoltnak kimondott árengedmény kicsikarását követően tette meg. Eközben még azt is eljátszotta, hogy ő gyakorolt kegyet, mivel csakis ő volt képes továbbadni a „minőséghibás”, eladhatatlannak kikiáltott magyar árun.

A „vitás” szállítmány „minőségproblémáját”, a szolgálati útlevéllel utazgató, szinte állandóan külföldön tartózkodó magyar „üzletkötő”, a „vevő” által fizetett elegáns szállodában, aláírásával igazolta.

A megreklamált árút nem kellett látnia, hiszen nagyon jól tudta, hogy a reklamáció egyáltalán nem jogos. Az üzletkötő az „igazolásért”, a „vevőtől” busás összegű jutalékot kapott.

Vállalatánál, az exportot kizárólagos joggal bonyolító, export-import vállalatnál, az „üzletkötő” dicséretben és jutalomban részesült azért, mert sikerült eladnia a „minőséghibásnak” kikiáltott árukészletet.

Amint láthatják, a közbeszámlázó –bonyolító –„vevő” úgy rövidítette meg a magyar termelőket, ill. a röghöz kötött, szerencsétlen sorsú magyar népet, ahogyan csak akarta.

Mindeközben a vágóhidak, konzervgyárak, hűtőházak és a termelőgazdaságok, - természetesen kényszerűségből-, türelmesen vártak a pénzükre. Arra az időre, - amíg ők „hitelezni kényszerültek” a közbeszámlázó –bonyolító –„vevőnek”-, a Magyar Nemzeti Bank, drága kamatterhekkel folyósított hitelt részükre.

Az exportra kiküldött magyar árúnak a vételárát a következő láncolaton át fizették ki a termelőgazdaságnak:

- a nyugati világban működő tényleges vevő, 8-10 napon belül kifizette a vételárat a közbe számlázó- bonyolító, mondva csinált „vevőnek”. Ez a „vevő” 45-180 napon belül kifizette az általa redukált vételárat az exportot kizárólagos joggal bonyolító külkereskedelmi vállalatnak.

- Amikor az exportot kizárólagos jogkörrel bonyolító külkereskedelmi vállalathoz megérkezett a pénz, ők 30-60 napon belül kifizették a redukált- és a vállalat jutalékkulcsával lecsökkentett vételárat, a velük szerződéses kapcsolatban lévő vágóhidaknak, konzervgyáraknak, hűtőházaknak.

- Amint az exportot kizárólagos joggal bonyolító külkereskedelmi vállalatoktól a hűtőházak, vágóhidak, konzervgyárak megkapták a pénzüket, ezt követően 15-30 napon belül kifizették a redukált- és a saját jutalékkulcsukkal lecsökkentett „vételárat” a termelő gazdaságoknak.

Ennek a jelzőkkel eléggé nem illethető bűncselekmény sorozatoknak a következményeként, elsősorban a magyar élelmiszergazdaság, valamint a vidék cca. 6,5 - 7 millió fős lakossága, elképesztő módon elszegényedett. Ez a gátlástalanul elkövetett csalássorozat, a legóvatosabb becslések szerint is, évi 35 - 40 %-os exportbevétel kieséssel és elképesztő nagyságrendű kamatterhekkel károsította meg a magyar gazdaságot. (Abban az időben úgy hívták: „népgazdaság”.)

Az 1967– 1989 – ig lezajlott, élelmiszer exportnak aligha nevezhető síbolás sorozat, 22 év leforgása alatt, legalább 20-22 milliárd USD kárt, semmivel nem indokolható bevétel kiesést és teljesen indokolatlan kamatkiadásokat idézett elő. Ennek terheit a magyar nép véres verejtékkel viselte, viseli, nap, mint nap nyögi mind a mai napig.

Nagyrészt a fenti ügyletek következményeként, a Magyar Nemzeti Bank, - akkoriban magas rangot viselő vezetői, - a nyugati világ bankjaiban-, uzsorakamatokat ígérve kilincseltek, keményvalutában felvehető hitellehetőségekért.

A sikeres külföldi hitelfelvételt, vagyis az ország és a magyar nép kilátástalan eladósodását, győzelmi mámorban ünnepelte a kommunista párt- és államvezetés.

A rendszerváltás előtti utolsó kommunista miniszterelnök, 1989 december közepén, drámai előadásban jelentette be, - az akkor még túlnyomó többségében kommunista módszerekkel kijelölt „országgyűlési képviselőknek”-, a következőket:

…”Én is csak tegnap tudtam meg, hogy a Magyar Állam külföldi államadósság állományára vonatkozó számadatokat, évtizedek óta kozmetikázzák”…

Természetesen ez a „kozmetikázásnak” titulált eljárás is nagyon nagy baj volt, de az álszemérmesen felfedett porhintés mégis kisebb kárt okozott annál, mint amit a fentebb körülírt katasztrofális csalássorozat jelentett az egyébként is sok tehertől szenvedő, szerencsétlen sorsú magyar népnek.

Amikor a Hr. Dr. Josef Kraizer neve alatt futó magyar exportüzletek után rendre teljesültek a 30 napos határidőre történő fizetések, a kisstílű magyar üzletkötők és a belőlük élő közvetítő – közbeszámlázó –„vevők” aggódni kezdtek. Féltették a koncot és féltek a lelepleződéstől.

Várható lebukásukat megelőzendő, szerették volna kiszorítani a „konszolidált piacot felborítani” látszó Hr. Dr. Kraizert.

Ez majdnem sikerült is nekik, hiszen ezek az ügyeskedők, az évtizedeken át zavartalanul folyó aljas üzelmek során, a magyar nép vérét, verítékét véve, alaposan megtollasodtak. A kéz–kezet mos aljas elvű kapcsolatok eszközrendszerei működésbe léptek.

A támadás egészen furcsa formákat öltött.

Néhány, önmagát „vérbeli külkereskedőnek” nevező egyénnek az a „nagyformátumú” ötlete támadt, hogy azt kell mondani Hr. Dr. Kraizernek; - „nincsen eladó árú, már mindent eladtunk”.

Mindeközben a hűtőházak majd szét repedtek a túlzsúfoltságtól, s a felhalmozott, eladatlan árutermékektől. A vágóhidakról, konzervgyárakból érkező árút a hűtőházak nem tudták fogadni. A vágóhíd és a konzervgyár viszont nem tudta fogadni a termelőtől a kész árutermékeket. A rengeteg ráfordítással megtermelt vágóállat egy jó része elpusztult, a konzerv alapanyag túlérett, elrohadt.

Mindez nem számított azoknak, akik tervbe vették, hogy kiszorítják a piacról a tisztességesen fizető Hr. Dr. Kraizert. Nekik semmi nem volt drága, elvégre nem az ő zsebük bánta, ezt az alantas összejátszást.

Az élelmiszersíbolásokba bekapcsolódó un. fővezetők, a hűtőházak vezetőinek szigorúan megtiltották, hogy az árukészletekre vonatkozóan bárkinek felvilágosítást adjanak. A nagyhatalmú Bidicsonyó Anti okkal, ok nélkül, széltében, hosszában fenyegetődzött azzal, hogy mennyire a „f…ra fog lépni mindazoknak, akik ki mernek p…ni a sorból”.

Csakhogy Mihail alezredest nem olyan fából faragták, akinek be lehetett adagolni ezt a maszlagot. A külkereskedelmi cégektől rendre írásbeli választ kért vevői megkeresésének elutasítására. Az „áruhiány miatt elutasítva” tárgyú levelek megérkeztek hozzá.

Ekkor leendő apósának testvérét, a …minisztert megkérte arra, hogy azonnali hatállyal rendelje el az összes magyar hűtőház biztonságtechnikai felülvizsgálatát.
A felülvizsgálatnak elsősorban a „túlzsúfoltság állapotára” és az ebből eredő veszélyforrások feltárására kellett kicsúcsosodnia.

A pontos készletjelentések 3 napon belül már az alezredes kezében voltak!

Az eladatlan készletekről szóló, összesített adatokat Hr. Dr. Kraizer a Főtitkár-helyettes elé tárta. Mellékelte a külkereskedelmi vállalatoktól kapott, - árukészlet hiányra hivatkozó-, elutasító leveleket is.

Készített egy elmés kimutatást arról, hogy az indokolatlan elutasítások miatt, mennyi „keményvaluta” bevételtől esett el Magyarország, ill. milyen károk származtak a konzervgyárakban, vágóhidakon és a termelőgazdaságokban. A kimutatásban az szerepelt, hogy a közel fél éven át tartó manipuláció sorozatnak az összes vesztesége: 1,4 millió USD volt.

A Főtitkár-helyettes felháborítónak tartotta, a valós árukészletekről szóló titkolódzást. Azonnali intézkedésének köszönhetően, Hr. Dr. Kraizernek szabad bejárása lett, valamennyi vágóhídra, konzervgyárba, hűtőházba és a Gabonakülker. Vállalathoz is.

Ám a telhetetlen gyomrú sakálok, az egyszer megszerzett koncot csak nem akarták elengedni.

Az alaposan megtollasodott, folyton a nyugati országokban lófráló, értékes Rózsa- dombi házaikkal, a nagy értékű balatoni nyaralókkal és luxuskocsikkal jövő- menő „külkereskedelmi üzletkötők” és feletteseik álompartinak számítottak. Helyzetükkel ez esetben is súlyosan visszaélve, azt tették, hogy az un. „élelmesebbek” elváltak megunt férjüktől, ill. feleségüktől, majd újraházasodtak.

Magas rangú párt-állami kötődésű egyénekkel, vagy azok rokonságával léptek házasságra.

Az újdonsült külkereskedelmi berkekbe bekerült magas rangú összeköttetést élvevő hölgyek és urak, meg-meg ajándékozgatták saját feletteseiket az akkoriban igencsak ritkaság számba menő napóleon konyakokkal, márkás cigarettákkal és egyéb „nyugatról származó”, valóban értékes műszaki cikkekkel. Ennek az lett a „hozadéka”, hogy a külkereskedelmi üzletkötő feleségeknek, vagy férjeknek csupán egy szavukba került és az un. illetékesek máris kézbe kapták a „hurkozó kötelet”.

Csakhogy nem számoltak a láthatatlan, nagyhatalmú Marsallal, aki a lehető leghatározottabban közbelépett.

A nyugati elegáns szállodákba beépült ügynökeinek parancsot adott arra, hogy a magukat „külkereskedelmi-üzletkötő igazgatónak” - nak tituláló, főúri allűröket megjátszó, erkölcsileg lezüllött csalókat alaposan leckéztessék meg. Ez az „igen alapos kezelés” meglehetősen jól sikerült!
(L: II. kötet.)

Hr. Dr. Kraizer neve rövid időn belül, az egyik legismertebben csengő, kiváló márkanév lett a magyar exportőr vállalatoknál és az élelmiszergyártó üzemekben. A jobb érzésű, hivatásukkal is törődő emberek között gyorsan népszerűvé vált, a rendkívül barátságos és gavallér fiatalember. Ő volt a legendás hírű, sokat emlegetett „Jozef”.

Az is Jozef malmára hajtotta a vizet, hogy a nem csupán pénzre, hanem tényleges sikerekre áhítozó, magyar „külkereskedelmi üzletkötők” közül, - főként a „láthatatlan kéztől” származó súlyos fenyítéseket követően-, egyre többen lódították azt, hogy „ők szinte nem is tudják, hogy mennyi ideje, de legalábbis évtizedek óta ismerik már Jozefet”.

Egyre többen akadtak olyanok is, akik azzal kezdtek dicsekedni, hogy „ők fedezték fel, ők csalogatták Magyarországra Jozefet”.

Az egyszer már elhangzott hazugság a későbbiek során egészen jól tartotta magát. Azt már senkinek sem volt érdeke megváltoztatni. Ennek az lett a következménye, hogy szinte senki nem akadt, aki tisztában lett volna azzal, hogy „Hr. Dr. Josef Kraizer” ki mindenkinek is lehet a réges-régi barátja, ill. valójában mennyi ideje ismerik Őt az exportra szakosodott magyar cégek „szakemberei”.

Hr. Dr. Kraizer könnyűszerrel vitte keresztül azon ötletét, hogy a magyar árút csomagolják az általa beszállított német, olasz, francia „tasakokba”. Az idegen címkével- és az idegen nyelvű reklámszöveggel ellátott árút „idegen feliratozású kartonokba” tették. Jozef megengedte a magyar üzletkötőknek azt, hogy „saját ötletként” kezeljék a „vevő” nylontasakjába és a vevő felcímkézett kartonjába történő csomagolási megoldást. Ez a zseniálisan ható sakkhúzás ugrásszerűen megnövelte a Hr. Dr. Kraizer által bonyolított magyar élelmiszerexportot. A magyar nép hozadéka az lett, hogy a „Jozef” által megvásárolt termékeket nem sújtotta többé a minőséghibákra való oktalan hivatkozás.

Jozefnek még egy újabb, jelentős változást hozó ötlete támadt. A Főtitkár-helyettes intézkedését követően, igen rövid időn belül, már Dr. Kraizer „vevőitől” érkeztek a kamionok és a hűtővagonok is. A szakszerűen kiszerelt és becsomagolt magyar árut ezekben a modern technológiával működő szállítóeszközökben közvetlenül a külföldi vevőhöz továbbították. A nyugati szupermarketekben senki nem tudta meg soha, hogy az általa megvásárolt csirke, liba, kacsa, vagy éppen málna és a különböző konzervek a valóságban magyar termékek.

Előzményként, már korábban el szerettem volna mondani, hogy Mihail alezredes nőtlen volt. A Magyarországra történt vezénylését követő egy év multán, - a Marsall előzetes engedélyével-, megnősült. A …miniszter öccsének egy szem 20 éves, rendkívüli szépségű, csinos lányát vette feleségül. A Marsall megszervezte a gazdag „német” szülők és rokonság Magyarországra történő látogatását. Természetesen mindegyik „hozzátartozó” egy-egy jól álcázott, magas beosztású KGB– ügynök volt.

A miniszter öccse nagyon büszke volt, gavallér természetű, igen sikeres vejére.

A após is bizonyítani akart veje felé. Azzal brillírozott előtte, hogy neki mindenhová szabad bejárása volt. Ebből kifolyólag Mihail Alezredest egyre magasabb körök ismerték meg. Szimpatikus modora miatt szinte nyomban be is fogadták Őt. Rövid idő alatt kitűnő kapcsolatokat épített ki a pártközpontban, a minisztériumokban, és a Magyar Nemzeti Bankban.

Hr. „Dr. Josef Kraizer” a házasságkötést követő, egy év után könnyedén érte el, hogy magyar állampolgárságot nyerjen. Nevét is magyarosította, dr. Kraizer Józsefre. Ő korábban úgy megtanulta a magyar nyelvet, hogy beszéd közben is, csak alig észlelhető akcentussal tudott társalogni.

Mihail alezredesnek, a házasságkötését követő kilenc hónap múlva fiúgyereke született. A gyerek keresztapja a …miniszter lett. Ezt követő másfél év után, az ifjú feleség újból szült. Nagy volt az öröm, mivel ikrek születtek. Két lány! A két lány egyikének a Főtitkár- helyettes, a másiknak a k…miniszter lett a keresztapja. A keresztelő alkalmából rendezett esti fogadásra a közvetlen családtagokon kívül, a Főtitkár-helyettes, a két miniszter és azok családtagjai kaptak meghívást. Az újszülöttek rengeteg virágot és sok szép ajándékot kaptak. Csakhogy a vendéglátó, a gazdag örömapa sem volt rest, megragadta az alkalmat és pazar ajándékokkal kedveskedett a magasrangú keresztszülőknek és azok feleségeinek.

A Főtitkár-helyettes és a két miniszter nagyon szeretett vadászni. Ők egy–egy Beretta gyártmányú, automata sörétes- és egy–egy vagyont érő, céltávcsővel felszerelt Mauser golyóspuskát kaptak ajándékba a dúsgazdag, „nyugatnémet származású” apától.

A Németországból származó ajándékok fegyverbehozatali engedélyét és a vámhivatali ügyeket, az após játszi könnyedséggel intézte el.

Az új vadászlőfegyvereket a Soponyára telepített protokoll célt szolgáló vadrezervátumban próbálták ki. A meghívó és a vendéglátó a Főtitkár-helyettes volt. A hatalmas vadászház péntek délutántól hétfő délelőttig, teljes személyzetével együtt át lett adva a 23 főt számláló vendégseregnek. Nagy dínom-dánomot csaptak. A férfiak kezében szóltak a puskák, halomra hullott a vad.

Dr. Kraizer József egyedül 578 db. tenyésztett vadkacsát küldött át az örök vadászmezőkre.

- Úgy lő, mint az oroszok! – Súgta az igazgató a helyettes fülébe.

Ropogott a tábortűz a vadászatot követő ünnepségen. Az egyenruhában feszítő hivatásos vadászok bűnbánóan fújták a vadászhimnuszt a teríték megtekintése közben. Búcsúztatták a jobb sorsra szenderült vadállomány puskavégre kapott, egyébként ketrecekben felnevelt és könnyedén lelőhető egyedeit.

A Főtitkár-helyettesének egyre jobban megtetszett a kifogástalanul viselkedő, kitűnően kommunikáló, szimpatikus „Jozef”.

Szerét ejtette, hogy egyik vadászat alkalmával a Főtitkár is megismerje Dr. Kraizert. A Főtitkár kitűnő emberismerő volt. Ám az újonnan bemutatott fiatalemberben nem talált semmiféle kivetnivalót.

Az Alezredes, a Magyarországra történt vezénylését követő öt év után, már komoly kapcsolatokkal rendelkező, közmegbecsülésnek- és rendkívüli tekintélynek örvendő magyar állampolgár volt.

A Főtitkár-helyettes saját felelősségét és elkötelezettségét kihangsúlyozva javaslatot tett arra, hogy a fiatalembert vegyék státuszba a Miniszterelnök hivatalában. A Miniszterelnök is szimpatikusnak találta, a német közgazdász-jogász diplomával rendelkező, kifogástalan megjelenésű, kitűnő referenciával rendelkező, négy idegen nyelvet beszélő fiatalembert. Magas álláslehetőséget ajánlott Dr. Kraizer Józsefnek. A minisztériumok költségvetését ellenőrző főosztályon „önálló osztályvezető” beosztásba helyezte Mihail alezredest.

A nagyszerű emberi adottságokkal megáldott KGB- ügynök, simulékony modorával, szimpatikus javaslataival közmegbecsülést vívott ki munkatársai és felettesei előtt.

Álmában sem gondolta senki, hogy a valóságban nem csupán egy szorgalmas munkatárssal és példás családi életet élő, 3 gyermekes családapával, hanem egy külső, hatalmas parancsnak engedelmeskedő, minden tekintetben számító, rendkívüli képességekkel rendelkező hírszerző főtiszttel áll szemben.

A miniszterelnökségben megszerzett állás elfoglalását követően, a Marsall dicséretben részesítette ügynökét.

A fiatal főtiszt számára, ez a dicséret mindennél többet ért.

A magas civil beosztást elnyerő fiatalember állandó vadásztársa lett
a két „keresztapa” miniszternek. A miniszterek ajánlatára felvették „Jozefet”, a 67-ek híres vadásztársaságába, az „Egyetértés Sport Vadásztársaság” – ba.

Abban a társaságban vadászgattak a Főtitkár által kiválasztott un. „67 – ek”. Ők sajátjukként használhatták az ország négy protokoll vadgazdaságát.

A nyugati közgazdaságtanban- és jogban járatlan „főelvtársak” nagy figyelemmel hallgatták az alig 40 éves, újdonsült kormánytisztviselő szavait. Azelőtt soha nem hallott, nem ismert közgazdasági összefüggéseket világított meg előttük a sziporkázó észjárású, új „egyetértés tag”, az egyre népszerűbbé váló „Jozef”. Azt kezdték suttogni róla, hogy Ő a titkos pénzügyi- és gazdasági tanácsadója a Főtitkár-helyettesnek is.

Dr. Kraizer szorgalmasan ellenőrizte a minisztériumok költségvetését. Rengeteg hibát, sok visszaélést tárt fel. A legsúlyosabb hiányosságokat a budakeszi-, olykor a fehérvár-csurgói, vagy a soponyai vadászházak hatalmas parkjában sétálva, négyszemközt beszélte meg az illetékes miniszterrel.

Az erdei séta közben nem kellett attól tartaniuk, hogy lehallgatják őket. Az elbeszélgetésre meghívott miniszter a legrosszabb álmában sem gondolhatta, hogy az „ő Jozef barátja”, az amerikai csúcstechnológiát jelentő miniatürizált készülékével rögzíti az elhangzottakat.

Mihail alezredes, rendkívüli emberi adottságaiból eredően, képes volt pszichikai nyomást gyakorolni partnereire. Az előbb tárgyalt ügyekben érintett miniszterekkel kezdeményezett megbeszéléseket, egy jól bevált szisztematikus rendszer szerint építette fel. A szigorúan négyszemközt zajló megbeszélésen, először részletesen ismertette a minisztérium túlköltekezéseiről, az indokolatlan kiadásokról szóló, vagy a síbolásokról saját maga által összeállított táblázatok tartalmát. Majd felvázolta mindazon következményeket, melyek akár az illetékes miniszter azonnali leváltását, sőt meghurcolását vonhatták maguk után.

Okosan, ravaszul csűrte, csavarta a szavakat. A négyszemközti megbeszéléseknek rendre az lett az eredménye, hogy „Jozef” úgy ráijesztett az érintett miniszterre, hogy az a cáfolhatatlan bizonyítékok terhe alatt, kénytelen volt belátni, hogy további egzisztenciájának a fenntartása, kizárólag „Jozef” hallgatásától függ.

Dr. Kraizert sem megvesztegetni, sem megijeszteni nem lehetett. Kőkemény, megkörnyékezhetetlen ember hírében állt. Ő valóban az is volt. A kíméletlenül sarokba szorított miniszterek, bizalmas beszélgetéseik során, csak azt az egy tanácsot tudták adni egymásnak, hogy „Jozef előtt térdre imához”! Semmiféle egyéb megoldás nem létezik.

Ennek az lett a következménye, hogy két– három év elteltével, nem volt már olyan kormánytag, akit Dr. Kraizer József, pszichikailag maga alá ne gyűrt volna. Mindegyik miniszter alaposan le volt kötelezve neki. Úgy féltek tőle, mint a tűztől. Ezt a félelmüket azonban jobbnak látták palástolni. Ezért az volt a legkézenfekvőbb, ha széltében, hosszában hirdették, hogy „Jozef az ő nagy barátjuk”, Őrá minden tekintetben hallgatnak. Csakhogy az alaposan megszorongatott „miniszter elvtársak” mit sem tudtak Dr. Kraizer igazi kilétéről.

Nem tudhatták róla, hogy Ő az egyetem elvégzését követő tanulóéveket a Marsall által irányított KGB-Washingtoni Főparancsnokságon szolgálta le. Amikor a főparancsnokság áttelepült Londonba, Őt is magával vitte a Marsall. Ő volt a Főparancsnok „belső operatív osztályának” vezető-helyettese.
Ezen az osztályon készítették fel a KGB– ügynököket arra, hogy miképpen kell előbb megalázniuk, majd ezt követően saját akaratuk alá kényszeríteniük azokat a magas beosztású állami tisztviselőket, akik súlyosan visszaélnek hatalmukkal, vagy megrövidítik a kiszolgáltatott sorsú embertársaikat.

A Marsall megvetette és gyűlölte a hatalmi arroganciát és a emberi gőgöt sugárzó személyeket. Az ilyen embereket népnyúzóknak, hatalombitorlóknak, öntörvényű, kártékony elemeknek tartotta. Azok is voltak! A Marsall szigorú parancsba adta, hogy az ilyen rossz emberi tulajdonságokkal rendelkező illetőket időről, időre ki kell gyomlálni az állam- és pártvezetésből!

Mihail alezredes szentírásként követte a Főparancsnok rendelkezéseit!

„Dr. Kraizer” a magyar miniszterekkel folytatott tényfeltáró, titkos beszélgetéseket gondos munkával hangszalagra rögzítette. Mindegyik megbeszélés dátumát pontosította, órára-percre. A hanganyagokat átmásolta saját computerébe. Az ily módon rendezett titkos anyag, olyan volt, mint egy időzített bomba.

Az 1987– es év őszén napvilágra került magyar gazdaságértékelő jelentés, a lehető legpesszimistább képet vetítette előre. A négy nagy, protokoll-vadgazdaságba bejáratos „67 – ek” egyre idegesebbek lettek. Ám „Jozef” nem. Ő kivétel volt. Ő olyan volt, mint akit semmi nem ráz meg. Higgadt, körültekintő helyzetértékelése miatt, a magas beosztású és 6-7 állami- és pártfunkciót is betöltő „vadásztársak” úgy hallgattak rá, mint az apjukra. Kritika nélkül fogadták el a lehetséges megoldásokra, a kilábalásra tett, igen racionálisnak tűnő javaslatait. „Jozefnek” ugyanis volt alternatívája arra vonatkozóan, hogy a magyar gazdaság miképpen kerülheti el a csődhelyzetet, ill. a végső összeomlást!

Mihail alezredes 1988. november végén meghallgatta az új Főtitkár Sportcsarnokban elmondott beszédét. Megdöbbentette Őt a „fehér terror” felemlítése, amelyre a Főtitkár úgy hivatkozott, mintha az a demokratikus átalakulások szükségszerű velejárója, elkerülhetetlen következménye lenne.
A Főtitkárnak, a hallgatóságot képező párt- és állami vezetőket is sikerült alaposan meglepnie, ezzel a meggondolatlanul tett kijelentéssel. A változtatásokat sürgető, demokratikus érzelmű emberek sugdolózni kezdtek a főtitkár háta mögött. Egyre nőtt azoknak a száma, akik Jozef támogatását élvezve, kétségbe merték vonni a főtitkár vezetői alkalmasságát.

Dr. Kraizer Józseftől egyre több magas beosztású személy kért tanácsot. Szerették volna hallani véleményét, egy esetlegesen bekövetkező demokratikus átalakulás esélyeiről. Ő rendkívül taktikusan válaszolgatott és rendre azt ajánlotta, hogy első lépésként teremtsék meg a szervezeti- és vezetői hátteret. Ennek első lépése az legyen, hogy válasszák szét a főtitkár- és a miniszterelnöki posztot.

Konkrétan is megjelölte azokat a személyeket, akikre számítani lehetett. Ezek egyikéből miniszterelnök, a másikból miniszterelnök-helyettes, a harmadikból államminiszter, a negyedikből külügyminiszter lett. Javaslatot tett arra is, hogy változtassanak a pártelnök személyén. Erre a posztra is az általa javasolt ember került.

„Jozef” jól számított. Az egyre intenzívebben szorgalmazott rendszerváltás élére azok a személyek kerültek, akikkel Ő korábban már konkrétan és sikeresen megállapodott.

Magyarországon 1989. október 23 - án, az 1956-os forradalom és szabadságharc 33. évfordulóján kikiáltották a Köztársaságot.

A Berlini fal leomlása, a két német állam 1989. őszén bekövetkezett újraegyesülése, továbbá a Szovjet Hadsereg elitalakulatainak, az NDK- ból történő kivonásának megkezdése, elemi erejű változásokat hozott Kelet-Európában.

A G-7 - államok vezetői elégedettek voltak a változásokkal, elsősorban a KGST-, a Varsói Szerződés és a Szovjetunió széthullásához vezető eseményekkel.

A II. világháborút követően első ízben állt elő olyan helyzet, hogy a Szovjet Hadsereg, - Kubát kivéve-, saját határai mögé vonult vissza.

A KGST- tagországokban és Afganisztánban szolgáló, közel egymillió szovjet elitkatona hazatelepítése soha nem látott kavarodással járt. A Szovjetunió hatalmas katonai erejét jelentő hagyományos fegyvernemet képviselő szárazföldi hadsereg megállíthatatlanul sodródott a szétesés felé. Ez a negatív folyamat, az egész világot fenyegető, hatalmas méretű veszélyforrássá vált!

A svájci bankárvilág titkai feltárulnak?

Annak korrekt feltárása, hogy hová tűnt az ország pénze? – Senkinek nem lesz könnyű feladat. Egy epizódszerű esemény azonban betekintést nyújt egy olyan hatalmas „gépezetbe”, amely évtizedek óta, zavartalanul működik Magyarországon és szerte a világban.

Kolja tábornok biztos volt abban, hogy lehallgatják a japán cég Moszkvába telepített irodaházát. Tisztában volt azzal is, hogy az Anya nem tud majd uralkodni magán, amikor a közel 17 év óta nem látott fiát felismeri. Örömkiáltását úgy akadályozta meg, hogy hatalmas tenyerét finoman, Natasa szájára tette. Másik kezének mutatóujjával csendre intette az asszonyt.

Szása őrnagy értetlenül nézett Koljára!

A lehallgatástól való félelmet már gyerekkorábban beleverték a fejébe. Neki nem a hallgatás okozott gondot, hanem az ahogyan Kolja tábornok, a rendkívül rokonszenves Irodavezetőnek eltakarta a száját.

Az ifjú Őrnagy tizenhét évvel azelőtt látta utoljára Anyját. Nem ismerte fel őt! Amikor belépett anyja irodájába, az volt az érzése, hogy valamikor láthatta már azt a rendkívül kedves, könnybe lábadó, gyönyörű szép szempárt.

Kolja tábornok a zsebébe nyúlt és előhúzott egy papírlapot. Szása elé tartotta. Az őrnagy olvasni kezdett:

- Kérem szedje össze magát Őrnagy! Semmiféle jelét nem adhatja boldogságának. Bemutatom Önnek az Édesanyját.

Kérem, továbbra is angolul és kizárólag közömbös dolgokról társalogjanak. Később meg fogom szervezni azt, hogy egy biztonságos helyen elbeszélgethessenek egymással.

Odafordította az írást Natasának is, majd lassú mozdulattal elvette tenyerét az Anya szája elől. Anya és Fia némán borultak össze. Olyan odaadó szeretettel ölelték egymást, hogy még a kőkemény Kolja tábornok szemei is megteltek könnyel.

A tábornok mindössze két percet adott Natasának és Fiának, majd finom mozdulatokkal szétválasztotta az ölelő karokat. Szása gyorsan letörölte könnyeit. Hirtelen jött gyengeségét röstellte felettese előtt.

- Kérem menjen a szobájába! – Parancsolt rá a tábornok Szására. Az ifjú engedelmesen távozott. Távozóban ajkaihoz emelte Anyja kezét. Szeretettel csókolt kezet az „Irodavezető nőnek” és angolul köszönt el.

Akkorra a Tábornok is összeszedte már magát. Néhány bizalmas mondatot váltott a hűséges Natasa alezredessel. Az asszony egy címet írt egy papírlapra és átnyújtotta azt a főparancsnok-helyettesnek. Kolja tábornok Szása után sietett. Kopogott ajtaján. Az ifjú főtiszt könnyes szemmel nyitott ajtót. Kolja kőkemény pillantása azonban nyomban helyrebillentette a fiatal Őrnagy megingott lelki egyensúlyát.

Szása a középiskolát és az egyetemet Washingtonban végezte el. Sudár, férfias termetével, elegáns megjelenésével, megnyerő modorával könnyűszerrel le tudta venni a lányokat a lábukról. A középiskolás- és az egyetemista lányok szinte elepedtek érte!

A Moszkvában végrehajtandó, nagyon kényes természetű akcióhoz ő volt a leginkább megfelelő alany. Kolja tábornok nem véletlenül választotta maga mellé őt.

A remek fellépésű, fiatal főtisztek késő este csengetettek Kátya lakásának biztonsági ajtaján. Egy fiatalos, kellemes arcú, magas termetű, 45- 50 év körüli hölgy nyitott ajtót. Kérdőn nézett a két elegáns, drága angol öltönyben feszítő úrra.

- Mit óhajtanak? - Kérdezte oroszul. Kolja és Szása értetlen arcot vágott. A hölgy jóindulatúan mosolygott. Kolja erősen törve az oroszt, így szólt:

- „Mondani nekem az, hogy Kátya lenni itt?”

A hölgy elkacagta magát, a vele egyidősnek látszó, rendkívül jóképű, sportos megjelenésű idegen férfi erőlködésén, majd nem tudni miért, - talán hirtelen jött zavarában-, ő is törni kezdte saját anyanyelvét és ezt válaszolta:

- „Várni, csak várni”!

Élénk taglejtésekkel el is magyarázta, hogy mit akart mondani a két megnyerő külsejű idegen férfi részére. Kolja tábornok alapvetően jókedvű ember volt. Befelé nevetett, a hirtelen keletkezett, meglehetősen komikus helyzeten. Szása őrnagy arca azonban jéghideg maradt. Fájón élt még benne, az Anyjával történt néhány perces, néma találkozás emléke.

- Segíthetek valamiben? – Hangzott a szoba mélyéből oroszul, ahonnan a gyönyörű Kátya lépett elő. A két „angol” nem tudta leplezni ámulatát. A fiatal hölgy olyan szép volt, mint egy argentin szépségkirálynő!

Szása az addig hátradugott kezét előre vette, és leírhatatlanul bájos mosollyal nyújtott át egy szépséges piros rózsacsokrot, a meglepetéstől szólni sem tudó elnöki Titkárságvezetőnek. Kátya rosszat sejtett és nyomban hevesen tiltakozni kezdett.

- Nagyon sajnálom, de azt hiszem, hogy itt valami komoly félreértés van! Nagyon szép ez a rózsacsokor, de Önök bizonyára eltévesztették a címet. Én nem ismerem-, soha nem láttam még Önöket.

Kátya oroszul beszélt! Kolja és Szása megbabonázva néztek össze. Eljátszották, hogy az elhangzottakból egy szót sem értettek. Az ifjú angolul válaszolt Kátyának, aki szintén jól beszélte az angol nyelvet.

- Kérem ne tiltakozzék, jó szándékkal jövünk! – Mondta Szása egy roppant megnyerő mosollyal.
- Nem lehet, hogy elvétették a címet? – Kérdezte Kátya angolul.

- Nem, nem, nincs itt semmiféle tévedés, legfeljebb csak annyi, hogy a csokor nem az Öné, hanem az Ön édesanyjáé. Neki küldte ezt a csekélységet, egy régi rajongója. – Szólt kedvesen az elbűvölő fiatal férfi.

- Az a problémánk, hogy az Ön Anyjának nem tudtunk a nyomára akadni. Holnap reggel hazautazunk, ezért vettük a bátorságot, hogy Önnek adjuk át a csokrot és ezt az ajándékcsomagot. - Vette át a szót Kolja és máris átadott, - a jóformán még fel sem ocsúdó Kátyának -, egy hatalmas reklámszatyrot, melyben elegánsan becsomagolt amerikai italok és tüneményesen szép bonbonok, csokik voltak.

Szegény Kátya csak hüledezett a történtek felett!

Az is komoly problémát okozott neki, hogy a tapojafa termetű, rendkívül jóképű „angol” fiatalember olyan hatással volt rá, hogy ahányszor ránézett, mindannyiszor rabul ejtette őt a tekintetével.

Nem csoda, hogy a nagyhatalmú orosz Elnök Titkárságvezetője megfeledkezett a kötelező óvatosságról! A korosabbik hölgy nem kis örömére, a lakásába invitálta a két idegen, angolul beszélő, rendkívül szimpatikus férfit.

Kátya úgy ültette le a férfiakat, hogy hozzá a fiatalabbik látogató legyen közelebb. Kissé megnyugodva mélyen, szerelmesen nézett Szása igézően szép szemeibe. Egy cseppet sem titkolta, hogy első látásra beleszeretett az ismeretlen, „angol” ifjúba.

Eközben a megnyerő külsejű Kolja, - aki a maga 48 éves korával még mindig megtestesítette a férfiideált -, a vele egyidősnek látszó, kissé hervadó szépségű másik hölgyet bűvölte. Az majd elolvadt a csábosan mosolygó Kolja tábornoktól. Ő Maruszja volt, Kátyának az anyukája. Ő sem tétlenkedett. Bizalmas közelségbe helyezte arcát és homlokával Kolja hajfürtjeit érintette, amikor megkérdezte:

- Mivel szabad megkínálnom Önöket? - Bájos mosolya nem hagyta hidegen a tábornokot.

A két férfi kellemesen mosolyogva várta, hogy Kátya angolra „fordítsa” az oroszul elhangzott szavakat. Mindketten ásványvizet kértek! Kátya szép szemei azonban pajkosan villantak. Oroszul szólt a figyelmes, középkorú hölgyhöz.

- Anya. Hozzál vodkát, forró teát és sok-sok pezsgőt!

- Rendben van! – Mondta szolgálatkészen Maruszja és kiperdült a szobából. Kolja nyomban felpattant és utána sietett.

Alig maradt négyszemközt a két fiatal, Kátya máris forró csókkal tapadt Szása ajkaira. Vadul csókolóztak, szorosan ölelték egymást, miközben felálltak. Kátya gombolgatni kezdte a férfi nadrágját. Mámoros csókolódzás közben, lassú léptekkel haladtak a hálószoba felé. Szinte belezuhantak a széles franciaágyba. Tépték egymásról a ruhát, miközben a két fiatal test egymásba fonódva, egybeforrva élvezte a mámorosan rájuk törő testi gyönyöröket.

Eközben a konyhában Kolja is hamar magáévá tette Maruszját. A középkorú hölgy, vad szenvedéllyel élvezte a nagyszerű „angol” férfi szilajságát és kőkemény merevségét. Ők elég hamar végeztek a szeretkezéssel. Rendbehozták magukat és gyorsan hozzáláttak az asztal megterítéshez. Minthogy azonban Kolja egy szót sem „értett” oroszul, a házvezetőnő egyre csak azt hangsúlyozgatta, hogy ő nem beszél angolul, viszont jól beszél franciául és spanyolul.

- Sebaj Kedvesem. – Válaszolt Kolja könnyedén, én is beszélek franciául.

Maruszja ennek nagyon megörült. Összeszedte francia nyelvtudását és kitűnően eltársalgott, a francia nyelvet valóban kifogástalanul beszélő „angol” férfival. Amikor visszatértek a nappaliba, a helyiség üres volt. A két fiatal hollétéről csupán a hálószobából kiszűrődő kéjes nyögdécselések és Kátya finom sikongatásai árulkodtak.

Az „angol” férfi és Maruszja megértően néztek össze. Szemük szerelmesen fúródott egymásba. Kolja kézen fogta álomhölgyét és nyomban visszavezette őt a konyhába. Ismét egymásba borultak. Újból és újból élvezték a hirtelen jött szerelmi gyönyör nyújtotta, testi ajándékokat.

Eközben Kátya a hálószobában olyan mámorosan szerette az ifjú „angolt”, hogy egész egyszerűen képtelen volt betelni vele. Szása gyakorlott mozdulatai, szenzációs keménysége, kedveskedő simogatásai, minden józanságát elvették. Ő az utóbbi egy évben csak az erőteljesen korosodó Elnökkel bújt ágyba!

Kátya hirtelen úgy érezte, hogy az ifjú „angol”- t a sors küldte neki. Nem érzett semmiféle lelkifurdalást. Éppen ellenkezőleg! Hangosan sikongatva, boldogságban úszva ismételgette: ez az, még, még, ez az, még, még! Magában pedig azt gondolta;
- Ez már nagyon kijárt nekem.

Kátya életében még soha nem érezte annyira boldognak magát, mint azokban a percekben. Még javában szeretkezett Szásával, amikor elhatározta, hogy ő az ifjú „angolt” megszerzi magának.

- Bármi áron, de megszerzem őt! Ő mától már az enyém. Megszerzem őt magamnak, meg van hozzá a hatalmam. - Két finom kis tenyerébe fogta Szása férfiasan kellemes arcát, úgy mint egy kisgyermekét és gyöngéden oroszul gügyögött neki.

- Az enyém vagy. Mindörökre az enyém. Érted? - Susogta lágyan.

Szása kinyitotta szemeit és így szólt:

- Pardon?

Kátya felkacagott, de nem válaszolt az „angol”- nak. Azt persze álmodni sem merte, hogy az őt mennyországba repítő, remek ifjú férfi orosz származású, az anyanyelve is orosz.

A kellemes aktusokat követően Kátya felfrissülve ugrott ki az ágyból. Tussolás közben azon gondolkodott, hogy vajon miképpen láncolhatná magához ezt a szenzációs „angol” férfit. Hirtelen eszébe jutott az Elnök. Összerezzent! Még a jó meleg zuhany ellenére is vacogni kezdett.

- Vajon miért kellene, hogy máris lelkiismeret furdalás gyötörjön? - Tette fel a korholó kérdést önmagának.
- Ez nekem jár és kész, punktum! - Kicsit még bosszankodott is.
- Már újból az Elnök és az ő szerelmes ostromai? Na és? Hajadon vagyok, annak adom oda magamat akinek akarom! - Folyatta magára a vizet, mely némiképp megnyugtatta őt.

Kátyában azonban fel-, fel támadt egy nyugtalanító gondolat is, mely azt sugallta neki, hogy kissé józanabbnak kellett volna lenniük. Újból bosszús lett, önmagát korholta. Hát már megint ez a fránya éberség? A szűnni nem akaró, örökös készenlét. Na és velem mi lesz? Gyorsan telnek az évek, már 30 éves vagyok!

A Szásával töltött jó félóra emléke hihetetlen mély nyomot hagyott benne. A kellemes langyos zuhany alatt újból és újból végigsimította magát. Soha nem voltam még ennyire boldog, állapította meg elégedetten. Ezt az embert meg fogom szerezni. Ő az enyém lesz! Ezt hajtogatta magában, egyre makacsabban.

A hallban találkozott újból az ifjú pár. Szása előbb érkezett. A nyomában lopakodó Kátya, senkitől sem zavartatva, úgy ugrott a fiatal „angol” férfi nyakába, mintha időtlen, idők óta ismerték volna egymást.

- Töltenél Kedvesem? – Fordult Kátya Szásához. Szása szó nélkül, mosolyogva, töltött vodkát a négy ízlésesen díszített pohárba. Koccintottak, ittak. Boldogok és egyelőre még nagyon elégedettek voltak!

- Szabad lenne kissé bővebben is elmondanom jövetelünk célját? - Szólalt meg finomkodva Szása.

Kátya azonban szívből jövően felkacagott és nyomban le is fordította az angol szavakat az épp érkező Maruszjának. Ő is felszabadultan kacarászott. A két férfi kimérten, várakozóan mosolygott a két hahotázó hölgy láttán.

- Először is, amennyiben kérhetném mutatkozzanak be az Urak! - Mondta Kátya, de szavai újból kacagásba fulladtak.
Egyiküknek sem kellett megmagyarázni a féktelen kacagás miértjét. Mind a négyen értették azt nagyon is jól.

Két remek orosz hölgy és két elegáns „angol” úr úgy bújtak ágyba egymással, hogy szerelmeskedésük előtt még a bemutatkozás is elmaradt. Találkozásuk első pillanatait követően, csak most, egy jó órányi idő elteltével kezdtek annyira kijózanodni, hogy képesek voltak értelmesen kommunikálni egymással. Szerelmi megrészegedésüket nem az alkohol, hanem a test ördöge által felkorbácsolt mámoros szenvedély okozta.

Az előzetes tervek szerint, jövetelük célját, Szásának kellett volna elmesélnie. Kolja tábornok arra számított, hogy mikor arra sor kerül, Kátya annyira szerelmes lesz már Szásába, hogy a felét sem lesz képes felfogni annak, amit az mondani fog neki.

A tábornok jól számított.

Az orosz Elnök Titkárságvezetője, szerelmi mámorban hallgatta a lenyűgöző fiatal „angol” férfi előadását. Ám abból jóformán semmit sem jegyzett meg.

Annyi azért mégiscsak rögződött benne, hogy Szása nem angol, hanem amerikai és jó barátja egy olyan valakinek, aki Washingtonban dolgozik. Ez az illető, a jogi egyetemen évfolyamtársa volt az ő Anyjának. Amikor a washingtoni évfolyamtárs megtudta, hogy fiatal barátja Moszkvába utazik, megkérte őt arra, hogy egykori szerelmét, - aki nem más, mint Kátya anyja-, keresse fel és adja át neki a szeretettel küldött piros rózsacsokrot és az ajándékcsomagot.

Azt talán mondanom sem kell, hogy a valóság valami egészen más volt!

Oleg tábornok fiatal korában,

a Moszkvában tanuló egyetemista lányok bálványa volt. Már 18 évesen tagja volt a Moszkvai Dinamó vízipólósok kezdőcsapatának. Nem volt nős, mégis apának mondhatta magát. Tizenhat gyereket szültek neki a szerelmes egyetemista lányok.

A hölgyek kézről– kézre adták a jóképű élsportolót, a rendkívül diszkrét Oleget. A 20–23 éves lányok többsége tőle szeretett volna gyereket. Oleg becsületére legyen mondva, hogy mindegyik barátnőjével időben közölte, hogy nem akar nősülni. A hölgyek mégis vállalták, hogy teherbe esnek tőle és megszülik a kiválóságtól származó gyereket. Az is Oleg jellemét dicséri, hogy mind a tizenhat gyerekét vállalta.

Csak egyetemista barátai tudták róla, hogy soha nem volt pénze, mivel csekélyke jövedelmét is önzetlenül szétosztotta a tizenhat „leányanya” között. Oleg azt tervezgette, hogy az egyetem elvégzését követően megpróbálja jólétben felnevelni tizenhat gyermekét és gondoskodni fog a leányanyákról is. Szerencséje volt!

Egy magas rangú, titkos pártfogója akadt. Ennek köszönhetően, a jogi egyetem elvégzése után az USA–ban vállalhatott munkát. A New York-i Ford Autó AG – hez került, ahol joggyakornokként alkalmazták. Természetesen akkor még szovjet állampolgár volt és saját nevét használta.

Keresetét tizenhét egyenlő részre osztotta. Egy részt Anyjának, egy–egy részt a tizenhat gyerek anyjának USD- ban hazaküldött. A New York-ban történt munkavállalást követően, Oleg a gyerekeit nagyon ritkán látta. A láthatás örömét némiképp helyettesítendő, egy–egy remek fényképalbumot készített mind a tizenhat csemetéjéről. Az albumokban gyűjtögette, rendszerezgette a kilenc lányról és a hét fiúról készült születésnapi fényképeket. A színes gyerekfotókból álló album külső borítóját a gyerek anyjának egész alakos, igényesen kidolgozott színes fényképfelvétele díszítette.

Oleg két évvel fiatalabb volt a Marsallnál. A jogi egyetemről ismerték egymást. A Marsall kedvelte az egyenes jellemű csendes, mosolygós, „tizenhatszoros apát”. Egyik alkalommal elbeszélte apjának, az Olegről terjengő legendákat.

A Tábornagy nem volt egy nevetgélős embertípus, ám ezen a történeten szívből jövően jót kacagott. Főként azon mulatott, hogy létezik a moszkvai jogi egyetemen egy olyan ifjú hallgató, akinek az egyetemi évek alatt 16 kolléganője szült gyereket. Nagyon tetszett neki az is, hogy Oleg mind a 16 gyereket nyilvánosan is vállalta.
- Azt mondod fiam, hogy még most is nőtlen ez a 16 gyerekes ember? – Kérdezte a Tábornagy a fiától.
- Igen Apa. Oleg nagyon korrekten megmondta a lányoknak, hogy Ő nem fog megnősülni. A nyilvánosság előtt is vállalta a tőle származó gyerekeket. Tőle tudom, hogy az egyetemi évek alatt kijárt a vasútállomásra. Vagonok ki- és berakodásával keresett pénzt. A Moszkvai Dinamótól is rendszeresen kapott némi prémiumot. A megkeresett rubeleket egyenlő arányban szétosztotta a gyerekeit nevelő anyák és saját édesanyja között. Megjegyzem, hogy én semmiképpen nem követném az Ő példáját. Ettől függetlenül tisztelem Őt a rendkívül korrekt, gyerekszerető magatartásáért. – Mondta az ifjú Marsall az apjának.

A Marsall legendás hírű apja, a KGB- Washingtoni Főparancsnokság vezetője rendkívüli képességű, nagyon kreatív ember volt. Fia szavai nyomán felfigyelt Olegre. Egyik főtisztjét megbízta azzal, hogy tüzetesen derítse fel az ifjú családi és baráti hátterét. A KGB- ügynök alaposan utánanézett Olegnek.

A főtiszt által készített jelentés minden részlet tekintetében pozitív volt. A Tábornagy nagyon figyelmesen, körültekintően elemezte a jelentésben foglaltakat.

Oleg a jogi egyetem elvégzése előtt, katonai szakközépiskolát végzett. Ennek folytán felmentést kapott a sorkatonai szolgálat alól. A katonai szakközépiskolai évek alatt, súlycsoportjában sorozatban nyerte a különböző erősport versenyeket. Cselgáncsbajnokként megismerte nevét, a sportrajongó moszkvai közönség.

A Tábornagy döntött. Kézbe vette Oleg sorsát. Úgy intézte a dolgokat, hogy az állandó pénzzavarral küszködő ifjú jogászt 1967 nyarán hívják meg az USA –ba, egy kétéves tanulmányi ösztöndíjjal járó posztgraduális kurzusra. Közben elintézte Olegnek azt is, hogy a tanulás mellett állást kapjon a New York-i Ford Autó AG - nél.

Mindezek azonban a háttérben zajlottak. A Tábornagy áldásos „közreműködéséről” Oleg csak a New Yorkba történt kiutazást követő napon szerzett tudomást.

A Tábornagy szeretettel fogadta a 25 éves remek megjelenésű fiatalembert. Angolul szólt Oleghez.
- Oleg, azért hívtam meg erre a beszélgetésre, mert sok jót hallottam Önről. Közös ismerőseink informáltak arról, hogy Ön kitűnő eredménnyel végezte el az egyetemet. Úgy értesültem, hogy angol, francia, német nyelven beszél. Tudom Önről, hogy rajong az önvédelmi sportokért és a vízipólóért. Kérem mondjon valamit családi állapotáról is.

- Meg kell mondjam őszintén Önnek, annak ellenére, hogy nőtlen vagyok, van kilenc lányom és hét fiam.
- Ez meg hogyan lehetséges? - Ámuldozott a Tábornagy.
- Ennek a dolognak az a története, hogy eléggé szerelmes típus vagyok. A csinos hölgyek hamar le tudnak venni a lábamról.
- Hm. - Köszörülte torkát a Tábornagy.

Oleg megértette, hogy titokzatos jótevője ettől bővebb magyarázatot vár tőle.

- Természetesen nem tagadom azt sem, hogy elég hamar ágyba viszem a hölgyeket.
- Mit szólnak a szülei és az Ön testvérei ehhez a „teljesítményhez”? – Kérdezte élcelődve a Tábornagy.
- Apám tizenkét évvel ezelőtt, egy vonatbalesetben meghalt. Testvéreim nincsenek. Anyámtól sokat kaptam már a fejemre a hölgyeket illető kicsapongásokért. Az egyetemi Komszomol első titkárának köszönhetem, hogy nem zártak ki a szervezetből.
- Az egyetemi évek alatt miből tartotta el népes családját? – Nézett a Tábornagy kissé gúnyosan Olegre.
- Főként vagonok ki- és berakodásáért kaptam pénzt. Néha fordítottam, francia, angol, német nyelveken korrepetáltam közép- és főiskolásokat.
- Mennyi erőpénzt kapott Ön a Moszkvai Dinamó Vízipóló válogatottjaként?
- Havonta 600- 800 rubelt.
- Mennyi lesz a New Yorki ösztöndíja? - Kérdezte álnaivságot színlelve a Tábornagy.
- Úgy értesültem, hogy havonta 1.800 USD összegű ösztöndíjat, ingyen szállást és szerény térítés ellenében napi háromszori étkezést biztosít nekem az egyetem.
- Milyen összegű havifizetést fog kapni a Ford Autó AG - től?
- Kezdő fizetésem 2.500 USD/hó lesz.

- Ebből a jövedelemből jól meg fog Ön élni. Úgy tudom nincsenek káros szenvedélyei. Arra kérem Önt, hogy éljen továbbra is korrekten. Meg vagyok győződve arról, hogy Ön nem lesz méltatlan a bizalmamra. Látogassa rendszeresen a posztgraduális tanfolyamot. Munkahelyén dolgozzon szorgalmasan. Sokat fejlődhet, sokat tanulhat Ön New Yorkban. Én a jövőben is támogatni fogom, viszont van néhány feltételem, ill. követelményem Önnel szemben.

Ezek a következők; - itt az USA – ban, Ön soha senkinek nem fedheti fel azt, hogy valaha is vízipólózott volna. Senkinek nem beszélhet arról, hogy Önnek tizenhat gyereke van. Amennyiben pedig úgy döntene, hogy korábbi elhatározását feladja és szándékában állna, hogy házasságot kössön, előtte kérje ki az én jóváhagyásomat. Meg tudunk e állapodni ezekben a feltételekben? – Kérdezte kőkemény hangon a Tábornagy.
- A házasságkötéssel nem lesz semmi gondom. Én soha nem fogok megnősülni. – Válaszolta Oleg.
- A vízipólót viszont imádom. Azt nehéz lesz elfelejtenem. Természetesen megértettem azt, hogy karrierem folytatása a tét. Annak érdekében a jövőben nem szállhatok már vízbe. Ennek a követelménynek is eleget fogok tenni. Megígérem azt is, hogy gyerekeim létezéséről soha nem beszélek senkinek.

A hármas követelményt támasztó vállalásokra vonatkozó nyilatkozatát, így tette meg a fegyelmezett, intelligens Oleg. A Tábornagy elégedett volt a hallottakkal.
- Rendben van. Ezt vártam Öntől. A jövőben azon leszek, hogy a tizenhat gyerek felnevelésében is segítsek. – Mondta a Tábornagy.
- Szeretném hálásan megköszönni eddigi és jövőbeni nagybecsű támogatását. Megígérem, hogy méltó leszek a bizalmára. Mindenben, mindenkor állok szolgálatára. - Válaszolta az atyai gondoskodástól meghatódott Oleg.

A New Yorkban töltött első két évben, a takarékosan élő Oleg az ösztöndíjából és a mellékfoglalkozásaiból megszerzett jövedelmének jelentős részét gondosan megtakarította. Minden hónapban félre tudott tenni 4.000 – 5.000 USD - t. A megspórolt pénzt a tőzsdén kamatoztatta.
A külszolgálat első évében kellemes karácsonyi meglepetést okozott, az egyedül élő anyjának, amikor évvégén 2.500 USD –t hazaküldött. Tizenhat gyerekének is, küldött egy-egy szépséges, nagy amerikai szeretetcsomagot. Még Karácsony előtt, mind a tizenhat gyerekének hazaküldött 2.500 USD készpénzt is. Ez akkortájt hatalmas összegnek számított Oroszországban.



Oleg a kétéves posztgraduális képzést kitűnő eredménnyel abszolválta. A Tábornagy 1969. szeptember elején felvette Őt a KGB- New Yorkban működő csoportjához. Századosi rendfokozatot adott az örömmámorban úszó, boldog ifjúnak. Ezzel egyidőben vezényelte Őt a „KGB-Akadémia” elődjeként működő főtiszti iskolára. A főiskolát munka mellett, esténként látogatta. A KGB– ben történt alkalmazásáról a Tábornagyon és a Marsallon kívül senki nem tudott. A szorgalmas fiatalember a rendkívül nagy követelményeket támasztó főtiszti iskolát három év alatt jeles eredménnyel végezte el.
A Tábornagy a New Yorkba történt vezényléssel egyidőben szigorú parancsot adott Olegnek arra, hogy mindenféle kapcsolatot szakítson meg moszkvai szeretteivel. Oleg számára ez volt élete legnehezebben elviselhető lelki gyötrelme. Ám Ő a „haza szolgálata” érdekében vállalta ezt is.

A Tábornagy ezt követően kezdte meg a szuper tehetségű ifjú álcázását. Olegből amerikai állampolgár lett. Felvette a Mr. Dr. Bobi Bregga nevet. Ezzel egyidőben, 1972. augusztus 11-én a Tábornagy átvezényelte Őt Washingtonba. Ott a nagyvárost kiszolgáló közterület fenntartó cégnél már álnevén, amerikai állampolgárként vállalt munkát. Álnevét és a kitűnő minőségű hamisított okmányait használta akkor is, amikor sikeres felvételi vizsgát tett a Washingtoni Műszaki Egyetem elektromérnöki karán. Az egyetemet esti tagozaton végezte el. A Tábornagy közbenjárására, a tökéletes álcázás érdekében, a Washingtoni szovjet követség küldött egy rövid értesítést Oleg anyjának, amely a következőket tartalmazta: ”Sajnálattal értesítjük Önt, hogy Fia nyomtalanul eltűnt. Fogadja részvétünket”.

A Marsallt 1967– őszén bízta meg az apja azzal, hogy a szigorúan titkos KGB- személyi nyilvántartásokat kezelje. Minden szolgálatot teljesítő ügynöknek fel volt térképezve a családi háttere és a szűkebb baráti köre. A 12. életévüket betöltő lány- és a 14. évet elérő fiúgyerekekről nyilvántartott adatok kiegészültek egy–egy titkos megjegyzéssel, amely arra vonatkozott, hogy felnőttként a KGB- vezénylő Tábornagya, mely területre szánja ügynökeinek a gyerekeit.

A későbbi szolgálati követelményeknek megfelelően igényesen taníttatták, képezték a KGB- ügynökök csemetéit. A szülők szolgálati vezénylésénél igen számottevő szempont volt annak messzemenő figyelembevétele, hogy milyen feladatra szemelték ki gyerekeiket.
A külföldön született gyerekek a szülők szolgálati helye szerinti országban jártak óvodába, ill. általános iskolába. A középiskolát már rendre egy másik országban végezték el. Az elvégzendő külföldi egyetem kiválasztására még alaposabb elemzést követően került sor.

Említettem már, hogy a II. világháborút követő évtizedben külszolgálatra vezényelt szülők többsége, sikeresen be tudott épülni a szolgálati helye szerinti országokban. Többségüknél 35–55 év telt el már azóta, hogy valamelyik külföldi államban polgári foglalkozást űztek. Eközben megbecsült munkatársai voltak egy–egy külföldi nagyvállalatnak, vagy éppen banknak. Ennek eredményeként az egyetemre felvételiző gyerekek jelentős része, már „bennszülöttnek” számított.

Ebbe a rendkívül szigorúan kezelt, zárt törzsállományba igen kényes feladat volt kívülről beépíteni valakit. A Tábornagy megbeszélte fiával, hogy az 1961–1963 között született „Oleg – származású” gyerekek közül ki kell választania azokat, akik a legtehetségesebbek. A kilenc lánygyerekből négy, a hét fiúgyerekből öt csemete bizonyult alkalmasnak a későbbi kényes természetű manőverekre. A kiválasztott kilenc gyerek életpályájának alakítását a Marsall vette kézbe. Megfelelő szintű előkészítés után, a gyerekek anyját adaptálták a KGB– szuper titkos személyi állományába. Feleskették őket, majd meghatározták részükre a munkahelyükön végzendő, információszerzésre vonatkozó részletes feladatokat.

Oleg egyik kiválasztott Fiát „Szásának” hívták. Ő 1961–ben született. Szása anyja, a szépségkirálynőket meghazudtoló külsejű Natasa, jogtudományi egyetemet végzett, jól beszélt angolul és németül. Őt személyesen a Marsall kereste fel 1975 tavaszán. Natasa akkor 33 éves volt. A Marsall állásajánlatot tett neki. Felkérte Őt, hogy a Tokióban bejegyzett nemzetközi nagyvállalatának moszkvai képviseleti irodáját vezesse. Natasa boldogan vállalta a szuper magas fizetéssel és egy személyes használatra szóló, csodaszép Mercédesszel járó, tekintélyes állást. Natasa akkoriban még hajadon volt. Egyedül élt egy szem fiával, egy egyszobás, kilencedik emeleti állami lakásban.
Az irodavezetői kinevezéssel egyidőben a KGB- nél is alkalmazásba vette Őt a Marsall. Főhadnagyi rendfokozatot kapott, a megtiszteltetéstől szóhoz sem jutó szuperhölgy.

Természetesen Natasa KGB – s állása szigorúan titkos volt. Kezdő bérezésként a KGB– től havi 2.500 USD fizetést és 1.500 USD havi ellátmányt kapott. Ez hatalmas összegű honoráriumnak számított.
A Marsall parancsot adott Natasának egy minden szempontból kifogástalan irodaépület felkutatására. Natasa Moszkva központjában talált egy lerobbant állapotban lévő nagy üres házat. A házban korábban 18 nagyméretű, un. „káderlakás” volt kialakítva. Elsősorban a fekvése és az alapozása miatt, a Marsallnak megtetszett az épület. A Tokióban bejegyzett nemzetközi nagyvállalata 50 évre bérbe vette a házat. A Főparancsnok saját ízlésének megfelelően átépíttette az „irodaházat”. Kényelmes irodákat és egy korszerű tetőtér beépítéssel, hét elegáns apartmant alakíttatott ki. Natasának parancsba adta, hogy rendezze be az irodákat és a hét lakosztályt. Megkérte, hogy Szásával együtt költözzön át az egyik luxusapartmanba.

A Marsall megbeszélte Natasával, hogy a 14 éves Szását az USA–ban kell taníttatnia. Az anya megértette, hogy a felajánlott lehetőség komoly perspektívát fog jelenteni imádott fiának. Nehéz szívvel ugyan, de beleegyezett abba, hogy egy időre el fogja veszíteni, a sírig szeretett Olegtől származó, remek fiát.

Szásának az USA-ba történő kivitele után, Natasa semmiféle kapcsolatot nem tarthatott többé a fiával. Az anya közel 17 év elteltével láthatta újra, az őrnagyi rendfokozatban szolgáló, nős, öt gyermekét nevelő fiát. Akkor is csak percekig.

A Marsallal történt személyes találkozást követő kilencedik hónap elteltével Natasa újból szült. Fia született.

Szása 1986 nyarán, 25 éves korában, főhadnagyi rendfokozattal Oleg parancsnoksága alá lett vezényelve, a Washingtoni osztagparancsnokságra. A Marsall olyan sikeresen tudta álcázni Szását, hogy az ifjú új főnöke Oleg ezredes se tudta róla, hogy valójában kit is rejt a Mr. Dr. Henri Kaschingar név. Nem is sejtette, hogy Szása az Ö egyik szeretett, rég nem látott fia.
A fiatal főhadnagy Koljától kapta meg a farkasölő kiképzést és az arra vonatkozó „mesterlevelet”.

Kolja tábornok 1991. október 27- én, Washingtonban adaptálta Szását a Marsall által vezetett új szervezetbe. Az eskütételt követően így igazította el Őt:
- Jól figyeljen rám százados. - Szólt Kolja pajkosan, a sztárszínészt meghazudtoló külsejű fiatalemberhez.

- Hamarosan Moszkvába fogunk repülni. Kérem hozza magával az amerikai útlevelét. A mai naptól, az Ön névjegykártyáján az áll, hogy Ön egy müncheni nagyvállalat fejlesztési osztályvezetője.
Elsőként Münchenbe, majd onnan Moszkvába repülünk. Be fogom mutatni Önt két embernek. Egyikük annak a Müncheni nemzetközi nagyvállalatnak az elnök-vezérigazgatója, amely a jövőben civil beosztásban alkalmazni fogja Önt. A másik személyről csak később beszélek.

A főparancsnok Münchenben találkozott velük, a tulajdonában lévő nagyvállalat székhelyén. Kezet fogott Koljával, majd Szásához lépve így szólt:

- Üdvözlöm Őrnagy, hogy van? - A nevem Dr. John Boergh nyújtotta kezét barátságosan a hűséges Oleg Tábornok fia felé.
- Jelentem jól vagyok, köszönöm a kérdését. Kérem bocsájtson meg nekem, mondta Szása kissé kipirulva, de én az elbocsátásom előtt csupán százados voltam.
- A mai napon előléptetem Önt őrnaggyá. – Szólt csendesen a Marsall.
- Hazámat szolgálom! – Harsogta Szása lelkesen.
- Hogy van a család, az öt szép gyerek?
- Jelentem Ők is jól vannak, bár Nejemet nagyon megviselte az, hogy hirtelen mindketten elveszítettük állásunkat a KGB– nél. Nem hallgathatom el, hogy jelenleg súlyos anyagi gondokkal küszködünk.

- Kérem nyugtassa meg a Nejét is és a gyerekeket is. Életük során, hasonló csapás többé nem fogja már súlytani Önöket.
- Előre is hálásan köszönöm Önnek Mr. Dr. Boergh.

- Őrnagy, szeretném átvezényelni Önt is és kedves Feleségét is Münchenbe, egy–egy új bizalmi állásba. Ön fogja irányítani, a légügyi fejlesztések osztályát. Neje pénzügyi csoportvezető lesz. München kertvárosában kapnak tőlem egy nyolcszobás, 3 fürdőszobás, kertes családi házat. Korábbi alapfizetésüket 30 %-al, havi ellátmányuk összegét 40 %-al megemelem. Mindketten kapnak egy–egy Ford márkájú, szolgálati használatú személygépkocsit. Természetesen továbbra is amerikai állampolgárok maradnak.
Amennyiben állásajánlatomat illetően pozitív döntést hoznak, egyik helyettesem az Ön Nejét is fel fogja esketni. Várom válaszát Őrnagy. - Szólt kemény hangon a Marsall.

- Jelentem, a válaszom igen! - Mondta meghatódva a fiatal főtiszt.

- Ebben az esetben, a Moszkvai utazást követően beszéljen majd a Nejével és a gyerekekkel. Mr. Dr. Knaufel megszervezi az Önök azonnali átköltöztetését.

Moszkvai kiküldetését követően 40.000 USD költözködési segélyt kapnak tőlem. Amint megérkeznek új Müncheni szolgálati helyükre, felvehetik első havi, megemelt fizetésüket és a megemelt havi ellátmányaikat. Amennyiben Ön egyetért velem, az egyik megbízható hölgy munkatársam még ma meglátogatja az Ön nejét. Az Ön nevében átad a nejének 10.000 USD-t, hogy családja az Ön távollétében se nélkülözzön tovább.
- Tetszik Önnek ez a javaslatom?
- Nagyon hálásan köszönünk Önnek mindent Mr. Dr. Boergh.

- Akkor kérem beszéljen most a nejével. Fogja, itt a telefonom. – Szólt atyáskodva a Marsall. Szása kapkodva tájékoztatta nejét a hirtelen jött nagy szerencséjük néhány részletéről.

- Nos Őrnagy, a következő napokban végre fognak hajtani egy fölöttébb izgalmas harcifeladatot. Ez idő alatt, Mr. Dr. Knaufel lesz az Ön közvetlen felettese. Tőle kapja meg a részletes eligazítást. Van e kérdése?
- Jelentem nincs.
- Távozhat.
- Értettem.

A fiatal Őrnagy örömmámorban úszva távozott a főparancsnok dolgozószobájából. Gondolatai az öt szép gyerekénél és a szerető hitvesénél jártak. Hálás szívvel gondolt a Marsallra és az általa megígért 10.000 + 40.000 USD- segélyre. Ennyi pénzünk még soha nem volt egyrakáson gondolta boldogan. Hogy fog örülni az Asszony és a gyerekek. De kire is emlékeztet engem ez a kellemes, megnyerő modorú ember? - Tette fel magának a kérdést Szása.

Nem ismerte fel az Őt egykoron Washingtonba kísérő „tokiói vállalat vezetőjét”. Igaz, hogy azóta már közel 17 év telt el. Szása gyerekként nem is tudhatta azt, hogy Ő akkor „az ezerarcú óriással” találkozott. A Marsall arca akkor is maszkírozva volt.

Szása távozását követően, a Marsall részletesen eligazította Kolját. Egyéb fontos dolgok mellett ismertette vele a MOSZAD- ügynöke által bemondott moszkvai lakcímet, majd egy fontos „iratra” vonatkozóan közölt információkat. Megparancsolta Koljának, hogy a szóban forgó okmányt vegye magához.

Ezt követően Kolja szokásához híven, egyszerű szavakkal tájékoztatta a még mindig örömmámorban úszó Szását.

- Őrnagy, az a feladatunk, hogy Moszkvába repüljünk és megtudjuk, mit forral az Elnök és az ő stábja a mi főparancsnokunk ellen. A precízen kidolgozott terv megismerését követően Szása tisztában volt azzal, hogy rendkívül veszélyes küldetésük lesz. Ennek ellenére nagyon örült az izgalmas harcifeladatnak. Szeretett volna bizonyítani feletteseinek.

A Seremetyevói Repülőtéren landolt Kolja magánrepülőgépe. Kolját, Szását és a négy fős repülőszemélyzetet, a nyugatról érkező államfők pilótái részére fenntartott váróterembe kisérték.

Az angolul jól beszélő reptér parancsnok-helyettes eléjük sietett és átkísérte a hat fős csapatot saját dolgozószobájába. A szoba valószínűtlenül hosszú és keskeny volt. A helyiség végében állt egy íróasztal, mögötte és előtte egy műbőr borítású szék. Az asztalon éjjeli lámpa világított. A fal mellett jobb oldalon kilenc, baloldalon tizennégy karosszék sorakozott. Még le sem ültek, amikor a helyettes reptérparancsnok jelentőségteljesen mutatott előbb a szájára, majd a fülére és mosolyogva a falra. A vendégek bólintottak. Megértették, hogy a helyiségben még a falnak is füle van.

Mr. Dr. Knaufel a táskájából előhalászott bőrmappa alá rejtve, egy vaskos borítékot nyújtott át, a szó nélkül álldogáló „vendéglátónak”. Az kézbe fogta a csinos kis borítékot, majd leült íróasztalához és félig elfordult. Az asztal alatt ellenőrizte ajándékát. Megpörgette a ropogós százdolláros bankjegyeket. Elégedetten nyugtázta, hogy a vaskos kopertában legalább harminc bankjegy lapul.

Kérem adják át az útlevelüket, szólt nyugodt, magabiztos hangon. A vendégek az asztalra tették a három angol és a három amerikai útlevelet. A parancsnokhelyettes kinyitotta páncélszekrényét és abból egy körbélyegzőt vett elő. Szó nélkül bepecsételt az útlevelekbe és visszaadta azokat.
Mr. Dr. Knaufelnek átadott hat db. „vízum” nyomtatványt, melyeket szintén lepecsételt és aláírt. Kérte, hogy értelemszerűen töltsék ki és amíg Moszkvában tartózkodnak, csak azokat használják.

- Útlevelüket ne mutassák meg senkinek. – Mondta barátságosan.

A reptér parancsnok-helyettes kikísérte a vendégeket a repülőtér elé. A hatfős csapat két taxit bérelt. A városközpontba vitették magukat. A metró Múzeum körúti megállójáig vették igénybe a taxikat. Lementek a metróalagútba és felszálltak a belváros felé tartó szerelvényre.

A belvárosban, a Marsall Tokióban működő cége bérelt egy nagyobb házat, melyben irodákat és lakosztályokat rendeztek be. Az épület korábbi négy bejáratát meghagyták. Kolja, - a Marsalltól kapott kulccsal -, nyitotta ki az egyik ajtót. Betessékelte a négy fős repülőszemélyzetet és Szását. Mindegyikük elfoglalta saját kényelmes lakosztályát.

A képviseleti irodában dolgozó három hölgy soha nem tudta előre, hogy a „vállalatvezetőségtől” mikor lepik meg Őket. Az ötven körüli Iroda vezetőnő hirtelen azt észlelte, hogy igencsak nagy mozgás van az irodaházban.

Natasa még mindig, rendkívül csinos szemrevaló teremtés volt. Fiatal éveiben Oleg tábornokkal együtt járt egyetemre. Úgy alakult az élete, hogy házasságon kívül, két gyereket is szült. Két gyönyörű fiút.

Negyven éves korában ment férjhez. Igor, a férj elvált ember volt. Mint mondta, nem volt képes gyereket nemzeni. Natasa megszerette az egyenes jellemű, intelligens, mackós külsejű embert. A férj a külügyminiszter titkárságvezetője volt. Korábban Ő volt a minisztérium pártbizottságának első titkára. Igornak egy lánytestvére volt Maruszja.

Natasa kérésére, Maruszja lett mindkét fiúgyermek keresztanyja. A keresztmama nagyon szép arcú, nőies termetű, 50 éves két diplomás, franciául és spanyolul kiválóan beszélő hajadon volt. Maruszja 30 éves lánya, Kátya az orosz Elnök Titkárságán dolgozott.

Az Elnök bizalmatlan alaptermészetű ember volt. Azt sugdosták, hogy őrülten szerelmes a gyönyörű Kátyába. Megparancsolta a munkával rendkívül leterhelt Kátyának, hogy ne alkalmazzon házvezetőnőt. Személyesen kérte meg Maruszját, hogy a külügyminisztériumban lévő jogi osztályvezetői állását adja fel és minden idejét fordítsa a lányára. Azt kérte, hogy legyen Kátya „házvezetőnője”. Az Anya nem tudott-, nem is mert volna ellentmondani.

Natasa első Fia Szása, 14 éves korától az USA– ban élt. Az Anya legnagyobb bánatára alig hallott valamit szeretett gyerekéről. Másik Fia katonai- szakközépiskolában tanult Moszkvában.

Kolja kopogtatott az Irodavezetőnő ajtaján. Szása is elkísérte Őt. Natasa és Kolja régebbről ismerték egymást. Szása katonásan, pattogó hangon, angol nyelven mutatkozott be:

Dr. Henri Kashingar vagyok. Elegáns tárcájából elővett egy névjegykártyát és kellemes mosollyal tette azt az Irodavezető nő kezébe. Natasa mélyen, átszellemült arccal nézett a szálfatermetű, karcsú ifjú igézően szép szemeibe. Arckifejezésének változásait nem lehet papírra vetni. Összecsapta kezeit. Látszott rajta, hogy nagy örömkitörésre készül.

Kolja biztos volt abban, hogy lehallgatják az Irodaházat. Tisztában volt azzal, hogy az Anya nem tud majd uralkodni magán, amikor a közel 17 év óta nem látott fiát felismeri. Örömkiáltását úgy akadályozta meg, hogy hatalmas tenyerét finoman Natasa szájára tette. Másik kezének mutatóujjával csendre intette Őt.
Szása értetlenül nézett Koljára. A lehallgatástól való félelmet már gyerekkorábban beleverték a fejébe. Neki nem a hallgatás okozott gondot, hanem az ahogyan Kolja eltakarta a száját, a rendkívül rokonszenves Irodavezetőnek.

Az ifjú Őrnagy tizenhét évvel azelőtt látta utoljára Anyját. Nem ismerte fel Őt. Amikor belépett az irodába az volt az érzése, hogy látta már valamikor ezt a rendkívül kedves, könnybe lábadó, gyönyörű szép szempárt.

Kolja zsebébe nyúlt és előhúzott egy papírlapot. Szása elé tartotta. Szása olvasni kezdett:

„Kérem szedje össze magát Őrnagy. Semmiféle jelét nem adhatja boldogságának! Bemutatom Önnek az Édesanyját. Kérem, hogy továbbra is angolul társalogjanak. Később meg fogom szervezni, hogy egy biztonságos helyen beszélgethessenek egymással”.

Odafordította az írást Natasának is, majd elvette kezét az Anya szája elől. Anya és Fia némán borultak össze. Olyan szeretettel ölelték egymást, hogy még a kőkemény Kolja tábornok szemei is megteltek könnyel.
Mindössze két percet adott Natasának és Fiának, majd finom mozdulatokkal szétválasztotta az ölelő karokat. Szása gyorsan letörölte könnyeit. Nagyon röstellte felettese előtt a hirtelen jött gyengeségét.

- Kérem menjen a szobájába. – Parancsolt rá Kolja Szására. Az ifjú engedelmesen távozott. Távozóban ajkaihoz emelte Anyja kezét. Szeretettel csókolt kezet az „Irodavezetőnek” és angolul köszönt el.

Akkorra már a Tábornok is összeszedte magát. Néhány bizalmas mondatot váltott a hűséges Natasával. Az asszony egy címet írt egy papírlapra és átnyújtotta azt a főparancsnok-helyettesnek.

Kolja tábornok Szása után sietett. Kopogott ajtaján. Az ifjú könnyes szemmel nyitott ajtót. Kolja kőkemény pillantása azonban helyrebillentette a fiatal Őrnagy megingott lelki egyensúlyát.

Szása a középiskolát és az egyetemet Washingtonban végezte el. Sudár, férfias termetével, elegáns megjelenésével, megnyerő modorával könnyűszerrel le tudta venni a lányokat a lábukról. Az egyetemista lányok szinte elepedtek érte. A Moszkvában végrehajtandó, nagyon kényes természetű akcióhoz Ő volt a leginkább megfelelő alany. Nem véletlenül választotta Őt maga mellé Kolja tábornok.

A remek fellépésű, fiatal főtisztek késő este csengetettek Kátya lakásának biztonsági ajtaján. Egy fiatalos, kellemes arcú, magas termetű, 50 év körüli hölgy nyitott ajtót. Kérdőn nézett a két elegáns, drága angol öltönyben feszítő úrra.

Hol van a Marsall?

A Marsall eltűnése rendkívüli eseménynek számított. Nagyon nagy port vert fel Moszkvában.

A KGB– első számú vezetője, az Elnöki ukázt követően legkiválóbb embereit bízta meg azzal, hogy a Marsallt haladéktalanul kerítsék kézre. A szigorúan titkos „ukáz” fedőneve:

Farkasverem-akció

volt. Az akciót, a kiváló képességeiről híres Konyencev tábornok irányította. Első intézkedései nem hozták meg a várt sikert. Egy hónap leforgása alatt, a Marsall hollétéről semmit nem tudtak meg. Konyencev tábornok felettese nagyon türelmetlen ember hírében állt. Ennek kapcsán úgy döntött, hogy a Marsall által vezetett főparancsnokság négy korábbi székhelyére; Bécsbe, Párizsba, Londonba és Washingtonba egy–egy négy főből álló kivégzőcsoportot vezényel. A négy csoport 1991. október 27 – én kelt útra Moszkvából.

A Washingtonba kiküldött ügynökcsoport vezetőjének Kocsubej ezredest nevezték ki. Kocsubej első dolga volt, hogy felkeresse Oleg ezredest, akivel korábban jó bajtársi kapcsolata volt. Oleg ezredest, a Kocsubejjel történt találkozás idején még nem bocsátották el a KGB– től. A két magas rangú KGB– ügynök, suttogva beszélgetett egymással, az egyik Washingtoni bárban.

- Tudsz arról, hogy hol tartózkodik a Marsall? – Szögezte a kérdést Kocsubej a partnerének. Oleg unottan válaszolt.
- Bárhol lehet. Nekem nem köti az orromra. Egyáltalán ki ismeri Őt? Milyen Ő? Fekete, szőke, ősz, szakállas, kopasz, vagy éppen nem? – Értesz engem Kocsubej? - Vetette oda hanyagul a szavakat a mindig céltudatos Oleg ezredes.

A Moszkvából érkezett ügynök elővette a belső zsebében lapuló képeslap nagyságú színes fényképfelvételt. Átnyújtotta Olegnek.
- Ez Ő. – Bökött indulatosan a fotóra, a moszkvai. Oleg átvette a fényképet. Elmélyülve vizsgálgatta, majd felhúzott szemöldökkel, kihívóan nézett társára.
- Mondd Kocsubej, kit akarsz te lóvá tenni? Ez a felvétel nem a Marsallt ábrázolja. Ez az ember nem Ő. Értve vagyok? - Kőkeményen meredt a moszkvai ügynökre, akinek jó oka volt félnie, a bivalyerejű Olegtől.
- Nézd Oleg, én a nagyfőnöktől kaptam ezt a felvételt. – Mondta bizonytalan hangon a moszkvai.

Oleg tudta, hogy elérkezett az Ő pillanata. Hirtelen egy rettenetes ütéssel a padlóra küldte Kocsubejt. Hozzálépett, felsegítette a pórul járt ezredest és visszaültette a székre. Az eseményt a bárban tartózkodó vendégek alig észlelték. A pincér úgy látta, hogy az ittasnak látszó vendég melléült a széknek és társa felsegítette Őt a padlóról.
- Előbb kelj fel Kocsubej, ha engem akarsz kóstolgatni, mert nem vagyok vevő az aljasságaidra. Ide mersz jönni egy színész fényképével? Így akarsz tesztelni engem, te rohadt szarházi. Azt hiszed, hogy egy nyeretlen kétévessel állsz szemben? Vésd jól az agyadba, hogy ez volt az utolsó dobásod velem szemben. Megértettél?
- Igen, megértettelek kedves Oleg. – Mondta a megfélemlített KGB- ezredes. Oleg fizetett és távozott. Szó nélkül hagyta faképnél társát. Taxiba ült és lakására vitette magát. Nyomban a garázsba sietett. Kocsiba ült és elviharzott. Kocsijából, az osztagparancsnokságra rendelte az irodában dolgozó tizenkét KGB- főtisztjét.

Oleg a mélygarázs felől közelítette meg a négyszintes házat. A garázskapu záródását követően, az őrség parancsnoka jelentette neki, hogy alig tíz perccel korábban elfogtak egy a ház körül szaglászó idegent, aki egyelőre még olasz turistának adja ki magát.
- Hol van? – Kérdezte a felbőszült osztagparancsnok.
- Jelentem az első szinten, a 2-es számú cellában. Oleg rányitott az „olaszra”.
- Neve, rendfokozata, felettese? – Kiáltott oroszul a fogolyra.

Az „ál-olaszon” látszott, hogy megértette a könyörtelennek látszó ember kérdéseit.
- Non capisco Signore, sono italiano. – Úgy felelt, mintha valóban olasz lenne.

Oleg olyan hatalmasat rúgott a megbilincselt fogolyba, hogy az repült egyet a levegőben, majd visszahuppant a betonpadozatra.
- Mondja maga is úgy akar járni, mint az hülye felettese Kocsubej ezredes? - Oleg vérben forgó szemekkel meredt a földön vergődő emberre, aki az előbbi rúgástól nem csupán a nehéz orosz nyelvet tanulta meg nyomban, hanem egyszerre megértette azt is, hogy ez a félelmetes ember alighanem mindent tud már róla.
- Jelentem, a nevem I. V. Sztrizsenov őrnagy. Kocsubej ezredes csoportjában dolgozom.
- Hányan és mikor érkeztek Washingtonba? – Hangzott az újabb kőkemény kérdés. A fogoly tétovázott. Vesztére. Oleg felnyalábolta, vállára dobta és sebes léptekkel vitte a pórul járt embert a közelben álló terepjáró felé. A betonpadozatra dobta. Csuklóbilincsén áthurkolt egy acélsodronyt és azt a kocsi vonóhorgához rögzítette. Határozott léptekkel indult a vezetőfülke felé. Sztrizsenov őrnagy kétségbeesve kiáltott fel.
- Jelentem hárman kísértük el az ezredest. Két társam még a Hotel Ambassador 209-es szobájában van. Oleg a közelben várakozó farkasölő főtisztre pillantott.
- Azonnal hozzák ide Őket.
- Értettem. – Válaszolt a farkasölő és két társával együtt elrobogott. Oleg a fogolyhoz lépett, levette kezéről a bilincset és felsegítette őt a betonpadozatról.
- Haza akar e még valaha jutni Őrnagy? – Kérdezte keményen.
- Jelentem igen.
- Na látja. Úgy látom van Önnek sütnivalója.
Erőltesse meg gyorsan az agyát, mert csak egyszer kérdezem. Ha hazudni mer végzek magával. Megértett? - Rivallt Oleg a kétségbeesett emberre.
- Honnan tudott Ön erről az épületről?
- Jelentem az ezredes adta meg a címet.
- Hogyan talált Ön ide?
- Jelentem taxival jöttem.
- Mikor látta Ön utoljára Kocsubej ezredest?
- Jelentem kb. két órával ezelőtt.
- Mikor érkeztek Washingtonba?
- Jelentem itteni idő szerint 11,00 órakor landolt a gépünk.
- Milyen feladattal küldték Önöket Washingtonba?
- Jelentem fel kell kutatnunk és likvidálnunk kell az árulóvá lett Marsallt.

Oleg intett az őrparancsnoknak, aki újból megbilincselte a foglyot. Száját beragasztotta, füleibe dugókat helyezett. Összekötözött lábainál fogva felakasztotta őt a betongerendába beépített vaskampóra.

Az Osztagparancsnok felment az irodájába. Kilenc munkatársa már ott várta Őt.
- Kérem csomagoljanak, Moszkvába utazunk. A Moszkva szónál jobb kezével átnyúlt a feje felett, hüvelyk és mutató ujjával megcsippentette bal fülét. Dörzsölgette fülcimpáját.

Válogatott, hűséges emberei megértették, hogy gyorsan kell cselekedniük, mert a harcálláspontot felfedte az ellenség. Azonnal távozniuk kellett. Gyorsan és szótlanul csomagoltak, majd futólépésben mentek a lifthez, amely a mélygarázsba vitte őket. A farkasölő és a két főtiszt néhány perccel megelőzték a mélygarázsba érkező kollégáikat. A terepjáró hátsó ülésén két szorongó idegen férfi ült. Oleg ezredes hozzájuk lépett.

- Lépjenek ki a kocsiból. – Parancsolt rájuk kőkemény hangján, oroszul.
A két foglyot szembe fordította a korábban elfogott Sztrizsenov őrnaggyal, aki még mindig az erős vaskampón csüngött fejjel lefelé. Letépte szájtapaszát, kivette füldugóit.
- Ki ez a két ember? - Rivallt Oleg, a szerencsétlenül csüngő emberre.
- Jelentem a magasabbik Mihail Sz. A. ezredes, a másik Vaszilíj I. L. őrnagy.

A két újonnan elfogott moszkvai KGB- ügynök már a szállodában kénytelen volt megismerkedni a farkasölő és két kollégája kőkemény öklével.
Oleg erre az előkészítő alapozásra apellált, amikor a moszkvai ezredeshez intézett egy kurta kérdést.
- Mondja Uram, mi a neve ennek az embernek, mutatott a denevér módjára csüngő férfira.
- Jelentem Ő I. V. Sztrizsenov őrnagy, az egyik munkatársam.
- Milyen feladattal küldték Önöket Washingtonba?
- Jelentem fel kell kutatnunk és likvidálnunk kell az árulóvá lett Marsallt.

E szavak hallatán Oleg hátat fordított a három fogolynak. Távozóban a figyelmesen várakozó farkasölőre nézett. Állát kétszer végig simította. Előbb felülről lefelé haladt, majd fordítva. A farkasölő megértette a kapott parancsot. A három fogoly két perccel később már nem élt.

Ez lett a sorsa az egykori német szuperkémnek is, akit az osztagparancsnok már több, mint öt éve őriztetett a mélygarázsban.

Oleg és munkatársai gyorsan távoztak az épületből. A farkasölővel útba ejtette a Hotel Ambassadort. Oleg személyesen invitálta Kocsubej ezredest egy kis sétára.
Amikor már az utcán voltak, az egyik közeli parkban leültek egy padra. Oleg feltűnés nélkül hajtotta végre a „halálos nyakölelést”, mellyel a másvilágra küldte a kivégzőcsoport pórul járt parancsnokát. Gyors mozdulatokkal ürítette ki a halott zsebeit. Minden olyan személyes jellegű tárgyat magához vett, melyek megkönnyíthették volna a moszkvai ezredes azonosítását. Alig egy óra múlva, újból találkozott embereivel, akik akkor már szép sorjában lépdeltek fel egy luxusrepülőgép lépcsőzetén. A pilótaülésben Kolja tábornok ült. Oleg ezredes, a másodpilóta helyét foglalta el.

A két vezető ember összenézett. Oleg Koljára kacsintott. Jobb kezével egy olyasféle mozdulatot tett, mintha az asztalára szemtelenkedett legyeket kapta volna el. Kolja tábornok elégedetten mosolygott.
A magángép megkapta a felszállási engedélyt. A gépmadár nem hagyta el az USA– légterét. Alig telt el három óra, amikor landolt egy Los Angeles melletti magánrepülőtéren.

Oleg ezredes személyesen tájékoztatta a Marsallt az elmúlt néhány óra eseményeiről.

Amikor Oleg megérkezett, a Marsall azonnal az irodájába hívatta Nádja, Alla és Kolja tábornokokat. Felesége és a tábornokok jelenlétében Marsall megköszönte az ezredesnek a gyors és határozott intézkedéseket. Adaptálta Őt. Előléptette tábornokká. Az Oleg által kiválasztott tizenkét főtisztet is adaptálta, a Los Angeles-i törzsvezetésbe. A korábban Oleg alá beosztott farkasölőt Kolja tábornok adaptálta. A Marsall mindegyiküknek megduplázta a havi fizetését és az ellátmányát.

A Marsall kinevezte Oleg tábornokot a „Főparancsnok Törzsparancsnokának”. Az újdonsült tábornok, a három Főparancsnok-helyettes és Natali kivételével mindenkinek a szolgálati felettese lett.

Ilyen előzmények után a Marsall úgy döntött, hogy további kemény „figyelmeztetéseket” intéz az Őt halálra üldöztető moszkvai vezetőkhöz. Olegnek és tizenkét fős csapatának a Los Angelesbe történő kimenekülését követő öt órán belül, a Londonba és Párizsba vezényelt négy–négy üldözőt a Marsall farkasölői likvidálták.
Amikor a Marsall az erre vonatkozó jelentést megkapta, elhatározta, hogy a hasonló paranccsal Bécsbe vezényelt négy moszkvai KGB-s üldöző sorsát saját maga veszi kézbe. A főparancsnok terve gyorsan elkészült. Csak Kolját, Oleget és Szását vonta be az akcióba.

Oleget a Müncheni régióparancsnokságra vezényelt két farkasölővel együtt elküldte Bécsbe. Parancsot adott arra, hogy a négy fős üldözőcsoport vezetőjét fogják el és a bécsi baromfiüzemben rakodó, saját tulajdonú hűtőkamionjukban, az árú közé rejtve szállítsák át Münchenbe. Az üldözőcsoport másik három tagjával Bécsben végeztek.

Olegék maradéktalanul végrehajtották a parancsot. A hűtőkamionban lévő árú minőségének megőrzése érdekében folyamatosan -20 C°- os hideg volt. Olegék izolitpaplannal bélelték ki azt a kartondobozt, melybe becsomagolták a kezénél– lábánál összekötözött, kipeckelt szájú KGB-csoportvezetőt.
Az „árut” Münchenben, a Marsall cégének tulajdonában álló hűtőházban rakodták ki. A csoportvezetőt tartalmazó kartondobozt a két farkasölő egy emelőbékára helyezett raklapon gurította a terepjáróhoz. A hűtőház közel volt a régióparancsnok irodáihoz. Alig utaztak hat percet, amikor a kapuőrség beengedte az egyik farkasölő által vezetett homokszínű Grand Cherokey terepjárót.

A mélygarázsban csomagolták ki a KGB- csoportvezetőjét. Meglepődve tapasztalták, hogy foglyuk alig fázott meg, a kilenc órán át tartó „mélyhűtött” árutömeg közti utazás közben. Kicsomagolták, eltávolították róla a köteleket, majd kezeit összebilincselték, száját ragtapasszal fedték be. Az egyik apartman fürdőszobájába kísérték. Levetkőztették. Egy percre sem hagyták egyedül. Felszólították, hogy zuhanyozzon. Ezt követően új fehérneműt és egy új öltönyt adtak rá. Mezítláb, egy pár házipapucsban kísérték a foglyot a Marsall elé.

- Jelentem a parancsot végrehajtottam. – Mondta feszes vigyázzállásban, a rangidős farkasölő.
- Köszönöm, jó munkát végeztek. Távozhatnak. - Nyugtázta a Marsall hűséges embereinek a jelentését.

A MOSZAD főügynöke akadt horogra

Amikor a két farkasölő eltávozott, a főparancsnok hellyel kínálta a foglyot. Kinyitotta páncélszekrényét és elővett egy üveg vodkát. Felnyitotta az üveget, megtöltötte az egyik vizespoharat és azt az elől összebilincselt kezű ember kezébe helyezte. Levette szájtapaszát.

- Igyék, melegítse fel magát. – Szólt indulatok nélkül a főparancsnok. A fogoly mohón itta ki a pohár tartalmát. Megköszönte a lélekmelegítőt.

- Hol és mikor született Ön? – Kérdezte a Marsall.
- Jelentem Irkutszkban születtem, 1950. május 3-án.
- Hmm Ön tehát szibériai. - Mondta elgondolkodva a Marsall, miközben szemeit egy pillanatra sem vette le a fogolyról. Kopogtak.

A két farkasölő lépett be, akik időközben hófehér, elegáns pincérruhát öltöttek magukra. Egyikük nyitotta az ajtót, míg másik kezében egy jókora tálcával lépett a szobába. A tálcán fénylő, lefedett edelstal-tálak, tányérok és elegáns étkészlet sorakozott. A helyiségben ínycsiklandozó sülthús és más finomságok illata terjengett. A felszolgáló az asztalra tette a hatalmas tálcát, majd kérdőn nézett a főparancsnokra.

A Marsall intett a szemével, mire a farkasölő a fogolyhoz lépett, kezéről levette a bilincset.
- Egyék. – Mondta a Marsall, majd magára hagyta a három embert.
A híradós ügyeket felügyelő parancsnok-helyettes szobájába siető Marsallt feszes vigyázzállásban köszöntötte, a hűséges főtiszt.
- Jelentem mindent előkészítettem, kérek engedélyt távozni.
- Köszönöm, távozhat.

A Marsall a számítógép elé ült. Begépelte saját titkos kódját, majd megnyitotta a KGB- aktív állományát nyilvántartó könyvtárat.

A computer fölé szerelt nagyképernyős Philips– kivetítő mutatta a főparancsnoki irodában zajló eseményeket. A Marsall futó pillantást vetett a jó étvággyal falatozó fogolyra. A digitális azonosító kamerával ráközelített a fogoly arcára, majd leolvastatta a géppel a vodkás poháron lévő újlenyomatot. Ezt követően elindította a böngészőt.
A nagyteljesítményű computer villámgyorsan pörgette végig a programot. A főparancsnok meglepődött. A fogolyról két nyilvántartást is talált a gépben. Az elsőként megnyitott azonosító a következő adatokat tartalmazta:

Név: Pável V. Korcsnoj tábornok. Szül.: Irkutszk, 1950. 05. 03. Szolgálati hely: Törökország. Az egész alakot ábrázoló színes fényképfelvételre, majd az ujjlenyomat elemzőre kattintva azonosította a foglyot.

A második adatnyilvántartásban az alábbiak álltak:

Név: Viktor A. Vasziljev ezredes. Szül: Moszkva, 1955. 01. 25-én. Szolgálati hely: Szverdlovszk. A mellékelt fényképfelvétel valódiságát, a digitális azonosító elfogadta.
A Marsall számára nyomban világossá vált, hogy a tökéletesnek hitt, álcázás céljából készített adatnyilvántartások mindegyike hamis.

Bekapcsolta a „talp-azonosítót”. A fogoly lábára adott papucsokba nagyteljesítményű mikrocsip volt beépítve. A jó étvággyal falatozó KGB– ügynök talpazonosítása sikeres volt. A feltárt adatok valódiságához, semmi kétség nem fért. Rövid ideig a Marsall is ezt hitte.

Név: Mihail M. Anatolij ezredes. Szolgálati hely: KGB- Elnökség, belső elhárítás. A színes, egész alakos fényképet a számítógép nem fogadta el. Kiírta és vörös fénnyel villogtatta a „veszély” szót.

A Marsall bosszúsan állt fel. Állva zárta el a számítógépet. Néhány lépésnyire volt az információs szoba. Benyitott, felhívta Alla tábornokot.
- Tábornok, kérem azonosítson be egy személyt. Diktálom az adatokat. Átküldöm a talp- és hangazonosítás felvételeit. Küldjön nekem az illetőről egy használható fényképfelvételt is.
- Értettem.
- Alla négy percen belül jelentkezett.
- Jelentem a nevezett személy nem azonosítható. Háromféle adat szerepel a nyilvántartásomban, de azok mindegyike hamis.
Viszont az Ön által közölt adatok alapján, a MOSZAD– ügynökei közt találtam egy férfit, akit kifogástalanul be tudtam azonosítani. Bátran állíthatom, hogy Ő az akire Ön rákérdezett.

Neve: Joachim Salamon, kora: 51 év, különös ismertető jele: kutyaharapásból származó forradás van a jobb fülén. A fülcimpája át van harapva, a sérülés során keletkezett lyuk borsószem nagyságú.
- Köszönöm Tábornok. – Ön ismét kitűnő munkát végzett.

A Marsall benyitott Oleg szobájába. A Tábornok felpattant, feszes vigyázzállásban várta a parancsot.

- Tábornok, szorongassa meg alaposan ezt az alakot, intett fejével a főparancsnoki iroda felé. Nem az akinek mondja magát. Alighanem a MOSZAD – nak az Oroszországba beépített főügynöke.

A főparancsnok átadta Olegnek a három azonosításról készült, kinyomtatott lapot. Közölte az Allától kapott információkat is. Majd ezt mondta:

- Oleg tábornok, nekem Koljával lesz egy megbeszélésem, amely kb. tíz percig tart. Jó lenne, ha addig szóra tudná bírni ezt a különlegesen veszélyes embert.
- Értettem. – Válaszolt Oleg és máris sietett a főparancsnok dolgozószobája felé. Belenézett a Marsalltól kapott iratokba. Fejét türelmetlenül csóválva lépett a szobába. Az asztalról határozott mozdulattal ragadta kézbe az étkezőtálcát. Átadta azt az egyik farkasölőnek.

- Kérem hagyjanak magamra. – Szólt kőkemény hangon két kollégájára. A két farkasölő nyomban távozott. Oleg balkezével, gallérjánál fogva ragadta meg a foglyot és fél kézzel a magasba emelte. Jóformán csak érintette Őt jobbjával, mégis olyan hatalmas volt a fogoly állára mért ütés, hogy az nyomban elájult. Oleg a földre dobta az elalélt testet.
A tábornok vizet engedett egy kancsóba és a fogoly képébe öntötte annak tartalmát.
- Neve? Szolgálati helye? Felettesének neve? - Ordított a vérző szájú emberre.

- A nevem V. I. Korcsnoj, tábornoki rangban teljesítek szolgálatot a KGB– belső elhárításánál. Felettesem neve: Borisz B. Antonov altábornagy.

Oleg jobb kezébe vette át a fogoly gallérját, újból a levegőbe emelte és ballal hatalmas ütést mért annak gyomorszájára. A szerencsétlen ember nyomban öklendezni kezdett. Kihányta a nemrég jó ízűen elfogyasztott falatokat.

- Neve? Rendfokozata? Parancsnoka? - Bömbölt a megvadult tábornok.

- Elnézést kérek, a valódi nevem Viktor A.V. ezredes, parancsnokom Borisz B. Antonov altábornagy.

Oleg a nadrág hátuljánál fogva fél kézzel a magasba emelte a foglyot és földhöz csapta. Bele a kiöklendezett ételmaradékba. A pórul járt ember nehezen mozdult, minden tagja fájt.

- Neve? Beosztása? Ki küldte Önt Bécsbe?

- Kérem ne verjen, igazat beszélek. Higgyen nekem, könyörgött a fogoly. Oleg a fogoly papucsára mutatott és rákiáltott.

- Adja ide a lábbelijét. Az áldozat mindkét papucsát átadta a roppant mód dühös vallatójának. Oleg mérgesen tépte le a papucsok talpát. Mindegyikből kihullott egy – egy mikrocsip. A fogoly szemei elborultak. Hirtelen ráeszmélt arra, hogy végképp lelepleződött.

- Utoljára kérdezlek te mocsok féreg. - Ordította Oleg.
- Hajlandó vagy válaszolni? – A vallató úgy nézett a megszeppent emberre, mint egy áldozatát megragadó párduc.
- Igen válaszolok, de kérem ne verjen, nem bírom a megaláztatást.
- Válaszolsz végre? - Üvöltötte Oleg.

- Én kérem a MOSZAD– ügynöke vagyok. Zsidó szülőktől származom. Tíz évvel ezelőtt dobtak át Moszkvába. Nyolc éve dolgozom a KGB– Elnökségben. Jelenleg a belső elhárítás osztályvezető-helyettese vagyok.

- Hogyan sikerült Önnek beépülnie Moszkvában? Ki segítette Önt? – Mennydörgött Oleg.
- Megvallom, hogy ez egyáltalán nem volt könnyű dolog. Nekem szerencsém volt.

A MOSZAD– nál akkor figyeltek fel rám, amikor lefüleltem a KGB- egyik jeles ügynökét. Ezt követően, azt a feladatot kaptam, hogy utazzak a Szovjetunióba és épüljek be a KGB– be. Hamis papírokkal utaztam Moszkvába. Sikerült igazolnom azt, hogy Leningrádban születtem. A Leningrádban élő, angol nyelvprofesszor bácsikám beajánlott engem az egyik moszkvai könyvtárba. Én kérem a Moszkvába történt átdobást követő két évben restaurátorként dolgoztam.

Egyik nap benyitott a műhelyembe két tizenéves gyerek. Egy lány és egy fiú. Bemutatkozáskor kiderült, hogy Ők a moszkvai Rendőrfőkapitány gyerekei. Magukkal hoztak két nagyon régi, nagyméretű, díszes bőrkötésű, rendkívül értékes könyvet.

Jómadár

Katalin boldogan mutatta Férjének az osztrák nemzetközi nagybanktól érkezett újabb meghívást. Kéthetes tapasztalatcserére hívták meg Őt Bécsbe.
Dr. Kraizer József viszont egyáltalán nem örült amikor meghallotta a hírt. Csalhatatlan szimata azt súgta neki, hogy nem csupán egy kétségtelenül hasznos munkakapcsolat, hanem azon túl más, - valószínűleg érzelmi szálak-, is lehetnek Katalin és a sokat emlegetett bankvezérigazgató között. Nehezen tudta türtőztetni magát, amikor azt látta, hogy Katalin lázasan készülődik. Legszebb, legszexisebb fehérneműit pakolta be a bőröndjébe.
- Mikor fogsz telefonálni? – Kérdezte Katalint.
- Este hívlak Drágám. – Válaszolta könnyedén a szépasszony.

Mihail ezredes világosan látta, hogy szeretett neje lélekben már Bécsben van.

A Marsallal történt bécsi találkozás alkalmával kapott felettesétől két doboz „poloskát”. Ezek a legújabb amerikai modellek 500 km. hatósugarúak voltak. Óvatosan a bőröndbe is és a kézitáskába is becsempészett egy– egy lehallgató készüléket. Kata pénztárcáját már korábban kipreparálta egy állandóan fülelő „kismanóval”.

Katalint a bankban fogadta Frédi. Alig csukódott be mögöttük az ajtó máris egymás karjába hullott a vágyakozástól feldobódott fiatal pár. Katalin gombolgatni kezdte Frédi nadrágját, ám a vezérigazgató gyöngéden visszatartotta Őt.
- Várj ezzel kedvesem, nemsokára megyünk a szállodába, ott majd folytatjuk.
- Oké Drágám, csak siessünk, mert már alig tudom türtőztetni magamat.
- Jó nem bánom, végül is nincsenek halaszthatatlan ügyeim. – Felelte Frédi.

Katalint a bank sofőrje vitte a City Club hotelbe. Frédi nem tétlenkedett. Alig foglalta el szobáját a szépasszony, máris kopogtak ajtaján. Kata örömmel ugrott az ajtóhoz és szélesre tárta azt a szeretett férfi előtt. Levetkőztek, ágyba bújtak.

Vágyaik kielégítését követően lesétáltak az alagsorban lévő hatalmas úszómedencéhez.
- Miért hívtál Bécsbe Frédikém? - Kérdezte Kata kihívóan.

Katalin szerelmes vallomást várt hiszen több, mint kilenc hónapja nem találkoztak.
- Lépni szeretnék egyet Magyarországon. Az első nagyobb lépéseket veled szeretném megtenni. – Mondta Frédi.
- Milyen irányban nyitnál? – Tért Katalin a lényegre.
- Arra gondoltam, hogy átadok Neked hatvan millió Ft-ot. Ebből alapítsál 50 önálló jogi személyiségű, egy millió Ft- törzstőkéjű kft-t az ország különböző nagyobb városaiban. Mind az 50 cégnek Te legyél a 100 % -os tulajdonosa. Keressél huszonöt ügyvezetőt és Őket jegyeztesd be két– két kft. vezetőjeként. Ügyelj arra, hogy banki aláírási jogod csak egyedül Neked legyen mind az 50 kft-ben.
- Rendben van. És milyen tevékenységeket jegyeztessek be a cégek nevére.
- Valamennyi kft - nek legyen 15–20 bejegyzett tevékenységi köre. Mindegyik javára legyen bejegyezve tőzsdei munka, ill. pénzügyi tanácsadói tevékenység.
- Mit fognak csinálni a cégek?
- Vásároljanak bankrészvényeket, kárpótlási jegyeket, majd kapcsolódjanak be az élelmiszeripari feldolgozóüzemek és a szálloda és az idegenforgalmi privatizációs ügyletekbe. Vegyenek fel „E-hitelt”.
- Milyen tőkéből vásároljunk?
- Vásárlásokra is adok Neked elég pénzt. Kérlek, kövesd az alábbi gyakorlatot; az ügyvezetők kössék meg az üzleteket és kérjenek az eladóktól 30 napos fizetési határidőt. Amikor a vásárlási szerződéseket munkatársaid megkötik, a tulajdonos nevében lásd el azokat kézjegyeddel. Ezt követően fizesd be a kft. bankszámlájára a vételárat. A kft. pedig utalja át a vételár összeget az eladónak.
- Milyen összegért vásárolhatok? – Kérdezte az egyre inkább fellelkesült Katalin.
- Egyelőre 800 millió Ft-ért.
- Mii? Frédikém, Te rám bízol 800 millió Ft-ot? Tudod, hogy az mekkora nagy pénz nálunk?
- Tudom! - Felelte Frédi és jóízűen kacagott az álmélkodó Katalinon.
- Mire kellenek neked a kárpótlási jegyek? – Kérdezte az elbűvölt Katalin.
- A privatizációra szánt párt-állami és szakszervezeti vagyonból, kárpótlási jegyekért is lehet tulajdont szerezni.
- Neked mi ebben az üzlet Frédikém?
- Amennyiben 55 – 60 %-os árfolyamon megveszed a kárpótlási jegyeket, azokért 100 % -os árfolyamon vásárolhatsz tulajdonrészt. A befektetett összeg 30 %-át adó visszatérítés formájában visszakapod. Ebben a kalkulációban az én tényleges kiadásom csupán 25–30 % - ra rúg.
- Ahhá! Kezdem már pedzeni az ügyet. – Mondta kipirult arccal Katalin.
- Információim vannak arról, hogy egyes privatizációra szánt vállalatok esetében a kárpótlási jegyeket 175 % - os árfolyamon számítják be. A 175 % - os árfolyamon elfogadott vagyonérték után is megillet a 30 %-os adó visszatérítés. Könnyen kiszámolhatod, hogy ebben az esetben max. 5 – 6 % tényleges tőkebefektetéssel szereztél 100 % - os tulajdonjogot. – Magyarázta a bankár.
- Értelek Frédikém. Ez zseniális! Ez rád vall, Te szuperman. Mondd mi a következő lépés?
- A tulajdonjogot jegyeztesd be az érintett kft. nevére. Ezt követően mind az ötven kft-nek vegyél fel magas összegű „E-hitelt”.

- Tudod, hogy nálunk magasak a kamatlábak? – Szólt közbe bölcselkedve Katalin.
- Tudom, de erre oda se figyelj. – Válaszolta Frédi egykedvűen.
- Te Frédi, az egykori professzorom most miniszter az új Kormányban. Ő mindig azt hangsúlyozta, hogy a sok pénz csak akkor ér valamit, ha azt forgatják. Minél nagyobb a pénzforgás sebessége annál nagyobb a profit.
- Jeles osztályzatot érdemelsz Katalin. – Kacagott Frédi.
- Nyilván arra célzol, hogy mire kell fordítanod az „E-hitel” – ből származó összegeket?
- Pontosan, látod Frédikém. Te mindig kitalálod a gondolataimat.
- Tudod az „E-hitel” teljes neve: egzisztencia – hitel. A magyar Kormány azért biztosít egy rendkívül olcsón megszerezhető hitelkeretet, mert el szeretné érni, hogy az újonnan vagyonhoz jutottak „egzisztenciát” tudjanak teremteni maguknak és családjuknak.
- Te Frédi, ez egy nagyon szép gesztus. Nemde?

Frédi jobbkarjával átnyúlt a feje felett és megvakargatta a bal füle tövét. Katalin megértette a célzást.
- Jó. Vegyük úgy, hogy nekem világos az is, amit nem mondtál ki, de kérlek mégis fogalmazd meg a Te elgondolásaidat teljesen világosan, félreérthetetlenül.
- Oké. Vegyük pl. a következő esetet. A Te 50 kft-d a befektetett 800 millió Ft-ból vásárolni tud kb. 8.500 millió Ft. értékű magyar vagyont. Erre a vagyonra az 50 cég fel tud venni 8.000 millió Ft. „E-hitelt”.

A hitelkeretet az utolsó fillérig le tudod hívni saját számládra. A számláidon lévő összegeket több részletben vedd fel készpénzben. A készpénzből az én bankom Budapesti Leánybankjában vásárolj ATS- t. Az árfolyam jelenleg: 3,57 Ft/ATS. Meggyőződésem szerint a forint értéke rohamosan romlani fog. Prognosztizálhatom Neked, hogy öt év leforgása alatt az ATS árfolyama cca. 17 – 18 Ft- ra fog emelkedni.

Ez így legalább ötszörös hozadékot eredményez majd. A Te jutalékod 5 %. Jutalékodat ATS– ben fizetem ki. Az általad beváltott összeg után járó jutalékot azonnal átutaltatom a nálunk vezetett bankszámládra. A többi pénz engem illet meg, hiszen én vállaltam a kockázatot, az én tőkém vett részt a körforgásban.
- Ez óriási. – Csapta össze a kezeit Katalin.
- Frédikém, az „E-hitelt” a kft-nek vissza kell majd fizetniük.
- Nem kell visszafizessék! – Mondta Frédi sandán mosolyogva.
- Neem? – Szólt Kata kételkedve.
- Egyáltalán nem, mondta Frédi határozottan.
- Te Frédi, ezt most megint nem értem. Elmagyaráznád?

- Kata, amikor már az „E-hitelt” a fentiek szerint felvetted és ATS- re konvertáltad, utasítsd az ügyvezetődet, hogy jogutód nélkül szüntesse meg a céget.
- Ahhá! Most ismét megértettelek Frédikém. Így fogok eljárni.
- Megállapodtunk Katalin? – Kérdezte Frédi.
- Igen elfogadom ajánlatodat és nagyon hálás vagyok Neked Frédikém. – Nyugtázta Katalin a szóban megkötött szerződést.

- Katalin azért hívtalak meg két hétre, hogy legyen időd elintézni a kft-alapításokkal kapcsolatos ügyeket. Arra kérlek, hogy már ma utazz vissza, de ne Budapestre menj, hanem Kaposvárra. A dunántúli megyék nagyvárosaiban 35 kft-t, az Alföldi megyékben 15 kft-t szíveskedj bejegyeztetni. Munkatársam Kaposváron adja át Neked a 60 millió Ft-ot, amely a cégalapításhoz szükséges készpénztőkén túl a Te napi kiadásaidat is fedezi.

Frédi hideg pillantásai egyszerre megértették Katalinnal, hogy az ifjú bankvezér nem az Ő női szolgáltatásai után vágyódott, hanem egy rendkívül elmés üzleti fogást szeretett volna megbeszélni vele. Fájt neki a gondolat, mert úgy érezte, hogy végképp elveszítette ezt az álomférfit.

Dr. Kraizer József újból lejátszotta a magnószalagra rögzített hanganyagot. Bénultan hallgatta feleségének kéjes nyögéseit, boldog, féktelen sikongatásait. Az ahogyan Katalin az egekig felmagasztalta az ágyban hentergő Frédit, egyszerre rádöbbentette Őt a valóságra.

Csakhogy Mihail ezredes nem olyan ember volt, akivel így lehetett kukoricázni. Elhatározta, hogy kőkeményen megleckézteti Katalint is és az ifjú bankvezért is.
Hirtelen jött haragjában visszavarázsolta németes külsejét. A bécsi Eduard Kettner szaküzletben vásárolt egy elegáns német gyártmányú vadászegyenruhát.

A bécsi nagybank protokollfőnöke nagyon kedvesen fogadta Őt.
- Miben állhatok a szolgálatára Uram? – Kérdezte Hr. Konrád.
- Szeretnék egy számlát nyitni Önöknél. – Válaszolta az álruhás Jozef.
- Máris felkísérem Önt a nemzetközi osztályunkra, azok készséggel állnak az Ön szíves rendelkezésére.
- Nem beszélhetnék előtte személyesen a Vezérigazgató Úrral? – Kérdezte a kellemes külsejű „német”.
- Háát az nehéz lesz, de én Önnek alighanem el tudom intézni azt is.
- Nem lennék hálátlan Önnek.
- Oké, oké, ez a kötelességem. - Mondta fontoskodva a protokollfőnök.

A jóhangzású Müncheni székhelyű cég tulajdonosát bemutató, dombornyomott névjegykártyát szakértő szemekkel vizsgálgatta Frédi személyi titkárnője. Ez az elegáns, jó megjelenésű Úr nem lehet akárki állapította meg, amint végigmustrálta a férfias megjelenésű vendéget. Bejelentette őt Frédinél.

Az ifjú bankvezér meglepődve nézett a dolgozószobájába belépő, rendkívül elegáns, bajor vadászuniformisban feszítő vendég szénfeketén izzó szemeibe. Az volt az első benyomása, hogy ez az illető nem lehet német, inkább amerikainak nézte az egyelőre még kellemesen mosolygó vendéget.

- Kérem foglaljon helyet. – Kínálta előzékenyen Frédi Mihail ezredest. A hófehér bőrfotelek egyikére leült a bankvezér és újból látogatójára nézett.

Abban a pillanatban elsötétült Frédi előtt a világ, a nyakára mért erős karate ütéstől elvesztette eszméletét, Mihail ezredes felnyalábolta a földre zuhanó bankárt és a bőrkanapéra ültette. Mellé ült és ápolni kezdte pórul járt vendéglátóját. Frédi kezdett felocsúdni. Nehezen tudott megmozdulni. Kezei hátra voltak bilincselve. Mihail ezredes hirtelen mozdulattal kipeckelte az ifjú bankvezér száját.

Frédi értetlenül bámult vendégére. Az előbbi ütés olyan villámgyorsan érte, hogy eszméletének elvesztése előtt nem is észlelte a támadást.

Kata férje elővette zsebéből a miniatűr magnóját és lejátszotta Frédinek a City Club hotel kényelmes szobájának franciaágyán lezajlott szexsz-orgia hangfelvételét. Frédi fel akart ugrani, de egy vasmarok olyan keményen tartotta vissza, hogy mozdulni sem tudott.
- Tudod e „Jómadár”, hogy Katalin egy háromgyermekes családanya? És mit gondolsz ki vagyok én? - Hangzottak a gyűlölettől izzó szavak Frédi fülébe.

Az ifjú bankvezérigazgató előtt egyszerre világossá vált, hogy Katalin férje látogatta meg őt. Az ezredes nem sokat teketóriázott.
- Idehallgass Jómadár. Nagyon figyelj, mert csak egyszer mondom el a dolgokat.
- Egyszer és mindenkorra leszállsz a nejemről, vagy megöllek. Bólints, ha megértettél. - Frédi igenlőleg bólintott.
- Egy félórán belül átutalod a Katalinnak beígért 860 millió Ft-ot ezekre a bankszámlákra. A Vezérigazgató orra elé tartott egy papírlapot, amelyen húsz bankszámlaszám, ill. cím volt felsorolva.

- Jómadár, ez a húsz bankszámla, húsz karitatív szervezeté. Ők a Kelet-Európai országokban segítik az éhező gyerekeket. A bankszámlaszám alatt találsz egy– egy telefax számot. Mindegyik intézmény vezetőjének címezve írsz egy rövid, frappáns, angol nyelvű levelet. Megírod nekik, hogy bankod kiváló évet zárt, ezért ezt a nagyvonalú gesztust megengedheted magadnak. Húsz egyenlő részletben, USA – dollárban utald át a 860 millió Ft-ot. Megértettél? - Mondta az ezredes vérben forgó szemekkel.

Frédi úgy rázta a fejét, hogy az igent is és nemet is jelenthetett. Az ezredesnek ez nem tetszett. Zakója zsebéből elővette combbelövő pisztolyát. Az egy „modern” kínai gyártmányú, hangtompítós kínzóeszköz volt, mely a maga nemében párját ritkította. A combbelövőt ráhelyezte Frédi felső combjára és meghúzta a ravaszt. Jelentős mennyiségű, jéghideg fájdalomcsillapító spriccelt a bankvezér bőrére. Jozef átváltotta a vezérlőgombot. Újból meghúzta az elsütő billentyűt. A felsőkabátgomb átmérőjű, hegyes végű jókora lövedék olyan erővel csapódott Frédi combizmaiba, hogy majd letépte a lábát. A behatoló lövedék úgy terjeszkedett szét, mintha egy enyhébb robbanás hatfelé vetette volna. Csakhogy a lövedék nem repült szét darabokra, csupán szétnyílt. Olyan lett, mint egy mérgespók, amely lábait kitárja, majd lass
an megkezdi összehúzni azokat. A karmokban végződő hat fém lábacska masszívan megkapaszkodott a egyik izomkötegben és lassan elkezdett összezárni. A markoló lábak kinyitásával egy időben, a lövedékkel bejuttatott vérzéscsillapító kiszabadult és az is hatott. A rendkívül hatásos érzéstelenítő miatt Frédi nem érzett különösebb fájdalmat. Az viszont nyomban eljutott a tudatáig, hogy váratlan látogatója, a testébe lőtt egy jókora fémszerkezetet.
- Nos Jómadár, most elmagyarázom neked a helyzetedet. A beléd lőtt pókocska összenyalábolta a térdmozgató izmaidnak egy jókora kötegét. A készülék megkezdte lassú összehúzódását. Arra törekszik, hogy a befogott izomköteget gyűrűbe zárja. Jó fél órán belül a fogólábak összezáródnak. Amikor a fém lábacskák érintkeznek egymással bekövetkezik egy erős robbanás. A detonáció széttépi izmaidat. Örülni fogsz, ha a tököd megmarad, bár azt sem garantálhatom. Amennyiben a készülék felrobban nem fogod tovább élvezni összerabolt vagyonod gyümölcsit.

Tehát saját érdekedben igyekezz. Mielőbb hajtsd végre életed legnagyobb karitatív lépését. Amennyiben most, először az életedben jó fiú leszel, nem spekulálsz, hanem vonakodás nélkül végrehajtod parancsomat, a velem és családommal szemben elkövetett gazemberségedet meg fogod úszni ezzel a 860 millió forintos pénzbüntetéssel.

Most pedig nézz erre a távirányítóra Jómadár! Ha megnyomom a piros gombot a belőtt szerkezet azonnal szétrobban. A hat lábacska végén, a karmok homorulatában ciángömbök vannak, melyek a detonációt követő egy percen belül végeznek veled. Amennyiben orvossal akarod eltávolíttatni a pókot, a hat ciángömb azonnal szétspriccel és neked véged. Megértettél? Frédi kétségbeesetten bólintott.

Egy félórán belül ellenőrizni fogom a húsz bankszámlára történő átutalást. Amint a tranzakciók lezajlanak és a mellékelt húsz faxszámra megérkeznek tőled az adományozó levelek, távirányítómmal visszafordítom a poloska mozgását. A távirányító zöld gombjának benyomását követően a hat fém lábacska lassan elengedi izmaidat és visszacsomagolja önmagát. Ez a művelet öt perc alatt befejeződik. Arról tudod, hogy a visszazáródás megtörtént, hogy a belövés helyén még jobban ki fog fúródni az a gömbfejjel rendelkező fémszál, melyet most is látsz. Akkor fogd meg a gömbfejet ezzel a csipesszel és a lövedéket húzd ki a testedből. A seb újból vérzeni kezd majd.

Jómadár, átadom neked ezt az ampullát. Amint kivetted a lövedéket, locsold az ampulla tartalmát a sebre. Fertőtlenítőt, fájdalomcsillapítót, antibiotikumokat és vérzéscsökkentőt tartalmaz. A kivett poloskát dobd ki az ablakodon, lehetőleg egy forgalommentes helyre. A készülék önmegsemmisítője az eltávolítástól számított két percen belül működésbe lép.

Néhány napig sántikálni fogsz még Jómadár! Emlékezz ígéreteidre és nap, mint nap örülj annak, hogy nem végeztelek ki.

Az ezredes Frédi asztalára tette a húsz bankszámlát tartalmazó listát, a gyógyszeres ampullát és mellé tette a speciális fogófejjel rendelkező csipeszt. Levette Frédi bilincsét, kivette szájából a pecket.

Kata férje szó nélkül hagyta el az osztrák bankigazgató irodáját. A „vizitálás” mindössze nyolc percen át tartott.

Egy hűséges ember

Mihail ezredes elhatározta, hogy Bécsből egyenesen Kaposvárra utazik. Végére akart járni Katalin kicsapongásának. Útközben telefonon Keszthelyre rendelte egyik régebbi ismerősét. A korábbi KGB– állományában őrnagyként szolgáló főtiszt akkoriban a Balaton környékén élt. Ő volt a „balatoni-császár” egyik sofőrje.
A csendes, megbízható sofőr gyengén beszélte a magyar nyelvet. Magyar kollégái mégsem mertek élcelődni vele, mert Juríjnak gyorsan eljárt a keze. Olyan öklei voltak, hogy akinek az orra egyszer össze találkozott azokkal, azt nyomban be kellett vinni egy komplett arcrehabilitációs műtétre.

Mihail ezredes néhány héttel azelőtt tervezte már, hogy magyarországi csoportjába adaptálja régi ismerősét Juríj őrnagyot. Korábban a Marsall Londoni lakásánál a külső őrség éjszakai váltásában teljesített szolgálatot az őrnagy. Onnan ismerték egymást. A keszthelyi találkozó mindkettőjük számára sikeres volt.
- Juríj úgy tudom rosszul megy a sorod. Sofőrködsz? – Kérdezte Mihail ezredes.
- Igen, hogy a fene enné meg. Biztosan tudod rólam, hogy gépészmérnök vagyok, angolul, németül és franciául perfektül beszélek. Tudod pajtás nem is a sofőrködéssel van igazából bajom, hanem azzal, hogy csak az utóbbi hetekben jutott tudomásomra, hogy egy nagyon szemét alakot védelmezek, ill. fuvarozgatok.
- Megmagyaráznád ezt?
- Képzeld csak el, a főnököm un. védelmi pénzt szed a Balaton- és a Velencei tó környéki szálloda és étterem tulajdonosoktól.
- Mennyit kapsz a sofőrködésért?
- Havi 100 ezret és egy másfélszobás vityillót, az egyik Kaposvári lakótelepen.
- Ennyi az egész? A 100 ezer Ft, mai árfolyamon alig több, mint ezerötszáz USD.
- Ahogy mondod pajtás. Mondd nem tudnál valami jobbat számomra? Otthagynám azt a tetű pasast, még mielőtt kinyírom.
- Azt hiszem lenne valami. – Mondta Mihail elgondolkodva.
- Jurij mit szólnál ahhoz, ha kapnál tőlem egy próbamunkát. Amennyiben azt sikeresen teljesíted adaptállak saját csoportomba.
- Jól hangzik. Mi lenne a vizsgafeladatom?
- Meg kellene leckéztetned egy kicsapongó asszonyt.
- Oké. És mi lesz azután?
- Elhelyezlek egy autókereskedő céghez. Bérelek Neked egy budai háromszobás jó lakást. Havi 5.000 USD fizetést és 3.000 USD ellátmányt fizetek neked. Ezen felül az autókereskedő cég is fizet havi 60.000 Ft- ot. Kapsz tőlem egy szolgálati használatú személygépkocsit.

Az őrnagy úgy nézett Mihail ezredesre, mint egy megváltóra. Egyszerre hangnemet váltott. Nem pajtásozta, nem is tegezte már Mihailt, hanem a legnagyobb tisztelet hangján, jelentett leendő katonai felettesének.
- Jelentem, ha én ezt megkapom Öntől, nem lesz olyan dolog amit gondolkodás nélkül meg ne tennék Önnek.
- Oké Őrnagy. - Én hiszek Önben. Akkor megállapodtunk. Kérem olvassa el az új eskü szövegét. Amennyiben egyetért az abban foglaltakkal kérem írja alá. Csak ezt követően térünk a tárgyra.
- Értettem Dr. Kraizer Úr.

Az őrnagy elolvasta, majd aláírta az új katonai esküt. Mihail ezredes gondosan eltette az aláírt okmányt.

- Nos Őrnagy, ezek után Kaposváron vásárolok Önnek egy jó kocsit. Bekanyarodtak egy használtautó kereskedésbe. Dr. Kraizer József saját nevére vásárolt egy alig egyéves, metálkék színű, automata sebváltós, bőrüléses Mercédeszt. A Miniszterelnöki Hivataltól kapott igazolvány birtokában soron kívül fogadták Őt a rendőrségen.

Tüneményes gyorsasággal írták át nevére a Mercédeszt. Kézzel írt Juríjnak egy magyar nyelvű meghatalmazást, melyben felhatalmazta Őt arra, hogy „itthon és külföldön korlátlanul vezetheti a Mercédeszt”.
- Ez egy rendőrségi igazoltatásnál jól jöhet Önnek. – Mondta a kellemesen mosolygó Dr. Kraizer. Átadta a gépkocsi okmányait és kulcsait Juríjnak.

- Átadom Önnek az első havi munkabérét és havi ellátmányát. Kényelmes mozdulatokkal leszámolta az örömtől szólni sem tudó őrnagy tenyerébe a 8.000 USD – t.
- Kérem kövessen, most elmegyünk egy nagy áruházba. Két remek gyapjúöltönyt, két pár cipőt, elegáns ingeket, nyakkendőket vásárolt az őrnagynak. A pénztárnál Juríj akart fizetni. Dr. Kraizer visszatartotta Őt.
- Kérem fogadja el tőlem ezt a csekélységet. Tekintse úgy, mintha ezek a ruhadarabok egy újonckatona alapfelszereléséhez tartoznának. Az Őrnagy átöltözött. Olyan elegáns lett, mint egy angol banktisztviselő. Dr. Kraizer az áruházban vásárolt egy női ballonkabátot, egy 38–as méretű női csizmát, egy szalmakalapot és egy campingszéket.

- Őrnagy, a vizsgamunkája nagyon kényes természetű lesz. Most már megmondom Önnek, hogy sajnos a feleségemről van szó. Mondja számíthatok az Ön maximális diszkréciójára? – Kérdezte Mihail ezredes.
- Jelentem igen. Kérem higgye el nekem, hogy én mától kezdve az Ön leghűségesebb munkatársa vagyok.
- Oké Juríj. Mint már említettem, a legteljesebb mértékben megbízom Önben.

Dr. Kraizer elmagyarázta a megnyerő külsejű Őrnagynak a feleségével kapcsolatos súlyos gondokat. Átadott Juríjnak egy modern, osztrák rendszerű mobiltelefont. Átadta a combbelövő pisztolyát és tüzetesen elmagyarázta annak használatát. Átrakták a Mercédesz csomagtartójába a ballonkabátot, a női csizmát, a szalmakalapot és a campingszéket.

A részletes eligazítást követően az őrnagy mobiltelefonon hívta Katalint. Németül jelentkezett be.
- Halló, kérem bocsájtson meg a zavarásért Frau Dr. Kraizer. Személyesen szeretnék találkozni Önnel. A vezérigazgató úrtól hozok Önnek egy küldeményt.
Katalin nagyon megörült a hírnek. Nagyszerű ember ez a Frédi, gondolt szeretettel az osztrák banktulajdonosra. Máris küldi nekem a 60 milliót.
- Oké. Máris mondom a címet. Kérem három rövid koppintással jelezzen a szálloda 16 – os szobájának ajtaján. Mikorra várhatom?
- Kb. 10 percen belül a szállodánál leszek. Azt az utasítást kaptam, hogy ne Kaposváron, hanem az egyik közeli városban lévő bankfiókban adjam át Önnek a küldeményt. Nem megyek fel az Ön szobájába. Kérem legyen tíz percen belül a szálloda bejárata előtt. Egy metálkék Mercédesszel jövök. Elviszem Önt a bankba, majd vissza is hozom a szállodába.
- Oké, ez így van rendjén. – Mondta Katalin fegyelmezetten.
A közelben várakozó férj, a kitűnő minőségű amerikai poloskának köszönhetően minden szót hallott.

Katalin sietősen lépett az elegáns Mercédeszhez és nyomban beült a vezető mellé.
- Kata vagyok. – Mondta a remek külsejű férfinak és kissé hosszabb ideig tartotta, majd enyhén simogatva engedte el az őrnagy kézfogásra nyújtott erőtől duzzadó, szikár, csontos tenyerét.
- Hansi vagyok. - Válaszolt lenyűgöző mosollyal Juríj.
Kihajtottak a szálloda parkolójából és Marcali felé vették az irányt. A Marcali víztározóhoz vezető úton Juríj Katalinhoz fordult és így szólt hozzá.
- Kérem engedjen meg egy a kis kitérőt. Főnököm arra kért, hogy adjak át valamit a Marcali és Kéthely között lévő víztározónál várakozó egyik informátornak.
- Ez a legtermészetesebb dolog, az Öné vagyok, rendelkezzék velem. – Mondta Katalin sokat sejtető mosollyal.
Juríj úgy tett, mintha megértette volna a finom célzást. Kedvesen és biztatóan mosolygott. A Marcali és Kéthely között lévő, Somogyszentpáli útelágazásnál jobbra fordult. A víztározóhoz vezető úton cca. 3,5 km-t mentek már, amikor az őrnagy bekanyarodott egy kőtörmelékkel feljavított földútra. Hepehupás, kanyargós, poros úton döcögtek vagy 800 métert, amikor a víztározó partján feltűnt egy kis tanya. Hatalmas fűzfák alatt, a hűvösben szundikált egy halőr. Arrább két kutya elnyúlva aludt a földön. Az őrnagy a víztározóhoz közelebb eső nagy fa alatt leparkolta kocsiját. Megkerülte a kocsit, sietett, hogy ajtót nyithasson Katalinnak. Közben már a markában tartotta a zakója zsebébe rejtett, sebkötöző párnába ágyazott kloroformos ampullát. Egyik kezével kinyitotta a Mercédesz ajtaját, miközben a másik kezével megroppantotta és hirtelen mozdulattal Katalin arcába nyomta a kloroformtól átnedvesedett kötszert. Az asszony n
yomban elaludt.

Juríj karjába vette Katalint és a magas partoldalba vágott betonlépcsőn, az elalélt nővel felsietett a partra. A lépcsőtől jó kétszáz méterre megállt és a fűre fektette Katalint, majd visszasietett a csomagtartóban hagyott campingszékért, valamint a ballonkabátot és a csizmát rejtő nejlonszatyorért. Gyors mozdulatokkal pucérra vetkőztette a földre fektetett, csodálatos testű, gyönyörű fiatalasszonyt.
Juríj őrnagy férfi volt a javából. Szinte leküzdhetetlen vágy kerítette hatalmába, a szép ívelésű combok és a gyönyörű keblek láttán. Aztán akaratlanul is összerezzent.

Hahó, megállj! - Szólalt meg benne egy belső hang. Vigyázz Juríj, ez a nő a főnök felesége. Ez a gondolat nyomban ki is józanította a fegyelmezett, fiatal őrnagyot. Munkához látott. A campingszékbe ültette Katalint, maga felé fordította a hölgy formás lábait és a jobb combjába belőtte a hatlábú fémpókot. A kicsorduló vért felitatta, majd egy gyorskötést helyezett a jókora sebnyílásra.
A szerencsétlen sorsú asszony mély álmában is felnyögött. Amint a vérzés csillapodott, Juríj Katalinra adta a Dr. Kraizer által vásárolt jó szabású ballonkabátot, gondosan begombolta azt, majd a nő lábaira húzta a meleg csizmákat. Katalin kézitáskájából kivette és a ballon zsebébe dugta az asszony mobiltelefonját. A campingszéket a nap felé fordította. Katalin fejébe nyomta a széles karimájú szalmakalapot, majd szemeit lefödte egy napszemüveggel. A hölgyről levett ruházatot és a kézitáskát belerakta a nylonzsákba és máris sietett vissza a Mercédeszhez. A nylonzacskót, már a vezető ülésben ülve dobta hátra, a kocsi hátsó ülésére. A halőr éppen úgy aludt, mint Juríj érkezésekor. A kutyák lustán ébredeztek.

A kényszernapozásra ítélt asszonytól alig 1000 méterre, egy nagy lombos fa árnyékában várakozott Dr. Kraizer József. Távcsővel figyelte az eseményeket. Az őrnagy hozzálépett és katonásan kihúzta magát.
- Jelentem a parancsot végrehajtottam, különös esemény nem történt.
- Köszönöm őrnagy, jó munkát végzett. Kérem utazzon most Budapestre. Néhány óra múlva hívjon fel a mobiltelefonomon. Átadom Önnek budai lakásának kulcsait.
- Értettem Dr. Kraizer Úr és előre is köszönöm.

Az ezredes átvette Juríjtól, a Katalin személyes holmijait tartalmazó nylonzsákot és a combbelövő készüléket. Elköszöntek egymástól. Juríj elrobogott. Az M 7 –es autópályán, úton Budapest felé haladva, felhívta a „balatoni császárt”.

- Hol az anyád b… p… -ban vagy te nyomorult ruszki? - Ordított bele a telefonba a „császár”, amikor felismerte Juríj hangját.
- A te anyád, te utolsó szemét patkány. – Felelte az őrnagy. Vége. Érted, te rohadék, végérvényesen elhagylak, dögölj meg. - Kiáltotta Juríj a készülékbe és elzárta mobiltelefonját. Az előbbi magyar szavakat nem törte, tisztán ejtette ki. A balatoni császártól kapott mobiltelefont kihajította a robogó Mercédesz ablakán. Ez a készülék volt az utolsó kapocs közte és a kétes egzisztenciájú balatoni császár között.

A víztározó partjára kerülést követően, Katalin kb. tíz percen belül magához tért. Értelmetlenül bámult a nagy tó lágyan hullámzó habjára, majd szemei a lábára melegedett, fekete csizmára tévedtek. Ekkor vette észre, hogy egy idegen ballonkabátban üldögél a délutáni tűző napon. Hirtelen mozdulattal meg akart szabadulni a felforrósodott, ismeretlen eredetű ballontól. Amint kigombolta a nyakig zárt kabát hat gombját, elborzadva döbbent rá arra, hogy anyaszült meztelen maradna, ha levetné magáról a kabátot. Ijedten nézett körül. Szorosan összefogta testén a ruhadarabot. A combján ejtett seb iszonyúan fájt. Nézte a vértől átitatódott gyorskötést. Annyira megijedt, hogy csaknem elájult. De hát mi a fene történt velem? - Tépelődött Katalin.
Hová tűnt a ruhám és a cipőm? Hol van a kézitáskám? Mi történt az elegáns, csábos mosolyú osztrák „Hansival”? Hová lett? Kétségbeesve sántikált fel, s – alá a vízparton.

Nagyon fájt a lába, ezért gyorsan visszaült a campingszékbe. Combsebe sajgott, rendkívüli módon égett, úgy mintha belülről feszítette volna valami. Ülni sem tudott. Újból felállt. Elképedve meredt az ismeretlen eredetű, vadonatúj campingszékre. Lassan félrehúzta a ballont és jobban megnézte a sajgó, vérző combján feszülő kötést. Finoman megtapogatta azt. Visszarántotta ujjhegyét, majd újból próbálkozott. Óvatosan levette a gyorstapaszt. Döbbenten nézte a kb. tízforintos érme átmérőjű lyukat és az abból kikandikáló gömbfejben végződő fémszálat. Katalin csaknem elvesztette eszméletét, a nem várt szörnyű látványtól. Jobb kezének mutató és hüvelykujjával megfogta a testéből kiágaskodó fémszálat és megpróbálta kihúzni azt. Iszonyú, tépő fájdalmat érzett combizmaiban. A lőtt sebből patakzott a vér.

Jaj, engem megtámadtak és kiraboltak! - Nyilallott belé a fájó felismerés. Hirtelen rádöbbent arra, hogy az elegáns, jóképű idegen férfi, egy kitűnően álcázott provokátor volt.

Hogy dőlhettem így be ennek a senkiházinak? Vajon ki állhat mögötte?

Eszébe jutott az a hatalmas pofon, amit nemrég a Hortobágyon kevert le Sz.S. - nak, aki bizalmaskodva, hátulról alá nyúlt a miniszoknyájának. Csak nem az a sunyi gazember bérelt fel valakit? Nem, az nem lehet, hiszen az idegen férfi Férdire hivatkozott. Azon a mobiltelefonon hívta fel Őt, melynek számát férjén és Frédin kívül, csak Apja és a három gyereke ismert.

Mii? Frédi állna az ügy mögött? Így átverte-, ennyire megalázta volna Őt? Az szinte lehetetlen. Tépelődése közben úgy érezte, hogy valami húzza lefelé a ráadott ballonkabát zsebét. Belekotort a zsebbe. Nagyon megörült a nem várt szerencsének. Mobiltelefonja volt a kabátzsebben. A modern osztrák készülék, a bajba került gazdájának, szinte felkínálta elegáns, színes számlapját.

Eltűnődött. Vajon kit kellene felhívnia, hogy jöjjön ide érte? A Férjemet nem hívhatom. Nem tudnám megmagyarázni neki, hogy miként kerültem ide. Apámat? Még mindig ő a legbiztosabb pont számomra. Őt fogom felhívni. Készült, hogy bepötyögi apja mobilszámát, mikor eszébe jutott, hogy elrablója alighanem a közelben lapul és leselkedik. Lehet, hogy egy rejtekhelyről folyamatosan figyeli őt. Nagyon megijedt ettől a dermesztő, ám nagyon is lehetséges, szörnyű gondolattól.

Apám lassú, körülményes, soká érne ide. Mi lesz velem, ha támadóm közben visszatér? Vajon ki védhetne meg tőle? Körbenézett a kietlen vízparton. Sehol egy lélek. A csend szinte fájt a kétségbe esett asszonynak.

Mégiscsak a férjem lesz a jó ötlet. Ő imád engem. őrá mindenben számíthatok. Majd kimagyarázom valahogyan a dolgot. Csak jönne már mielőbb, mert menten megőrülök. Jaj ez a rohadt fájdalmas seb a combomon. Lehet, hogy vérmérgezést kapok? Vagy elvérzek? A gondolattól nagyon megrémült, ezért azonnal felhívta férje mobilszámát.

- Helló Drágám. Na mi újság van Bécsben? – Kérdezte Jozef színlelt jókedvűséggel.

Kata csaknem megbolondult attól a gondolattól, hogy most be kell vallja, hogy már második napja Magyarországon van. Világosan emlékezett rá, hogy az előző esti telefonbeszélgetésüknél milyen ékesszólóan ecsetelte Férjének a színpompás, fényárban úszó City Club Hotel csodás esti fényeit.

Nagyon haragudott önmagára.

Jaj, hogy ekkorákat hazudjon az ember fia, saját Férjének? – Gondolta bosszúsan. Nem volt mit tennie, most már egyre sürgette az idő. Muszáj volt színt vallani. A combját ért lövés helye rettenetesen fájt. A vérzés sem akart csillapodni. Gyorsan összeszedte magát és csak ennyit mondott a telefonba:

- Drágám kérlek segíts! - Nagyon nagy bajban vagyok.
- Mii? - Csak nem bántott valaki? – Kérdezte a férj izgalommal teli hangon.
- De igen. Meglőttek, a combomon sebesültem meg. Erősen vérzik a belövés helye.

- Katalin. – Kiáltotta Jozef, ugye nem viccelsz velem? Képtelen vagyok hinni a fülemnek.
- Jaj dehogy viccelek drágám. Nagyon is komoly a dolog. Kérlek azonnal gyere értem.
- Oké. Jelenleg Keszthelyen vagyok. Szerzek egy helikoptert és máris repülök Bécsbe. Ha jól értelek akkor a City Club Hotelben vagy ugye?

- Sajnos nem Drágám.
- Akkor? - Talán a Frédi bankjában?
- Nem Kedvesem. Elraboltak. Elrablómtól tudom, hogy Kéthely és Marcali között, a főútvonaltól kb. 4 km-re van egy víztározó. Én most a víztározó gátján vagyok. - Katalin úgy sírt, hogy férjének megesett rajta a szíve.
- Tarts ki Katalin. Ha Te valóban a Marcali víztározónál vagy, akkor legkésőbb húsz percen belül ott leszek nálad. Jövök Kedvesem és megmentelek. Kérlek nyugodj meg.

Katalin már nem tudott válaszolni. A mélyről jövő hangos, fojtogató sírás elvette a hangját.

Az ezredes az előbbi telefonbeszélgetést követően várt tizenöt percet, majd elindult. Útközben megnyomta a kezében tartott, combbelövő távirányítójának zöld gombját. A belőtt póklábak szorítása lassan engedni kezdett feleségének combizmaiban.

Kata telefonhívását követően, alig húsz perc telt el, amikor a víztározó partján feltűnt Jozef ismerős alakja. Férj és felség egymás szerető karjaiba borultak.

Katalin úgy sírt, hogy majd megszakadt a szíve. Jozef gyöngéden leültette a fájdalomtól eltorzult arcú asszonyt a campingszékbe. Figyelmesen megvizsgálta a combközépen vöröslő jókora sebet. Kinyitotta a kezében tartott, eredeti német gyártmányú vöröskeresztes dobozt. Színlelte, hogy abból halászta elő a hatlábú poloska kiszedésére szolgáló speciális csipeszt. Katalinhoz lépve egy határozott mozdulattal kirántotta a sebből az akkorra már kúpos formájúvá visszaváltozott fémdarabot.

- Ah, de undorító egy dög ez. – Mondta felháborodva és mérgében belevágta a tóba a lövedéket. Katalin némán nézett a levegőben tovarepülő, majd nagyot csobbanó fémszörnyeteg után. A sebnyíláson át bő vérzés indult meg, ami újból megrémítette a hölgyet. Férje határozott mozdulattal nyúlt a vérzéscsillapító ampulláért. A hatóanyagot szakszerű, finom mozdulatokkal masszírozva juttatta a seb környékére. A vérzés elállt.

Abben a pillanatban működésbe lépett a tóba dobott lövedék önmegsemmisítője. Erős, tompa robbanás zaja volt hallható. A tó vize jó három méterre felszökött. Katalin teljesen megsemmisült a látványtól. Most döbbent csak rá igazából, hogy szerető férje mitől mentette meg.

A seb környezetére lövellő fájdalomcsillapító kellemesen hatott a sorsába lassan beletörődni látszó szépasszonyra. Úgy érezte, hogy nagyon sokkal tartozik nagyszerű férjének. Kapkodva kezdte volna elmagyarázni az elmúlt napok kalandos történéseit, ám „Dr. Kraizer József” megállította.

- Kérlek ne most drágám. Most inkább pihenjél. Szakavatott mozdulatokkal kötözte be Katalin sebét, majd karjaiba vette asszonyát. Jobb lábával akkorát rúgott a campingszékbe, hogy az jó messze berepült a tóba. Sietős léptekkel vitte terhét kocsijához. Gyöngéden a hátsó ülésre fektette Katalint. Feje alá helyezett egy összehajtogatott gyapjútakarót. Egy finom kasmírból készült kendővel betakargatta, majd leheletfinoman homlokon csókolta, a mélyen alvó, kicsapongó asszonyt.
- Aludj kedvesem. A fájdalomcsillapító erős altatószerrel van kombinálva. Elalszol tőle. Aludj nyugodtan. Hazamegyünk. - Mondta az akkor már lázálomban lévő Katalinnak.

Mihail ezredes letörölte Katalin alácsorduló könnyeit. Beült a volánhoz és elindult. Hamarosan az M7– es autópályán gördült a vadonatúj Mercédesszel, Budapest irányába. Meg sem állt a budai lakásukig. Alig három óra telt el, amikor a távirányító mozgásba hozta a „Kraizer villa” főkapuját. Katalin még mindig mélyen aludt. Valami rosszat álmodhatott, mert fájdalmasan felnyögött, mikor férje kiemelte őt a kényelmes luxuskocsi hátsó üléséről.

Ohrana

A Marsall az általa szervezett és finanszírozott segélyszállítmányok útbaindításával egy időben részletes eligazítást tartott vezérkarának. Központi kérdésként kezelte, hogy megértesse velük a „jótékonykodásban” és az „önzetlen segítségnyújtásban” rejlő óriási veszélyeket. Az emberi kapzsiság, az irigység, a gyanakvás, a féltékenység, a mások sorsával való nem törődés, az emberi agresszivitás és ezeknek a rossz tulajdonságoknak az álszemérmes leplezése volt az eligazítás kulcstémája.

A főparancsnok a tőle megszokott higgadtsággal, meggyőzően beszélt válogatott embereihez.
- Kérem bevezetőül engedjenek meg egy kis történelmi visszatekintést. Apámtól sokat hallottam az „Ohranáról”. Ezt a nevet egy válogatott szakemberekből álló szervezet, a cári- titkosszolgálat viselte. Az OHRANA gondosan ügyelt arra, hogy Európában és Ázsiában, a cári Oroszország hatalmát lehetőleg senki és semmi ne veszélyeztethesse. A cári- családból és a hozzájuk tartozó kiterjedt rokonságból a lehető legnagyobb gondossággal válogatták ki mindazon személyeket, akiknek hajlama és emberi adottsága volt a hadászathoz, a stratégiai jellegű katonapolitikához, hírszerzéshez-, elhárításhoz.

Őket a legkitűnőbb hazai- és külföldi iskolákban taníttatták, képezték ki. Ebből eredően, a cári Oroszországban a hadmérnöki munkákat, a fegyvergyártást, a hadsereg elhelyezését és élelmezését, ill. a titkosszolgálatokat, a legrátermettebb tábornokok, mérnökök, valamint haditudósok irányították. Apám véleménye szerint a cári- család irányításával, az OHRANA volt az akkori világ első számú titkosszolgálata.

Az angolszász, amerikai, német, francia, spanyol, olasz, izraeli finánctőkét képviselő családok mohósága, az ő feneketlen gyomruk, ill. féktelen pénzéhségük okozta a nagy Orosz Birodalom bukását és a nagy orosz nép éhínségbe és nyomorúságba taszítását.

A fináncoligarchia oroszországi betörését elemezve, Apámnak az volt a határozott véleménye, hogy a farkasétvágyú nyugati behatolás sikerének hátterében, az 1917 előtti két évtizedben végzett titkosszolgálati tevékenység elhanyagolása állt.

A profitéhségtől felfűtött nyugatnak, - aljas céljai megvalósításához-, sikerült kiválasztania egy olyan orosz nemesembert, név szerint Vlagyimir Iljics Uljanovot (Álnevén: Lenin), aki pénzért és a hatalomért mindenre kapható volt.

Vlagyimir Iljics Uljanov apja II. Sándor Cártól kapott nemesi címet, amely gyerekeire is átöröklődött.

„Leninnek” kétségtelenül meglévő műveltsége és nemesi tekintélye mellé, pénzt és „technikai támogatást” adtak arra, hogy az általa gondosan kiválasztott, hatalmi vágytól fűtött orosz nemesi ivadékok be tudjanak szivárogni az OHRANA– ba. Az OHRANA- állományában külföldön működő titkosszolgálati feladatokat ellátó ügynökök időben felfedték és jelezték is a cári adminisztrációnak Leninék küszöbön álló „küldetésének” aljas célját.

Nagyon sajnálatos, hogy az OHRANA akkori vezetése elbagatellizálta, sőt egyáltalán nem vette komolyan azokat a rendkívül értékes jelentéseket. A történelem alakulására nagyon negatív erővel hatott az, hogy a cári- család legyilkolására vonatkozó tervekről szóló hírszerzői jelzések nem jutottak be II. Miklós cár íróasztalára.

A cári Oroszország bukását követően, a hatalomféltéstől elvakult, hozzá nem értő Lenin-féle vezetés alatt, a nyugati finánctőke héjáinak sikerült szétrabolniuk Oroszországot.

Az OHRANA– tevékenységét némileg követni szándékozó KGB– elődszervezetét, a „CSEKA”-t, - Dzerzsinszkíj, a minden hájjal megkent, teljhatalmat kapott belügyi népbiztos -, az 1917– es októberi szocialista forradalom előestéjén szervezte meg. Dzerzsinszkíj az OHRANA- tól elvett tankönyvekből és módszertani anyagokból próbált megélni. Csakhogy azok a szakkönyvek nem az Ő tudásszintjére készültek.

Dzerzsinszkíjt féktelen karriervágy kerítette hatalmába. Ez arra sarkallta őt, hogy megírja „saját” titkosszolgálati tankönyveit, melyek hemzsegtek a szakmai és a helyesírási hibáktól. Természetesen az általa megírt, kötelezően használatos tankönyvekben nem saját gondolatait, hanem az OHRANA – által kidolgozott alapismereteket állította be úgy, mintha azokat ő maga találta volna fel. Az OHRANA nagyérdemű vezetője által készített eredeti szakkönyveket és módszertani útmutatókat begyűjtette és azokat nyilvánosan elégettette. A legszigorúbban betiltatta az esetlegesen megmaradt „OHRANA- tól származó titkosszolgálati tananyagok olvasását.

A Dzerzsinszkij és bizalmasai által csalárd módon, megírt „szakkönyvek” a belső ellenzékre, a szocialista forradalom megdöntésére szervezkedő, eltúlzott erejű belső ellenségre irányították a figyelmet.

A sokat szenvedő és nélkülöző orosz néptömegekbe Lenin, Dzerzsinszkij, Sztálin és a köréjük sereglő tehetségtelen siserehad beleplántálta az örökös gyanakvást, a rettegést és félelmet, a valóságban nem is létező, - titokban a háttérből közelítő, sötétben bujkáló, vérszomjas -, belső ellenségtől.

Ennek az aknamunkának a következményeként senki nem ért rá odafigyelni arra, hogy a fináncoligarchia héjái játszi könnyedséggel rabolták ki Oroszországot.

Kérem engedjék meg, hogy egy – két gondolat erejéig visszatérjek még az 1800 – as években jól működő OHRANA- ra.

A cár titkosszolgálatát Amerika, Afrika, Ausztrália, a XIX. század közepén, ill. végén még nem nagyon érdekelte. Az akkoriban használatos közlekedési eszközökkel, ezek a földrészek olyan távolinak tűntek, hogy katonapolitikailag nem jelentettek komoly veszélyt sem Oroszországra, sem Európa más államaira, sőt még Eurázsiára sem. Egyébként is, Amerika sokkal előbb vált gazdasági nagyhatalommá, mint veszélyes katonai potenciált jelentő államközösséggé.

Nem így a Nagy Britannia által vezetett Brit Nemzetközösség, amely már szerveződésekor is magán hordozta a napjainkig kiható gazdasági, politikai és katonai szövetségekre jellemző államközi megállapodásokat. Az Angol Királynő alattvalóiból álló 17 brit koronagyarmat behálózta az egész világot. Erejüket tovább növelte, hogy szorosan együttműködtek Amerikával, Japánnal és Kínával.

A francia királyság, valamint a német császárság állandóan rivalizáltak egymással is és másokkal is. Ugyanakkor mindegyikük potenciális ellenségként kezelte a Brit Nemzetközösséget és a cári Oroszországot is.

Amikor Földünkön még csupán néhány száz millió ember élt, a piacok megszerzése és megtartása nem a hadászati erők által ellenőrzött területek nagyságától, hanem sokkal inkább a földrészek gyors elérhetőségétől függött. Egyetlen eszközként a hajókat használták árú és személyszállításra. Ezt követték az egyes földrészeken belül kiépített vasúthálózatok. Az 1800– as évek derekán megjelentek az igen kezdetleges repülőgépek. A repülés tudományának felfedezése, a repülőgépek minőségének fejlődése, az I. világháború éveiben, ill. az azt követő évtizedekben óriási karriert futott be.

Az is tény, hogy mindaddig, amíg a repülőgépeket hordozó hatalmas anyahajók, ill. a különböző hadászati támaszpontok meg nem jelentek a világtengereken és a Csendes óceáni szigetvilágban, az USA nem jelentett komoly katonai fenyegetést sem Európára, sem Ázsiára. Ennek megfelelően, a XX. század első két évtizedének végéig, a szárazföldi hadviselés mellett, csak a tengeri harcművészet, a csapásmérésre képes haditengerészeti flották gyorsütemű felfejlesztése jelentett potenciális stratégiai előnyt a nagyhatalmak számára.

A világban működő titkosszolgálatok fejlesztését alapvetően, az előbb említett szempontok befolyásolták. Amikor a hadiflotta fejlesztések számítottak slágertémának, akkor oda koncentrálták a főerőket. Majd következett a repülés és a repülőgépipar.

Ez az elgondolás, akár rendben is lett volna így, amennyiben hagyják, hogy ezek a materiális jellegű elképzelések érvényesüljenek. Csakhogy az emberiséget súlytó negatív tulajdonságok évszázadról– évszázadra, újabb és újabb, kellemetlenebbnél, kellemetlenebb meglepetésekkel szolgáltak. A titkosszolgálatok által végzendő konkrét tevékenységet a különböző népek államvezetése, mindmáig egymástól nagyon is eltérő módon fogalmazza meg.

Sajnálatos tény az, hogy az egyszemélyi vezetők, a főtitkárok, vagy éppen a diktátorok saját hatalmuknak és összesíbolt vagyonuknak a megőrzését tekintik a legfontosabb szempontnak.

Nekünk figyelembe kell vennünk azt is, hogy az államvezetők saját népszerűségük megőrzése érdekében, előbbi szándékaikat mélységesen titkolják. Ezen információk ismerete és mélyreható elemzése érthetővé teszi számunkra azt, hogy a „titkosszolgálati torszülemények” hogyan alakulhattak ki.

Az OHRANA meggondolatlan szétzúzását követően, „utódja” a CSEKA, akkor találkozott először a segélyszervezetekkel, amikor az első világháborús csapásoktól, ill. Oroszország kirablásától és az 1917– es „szocialista forradalmat” követő polgárháborús pusztításoktól a néptömegek úgy elszegényedtek, hogy 1921– ben 5.000.000 orosz és ukrán ember halt éhen. Az éhhalálban elpusztultak száma még tovább növekedett volna, ha nem lép közbe az „ARA” (American Relief Association) nevű segélyszervezet.
Ők 1922– ben naponta 11.000.000 orosz és ukrán embertársunkat etették. Így mentették meg Őket az éhhaláltól.

Csakhogy az ebül szerzett hatalmukat betegesen féltő, mindenkire gyanakvó „csekisták”, élükön a törtető hajlamú, véres kezű Dzerzsinszkíjjel kitalálták azt a képtelenséget, hogy az „ARA”, nem más, mint egy jól álcázott amerikai – angol kémszervezet. Azt híresztelték róluk, hogy azért jótékonykodnak Oroszországban, mert meg akarják szerezni a néptömegek bizalmát. Fennhangon hirdették, hogy az „ARA” több, mint 200 vezetője kémtevékenységet végez Oroszországban. Beszivárgásukkal a kommunista vezetést bomlasztják. Lenin is és a „csekisták” is egybehangzóan állították azt, hogy az „ARA” azért halmozott fel hatalmas élelmiszerkészleteket Bécsben, hogy képesek legyenek ellátni a hatalomba visszatérő cári csapatokat.

A felheccelt tömegekkel elhitették, hogy az „ARA” - vezetői súlyosan fenyegetik a nép vezérének kikiáltatott Lenint és „tudomásukra jutott”, hogy azok, a szeretett vezér életére törnek.

Ezzel párhuzamosan „rávilágítottak” arra, hogy a 200 fős „ARA- kémbanda” legfőbb célja az, hogy visszasegítsék a „fehéreket”, a hatalomba. Ez utóbb említettek esetleges bekövetkeztétől, Leninnél és környezeténél jobban senki nem reszketett.

Nagyon sajnálatos tény volt az is, hogy Lenint sokkal inkább érdekelték a Dzerzsinszkij– féle hazugságok, mint az éhező tízmilliós néptömegek sorsa. Ez az elképesztően aljas magatartás azt vonta maga után, hogy a jó szándékú segítségnyújtás elmaradt.

Újabb milliók, gyerekek, idősek tömegei haltak éhen, vagy betegedtek-, ill. fagytak meg a fűtetlen lakásokban.

Jellemző, hogy az „ARA” – val kapcsolatos gyanakvások és vizsgálódások évtizedekig elhúzódtak. Apámtól tudom, hogy egy 1947– ben született jegyzőkönyvben az szerepel, hogy a csekisták erőszakkal vették rá, az „ARA” ételosztását segítő orosz állampolgárokat arra, hogy vallják azt, hogy az „ARA” kémkedésre biztatta őket. Önöknek mondanom sem kell, hogy Dzerzsinszkiék ezt az alávaló szándékú, „titkosszolgálati gyakorlatot”, nem a sokat ócsárolt OHRANA– tól tanulták.

Önök tisztában vannak azzal, hogy a Stockholmból induló segélyszállítmányainkkal a nagy orosz és a lengyel népen szeretnék segíteni.

Bevezetőmben több oldalról is igyekeztem megvilágítani Önöknek azt, hogy jó szándékú segítségünket sokan kifogásolják majd. Szilárdan meg vagyok győződve arról, hogy a Svédországban bejegyzett közhasznú cégek után a KGB- utódszervezetei nyomozni fognak. Mi nem eshetünk ugyanabba a hibába, mint az OHRANA– nak az 1917 előtti, túlzottan is magabiztos vezetése.

Nekünk időben fel kell készülnünk arra, hogy szabotőröket, felforgató elemeket, szerencsevadászokat fognak ránk szabadítani, a szovjet utódállamokban frissen hatalomhoz jutott, gyanakvó és féltékenykedő vezetők.

- Oleg tábornok, Önt bízom meg azzal, hogy dolgozza ki a provokatőrök elhárítására vonatkozó konkrét lépéseket. Kérem állítson csapdát Stockholmban is és a szovjet utódállamokban is. Jó lenne kiszűrni a hozzánk rossz szándékkal közelítő elemeket. Önnek van már egy kitűnően bevált módszere, melyet Washingtonban több alkalommal is sikeresen alkalmazott.
Kérem fejlessze tovább a módszereit. A felvázolt harcifeladat végrehajtásához válassza ki azokat a személyeket, akikkel sikeresen meg tudja vívni ezt a rendkívül nehéznek ígérkező csatát.

Vásároltam Önnek egy 43 személyes luxusrepülőgépet. Az eligazítást követően Kolja átadja Önnek a gépet és bemutatja a négy fős személyzetet. Kérem mielőbb repüljön Stockholmba, onnan Varsóba, Kijevbe, majd Moszkvába. Nádja tábornokkal egyeztetve, mielőbb nevezze ki az egyes területeket felügyelő parancsnokokat. Kérem, hogy mindegyik parancsnokát személyesen igazítsa el. A segélyezéseinket felügyelő elhárító hálózat munkába állítását egy héten belül személyesen ellenőrzöm.
- Értettem Mr. Dr. Boergh. – Válaszolt jókedvűen Oleg tábornok.
- Van kérdésük? - Csend volt a dolgozószobában.
- Köszönöm figyelmüket. Távozhatnak!
- Értettem. – Hangzott el az ismerős, katonás válasz.

Az orosz Elnöktől kapott parancs végrehajtása közben

Kátya és Maruszja felkutatására 37 országban indítottak titkos, kereső akciókat. Két hónap telt el eredmény nélkül. A KGB– főnök elégedetlen volt. A két hölgy úgy eltűnt, mintha a Föld nyelte volna el Őket.

Az KGB Elnök a legpesszimistább pillanatában sem számított arra, hogy a híres KGB- kereső akciók kudarccal végződnek. Ilyen módon még az arab, vagy az írországi terroristák sem képesek felszívódni! – Mondta bosszankodva helyettesének.

- Vajon hová tűnt el ez a két nő? – Tanácstalanul néztek egymásra a sokat próbált, kiváló katonák.

Az a verzió egyiküknek sem jutott eszébe, hogy a két hölgy egy másik halálra keresett személynek a védőszárnyai alatt talált új otthont, s mi több nem remélt boldogságot is.

A Marsall személyesen is ismerte az orosz Elnököt. Tisztában volt azzal, hogy nem képes tolerálni azt a sok kudarcot, melyet a KGB- moszkvai főnöksége az elmúlt évek-, és főként az utóbbi hónapok során felhalmozott. Meg volt győződve arról, hogy a Főtitkár félreállítását követően, újból jelentős méretű tisztogatási hullám veszi kezdetét. Elhatározta, hogy legkésőbb 1992 végén egy új embert küld Moszkvába. Ezt a tervét kizárólag Nádjával beszélte meg. Felesége és Ő egyetértettek abban, hogy olyan embert kell találniuk, akinek, emberi adottságait, kvalitását környezete elfogadja. Több jelölt közül választottak. A Marsall hét nemzetközi nagyvállalatánál 1991 ősze előtt civil foglalkozást is végző 198 főből választották ki az új embert. Nádja huszonegy nevet írt fel egy papírlapra. Körültekintő szűréssel, ill. a névsor szűkítésével választották ki a legalkalmasabb személyt.

Amikor a 21– ből már csak hét név maradt, a Marsall így szólt Feleségéhez:

- Nádja, amikor elérkezettnek látom az időt, mind a hét emberünket haza fogom vezényelni Oroszországba. Elsőszámú jelöltünk Petya alezredes lesz. Őt a jövőben, a vele egyidőben kiválasztott hat főtisztünk folyamatosan támogatni fogja. Egy gondosan előkészített, magas követelményszintet támasztó fázis után, Petyát és hat társát hazaküldöm. Petya jelenleg Németországban dolgozik. Első lépésként átvezénylem Őt is és leendő hat munkatársát is a müncheni régió-parancsnokság törzskarába. Ősszel megbízom Petyát a segélyszállítmányok koordinálásával.
Egy év múlva, 1992 karácsonya előtt, Oleg tábornok felügyeleti parancsnoksága mellett, mind a hét főtisztemet, - feleségeikkel, gyermekeikkel együtt -, véglegesen haza fogom vezényelni. Attól kezdve mindegyikük kettős ügynökként fog működni.

A KGB- moszkvai vezetése 1991 őszén valamennyi kiválasztottunknak kerékbe törte katonai karrierjét. Mi a szervezetünkbe történt adaptálásukat követően feleskettük Őket is és feleségeiket is az új katonai és szolgálati esküre. Kérlek segítsd a kiválasztott hét emberünket abban, hogy minél nagyobb ismeretanyagot sajátítsanak el az államvezetés, a makrogazdaság és az államháztartás gyakorlatából. Petya alezredesre különleges figyelmet fordíts. Fontos követelmény, hogy Ő egyelőre semmit ne tudjon arról, hogy a jövő vezető emberének kiválasztottuk Őt.

Petya alezredes csendes, eszes fiatalember volt. Rendkívül megörült, amikor feleségével együtt beköltözhetett a müncheni régió-parancsnokságon lévő egyik luxus-apartmanba. Megemelték fizetését, havi ellátmányát, kapott egy személyi használatú Mercédeszt. Felesége a pénzügyekért felelős régió-parancsnokhelyettes mellé került, közgazdasági elemző beosztásba. Aranyélet köszöntött rájuk. Petya nap, mint nap hódolhatott sportszenvedélyének. Többszörös cselgáncsbajnok volt. Szeretett úszni, teniszezni, célba lőni. Alkoholt nem fogyasztott, nem dohányzott, nem kártyázott, nem nőzött.

Mr. Dr. Klaus Henschel régió-parancsnok egy olyan jellegű feladattal bízta meg Őt, amely a szorgalmáról és kitartásáról híres fiatal alezredesnek kitűnő lehetőséget biztosított a gyors előmenetelre.

A Marsall müncheni régióparancsnoka szenzációs vezetői képességekkel megáldott ember volt. Mindegyik beosztottjától maximális teljesítményt követelt. A mindig vidáman csillogó, két fekete szeméből viszont, állandó számonkérés sugárzott. Azokat engedte közelebb magához, akik figyelemre méltó eredményt tudtak felmutatni. Dicsért, jutalmazott amikor valaki kimagaslóan teljesített. Kíméletlenül megbüntette azt, aki hibázott. Semmiféle lazaságot nem tűrt el maga körül. Megjelenése mindig olyan volt, mintha egy gyufásskatujából húzták volna ki.
Petya alezredes lett a régió-parancsnok hadsegédje. Felettese, az első eligazításon a következőkképpen beszélgetett el vele:

- Alezredes, Ön a mai naptól mellettem fog dolgozni, bizalmi munkakörben. Három helyettesemen kívül egyedül Ön fogja átlátni a rám bízott nemzetközi nagyvállalat szerteágazó munkáját. Kérem szigorúan ügyeljen arra, hogy a katonai- és a szolgálati titkok ki ne szivárogjanak. Cégünk törzslétszáma hamarosan eléri az 5.000 főt. Sikerünk egyik záloga az lesz, ha Ön odaadással segíti munkámat. Számíthatok e Önre?
- Jelentem mindenben állok rendelkezésére. - Válaszolt az egyébként mindig szófukar Petya.
- Rendben van Alezredes. Teljesítményét folyamatosan értékelni fogom. Szorgalmát honorálom, lazaságát, esetleges kilengéseit szankcionálni leszek kénytelen. Kérem ehhez tartsa magát.
- Értettem.
- Alezredes, hozzám tartozik a volt Szovjetunió, a Perzsa - öböl, ill. a teljes arab- világ, Izraelt is beleértve. Nem kell hangsúlyozzam Önnek, hogy a volt Szovjetunió számunkra a legfontosabb országcsoportot képezi. Főparancsnok Úrtól értesültem, hogy néhány napon belül, a régi Szovjetunió szét fog hullani. Népeink önállósodni akarnak. Az utóbbi években a Főtitkár többször is a szavát adta, hogy semmiféle akadályt nem gördít a demokratikus átalakulások elé. Tudomásunk van arról, hogy konzervatív szemléletű tábornokaink erőszakos fellépést követeltek a Főtitkártól. Ő erre a követelésre nemet mondott. Inkább lemondott, hatalmát átadta az Elnöknek. Azt hiszem részéről ez egy rendkívül bölcs döntés volt.

Szeretném világossá tenni Ön előtt azt a véleményemet, hogy hazánk és fiai, a 260 milliós nagy szovjet nép, újból nehéz évek előtt áll. Meggyőződéssel állíthatom, hogy éppen úgy, mint az első és a második világháború, ez a „rendszerváltás és demokratikus átalakulás” is, előre kitervelt rablószándékú felfordulást és anarchiát szító külső beavatkozás.

Nyugati tőkés körök aljas szándékkal rángatták bele hazánkat két pusztító világháborúba. Az első világháború végén legádázabbul népeinket sújtotta, a kommunista fenevad 1917– ben elkezdődött és 73 éve tartó vérszomjas ámokfutása. Vajon hányan tudják, hogy a politikai okok miatt kivégzett, halálra kínzott, elhurcolt több tíz milliós politikai áldozatok száma meghaladja a II. világháborúban elpusztult szovjet emberveszteség létszámát. Népeink óriási emberáldozattal és felbecsülhetetlen nagyságrendű gazdasági veszteséggel fizettek az imperialisták által felbérelt „Lenin”, „Trockij”, „Berija”, „Dzerzsinszkij”, „Sztálin” álneveken elhíresült söpredék hataloméhségéért.

A háttérben leselkedő fináncoligarchia pénzéhes héjái, ebben az évszázadban már kétszer rabolták ki hazánkat. Szilárdan meg vagyok győződve arról, hogy a most küszöbön álló változásokat is ugyanazok az erők mozgatják, mint korábban. A globalizálódó gazdaság, a fináncarisztokrácia most is ideológiai köntösbe bújtatja aljas, pénzéhes, rabló szándékát. Napjainkban azt szajkózzák, hogy a szegénység leküzdésének egyetlen eszköze a „demokratikus átalakulás”. Nem kétséges az, hogy egyféle átalakulás végbe fog menni. Véleményem szerint a változásoknak vajmi kevés köze lesz a nemes értelemben vett demokratizálódáshoz. A módszer semmit nem változott. Népeket, nemzeteket ugrasztanak egymás torkának azzal az aljas szándékkal, hogy a fináncoligarchia minél zavartalanabbul halászhasson a zavarosban. A XX. század első két évtizedében sikeresen heccelték fel népünket, a minden oros
zok cárja ellen. Az első világháborús évek alatt sikeresen uszították egymásra, a főként parasztkatonákból álló hadsereget és a civil lakosságot.

A szocializmus hazug eszméjével legalább 73 éve kábítják a szerencsétlensorsú népeket. Sem a brutálisan kiirtott cári családot, sem a szocializmus beteges gondolatvilágát nem lehet még egyszer piedesztálra állítani, ezért az újabb rabló hadjárat jelszavaként a népcsoportok demokratizálódásának hamis képzetét tűzte lobogójára, a feneketlen gyomrú, örökre lealjasodott fináncarisztokrácia.

Humanista lepel alá bújva, újabb gyűlölködést, zavart és anarchiát szítanak. Demokráciára hivatkoznak, miközben a valóságban súlyosan visszaélnek a jobbítási szándékukban reménykedő félrevezetett, megtévesztett néptömegek hiszékenységével. A háborúskodásba belezavart, éhező, nyomorgó, betegségektől szenvedő népek újból a feneketlen gyomrú fináncarisztokrácia könnyű prédájává váltak.

Az elmúlt 73 év alatt, a fináncarisztokrácia célja semmit nem változott, csupán az eszközrendszere lett más. Tisztában vannak azzal, hogy a sikeresen felheccelt, egymás ellen acsarkodó népeknek nem marad idejük arra, hogy észleljék az intézményesített rablás folyamatát. Népeinkkel el fogják hitetni, hogy jólétükhöz, meggazdagodásukhoz „új, demokratikus államformára” van szükség.

A fiatal alezredes tátott szájjal hallgatta parancsnokát. Ilyen eretnekségnek számító gondolatokat neki még, soha senki nem fogalmazott meg. Előbb arra gondolt, hogy talán próbára teszi Őt felettese.

Dr. Henschel ezredes kiolvasta Petya viselkedéséből a fiatal főtiszt gondolatait. Jelentőségteljesen nézett rá, majd így folytatta.

- Alezredes, kérem ne gondolja, hogy valamilyen színjátékot űzök Önnel. Egyáltalán nem. Őszintén beszélek. Nyugodtan mondjon ellent, ha Önnek más a véleménye. Nézze én legjobban attól félek, hogy nem én tévedek, hanem mindazok, akik azt hiszik, hogy meg lehet bízni a fináncarisztokrácia jó szándékúnak álcázott tisztességében.

Ettől függetlenül, szeretném kihangsúlyozni, hogy én alapvetően optimista ember vagyok. Szeretném azt hinni, hogy nem olyan nagyok a bajok, mint ahogyan én azt gondolom. Kíváncsi vagyok az Ön véleményére. Hálás lennék, ha meg tudna győzni arról, hogy nem jól látom, ill. rosszul értékelem az un. történelmi változásokat.

- Jelentem minden idegszálammal koncentráltam az Ön által elmondottakra. – Kezdte mondandóját Petya alezredes.

- Szeretném, ha tudná, hogy nagyon hálás vagyok, amiért bizalmába fogadott. Kérem engedje meg, hogy kérésének eleget téve én is őszintén elmondhassam saját véleményemet.
- Kíváncsian hallgatom Önt alezredes. – Mondta a Régióparancsnok kissé atyáskodva.

- Amennyire a töméntelen mennyiségű történelemhamisításból sikerült kibogoznom, nekem az a meglátásom, hogy 1917 előtt, - főként az 1902– 1906 – os parasztlázadásokat követő földosztásokkal -, II. Miklós cár már megkezdte hazánk demokratizálását. Amennyiben nem hajszolták volna bele Oroszországot az I. világháborúba, becslésem szerint 1920– 1925 között, Európában hazánk lehetett volna a követendő példakép, vagyis a demokratikus mintaállamok kifogástalanul prosperáló szövetsége.

Egyetértek Önnel abban, hogy a fináncoligarchia feneketlen gyomrú képviselői felismerték a cár jószándékát. Oroszország demokratizálódásától jobban féltek, mint magától a legyőzhetetlen nagy orosz hadseregtől.

A Cár által kezdeményezett demokratizálódási folyamatot szerették volna megelőzni, csírájában elfojtani. Aljas szándékuk realizálásához sikerült megvenniük az egyik orosz nemesi család hataloméhes sarjadékát Vlagyimir Iljics Uljanovot, álnevén Lenint és az Őt vakon követő társait.

„Lenint” azzal a szándékkal küldték Oroszországba, hogy forradalmat szítson, polgárháborúba, anarchiába kergesse a nagy orosz népet. A mesterségesen előidézett zűrzavaros állapot felelt meg legjobban, a fináncarisztokrácia rablásra szakosodott bankjainak, vállalatainak, trösztjeinek. Amíg a szerencsétlensorsú, nagy orosz nép azzal volt elfoglalva, hogy egymást öldökölte, a rablószándékú fenevadnak nem kellett a népharagtól félnie. Azt csináltak hazánkkal, amit akartak.

Petya lélegzetvételnyi szünetet tartott. Kissé félve pillantott az ezredesre, aki tágra nyílt szemekkel, kíváncsian hallgatta új hadsegédét.

- Folytassa bátran Alezredes! Továbbra is érdeklődve hallgatom Önt. – Mondta biztatóan a régióparancsnok.

Petya arca kipirult a nem várt biztatástól. Hálásan nézett nagyszerű tanítómesterére, majd így folytatta.

- Jelentem némely tekintetben, én Önnél is pesszimistább vagyok. Józan ésszel nem tudom felmérni pl. azt, hogy milyen is lesz valójában a darabjaira széthulló Szovjetunió?

Vajon lesz e erő, amely képes lesz összehangolni a stratégiai fontosságú nyersanyagaink kitermelését, elosztását, ill. exportját? Amennyiben 15, esetleg még több önállósodott államszevezet fogja majd irányítani a korábbi Szovjetuniót, kik és hogyan fogják meghatározni, hogy árutermékeinkből mennyi kell hazai ellátásra?

Milyen nagyságrendű eladható feleslegek keletkeznek? Miből lesz hiány?

Milyen áron adhatjuk el a hazai ellátásban feleslegessé váló termékeinket? Mennyiért vásárolhatjuk meg a hiányzó árút? Kik döntenek az ipari és a mezőgazdasági fejlesztésekről? Milyen szinten és kik döntenek a honvédelemről? Kik védik majd az évszázados „külső” határainkat? Lehet, hogy a 15 utódállam egymás ellen is kénytelen lesz védeni az új állam határait?

Amennyiben visszapillantok a történelem vérzivataros évtizedeire, azt kell mondjam, hogy az a döntési jog, amely korábban a cári család kitűnően képzett vezető egyéniségeinek, ill. a cár által kinevezett szakértő kormány rátermett minisztereinek a kezében volt, 1917– ben, - minden átmenet nélkül -, dilettánsok kezébe került. Megkockáztatom azt a megállapítást, hogy hazánkat az elmúlt 73 éven át nem szakemberek, hanem a kisstílű diktátorok irányították.

- Ön szerint mi a konkrét magyarázata ennek a kétségtelenül elítélendő gyakorlatnak? – Kérdezte a régióparancsnok.

- Jelentem népeinket átokszerűen sújtja az elsősorban 1917- őszén meghonosodott és azóta száműzhetetlenné vált gyanakvás, az irigység, a féltékenykedés és a kóros bizalmatlanság.

Ebből eredően az 1917– es forradalom, ill. éhséglázadás után, - a nyugati államokban működő titkosszolgálati szakembereket kivéve -, szinte egyetlen szakértő sem nőhette ki magát azért, mert a szárnyaló egyéniségeket előbb, vagy utóbb gyanúba keverték, meghurcolták, letartóztatták, leöldösték, családjukat tönkretették.

Az 1937-1938– as „nagy tisztogatás” legalább 690.000 áldozatot követelt.

Egyébként az „évszázad réme”- ként elhíresült Adolf Hitlernek azért volt mersze megszegni a hazánkkal 1939– ben megkötött „Meg nem támadási szerződést”, mert Joszif Visszarionovics Dzsugasvili, álnevén „Sztálin”, esztelen féltékenységében vágóhídra küldte legkiválóbb főtisztjeinket, tábornokainkat, marsalljainkat és az admirálisokat. Sztálin fékevesztett hatalomféltéséből eredően lefejezte hadseregünket.

Amikor 1941. június 22– én hajnalban betört hazánkba a német fasiszta fenevad, katonai alakulataink döntő többségénél nem voltak parancsnokok. A vezető nélkül maradt kiváló katonák fejvesztve menekültek a féktelenül támadó, gépesített német csapatok elől.

Szilárdan meg vagyok győződve arról, hogy a fináncarisztokrácia zabolátlan aljassága azt fogja eredményezni, hogy az újonnan szerveződő „demokratikus átalakuláson átesett” államok vezetése nem lesz képes kezelni az új államszervezet jobbító szándékában reménykedő néptömegek napi gondjait.

Az újonnan jövő, tapasztalatlan vezetők kapkodni fognak, mivel nem értenek az államvezetéshez. Lesznek olyan embercsoportok, melyek hatalmas vagyont fognak összeharácsolni. Elkerülhetetlenné válik, hogy a fináncoligarchia, a jól képzett sakáljaival újból kiraboltatja a szerencsétlen sorsú embertömegeket. Biztos vagyok abban, hogy a kitűnően képzett titkosszolgálati szakemberek azért kerültek az utcára, mert útjában álltak a fináncarisztokráciának.

Közülük sokan tisztában vannak a globalizálódó pénztőke fékevesztett, harácsoló menetelésével. A fináncoligarchia nyomására, első lépésként ezeket az embereket kellett félreállítani abból a célból, hogy gőzerővel beindulhasson a népek, ill. államok újabb kirablása.
Elsősorban Európában, sőt bátran kijelenthetem, hogy az egész világban is nélkülözhetetlen szerepe van az összoroszországi termelésnek. Mindenki téved, aki azt gondolja, hogy a Szovjetunió gazdaságát el lehet szigetelni, vagy ki lehet rekeszteni a világgazdaság körforgásából.

Területileg hazánk birtokolja a világ egyhatodát.

Bányakincseink, nyersanyagforrásaink kiapadhatatlanok. Hatalmas készleteink vannak. Rajtunk múlik, hogy kitermeljük e és forgalomba hozzuk e stratégiai termékeinket.
Ma már közel hat milliárd ember él a Földön. A nagyvilágban megtermelt összproduktum rendkívül igazságtalan elosztása következtében, közülük jelenleg is több, mint egymilliárdan éheznek és legalább 1,5 milliárdan alultápláltak. A fináncarisztokrácia által összeharácsolt vagyon jelentős része immobillá vált. Az ebül megszerzett hatalmas értékeket elrejtik, vagy kiviszik külföldre. Azok nem vesznek részt a bővített újratermelésben.

- Alezredes, az Ön által az előbb említett immobilis vagyon milyen nagyságrendet képviselhet? – Kérdezte a régióparancsnok.
- Jelentem ezt az arányt nagyon nehéz lenne korrekten felbecsülni. Azt gondolom ennek mértéke országonként és személyenként is változó lehet. Én is sokszor gondolkodtam már azon, hogy a bővített újratermelésből kivont érték milyen nagyságrendű lehet. Amennyiben fel akarom becsülni az elsíbolt vagyon nagyságrendjét, abból tudok kiindulni, hogy mely tőkés körök sorolhatók a vagyonharácsolók közé.

A teljesség igénye nélkül azt kell mondjam, hogy elsősorban az uralkodó családok, diktátorok, hadvezérek, pénzmágnások, banktulajdonosok, uzsorások, ill. a közpénzeket rendszeresen dézsmálók közül kerülnek ki azok, akik jobbnak látják, ha megkaparintott vagyonuk jelentős hányadát eltitkolják. Az a sejtésem, hogy a rejtegetett vagyon kb. 250- 300 % - al lehet több annál, mint amennyi a bővített újratermelés folyamatában nap, mint nap részt vesz.

Azt határozottan állítom, hogy az eltitkolt vagyonnak a közjóléti hasznosításával el lehetne érni, hogy a világban élő gyerekek, idősek, özvegyek és a fiatalság is hozzájutna napi szükségleteihez.

- Ebben a tekintetben teljesen egyetértek Önnel alezredes. Van azonban egy olyan pont ahol vitatkoznom kell. Ellenvéleményemnek az a lényege, hogy szerintem un. igazságos elosztás nem létezik. Saját farkastörvényét az emberiség oly tökéletesre fejlesztette már, hogy azt sem fegyverrel, sem keresztényi jócselekedettel nem lehet megváltoztatni. A népbutító ideológia hálójába került a sajtó és a média. A közszereplők nincsenek tisztában azzal, hogy milyen csalárd eszközökkel ténykedik a fináncarisztokrácia.

A sajtótermékek, a történelmi jellegű tankönyvek, a könyvkiadás, a televíziózás, a rádiózás felett a tulajdonosi jogot a fináncoligarchia kaparintotta kézbe. Ennek folytán a híradásokat, a közszereplők nyilatkozatait kényük, kedvük szerint manipulálják. Az önmagukat „politikus” – nak nevező egyének másként nem tudják megtölteni zsebeiket, ill. a pártkasszát csak úgy, ha behódolnak a finánctőkének. Mire észbe kapnak, rá kell döbbenniük arra, hogy már régtől fogva a fináncarisztokrácia farkastörvényei szerint élnek, azok kiszolgálóivá lettek. Ez az egyik alapvető veszélyforrás. Ez az állapot nyomorítja meg a néptömegeket.

Munkatársaimnak szigorú parancsba adtam, hogy az államhatalom gépezetébe bekerült jellemtelen, tolvajhajlamú egyéneket kíméletlenül gyomlálják ki a közéletből. Az emberiség jelentős hányadát súlytó nagyravágyás, a bankárok mohósága nem egyéb, mint egy hallatlanul rossz beidegződés, egy nagyon elítélendő emberi rosszokás. Ez a „betegség” jelenleg még orvosolható! Vannak népek, ahol - orvosi szaknyelven szólva -, elegendő a „gyógyszeres kezelés”.

Sajnos egyre több olyan ország is van, ahol sürgős „sebészi beavatkozásra” van szükség. Ezekben az államokban mielőbb ki kell „operálni” a megromlott „testrészeket”, az örökre lealjasodott gátlástalan harácsolókat és az őket kiszolgáló, szolgalelkű elemeket. Nekünk rendkívül fontos küldetésünk az, hogy elsősorban szellemi teljesítményünkkel szorítsuk vissza a harácsolást, a tolvajlást, a kisemberek intézményesített kirablását.

Azokat az embercsoportokat kell féken tartanunk és alaposan megleckéztetnünk, amelyek mozgató rugói a telhetetlenségnek, az intézményesített rablásnak.

Természetesen a „minden ember egyforma” szlogen egyáltalán nem igaz! Fontosnak tartom, hogy minden munkatársam tisztában legyen azzal, hogy minden ember más és más. Az emberek között csupán egy tekintetben állapítható meg hasonlóság. Ez nem egyéb, mint a napi szükséglet. Senki nem képes másik tíz, vagy tízezer társa ételét befalni. A velejéig romlott, harácsoló, tolvajhajlamú fináncarisztokrácia mégis arra törekszik, hogy milliókat, milliárdokat raboljon el a szegény sorsú embertársaitól.

A kalózkodás lényege mindmáig az, hogy erőszakkal elveszik azt, ami nem az övék. Ennélfogva az eszközök nagy része az újratermelés folyamatában ténylegesen nem vesz részt. A köztünk élő kalózok munkavégzés nélkül részesednek a véres verítékkel előállított produktumokból.

Tőlük kell megmenteni az emberiséget. Világosan kell látni, hogy azt esszük, azt isszuk, abból ruházkodunk, amit a kétkezi munkások, valamint az új alkotására képes erők állítanak elő. Mégis ezek a legszegényebbek. Őket zsákmányolják ki leginkább. A két kezükkel dolgozó embereket kell megmentenünk a fináncoligarchia vérben és szennyben gázoló, telhetetlen, pézhajhászó elemeitől.

Nekünk az a küldetésünk, hogy kőkeményen szálljunk szembe mindazokkal, akik saját szükségleteiken túl, embertársaik kirablásával akarnak hivalkodó vagyont gyűjteni. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a kapzsiság egy olyan zabolátlan, rossz emberi tulajdonság, melyet nem lehet egy csapásra megfordítani.

Első lépésként azt kell megakadályoznunk, hogy a fináncarisztokrácia szeretett hazánk bányakincseit, nyersanyagkészleteit bagóért megkaparintsa és azt külföldre vigye.

Következő teendőnk az, hogy kiábrándítsuk mindazon imperialista köröket, melyek népeinket olcsó munkaerőként kezelik és éhbérért akarják dolgoztatni gyerekeinket, anyáinkat, nővérünket, fivérünket és apáinkat.

Olyan erős, jól szervezett hadseregre van szükségünk, amely minden időben képes megvédeni hazánkat, népeinket és vívmányainkat. A közeljövőben szerveződő szovjet utódállamok hadseregei, rendőrségei, titkosszolgálatai önállósodni fognak.

Ennek következtében a hatalmas, legyőzhetetlen „szovjet hadsereg” felbomlik. Stratégiai jellegű védőbástyáink jelentős részét le fogják bontani. Ebből eredően katonai erőnk gyengülni fog. A fináncoligarchia jól álcázott aljas célja az, hogy a jelenlegi szovjet hadsereg darabjaira hulljon szét. A világ fegyvergyártásában érdekelt, kartellekbe tömörült imperialista körök, szeretnék megkaparintani fegyvergyáraink, fegyverpiacaink felett az ellenőrzést.

Vezetőink többsége képtelen megérteni azt, hogy a havi 80 – 100 USD – összegből tengődő vezérkari főtisztjeinket és tábornokainkat a napi megélhetés kényszere hajtja arra, hogy elfogadják a nyugati imperialisták által felkínált lehetőségeket. Ez ma a legsúlyosabban fenyegető gondok egyike hazánkban.

- Elnézést kérek. – Szólt közbe eléggé „alakiatlanul” Petya alezredes.
- Szabad lenne e az Ön által elmondottakhoz hozzáfűznöm valamit?
- Igen. Éppen befejeztem ezt a gondolatsort.

- Jelentem én úgy érzem, hogy kapcsolódnom kell Önhöz azzal a megjegyzéssel, hogy a „szovjet hadsereg” felső vezetésének váratlan átalakítása, a külső ellenség előtt éppen úgy meg fogja nyitni hazánk kapuit, mint ahogy az korábban, a II. világháborús rablótámadás alkalmával egyszer már megtörtént.

- Mondja alezredes lehet az, hogy Ön jobban van informálva, mint én? – Kérdezte a Régióparancsnok.
- Jelentem biztosan nem. Sőt meg kell mondjam, hogy konkrétumokat még egyáltalán nem tudok. Nyilvánvaló, hogy az un. főbenjáró dolgok nem is tartoznak rám. Én csupán arra céloztam, hogy amint a Szovjetunió utódállamokra bomlik, hadseregünk stratégiailag lehet, hogy szét fog esni.

- Konkrétan mire gondol Ön alezredes?

- Jelentem arra, hogy hadseregünk évszázadokon át, a nagy orosz birodalom védelmére volt berendezkedve. A vezénylő Marsallokat, admirálisokat, tengernagyokat, szárazföldi és légügyi hadseregparancsnokokat hazánk külső határain belül, földrajzi határok soha nem korlátozták. A haditudományok szerint legjobbnak tartott stratégiai szempontok, mindenféle korlátozás nélkül érvényesülhettek. Ezért tudtuk kiűzni hazánkból Napóleont, vagy legutóbb a német fasiszta fenevadat is.

A szovjet utódállamok valószínűleg követelni fogják történelmi határaik tiszteletben tartását. Ennek következtében teljesen át fognak rendeződni a légi-, a szárazföldi és haditengerészeti erőink.

- Gratulálok Önnek Alezredes. Ön ebben a tekintetben alaposan megelőzött engem. Őszintén bevallom, nekem eddig eszembe sem jutott ez a kétségtelenül stratégiai fontossággal bíró óriási problémakör. Azt hiszem, hogy a demokratikus átalakulást követően, esetleg azzal egy időben, a szovjet utódállamoknak azonnal meg kellene kötniük egy katonai együttműködési szerződést.
Kérem Önt, hogy a hadseregcsoportokra vonatkozó információkat a jövőben is figyelmesen kövesse nyomon. Megkérem, hogy minden jelentősebb változást jelentsen nekem.
- Értettem.
- Távozhat!

A Marsall nem hitt abban, hogy a KGST– nek és a Varsói Szerződésnek békés felbomlását követően, a szovjet utódállamok képesek lesznek zavargások nélkül szétválni. Biztos volt abban, hogy a hadsereg vezérkara, - nehezen kiharcolt jogairól -, nem fog egykönnyen lemondani. Nagyon félt attól, hogy az Afganisztánból, ill. később a Varsói Szerződés tagállamaiból hazavezényelt katonai alakulatok elégedetlensége, a lakosság nyomorúságos sorsa, a gyors változásokkal járó bizonytalanság, újabb polgárháborúba sodorhatja szeretett hazáját.

Elhatározta, segíteni fog abban, hogy a történelmi átalakulás minél csendesebben, lehetőleg békés úton menjen végbe. Alla tábornokot megbízta azzal, hogy 1992 július 22- 23– ra, a római régióparancsnokságra hívjon össze egy befektetési konferenciát. A konferenciára meghívták Alla három irodavezetőjét, Petya alezredest, továbbá a pénzügyekben illetékes külföldi régióparancsnok-helyetteseket és az alájuk rendelt irodavezetőket, valamint a korábbi hét KGST- tagállam országparancsnokait. Alla a befektetési konferenciára meghívta az orosz országparancsnok alá rendelt öt- és a korábbi KGST- tagállamok országparancsnokai alá rendelt hat, pénzügyekkel foglalkozó helyettes parancsnokot is . Ötvenegy magasrangú főtiszt vett részt a rendkívül fontos témával foglalkozó befektetési konferencián.

A résztvevők között 29 hölgy és 22 férfi volt. A Marsall nem akarta személyes részvételével befolyásolni a konferencia menetét. E helyett, a régió-parancsnokságon berendezett dolgozószobájában működő Philips házi- videón követte nyomon az elhangzottakat.

- Hölgyeim és Uraim. - Szólt a jelenlévőkhöz oroszul Alla. Tekintettel arra, hogy a lehallgatásokat kiszűrő digitális rendszerünk elkészült, Mr. Dr. Boerghtól megkaptuk az engedélyt arra, hogy a jelen tanácskozásunk nyelve orosz legyen. A konferencia idején nevünket, katonai rendfokozatunkat, szolgálati beosztásunkat is ki szabad mondanunk. A konferenciát megnyitom! Egyetlen napirendi pontunk van, melynek tárgya:

Befektetések a szovjet utódállamokban, a volt KGST tagországokban, ill. a világ hét régiójában.

Csendes, nyugodt hangján Alla a következőket mondta:

- Kérem engedjék meg, hogy emlékeztessem Önöket arra a parancsra, amit Mr. Dr. Boerghtól kaptunk. Annak az a lényege, hogy az energiaszektorba, a bányászatba, az építőiparba, a feldolgozóiparba, a gyógyszeriparba, a bankszektorba és az élelmiszergazdaságba bátran fektessünk be.

Az egyes államokban meghirdetett privatizációs eljárások kitűnő lehetőségeket kínálnak számunkra. A jövőben is kizárólag olyan cégekbe fektessenek be, melyekben többségi tulajdont tudunk szerezni. A privatizált gyárak, bankok, üzemek, bányavállalatok vezetését mielőbb vegyük át. Az igazgatóságokba és a felügyelő-bizottságokba ügynökeink közül vezényeljenek szakértő munkatársakat. Cégeink könyvvizsgálóit kizárólag főtiszti állományunk szakembereiből válasszák ki. A vezetőségi tagok kinevezése előtt kérjék be az illetékes vezénylő parancsnok előzetes engedélyét. Kérem gondosan ügyeljenek arra, hogy a megvásárolt cég árbevétel arányos, adózás előtti nyeresége érje el, ill. haladja meg a 18 %-ot.

Dicséretben részesítem az orosz, az ukrán, a német, a magyar, a bolgár, a lengyel, a csehszlovák és a román országparancsnokságok pénzügyi vezetőit. Ők az elmúlt hónapokban példásan végezték munkájukat. Nagyon fontos befektetéseket hajtottak végre. Mindegyik országban jelentős nagyságrendű, értékes portfolióra tettünk szert. Munkájuk eredményeképpen több stratégiai fontosságú cégben szereztünk többségi tulajdont. Eddig elért eredményeikről, ill. tapasztalataikról holnap részletes beszámolót fogunk hallani.

Készítettem Önöknek egy táblázatot, amely azt tartalmazza, hogy 1992– ben, a fenti szakágazatokban milyen nagyságrendű befektetéseket engedélyeztem. Ezután Alla az írásvetítőre helyezte a konkrét befektetésre vonatkozó összegeket tartalmazó, alábbi táblázatot:

K I M U T A T Á S
az 1991/1992 – ben befektethető összegről
Készült: 1992. 07. 22.

Me: millió USD
Ország Szakágazatok Össz. Megjegyzés
Energia Bank Egyéb
Oroszország
500 300 200 1 000
Ukrajna 300 200 100 600
Fehéroroszorsz.
200 50 100 350
Kazahsztán 200 50 50 300
Üzbegisztán 200 50 50 300
Grúzia 200 100 100 400
Azerbajdzsán 100 50 100 250
Tadzsiksztán 200 50 50 300
Türkmenisztán 100 50 50 200
Kirgizisztán 100 50 50 200
Moldova 50 50 50 150
Örményország 50 50 50 150
Litvánia 50 50 50 150
Lettország 50 50 50 150
Észtország 50 50 50 150
Lengyelország 200 100 50 350
Németország 250 150 100 500
Románia 200 50 50 300
Cseh+szlovákia 200 200 100 500
Magyarország 300 250 200 750
Bulgária 200 100 100 400
Összesen 3 700 2 050 1 700 7 450

majd kisvártatva megkérdezte munkatársait:
- Van e észrevételük?

A szovjet utódállamokat képviselő országparancsnok jelentkezett.
- Jelentem jelenleg öt munkatársam foglalkozik pénzügyi befektetésekkel. Az elmúlt hónapokban erőnket Oroszországra és Ukrajnára koncentráltuk. A 15 utódállam között van néhány olyan új állam, amellyel a jövőben intenzívebben szeretnénk foglalkozni. Ezekbe az államokba további pénzügyi vezető vezénylését kezdeményezem. Szabad felsorolnom mely államokra gondolok?
- Igen, kérem Önt. - Válaszolt a Tábornoknő.
- Jelentem Kazahsztán, Üzbegisztán, Fehéroroszország, Grúzia és a három balti állam.
- Egyetértek Önnel ezredes Úr. Kérem terjessze elő konkrét személyi javaslatait. Ezt megelőzően, a kinevezésekhez szerezze be a régióparancsnok engedélyét. Erre egy hetet adok Önnek.
- Értettem.

Ezt követően a hat korábbi KGST tagállam országparancsnokai egymás után jelentkeztek szólásra. Alla tábornok mindegyiküknek konkrét időkeretet szabott a beszámoló megtartására. A magyar országparancsnok 30 percet kapott.

- Jelentem Magyarországon konkrétan Ingrid Boch alezredes foglalkozik a befektetésekkel. Ő holnap részletes beszámolót fog tartani. Hozzászólásomban az un. magyar jelenségekkel szeretnék foglalkozni. – Kezdte beszámolóját Dr. Kraizer József.
- Jelentem Magyarországon olyan gazdaságpolitikai állapotok uralkodnak, hogy szinte minden eladó, amiért pénzt adnak. Nekünk az a szerencsénk, hogy a rendszerváltás előtti években meg tudtam állapodni tizenhét magas funkciót betöltő személlyel, akiknek döntő befolyásuk volt és van a magyar gazdaságra. Ők mára már tízmilliárdok boldog tulajdonosai. Hasznosnak bizonyult az a szellemi befektetés, melyet az elmúlt évtizedben eszközöltünk. Ennek egyrészről az a konkrét eredménye, hogy nem sokan próbálnak keresztbe tenni nekünk, másrészről szinte mindig időben súgnak, gondosan vigyáznak portf+olióinkra. Sikerként könyvelem el, hogy az elmúlt fél év során minden hitelkérelmünk eredményes volt.
- Melyek a húzóágazatok Magyarországon? – Kérdezett közbe a Tábornoknő.
- Jelentem az energiaipar, a bankszektor és a kereskedelem. A villamosenergia, a gáz, az üzemanyag, a víz, a jövedéki termékek, valamint az élelmiszeripari- és a ruházati termékek, ill. a gépjármű- és a számítógép kereskedelem. Azt mondhatom, hogy azok a termékek mennek jól, melyek lakossági fogyasztást elégítenek ki. Magyarországon több Nyugat-Európai és amerikai nagyvállalat hajtott végre jelentős befektetéseket. A befektetők többsége elégedett a magyar munkaerő szakértelmével, ill. szorgalmával. A magyar piaci forgalom rendkívül nagy. A kedvező árak odavonzzák a környező országok bevásárló turizmusát.

A gyorsabb fejlődés gátját az újonnan létrehozott kereskedelmi bankok jelentik. A bankvezetés gyakorlatát illetően az a véleményem, hogy az új kereskedelmi bankok vezetői tapasztalatlanok. Karriervágyukat, gyors meggazdagodási szándékukat csak a kisstílűségük és naivságuk múlja felül.

A pártállam bukott vezetői, a budapesti, ill. a megyeszékhelyek, valamint nagyobb városok bankjaiban kaptak jól fizető álláshelyeket. Szakértelmük egyenlő a nullával. Korábbi kapcsolatukat kihasználva, felkészületlenül csöppentek bele a bankvilág sűrűjébe. Magukkal hozták a gyűlölködést, a gyanakvást, az alakoskodást, az irigységet és a kapzsiságot. Leginkább a féktelen nagyravágyás, az úrhatnámság, a pökhendiség jellemzi őket.

- Ezredes Úr, Ön a bevezetőjében azt mondta, hogy „szinte minden eladó” a mai Magyarországon. Miért nem vásárolunk élelmiszeripari gyárakat és egy saját bankot? – Kérdezte Alla.
- Jelentem az élelmiszeripart illetően, a magyarokban él egy rossz előítélet az oroszországi élelmiszerigények tekintetében. Sok vezető gondolja azt, hogy a szovjet utódállamokba nem szükséges első osztályú termékeket szállítani. Munkatársaimmal együtt, igyekszünk csirájában elfojtani ezt a badarságot. Ettől függetlenül jelenleg már közel 200 millió USD értékű élelmiszeripari portfolióval rendelkezünk. Ez utóbbiaknak jelentős hányada Hajdú-Bihar Megyében van. A megye észak-nyugati felében jelentős nagyságrendű termőföld, ill. ipari létesítmények felett szereztük meg az ellenőrzést.

Ami pedig a saját bankot illeti? Nos, néhány hónapon belül meg fogjuk szerezni egy közepes méretű, 1922-ben alapított, patinás magyar bank 100 %- os tulajdonjogát.
Meg kell mondjam azonban, hogy a pénzintézeti tevékenység egyelőre nem nagy üzlet. A kereskedelmi bankok többsége 5– 8 %- os osztalékot fizet részvényeseinek.

A befektetési konferencia második napján, az üdvözlést követően Alla tábornok az oroszországi befektetésekkel foglalkozó főtisztnek adott szót. Egy igen megnyerő külsejű, biztos fellépésű, harminc évesnek látszó hölgy lépett az elegáns szónoki emelvényre.
- Jelentem miután megkaptam a pénzügyi műveletekre vonatkozó parancsot felkerestem az egyik moszkvai bankot. Egy német befektető társaság osztályvezetőjeként, angol nyelven mutatkoztam be. A bank nemzetközi igazgatója fogadott. Őt Borisz A. I. – nak hívják. Elmondtam neki, hogy elsősorban a víz, gáz, villamosenergia szektor, a bányászat és a bank szféra érdekel. Szívesen venném, ha a vállalati- és a lakossági víz, villamosenergia, valamint a gázszolgáltatást végző vállalatok privatizációs lehetőségeiről tájékoztatna.
Borisz készségesen elmagyarázta, hogy milyen törvények szabályozzák a külföldiek oroszországi befektetéseit. Átadott egy listát, amelyben 147 privatizációra szánt vállalat neve, címe, elérhetősége szerepelt. Készségesen felajánlotta segítségét, megadta egyik titkos mobiltelefonszámát. Biztatott, hogy bármikor felhívhatom, ill. felkereshetem.
Két napig tanulmányoztam a bankszakember által átadott listát, majd felhívtam Őt. Nagyon megörült telefonhívásomnak. A beszámolót tartó Klara alezredes Allához fordult.
- Tábornoknő kérek engedélyt, hogy a Borisszal folytatott társalgásomat párbeszéd formájában adhassam elő.
- Rendben van Alezredes. – Kíváncsian hallgatjuk Önt.
- Köszönöm. Jelentem már az első találkozáskor észleltem, hogy megtetszettem a kb. ötven év körüli, szimpatikus Borisznak. Erre alapozva, bizalmas hangnemben beszéltem vele.
- Hello Borisz. Klara vagyok.
- Hello Klara, miben segíthetek?
- Szeretnék személyesen találkozni Önnel.
- A legnagyobb örömmel. Mikor és hol láthatom Önt újból Kedves Klara? – Kérdezte türelmetlenül.
- Ebédeljünk együtt, itt a szállodám éttermében.
- Oké. Az ötlet nagyon szuper. Szabad e 12,00 órára jönnöm?
- Igen, várom Önt a szálloda halljában.

Klara alezredes kis szünetet tartott. Körbehordozta a hallgatóságon igézően szép szemeit. Látszott rajta, hogy nagy dolgok elmondására készül. Tekintetét egy ideig Petya alezredesen nyugtatta, majd Alla tábornokra nézve így folytatta:
- Jelentem előkészítettem Borisznak egy kisebb ajándékcsomagot. Ettől úgy meghatódott, hogy csaknem könnyezett. Ő egy szép csokor virággal érkezett a találkozóra. Kerestünk egy félreeső asztalt. Alig ültünk le, máris egy papírlapot tett elém, melyre az alábbiak voltak írva: „Kérem bizalmas téma ne hangozzon el köztünk”.
Elolvastam a papírra vetett intelmet és bólintással jeleztem, hogy megértettem Őt. Mondanom sem kell, számítottam arra, hogy lehallgathatják a beszélgetésünket, ám nekem kész forgatókönyvem volt erre az esetre is. Nyíltan megfogalmaztam elvárásaimat az igazgató felé.
- Borisz, telefonon beszéltem a főnökömmel. Jóváhagyta négy villamosenergia szolgáltató cégnek, négy gázszolgáltató vállalatnak és két csatorna és vízmű vállalatnak a megvásárlását. Szükségem lenne egy privatizációs tanácsadóra.
- A tanácsadó magánszemély, vagy intézmény legyen? – Kérdezte Borisz.
- Is, is. Szeretném, ha lenne egy bizalmi emberem, akivel nyíltan megtárgyalhatom saját stratégiai elgondolásaimat. Ugyanakkor szívesen megbíznék pl. egy bankot, vagy privatizációra szakosodott irodát azzal, hogy tanácsadóként segítse befektetői munkámat.
- Azt hiszem, mindegyik kérését teljesíteni tudom. – Válaszolta a nemzetközi igazgató kissé talányosan.
- Borisz, ma délelőtt kibéreltem egy belvárosi lakást, melyet a jövőben irodaként szeretnék használni. Kérem ma este jöjjön el hozzám. Nálam nyugodtabban tárgyalhatunk.
- Nagy örömmel jövök. Legkésőbb 18,00 órakor már ott is tudnék lenni Önnél kedves Klara.
Kissé meglepett, hogy Borisz másodmagával érkezett lakásomra. Eljátszottam, hogy nagyon meg vagyok illetődve, mikor a társaságában érkező fiatal hölgy bizalmasan mosolyogva, elég gyatra angolsággal így szólt hozzám.
- Vera vagyok, foglalkozásom: befektetési tanácsadó. Jól működő irodám van Moszkvában és Szentpéterváron. Borisz a legjobb barátom, az Ő kérésére jöttem el Önhöz.
Én is bemutatkoztam, majd betessékeltem Őket a hallba. Borisz huncutkás mosollyal közölte, hogy nem akárkit hozott ám magával.

Vera kényelmesen elhelyezkedett az egyik fotelben, majd így szólt:
- Kérem kaphatnék egy jegyzetlapot és egy tollat, mert véletlenül egyiket sem hoztam magammal. Kerestem neki egy jegyzettömböt és egy golyóstollat.
Vera újabb meglepetést okozott nekem, mert mire elé tettem volna az általa kért kellékeket, már szorgalmasan írta saját noteszébe, a nekem szóló, titkos üzenetet.

Eközben Borisz igazán elmés viccekkel szórakoztatott engem. Amint elkészült Vera az írással előbb átnyújtotta Borisznak. Ő gyorsan kijavította a helyesírási hibákat, majd elém tette az angol nyelvű irományt, amely a következőket tartalmazta:

„ Kérem bízzon meg bennem. Borisz bankjának az én irodám a hivatalos privatizációs tanácsadója. Egyik nővérem a …miniszter felesége. Egyetlen fiuk nálam dolgozik, Ő vezeti a Szentpétervári irodámat. Húgom Ludmilla, Borisz főnökének a kebelbarátnője. Borisz tájékoztatott engem arról, amire Önnek szüksége van. Kérem bízza meg Ludmillát. Ő legyen az Ön személyes „befektetési-tanácsadója”. Ezzel egyidőben bízza meg az cégemet is, hogy az Ön Moszkvai és a Szentpétervári befektetéseit koordinálhassam. Kérem írja le véleményét. Amennyiben lehet döntsön most”.

Megtetszett nekem a kertelés nélkül „levelező” hölgy. Borisz bátorítóan intett, hogy nyugodtan írhatom a választ, mivel Ő most már Verát fogja szórakoztatni. Röviden csak annyit írtam a lap aljára:

„Jelentkezését elfogadom, kérem állítsa össze a szerződéstervezetünket”.

Vera úgy megörült a pozitív döntésemnek, hogy alig bírt magával. Borisz nyakába ugrott és összecsókolgatta a korosodó férfit. Borisz is boldog volt. Ő is írt még valamit a lap aljára, s azt felém mutatta:

„Milyen összeget szándékozik nálunk befektetni?”

Miközben Borisz kérdését olvastam, feltűnt nekem, hogy nem adja ki kezéből az írást. Amint észlelte, hogy elolvastam a nekem szánt szavakat, öngyújtójával meggyújtotta a papírlapot és hamuvá égette.

Kézbevettem lap-topomat és beleírtam a következőket:

- első ütemben 180–200 millió USD – t fektetek be Oroszországban.

Mindketten ájuldozni kezdtek. Vera tért előbb magához. Határidő naplójából kilapozott egy listát. Kikeresett belőle öt Moszkvai és öt Szentpétervári székhelyű céget. Vállalatneveket és számokat, ill. egy - egy %- os értéket írt az előkészített papírlapra. Ezt mondva, Kalara alezredes az alábbi kimutatást helyezte az írásvetítőre:

K I M U T A T Á S (I.)
az Oroszországi energiaszektor privatizációja során megvásárolható vállalatokról. Készült: 1992. április 21.
Me: millió USD

Város Szakága-
zat Cégér-
ték Hitel-
teher Vételár Terv. Ár
bevétel Nyereség
%
Moszkva Elektr. 21,0 5,2 12,6 19,0 21
„ „ 29,0 8,4 16,0 27,0 19
„ Víz 35,0 12,7 21,0 32,0 21
„ Gáz 43,0 11,8 21,5 41,0 20
„ „ 45,0 12,4 22,5 42,0 22
Szentpéterv Elektr. 25,0 6,7 13,8 22,0 21
„ „ 21,0 5,8 10,5 19,0 23
„ Víz 38,0 12,8 22,8 36,0 19
„ Gáz 32,0 9,5 17,6 29,0 20
„ „ 31,0 8,9 17,0 28,0 21
Összesen 320,0 94,2 175,3 295,0
Jutalék: 8,0
Reprezent 3,0
Vételár össz 186,3

Az alezredes nő beszámoló közben a kezében tartott lézersugaras golyóstollal mutatta a követendő számsorokat.

Ami az anyagiakat illeti; Vera 2,5 % jutalékot kért. A befektetett összeggel létrehozott portfolió értékét tekintette a jutalékszámítás alapjának. A várható jutalék 50 %- át szerződéskötéskor, a másik 50 %- át a portfolió realizálásakor kérte.

A fenti megállapodásunkat szerződésbe foglaltuk. A megbízási díjnak mindössze a 10 % -át rögzítettük a szerződésben. A jutalék 90 %- át, zsebből kifizetve, készpénzben kérte tőlem. Ezt a feltételét is elfogadtam.
Az elkövetkező napokban személyesen végigjártam előbb az öt moszkvai, majd az öt szentpétervári vállalatot. Vera, Ludmilla és Borisz állandó kísérőm lett. Vera vállalta, hogy tolmácsol nekem. Amint konkrét tárgyalásokra került sor, jókat mulattam az önkéntes „tolmácsomon”.

Amikor pl. angolul azt mondtam, hogy „átvállalom a cég hiteleit”, Ő így fordította: …”azt fontolgatja, hogy továbbfejleszti a vállalatot és később hitelt is fog majd nyújtani Önöknek”.

A konferencia hallgatósága általános derültséggel fogadta Klara utóbbi szavait. Az Alezredes nő magabiztosan folytatta.

Szentpéterváron csatlakozott hozzánk Nyikoláj, Vera ottani irodavezetője. Ő lényegesen jobban beszélt angolul, mint a főnöknője. Vera azonban nem volt hajlandó senkinek átengedni a „tolmácsolás” jogát. Arról még csak sejtésük sem volt, hogy az én anyanyelvem orosz, ennél fogva „tolmácsolás” nélkül is értettem a tárgyalások során elhangzottakat.
Jó hatással volt rám, amikor azt tapasztaltam, hogy mindegyik cég jelentős nyereséggel dolgozik. Adózás előtti nyereségük elérte a 20 - 30 %- ot.
Végül is mind a tíz céggel aláírtam a szándéknyilatkozatot, majd elkészítettem az adásvételi szerződéseket angol és orosz nyelven.
Borisz bankja volt és maradt is mindegyik cég számlavezető bankja. Megállapodtam abban, hogy mind a tíz cég hitelterheit átvállalom. Kérésemre Ludmilla, Vera és a nemzetközi igazgató, elintézte a bankelnöknél, hogy azért, amiért a rubelhiteleket átkonvertáltam USD– hitelre, az általam átvállalt teljes hitelállományra 30 %- os engedményt kaptam. A USD– hitelekre új hitelszerződéseket kötöttem a bankkal. Az új hitelszerződésekben egy év türelmi időt követően, december 31-i fordulónappal, ötévi egyenlő törlesztő részletekben állapodtam meg. A bank a hitelkamatokat az USD– hitelekre jellemző 2,3 %- os átlagkamatban állapította meg.

A tulajdonszerzés első lépéseként a hitelek átvállalására és a fentiek szerinti hiteltörlesztésre vonatkozó, visszavonhatatlan szándéknyilatkozatokat adtam.
A bank által leszignált szándéknyilatkozatok birtokában, Veráék az adásvételi ügyletek végleges realizáláshoz szükséges állami engedélyeket tüneményes gyorsasággal szerezték meg. Amint ezeket kézhez kaptam, a müncheni nemzetközi nagyvállalatunk mind a tíz energiavállalat nevére megnyitotta a vételár összegére szóló, visszavonhatatlan akkreditívet. Az akkreditívekben szigorú feltételként szabtuk, hogy a tényleges teljesítést jelentő vételár átutalása csak a nevünkre történő tulajdonbejegyzést követően történhet meg. A tulajdonátruházás teljesen zökkenőmentesen és gyorsan ment végbe. Amikor ez megtörtént Borisz bankja átutalta az eladóknak a vételárat.

A régióparancsnok és az Országparancsnok Urakkal egyeztetve, mind a tíz energiavállalat igazgatóságába és felügyelő bizottságába öt– hét főtisztünket vezényeltük. Természetesen mindegyikük kollégánk, akik a személyes dokumentek szerint német, ill. angol, vagy amerikai állampolgárok. Őket a vevő, azaz az új tulajdonosként bejegyzett müncheni nagyvállalatunk delegálta a vezetőségekbe.

A reprezentációra szánt három millió USD– t, a végzett munka arányában osztottam szét. Minden érintettnek személyesen, négyszemközt adtam át a jutalomborítékot. Jelenleg a befejezéséhez közeledik a fentiekhez hasonló további 32 vállalat megvétele is, melyek Novoszibirkszben, Nyiznyij-Novgorodban, Omszkban, Szamarában, Jekatyerinburgban, Cseljabinszkban és Voronyezsben vannak. A 32 cég összvagyon értéke 955 millió USD. A vételár 535,8 millió USD volt.




Kérem engedjék meg, hogy befejezésül bemutassam Önöknek az alábbi táblázatot, melyben összesítettem eddigi befektetéseinket.


K I M U T A T Á S (II.)
az Oroszországi energiaszektor befektetéseiről
Készült: 1992. július 20– án

Me: millió USD
Szakágazat Cégérték Hitel
állomány Nettó
vételár Éves terv
árbevétel Ábva
nyer %

Elektro (12) 305,0 98,2 167,8 285,0 20
Gáz (11) 252,0 87,5 141,1 221,0 21
Víz (9) 398,0 89,6 226,9 354,0 19
Összesen 955,0 275,3 535,8 860,0
Áthozat (10) 320,0 94,2 186,3 295,0 20
M. összesen 1 275,0 644,8 722,1 1155,0
Jutalék 23,9
Reprezentáció 7,0
Hiteláll. 70 %- a 451,4 753,0
42 cég együtt 1 275,0 451,4 753,0 1155,0


Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Amennyiben kérdésük van, állok szíves rendelkezésükre.

Klara nagy tapsot kapott a résztvevőktől. Több felől hallatszott a „bravó” felkiáltás. Petya alezredes feltartott kézzel jelentkezett.

- Tessék. – Mondta udvariasan Klara.

- Petya alezredes vagyok. Alezredes nő jól értem, hogy Ön 42 céget, ill. 1275 millió USD értékű összvagyont vásárolt 753 millió USD- ért? Jól számolt Ön, amikor úgy kalkulált, hogy a 42 cégnek az éves árbevételarányos, adózás előtti nyeresége várhatóan eléri a 231 millió USD– t? – Kérdezte kissé hitetlenkedve Petya.

Klara kellemesen mosolyogva, a szokásosnál kissé hosszabb ideig nyugtatta szemeit a szimpatikus férfin, majd így válaszolt.

- Köszönöm kérdését kolléga. Ön jól kalkulált. A 42 energiaszektorban működő vállalat számításaim szerint évente legalább 200 millió USD adózás utáni nyereséget fog termelni. Tehát a szóbanforgó vállalatoktól realizálódó, első évi adózás utáni nyereségünk éves szinten elérheti a 200 millió USD– t.

Újabb kérdező nyújtotta a kezét.
- Tessék kérdezzen kolléganő. – Mondta Klara.
- Ingrid alezredes vagyok. Szeretném megkérdezni, hogy a cégértékként kimutatott 1275 millió USD nagyságrendű összeg és a hitelekkel és kamatokkal megnövelt 753 millió USD- vételár közt lévő -522,0 USD differencia a valóságban vagyonnyereségként jelenik e meg cégünk életében?
- Köszönöm kérdését Alezredes nő. A kérdéses összeg tekintetében nem kalkulálhatunk centralizálható többlet vagyonnyereséggel. A megvásárolt 42 vállalatnak a műszaki berendezései elavultak, elhasználódtak, felújításra, ill. cserére szorulnak. Felettesemnek azt fogom javasolni, hogy az energiaszolgáltató szektorban képződő évi kb. 200 millió USD nettó, adózott nyereségünkből 150 milliót fejlesztésekre, 40 milliót hiteltörlesztésre fordítsunk. Úgy kalkulálom, hogy amennyiben hat év alatt, a 42 energiavállalatunknál cca. 1000 millió USD– t fordítunk műszaki fejlesztésekre, valamint felújításokra cégeink vagyonértéke legalább a duplájára fog növekedni. Hat év multával visszafizetjük hiteleinket. Meggyőződésem, hogy cca. hét év elteltével, az energiaszektorban 42 modern, - éves szinten-, minimum 350 millió USD adózott nettó nyereséget produkáló vállaltunk lesz. Perspektívában gondolkodva,
ez a 42 vállalat felfejleszthető úgy, hogy később regionális ellátási feladatokra is vállalkozhatnak. Leányvállalatok alapításával képesek leszünk ellátni Oroszország lakosságának, ill. intézményeinek a 60 %- át.

Alla tábornok megdicsérte az Oroszországban dolgozó munkatársait. Méltatta az általuk elért nagyszerű eredményeket. Az orosz beszámolót követően, szót kapott a lengyel, cseh, szlovák, német, román, magyar, bolgár pénzügyi vezető is. Beszámolójukat, Alla tábornok részéről rövid, frappáns értékelés követte.
A volt KGST- országokban működő pénzügyi vezetők előadását követően, Alla tábornok az alábbi táblázatot helyezte az írásvetítőre:

K I M U T A T Á S
a korábbi hét KGST– országban, általunk megszerzett vagyonról
Készült: 1992. julius 20– án.
Me: millió USD
S z e k t o r o k
Ország név Bank Energia Élelmiszer
ipar Keres-
kedelem Összesen
Oroszország - 1 275
(983) - - 1 275
(983)
Magyarország 578
(3) 267
(2) 311
(4) 91
(1) 1 247
(10)
Lengyelország 255
(123) 314
(162) 289
(154) 155
(82) 1 013
(521)
Bulgária 288
(142) 355
(179) 145
(82) 87
(47) 875
(450)
K-Németország 412
(201) 388
(176) 25
(14) 41
(26) 866
(417)
Csehország 256
(134) 274
(155) 86
(54) 54
(66) 670
(409)
Románia 211
(104) 325
(158) 104
(61) 26
(17) 666
(340)
Szlovákia 188
( 146) 244
(127) 155
(78) 59
(28) 646
(379)
Összesen 2 188
(853) 3 442
(1 942) 1 115
(447) 513
(267) 7 258
(3 509)



- A zárójelben lévő számok azt mutatják, hogy cégeinknek mennyibe került a vagyonvásárlás. – Mondta Alla.
- Megparancsolom Önöknek, hogy a jövőben elsősorban az energiaszektorban, bányászatban és a bankszektorban fokozzák aktivitásukat. A hét régióparancsnoksághoz tartozó vállalatok, ill. bankok fektessenek be valamennyi FÁK- államban, (Független Államok Közössége, melyet a korábbi Szovjetunió 15 utódállama hozott létre), a volt KGST- tagországokban. Különösen indokolt esetekben az energiaszektorra és a bankszektorra meghatározott éves tőkekeret összegét 25 %- al túlléphetik.

Kérem Önöket, hogy új tulajdonosként, az első öt évben keletkezett nettó nyereség 75 % - át forgassák vissza a cégekbe. Fejlesszék, korszerűsítsék vállalatainkat. Kérem úgy gazdálkodjanak, hogy legkésőbb hat éven belül fizessük vissza a hitelterheket. A vállalatvezetők, további intézkedésemig hosszú- és középlejáratú hitelt ne vegyenek fel. Van e kérdésük?

Petya alezredes jelentkezett szólásra.

- Tessék. – Szólt Alla.
- Jelentem három kérdésem van. A cégfelvásárlások során milyen tulajdoni hányad került a birtokunkba? Második kérdésem az, hogy amint az előadásokból megtudtuk, az elmúlt nyolc hónap leforgása alatt megvásárolt cégek, - az átvállalt hitelösszegeket is kalkulálva -, általában 50 - 70 % körüli vagyonértéken kerültek tulajdonunkba. Hogyan sikerült elérnünk ilyen jelentős nagyságrendű árengedményeket?
A harmadik kérdésem az, hogy nincs e tévedés abban a számsorban, amely Magyarországra vonatkozik. Amennyiben a táblázatban szereplő számokat értékelem, Magyarország esetében úgy tettünk volna szert 1261 millió USD értékű vagyonra, hogy mindössze 10 millió USD –t kellett befektetnünk?
- Köszönöm kérdéseit Alezredes. – Kezdte válaszát Alla tábornok.
- Az általunk megvásárolt cégekben többségi tulajdont szereztünk. A táblázatban szereplő számok azt mutatják, hogy legalább 75 – 100 % tulajdoni hányad birtokában vagyunk. Ezekkel a tulajdoni hányadokkal megszereztük a cégek teljes körű irányítását. További célunk az, hogy az elkövetkező évek során kivásároljuk a társtulajdonosokat.
Ami az árengedményekre vonatkozó kérdését illeti; - a korábbi tulajdonosok szinte kivétel nélkül az illetékes államok, ill. az önkormányzatok voltak. Irányításuk alatt a bankok és vállalatok többsége teljesen tönkrement. A vállalatok kevéske nyereségét a korábbi tulajdonosok felélték. Fejlesztésre, korszerűsítésre, hiteltörlesztésre nem maradt pénzük. A közép és hosszúlejáratú hitelek törlesztését évről– évre prolongálták. Ennek következményeként előállt egy olyan helyzet, hogy a kezelhetetlenségig eladósodott cégektől a tulajdonos minden áron meg akart szabadulni. Ezt tovább fokozta még egy hihetetlen méreteket öltött devizaéhség. Nem hallgathatom el azt sem, hogy eddig a privatizációs ügyleteket irányító, bennszülött személyek jutalmazására fordított tőkénk kamatozott a legjobban.

Az imperialista körökből érkező befektetőkkel, ez utóbbiakat illetően alakult ki köztünk a legnagyobb küzdelem. Az Önök szenzációs képességét dicséri az, hogy a legtöbb esetben képesek voltak legyőzni kapitalista ellenfeleiket. Ezért külön elismerés illeti Önöket.
Harmadik kérdésére válaszolva el szeretném mondani, hogy Magyarországi sikereink lényege egyrészről az, hogy az Alezredes nő magyar származású férje révén páratlan kapcsolatokra tett szert a magyar bankárok között. Másrészt a magyar kormány annyira beijedt attól, hogy a pártállami vagyon a nyakán marad, hogy rendkívüli engedményeket adott a befektetőknek. Természetesen semmilyen tekintetben nem kívánom kisebbíteni Ingrid alezredes kimagasló teljesítményét. Éppen ellenkezőleg. Ma délután Tőle hallhatunk egy előadást, melynek címe:
A kapcsolatrendszerek miképpen működtetik a Magyarországi befektetéseket?

- Van e további kérdésük? – Kérdezte Alla. Csend volt a tanácsteremben. A Tábornoknő folytatta.
- Kérem engedjék meg, hogy szíves tájékoztatásukra, néhány aktuális adattal bemutassam Önöknek cégeink egyéb befektetéseit. Egy táblázatot helyezett az írásvetítőre, amely a régióparancsnokságokhoz tartozó földrészek befektetéseit tartalmazta.


K I M U T A T Á S
a nem KGST- utódállamokban realizált eddigi befektetéseinkről
Készült: 1992. július 15 - én.

Me: millió USD
Régiópa-
rancsnok-
ság Szektorok 1991.10.
01 előtt 1991.10.
01 után Össze-
sen
Energia Bányá-
szat Bank és
egyéb
Ottawa 4 558 1 685 1 244 7 487 311 7 798
Mexico 4 698 1 954 1 547 8 199 455 8 654
Róma 4 344 1 267 1 856 7 467 417 7 884
Tokió 6 145 2 387 2 455 10 987 678 11 665
Hongkong 5 355 2 567 2 677 10 599 755 11 354
München 7 244 2 678 1 874 11 796 713 12 509
Johannes-
bourg 6 655 2 911 1 976 11 542 726 12 268
Segély-
szervezetek




1 893
1 893
Összesen 38 999 15 449 13 629 68 077 5 948 74 025

- Az 1991. 10. 01 után realizált 5948 millió USD befektetést, a segélyszervezetek létrehozására fordított 1893 millió USD összeget leszámítva, a tőzsdéken realizáltuk.
Régióparancsnokságainkat dicséret illeti, mivel kilenc hónap leforgása alatt 8,7 %- al tudták növelni vagyonkészletünket. Az első félévben a hét régióparancsnokság együttesen 97.121 millió USD árbevételt ért el. Az összes közvetlen költség 85.201 millió USD volt. Ennek eredményeként az adózás előtti nyereségünk 11.920 millió USD lett. Árbevétel arányosan 12,3 % -os adózás előtti nyereségszintet produkáltunk. Az elért nyereséget vagyonarányosan is kimutattam. Ennek mértéke 16,1 %. Ezt a nyereségszintet jónak értékelem, mivel a nyugati világban az éves bankbetétek kamatai csupán 2– 3,5 % közötti kamathozadékot biztosítanak.

- A Mr. Dr. Boerghtől kapott utasításom az, hogy tovább kell fokozzuk tőkebefektetéseinket.

Ez év végére, a hét nemzetközi nagyvállalatunknál, el szeretném érni a 120 milliárd USD összvagyon értéket. A nyugati világban elsősorban a tőzsdéken, a volt szocialista országokban a bankokban, ill. a vagyonügynökségeken keresztül végezzék a befektetéseinket. Fontos feladatunk, hogy a kapitalista országokban működő vállalataink nyereségszintjét folyamatosan növeljük. Előzetes kalkulációm szerint ebben az évben kb. 20 milliárd USD adózás utáni nyereséget tudunk realizálni. A főparancsnok Úr, ebből az összegből segélyszervezeteink működtetésére három milliárd USD– t, cégeink műszaki és technológiai fejlesztésére tíz milliárd USD ráfordítást engedélyezett. Befektetéseinket nyereségünkből, valamint tartaléktőkénk egy részének mozgósításból fedezzük. Van e kérdésük?
Csend volt a teremben.

Alla megköszönte a befektetési konferencia résztvevőinek figyelmét és sietve távozott. Az 51 főtiszt feszes vigyázzállásban állt mindaddig, amíg a Tábornoknő el nem hagyta a termet.

Hóviharok, farkasok, segélyszállítmányok és rablóbandák

A Marsall szigorú parancsot adott arra, hogy a kemény tél ellenére, az általa hazájába küldött segélycsomagokat juttassák el éhező, fagyoskodó honfitársainak. Tisztában volt azzal, hogy a cukrot, rizst, húskonzervet, vajat, zsírt, kávét, kakaót, csokoládét, meleg ruhát, meleg cipőt, kötszereket tartalmazó segélycsomagokkal elsősorban gyerekek, idős emberek életét könnyíthetik meg.

Az 1992/1993 –as tél rendkívül hideg volt!

Moszkva környékén gyakran mértek - 25 C° alatti hőmérsékleteket. A hatalmas hóesések miatt az utakon nehéz volt a közlekedés. A legnagyobb problémát mégsem a hideg, nem is a hófedte utak, hanem az országutak mentén garázdálkodó fegyveres rablóbandák jelentették. Motoros szánnal, sítalpakon, hólánctalpas erőgépekkel, modern fegyverekkel felszerelt 15 – 30 fős bandák rohanták le az úton lévő tehergépkocsikat, kamionokat, vasúti szerelvényeket.

Aki ellenállt, azt kegyetlenül leöldösték, vagy megkötözve elhurcolták. Minden mozdítható értéket magukkal vittek. Olyan váratlanul csaptak le az úton lévő járművekre, hogy a rendőrség, vagy a katonaság közbelépéséről álmodni sem lehetett.

A Marsalltól kapott parancs értelmében, Oleg tábornok a legmodernebb Mercédesz kamionokat vásárolta meg Németországban. Összesen 120 db. nyergesvontatót vásárolt. Mindegyikhez megvette a 20 tonnás, hűtő aggregátorral is felszerelt dobozt, továbbá a 120 db. húsz tonnás konténer szállításra alkalmas platós utánfutókat is. Vásárolt 25 db. nagyméretű, hűtőaggregátoros, termoszdobozzal szerelt, homlok hómaróval ellátott, nyolc kerék meghajtású Mercédesz gyártmányú szervízkocsit és 25 db. légkondicionálóval ellátott Mercédesz terepjáró dzsipet. A járműveket a gyárban vásárolta meg. A tekintélyes mennyiségű gépjárművet, a Stockholmban bejegyzett húsz segélyszervezet nevében, 25 %- os árkedvezménnyel sikerült megvennie. A gépjármű vásárlási szerződésekben kikötötte, hogy a teljesítés helye a Szentpétervári Szabadkikötő legyen. Teljesítési időként 1993. január 25 - ét határozta meg.

A húsz segélyszervezet nevét, címét elérhetőségét felfestette a kamionoknak és a szervizkocsiknak mindkét oldalára. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy egy segélyszervezet neve 6 kamionra, egy szervizkocsira és egy dzsipre került fel. Közös emblémájuk egy köralakban segítségért fohászkodó fehér, sárga, fekete bőrű gyerekarcot ábrázolt. A köralak tetején vöröskereszt állt. Öt szervizkocsira és öt dzsipre a kör alakú embléma alá a Moszkvában, Szentpéterváron, Kijevben, Rigában és Varsóban működő segélyraktárak címét és elérhetőségét festették fel.
Oleg tábornok, ez utóbbi gépjárműveket tartalékállományba vezényelte.

A Tábornok 240 kamionsofőrt, a szervizkocsikra vezényelt 50 fős, - járműgépészetben is jártas -, szakembert, 160 fős őrszemélyzetet és parancsnokukat Petya ezredest, továbbá a parancsnokhelyettes Borisz alezredest 1993 január 25 – re Szentpétervárra vezényelte.

Oleg nem utazhatott Oroszországba, ezért parancsot adott Nyikita ezredesnek, hogy a szárazföldi szállítóegységnek mutassa be az új parancsnokot, Petya ezredest. Nyikita örömmel teljesítette a parancsot.

A 450 fős szállítmányozással foglakozó kontingensnek bemutatta új parancsnokukat, a fiatal Petya ezredest. Felkérte Őt, hogy tartsa meg az első állománygyűlést, ill. az eligazítást. Amint Nyikita ezredes átadta a szót Petyának, nyomban távozott az eligazító teremmé varázsolt nagyméretű raktárhelyiségből.

Petya az üdvözlést követően először bemutatta helyettesét Borisz alezredest, majd a következő szavakkal kezdte az állomány részletes eligazítását:
- Kollégák, Főparancsnokunk rendkívül fontos küldetéssel bízott meg bennünket. Dacolva a kemény téllel, harcban az utak mentén garázdálkodó, fegyveres bandákkal, el kell juttassuk a segélycsomagokat az éhező, nélkülöző, fagyoskodó honfitársainknak. Munkánkkal életeket, sok– sok emberéletet menthetünk meg. A felettesemtől származó parancs így szól:

Szervezzem meg, hogy a segélycsomagokat a Szentpétervári és Rigai kikötői raktárainkból Önök elszállítsák a FÁK államokban és Lengyelországban létesített elosztóhelyekre. Visszárúként egyéb fontos árúcikkeket szállítunk a kikötői raktárainkba.

Elöljáróban szeretném tájékoztatni Önöket arról, hogy feletteseink, az előző félévben megpróbálták vasúton továbbíttatni a szóban forgó szállítmányokat. Nagyon sajnálatos, hogy vasúti szállítmányainkat sorozatos fegyveres támadások érték. A vonatszerelvényeket gyakran kisiklatták, segélyküldeményeinket megdézsmálták. Jelentős káraink keletkeztek. Több olyan esemény is előfordult, hogy a kirakodó vasútállomás és raktárbázisunk között tűntek el küldeményeink. Olyan információink vannak, hogy egyes vasúttársaságok dolgozói, sőt olykor a rendőri szervek képviselői is összejátszanak a rablóbandákkal.

Ilyen előzmények után, ill. ezek ismeretében vezetőnk úgy döntött, hogy a szárazföldi szállítmányok célbajuttatására kamionokat is vásárol. A mai napon, a rám bízott kontingesből húsz-, egyenként hat kamionból, egy szerviz kocsiból és egy dzsipből álló konvojt alakítok. A konvoj parancsnoka, a konvojt kísérő terepjáró sofőrje. Helyettese a dzsip váltósofőrje.

Öt szerviz kocsit és öt terepjárót műszaki tartalékba rendelek. Telephelyük Moszkva, Szentpétervár, Riga, Kijev és Varsó. Ők a műszaki riasztást követően, haladéktalanul kisegíthetik a bajba jutott konvojt.

Megparancsolom Önöknek, hogy a konvoj elején a hómaróval felszerelt, nyolckerék hajtású szervizkocsi, a végén a terepjáró dzsip haladjon. A szervizkocsi sofőrje mellett az őrszemélyzet egy tagja teljesít szolgálatot. A dzsipekben egyszerre két főtisztünk őrködik. A hátsó ülés mögött van egy pótülés, amely elforgatható. A dzsip hátsó ablaka lenyitható. A lenyitott hátsóablakon át kitűnő tüzelőállása van a hátvédszerepet ellátó kollégánknak. A gyártó céggel, a szerviz kocsikban tizenkét fekvőhelyet, konyhát, zuhanyzót és toalettet alakíttattunk ki. A kamionokra és a szervizkocsikra két– két sofőrt, a terepjárókba négy váltásban nyolc fős őrszemélyzetet vezényeltem.

A sofőrök és az őrség hatóránként váltják egymást. Ebből eredően amíg a konvoj nyolc sofőrje vezet, a másik nyolc a szerviz kocsiban, ill. a kamionban lévő ágyon tölti pihenőidejét. A váltóőrség szintén a szervizkocsiban pihen. Egy konvojba összesen 22 kollégámat vezényeltem. Tekintettel arra, hogy Önök ma már valamennyien alkalmazottai a Svédországban bejegyzett őrző – védő társaságainknak, nemzetközi szerződéseink értelmében jogosultak gázüzemű riasztópisztoly viselésére. Éles lőfegyvereiket úgy rejtsék el, hogy azt bármely pillanatban kézbe vehessék. Rendőrségi, ill. más hatósági ellenőrzések alkalmával, az elől haladó szervizkocsiban és a kamionokban állandóan tartsanak készenlétben ajándékcsomagokat. Amikor hatósági közeg állítja meg a konvojt, mutassák fel a nemzetközi Vörös Kereszt által lepecsételt szállítóleveleket. Adják át a cigarettát, csokoládét és az egy-két üveg ital
t tartalmazó ajándékcsomagot.

Tájékoztatom Önöket, hogy mindkét kikötői raktárbázisunk nemzetközi vámáruraktárként működik. A kamionok ajtaján a vámáruraktárakban felhelyezett plomba lesz. Feltétlenül érjék el azt, hogy a hatóságok konvojainkat ne zaklassák. Az országúti igazoltatás tényét, rádión jelentsék nekem. Mi vesszük az adást és igyekszünk megtenni a szükséges intézkedéseket.

Informátoraink úgy tájékoztattak bennünket, hogy a közelmúltban többször is előfordult olyan eset, hogy a rendőrségi igazoltatást követően 20 – 50 km-en belül bekövetkezett a rablótámadás. Az igazoltatás befejezését követően a hátvédek és az elől haladó szerviz kocsi őrsége, haladéktalanul vegye kézbe éles lőfegyvereit és helyezzék készenlétbe a vállról indítható páncéltörő rakétalövegeinket. A szervizkocsikba, valamint a terepjárókba gyári szerelésű, nagy teljesítményű rádió adó-vevőt építtettünk be. Amennyiben támadás érné Önöket, azonnal riasszanak bennünket. Mindegyik kamionban, szervizkocsiban, terepjáróban van egy gyárilag szerelt, német üzemű mobiltelefon. Saját műholdjainknak és korszerű adóállomásainknak köszönhetően Szentpétervár, Riga, Moszkva, Minszk, Varsó, Harkov, Kijev 900 – 1500 km –es körzetében a mobiltelefonok jól használhatók.
Váratlan támadás esetén haladéktalanul működtessék a járművek szirénáját. Ezzel hívják fel egymás figyelmét, a közelgő veszélyre. Megparancsolom, hogy a konvojt érő támadást, a leghatározottabban verjék vissza, értékeinket minden eszközzel védjék meg. Mint említettem, egyszerre húsz konvojunk lesz úton. Amikor a támadásra vonatkozó rádióüzenetet veszik, az útviszonyoktól függően, a száz km- en belül tartózkodó konvojok haladéktalanul siessenek a bajba jutottak segítségére. További intézkedésemig sem a rendőrséget, sem a katonaságot nem vonhatják be a védekezésbe. Kivételt képeznek azok a hóeltakarító katonai alakulatok, melyeket az én kérésemre rendelnek ki, az Önök által igénybe vett útvonalakra. Ez utóbbiak megjelenésére bárhol számíthatnak.

Tőlük nem kell tartaniuk. Parancsnokaik a mi kollégáink. A konvojparancsnokok rádión, minden nap kétszer jelentkezzenek be nálam. Reggeli jelentésük alkalmával konkrét információt adunk Önöknek arról, hogy hol és mikor számíthatnak a velünk szerződésben álló hóeltakarító katonai alegységekre.

A kikötői raktárból történő indulás előtt, a konvojparancsnokok gondoskodjanak arról, hogy legalább 30 napi élelemkészlet, tartalék üzemanyag és az esetleges hibaelhárításhoz alkatrészek és szerelőruha álljon rendelkezésükre. A kíséretükben lévő szervizkocsiban egy nagyteljesítményű aggregátor működik. Az biztosítja az elektromos tűzhely, a villanybojler és a légkondicionáló energiaszükségletét. Napszaktól függetlenül, állandóan utazniuk kell. Tartósan csak elakadás esetén állhatnak meg. Kérem ne felejtsék el, hogy éhező gyerekek, idősek, betegek, félig megfagyott honfitársaink várják az Önök által szállított segélycsomagokat. Igyekezetünkkel, emberéleteket menthetünk meg!
A következőkben felolvasom a kamionok és a szerviz kocsik parancsnokainak névsorát. Kérem mindenki válasszon magának váltótársat. Amíg Önök ezzel lesznek elfoglalva, ismertetem a konvojparancsnokok és helyetteseik névsorát. A konvojparancsnokok nevük elhangzásával egyidőben fáradjanak ide hozzám. Átadok Önöknek egy- egy német gyártmányú laptopot. Megnyitás után megjelenik egy táblázat. Kérem, hogy abba írják bele az Önök azonosítószámát és az Önök által kiválasztott 21 kollégájuk nevét. Az Önök által kitöltött táblázatot mentsék lemezre és azokat helyettesemnek adják át. Ezen műveletekre 15 percet kapnak.

A fegyelmezett főtisztek alig 10 perc leforgása alatt átadták Borisz alezredesnek a kész lemezeket.
- Figyelmet kérek! – Szólt Petya a hangosan nevetgélő, jókedvű társasághoz.
- A Tábornok Úr, itt Szentpéterváron 254 lakást bérelt ki számunkra. Az eligazítás befejezését követően a raktárparancsnok Úr autóbusszal, több fordulóban elviteti Önöket a szálláshelyükre. Kettesével foglalják el lakhelyüket. Holnap mindnyájan szabadnaposak.

Ma és holnap kötnek ki azok a német hajók, melyekkel megérkeznek a már bejáratott motorral rendelkező gépjárműveink. A konvojparancsnokok és helyetteseik holnapután 08,00 órakor jelentkezzenek nálam. Át fogom adni Önöknek a konvojukhoz tartozó járművek okmányait és kulcsait. Szeretném tájékoztatni Önöket, hogy szerződésünk értelmében a gyár bejáratta a járműveket. Mindegyik túl van az első olajcserén. Legközelebb 50.000 km megtétele után kell szervizbe hozniuk az önökre bízott gépeket. Kérésünkre mindegyik gépjármű tele tankkal, hóláncokkal felszerelt kerekekkel érkezik a kikötőbe.

A húsz konvojhoz beosztott sofőrök és az őrszemélyzet 08,30 órakor jelentkezzen saját konvojparancsnokánál. Kérem, hogy 1993. január 27– én 09,00 órakor járműveikkel együtt mindnyájan, konvojonként sorakozzanak fel, itt a kikötői raktárunk előtt. Alaki szemlét fogok tartani. Az alaki szemlét követően, rakomány nélkül indulnak a Rigában lévő kikötői raktárunkba. Onnan segélycsomagokat szállítanak Oroszországba és Ukrajnába. A raktárparancsnoktól megkapják a pontos útvonalra és a kiszállítandó mennyiségekre vonatkozó eligazítást. A 11– 20 –as konvojok itt a Szentpétervári kikötőraktárban fognak berakodni. Segélycsomagokat visznek Minszkbe, Karagandába, Taskentbe, Tbiliszibe és Varsóba. Kérem, mindnyájan a hűtőagregáttal felszerelt dobozokkal álljanak ki. Az élelmiszercsomagok minőségének megőrzése érdekében, a termoszdobozokban + 2 C° -os hőmérsékletet tartsanak. Megértett
ek kollégák?
- Igenis értettük. - Zúgott fel a katonás válasz.
- Van kérdésük? - Csend volt az eligazító teremben.
- Távozhatnak, jó pihenést kívánok. – Fejezte be Petya ezredes az eligazítást.

Az alaki szemlére Borisz alezredes katonás rendben sorakoztatta fel a 120 kamiont, a 25 szervizkocsit és a 25 dzsipet. A sor elején az 1. Konvoj dzsipje, hat kamion, egy szerviz kocsi, majd egy kis hézag után újból és újból ugyanez a felállás ismétlődött. A húsz konvoj járműveit követte az 5 tartalék szerviz kocsi és az öt tartalék dzsip. A 120 kamion dobozokkal felszerelve sorakozott fel a kikötőraktár előtti placcon. A konténerszállítás célját szolgáló 120 platós jármű vízmentes ponyvával letakarva a bekerített raktárudvarban sorakozott. A hatalmas járműpark, jó négy futballpályányi helyet foglalt el.

Egyszerre remek ívelésű, német gyártmányú helikopter érkezett a kamionok fölé. A helikoptert Petya ezredes vezette. Amint a rotor lecsendesült, a parancsnok kipattant a gépből. Az ezredes egy jó szabású, világos színű overálban, terepcsizmában, elegáns kucsmában érkezett. Borisz alezredes pattogó hangon jelentette, hogy a járműpark személyi állománya az alaki szemlére felsorakozott.

A két parancsnok végiglépdelt a húsz konvoj előtt. A konvojokat biztosító nyolc fős őrség a terepjárók előtt sorakozott fel. A konvojparancsnok és helyettese a sor elején állt. A kamionokban, és a szervizkocsikban két– két sofőr ült. A szárazföldi szállítóegység minden tagja ugyanazt az overált viselte, mint a szemlét tartó Parancsnok. Az overálokon ugyanaz az embléma díszelgett, mint a kocsikon. Amikor a szemlét tartó két parancsnok a sor végére ért, Petya az utolsó terepjáró CD- rádióadójának mikrofonján az alábbi parancsot adta:
- Kollégák, az 1– 10- es konvojok induljanak el a Rigai kikötőnkbe. Kérem, hogy a 11- 12– es konvoj kamionjai álljanak a raktár két oldalán lévő rakodórámpákhoz. Berakodásukat követően haladéktalanul kezdjék meg parancsom végrehajtását. Amennyiben útközben bármilyen jellegű problémájuk adódik, kérem haladéktalanul jelentkezzenek. Jó utat kívánok!

Az első tíz konvoj 60 kamionjának és 10 szerviz kocsijának beindították a motorjait. Az egyik szervizkocsi az 1. konvoj élére állt. A hatalmas méretű járművek egymás után, dübörögve hagyták el a kikötői raktár udvarát.
< font color=black size=5>
Petya ezredes gondterhelten ül az irodájában
< font color=black size=4>
A Nyizsnyij Novgorodi elosztóraktárba indított három kamionkonvoj parancsnokai előző nap nem jelentkeztek. A térségben - 23 C°- os hideget mértek. Jelentős havazásokról, hófúvásokról érkezett hír. Vajon merre járhatnak? Elakadtak? Betakarta volna Őket a hó? Megtámadták Őket? Hogyan lehetne kideríteni mi történt velük? Ilyen időjárásviszonyok mellett a helikopter nem tud felszállni. Hirtelen eszébe jutott felettese, Nyikita ezredes. Felhívta Őt.

- Halló. Tisztelettel jelentkezem. Jelentem február 3- án reggelre három segélycsomagokat szállító kamionkonvojunk eltűnt. Utoljára tegnap délután jelentkeztek.
- Honnan érkezett az utolsó jelentés?
- Jelentem Nyizsnyij Novgorodot 65 km-re közelítették meg, amikor az utolsó jelentés befutott tőlük. Azóta nincs hír róluk.
- A három konvoj együtt haladt?
- Jelentem igen.
- Köszönöm Ezredes, nemsoká visszahívom Önt.

A 17–, 18–, 19– es számú kamionkonvojok szervizkocsijai egyesítették erejüket. Esett a hó, fújt az erős északi szél. Az utat 150 cm– es vastagságú, egybefüggő hótorlasz fedte. A szerviz kocsikból előkerültek a hómarókra csatlakoztatható fúvótorkok. Gyorsan, szakszerűen összeszerelték a hómarókat. A három, nyolc kerék meghajtású szervízkocsi, folyamatos munkával takarította el a havat a 18 db, húsz tonnás, lánctalpas kerekekkel felszerelt kamion útjából. Lassú, küzdelmes munkával, nehézkesen haladtak előre. Az út egy gyéren fásult dimbes – dombos terepszakaszon haladt. Rajtuk kívül senki nem volt az úton. Sötétedéskor még úgy számították, hogy 2,5– 3 órán belül célba érnek, hiszen alig volt hátra 40 km a városig. Ám az előrehaladás útjában keményre fagyott, hatalmas tömegű hótorlasz állt. Egy emelkedő közeledett, éppen azzal kellett megbirkózniuk, amikor a hó
újból esni kezdett, erős szél támadt, hordta vitte és eszeveszetten kavarta a havat. Koromsötét éjszaka borult a konvojra. Megállásról, pihenésről szó sem lehetett. Mindannyian jól tudták, hogy az orosz téli éjszaka nem ismer pardont. Akiket egy ilyen hóvihar az úton ér, azok elvesznek. Úgy betemeti őket a hó, hogy legtöbbjük csak a tavaszi hóolvadás után kerül elő. Tisztában voltak azzal, hogy egyetlen menekülési lehetőségük, ha elérik a várost. A sötétségben és a sűrű hóesésben csak a bekapcsolt fényszórók világították meg a hómarókból magasba szökő, hat öles, félholdalakban tovarepülő hósugarakat.

Vajon merre halad az út a hatalmas hómezőben? A választ csak sejteni lehetett. Az elől haladó szervizkocsinak mind a nyolc hólánccal felszerelt kereke hajtotta, tolta előre a hatalmas járművet.
A nagyteljesítményű hómaró jó kétméternyi széles sávot takarított meg a hótól. Azt követte a második, majd a harmadik szerviz kocsi, melyek szintén két– két méternyi széles árkot vágtak a hótengerben. Az így megtisztított kb. 6 méter széles hóárokban cammogtak a kamionok a hómarók nyomában. Csakhogy a korai sötétedést követően, a sűrű hóesésben nem tudták követni az út nyomvonalát. Az első hómaró tudtán kívül letért az útról. A többiek utána.

Ki tudja mennyit haladtak így előre, amikor a hátul dolgozó szerviz kocsi jobb oldali kerekei megcsúsztak és a hatalmas jármű, jobb oldalára dőlve, egy árokba, vagy gödörbe borult. A legénység gyorsan elhagyta a járművet. Senki sem sérült meg.

A második helyen haladó szervizkocsi hátratolatott. A harmadik, azaz a hátul haladó kocsi elé állt. A erős gépet az egyik vonórúddal összekötötték. A második helyen haladó szerviz kocsi elejére szerelt csörlőkötelet rákötötték az árokba borult szerviz kocsinak a hátsó vonóhorgára.
Együttes erővel húzták visszafelé, az oldalára dőlt hatalmas gépet. Az oldalára billent jármű a gödör pereméhez érve megmakacsolta magát. A főtisztek derékig, hónaljig gázoltak a hóban. Kesztyűt húztak, erős köteleket kötöttek a felborult jármű oldalára és igyekeztek azt kerekeire állítani. Eközben a két szervizkocsi azon fáradozott, hogy hátrahúzza a pórul járt gépet. Kegyetlenül fújt a szél, szórta a havat a kötelekbe kapaszkodó, csaknem magatehetetlen emberek arcába. A csizmák megteltek hóval, átáztak, a kesztyűk átfagytak, ám a felbillent járművet nem tudták kivontatni a gödörből. A természet vad erői ellen folyó embertelen küzdelmet Vitya ezredes, a rangidős főtiszt irányította. Jó kétórányi sikertelen mentési munkát követően, pihenőt rendelt el. Parancsot adott a gépfegyverek vállra vételére. Bármely pillanatban bekövetkezhetett ellenük egy váratlan rablótámadás. Me
leg teát, forró kávét szürcsöltek, lábbelit cseréltek, megtárgyalták az elakadás embert próbáló részleteit. Vitya megpróbálta körbejárni az elől haladó 17– es számú konvojt. Csakhogy a kamionok északi oldalán már jó 5 méteres, félelmetes hótorlaszok emelkedtek. Az erős szél kezdte áthordani a havat a kamionok felett. Félő volt, hogy a hó néhány órán belül, nyomtalanul eltemeti a 24 gépjárművet és a bennük meghúzódó 66 embert. A felborult kocsiból villámgyorsan áthordták az élelmet és az ivóvizet az épen maradt másik két szervizkocsiba. A felborult jármű vezetője fagytalanította a szerelvényeket, majd kívülről bezárta a jármű ajtaját. Vitya parancsot adott, hogy a terepjárókban ülők, személyes holmijukkal együtt siessenek át a fűthető szervizkocsikba. Addigra a hó már úgy betemette a terepjárókat, hogy azok motorja is lefulladt. A kamionsofőrök parancsot ka
ptak, hogy a vezetőfülke tetején lévő világítóablak fűtését tartsák folyamatosan bekapcsolva, járassák a tetőablak törlőlapátját. Vitya kikapcsoltatta a gépkocsik lámpáit. Az ezredes parancsot adott, hogy senki ne hagyja el többé a járműveket. A 18 kamionban és a két szervizkocsiban rekedt sofőrök között minden kommunikációs kapcsolat megszűnt.

A pusztító hóvihar ellenére, a szervizkocsikban volt a legelviselhetőbb a helyzet. Az aggregátor folyamatosan termelte az áramot, mellyel fűtöttek, világítottak, szellőztettek. A tűzhelyen felmelegítették a konzerveket, teát és kávét főztek.

A kamionok vezetői aggódva figyelték a fűtött világítóablakra sűrű pelyhekben hulló, - a szél által szilajon forgatott -, hóesést.

Egyszerre hatalmas üvöltés hangzott fel a koromsötét, jéghideg orosz éjszakában. Úgy látszik, hogy ez egy vezérfarkas jeladása lehetett, mert az első üvöltés után több száz torokból hangzott már a félelmetes farkasüvöltés.
- Farkasok. Éhes farkascsorda! Jönnek a farkasok! - Kiáltották egymás felé a sokat próbált, szívós katonák. Szorosan markolták gépfegyvereiket. Lőszerkészletüket kiegészítették, pisztolyaikat éleslőszerrel töltötték meg. A szervizkocsi rádiósai egyfolytában küldték az S.O.S jeleket, de válasz sehonnan nem érkezett. Központjukat az előző esti adást követően már egyikük sem tudta elérni. A mobiltelefonok rendre visszadobták a hívásokat.

A kamionok motorja járt, a fülkében meleg volt. A tető fölé nyúló, forró kipufogócsövet nem tudta eltömíteni a hó.

Mint az jóval később kiderült, szerencsétlenségükre, az út elhagyását követően egy domb oldalán folytatták útjukat. A domb tetejéről rettenetes mennyiségű havat hordott le rájuk a tomboló északi szél. A konvojt két óra alatt maga alá temette a hó. A kamionsofőrök megették tartalék élelmüket, megitták a termoszokban lévő teát, kávéjuk is elfogyott.

Csak a hóesés és a farkasüvöltés nem akart csendesedni. Az összesen 24 járműből álló konvoj 1993. február 2- án 17,35 órakor esett a hó fogságába. A szervizkocsikban felhalmozott úti eleség jó 30 napra, az ivóvíz- és a tartalék üzemanyagkészlet kb. egy hétre volt elegendő. Csakhogy az orosz tél hosszú, keserves hónapokig tart. A hótól betemetett utakon a tavaszi hóolvadásig senki emberfia nem járt, legfeljebb a rablóbandák és a farkasok. Ők pedig nem a legkellemesebb útitársak. A 18 kamionnak és a két épen maradt szervizkocsinak csak a kipufogócsövei és a belőlük kiszűrődő füst jelezte a hollétét.

Nyikita és Petya nagyon aggódott. Riasztották a Nyizsnyij Novgorodi katonai helyőrséget. A keresésükre előkészített erős, katonai helikoptereket a sűrű hóesésben nem lehetett útnak indítani. Várni kellett.
Várnunk kell, nyugtatták egymást a járművekbe szorult főtisztek. Várni, de vajon meddig? Először is meg kellett várni a reggelt. A sofőrök úgy kalkuláltak, hogy virradat után, a fűtött világítótetőket felnyitva, kimászhatnak és tájékozódhatnak.

Csakhogy az éhes farkas falka sem volt ám rest. Hamar felfedezték a világítóablakok alatt meghúzódó, könnyű prédának tűnő embereket. Az ijedt, védekezésre képtelen sofőrök ilyen közelről még soha nem néztek farkasszemet a falkában támadó fenevaddal. Az állatok négyen, öten vérszomjasan lihegve bámultak befelé a vezetőfülkébe. Szikár mellső lábaikkal verték, kaparták az erős, duplafalú plexiből készült átlátszó ablakot. Nyomulásuk közben a szimatoló, kocsiszekrénybe bámészkodó fenevadak mindegyike szeretett volna minél közelebb kerülni a hőn áhított prédájához. Tülekedés közben időről, időre elveszítették kevéske türelmüket. Közvetlenül a sofőrök feje felett, iszonyú verekedésekbe kezdtek. A veszett módon birkózó, egymásba gabalyodott vadállatok, egymás testének feszülő kétségbeesett rugdalódzások, vinnyogások, vonítások, vérfagyasztó hörgések, a világítóablakon patakokban szétfolyó fark
asvér szinte elviselhetetlenné tette, a hó fogságába rekedt szerencsétlen emberek első éjszakáját.

A két szervizkocsiban 30 ember húzta meg magát. Mindegyikben tizenöten várakoztak, sorsuk jobbrafordulásában reménykedve. A fűtött fülkék melege, a szélvédőüvegről és a tetőablakról elolvasztotta a havat. A bent szoruló katonák, az ablaküvegen át láthatták, hogy a hófúvás magassága megközelíti már a 6 méternyi magasságot. A kamionokkal ellentétben, a fűtött kocsiszekrény tetejéről és szélvédőablakáról leolvadt a hó. A légkondicionáló folyamatosan ontotta a szabadba az emberszagot. Az éhező farkascsorda számára az emberillat, egyféle biztató ígéret volt. Harminc, negyven éhes ordas, idegesen fel, s alá rohangászott a hatalmas szerviz kocsik tetején. Lépten, nyomon egymásba gabalyodtak, összeverekedtek, kaparták, fogaikkal próbálták feltépni a jármű tetőszerkezetét. A szervizkocsikban üldögélő főtiszteknek szörnyű éjszakájuk volt. Ők nem csupán a fűtött, világítóablakon át láthatták a vérben forgó vadálla
tszemeket. Az egymást feltüzelő farkascsorda egyedei észlelték, hogy a vezetőfülke szélvédőfelőli pereméhez állva, hosszú nyakuknak köszönhetően be tudnak kandikálni a sofőrfülkében gubbasztó emberekre. A szájukat éhesen nyalogató, félelmetes fogaikat vicsorgató, hörgő fenevad látványa még a legkeményebb katonák számára is elviselhetetlen volt. A farkasfalka érkezését követően, a vezetőfülke szellőzőablakának résnyi megnyitása közben lövésekkel próbálták elriogatni a kellemetlen látogatókat. Néhány próbálkozás után rá kellett döbbenniük, hogy a szórványos lövöldözésekkel nem lehet ártani a farkascsordának. Azok rá se hederítettek a felhangzó lövésekre. Kár az elpazarolt lőszerért, állapították meg a katonák.
A koromsötét, hóviharos éjszakában, arra gondolni sem lehetett, hogy a világítóablakot felnyitva kilépjenek és célzott lövésekkel terítsék le a támadó farkas falka néhány egyedét. Egy ilyen próbálkozás végzetes lehetett volna számukra.
Vitya ezredes és a másik szervizkocsiban meghúzódó Szerjózsa ezredes igyekezett megszervezni a virradat után kezdődő mentési munkálatokat. Az egyik legszörnyűbb felismerés azonban az volt számukra, hogy hiába vannak egymás közvetlen közelében, semmiféle kommunikációra nem képesek. Ahhoz, hogy kapcsolatba tudjanak lépni kollégáikkal, ki kell mászniuk a világítóablakon. Tisztában voltak azzal, hogy a kamionsofőrök éhesek, szomjasak, nekik élelmet és italt kellett juttatni. Hótaposók, sílécek mindegyik tehergépjárműben voltak.

A szervizkamionokban ülők, virradat után forró mézes teával, cukrozott kávéval töltötték meg a termoszokat. Hidegélelmet raktak hátizsákjaikba és előkészültek a szerviz kocsi elhagyására. Számítani lehetett arra, hogy a nyíláson kibújó főtiszt fejére egyszerre több ordas is ráveti magát. Ezt az első támadást kell kivédeni, ill. visszaverni. A szervizkamionokban volt három– három tűzoltó szkafander. Vitya az egyik sisakot fejébe húzva, gépfegyverének csövét feje fölé tolva, lövésre készen nyitotta a tetőablakot. Nyomában nyolc felfegyverzett főtiszt nyomult, hogy a kilépő ezredes után kinyomulva, annak azonnali segítségére lehessenek. Vitya óvatosan megnyitotta a tetőablakot lezáró két erős csavarorsót. A világítóablakon éhesen befelé kandikáló négy, öt farkasfej felélénkült, a kattanásból észlelték, hogy történni fog valami. Vitya vállával tolta felfelé a peremnél far
kasvérbe fagyott ablakot. Amikor tenyérnyi nyílás keletkezett rajta, kidugta a géppisztolycsövet és kilőtte az első tárat. A mögötte álló kolléga kezéből kivette a teli táras géppisztolyt és abból is leadott még két rövidsorozatot. Hirtelen mozdulattal feltolta a 60 x 80 cm– es tetőablakot és egy ugrással a szerviz kamion tetején termett. Utána egyesével ugráltak kifelé a felfegyverzett katonák. Hátukat egymásnak vetve, célzott lövéseket adtak le a farkasokra. Az eltalált, vérző állatokra a többi farkas rárontott és percek alatt felfalták azokat. A szervizkocsi tetejére kinyomuló katonák döbbenten néztek körül. A hó teljesen betemette az egész konvojt. A járművek hó alatti helyét megbízhatóan mutatta az, hogy a világítóablak felett négy, öt fenevad tülekedett egymással. Mögöttük további, - szinte megszámlálhatatlan tömegben idegesen futkározva várt a sok-sok farkas a
könnyű prédára.
- Több száz farkasból álló, éhes csorda támadta meg konvojunkat. – Mondta bosszúsan Vitya ezredes.

Felcsatolták hótaposóikat és máris nyomultak a másik szerviz kamion felé A frissen esett, süppedő, jó 6 méter magasságú hóra lépni életveszélyes volt. Előbb át kellett hidalni a két kocsi között meglévő, kb. tíz méternyi sávot.
A szervizkamionban tárolt tizenkét bevasalt pallódeszka erős fémcsatlakozókkal volt ellátva. Hármat egymás végébe csatolva 12 méter hosszú, 40 cm széles járólapot készítettek. A keskeny hidat, a két jármű között ráfektették a hóra. A második szervizkocsiban ülők, amint meghallották a sorozatlövéseket maguk is felkészültek a járműből történő kitörésre. Szerjózsa már nyitotta volna a tetőablakot, amikor azt észlelte, hogy az a ráfagyott farkasvértől beragadt. Vitya és kollégája az ablaknyíláshoz értek. Az ezredes kipp-kopp – al jelezte, hogy a jármű tetejéről elűzték a farkasokat.
Ketten kívülről, ketten belülről ragadták meg a tetőablakot. Sikerült felnyitniuk. Nyolcan jöjjenek ki, parancsolta Vitya és máris folytatta útját az első kamion felé. Valamennyiük derekán mentőöv volt. Vitya a második szervizkocsi hátsó pereméhez érkezett. A legközelebbi kamiont úgy belepte a hó, hogy annak pontos helyét csupán a világítóablak felett acsarkodó öt, hat farkas jelezte. Kb. nyolc, kilenc méternyi távolság választotta el egymástól a tágítani nem akaró, megvetett lábakkal acsarkodó, támadásra kész farkasokat a tizenhat felfegyverzett katonától. Az elől haladó négy főtiszt fél térdre ereszkedve, sortüzet nyitott a kamion felett portyázó farkasokra. A sebesült, vagy döglött állatokat társaik nyomban felfalták. A katonák áthidalták a szerviz kocsi és a kamion közti távolságot. Kopogtak a kamion világítóablakán. Ijedt arcú, kiéhezett, félig megfagyott két embe
r próbálta felnyitni a tetőablakot. Ez az ablak is csak hathatós külső segítséggel nyílt ki. Kisegítették a két kamionsofőrt és máris indították visszafelé őket a meleg szerviz kocsik irányába. Amikor az első kamionsofőrök bebújtak a szerviz kocsi nyílásán, Vitya ezredes az órájára pillantott. Közel 30 percnyi idő telt el eddig a farkasüldözéssel, hídépítéssel, ablaknyitással, a sofőrök biztonsága juttatásával.

- Jó lesz igyekezni kollégák. Még 17 kamionból kell hasonló módszerrel kimentenünk társainkat. Mire végzünk újból ránk sötétedik. – Mondta Vitya társainak.
Az ezredes nagy szervező volt. Negyedmagával a kis mentőcsapat élére állt. Járműtől, járműig haladva öldösték le a kollégáikat veszélyeztető farkasokat. Amíg a sofőrök kimentése folyt, négy katonát oldalvédnek vezényelt. Nekik kellett megakadályozniuk, hogy a hídépítéssel és az ablak nyitásával elfoglalt főtiszteket a közelben ólálkodó farkasok meg ne rohanják. Négy katona az ideiglenes híd felépítésével, négy a szétszedéssel és a továbbcipeléssel foglalkozott. A szervizkamionokból újabb hat fős erősítés érkezett.

- Szása alezredes, úgy emlékszem, hogy Ön korábban útász volt. Jól vagyok informálva?
- Jelentem igen.
- Kérem vegyen maga mellé tíz embert és haladéktalanul kezdje meg a két műhelykocsi alatt egy negyvenkét fekvőhelyes hóbunker kiépítését. Mind a szerviz-, mind a teherszállító kamionok padozatába menekülő ajtó van beépítve. Kérem úgy tervezzen, hogy a szervizkocsikban lévő, kétszer 12 fekvőhelyen kívül negyvenkét tábori ágy álljon a kollégák rendelkezésére. Mindkét műhelykocsi szakácsának adja parancsba, hogy egyfolytában olvasszák a havat. Mielőbb töltsék fel ivóvízkészletünket. Kérem négyórás váltásban szervezze meg a hóbunker éjszakai őrségét. Menetközben sürgősen küldje hozzám Fegya ezredest.
- Értettem.

Fegya jelentkezett Vitya ezredesnél.

- Ezredes, kérem készítsen két detektoros rádiótelefont, melyekkel a két szerviz kocsi közt tudunk majd kommunikálni. Szása alezredes a szerviz kocsik alatt, ill. azokhoz csatlakozóan hóbunkereket fog építeni. A hóbunkerek padozati részén vezesse a kábeleket.
- Értettem.

A kitűnően szervezett mentési munkának köszönhetően, délután négy óráig ki tudták szabadítani a 18 kamionban rekedt sofőröket. A tetőablakok külső zárát, Szerjózsa ezredes gondosan bezárta.

A hó immáron második napja szakadatlanul esett. A rádióadók némák voltak. A 66 fős kontingens csak magára számíthatott. Újból sötét éjszaka köszöntött a hó fogságában szenvedő legénységre. Az estére már jó 6-7 méteresre nőtt hóréteg alatt Szása egy tágas, jól megvilágított hóbunkert építtetett. A hóbunker támfala és a tartóoszlopok hóból voltak. Az elmésen megépített hóbunker farkasok, medvék, vagy támadó szándékú emberek számára bevehetetlennek tűnt.

A hóbunkerek szellőzését a szerviz kocsikra szerelt elszívó ventillátorok biztosították. A holtfáradt, elcsigázott katonák meleg, száraz takaróikba bújtak, fejükre húzták a gyapjúplédeket és mély álomba merültek. A hóbunker mélységébe alig hatolt le a farkasüvöltés.

Petya ezredes kockázatos vállalkozásba kezdett.

A mellérendelt három fős helikopterlegénységgel együtt, 1993. február 3– án délután gyorsvonatra szállt. A gyorsvonat hétórás késéssel, másnap 04,45 órára érkezett meg Nyizsnyij Novgorodba. A laktanyaparancsnok a vasútállomásra rendelte az egyik hatalmas, lánctalpas, kétéltű páncélosát. Petya és három társa beszálltak.

Másfél méteres hóban törtettek előre. Fél órán belül elérték a laktanyát. Petya négyszemközt tárgyalt a dandártábornoki rendfokozatban lévő laktanyaparancsnokkal. A négyszemközti beszélgetésnek az lett az eredménye, hogy további négy hatalmas lánctalpas csatlakozott az elsőhöz.
Az öt hatalmas, kétéltű páncélosokból álló katonai konvoj parancsnoka egy fiatal Őrnagy volt. Virradat után nekivágtak a hómezőnek. Óránként 35– 40 km– es sebességgel haladva, hamarosan egy dimbes - dombos, gyéren erdősült terepszakaszra értek. Petya a parancsnoki páncélosban ült. Elbóbiskolt. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy megszólalt a vezérgép toronygéppuskája. Kisvártatva már mind az öt páncélos tüzet nyitott. A páncélkocsikon könnyűfegyverekből kilőtt lövedékek csattantak. A konvojparancsnok intésére Petya fejére tette a fülhallgatóval és mikrofonnal ellátott sapkát.
- Vezérigazgató Úr, egy 40 – 50 fős, motoros szánnal közlekedő rablóbanda került elénk. Elkapjuk őket, aztán folytatjuk az Ön kamionjainak a felkutatását. – Mondta mosolyogva a fiatal Őrnagy.
Az egyenlőtlen küzdelem alig tíz percig tartott. Az öt hatalmas, kétéltű páncélos lelőtte, vagy megfutamította a rablóbandát. Huszonkilenc rabló hullája és legalább tíz ronccsá taposott motoros szán maradt a hómezőn.

A csetepatét követő néhány percnyi idő is hosszú várakozásnak tűnt, a kollégáiért aggódó Petya ezredes számára. Magába roskadva gondolt hűséges főtisztjeire. Lehet, hogy éppen az Ő kirablásukra gyűlt össze ez a gonosztevőkből álló fegyveres csoport?

Gondolatait a vezérpáncélos hirtelen fékezése szakította félbe. Az Őrnagy újból intett Petyának.
- Vezérigazgató Úr, jöjjön a toronyba. Az Őrnagy után Petya is felmászott a lövegtoronyba. A géppuskát kezelő katona hátrahúzódott, előzékenyen adott helyet a vendégnek.
- Motorokat leállítani. – Szólt bele a mikrofonba a pattogó hangú fiatal Őrnagy. A hirtelen beállt csendben Petya elnyújtott farkasüvöltésekre lett figyelmes. A parancsnokra nézett. Az Őrnagy mosolygott.
- Nos kedves Vezérigazgató Úr, alighanem arra, ahonnan a farkasüvöltések hallhatók, valahol ott kell legyen az Ön kamionkonvoja. Gyerünk nézzünk utána. Petya szó nélkül, reménykedő mosollyal bólintott, melyből azt lehetett kivenni, hogy: igen, gyerünk már, sőt, ha lehet akkor rohanjunk. A vezérpáncélos meglódult.
Most már toronyiránt haladhatott. Dombra fel, onnan le, árkon, bokron keresztül, egyenesen arra ahonnan a farkasüvöltések hangzottak. Petya és az Őrnagy a toronyban állva kémlelte a vidéket. Az egyik lankás alján nagyot fékezett az elől haladó páncélos. Az Őrnagy előre mutatott. A gyéren fásodott domboldalon hatalmas farkascsorda portyázott. Lentebb, a páncéloshoz közelebb két kör alakú farkas kupac bújt össze. Úgy látszott, mintha ettek volna valamit.

Az Őrnagy óvatos haladásra biztatta a vezérgép parancsnokát. Az öt hatalmas páncélos lassan közelített a farkasokból álló kupachoz. A levegőbe küldött két rövidsorozat elrebbentette a falka előre húzódott egyedeit.

Petya szemei könnybe lábadtak. Egy tetőablakot pillantott meg, a hatalmas hómezőbe temetve. Máris futott volna oda, hogy bizonyságot szerezzen. Vajon túlélték e a kétnapi hófogságot a gondjaira bízott hűséges katonák? Az Őrnagy azonban visszatartotta Petyát.
- Várjon Vezérigazgató Úr. A hó mélysége itt akár nyolc méter is lehet. A parancsnok a navigációs tiszthez fordult.
- A műszerei mit látnak a hó alatt főhadnagy?
- Jelentem 24 járműfélét számláltam meg.
Egyik éppen itt áll előttünk, alig öt méterre. Az Őrnagy visszahúzódott a gép belsejébe. Saját szemeivel akarta látni a képernyőn feltűnő járműveket. Nyelvével csettintve, a rádióban vidáman osztotta parancsait.

- Figyelem! Egyes, kettes fordul, lassan helyben. Egyes lassan tolat. Még, még, még 50 cm, még 20 cm. Állj!

Őrmester, ötödmagával kimegy, az elakadt járműre ráköti a vontatókötelet. Kössék össze az egyes és a kettes páncélost is.
- Értettem.

Az öt katona úgy lapátolta a havat, mintha kincset ástak volna ki a hó alól. Kisvártatva jelentettek.

- Jelentem rögzítve!
- Köszönöm, bújjanak vissza, mert megfáznak. - Szólt a három katonának tréfálkozva az Őrnagy, majd a rádióban kiadta a parancsot.

- Lassan indul, lassan csigalépésben. Állj. A szervizkamion eleje, oldalán csúszva megjelent a hótenger felett.
- Hármas, négyes csatlakozik az oldalhoz. – Hangzott az újabb parancs. A két gépóriás perceken belül egyenesbe állította a hatalmas szervizkocsit.
- Egyes, kettes lassan indul, hármas, négyes oldalazva követi. – Hangzott az újabb parancs. A szervizkamion engedelmesen csúszott, majd egyenletesen gurulni kezdett, a hatalmas lánctalpak által vágott nyomokban.

Ebben a pillanatban tapsvihar hangzott fel a közelben. Petya és az Őrnagy a hang irányába pillantottak. A két hófödte szerviz kamion tetején, 50– 60 ember állt és ütemesen tapsolt a nem mindennapi mutatványhoz. Petya is és az Őrnagy is tapsolt örömében. Az Őrnagy élcelődve kiáltott át a kamionosoknak.

- Mondják Uraim, véletlenül nem Nyizsnyij Novgorodba tartanak?
- De igen, de, de! – Hangzott az örömteli válasz és a megkönnyebbült főtisztek szemében könnycseppek jelentek meg.
- Akkor talán jöjjenek velünk. Először felveszem ennek a szervizkamionnak a vezetőjét. Őt idehozom, hogy a volánhoz ülve továbbálljon, mert egyelőre még útban van.
- Figyelem, most a ketteske tesz egy tiszteletkört. Megtisztítják Önök előtt az utat. Addig mi négyen kibányásszuk Önöket a hóból. Mindenki felszabadultan nevetett a fiatal Őrnagy bohókás előadásán.

- Nos Uraim Önöknek most már csak egy dolguk van. Kérem üljenek a volánhoz. Amint kivontatjuk Önöket a hó alól, indítsák be a motorokat. Amikor a páncélosaink mögé felsorakozik az Önök 24 mini járműve, elindulunk a városba. Kérem senki ne előzzön meg bennünket. - Harsogva nevetett mindenki.

- Ennek a bújócskát játszó szervizkamionnak a vezetőjét arra kérem, hogy ha öt méterre megközelítem Őt, vegyen egy nagy lendületet és ugorjon át hozzám.

Petya megütközve nézett az Őrnagyra. Az jóízűen kacagott, majd így folytatta.
- Még mielőtt elugrik erősítsen derekára egy kötelet és annak végét, lehetőleg még az ugrás előtt, dobja át nekem. Na és még valami; - ne a páncélosra, hanem a hóba ugorjon. Onnan felhúzom Önt a gépre és máris viszem a saját kocsijához.

Az Őrnagy és Petya gyorsan felhúzta a páncélosra, az ugrást követően a mély hóba fúródott szervizkamion vezetőjét. A „sofőr” mindkettőjükkel keményen kezet rázott. Csak Petya tudta, hogy a „sofőr” egy négy világnyelvet folyékonyan beszélő, kiváló képességű ügynök, akinek a katonai rendfokozata alezredes.

Amíg az Őrnagy a „sofőrért” ment, a négy páncélos keringőzni kezdett a hómezőn. Körbe, körbe jártak a kamionkonvoj körül. Az elől haladó lánctalpas alábújt a hét- nyolc méter magasságú hótömegnek. Úgy szántotta a havat, mint egy vakond a puha kerti talajt. A második a nyomában. Azt már nem borította el a hó. A harmadik egész takaros kis utat vágott a hóban. A negyedik elegyengette az előző három által hátrahagyott hóbuckákat. Az újabb körbeszáguldás közben már úgy letaposták, összepréselték a havat, mintha az soha nem lett volna hét- nyolc méter magasságú. Egyszerre irányt váltottak és az elakadt járművek előtt és mögött kezdtek el cikázni. A kamionok előtt úgy letaposták a havat, hogy az elől álló két szervizkamion, a nyolc meghajtott, láncos kerekével fel tudott kapaszkodni a jéggé tömörített hórétegre. A nyomukba szegődő teherszállító kamionok többsé
ge már járó motorral, saját kerekein gurult kifelé a hó fogságából. A három terepjárónak nem kellett segítség. Lendületet vettek, négy kerék meghajtásukkal átkaptattak a letaposott hórétegre.

A páncélosok 1993. február 4– én 07,55 órakor érték el a kamionkonvojt. A járművek kiszabadítása három órán át tartott. Három hatalmas páncélos a sor elejére állt. Törték a hófödte utat. Két páncélos a sor végén haladva biztosította a kamionkonvojt.

A városi elosztóraktárig tartó utat alig másfél óra alatt tették meg. Közben elállt a havazás. Az elosztóraktár a város szélén, egy szabad placcon állt. A raktár előtt, a hóban üldögélve, az éhségtől és fáradtságtól elcsigázva hatalmas, több tízezres tömeg várta őket. Két nappal korábbra volt jelezve a kamionkonvojok érkezése. A hó alatt eltűnt kamionokról senki nem tudott semmit. Az érdeklődő tömegnek nem tudtak más felvilágosítást adni, csupán azt, hogy „bármikor megérkezhetnek”.

A vidékről érkezők, a magukkal hozott rongytakarókból a hóban vetették meg ágyukat. Egymáshoz bújva, egymást melegítve reménykedve várták az életet hozó kamionokat.

A raktárszemélyzet számított a tömeg kitartására. Hónapokkal korábban hatalmas tűzifakészletet halmoztak fel a raktár közelében. Az ősz folyamán bádogból készült szélfogókat, ill. tűzrakásra alkalmas placcokat építettek. Amikor a néptömegek megérkeztek, sorban gyújtották meg a tüzeket. A hóban ülő, vagy fekvő, összefagyott, átázott emberek hatalmas körökben álldogáltak, vagy rönkfákon üldögéltek a tűz körül. Akik átmelegedtek, visszatértek a hóágyukba. Átadták helyüket azoknak, akik nem álltak még a tűz közelében. Vártak és vártak. Kitartóan és makacsul. Mindegyiküket éltette az a remény, hogy a nyugatról érkező segélycsomagok megérkeznek. Bíztak abban, hogy a csomagok nem fogynak el. Hitték, hogy jutni fog azokból mindegyiküknek.

A konvoj megérkezését hatalmas üdvrivalgás köszöntötte. Az Őrnagy szemvillanásnyi idő alatt felismerte, hogy miként tud segíteni. Az öt páncélos a raktár falai és a melegedő tüzek között keringőzni kezdett. Letaposták a havat, megkezdődhetett a kamionok kirakodása. A raktárparancsnok kérésére, a városból kivezényelt rendőrök a 18 kamion mögött sorba rendezték a hatalmas tömeget. A raktárba vezényelt 5 fős raktárszemélyzet mellé beállt csomagot osztani a három konvojt kísérő 24 fős őrszemélyzet, a szerviz kocsikra vezényelt hatfős műszaki személyzet és a Petyával érkező 3 főtiszt is. A két kamionsofőrrel együtt, mind a 18 kamionnál négy– négy fő osztotta a csomagokat. Amint a kamion hátuljából elfogytak a csomagok, a sorban álló tömegből előbb 3 – 4, később már 6 - 8 markosabb férfit felküldtek a kamionok belsejébe. Ők továbbították a főtisztek kezébe
a segélycsomagokat.

Petya pénzjutalmat adott a páncélosokon szolgáló valamennyi katonának. A vicces hangulatban lévő Őrnagy egy borítékot kapott.

Petya megköszönte a katonák önfeláldozó munkáját és útjukra bocsátotta Őket.
Miután a páncélosok eltávoztak a helyszínről, Petya is beállt a csomagkiosztó katonák közé. A 75 kiváló főtiszt könnyekig meghatódva adta kézbe a segélycsomagot, a sorban álló, gyermekeiket, vagy csecsemőjüket szorosan magukhoz ölelő éhező anyáknak, a gyermekeik kezét markoló csont, bőr sovány apáknak, a kiéhezett, átfázott suhancoknak. Akik megkapták az 5 kg– os segélycsomagot, boldogan távoztak. A város felől azonban újabb és újabb hatalmas tömegek érkeztek. A várakozók létszáma nemhogy fogyott volna, inkább nőttön - nőtt.

A raktárvezető főtiszt és helyettese tisztában voltak azzal, hogy a 18 kamionnal érkezett 72.000 segélycsomag nem lesz elegendő a mezőn összesereglett, két nap óta kitartóan várakozó rászorulóknak. Még rágondolni is keserves volt, hogy a raktárnál várakozó gyerekeket, átázott, átfázott anyákat, meglett férfiakat üres kézzel kell elküldeni a segélyraktártól.

A két kiválóan képzett főtiszt sokat olvasott már éhséglázadásokról. Attól tartottak, hogy a segélycsomagok nélkül maradó tömeg kétségbeesésében megrohanja a kamionokat.

Félrehívták Petya ezredest. Tájékoztatták a várható, katasztrófális helyzetről. Petya döbbent arccal méregette a hatalmas, egyre szaporodó tömeget.

Kézbevette mobiltelefonját. Az visszadobta a hívást. A közelben álló szervizkocsihoz sietett. A rádió mikorofonjába belehallózott.

A moszkvai segélyárú raktárban Felesége válaszolt a hívásra. Petya nyugalmat erőltetve magára, tájékoztatta Őt arról, hogy megtalálta az elveszettnek hitt kamionokat. Kissé kapkodva számolt be a városi elosztóraktárnál uralkodó katasztrófális helyzetről. Megkérte nejét, hogy azonnal értesítse Nyikita ezredest és helyettesét Borisz alezredest.

- A rádiónál várom visszajelentkezésüket. – Mondta reménykedve.
- Mindent megértettem, s amint intézkedni tudunk azonnal visszahívlak. A szervizkocsi, amelyben Petya rádiózott, éppen szemben volt a város felől érkező tömeggel. Az elkeserítő látványtól összefacsarodott az ezredes szíve. Magába roskadva kétségek között várakozott.

Egyszerre motorzúgás vegyült az embertömeg által keltett zajba. A város felől az öt ismerős páncélos, azok nyomában három ponyvás teherautó érkezett. A katonai konvoj parancsnoka, a város vasútállomásától kezdve, őrszemeket állított fel. A kettesével szolgálatot teljesítő katonák két parancsot kaptak. Egyik parancs értelmében a város határától vissza kellett fordítaniuk a segélyraktárba tartó tömeget. Azt mondták a reménykedve érkező embereknek, hogy a segélycsomagok elfogytak.

A parancs másik része úgy szólt, hogy meg kell akadályozzák, hogy a segélycsomagokat kiragadják azoknak a kezéből, akiket az a szerencse ért, hogy a segélyraktártól nem üres kézzel tértek vissza.

Újabb páncélosok érkeztek a segélyraktárhoz. Az élen haladó páncélos Petya közelében állt meg. A lövegtoronyból a laktanyaparancsnok ismerős alakja emelkedett ki. A dandártábornok Petyához sietett. Kézfogással üdvözölték egymást.

- Vezérigazgató Úr, az Ön helyettesének kérésére vonultunk ki. A város rendőrkapitánya is segítséget kért tőlünk. Attól lehet tartani, hogy ha elfogynak a csomagok, a felbőszült tömeg kárt fog tenni Önökben és járműveikben. Mi mindaddig itt maradunk, amíg Önök a kamionkonvojjal együtt el nem távoznak a helyszínről. Felettesemtől engedélyt kértem arra, hogy holnap reggeli indítással, három kétéltű páncélosunkkal visszakísérhessük Önöket Moszkváig. Az éjszakát töltsék a laktanyában.

Petya hálásan nézett a Tábornokra.

- Nagyon köszönöm, igazán hálás vagyok Önnek.
- Kérem gyorsan intézkedjen Vezérigazgató Úr. Amennyiben javasolhatom, máris ültesse volánhoz a szerviz kamionok és a teherszállító kamionok, valamint a terepjáró kocsik sofőrjeit. Helyüket átveszik az én tisztjeim. Mielőbb zárják be a segélyraktárt és a raktárszemélyzet is jöjjön Önökkel. Mielőbb legyenek készen arra, hogy a csomagok szétosztását követően haladéktalanul elindulhassanak. - Szólt nyugodt hangon, a mosolyogós képű, tapasztalt dandártábornok.

- Tábornok Úr, kérem higgye el, hogy megreped a szívem, ezeknek az éhező, fagyoskodó embereknek a látványától. – Tört ki Petyából az elfojtott indulat.

- Megértem Önt Vezérigazgató Úr. Én is hasonlóképpen vagyok ezzel. Korban jóval idősebb vagyok Önnél. Hadd mondjam meg, hogy Ön itt csupán 120 – 130 000 emberrel találkozott. Jobb, ha tisztában van azzal, hogy Oroszország szerte további legalább 70 millió, Ukrajnában és a többi FÁK államban további 80 millió honfitársunk él így, mint ezek a szerencsétlen emberek. Tragédia ez Vezérigazgató Úr, egy kezelhetetlennek tűnő, szörnyű tragédia.

Nagyon tisztelem az Önök rendkívül nagyvonalú, nemes szándékát mégis ki kell jelentsem, hogy a nagy orosz népet súlytó, elképesztő méretű szegénységet segélycsomagokkal megoldani nem lehet.

A tábornok mélyen, áthatóan nézett Petya szemeibe. Már nem mosolygott, gondterhelt barázdák szántottak végig a kőkemény férfiarcon. Ezt látva, Petya arca még gondterheltebbé vált.

A tábornok mögé felsorakoztak a laktanyából érkező tisztek. Parancsnokuk nyomában fegyelmezetten követték a sor elején haladó Petyát.

Az ezredes kocsira parancsolta saját, holtfáradt embereit. Helyüket kipihent csapattisztek vették át. A kamionkonvoj váltóőrsége nyomban megkezdte pihenőjét. A váltósofőrök is hullafáradtan bújtak a járművekben lévő ágyukba.
Alkonyodott mire a kamionkonvoj elhagyta a városi segélyraktár körül parázsló tüzeket. Begördültek a laktanyába.

A konvoj 66 fős legénysége nyugovóra tért. Petya és három kísérője a tiszti szálláson kapott egy fűtetlen szobát. Úgy aludtak, mint a bunda. Az ébresztő reggel hatkor volt. A hatalmas étkezdében együtt reggeliztek a laktanya legénységével. Fél liter ízesített tea, 5 dkg. sózott szalonna, 10 dkg. barna kenyér. Ez volt a reggelijük.




Aranyrudak


Naponta 1 ek. méz + 1 ek. virágpor + 2 citrom leve egy embernek. A sav-bázis egyensúly is fontos!