A víz az egyik legfontosabb lételemünk! Minden jog fenntartva! Alle Rechte vorbehalten! All rights reserved!
A méz, a virágpor, a propolisz, a fahéj és a fokhagyma népszerűsége egyre nő!

Keresés a honlapon


HÍREK
A 425.000 látogatóm tiszteletére
- 2017.06.29.

Vörösmarty Mihály

Szózat

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, ó magyar;
Bölcsőd az...

tovább



Nem porzik!
- 2012.05.22.


A humuszban gazdag, vízzel kellőképpen ellátott talaj nem porzik!

tovább



Élelmiszer és ivóvíz
- 2012.04.12.


Földünk lakosaiból legalább egy milliárd ember éhezik, közel 1,5 milliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez, miközben a Föld termékeinek 80 %-át, a lakosság 20 %-a élvezi...

Német-, osztrák kórházakban, óvodákban, iskolákban, idősek otthonában "kezelték" a vizet, (fizikai- és kémiai szűrés, Edelstahl vezetékek, és tartályok alkalmazása), mely eljárásokat követően ugrásszerűen növekedett az egészséges emberek száma. A betegágyakon fekvők sokkal gyorsabban gyógyultak...

tovább



Árvíz- és aszálykár
- 2010.06.04.


Általában tavasszal-, vagy zöldáradáskor az árvíz- belvíz kártétele folytán szinte elúszik-, majd nyár közepén és végén kiszárad Magyarország!

Megoldási javaslat: baloldali menüsor: a VJ-XI. sz, a VJ-VII. sz. víztározók, továbbá a Balaton, Velencei tó...

tovább



Székely Himnusz
- 2013.07.20.

Csanády György (1895-1952) 1921-ben írta a költeményt, zenéjét Mihalik Kálmán szerezte

Ki tudja merre, merre visz a végzet,
göröngyös úton sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillagösvényen.

Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
ne hagyd elveszni Erdélyt, Erdélyt Istenem!
Csanády György

tovább



Arany János
- 2007.06.19.


Bolond Istók - (1873)
második ének 7. versszak

"És engem akkor oly érzés fogott el...
A szőlős gazda is, az egyszeri,
Magánkivűl s őrjöngve kacagott fel,
Látván, hogy szőlejét a jég veri,
Dorongot ő is hirtelen kapott fel,
Paskolni kezdé, hullván könnyei:
No hát, no! Így kiált; én Uram Isten!
Csak rajta! hadd lám: mire megyünk ketten?"

tovább



Perspektíva?
- 2012.07.25.


Kínai közmondás:

Kövess egy kutyát; a szemétdombra jutsz,
kövess egy tigrist; a dzsungel ura leszel...

tovább






A cári kincsek nyomában

(Olvasmányok, ollózások, gondolatok, tények)

Oleg tábornok olyan volt, mint egy buldog. Ha megfogott valamit azt többé nem engedte el. Olyan vehemenciával vetette magát a Marsall üldözői nyomába, hogy azok egyebet sem tudtak tenni, mint menekültek. Mentették az irhájukat. Csakhogy
Olegtől és az alája rendelt 5 farkasölőtől egyszerűen képtelenség volt elmenekülni.

A főtisztek a farkasölő kiképzés során azt tanulták a Marsalltól, hogy aki ellenáll, azt azonnal likvidálni kell. Az USA – ba átdobott ügynökök többsége magasan képzett, harcedzett katona volt. Közelharcos kiképzésük azonban messze elmaradt a farkasölőkéhez képest.

Az átlagos felkészültségű ügynök inkább csak ütni, rúgni és lőni, ill. szúrni tudott. Ezzel szemben a farkasölő mestere volt az ütések és a rúgások elhárításának, a megelőző csapásoknak és az ellenfogásoknak. Oleg tábornok már közel hét éve vett részt a farkasölők-kiképzésében. Ezzel is segítette a Marsall munkáját. Olegnek az volt a szilárd meggyőződése, hogy egy farkasölő, a mestervizsgát követően bármikor képes legyőzni egyszerre négy– öt támadóját is.

A nagytekintélyű főparancsnokuk épp az előző héten bizonyította ezt a képességét. A váratlanul rátámadó kilenc fiatal kommandósból két perc alatt ötöt tett ártalmatlanná. Oleg tábornok rajongásig szerette a Marsallt. Szívesen beszélt példaképéről a hozzá beosztott öt farkasölőnek.

- Nekem az a véleményem, hogy ha az őrség közbe nem lép, újabb két percen belül még további két- három hulla maradt volna a helyszínen. – Mondta erőteljes, mély hangján a Marsall törzsparancsnoka.
- Kérem vegyenek példát felettesünkről. Ha megtámadják Önöket, vágjanak vissza úgy, hogy a támadóra ne legyen többé gondja az édesanyjának. Kihívóinknak meg kell tanulniuk, hogy velünk nem kötekedhetnek.

Alla boldogító szerelmétől Oleg más emberré vált. Az addig túl komoly, kiváló katona egyre többször fogalmazott viccesen, olykor jókat is nevetett. Akik korábban is ismerték Őt, alig hittek a szemüknek. Azelőtt szinte mindenki félt a bivalyerejű Olegtől. Mióta jegyben járt Allával, újból megtanult mosolyogni. Oleg nagyon megszerette Allát. Amióta jegyese lett, szinte mindkettőjüket kicserélték. Alla vidám lett, többször is hallották Őt dudorászni. Munkája mellett, Ő vezette a gyermekkórust, a karmesterük volt.

Oleg tábornok úgy ismerte New Yorkot, mintha ott született volna. A belvárosban rendezte be saját éjszakai támaszpontját. Neki elég volt, ha napi öt– hat órát aludt. Éjszaka azokra vadászott, akik a Marsall ellen támadtak. Nappal meg egyéni beszélgetést folytatott a Főparancsnokságra vezényelt főtisztekkel.

Az volt a feladata, hogy szűrje ki mindazokat, akik kettős játékot űznek. Ezen a napon, az Allától kapott titkos jelentésekből úgy értesült, hogy előző éjjel a Washingtoni Orosz Nagykövetségre érkezett hét magas rangú diplomata.

Oleget régóta foglalkoztatta már az a gondolat, hogy valamiképpen elvegye a kedvét azoknak, akik a Marsall életére törnek. Alla nyomozati jelentését, ill. a hírszerzés adatait tanulmányozva, valami azt súgta neki, hogy a hét diplomatából legalább hárman, un. „tisztogató” belbiztonsági főtisztek, akik álcázás céljából használnak diplomata útleveleket. Részletesen eligazította az öt farkasölőjét.
- Uraim, ki tud Önök közül pecázni? – Kérdezte Oleg. Csend volt a teremben.
- Nos, nem baj, ha Önök nem tudnak horgászni. Attól még Önök is lehetnek rendes emberek. Munkatársai felkacagtak a meglehetősen furcsa okfejtésen.

- Figyeljenek rám Uraim. Ma éjjel egy nagyon izgalmas akciót fogunk végrehajtani. Olyan nagyhalakra vadászunk, akik át akarják venni a horgász szerepkörét. Biztosan csak annyit tudunk róluk, hogy hárman vannak és Moszkvából érkeztek. A követségen laknak, alighanem mindhárman egy szobában. Igor ezredes Ön azelőtt a követségen szolgált. Gondolom jól kiismeri ott magát.
- Jelentem igen. – Válaszolt Igor.
- Nagyszerű. Akkor ma Ön vezeti az akciót. Kérem válasszon maga mellé két embert. Mi hárman hátvédek leszünk. Biztosítjuk Önöket. Behatolunk a követségre. A vendégszobákból kiszűrődő hangok alapján az Önöknél lévő hangazonosítóval jutunk el a három célszemélyhez. Elkapjuk őket és mindhármójukat magunkkal hozzuk Los Angelesbe. Van kérdésük?

Oké, amennyiben nincs máris indulunk. Oleg nagyon szeretett repülni. A szolgálatába rendelt négy hűséges főtiszt tudott felettesüknek erről a hobbijáról. A főpilóta előzékenyen felajánlotta helyét a Tábornoknak. Oleg megköszönte, ám nem fogadta el a felkínált lehetőséget.
- Nem veszem el az Ön kenyerét alezredes. – Mondta jókedvűen.
- Arra azonban megkérem, hogy ma fokozottan figyeljenek. A navigációs főtiszthez fordult.
- Őrnagy, a Tábornoknő folyamatos kapcsolatban áll velünk. Figyelteti a követségen zajló eseményeket. Miután landoltunk Ön fogja tartani velünk is és velük a kapcsolatot. Kérem kettőzze meg figyelmét. Amennyiben vészjelzés érkezne, azt nyomban továbbítsa nekem is és saját parancsnokának is. Újból a főpilótához fordult.
- Alezredes, vörös vészjelzés esetén, azonnal emelkedjen a levegőbe és haladéktalanul vigye a gépet a Los Angelesi magánreptérre. Semmi hősködés. Megértette?
- Igenis, értettem.

A követség épületét 22 óra 17 perckor érte el a hat fős válogatott csapat. Oleg úgy számított, hogy a vendégek ilyenkor már alszanak. A külső kerítés közelében álltak meg. A biomechanikus személykövető képernyőjén tisztán követhették az őrök mozgását. A digitális hangazonosítóval pontosan bemérték a tompított hangon beszélgető őrség tagjait, ill. tartózkodási helyüket.
Igor átvette a csoport irányítását. Őt ezen a napon Oleg biztosította. Az ezredes rövid eligazítást tartott.
- Ezen az épületszárnyon van a tűzlétra. - Mutatta az épületábrán. Villámgyorsan felmászunk a második emeletre. A folyosón jobbról a harmadik szobában három ember alszik. - Mutatott a biomechanikus érzékelő képernyőjére.
- Ők a célszemélyek. Én megyek elől. Mi négyen behatolunk a vendégszobába. Elkábítjuk a három célszemélyt, vállunkra vesszük őket és nyomban távozunk. Az épületen belül a Tábornok Úr lesz a hátvédünk. A tűzlétrán lefelé, hátunkon a teherrel kérem használják a gumírozott, jól csúszó biztosítóköteleket. Tábornok Úr, amikor a létra aljára érünk szíveskedjék a csoport élére állni. Előfordulhat, hogy észlelik behatolásunkat és megpróbálják elzárni menekülésünk útvonalát. Kérem nézzenek a képernyőre. Ettől a portyázó járőrtől alig húsz méterre ténykedünk. Önök ketten a hátvédek. A létra alatt Önök ketten fognak őrködni. Támadás esetén legyenek kíméletlenek. – Fejezte be mondandóját az ezredes.
Fürgén mászták meg a magas kőkerítést. Felfutottak a tűzlétrán a második emeletre. Egyikük zárspecialista volt. Másodpercek alatt nyitotta ki a kulcsra zárt ajtót. A három célszemélyt elkábították. Vállukra dobták a pizsamás embereket és nyomultak lefelé a tűzlétrán. Oleg elégedett volt. Négy percen belül újból a létra alján voltak. Gyors léptekkel vezette visszafelé csapatát. Őt követte a foglyokat cipelő három farkasölő. Az előzetes eligazításnak megfelelően, ketten a hátukat egymásnak vetve, úgy forgolódtak, hogy a kis csapat mozgását 360 fokos szögben ellenőrizhessék, ill. biztosítsák.
Macskaléptekkel osontak a kerítés felé, amikor hírtelen, elfojtott kemény hangon felcsattant a:
- „Sztoj!” (Állj!) felszólítás.

Oleg megtorpant. Két fegyveres katona állt vele szemben. Két géppisztolycső meredt a mellének. A kertben gyér volt a világítás. A két őr alig három méterre állt Olegtől. A Tábornok mögött érkező öt farkasölő terhével együtt a földön lapult. Őket nem vették észre az őrök. Életük, szabadságuk Oleg kezébe volt letéve. Egyedül Ő állt az éjjellátóval felszerelt járőrökkel szemben. Amikor felhangzott az „állj” felszólítás, Oleg feltartotta kezeit, miközben két kis lépéssel közelebb lopakodott az őrökhöz. Azt színlelte, hogy kész együttműködni, megadta magát. Csakhogy Oleg olyan ember volt, hogy, aki Őt ellenséges szándékkal két méterre megközelítette, az elbúcsúzhatott az életétől. Abban az esetben is ez történt. A „sztoj” parancs elhangzását követő húsz másodpercen belül a két őr már nem élt. Egyiküket tarkón rúgta, a másikat ököllel sújtotta agyon. Oleg mi
ndig biztosra ment. Villámgyorsan cselekedett. A két földön fekvő őrnek csavart még egyet- egyet a nyakán. Sietősen folytatták útjukat. Fürgén vetették át magukat a kerítésen. Terhüket bedobálták a mikrobuszba. Gyorsan beültek Ők is. Máris száguldott velük az amerikai gyártmányú kisbusz a reptér felé. Igor ezredes vezette a járművet.
- Lassítson ezredes. Nem szeretném, ha gyorshajtás miatt nyomunkba erednének a zsaruk. – Szólt csendesen Oleg.

A repülőgép startra készen várta őket. Útjuk hátralévő részét további események már nem tarkították.

A Los Angelesi Főparancsnokság egyik mélygarázsa alatt, egy jól álcázott, háromszintes fogda volt kiépítve. Oleg egy börtöncellában helyezte el mind a három elfogott célszemélyt. A börtöncellát rejtett videokamerával és digitális hangrögzítővel szerelték fel.

A Marsall elégedetten nyugtázta Oleg jelentését. Kíváncsian nézte a monitorra vetített színes képet. A három elfogott moszkvai közül az egyik erősebb szervezetű lehetett. Kábulatából hamarabb tért magához, mint a többiek. Középtermetű, kis köpcös ember, kb. 45 éves lehet. Állapította meg a Marsall. A köpcös nehezen mozgott. Egyelőre nem fogta még fel, a gyorsan keletkezett új helyzetét. Kezei elől össze voltak bilincselve. A komor hangulatot árasztó helyiségben, egy gyéren pislogó lámpa beszűrődő fénye világított. Mindhárman a jéghideg betonpadozaton feküdtek.

- Tábornok, Ön és csapata kitűnő munkát végzett.
- Kérem menjen aludni. Jó éjszakát kívánok.
- Értettem. Válaszolt Oleg - és szabályos hátraarccal távozott.

A Marsall áttette a vetítővászonra a börtöncellából közvetített képet. Kényelmesen elhelyezkedett bőrfotelében, lábait angolosan az íróasztal szélére helyezte.

Időközben a másik két fogoly is visszanyerte eszméletét. Kissé vontatottan indult meg köztük a társalgás.
- Hol vagyunk és vajon miért vagyunk megbilincselve? Kérdezte a köpcös.
- Valakik begyűjtöttek bennünket. – Válaszolta a barna bőrű, jó ötvenes idegen. A harmadik fogoly még csendben volt. Fejét mellére hajtva, szomorúan ült a hideg betonpadozaton. Mindegyikük pizsamában volt, mezítlábasan. A kis köpcös volt köztük a legbeszédesebb.
- Lehet, hogy a rohadt CIA foglyai vagyunk. – Mondta gyűlölködve.
- Felháborítónak tartom, hogy álmunkban így meglephettek bennünket. Hát így őrzik az illetékesek a nagykövetséget? Úgy látszik, hogy a moszkvai zűrzavar ide is eljutott már. Ha még egyszer az életben szabad leszek, alaposan meg fogom leckéztetni a külföldi biztonsági szolgálatokért felelős vezetőket. – Szólt mérgesen a barna bőrű fogoly.

A Marsall figyelmesen hallgatta a társalgást. Az elhangzottakból arra következtetett, hogy az Alla által előre jelzett három fős „tisztogató” csoport tagjait kapták el. Felemelte telefonját.
- Viktor ezredes tisztelettel jelentkezem. – Hangzott a vonal túlsó végén.
- Viktor, kérem vitessen meleg papucsokat, meleg ruhákat, takarókat, forró teát és meleg ételt az előbb behozott három fogolynak. Tegyenek be a cellába egy asztalt, három széket és kapcsolják be a fűtést is.
- Értettem Mr. Dr. Boergh.

A három átfagyott moszkvai fogoly felvette a meleg ruhákat. Beledugták lábukat az irhapapucsokba, majd mohón itták a forró teájukat. Meglepően jó étvággyal falatozgattak.

- Látjátok, ugye megmondtam, hogy a CIA fogott el bennünket. Kizárólag az amcsik viselkednek így. Ők mindig gondoskodnak foglyaikról. Velük lehet tárgyalni. – Mondta reményteljesen a köpcös. Úgy látszott, hogy ezzel a megállapítással, a többiek is egyetértettek. Szótlanul falatoztak. A sok izgalomtól elfáradva, nemsokára elnyomta őket az álom.

Korán reggel Oleg tábornok jelentkezett a Marsallnál.
- Jelentem mindenkivel beszéltem, aki a Főparancsnokságon dolgozik. Mindössze egy olyan személyre bukkantam, aki véleményem szerint nem tiszta. A Marsall felkapta a fejét.

- Ki az illető?
- Jelentem Pecsorin alezredesről van szó.
A belső őrségben teljesít szolgálatot. Tegnap délelőtt beszéltem vele. Azért keltett gyanút bennem, mert kérdéseimre többször is kitérő válaszokat adott. Két keresztkérdésemmel végképp nem tudott megbirkózni. A kérdések egyike így szólt:

- Ki a katonai kémelhárítás helyettes főnöke Washingtonban? - Erre Ő azt válaszolta, hogy nem tudom! Ez az állítása azért nem igaz, mert éppen Ő ellenőrizte a videó felvételeket akkor, amikor Ön megküzdött az Önre támadó kilenc kommandóssal.

Öntől hallhatta akkor a helyettes kémelhárító főnök nevét akkor, amikor a videofilmet lejátszották nekünk. Én pl. azt is megértettem az eset kapcsán, hogy nem véletlenül mondta ki Ön a helyettes kémelhárító főnök nevét a kommandósok előtt.
A Marsall egyetértően bólintott. Elismerően nézett egykori felfedezettjére. Büszke volt az okos, ravasz észjárással megáldott tábornokára.

- Látja ez helyes következtetés Tábornok! Kíváncsian várom, hogy mi volt az Ön második keresztkérdése? - Mondta a Marsall.
- Jelentem második beugrató kérdésem az volt, hogy hol szolgált Ön az elmúlt tíz év során? Pecsorin egész egyszerűen „kifelejtette” azt a négy évet, amikor Chilében szolgált. A beszélgetést követően azonnal elrendeltem Pecsorin megfigyelését.
- Helyesen tette Tábornok. A Marsall összevonta szemöldökét és gondolataiba mélyedt.
- Tábornok, mi az Ön végkövetkeztetése Pecsorin alezredest illetően?
- Jelentem azt gyanítom, hogy a CIA – vagy az FBI már évekkel ezelőtt beszervezhette Őt!

A Marsall computeréhez lépett. Begépelte Pecsorin alezredes nevét. A gép máris megnyitotta a főtisztre vonatkozó adatokat. Adaptálás időpontja: 1991. október 05, 15,45 óra.

- Tábornok, Pecsorin másfél hónapja dolgozik nálam. Alla és Kolja minden újonnan adaptált személyt, szigorú 90 napos megfigyelésnek vet alá. Kérem azonnal nézzen utána, hogy a célszemély, az elmúlt hetekben beszélt e telefonon valakivel. Kérdezze meg az őt megfigyelő emberünket, hogy észlelt e valamilyen rendellenességet Pecsorint illetően.
- Értettem.

Oleg távozását követően a Marsall kézbe vette lap-topját. Keresgélt benne. Hirtelen homlokához kapott. Eszébe jutott, hogy jó négy évvel korábban 1987- őszén Pecsorint, - kiváló spanyol nyelvtudása miatt-, négy évre kikérte tőle az akkori Dél-Amerikai KGB– osztagparancsnok. A Főparancsnok Nádját hívta.

- Nádja, úgy értesültem, hogy Pecsorin alezredes „tégla” nálunk. Kérem nézzen utána, hogy ki ajánlotta Őt és az utóbbi öt éves szolgálati ideje alatt milyen kapcsolatairól tudunk.
- Értettem.

A Marsall Koljának telefonált.

- Kolja kérem jöjjön a dolgozószobámba.
- Értettem.
- Kolja, Oleg talált egy „szilánkot” a Los Angelesi bázisunkon. A neve Pecsorin alezredes. Kérem azonnal rendelje magához őt és zárassa be. Kérem ebben az esetben is legyen nagyon alapos. Oleg szerint könnyen meglehet, hogy a CIA– nak, esetleg az FBI- nak, vagy mindkettőnek dolgozik.
- Értettem.

Koljának fantasztikus szimata volt! Amikor az újonnan adaptált őrség tagjait ellenőrizte, észrevette, hogy jelentés közben Pecsorin alezredes feltűnően zavartan pislog. Allával és Viktorral karöltve azonnal elrendelte az illető első 30 napra vonatkozó szigorított ellenőrző megfigyelését.

Pecsorinnak minden lépését figyelték. Két kiváló képességű ügynök, egymástól függetlenül figyelte Pecsorin alezredest. Egyikük Koljának, másikuk Allának tartozott jelentéstételi kötelezettséggel.

Alla tábornok, - a főparancsnok és Nádja telefonbeszélgetéseit kivéve -, minden egyes kimenő és beérkező telefonhívást, ill. telefonbeszélgetést rögzített. Szigorú parancsba adta, hogy az újonnan adaptált főtisztek kifelé irányuló hívást csak az Ő előzetes engedélyét követően végezhettek, max. 25 másodpercnyi időkeretben.
Alla tájékoztatta Oleget arról, hogy Pecsorinnak sem bejövő, sem kimenő telefonhívása nem volt.

Amikor Oleg Pecsorin után érdeklődött Alla tábornoknál, az alezredes már a földalatti fogda harmadik szintjének egyik cellájában csücsült. Kolja záratta be oda.

Nádja jelentkezett a Marsallnál.
- Jelentem, Pecsorin alezredes ajánlója, Alekszej őrnagy, a helikopterhangárt őrző őrségparancsnok volt.
A személyre vonatkozó konkrét információs anyagok ellenőrzését elvégeztem. Kikerestem az általa kitöltött személyi lapot. Semmi kétségem nincs afelől, hogy az alezredes szándékosan nem írta be a Chilében eltöltött négy évét. Személyi lapjából az olvasható ki, hogy mindvégig Washingtonban szolgált.

Kolja és Oleg együtt hallgatták ki Pecsorint. Az alezredest alaposan meglepte Oleg szigorú pillantása és a határozott hangnemben feltett kérdések.

- Mondja Uram, hajlandó önként vallomást tenni, vagy kár vesztegetnünk az időt Önre? - Kérdezte Oleg bömbölő hangon.
- Kérem bocsájtsanak meg, de nem értem miről van szó? – Színlelt ügyesen Pecsorin. Látszott rajta, hogy bűnös. Nagyon be volt ijedve.

- Hogy miről van szó? - Vette át Kolja a szót.
- Nos Pecsorin nem másról, mint az Ön árulásáról. Mindent tudunk a csalárd magatartásáról. Mondanom sem kell, hogy nagyon meg fogja bánni az aljas mutatványait.
- Kikérem magamnak, én hűen szolgálom a hazámat. Alig másfél hónapja írtam alá az új szolgálati és katonai esküt. – Mondta a fogoly magabiztosan.

Oleg felpattant, elővett egy bilincset és hátrabilincselte a fogoly kezeit. Felkapta az összekuporodott embert és feje fölé emelte. Félig behajlította két izomkötegektől duzzadó karját és lendületet vett. Úgy vágta földhöz Pecsorint, hogy annak orrán - száján folyni kezdett a vére. A fogoly nem vesztette el eszméletét, de nagyon fájt, sajgott mindene. Abban reménykedett, hogy nem fogják megverni.

- Azt gondolja maga szarházi, hogy bolondot csinálhat belőlünk? Azt akarja elérni, hogy keményebb eszközöket alkalmazzunk? Már másodszor csalódtam magában. Maga nem csak áruló, hanem egy alávaló gyáva féreg, aki még azt sem meri vállalni, hogy él a világon.
Mielőtt visszaült volna a helyére, hatalmasat rúgott a betonpadlón fetrengő árulóba. Oleg rákacsintott Koljára, majd így szólt.
- Adjuk át a likvidátornak ezt a senkiházit, ne pazaroljuk rá a drága időnket.
- Egyetértek Önnel Tábornok. – Válaszolt Kolja dühösen.

A két vallató felállt, távozni készült. Oleg úgy haladt el a fogoly mellett, hogy távozóban még kegyetlenül ülepen rúghassa. Az áruló a rúgástól végigszánkázott a betonon, feje nagyot koppant a falon. Kolja és Oleg gyors léptekkel távoztak. Két farkasölő érkezett a kihallgató szobába. Egyikük kezében vékony fojtózsinór, másikuk hullazsákot tartott a kezében. Pecsorin minden erejét összeszedve könyörgött az életéért.
- Kérem ne öljenek meg! Ne bántsanak, mindent nagyon megbántam már, hajlandó vagyok beismerő vallomást tenni.

- Iigen? És eddig miért színészkedett? - Kérdezte villogó tekintettel a magasabb termetű farkasölő. Választ sem várva felnyalábolta Pecsorint és nyakára hurkolta a zsinórt. A fojtózsinór végébe belefűzött egy kutyapórázt. Visszadobta a padozatra a szerencsétlenül járt embert. A zsinór megfeszült. A farkasölő úgy tartotta a kezét, hogy a fojtózsinór feszes legyen, de ne ölje meg áldozatát. Pecsorin fuldoklott, köhögött, vért hányt.

- Beszélsz végre Te rühes áruló dög? – Ordított rá a másik farkasölő.
- Máskülönben nem is kell beszélned, így előbb végzünk veled. Úgyis mindent tudunk az amerikaiaknak küldött kémjelentéseidről. Felfogtad te barom? Mindent tudunk. Felettesem azt hitte vagy annyira intelligens, hogy szeretnél még élni. Csak egy őszinte, töredelmes, beismerő vallomás segíthet rajtad. Felfogtad? Hajlandó vagy együttműködni? – A farkasölő úgy ordított az árulóval, hogy azt a félelemtől kirázta a hideg. Különben is, Oleg rúgásait követően azonnal bepisilt. Pecsorint a villogó szemű farkasölő félelmetes viselkedése gyorsan megtörte. Egész teste remegett, szája széle kékes lilában játszott.
- Mindent bevallok, csak ne bántsanak, kiáltotta kétségbeesetten és nyomban beszélni kezdett.

- A dolog 1987- ben kezdődött. Felettesem, amerikai állampolgárként az FBI– hoz vezényelt szolgálattételre. Nem volt nehéz beépülnöm. Előbb külügyi informátoruk voltam, amiért jól megfizették a munkámat. Lassan összebarátkoztam az FBI– szakembereivel.

Egyszer egy közös akciót hajtottunk végre kínai diverzánsok ellen. Akkor már az FBI– tól kapott megbízások teljesítése céljából, a szovjet nagykövetségre is sikerült beépülnöm.

Hivatalosan az FBI– belbiztonsági szolgálatának „ külügyi felügyelője” voltam. Megfigyelőként vehettem részt a kínaiak ellen folytatott bevetésen. Az akció közben bemutattak engem egy CIA- vezetőnek. Ő később többször is meghívott vacsorára. Ahogy telt az idő, egyre jobban megbízott bennem. Éjszakai lokálokban, kártyabarlangokban is együtt bulizgattunk. Egyik alkalommal kártyáztunk és én sokat veszítettem. A CIA– helyettes vezetője segített ki a bajból.

- Uram. Ez egy harmadosztályú, ócska kis mese. Én nem hiszek magának. Van valami konkrét mondanivalója is? – Kérdezte dühösen a farkasölő.
A fojtózsinór újból kegyetlenül szorította a fogoly nyakát. Az áruló igent intett fejével, merthogy szólni nem tudott.

- Mikor és hol szervezték be Önt?
- Jelentem 1987– karácsony előtt, Chilében.
- Hogy hívják a felettesét és milyen beosztásban dolgozik?
- Jelentem Mr. Alan Klingham. Ő a kémelhárítás helyettes vezetője Washingtonban.
- Milyen akción dolgozik most?
- Jelentem keressük azt a kilenc főt, akik orosz állampolgárok és az elmúlt napokban nyomtalanul eltűntek.
- Kivel keresi?
- Jelentem Thomson hadnaggyal és Novikov alezredessel.
- Kik Ők és milyen szerepük van az akcióban?
- Jelentem Thomson hadnagy az FBI– nál dolgozik.

Az orosz nagykövetség hivatalosan segítséget kért az FBI– tól, az eltűntek felkutatáshoz. A nagykövetség úgy tájékoztatta az FBI– t, hogy a követség épületének tatarozására Moszkvából érkezett egy kilenc fős építőbrigád, akik nyomtalanul eltűntek. Az FBI– engem bízott meg az ügy irányításával. Thomson hadnagyot én kerestem fel és személyes segítséget kértem tőle. Ő az eltűnt személyek felkutatásának specialistája. Novikov alezredest a nagykövetség rendelte ki. Ő a szovjet követség részéről velem tartja a kapcsolatot. Őróla rajtam kívül csak a nagykövet tudja, hogy Novikov valójában a KGB- központ magas rangú végrehajtó főtisztje.

- Ki az Ön közvetlen felettese a KGB– nél?
- Jelentem Kuznyecov tábornok.
- Hogyan tűnt el az „építőbrigád”?
- Jelentem az elmúlt két hét leforgása alatt csak annyit sikerült megtudnunk, hogy utoljára a New Yorkban, a Consumi– bárban látták őket, 1991. november 13 – án.

Hirtelen kivágódott az ajtó. Oleg berontott a vallató szobába.

- Te nyomorult hazudozó gazember. - Üvöltötte és úgy rúgta állon Pecsorint, hogy az rögtön elvesztette eszméletét. Oleg kiküldte a két farkasölőt.
Amikor Pecsorin magához tért azt látta, hogy Oleg egy vékony kötél erősségét próbálgatja, amelynek vége a vallatószoba falába vert erős kampóra volt hurkolva. Oleg a kampó alá tett egy széket, melyre felállította az árulót, majd nyakába akasztotta a hurkot. Úgy állította be a kötelet, hogy az feszüljön Pecsorin nyakán.

- Jelentem mindent bevallok töredelmesen, csak ne végezzen ki. – Könyörgött az áruló.
- Pecsorin utoljára figyelmeztetem. Nincs időm arra, hogy a maga hazugságait hallgassam. Vagy igazat mond, vagy megölöm. Értve vagyok? – Bömbölt Oleg a fogoly képébe.
- Jelentem megértettem és töredelmesen bevallok mindent.
- Hogyan tartja a kapcsolatot Novikovval?
- Jelentem tekintettel arra, hogy az adaptálást követően felhívták a figyelmemet arra, hogy 60 napig kifelé nem telefonálhatok, ill. 90 napig nem mehetek ki a városba, egy rejtett postafiókos módszert eszeltünk ki Novikovval. Az új előírások ismeretében, az adaptálás előtti napon abban állapodtam meg Novikovval, hogy a hármas őrházhoz tartozó külső kertben a játcintokból kiképzett díszkör északi szélén, az egyik szív alakhoz hasonlító terméskő alá rejtem a neki szánt üzeneteimet.
- Eddig hányszor hagyott már üzenetet?
- Jelentem csupán egyszer, ma hajnalban, mielőtt a szolgálatot leadtam.

Oleg kilépett a vallatószobából. Koljához sietett, aki a vallatásról készülő videó-felvételről követte az eseményeket. Amikor Oleg belépett Koljához, a tábornok már eligazítást tartott három farkasölőnek. Röviden elmagyarázta nekik a kialakult helyzetet.

- Kérem azonnal induljanak. A játcintos közelében vonuljanak rejtett figyelőállásba és kapják el az üzenetért érkezőket. Azt hiszem, nagyon sürgetheti őket a dolog. Bármikor várható az érkezésük. Amint a játcintoshoz érnek, nagyon óvatosan ellenőrizzék le, hogy a szív alakú terméskő alatt ott van e még a kémjelentés. Ennek tényét haladéktalanul jelentsék nekem. A három farkasölő viharsebesen távozott.

Kolja és Oleg alaposan meghányta - vetette a váratlanul kialakult veszélyes helyzetet. Abban maradtak, hogy Oleg tovább folytatja az áruló vallatását, Kolja pedig informálja a főparancsnokot.

Megcsörrent Kolja mobiltelefonja.

- Halló, Borisz alezredes tisztelettel jelentkezem. Jelentem a kémjelentés sértetlenül a helyén volt. Kicseréltem azt az Ön által átadott dokumentummal és az eredeti kémjelentést elküldtem Önnek. Elfoglaltuk figyelőállásunkat.

- Köszönöm alezredes, ezek szerint még nem késtük le a vendégfogadást.
- Jelentem nem.

A telefonhívást követően Kolja még tűnődött keveset, majd a Marsallhoz sietett. Távollétében Viktorra bízta a videofelvétel ellenőrzését.

- Kérem nagyon nyissa ki a szemét és fülét ezredes. Amennyiben sürgős intézkedésre van szükség, haladéktalanul adja ki a parancsot. Oleg visszament a vallatóterembe. Alig csukta be maga mögött az ajtót, máris nekiszegezte a kérdést az árulónak.

- Kitől tudott Ön arról, hogy az adaptálást követően 60 napig nem telefonálhat kifelé, ill. 90 napig nem mehet ki a városba? – Kérdezte vérben forgó szemekkel.
- Jelentem Alekszej őrnagytól, aki az ajánlóm volt.
- Őt honnan és mióta ismeri?
- Jelentem vele együtt jártam egyetemre, évfolyamtársak voltunk.
- A fecsegő gazfickó. Szaladt ki Viktor ezredes száján, aki a fogoly előbbi közlését követően azonnal magához rendelte Alekszej őrnagyot.

Alekszej őrnagy katonásan jelentkezett Viktornál. Viktor úgy tett, mintha kezet akarna fogni vele. Csakhogy az elindított jobb kéz villámgyorsan és elemi erővel sújtott az őrnagy állára. Az ütés olyan hatalmas volt, hogy az őrnagy nyomban elvesztette eszméletét. Viktor magához rendelte a fogdaparancsnokot, aki két fős kísérettel érkezett.
- Azonnal zárják be ezt az embert. – Adta ki a parancsot.
- Értettem. – Válaszolt a fogdaparancsnok és felnyaláboltatta az ájult őrnagyot. Viktor telefonon azonnal értesítette Kolját az előbbi eseményről.
- Helyesen járt el ezredes. – Nyugtázta Kolja a kapott jelentést.

Időközben Oleg is jól haladt Pecsorin vallatásával. Megtudta tőle, hogy a volt ügynök hármas szerepre vállalkozott. Felhasználva az FBI– s ismeretségét, beépült a CIA– ba is. Rendszeresen szállította az információkat az amerikaiaknak.
Pecsorin, Novikovval az egyetem elvégzését követően mindössze egyszer találkozott. Mint kiderült mindketten amerikai állampolgárok voltak. Akkor, a szigorú tilalom ellenére megsúgták egymásnak, hogy mindketten a KGB- állományában teljesítenek szolgálatot. Megállapodtak abban, hogy a jövőben már nem fognak elszakadni egymástól. Közösen béreltek egy washingtoni postafiókot, melyhez mindkettőjüknek volt egy– egy kulcsa. Tíz évre előre kifizették a postafiók bérleti díját. Novikovot 1988– ban Varsóba vezényelték. Elutazása előtt hagyott barátjának egy levélüzenetet. A levélben az állt, hogy a jövőben évente csupán kétszer tudja megnézni, hogy van e számára üzenet. Novikov nem közölte Pecsorinnal, hogy Varsóba vezényelték. A legutóbbi postafiók ellenőrzés alkalmával Pecsorin talált egy újabb levelet, amelyben ez állt: 1991. október 31- től a központban vagyok, telefonszá
mom: …

Alig két hónappal Pecsorin őrizetbe vétele előtt, Novikov személyesen is találkozott régi cimborájával Washingtonban. Novikov ideges és lehangolt volt. Nagyon kelletlenül kezdte a beszélgetést.
- Azt a parancsot kaptam, hogy derítsem ki hová tűnt el a Marsall Bécsből. – Mondta Pecsorinnak.
- Te mindig nagyon szemfüles voltál, nem tudsz valamit?
- Pillanatnyilag nincsenek információim, de körbeszimatolok és ha lesz valami érdekes értesíteni foglak. – Szólt elgondolkodva Pecsorin.
- Te Novikov mennyit kapok Tőled, ha felkajtatom neked a Marsallt?
- Megkapod a prémiumom felét.
- Mennyi az?
- Tízezer USD.
- Az egész, vagy a fél?
- Az a fele, amit te fogsz kapni, ha nyomára vezetsz a Marsallnak.
- Oké, ebben megegyezhetünk.

Alekszej őrnagynak, aki Pecsorint ajánlotta Viktornak, fogalma sem volt arról, hogy miért vették őrizetbe. Cipőjét, nadrágtartóját, nyakkendőjét elvették, zsebeit kiforgatták. Egy házipapucsban álldogált a betonpadozaton. Egyetlen szót nem válaszoltak méltatlankodó kérdéseire. Mélyen gondolataiba merülve sétált fel, s alá a hideg cellában. Szinte megváltás volt számára, akikor Kolja tábornok rányitotta az ajtót.

- Őrnagy, honnan és mióta ismeri Ön Pecsorin alezredest?
- Jelentem együtt jártunk egyetemre.
Később Chilében két évig együtt dolgoztunk, akkoriban egy szobában laktunk. Jó barátság alakult ki köztünk.
- Honnan vette Ön az ötletet, hogy nálunk ajánlója legyen Pecsorinnak?
- Jelentem véletlenszerűen futottam össze vele Washingtonban. Akkor arra panaszkodott, hogy nagyon rosszul megy a sora, keveset keres, komoly adósságai vannak. A vele történt találkozást követően keresett meg engem telefonon Borisz alezredes. Amikor az adaptálást követően megkaptam a 6.000 USD havi fizetésemet és a 3.500 USD ellátmányomat nagyon jó kedvem kerekedett. Eszembe jutott a bajban lévő Pecsorin barátom. Ekkor hoztam szóba az Ő nevét Viktor ezredes Úrnál.
- Őrnagy, tudta Ön, hogy Pecsorin kettős ügynök? – Ordított rá váratlanul Kolja.
Alekszej nem volt félős ember, de Kolja vérben forgó szemeitől úgy megrémült, hogy alig kapott levegőt.
- Jelentem nem tudtam. – Mondta remegő ajkakkal.

Kolja elfordult a fogolytól. Úgy csapta rá a nehéz vasajtót, hogy az majd kiszakadt a sarkából.

Oleg még egyre csak gyötörte Pecsorint, aki félelmében mindent bevallott.

- Na te szarházi, meg akarsz dögleni, vagy nem? Döntsd el, de gyorsan. – Ordított rá, a széken rémülten álldogáló emberre.
- Jelentem élni szeretnék!
- Akkor hallhatnék végre valami konkrétumot is a CIA – s kapcsolatodról.
- Jelentem a CIA – nak harmadik éve dolgozom. Közvetlen felettesemet Mr. Alan Klinghamnak hívják.

- Kapott engedélyt KGB– s felettesétől arra, hogy beépüljön a CIA – ba?
- Jelentem nem kaptam. Nem is tudott arról a kapcsolatomról senki más, csak az FBI– nál szolgáló két korábbi barátom.
- Mi a nevük?
- Jelentem John és Alex. Mást nem tudok róluk.
- Honnan ismeri Ön Thomson hadnagyot?

Pecsorin elpirult. Eléggé össze volt már zavarodva. Nem emlékezett világosan arra, hogy mondta e már Olegnek, hogy kapcsolatban áll az FBI – hadnagyával. Amikor a Tábornok egyenesen rákérdezett Thomsonra, Pecsorin tisztában volt azzal, hogy vallatásáról hangfelvétel készül. Igyekezett összeszedni magát és harsány hangon válaszolt.
- Jelentem Thomson hadnagyot én kértem fel az együttműködésre.
- Nem ezt kérdeztem. – Sziszegte Oleg.
- Jelentem Thomsont a Chilei kirendelésem idején ismertem meg. Ő kért fel arra, hogy dolgozzam az FBI– nak.
- Úgy? – Akkor Ön KGB– ügynök, FBI- és CIA– ügynök egyszerre?
- Jelentem igen.
- Kért engedélyt arra, hogy az FBI– nak dolgozhasson?
- Jelentem erre sem kértem engedélyt. A KGB- nél nem is sejtik, hogy be vagyok épülve a két amerikai titkosszolgálatba. Oleg úgy nézett az árulóra, hogy annak szinte megfagyott a vér az ereiben.

- Mondja Uram, hozzánk milyen céllal közeledett?
- Jelentem Alekszej őrnagy azt mondta, hogy itt betegre kereshetem magamat.

- Kit nézel te hülyének mií? – Üvöltötte el magát Oleg. Egy szempillantás alatt felhúzta Pecsorint. Alig egy perc után a fogoly lábait újból leengedte a székre. Kikötötte a zsinórt az oldalsó falba vert kampóhoz. Úgy rögzítette a tartót, hogy Pecsorin mozdulni se tudjon. Amennyiben időközben öngyilkossági szándéka támadt volna, azt sem lett volna képes végrehajtani. Oleg őrt állított Pecsorin mellé.

A kertbe vezényelt három farkasölő egy képzeletbeli háromszög csúcsainál foglalt rejtett figyelőállást. A háromszög középpontjába esett az a jácinterdő szélén lévő szív alakú terméskő, mely alá az áruló elrejtette kémjelentését. Ők mindhárman jól látták egymást. A kitűnően álcázott Borisz alezredes egyszerre arra figyelt fel, hogy a jácintos közelében megmozdul a pázsit. Egy jó ajtó nagyságú pázsitfű darab sebesen kúszott az Északi– oldal irányába. Amint a pázsitszőnyeg elsurrant mellette, Borisz egy hatalmas ugrással rávetette magát a pázsitajtó alatt lapuló emberre. Nehezen talált fogást, mivel a pázsitszőnyeg alatt meghúzódó emberhez nem lehetett hozzáférni. Borisz nem teketóriázott, felnyalábolta emberestől a szőnyeget és sebes léptekkel vitte egyik társa felé. Amikor odaért, gyors mozdulattal a levegőbe dobta csomagját, majd a földre hulló, kapálódzó ember torkára
lépett. Hang nélkül fordult ki egy fekete, zománccal bevont síp a földön vergődő jövevény szájából. Gyorsan közeledő, surranó mozgással három idegen rontott a három farkasölőre. Borisz úgy lendítette csapásra hatalmas öklét, hogy le sem vette lábát első áldozatának torkáról. Ütése, mint mindig, most is csontot tört. Támadója összezúzott orral zuhant a földre. Két társa szemvillanásnyi idő alatt terítette földre támadóját. Mindegyiküket megbilincselték. Borisz két jövevényt kapott a hóna alá, akikkel úgy ment a bokrok között, mint amikor a libapásztor elkapja kóbor ludait és betessékeli azokat a libaólba.
A föld alatt húzódó menekülési útvonalak egyikén néhány percen belül már a fogdánál voltak. Az őrség megszabadította őket terheiktől.

Megcsörrent Kolja telefonja.

- Borisz alezredes tisztelettel jelentkezem. - Hangzott a rejtett figyelőbe küldött farkasölők vezetőjének hangja.
- Jelentem elkaptuk a Pecsorin üzenetéért érkező pasast és három kísérőjét. Mind a négyőjüket külön cellába ültettem.
- Köszönöm alezredes. Jó munkát végeztek. Menjenek pihenni.
- Értettem.

Oleg újból felkereste Kolját. Amint belépett a főparancsnok-helyettes szobájába így szólt.

- Kolja összegezzük az eddig kapott információkat.
- Oké. Egyetértek. Előtte azonban engedd meg, hogy felhívjam a Marsallt.
- Halló, tisztelettel jelentkezem. - Mi újság van tábornok? – Kérdezte a főparancsnok.
- Jelentem Borisz alezredes és két társa elkapták azt a négy embert, akik a Pecsorin által készített kémjelentésért jöttek.
- Köszönöm Tábornok. Ez nagyszerű hír. Kérem értesítse Oleget és Viktort, hogy a dolgozószobámban várom Önöket. Igyekezzenek!

- Értettem.

A főparancsnok Nádja és Alla társaságában várta a három magas rangú vezetőjét. Kolja, mint rangidős főtiszt katonásan jelentett.

- Tisztelettel jelentem, hogy parancsára megérkeztünk.
- Köszönöm, kérem foglaljanak helyet. Azért kértettem Önöket, hogy együtt értékelhessük a Pecsorin árulása nyomán előállt rendkívül veszélyes helyzetet.

- Oleg tábornok, elsőként Önt illeti a szó. Kérem foglalja össze eddigi tapasztalatait.

- Értettem Mr. Dr. Boergh. Jelentem egy nagyon kapzsi alaptermészetű, pénzéhes, gyenge jellemű emberből lett áruló. Pecsorint 1987– ben az FBI, majd 1988– ban a CIA is beszervezte. Érdekes módon, a nagy söprögetés során, Őt nem rúgták ki a moszkvaiak. Ennek az a legfőbb magyarázata, hogy régi cimborája és pártfogója az a Novikov alezredes, aki mindmáig „tisztogatóként” dolgozott a KGB– központjában. Alig néhány perce elfogtuk Őt is és három társát is. Illegálisan hatoltak be területünkre. Novikovot személyesen is ismerem, korábban szolgált alattam. Négy évvel ezelőtt Varsóba vezényelték, azóta mindmáig nem hallottam róla. Meg szeretném jegyezni, hogy Novikov nem egy hétköznapi ember. Rendkívüli képességekkel rendelkezik. Őszintén sajnáltam, amikor elvették Őt tőlem. Tisztelettel kérem, hogy kihallgatását ne nekem kelljen végeznem.

- Köszönöm Tábornok.
- Kolja tábornok Öné a szó.

- Értettem. Jelentem, Alekszej őrnagy nagyot hibázott akkor, amikor Viktor ezredesnek azt ajánlotta, hogy adaptálás szándékával, lépjen kapcsolatba Pecsorinnal. Alekszej kezeskedett egy olyan emberért, aki hármas ügynök. Ha nem tudtuk volna időben elkapni Őt és cimboráit, jelentős kárt tehettek volna szervezetünkben. Oleg tábornok és Alla tábornok éberségének köszönhető, hogy nem csak Pecsorint, hanem Novikovot is időben elkaptuk. Tisztelettel javasolom, hogy Thomson hadnagyot, valamint Mr. Alex Klinhamot is fogjuk el. Kérdezzük ki őket alaposan. Remélhetően Ők semmit nem tudnak még rólunk. Ennek ellenére győződjünk meg feltevésem helyességéről. A kihallgatás helyszínéül New Yorkot javasolom. Bízzuk ezt a két embert Borisz alezredesre. Ő gyakorlott vallatótiszt.

- Köszönöm Tábornok.
- Alla. Kérem az Ön tájékoztatóját!

- Értettem. Jelentem helyesnek bizonyult a főparancsnok Úr azon intézkedése, hogy „újoncaink” az adaptálást követő 60 napig kifelé ne telefonálhassanak, továbbá 90 napig ne mehessenek ki a városba. Tisztelettel javaslom, hogy a hét régió-parancsnokságnak adjunk szigorú parancsot arra, hogy fokozzák éberségüket. Valószínűsíthető, hogy őket is megpróbálják megtámadni.

- Köszönöm Tábornok.
- Nádja tábornok. Kérem az Ön észrevételeit!
- Értettem. Jelentem nekem az a véleményem, hogy miután a három moszkvai tisztogatót alaposan kivallattuk, sértetlenül küldjük Őket haza. Értessük meg velük, hogy egy fantomot üldöznek. Kapjanak egy– egy nagyobb összegű jutalmat abból a célból, hogy az elkövetkező bevetésük alkalmával összekötőinkkel önként közöljék küldetésük célját.

Egyébként nem világos előttem, hogy miért jött egyedül az államokba ez a Novikov. Vajon miért nem állt kapcsolatban a nagykövetségről begyűjtött három likvidátorral? Mi lehet a magyarázata annak, hogy nem egyesítették erejüket? Lehet, hogy újra elhatalmasodott a moszkvai bizalmatlansági láz. Meglehet, hogy a „tisztogatók” munkáját, másik tisztogató ellenőrzi?
Tisztelettel javaslom, hogy az Ő vallatásukat bízzuk Vlagyimir ezredesre. Ő már a Tábornagy Úr alatt is vallatótiszt volt. A Tábornagy Úr mindig Őrá bízta azokat, akikkel üzenni akart az ellenségnek.

- Köszönöm Tábornok. Azt hiszem mára ennyi elég is lesz ebből a témából.

Mind a négyőjük javaslatát és észrevételeit elfogadom. Kérem mielőbb hajtsák végre Novikovéknak is a moszkvai tisztogatóknak is a kihallgatását. Amikor ezzel végeztek, újból találkozzunk és beszéljük meg a teendőket.

Viktor ezredes, kérem kettőzze meg éjszakára a börtönőrséget. Elképzelhetőnek tartom, hogy foglyaink szökést kísérelnek meg, esetleg kívülről, egy mentőakció keretében, kiszabadításukat is megpróbálhatják.

- Értettem.

- Távozhatnak! Oleg tábornok, kérem maradjon még!
- Értettem.
Amikor a Marsall négyszemközt maradt Oleggel, a következőket mondta neki.

- Tábornok, végignéztem a Pecsorin vallatásáról készült videofilmet. Az a véleményem, hogy az egy rongyember. Nem érdemel kíméletet. Végezzenek vele. Ugyanez legyen a sorsa Novikov három kísérőjének is. Ők se érjék meg nálunk az estét.
A három moszkvai tisztogatót pedig azonnal vigye át New Yorkba. Vlagyimir ezredes vegye maga mellé Vologya alezredest. Ő az egyik legkiválóbb farkasölőm. Jó, ha Ő is kéznél lesz.

Mindhárom moszkvai kapjon egy– egy Amex- aranykártyát. A kártyák banki fedezete egyenként 25.000 USD legyen. Értessék meg velük, hogy a jövőben kötelesek jelenteni Vlagyimirnek, ha valami készül ellenünk. A hitelkártyák átvételének ceremóniáját, rögzítsék videoszalagra. Mindhámójukkal négyszemközt dolgozzanak. Egyenként vetítsék le a másik kettő által átvett jutalommal kapcsolatos procedúrát. Színleljék azt, hogy csak a videofilmeket megtekintő személy tud a másik kettő jutalmáról. Fontos, hogy mindhárom abban a hiszemben legyen, hogy az Ő jutalmazása titokban maradt. Hozzák tudomásukra, hogy árulás esetén az életükkel fizetnek. Ezt követően vigyék vissza Őket Washingtonba! A belvárosban engedjék Őket szabadon. Megértett?
- Jelentem igen. Akkor kérem vegye át Allától a három Amex- aranykártyát!
- Értettem.

A Marsall Kolját hívatta.
- Tábornok, kérem beszélgessen el még egyszer Alekszej őrnaggyal! Mossa meg alaposan a fejét, majd helyezze vissza állásába! Viktor ezredes vezényelje át az őrnagyot az éléskamrák őrzésére. További intézkedésemig kizárólag a föld alatti mélyépítményekben teljesíthet szolgálatot. Kérem közölje Alekszejjel, hogy a 15. havi jövedelmét három éven át megvonjuk. Kérem hosszabbítsa meg vele szemben a telefonálási és városba látogatási tilalmat egy évre! Hozza tudomására, hogy amennyiben még egyszer hasonló meggondolatlanságot követ el, a legszigorúbb büntetésre számíthat! Adja parancsba Viktornak, hogy 180 napig szigorított megfigyelés alatt kell tartania Alekszejt! Megértett?
- Jelentem igen, kérek engedélyt távozni.
- Távozhat!
- Értettem.

A kegyes bosszú

Koljának és Szásának óriási sikere volt a két remek moszkvai hölgynél. Kátya kérésére mindketten átadták névjegykártyáikat. Kellemesen társalogtak, amikor Kolja kezdett a tárgyra térni. Falból indított.

- Mondd Kátya, kivel tudnám elintézni, hogy a főnököm egy USD- bankszámlát nyithasson Moszkvában?
- Ne sértsen meg Mr. Dr. Knaufel. - Mondta Kátya komoly arccal. Mégis mit képzelsz, hogy a Te főnököd ügyét én bárkinek átpasszolom? – Mi? – Tette még hozzá számon kérő pajkossággal.
- Majd én holnap elintézem az ügyet. Csak bízd Rám.
- Ah, ezt előre is hálásan köszönöm Neked.

Kátya lefordította Maruszjának az angolul elhangzottakat. A két hölgy kacarászott. Kolja és Szása figyelmes arccal hallgatta, az orosz szavakat. Kátyának nagyon tetszett, hogy vendégei nem értik ugyan Őket, mégis úgy fülelnek, mintha moziban ülnének.

- Szása, hol laktok most? – Kérdezte Kátya.
- Egy méreg drága, nagyon rossz minőségű szállodában. Őszintén szólva az ágyunk sem kényelmes. - Válaszolta fájdalmas arccal az ifjú.
- Aludjatok itt nálam. Maruszja nem fogja kikotyogni senkinek a dolgot. Ő nagyon diszkrét hölgy. Jó lenne már újból Veled lenni, hiszen nagyon régen voltunk együtt. - Szólt Kátya bohókásan.
- Ez egy nagyon jó ötlet – válaszolta Szása.

Kátya lefordította az angol szöveget Maruszjának, aki úgy örvendezett, hogy majd kiugrott a bőréből. Szása még egyszer megkísérelte, hogy a „tárgyra” térjen. Kátyával azonban nem lehetett már értelmesen beszélni. Hihetetlen szorgalmasan ágyazott a széles franciaágyon.

Szása sokat tanult korábbi barátnőitől. Ennek következtében, a kissé kapkodva összehozott esti szex találkozónak most már a többszörösét nyújtotta a kiéhezett Kátyának. Egy olyan pár találkozott az ágyban, akikben lobogott az egymás iránti vágy. Szása tudta irányítani akaratát. Kátya már akkor kielégült, amikor Szása érzékien megsimogatta Őt. A szerelmi aktusok újabb és újabb szárnyalásra sarkallták Kátyát. Kimondhatatlan boldogságot érzett, amikor izmos, formás combjaival magához szoríthatta az imádott fiatal férfit. Így is aludtak el, mélyen, öntudatlanul, szerelmi mámorban.

Amikor a szomszédos szobából felhangzottak Kátya izgató sikongatásai, Kolja sem tudta türtőztetni magát. A fürdőszobából kilépő Maruszja ruha nélkül jelent meg előtte. Sudár termetével, szép gömbölyű melleivel annyira hatott Koljára, hogy az menten kiugrott a kényelmes ágyból. Gyöngéden vette karjaiba a ziháló Mruszját és szerelmes ölelésével egy álomvilágba repítette Őt.
Maruszja nagyon hálás volt. Kolja nem győzte kínálgatni a szépasszonyt, múlni nem akaró merevségével. Még a fiatalok is meg irigyelhették volna őket, oly vadul szeretkeztek. Maruszja úgy aludt el, hogy szerelmesen átölelte Kolja nyakát. Fejét a férfi vállgödrébe hajtotta. Szép formás combjával átfogta Kolja derekát. Mélyen, kis horkantásokkal aludt.

Éjfél is elmúlt már, amikor Kolja surranó neszre ébredt. Mintha idegen járt volna a szobában. Lassan, ahogyan azt farkasölőként megtanulta, résnyire kinyitotta szemét.

Legnagyobb megdöbbenésére, egy éjjellátóval felszerelkezett, izmos férfitest körvonalait pillantotta meg a félig sötét szobában. A hívatlan látogató nyugodtan lépdelt fel s alá. Úgy tűnt, hogy fényképfelvételeket készít. Kolja rugó módjára működő teste kilőtt az ágyból és az árnyék tarkótájékára zúdította félelmetes öklét. A hatalmas ütés letaglózta a betolakodót. A földre zuhanó test feldöntötte az állólámpát. A zaj hallatán, elől Szása, mögötte Kátya rohant be a szobába. Kátya villanyt gyújtott. Elképedve meredt, a földön mozdulatlanul fekvő álarcos emberre. Ám nem kisebb ámulatba esett akkor, amikor szeme a nadrágját éppen akkor magára húzó „angol” vendég izmos felsőtestére, onnan pedig a pucérságát egy sebtében felkapott lepedővel takargató Maruszjára tévedt.

- Mi történt itt? - Kérdezte álmosan.

Kolja lekapta az álarcot a betolakodóról. Kátya megrökönyödve ismerte fel, az Elnök mellé rendelt harmincöt személyi testőr egyikét.

- Ismered Őt? – Kérdezte Kolja az elképedt arcú Kátyától.
- Igen, ő az Elnök egyik sofőrje. Állandóan ostromol a szerelmével. Vajon mit kereshetett az én lakásomban?
- Ezt mindjárt meg fogjuk tudakolni Tőle. – Mondta a bivalyerejét apjától öröklő Szása. Az ájult emberhez lépett, felragadta a padozatról és határozott mozdulatokkal, pofozgatni kezdte a pórul járt sofőrt. A sofőr feje azonban elernyedve billent jobbra- balra. Nem volt már benne élet.

- Meghalt? – Kérdezte rémülten Kátya.
- Ez bizony halott. - Válaszolta Szása.

A két moszkvai hölgy majd elájult, a nem várt eseménytől. Szemükből végképp tovatűnt az álom. Kátya halálsápadt volt. Az Elnök, a rendőrség, az újságírók, a szomszédok. Mindenki tudni fog majd a könnyelműen összehozott légyottról.

Kolja, Szására pillantott. Mindketten felmérték a helyzet komolyságát. A lebukásuk forgott kockán. Kolja szokásához híven, ebben az esetben is gyorsan és jól döntött.

- A holttest eltüntetése jár a legkisebb rizikóval. - Mondta olyan hangon, mintha csupán egy serpenyőt kellene arrább tennie.

A két hölgy előbb ellenezte az ügyet. Kevés győzködést követően mégis egyetértettek Koljával. Szása felkapta és a fürdőszobába vitte a holttestet. Mindegyik zsebét kiürítette. Egy zsebkendő, egy slusszkulcs, személyi okmányok, egy zsebkés és egy kisméretű határidő napló került elő. Igazolványa szerint a halott rendőr százados volt.

Kolja gyorsan megborotválta a bajszos, szakállas áldozatot. Szása levetkőztette. A speizben talált egy vászonzsákot. Belegyömöszölte a pucér tetemet. Amikor ezzel elkészültek, Szása hóna alá vette a csomagot. Úgy vitte az ajtó felé, mintha terhét a kukába akarná dobni.

Éjszakai nyugalom volt a környéken. Kolja óvatosan körbekémlelt, mielőtt kiléptek volna a házból. Sehol senki, állapította meg örömmel.

Gyors léptekkel haladtak előre, a gyéren megvilágított utcán. A második keresztutcában egy nagyobb építkezés folyt. Több nagyméretű konténer állt üresen, vagy félig megtöltve az utcán. Az egyikben vakolat és téglatörmelék volt. Szása kétrét görnyedve, gyors léptekkel közelített a kiszemelt konténerhez. Észrevétlenül dobta be a hullát rejtő zsákot, majd Ő is utána ugrott. Oldalán fekve gyors mozdulatokkal kaparta a törmeléket a hullára. Teljesen betemette azt. Ezt követően elhagyta a konténert. Óvatosan visszacsúszott az utcára. Észrevétlenül surrant Kolja nyomában.

- Szerencsénk van, senkivel nem találkoztunk. – Mondta Szása, mikor maguk mögött hagyták az építkezést. A két moszkvai nő nagyon izgatottan várta Őket.

- Minden oké? – Kérdezte Kátya.
- Igen. - Felelte a legnagyobb nyugalommal Szása.
- Hála Istennek. - Nyugtázta Kátya a férfi szavait.
- Hála Istennek. – Szólalt meg Maruszja is.
- Rendben vagyunk. – Mondta Kolja. Úgy beszélt, mintha csupán egy jól sikerült piaci bevásárlást nyugtázott volna.

Szása letussolt, visszabújt az ágyba. Kátya felé nyújtotta két karját. Kátya szerelmesen simult az „angol” férfihez. Idő kellett ahhoz, hogy újból fogadni tudja Szása kőkemény férfiasságát. A kellemes aktus, a fiatal test ördöge azonban hamarosan feledtette vele a nemrég átélt izgalmakat. Szeretkeztek, majd újból mély álomba zuhantak.

Kolját egyáltalán nem izgatta fel a moszkvai rendőr százados halála. Újból hozzá simult az este már jól megismert gyönyörű női testhez. Jólesett a finom hölgy enyhe, izgató simogatása. Összebújtak, szeretkeztek, majd Ők is elaludtak.

Kátya reggel fél hatkor ébredt fel. Maruszja és Kolja halkan beszélgetett a konyhában. Közben reggelit készítettek a fiataloknak. Kátya kíváncsi volt, hogy miről folyik a diskurzus. Közelebb osont és hallgatózni kezdett. Franciául beszéltek. Kátya remekül tudta azt a nyelvet is.

- Maruszja, ne maradj itt, hanem gyere el velem Angliába. – Mondta Kolja a szépasszonynak.
- Szívesen el is mennék, mert unom és utálom is már a moszkvai levegőt.
- Mi tart vissza? – Kérdezte Kolja.
- Elsősorban a lányom. Kátya ugyanis nem a főnöknőm, hanem az egyetlen szem lányom. És én imádom Őt. Nekem csak Ő van egyedül. Más kérdés az, hogy maholnap ötven éves leszek. Megöregedtem. Hová is mennék már? Kinek kellenék még?

- Az is lehet, hogy túlzol abban a tekintetben, hogy a lányodon kívül senkid sincs. Most már én is létezem. Belecsöppentem az életedbe, Te meg az enyémbe. Nagyon megszerettelek. Te nagyon szép és vonzó nő vagy kedvesem. Bátran letagadhatsz tíz évet a korodból. Ahogyan az ágyban viselkedsz, akár harmincat is. – Szólt a férfi gyöngéden. A szép szavak nagy hatással voltak Maruszjára.
- Maruszja, kérlek hozd magaddal Kátyát is. Állást, magas fizetést, luxuslakást és gépkocsit ajánlok mindkettőtöknek.
- Tudod drágám, Kátyába szerelmes a nagyfőnök. - Nyögte ki a nehéz szavakat, az aggódó anya.

Kolja gyorsan átlátta a helyzetet és tovább győzködte álomhölgyét.

- Kátya nagyon nagy bajba kerülhet, pláne akkor, ha az éjszakai pasast a szerelmes nagyfőnöke küldte kémkedni. Te mit gondolsz van ennek realitása? – Kérdezte Kolja aggódó hangon.
- Ennek nagyon is nagy a realitása. - Válaszolta Maruszja halkan.
- Gyertek velem. Mondtam, hogy szeretlek. Nagyon féltelek benneteket a történtek miatt. Kátya vacogni kezdett a hallottaktól. Nem bírta tovább, színre lépett.

- Ne haragudjatok, de hallgatóztam. – Szólalt meg franciául. Anya, meg kell fontoljuk barátod szavait.
- Ígyis, úgyis nagyon nagy a rizikó. Ha maradunk, lehet, hogy már ma letartóztatnak bennünket. Semmi kedvem ahhoz, hogy börtönben töltsem hátralévő éveimet. - Mondta Maruszja.
- Egyetértek veled anya. – Szólt közbe Kátya.
- Tudod a nagyfőnök nagyon durva tud lenni, ha megharagszik valakire.

Más kérdés az, hogy ő sajátjaként rendelkezik velem. Kátya csaknem elsírta magát. Anyja hozzálépett, gyöngéden megsimogatta szeretett lánya bájos arcocskáját. Mint mindig, most is nagyon jól megértette Őt. A két hölgy összeölelkezett. Kátya törte meg a csendet.
- Anya. – Szólt oroszul.
- Menjünk el velük. Nekem nincs már maradásom. Kolja nagyon örült a hallottaknak. A két hölgy anyanyelvén beszélgetett abban a biztos tudatban, hogy az „angol” nem érti őket.
- Kátya, az éjszaka, - ha leszámítom az incidenst-, olyan volt számomra, mint az álom. Ez az Úr tetőtől talpig férfi a javából. Más kérdés az, hogy téged nagyon féltelek kicsikém. A te hálótársad nagyon fiatal. Ő nem olyan férfi, akit szabadon hagynak futkározni a nők. Nem szeretném, ha csalódnál. - Mondta aggodalmaskodva Maruszja.

- Nézd anya, semmiféle hiú reményeket nem táplálok. Hirtelen jött barátomat illetően nekem sincsenek illúzióim. Egy olyan férfi, mint Ő biztosan foglalt már. Viszont a Te barátod közel lehet az ötvenhez. Szondázd le Őt alaposan. Amennyiben komolyak a szándékai, menjünk el velük. Magatokra hagylak. – Szólt kedvesen Kátya és máris kisietett a konyhából.

Kolja olyan arcot vágott, mintha egy szót sem értett volna az Anya és Lánya között oroszul lefolytatott beszélgetésből.
- Bocsájts meg drágám. – Szólt nyájasan Maruszja.
- Semmi baj. – Válaszolt Kolja könnyedén. Neked nem kell bocsánatot kérned semmiért. Mondtam, hogy szeretlek. Te mától már hozzám tartozol. Így udvarolgatott Kolja a szépasszonynak, akinek egyre fogyott az ellenállása.

- Őszinte leszek hozzád kedvesem. Nekem egy luxusálom volt, ez az éjszaka. Mondd meg most, de igaz szívedre, hogy az előbbi ajánlatod komoly volt e? – Kérdezte Maruszja aggodalmasan.
- Természetesen nagyon komoly. Gyertek velem. - Mondta Kolja.
- Ebben az esetben igent mondunk. Elmegyünk Veled.
- Mindketten szuper emberek vagytok kedvesem. Nem fogjátok megbánni a döntéseteket. A kimeneküléssel járó formaságokat bízzátok rám. Magánrepülőgépemmel már ma délelőtt elrepülünk Moszkvából. – Mondta Kolja határozottan.
A két ember összeborult, szorosan ölelték egymást. Ebben az állapotban találta Őket, a belépő ifjú pár. Összenéztek, összenevettek. Kolja vette át a szót.
- Készüljetek, azonnal hazarepülünk. Hirtelen Kátyához fordult.
- Egyedül is be tudsz jutni az Elnöki hivatalba?
- Természetesen, hiszen állandó belépőm van.
- Most azonnal be kell menned az irodába. Vedd magadhoz a kulcsaidat. Mikor kezdődik a munkaidőd?
- Kilenc órakor, de a többiek és az Elnök csak tíz órára érkeznek be.
- Akkor most, azonnal indulj. – Mondta Kolja parancsoló hangon. Egy papírlapot tartott Kátya elé, amelyre ez volt írva:

Komoly biztosítékra van szükséged! Másold ki CD - lemezre az Elnök számítógépéből a KGB –re vonatkozó fontos anyagokat. Légy óvatos, ne kapkodj, de nagyon siess! Kézitáskádon kívül semmi ne legyen Nálad. Egy órán belül legyél a Natasa által vezetett cég képviseleti irodájában. Ide többé nem jöhetsz már vissza. Ne kérdezz semmit, csak bólints, hogy megértettél e?

Kátya kitágult szemekkel, csodálattal nézett az „angolra”. Gyönyörű fejével határozottan jelzett igent. Megértette Kolja szövegét. Kifelé menet rábámult még a Kolja által meggyújtott, égő papírlapra. Taxiba ült, elviharzott, tette a dolgát.

A teremtésit ámult el Szása, aki a háttérből mindent hallott. Főparancsnok-helyettesem meglehetősen érti ám a dolgát! Visszahúzódott, mivel Kolja közeledett.
- Azonnal indulunk! – Adta ki Kolja az ukázt.
- Értettem. – Válaszolt halkan Szása.
Kolja kézen fogta a még pakolászó Maruszját. Kivette kezéből a táskát, menetközben tette le azt egy székre, majd szó nélkül, gyöngéden magával húzta az asszonyt a kijárat felé.

Natasa, a szolgálati Mercédeszével a szomszéd sarok mögött megbújva várta már Őket. Maruszja üdvözlésre nyitotta száját, de Kolja megelőzte Őt. Finoman az asszony ajkai elé tette tenyerét, majd mutatóujjával csendre intette. Negyedórányi autókázást követően begördültek a tokiói cég képviseleti irodájához tartozó mélygarázsba. A kocsiban ülők között útközben egyetlen szó sem hangzott el.

Kátya bájosan rámosolygott az olvadozó, mindig udvarias Kreml őrségparancsnokra. Felmutatta belépőjét. Megállás nélkül, gyors léptekkel ment fel az első emeleten lévő irodájába. Bekapcsolta a computert. Begépelte a titkos kódot, majd megnyitotta a „szigorúan bizalmas” könyvtárat. A KGB– mappát tömörítette és kiadta a másolásra vonatkozó parancsot a gépnek. A másolatokat tartalmazó CD– lemezeket táskájába tette. Alig 20 perc alatt végzett.

Órájára pillantott, 7,25 óra volt. Kisietett a kapun, hazafelé indult. Alig haladt két saroknyit, amikor csaknem földbe gyökereztek lábai.

Kolja és Szása léptek hozzá, közben vidáman üdvözölték Őt. Nyomban betessékelték a Natasa által vezetett Mercédeszbe. Nyolc percen belül már a képviseleti iroda mélygarázsában voltak. Az Irodavezető higgadtsága nyugtatóan hatott Kátyára. Lifttel mentek fel Natasa szobájába. Maruszja könnyes szemekkel borult lánya nyakába, de nem mert megszólalni. Kolja hálás pillantása megértette vele, hogy ezúttal is okosan viselkedett.
Kátya szó nélkül adta át a hat CD– lemezt Koljának. A tábornok alig észrevehetően Szására hunyorított. Ők már teljesítették a Marsalltól kapott parancsot. Indulhattak haza.

Kolja magánrepülőgépének személyzete taxival utazott a Seremetyevói Repülőtérre.
Kolja, Maruszja, Szása és Kátya a Natasa által vezetett Mercédeszben ültek. Útbaejtették a MOSZAD- kém belvárosi lakását. Kolja egyedül ment be. Három percen belül visszatért. Mire visszaérkezett a kocsihoz, a két szemrevaló hölgy már át is változott. Férfi ruhában, takaros kis álbajusszal ültek Szása mellett, a Mercédesz hátsó ülésén. Hasonlítottak a repülőgép személyzetének két főtisztjére.

Kolja hamiskásan mosolygott. Natasa jó „sofőr” hírében állt. A Seremetyevói Reptér előtt kb. hat km-el megelőzte a pilótákat szállító taxit. Kolja egyedül kereste fel az ismerős reptérparancsnok-helyettest. Az kapzsi pillantással mustrálgatta az „angol” – tól kapott vaskos boríték tartalmát. Kipirult, elégedett arca elárulta, hogy olyan nagy összegre még Ő sem számított, mint amennyit most adott át neki a kellemesen mosolygó „angol” Úr.

- Jelentem a gépet feltankoltattam, bármikor indulhatnak. – Mondta katonásan.
- Köszönöm Önnek, Ön dicséretesen dolgozik. - Mondta Kolja. Egy papírlapot tartott a parancsnok-helyettes elé, amelyen ez állt:

Kérem nyomban vigyen bennünket a gépemhez. Sürgősen vissza kell térnem Münchenbe. Azonnali felszállási engedélyt kérek.

Amikor a parancsnokhelyettes elolvasta a Koljától kapott „kérést” azonnal belepecsételt a hat útlevélbe. Telefonkészülékén tárcsázta az irányító központot. Harsány hangon adta ki az ukázt, a magángép azonnali indítására.
A reptéren nagy volt a sürgés-forgás. A parancsnokhelyettes átadta Koljának az irodája előtt várakozó Volga mikrobusz slusszkulcsát.
- Kérem ültesse be társait és kövessen. Maradjon szorosan a nyomomban. Kolját nem kellett biztatni. A hat fős társaság pillanatok alatt beült a mikrobuszba. Kolja gázt adott. Úgy repült a parancsnokhelyettes szirénázó Nívája után, hogy csaknem eltaposta azt. A parancsnokhelyettes sűrűn pillantgatott a visszapillantó tükörbe. Eddig úgy tudta, hogy a reptéren, személygépkocsival ő a leggyorsabb.

Kolja és csapata sietősen lépdelt fel a luxusrepülőgép lépcsőjén. A parancsnok-helyettes már visszafelé tartott, amikor becsukódott a gép ajtaja. Niva terepjárója úgy himbálózott a kifutó hullámos aszfaltján, mint egy viharban ringatódzó kishajó. Natasa és Kolja két visszamaradó pilótája az emeleti váróteremből figyelték, amint a tábornok gépe a levegőbe emelkedik.

Kátyát és Maruszját a repülőgépen úgy elhalmozták finomságokkal, hogy szemük–szájuk tátva maradt. Észre sem vették, hogy közel három órányi idő telt már el. A gép ereszkedni kezdett és alig észrevehető zökkenéssel landolt a München közelében lévő magánrepülőtéren.

Amint Kolja gépe felszállt, Natasa besétált a Moszkvai Reptér parancsnokának irodájába. A hatvan körüli tábornok majd elolvadt, a még mindig manöken termetű, igéző szempárokkal rendelkező Irodavezető láttán. Régi ismerősök voltak. Natasa átadta a két férfi útlevelét. Észrevétlenül csúsztatta a tábornok kezébe az útlevelek alatt lapuló borítékot. A tábornok hálás pillantással nézett Natasára. Bepecsételt a két útlevélbe. Kövessenek szólt a kint várakozó két férfinak. Ügyet sem vetett arra, hogy az utasok egyike angol, a másik amerikai útlevéllel rendelkezett. Vitte magával a két „idegent”.

Ráparancsolt a jegypénztárosra, hogy azonnal állítsa ki, az USA- dollárban fizetendő jegyeket a Londoni gépre. Saját kocsijával vitte a két pilótát az angol légitársaság géphez. Szóra sem méltatta az angolul elköszönő két „idegent”. Hátat fordított nekik. Azok ketten még örültek is ennek. Boldogan léptek a fedélzetre.

Kolja kézbe vette német mobilját és felhívta felettesét.

- Halló, tisztelettel jelentkezem Mr. Dr. Boergh. Jelentem mindent sikerült elintéznünk, Münchenben vagyunk.
- Volt e bonyodalmuk? – Kérdezte a Marsall.
- Jelentem volt, de megoldottuk.
- Kérem haladéktalanul jöjjön az irodámba.
- Értettem.

Kolja gyors léptekkel közeledett az őrség parancsnokához, aki az apartman szálló recepciójánál ácsorgott. Az őrparancsnok feszes vigyázzállásba merevedett, így tisztelgett a Főparancsnok-helyettes láttán. A két moszkvai hölgy nem tudta mire vélje a dolgot. Az „angol” olyan tekintéllyel rendelkezett, úgy intézte az ügyeket, mintha mindenütt Ő lenne a főnök. Kolja elkísérte a hölgyeket az egyik vendéglakosztályig.
- Öltözzetek át. Öt percetek van rá. – Mondta pajkosan, majd csendesen becsukta az ajtót.

Kolja tábornok sietett a Marsallhoz. Rövid, frappáns jelentést tett a Moszkvában történtekről. Átadta a hat CD- lemezt és a MOSZAD- ügynök lakásáról magával hozott, gondosan becsomagolt fontos iratot is. A főparancsnok rendkívül elégedett volt.

A korábban sokat szenvedő moszkvai hölgyek alig hittek a szemüknek, amikor a franciaágyon megpillantották a finom anyagokból készült, vadonatúj női fehérneműket és a két remek szabású angol gyapjúkosztümöt. Egyik sötétpiros, a másik közép bordó színben pompázott. Az ágy elé készített két pár feketelakk körömcipő éppen az Ő méretük volt. Felöltöztek. Forgolódtak a hatalmas tükör előtt. Olyanok voltak, mint két elegánsan öltözött nagyhercegnő.

Kolja bekopogott az apartman ajtaján. Maruszja ajtót nyitott. A férfi hátrahőkölt. Eddig is gyönyörűnek látta a manöken termetű Maruszját. Így felöltözve, a közép bordó kosztümben és a hófehér blúzban, a testhez simuló térd feletti szoknyában káprázatosan festett a korát jócskán meghazudtoló hölgy.
- Ah, de gyönyörű vagy. – Szólalt meg őszinte csodálkozással Kolja.
- Szabad bejönnöm? – Kérdezte finomkodva.
- Tessék. – Szélesre tárt karokkal, bájosan mosolyogva invitálták Őt befelé a mesés külsejű hölgyek. Kolja a legfinomabb likőrrel kínálta Őket.
- Ez a főnököm kedvenc itala. – Mondta egy igen huncut mosoly kíséretében. Koccintottak, kiitták a kupicákat.
- Siessünk, a Főnök már vár minket. – Mondta Kolja mosolyogva.
- Mondanál valamit a főnökről. - Szólt Kátya kíváncsian.
- Pszt. – Tette mutató ujját szájára Kolja. Már indult is kifelé az ajtón. A két manöken termetű hölgy alig tudta követni Őt.

A pihenőidejüket töltő főtisztek egy csoportja a szálloda halljában kártyázott, némelyek sakkoztak. Amikor Kolja és a két mesés külsejű hölgy megjelent előttük, úgy pattantak talpra, mint a gumilabda. A katonai rendtartás szerint, fejükkel kellett kísérniük az előttük elhaladó elöljárót. Akkor azonban volt valami, amiért különösen szívesen tették ezt. Kolja nem is állta meg, hogy az ajtóhoz közeledve vissza ne forduljon és kollégáiba ne csípjen.

- Mi az Uraim, Önök most fejforgató gyakorlatot tartanak? - Mindannyian hahotázni kezdtek. A két vonzó, moszkvai hölgy is nevetett, az angolul elhangzott találó megjegyzésen. Kátya gyorsan lefordította anyjának Kolja szavait. Maruszja újból felkacagott.

A Marsall felemelte fejét, abbahagyta az iróasztalán fekvő francia kézírás tanulmányozását. Meleg pillantással nézett a feszes vigyázzállásban jelentést adó Koljára.
- Köszönöm Tábornok. Ön újból kiváló munkát végzett. Dicséretben részesítem.
- Hazámat szolgálom! – Hangzott a katonás válasz.
- Távozhat. – Szólt keményen a Marsall.
- Értettem! - Kolja szabályos hátraarcot csinált és becsukta maga mögött az ajtót.

- Kérem foglaljanak helyet hölgyeim! - Szólalt meg mélyen zengő hangján a főparancsnok.
- Engedjék meg, hogy bemutatkozzam. A nevem Dr. John Boergh. A cég amelynek vendégszeretetét élvezik, az én tulajdonomban van. Önök most Münchenben vannak.

Legyen szabad elmondanom, hogy nagyon sok jót hallottam már Önökről.

Mr. Dr. Knaufel átadta nekem az Ön által kimentett CD- lemezeket. Azok rendkívül becses értékű információkat tartalmaznak számomra. Nagyon hálás vagyok Önöknek. Kérem higgyék el, hogy máris nagyon le vagyok kötelezve Önök felé.

Kátya, meg szeretném kérni Önt, hogy fordítsa le Anyjának az elhangzottakat.

- Természetesen. Nagyon szívesen teszek eleget a kérésének Mr. Dr. Boergh. - Mondta Kátya. Úgy mosolygott és olyan mélyen nézett a Marsall szemébe, hogy abba még a kőkemény főparancsnok is beleborzongott.

A Marsall félig lehunyta szemeit. Kellemes zeneként hatottak rá a moszkvai akcentussal kiejtett, rég nem hallott orosz szavak. Anyanyelvén egyre kevesebbet beszélgetett a nagyhatalmú főparancsnok. Jólesett fülének az is, amit Kátya bevezetőben mondott anyjának. A meleg hangzású szavak az atlétatermetű, férfias megjelenésű Marsallt magasztalták. A két hölgy nem tudta, hogy az „angol” cégtulajdonos anyanyelve orosz.

A Marsall Maruszját még a Moszkvai Jogtudományi Egyetemről ismerte.

Természetesen ennek semmi jelét nem adta. A 27 évvel korábbi világszépség kissé megöregedett már, de még ma is olyan vonzó volt, mint egy királynő. Egyetemista korában, - férfiszemmel-, nem lehetett Őt nem észrevenni. Az sem véletlen, hogy az egyetemre járó Olegnek is megtetszett a rendkívül szép és csinos Maruszja. Közös lánygyerekük született, akinek az anya a Kátya nevet adta.

A Marsallt a régmúltba visszanyúló találkozás emléke kissé felkavarta. Elmélázott. A szemfüles Kátya észre is vette azt, de Ő másként magyarázta meg magának a Marsall viselkedését. Úgy gondolta, hogy Ő annyira megtetszhetett a Marsallnak, hogy a tekintélyes „angol” Őróla ábrándozik most. Egyébként ebben a tekintetben sem tévedett sokat.

- Hölgyeim. Amennyiben elfogadják ajánlatomat, Önök a mai naptól kezdve az én cégem alkalmazottai lesznek. Kátya az első helyettesemnek, - aki a feleségem -, lesz a titkárságvezetője. Havi fizetését 6.000 USD– ben állapítom meg. Fizetését évente 15 hónapon át folyósítjuk. Ebből két hónap az éves szabadságmegváltás, egy hónap pedig a hűségjutalom.

Az Ön anyukáját a jogi osztályomon önálló osztályvezetői munkakörben szeretném foglalkoztatni. Fizetését havi 7.000 USD– ben állapítom meg.
Kapnak tőlem egy–egy elegáns apartmant és egy- egy szolgálati célra használatos Ford Skorpió márkájú személygépkocsit. Meg szeretném kérdezni, hogy elfogadják e az ajánlatomat?

- Én nagyon boldogan elfogadom Mr. Dr. Boergh. – Szólt örömteli lelkesedéssel a szépséges Kátya.
- Mielőtt lefordítom az Ön szavait anyának, kérem legyen szíves és jó erősen csípjen belém, mivel szeretném azt hinni, hogy nem álmodom. – Mondta Kátya és gyönyörű karját a Marsall elé tolta. A Marsall mosolygott.

- Na jó, nem bánom, de kérem engedje meg, hogy ne egy csípéssel, hanem valami egészen mással bizonyítsam Önöknek azt, hogy nem álmodnak, hanem éppen ellenkezőleg, nagyon is ébren vannak. – Mondta a Marsall kissé atyáskodva.

Felállt, kinyitotta a trezort. Kivett belőle két- két fekete bőrdobozt. Egyiket az ámuldozó Maruszjának, másikat a csodálkozó Kátyának nyújtotta át.

- Ez az Önöké. Egy csekélység, első találkozásunk örömére. Kérem fogadják szívesen. Amíg én gyorsan elintézek valamit, szeretném Önöket magukra hagyni. Kérem bocsájtsanak meg, rögtön visszajövök.

A Marsall benyitott Kolja szobájába. A szobában tartózkodó Kolja és Szása vigyázzállásban köszöntötték Őt.
- Szása Őrnagy, kérem hagyjon magunkra.
- Értettem.

A főparancsnok úgy szerette Kolja tábornokot, mintha a testvére lett volna. Ennek ellenére, olyan katonás szigorral bánt vele, mint senki mással. Folyamatos követelményszint növelés, érzelmi kötődések nélkül. Ez volt a Marsall szisztémája. Kolja tisztában volt ezzel. Ő is rajongva szerette és tisztelte felettesét.
- Tábornok, milyen kapcsolat szövődött Maruszja és Ön között? – Kérdezte a Marsall.

Koljának vér szökött az arcába, de mint mindig, most is őszintén válaszolt a főparancsnoknak.
- Jelentem, azt hiszem szerelmes lettem Maruszjába.
- Ez nagyon szép dolog, de mit tud Ön a hölgyről? – Kérdezte élesen a főparancsnok.
- Jelentem semmit, csupán azt, hogy nagyon jó az ágyban és biztosan tudom, hogy most már Ő is szeret engem.
- Kedves tábornok, ez Önnek semmi? – Élcelődött a Marsall.

- Nos, én támogatom az Ön szerelmét. Mondja házasodni is szeretne?
- Jelentem igen, ha megkapom Öntől az engedélyt.
- Erről majd még beszélünk. Tábornok, kérem intézkedjen. Ma tizennégy órakor indulunk Los Angelesbe. Velünk jön a két hölgy is. Adja át Oleg tábornoknak az Ön repülőgépét. Ő vigye haza Szását Washingtonba. Azt követően azonnal repüljön utánunk a Főhadiszállásra.

Kérem fizettesse ki Szásának a 40.000 USD költözködési segélyt. Toldja meg az összeget további 10.000 USD jutalommal, melyet Alla tábornok már átadott Szása nejének.
- Értettem.

A Marsall visszament Kátyáékhoz. Mindegyikük arca könnyes volt a meghatottságtól. Mindkét hölgy nyakában egy– egy vagyont érő, gyémánttal díszített arany nyaklánc díszelgett.
- Hölgyeim, várom döntésüket. – Szólt szigorúan a Marsall. Kátya válaszolt, miközben könnyeivel küszködött.

- Mi döntöttünk, elfogadjuk az Ön állásajánlatát. Anya is, én is rendkívül hálásak vagyunk Önnek Mr. Dr. Boergh. Szeretném elmondani, hogy velünk ilyen rendes még soha nem volt senki. Kérem legyen biztos abban, hogy nem fog csalódni bennünk. Mi a világ végére is követjük Önt. Ránk mindenben számíthat.

- Köszönöm Hölgyeim. Örülök pozitív döntésüknek. Az első havi illetményüket átadom Önöknek. Ezzel kivette a fiókjából az előre elkészített borítékokat és átnyújtotta azokat a hálálkodó hölgyeknek.

A Marsall nem hagyott több időt a gyengeségre. Katonásan, franciául szólt Maruszjához.
- Asszonyom, kérem fogadják el az ebédmeghívásomat. Ebéd után Mr. Dr. Knaufel elvisz bennünket valahová. Azt követően elfoglalhatják saját apartmanjaikat.

A hármasban elfogyasztott kellemes ebédet követő rövid pauza után, a Marsall luxusgépe felszállt. Meg sem álltak a Los Angeles-i magánrepülőtérig. A két moszkvai hölgy csaknem végigaludta az utat. Az ismerős vámtiszt vigyázzállásban köszöntötte a négy utast és a négy fős repülőszemélyzetet. A Marsall átnyújtotta a nyolc útlevelet. A vámtiszt a Marsall útlevelébe pecsétet nyomott. A többiek útlevelét meg sem nézte.
- Jó pihenést kívánok. - Mondta tisztelettudóan.

Másnap korán reggel a Marsall Kolját hívatta.
- Foglaljon helyet Tábornok. Beszélgetni szeretnék Önnel, az Ön kiválasztottjáról Maruszjáról. Kérem legyen türelmes. Kissé pikáns történetet fog hallani tőlem. Ez ideig feleségemen kívül senki nem tudott az alábbiakról.

- A Moszkvai Jogtudományi Egyetemen Oleg és Maruszja évfolyamtársak voltak. Két évvel alattam jártak. Oleg egy fiatalkori fogadalmat tett. Ennek az volt a lényege, hogy Ő nem fog megnősülni soha. Ennek ellenére rendkívül népszerű volt az egyetemista lányok között. Öt év alatt tizenhat lány szült neki gyereket. Olegnek kilenc lánya és hét fia van.

A Marsall kis szünetet tartott. Élesen nézett hűséges tábornokának nagyra nőtt szemeibe. Kolja fegyelmezetten, rezzenéstelen arccal hallgatott. Néha visszafogottan mosolygott a legkedvesebb barátjáról hallott nem mindennapi történeten. A Főparancsnok folytatta.
- Apám 1969 – ben vette fel Oleget a KGB- állományába. Aláíratott vele egy nyilatkozatot, amely azt tartalmazta, hogy a haza szolgálata érdekében, Oleg minden korábbi kapcsolatot megszakít az otthoniakkal.

Washingtoni követségünk tudatta Oleg Anyjával, hogy ia nyomtalanul eltünt. Apám engem bízott meg azzal, hogy a tizenhat érintett hölggyel tudassam Oleg váratlan eltűnését. Mondanom sem kell Önnek, hogy ez volt életem egyik legmegrázóbb parancsteljesítése.

Apám úgy döntött, hogy Oleg gyerekeit, a kilenc lányt és a hét fiút felvesszük saját nyilvántartásunkba. A gyerekek Anyjáról is folyamatosan gondoskodtunk. Amikor a Lány gyerekek elérték a 12 éves kort, öt lánynak az anyját állományunkba vettük. A kiválasztott négy fiú anyját akkor alkalmaztuk a KGB- nél, amikor a gyerekek betöltötték a 14 éves életkort. A gyerekeket különböző külföldi bentlakásos iskolákba küldtük tanulni. Az anyáknak szigorú parancsot adtunk arra, hogy a haza szolgálata érdekében, a lánygyerekek 15 éves koráig évente kétszer találkozhattak még az anyjukkal, de Moszkvába nem látogathattak haza. A fiú gyerekek, a külföldi beiskolázást követő évben már csupán egyszer találkozhattak anyjukkal.

Ezek az intézkedések, a minél tökéletesebb álcázás érdekében történtek. Oleg fiúgyermekei közt volt egy olyan, aki a waschingtoni beiskolázását követően olyan jól tudta adaptálni az új környezetet, hogy Ő 31 éves koráig egyszer sem találkozott Anyjával. Az Ő neve Szása. Ő az, aki az Ön társa volt az elmúlt két napban.

Annak ellenére, hogy Szása több, mint öt éven át szolgált Oleg parancsnoksága alatt, Oleg a mai napig nem tudja, hogy Szása az Ő fia. Természetesen Szása sem tudja, hogy Oleg az apja. Azt hiszem, hogy Oleg és Szása a jövőben nem sokszor fognak már találkozni egymással.

Egyik alapos módszertani meggondolás részemről éppen ez volt, amikor átvezényeltem Szását Münchenbe. Az a véleményem, hogy a haza szolgálata érdekében, akkor járok el helyesen, ha nekik a jövőben sem hozom tudomásukra ezt a titkot. A haza- és a 260 milliós szovjet nép szolgálatáért végzett rendkívül fontos munkájukban, nem lenne bölcs dolog érzelmi kitörésekkel megzavarni Őket

Mindezek után szeretném Önt tájékoztatni arról is, hogy Oleg az apja Kátyának is. Nem kell különösebben kihangsúlyozzam, hogy Szásától eltérően egészen más a helyzet Maruszja és Kátya esetében. Ők Oleggel együtt itt fognak szolgálatot teljesíteni a Los Angelesi Főparancsnokságon. Nap, mint nap találkoznak egymással. Semmi kétségem nincs afelől, hogy Oleg és Maruszja akár első látásra is felismerik egymást. Elképzelhetőnek tartom azt is, hogy Oleg feladja ifjúkori fogadalmát és mégis meg fog nősülni. Bizonyára megért engem abban a tekintetben, hogy amikor én Önnel erről a dologról beszélek, nagyon féltem mindhármójukat.

Nem kérhetem sem Olegtől, sem Maruszjától, hogy tartsák titokban ifjúkori szerelmüket. Azt gondolom, hogy ebben az esetben úgy járok el helyesen, ha mindegyik érintett féllel nyíltan beszélek.

Elsőként Önt szerettem volna informálni ezekről a nem mindennapi részletekről. Mielőtt nagy elhatározást tenne, jobb ha teljesen tisztában van a 28- 30 évvel ezelőtt történtekkel. Az akkori történések kihatnak napjainkra is. Az Önökkel Moszkvában történtek közelről érintik Önt. Számomra sem kis feladat ennek az ügynek a korrekt rendbetétele.

Nekem kell tudatnom Maruszjával, hogy Oleg él. Meg kell magyarázzam neki, hogy a haza szolgálata kívánta úgy, hogy 22 évvel ezelőtt ennek az ellenkezőjéről tájékoztassam Őt. Azt gondolom, hogy jobb lesz az, ha Kátya is tudni fogja, hogy Oleg az Ő apja. Biztos vagyok abban, hogy Olegnek lelkileg sokat fog jelenteni, ha meghallja tőlem, hogy Kátya az Ő lánya.

Fel fogja dobni Őt az a hír, hogy az egyik gyönyörű lánya, anyjával együtt, itt teljesít szolgálatot a Los Angelesi Főparancsnokságon.

Nos, mi erről az Ön véleménye Tábornok? - Kérdezte a Marsall a minden idegszálával koncentráló Koljától.
- Jelentem nagyon hálás vagyok Önnek a korrekt információkért. Amikor a Moszkvában végrehajtandó harcifeladatra vonatkozó parancsot megkaptam Öntől, előttem kizárólag a parancsban foglaltak maradéktalan teljesítése lebegett. A véletlen szüleménye volt a Maruszja és köztem hirtelen keletkezett intim kapcsolat. Nem tagadom, hogy rendkívüli hatással van rám Maruszja, de az Ön által elmondott előzmények megismerését követően, részemről folytatás csakis akkor lehetséges, ha nem zavarom meg Oleg barátom érzelmeit.

- Ön jól látja az ügyet Tábornok. Ezúttal sem csalódtam Önben. Arra kérem, hogy csak utánam beszéljen majd Maruszjával. Amint a beszélgetést befejezem Önnel, nyomban kéretni fogom Maruszját. Megfelelő előkészítést követően be fogom Őt kísérni Oleghez. Bemutatom a Tábornoknak a „jogi önálló osztály új vezetőjét”. Később Kátyával is beszélek. Egyetért Ön ezzel a megoldással Tábornok? – Kérdezte a főparancsnok.
- Jelentem maximálisan egyetértek. – Felelte Kolja.
- Köszönöm, távozhat.
- Értettem.

A Marsall Maruszját kérette irodájába.
- Foglaljon helyet Asszonyom. – Szólt franciául a Marsall.
- Kell e jelentenem? – Kérdezte félénken a lenyűgöző Asszony.
- Később majd igen, de most még nem hivatalosan beszélek Önnel, hanem úgy, mint egy régi barátja, amennyiben nem veszi tolakodásnak tőlem ezt a bizalmas közeledést.
- Ó, dehogy Mr. Dr. Boergh, sőt nagyon is megtisztelő számomra, hogy Ön ilyen közvetlen hangnemben szól hozzám.
- Maruszja. – Kezdte bizalmas megszólítással a Marsall.
- Kérem bocsájtson meg nekem azért, hogy 22 évvel ezelőtt félrevezettem Önt. Mentségemre szolgáljon, hogy amit akkor Önnel közöltem, azt a haza szolgálata érdekében úgy kellett tennem. Parancsot teljesítettem. Apám szigorú parancsát.

Maruszja feszülten figyelt a főparancsnokra. Hirtelen felismerte azt. Egyszerre visszaemlékezett az ifjú Marsallra. Azt ugyan 22 évvel korábban sem értette, miért éppen az egykori egyetemi hallgató kollégájától kapta az Oleg eltűnésére vonatkozó rossz hírt. Egyelőre nem nagyon értett semmit, ám a dolgozószobában uralkodó hangulat miatt abban biztos volt, hogy nagy dolgok fognak következni az életében.

- Maruszja, azt szeretném közölni Önnel, hogy az Ön egykori szerelme Oleg él. Magas hivatali funkciót tölt be. Itt dolgozik a szemben lévő irodában. Egyik legkiválóbb munkatársam Ő.

Maruszja, rendkívül éles eszű, intelligens nő volt. Mégsem fogta fel azonnal a hallottakat.

- Mii? – Oleg él és itt dolgozik Önnél? – Kérdezte elhűlve.
- Igen, ez a tényhelyzet Asszonyom. – Mondta katonásan a Marsall.
- Kérem engedje meg, hogy elmondjam még Önnek a következőket. – Szólt újból gyengédebben a főparancsnok.

- Percekkel ezelőtt beszéltem Mr. Dr. Knaufellel, aki az egyik helyettesem. Ő nagyon diszkrét ember. Ennek ellenére részletesen tájékoztatott engem az Önnel kialakult intim kapcsolatáról. Hálás voltam Neki őszinteségéért. Maruszja elpirult, zavarba jött, de nem szólt egy szót sem. A Marsall folytatta.

- Informáltam Őt arról, hogy Kátyának Oleg az Apja.

Önnek tudnia kell azt is, hogy Oleg és Mr. Dr. Kanufel igen jó cimborák, nagyon kedvelik egymást. Természetesen Oleg semmit nem tud még arról, hogy Önök itt dolgoznak már Nálam.

Szeretném tájékoztatni Önt arról, hogy Mr. Dr. Knaufel mindent megértett és elhatározásra jutott. A részleteket hamarosan személyesen közli majd Önnel. Biztosítani szeretném Önt arról, hogy Mr. Dr. Knaufel nagyon korrekt, remek ember. Az Önök között Moszkvában történt intim kapcsolatot illetően soha nem tud meg senki semmit. Kérem, hogy ebben a tekintetben legyen Ön teljesen nyugodt.

- Köszönöm Önnek, Mr. Dr. Boergh.
- Kérem. – Válaszolt kurtán a főparancsnok, majd így folytatta.

- Maruszja, nekem az a véleményem, hogy Önnek és Olegnek jó lenne négyszemközt is beszélgetnie. Amennyiben Ön egyetért ezzel, én néhány perc múlva át fogom kísérni Önt Olegnek az irodájába. Amíg Önök beszélgetnek, nejemnél ki fogom eszközölni, hogy kb. tíz perc multán, Kátyával küldessen át Olegnek egy okmányt.

Amikor Kátya belép Oleg szobájába, kérem mutassa be Őt az apjának. Egyetért Ön ezzel? – Kérdezte a Marsall.

- Igen, egyetértek. – Felelte Maruszja, miközben arca olyan volt, mintha elvarázsolták volna Őt. A Marsall megértően mosolygott, majd így szólt.
- Kérem legyen biztos a dolgában. Ön elragadó asszony. Kérem jöjjön most velem.

Oleg tábornok felpattant, feszes vigyázzállásba merevedett, amikor a főparancsnok belépett hozzá. Kissé szokatlan volt neki az, hogy a Marsall szemei közé mosolyog kézfogás közben.

- Tábornok, kérem engedje meg, hogy bemutassam Önnek jogi önálló osztályom új vezetőjét.
- Üdvözlöm Önt. - Mondta katonásan Oleg. Futólag pillantott a hölgyre, majd hűséges szemeit újból a Marsallra szegezte.

- Kérem foglaljanak helyet. Beszélgessenek el. A hölgy franciául beszél. – Mondta a Marsall angolul. Távozóban olyan huncutul mosolygott, hogy azzal még a kőkemény Tábornokot is alaposan zavarba hozta.

Oleg szembefordult Maruszjával. Az igézően szép szempárok kutakodva fúródtak egymásba.

- Oleg megismersz? – Suttogta oroszul a reménykedő asszony.
- Maruszja! – Oleg olyan hatalmasat kiáltott, hogy csak úgy zúgott bele a főparancsnoki épületszárny.
- Te vagy az Mílaja? – Úgy magához szorította Maruszját, hogy az alig kapott levegőt. Huszonnégy éve nem találkoztak. Nem is hallottak egymásról semmit.

Mindketten sírtak, mint a gyerekek. Közben szorosan ölelték egymást. Nem szóltak egy szót sem, mégis megértették egymás mélyen szántó érzéseit. Maruszja gyöngéden eltolta magától a férfit. Mélyen, áthatóan nézett Oleg szemeibe. Maga sem tudta miért, de az oroszról visszatért a francia nyelvre. A férfi hálás pillantásai jelezték, hogy helyesen járt el.
- Emlékszel még a tündérszép lányunkra? - Kérdezte Oleget.

- De mennyire, hogy emlékszem. Ő most 30 éves lehet. Hol van, mit csinál? - Kérdezte a Tábornok. A kőkemény ember egyre csak nyelte könnyeit. Kopogtak irodája ajtaján.
- Tessék. - Szólt ki Oleg angolul.

Kinyílt az ajtó. A küszöbön feltűnt egy gyönyörű, ifjú hölgy. Kezében egy okmányköteget tartott.

- Szabad belépnem Tábornok Úr? – Kérdezte bájosan.
- Parancsoljon! – Mondta Oleg, de a meglepetéstől alig tudott szólni. Nem értette, hogy honnan került az Ő ajtajába, egy ilyen igéző szépségű, manöken termetű ifjú hölgy. Maruszja a háttérben állt. Oleg segítségkérően nézett rá. Maruszja némán sírt. Folytak szép arcára, a kövér könnycseppek. Oleg ismét az ajtó felé nézett.

Hirtelen felismeréssel kapott észbe. Mintha Maruszját látta volna fiatalon. Az ifjú hölgy is könnyezett. Letette a kezében szorongatott iratokat.

- Anya, drága egyetlen anyukám! – Kiáltott fel meghatódva. Szerető karjaiba zárta zokogó, törékeny Édesanyját. A két hölgy egyszerre fordította fejét a Tábornok felé. Két gyönyörű szempár, anya és lánya nézett a hatalmas emberre. Szerető, könnyben úszó szemekkel.

- Kátyenka! – Oleg újból akkorát kiáltott, hogy azt még a negyedik emeleten is hallani lehetett.

Felismerte rég nem látott, szeretett lányát. Mindhárman összeölelkeztek, egyikük a másikukat csókolgatta boldogságában. Nagy örömükben nyitva felejtették az ajtót. Oleg arra lett figyelmes, hogy valaki halkan kocogtatja a szemöldökfát.

Odapillantva Natalit látta, aki Nádjába karolva lépett a boldog társaság elé.

- Kérem engedjék meg, hogy bemutatkozzam. A nevem Natali Boergh főhadnagy. A Főparancsnok első hadsegédje vagyok. Ő pedig az én szeretett Anyukám, Nádja tábornok, Mr. Dr. Boergh felesége, a Főparancsnokság helyettes vezetője.

A kedves, kellemes megjelenésű Natalit és Nádját a figyelmes főparancsnok küldte azzal a céllal, hogy az örömmámorban úszó családot átsegítse a hirtelen keletkezett, lelki megrázkódtatáson. Natali talpraesetten vette magához a kezdeményezést.

- Kérem engedjék meg, hogy meghívjam Önöket reggelire. Választ sem várva, határozott léptekkel vezette a kis csapatot a főparancsnok ebédlőjébe.

Nádja belekarolt Maruszjába és kedvesen, anyáskodva vezette a meghatódott szépasszonyt. Natali és Kátya jobbról– balról gyermekies bájjal, megértő szeretettel karoltak a lelkileg teljesen összetört Tábornokba. Oleg gyerekkora óta nem élt át hasonló, szívet, lelket melengető kellemes érzést. Valakik újból törődtek vele, gondoskodtak róla, szerették, imádták Őt.

A bő választékokat kínáló, kiadós svédasztalról nem sok minden fogyott. Reggeli után Nádja vette át a szót. Szemeit egy gyors léptekkel közeledő, remek megjelenésű, jó harmincas férfi felé fordította.
- Viktor ezredes tisztelettel jelentkezem. – Szólt a kellemesen mosolygó, erőtől duzzadó fiatal férfi.
- Jelentem azt a parancsot kaptam a Főparancsnok Úrtól, hogy mutassam meg Önöknek a kastélykertet.
- Köszönöm ezredes. Kérem, hogy a Tábornokot és Kátyát kísérje körbe. Az összes objektumot mutassa meg Nekik. - Szólt katonásan Nádja.
- Értettem.
- Mi ketten Maruszjával körülnézünk a konyhában és a raktárakban. - Órájára pillantott.
- Ezredes, kérem 11,00 órára jöjjenek a szállodába. Ma lesz az úszóverseny. Megmutatjuk azt is az Oleg-családnak. Natali szervezett egy kis meglepetést, Ő meg annak néz utána. – Mondta leírhatatlanul kellemesen mosolygó, kellemes Főparancsnokhelyettes.

A washingtoni és a müncheni akciók miatt Olegnek még arra sem volt ideje, hogy körülnézzen a kastélykertben. Éjjel érkezett vissza. Ideiglenesen az egyik vendég apartmanban aludt. Nagy figyelemmel követte a sziporkázó Viktort.

Az ezredes elsőként a kondicionáló terembe vezette Oleget és Lányát. Natali parancsnoksága alatt, meghitt hangulatban folyt a testedzés. A törzsvezetésbe vezényelt főtisztek közül 20– 22 hölgy és mintegy 15- 16 férfi gyúrta izmos testét az edzőteremben.

Natali belekarolt Kátyába és huncut pillantással nézett előbb Olegre, majd Viktorra.

- Nos Uraim, ha megengedik mi most másfelé vesszük utunkat. Az uszodában találkozunk 11,00 órakor. Kérem legyenek pontosak. El ne késsenek! – Aranyosan emelte fel mutatóujját és pajkosan megfenyegette a két olvadozó férfit.

Kátya az Apjához lépett. Átölelte a hatalmas termetű Oleget és mindkét arcára egy– egy cuppanós csókot nyomott. A folyton komor tekintetű Oleg szemei újból megteltek könnyel. Viktor félrefordult. Igyekezett eltitkolni, azt a két- három kövér könnycseppet, melyeket lopva törölt ki szemeiből.

A helikopter hangár különösen tetszett, a kiváló pilóta hírében álló Olegnek. Ott csatlakozott hozzájuk a Marsall.
- Ezredes, kérem menjen előre. A lőtéren találkozunk. Értesítse Allát, hogy Őt is odavárom. – Mondta a főparancsnok.
- Értettem. – Válaszolt Viktor és sebes léptekkel távozott. Amikor a Marsall egyedül maradt Oleggel, így szólt hozzá.
- Tábornok, felmegyünk arra a sziklapárkányra. Onnan kitűnő rálátás van a villanegyedre. Meg szeretnék mutatni Önnek néhány dolgot.
- Értettem. – Válaszolta Oleg.

A Marsall megmutatta a kitűnően álcázott épületeket, a külső- és belső őrség szálláshelyeit és a gondosan kivitelezett, hatalmas parkot. Külön is kihangsúlyozta a „birodalmat” határoló erős kerítések fontosságát. Oleg alig akart hinni saját szemeinek.
- Tábornok, kérem nézzen tíz óra irányába. Látja azt a két hatalmas fenyőt? – Mutatott a Marsall a Viktor ezredes által birtokolt rezidencia irányába.
- Igen, jelentem látom.
- Kísérje az ujjamat hétóra irányába.

Az a villa, melynek a fehér színű körerkélyei vannak, mától az Öné. Átadom Önnek a kulcsokat. Kérem nézzen körül nyugodtan. Azokat a berendezési tárgyakat és gépjárműveket, melyeket Ön a házában talál tőlem kapja, eddigi hűségéért.
- Hazámat szolgálom. – Harsogta az újból meghatódó Oleg tábornok.

- Egy darabon még Önnel tartok. Útközben megkapja tőlem szolgálati fegyverereit. Az Ön házának mélygarázsában négy személygépkocsi áll. A Mercédesz és a Grand Cherokey terepjáró az Öné. A két Ford Skorpiót kérem adja majd át Maruszjának és a lányának.
- Értettem.
- Oleg, ma együtt ebédelünk a főparancsnok-helyettesekkel.

Nádját, Natalit, Kátyát, Maruszját és Viktor ezredest is meghívtam a mai ebédasztalunkhoz. Arra kérem Önt, hogy ebéd után hívja meg Maruszját és Kátyát az Ön saját villájába. Tizennégy szoba, öt fürdőszoba, öt dolgozószoba van a házban. Azt hiszem, hogy ha Ön úgy dönt, akár együtt is ellakhatnak benne. Egyetértünk?

- Jelentem igen. – Mondta hálás pillantással Oleg tábornok.
- Holnap délelőtt vigye be a városba Maruszját és Kátyát. Bizonyára szeretnének vásárolni egyet s mást. Kérem, hogy az Ön Mercédeszével menjenek. Viktor vezesse az Ön kocsiját. Ő már elég jól kiismeri magát a városban. Egy óránál többet ne legyenek távol. Az a három farkasölőm fogja felügyelni az Önök biztonságát, akiket korábban az Ön parancsnoksága alá vezényeltem Washingtonba.
- Értettem és mindent nagyon hálásan köszönök Önnek Mr. Dr, Boergh.
- „Örülök, ha Ön is örül”. – Mondta el a Marsall kedvenc szólás-mondását, miközben mélyen, áthatóan nézett hűséges tábornokának az okos szemeibe.

Eközben Natali megmutatta Kátyának az irányítása alatt álló klubhelyiséget. Kátya életében soha nem járt még Amerikában. A színpompás, értékes hangszerek, a fényűző berendezési tárgyak úgy megtetszettek neki, hogy alig tudott betelni a látvánnyal.

- Kátya, ebben a helyiségben hetente egy alkalommal táncestélyt, ill. heti egy alkalommal hangversenyt szoktam rendezni. Megkezdte a működését egy színjátszó csoport is. Ők azt tervezik, hogy tíznaponta tartanak előadást. Kollégáink között nagyon sok tehetséges színész, zenész, táncos adottságokkal rendelkező ember van. Apám egy hónappal ezelőtt bízta rám ennek a klubnak a vezetését. Megkérdezlek, hogy lenne e kedved segíteni nekem a szervező munkában?
- Boldogan. – Válaszolta a gyönyörű Kátya. A két lány összenevetett. Natali folytatta.
- Kátya, melyik a kedvenc hangszered?
- A hárfa és a hawwai gitár, de balalajkán is játszom.
- Hurrá! - Kiáltott fel Natali boldogan.
- Kátya kérdőn nézett rá.
- Tudod működik már itt egy kamaraegyüttes, ill. két tánczenekar. Nagy hiánycikk volt egy hárfás. Az én kedvencem a gordonka és a szólóhegedű. Natali huncutkás mosollyal fordult szembe Kátyával.

- Te még hajadon vagy Kátya? – Kérdezte Tőle.
- Igen, még az vagyok. – Mondta Kátya enyhe pírral az arcán.
- Szeretném, ha nem tartanál tolakodónak, ha megjegyzem, hogy a te rendkívüli szépségeddel nem lett volna nehéz férjhez menni.
- Nézd Natali, sok kérőm volt már. Az egyetemi évek alatt volt egy komolyabb kapcsolatom. Csalódás lett a vége. Udvarlóm összeszűrte a levet az egyik barátnőmmel. Egyébként ma már örülök, hogy hallgattam anyámra. Ő óva intett attól, hogy hamar férjhez menjek. Neki volt igaza. Így minden időmet a tanulásra fordíthattam. Külföldön tanultam. Angolul, franciául, olaszul és spanyolul beszélek. Angolból és franciából szakfordító és tolmács vizsgát tettem. Ezen kívül nagyon vonzódom még a baletthez is. Több moszkvai színházban is kaptam már komolyabb szerepeket.
- Kátya, te balett táncos vagy? – Kérdezte ámuldozva Natali.

- Igen. Már 9 éves koromban látogatni kezdtem egy balettiskolát. Külföldi tanulmányaimat állandóan bentlakásos kollégiumokban folytattam. Anyámmal csak azt követően volt kapcsolatom, amikor az egyetem elvégzését követően a Kremlben kaptam munkát. Egy éve kerültem az Elnöki titkárságra. Sajnos abba kellett hagynom a balett fellépéseket. Az Elnök szigorúan megtiltotta, hogy a titkárságvezetői munkafeladatokon túl bármivel foglalkozzam.

- Milyen volt a kapcsolatod az Elnökkel? Nem kell válaszolnod, ha nem akarsz. – Szólt pajkosan Natali.
- Aranyos vagy Natali. Kérlek erről majd később beszéljünk. – Mondta gondterhelt arccal a szépséges Kátya.

Natali a bonbonokat rejtő szekrényhez lépett. Kitárta az ajtót. Kátya elbűvölve nézett a gyönyörű csokihegyekre.
- Ez a kedvenc gyűjteményem. – Mutatott a szépen gondozott „amerikai polcra”. Ez 64 dobozból áll. Ettől kettővel több van az olasz gyűjteményemben.
- Hogy tudtál összeszedni egy ilyen pompás választékot?
- Viktor ezredes szinte minden nap megy a városba. Meg szoktam kérni arra, hogy hozzon a gyűjteményembe egy- két dobozt. A többit meg apámtól kapom. Ő az én nagy varázslóm. Ő mindig meg tud lepni valamivel.
- Kátyenka, megkérlek válassz egy bonbont anyukádnak is és magadnak is. Ez lesz az én szerény kis ajándékom, a mai megismerkedésünk örömére.

Kátya boldog volt. Körbehordozta szép szemeit, majd kiválasztott két szerényebb dobozt. Egy francia és egy német bonbont. Natali elégedetlen volt. Levette a polcról a legnagyobb amerikai és az egyik legszebb olasz bonbont. Kedves mosollyal helyezte őket egy– egy díszes zacskóba. Átadta azokat a hálás szemekkel figyelő Kátyának.

Az uszodában már nagy volt a készülődés. A házi úszóbajnokságra 19 hölgy és 21 férfi nevezett be.

A fő szervező és lebonyolító Alla tábornok volt. Körülötte sürgött– forgott a fürdőköpenyes, fürdőnadrágos társaság. A hidegvizes úszómedence 25 méter hosszú volt. Tizenkét kötélpálya választotta el az úszókat egymástól. Az uszoda falán egy elektromos kijelző tábla függött. Arra ki voltak már írva a nevek és a versenyszámok, ill. a kijelölt starthelyek. A tábla tetején ez a szöveg állt:

Első Los Angeles-i úszóbajnokság 1991. október 30.

A medence egyik oldalán a nézők foglaltak helyet. Nádja és Maruszja Oleget vették közre.

A figyelmes Nádjának feltűnt valami. Oleg figyelme megosztódott. Udvarias és kellemes modorából kijutott neki is és Maruszjának is, azonban Oleg szemei állandóan kerestek még valakit.
- Tábornok, itt ül mellettem Kátya. - Szólt barátságos hangon Oleghez.
- Köszönöm Önnek. – Látom Őt. Kátya és Natali Viktor mellett helyezte magát kényelembe. Oleg sűrűn pillantgatott az igéző szépségű Alla felé, akivel nemrég a lőtéren találkozott. A Marsall és Kolja tábornok mellett, Alla tábornok volt a legtehetségesebb pisztoly - céllövő a Főparancsnokságon. Csakhogy a mai napon, a futólag kilőtt két- két pisztolytár 24 lövedékéből Oleg 22 tízest és két kilences kört lőtt. Négyszer is cserélni kellett a lőlapokat. Hat lövés után már egyiknek sem volt közepe. Erre a teljesítményre Alla nem volt képes. A lőgyakorlatot követően, Alla tábornok úgy nézett fel Olegre, mint egy legendára.

Oleg tábornok sem maradt közömbös Alla iránt. Képtelen volt a versenyre figyelni. Szemeivel folyton a csinos tábornoknőt és annak igézően szép tekintetét kereste. A főparancsnok nem vett részt az uszodában szervezett versenyen. Őt más fontos dolgok kötötték le.

A Marsallt nem hagyta nyugodni a cári – trezor kulcsa. Azon morfondírozott, hogy miképpen kellene utánanézzen annak, hogy vajon mit hagyhatott II. Miklós cár Anasztáziára. Oda kellene utaznom.

Vajon kiket vigyek magammal? - Tűnődött magában.

Végül is két irodavezető parancsnokával elrepült Svájcba. Egyikük hölgy, másikuk férfi volt. Megparancsolta nekik, hogy meleg pulóvert és irhabundát vigyenek magukkal. Úgy indult, hogy kora délelőtt érkezzen meg a páncélteremet üzemeltető bankba. A pilótáknak parancsot adott, hogy a magánrepülőtéren várakozzanak. A reptéren elővett a diplomata táskájából egy zsák méretű hátizsákot. Mindkét irodavezetőjétől elkérte az irhabundát és belegyömöszölte azokat a hátizsákba. Kibérelt egy Mercédeszt. A kitömött hátizsákot bedobta a kocsi csomagtartójába. Amikor megérkeztek a svájci bank elé ráparancsolt két kísérőjére, hogy a Mercédeszben várakozzanak. A Marsall kiemelte a csomagtartóból a kitömött hátizsákot, melynek aljára két gurulókerék volt szerelve. Jobb kezébe vette diplomata táskáját, ballal maga után gurította
a nagyméretű, kitömött hátizsákot. Úgy festett, mint egy szuper elegáns utazó, aki egy utcai sétával és némi bevásárlással üti agyon a felesleges idejét.

A bank biztonsági őre megkülönböztetett udvariassággal fogadta az előkelő idegent. A páncélterem ajtajáig kísérte a Marsallt. Az uralkodó családok tagjai teljes „anonimitást” élveztek a bankban.

A páncélterembe történő bebocsátáshoz elegendő volt felmutatniuk a koronás trezorkulcsokat. A páncélterem főnöke elegáns meghajlással köszöntötte a látogatót. Átvette tőle a felmutatott trezorkulcsot. A Marsall azt a kulcsot adta át, amelyiken nem volt szám.

A teremfőnök a zárba illesztette, majd elforgatta a lakatot. A zár engedelmeskedett. Egyelőre még a zárban hagyta a hozott kulcsot. Saját kulcskészleteiből is kiválasztott, majd a zárba illesztett egyet.

A hatalmas páncélterem ajtaja kitárult a Marsall előtt. A teremfőnök kivette a zárból az ügyfél kulcsát, majd barátságos mosollyal visszaadta azt. A Főparancsnok belépett a tágas páncélterembe.
- Amint végez Őfőméltósága, kérem szíveskedjék csengetni. – Hallotta még a bankszakember hangját.
- Rendben van. – Válaszolt magabiztosan a Marsall.
A főparancsnok mögött bezárult az ajtó. Egyedül maradt a hatalmas páncélteremben. A trezorok számozása a bejárattól balra kezdődött. A C6-os számmal jelölt páncélajtóhoz lépett. Annak mérete megegyezett egy közepes méretű szobaajtó méretével. A két C6 –os számmal jelölt kulcsot a két zárba illesztette. Izgatottan forgatta el a kulcsokat. A finom kidolgozású lakatzárak engedelmesen forogtak. Kesztyűs jobb kezével marokra fogta a trezor kilincsét és kinyitotta a páncélajtót.

A három részre osztott nagy páncélszekrény két alsó polcán aranyrudak sorakoztak. Az felső polcon két diófából készült ékszerdoboz állt. Elsőként ezeket nyitotta fel. Egyik doboz színültig meg volt töltve cári aranytallérokkal. A másikban gyémánt, smaragd és rubin díszítésű aranyékszerek voltak. A Marsall nem tétovázott. Hátizsákjából kivette a két irhabundát. Helyükre a hátizsákba rakta az aranyrudakat. Száz darab, egyenként egy kilógrammos aranyrúd volt a széfben. A két ékszerdobozt is a hátizsákba tette. Gondosan bekötötte a zsák száját. Megemelte a kincset rejtő hátizsákot. Nehéz volt a teher, de nem a Marsallnak. Fél kézzel, csak amúgy próbaképpen kétszer– háromszor megemelte a mázsás súlyú zsákot. A trezorba betette a két kiürített zsebű irhabundát. Gondosan visszazárta a páncélszekrényt. Az ajtóhoz lépett. A
hátizsák engedelmesen gurult utána. Csöngetett. A teremfőnök azonnal kinyitotta az ajtót.
- Már készen is van Őfőméltósága? – Kérdezte udvariasan mosolyogva.
- Igen készen vagyok. – Válaszolt az ezúttal szemüveget viselő, elegáns megjelenésű „ügyfél”.

A teremfőnök az ajtóig kísérte a Marsallt. A főparancsnok, a bejárati ajtó előtt szembe fordult a bankszakemberrel. Tenyerében diszkréten átcsúsztatott egy borítékot. A teremfőnök mély meghajlással köszönt el.

Az utcán várakozó bérelt Mercédesz csomagtartójába, a Marsall könnyed mozdulattal tette be a nehéz hátizsákot.

Beült a hátsó ülésre és parancsot adott az indulásra. A magánrepülőtéren már megtankolták a Marsall luxusgépét. A hátizsákot a két jó megjelenésű irodavezető vitte. Éppen úgy néztek ki, mint egy sítúráról visszaérkező fiatal szerelmespár. A magánreptéren szolgálatot teljesítő vámtiszt ismerte a Marsallt. Gyorsan elintézte a formaságokat, közben jó utat kívánt. A luxusgép megkapta a felszállási engedélyt.

Az orosz Elnök

Az Elnök régen nem volt olyan jó formában, mint előző este. Neje is rendkívül elégedett volt. Nagyon hálás volt szerető párjának. Azon az éjszakán viszonylag jól aludt az orosz Elnök.

Igazából csak nagyon kevesen ismerték a rendkívüli képességekkel rendelkező Elnököt. Akik ismerték tisztában voltak azzal, hogy az Ő fizikai és szellemi teljesítményével kevesen tudtak versenyre kelni. Természetesen Ő is oka volt annak, hogy kimagasló képességeit nem ismerték eléggé.

Feleségén és lányain kívül senkit nem engedett közel magához. Valójában nem bízott meg senkiben. Az Elnöki stábon belül dolgozott ugyan egy személy, aki történetünk idején 40 éves volt. Neve: Szerjózsa, akit az Elnök mindenkinél bizalmasabban kezelt.
Gyakran adódtak olyan esetek, hogy halaszthatatlan ügyek miatt az Elnök nem tudott bemenni az irodájába. Olyankor Szerjózsa volt a mindentudó. Kényes természetű ügyekben eleve Őt keresték fel a magas beosztású állam- és pártvezetők. Ő és az Elnök egyik lánya voltak csak képesek arra, hogy a nagy horderejű ügyekben megfelelően előkészítsék a talajt, a nagyhatalmú Elnöknél.

A jól sikerült éjszaka után az Elnök elhatározta, hogy a délelőttöt a Moszkva közeli dácsában tölti. Már kocsija felé tartott, amikor kézbe vette mobilját. Szerjózsát hívta.
- Halló. Tiszteletem Elnök Úr. – Szólt bele, az elnök kizárólagos hívásokat fogadó készülékébe, a hűséges munkatárs.
- Halló. Üdvözlöm. Jól van? Meg sem hallgatta a választ, máris folytatta.
- Ma az „I. sz. harcállásponton” leszek. Kérem senki ne zavarjon. Amint beérkezik munkahelyére, azonnal küldje ki hozzám Kátyát. Igor százados hozza ki Őt. Mondja meg Kátyának, hogy hozzon magával három gyorsírófüzetet.
- Értettem Elnök Úr.

Az Elnök jókedvűen lépett kísérete elé. Fogadta a parancsnok jelentését, majd kezet fogott a tábornokkal. Beült a luxuskocsi hátsó ülésére és kiadta az indulásra vonatkozó parancsot.
Szerjózsa közben már tudatta a kíséret parancsnokával, hogy nem a Kremlbe, hanem a közeli dácsába mennek.

A dácsa fogadószemélyzete katonásan felsorakozva várta az Elnököt. Ő kedves mosollyal köszöntötte a lelkes csapatot.
- Mit parancsol Elnök Úr? – Hajolt hozzá a házvezetőnő.
- Vodkát, vörös kaviárt, füstölt medvetalpat, gombás tojást. Igyekezzék, mert farkaséhes vagyok.
- Értettem Elnök Úr.
- Tábornok, kérem reggeliztesse meg a kíséretemet. Mindenki a vendégem.
- Értettem Elnök Úr. – Tisztelgett örömteljes arccal a kíséret parancsnoka.

Az Elnök jóízűen evett. Jólesett Neki a vodka is. Kezét megtörölgette, majd nagyot csípett a körülötte szorgoskodó gondnoknő hátsójába. A kezében tartott törlőkendővel húzta fel elegáns zakója ujját.

- Ah, már 11,00 óra van? – Nézett kérdőn a gondnoknőre.

- Jelentem az én órámon 11,02 óra van. – Mondta a pontosságát túlzottan is hangsúlyozni akaró, szolgálatkész asszony.

- Rengeteg dolgom van, köszönöm a reggelit. – Szólt gondterhelt arccal az Elnök és felállt az asztaltól. Kissé megtántorodott, de semmi különösebb gondja nem volt, legfeljebb a forró tea közben elfogyasztott 6x100 vodka tette meg hatását.

- Kedves egészségére Elnök Úr. Szabad egy jó hideg pezsgőt felküldenem a dolgozószobájába? – Kérdezte a gondnoknő.
- Igen, az jó lesz. – Mondta kellemesen mosolyogva az Elnök.

Sietett az első emeleten lévő dolgozószobája felé. Kátya már biztosan ott vár, gondolta reménykedve. Benyitott a szobába. A jégbehűtött pezsgő már a hallban lévő asztalon volt. Biztosan a fürdőszobában van Kátya gondolta. Nyomban teletöltötte a két elegáns poharat finom orosz pezsgővel.

Két kezébe vette a két poharat és úgy közeledett a fürdőszoba felé. Résnyire nyitva volt az ajtó. Fejével tárta ki azt.

- Kátyenka, itt vagy? – Kérdezte tompa hangon. Nem jött semmi válasz. Az Elnök rosszat sejtve fordult vissza a hallba. Letette az asztalra a két poharat. Körülnézett. Sem kabát, sem táska, semmi jele nem volt annak, hogy a titkárságvezető ott járt volna a dolgozószobában. Az Elnök kézbe vette mobiltelefonját. Szerjózsát hívta.
- Tisztelettel jelentkezem Elnök Úr. – Hangzott a vonal túlvégén.

- Hol van Kátya? – Kérdezte az Elnök.

- Jelentem nem jött be dolgozni. - Válaszolta Szerjózsa.
- Míii, hogy, nem jött volna be?
- Jelentem nem.
- Igor százados hol tartózkodik most?
- Jelentem Ő sem jelentkezett még a szolgálati helyén.

Az Elnök nyomban gyanakodni kezdett. Előbb Igor századosra zúdult gondolatainak elsöprő haragja. Ha megtudom, hogy hozzányúltál Kátyához jaj neked. Lehet, hogy lefeküdt vele Kátya és most mindketten alszanak. Lehet, hogy az átdorbézolt éjszakát most pihenik ki?
- Milyen intézkedéseket tett Ön eddig? – Kérdezte türelmetlenül Szerjózsát.
- Jelentem telefonon hívtam Kátyát, de senki nem vette fel a készüléket. Ezt követően azonnal kiküldtem egyik emberemet Kátya lakására.
- Mit tapasztalt az illető?

- Jelentem zárva találta a lakást, többször csengetett, de nem nyitottak ajtót.
- Utasítom Önt, hogy haladéktalanul menjen ki Kátya lakására! Hatoljanak be és azon nyomban hívjon fel engem. Mielőbb tegyen jelentést.
- Értettem Elnök Úr.

Az orosz Elnök jókedve egycsapásra elmúlt. Gondterheltté vált. Lám még egy újabb csalódás. Pedig mennyire megbíztam benne. Ha kiderül, hogy megcsaltál, nem fogod megköszönni, amit tőlem kapsz. Úgy elcsaplak, mint a sicc. Hirtelen kinyitotta a bárszekrényt. Örmény konyakot vett elő. Jól meghúzta az üveget. Nem esett jól neki a konyak. Leöblítette egy pohár finom franciapezsgővel.

Szerjózsa mestere volt a házkutatásnak. Kátya lakásán nem volt nehéz dolga. A hirtelen távozók nagy rendetlenséget hagytak maguk után. A vak is láthatta, hogy legalább négy ember evett– ivott, ill. aludt a lakásban. Szerjózsa felhívta az Elnököt.
- Jelentem Kátya lakásán vagyok. A nyomokból megállapítottam, hogy az elmúlt éjjel ebben a lakásban két pár aludt. A mosatlan edények és poharak arról árulkodnak, hogy nagy dáridó lehetett itt az éjjel.
- Mit tud Igor századosról? – Vágott szavába az Elnök.
- Jelentem, Ő még mindig nem jelentkezett a munkahelyén.
- Kutassa fel Őt és újból jelentkezzen. Kérem intézkedjen! - Azonnal indulok a Kremlbe.
- Értettem.

Az elnök hatalmas limusinja begördült a Kremlbe. Az Elnök sebes léptekkel igyekezett dolgozószobájába. Kifinomult ösztöne megsúgta Neki, hogy komoly bajok történtek. A titkárságán dolgozott egy olyan hölgy, aki szakértője volt a számítógépeknek. Magához kérette.

- Tájékoztasson, hogy az elmult 24 órában történt e különös esemény. – Dörrent rá az Elnök a megszeppent szakértőre. A hölgy jegyzetfüzetéből olvasta fel az eseményeket.

- Jelentem 1991. október 29-én, azaz a mai napon, reggel 6,55– 7,20 óra között valaki másolatokat készített a KGB – könyvtárakról.

Az Elnök nagyot nézett. Az Ő számítógépében tárolt adatokhoz csak Kátya és Szerjózsa férhetett hozzá. Gyors felfogóképessége már korábban is sokszor kisegítette őt a bajból. Most is erre alapozott. Felhívta a Kreml őrségparancsnokát.
- Tábornok, a mai napon 6,50- 7,20 óra között kik tartózkodtak az elnöki irodákban?
- Jelentem csak A. T. Kátya járt bent, de alig fél órát töltött itt.
- Köszönöm!

A hallottak után, az Elnök gyanúja egészen másként vetődött már Kátyára. Most már nem Igort, hanem valaki egészen mást sejtett a különös ügy hátterében. Hirtelen maga sem tudta melyik telefonért nyúljon. Közben Szerjózsa jelentkezett.
- Tiszteletem Elnök Úr. Jelentem megtaláltam Igor századost.
- Azonnal kísérje hozzám! – Kiáltott fel az Elnök.
- Sajnos nem tehetem. A százados meghalt.
- Mii? – A százados halott?
- Jelentem igen. Jelenleg a rendőrségen vagyok. Az orvosi jelentés szerint a tarkóján érte Őt egy nagy erejű ütés. Eltört a nyakszirtje.
- Hol találták meg?
- Jelentem Kátya lakásától kb. 250 méterre folyik egy nagyobb építkezés. Ott az egyik konténerbe rejtették a holttestet.
- Köszönöm a jelentést. Kérem azonnal jöjjön be hozzám.
- Értettem Elnök Úr!

Az Elnöknek nagyon sok ellensége volt. Politikai riválisai nem sokat válogattak az eszközökben. Elképzelhetőnek tartotta azt, hogy ezek állhatnak Kátya eltűnésének és a százados meggyilkolásának a hátterében. Lehet, hogy valamivel megzsarolták Kátyát. Gondolatai gyorsan követték egymást.

Vajon hol lehet most Kátya?

Csak nem gyilkolták meg Őt is? A hirtelen jött rossz gondolat megriasztotta. Kopogtak ajtaján. Szerjózsa lépett be. Halálsápadt volt.
- Jelentem időközben az is kiderült, hogy Igor százados iratai és a ruházata is eltűnt. Meztelenül csomagolták be egy vászonzsákba.

Az Elnök felkapta fejét. A módszer emlékeztette Őt valamire. Gondolataiban felsejlettek a sztálini- módszerekről hallottak. Az bántotta legjobban, hogy egyedül küldte ki Igor századost Kátya megfigyelésére. Ő úgy tudta, hogy a remek közelharcos kiképzésben részesült Igort nem kellett féltenie. Bizonyára megtámadták Kátyát és az Őrnagy közbeavatkozott. Csakhogy Maruszja is nyomtalanul eltűnt. Igor meggyilkolása, Kátya és Maruszja váratlan eltűnése nagyon felkavarták az Elnököt. Hirtelen Szerjózsára nézett.

- Mondja Ön szerint mi történhetett Kátya lakásán? Őszintén beszéljen! – Kiáltott a kissé tétovázó hűséges emberére az Elnök.
- Jelentem két férfi aludt az éjjel Kátyáéknál.
- Mii, két férfi? – Húzta el a szót az Elnök.
- Jelentem ezt biztosan állíthatom.

Tudja az Elnök Úr, hogy mielőtt Ön mellé kerültem, csaknem két évtizeden át voltam rendőrségi nyomozó. Biztos vagyok abban, hogy nem tévedek. Kátya és Maruszja ágyában csalhatatlan bizonyítékokat találtam.
- Kérem, hogy az esetleges légyottra vonatkozó részletektől kíméljen meg.
- Értettem Elnök Úr.

Jelentem magammal hoztam néhány apróságot, melyek nem intim jellegűek, mégis fontos bizonyítékát adják állításom valódiságának.
- Mondja és mutassa! – Szólt türelmetlenül az Elnök.
- Ezt a két üveg konyakot egy Müncheni likőrgyárban palackozták. Szerjózsa a magával hozott hátizsákjából előhalászta az üvegeket és az asztalra tette. A bonbonok is nyugatnémet gyártmányúak, mutatta fel a jobb kezében tartott, elegáns külsejű dobozokat.
- Ezeket a szép hosszúszárú piros rózsákat alighanem Hollandiában termesztették. - Mondta a jelentős rendőrségi tapasztalattal rendelkező Szerjózsa.
- Négy konyakos-, négy pezsgőspohár, három üres üveg. - Szorgalmasan rakta kifelé a hátizsák tartalmát.
- Van még valami? – Kérdezte bosszúsan az Elnök.
- Jelentem van.
- Az meg mi a fene? – Nézett az Elnök a nylon zacskóban lévő, alig félgyűszűnyi hamura.
- Jelentem elsősorban a KGB- ügynököknél dívik az, hogy a titkos üzenetek nem hangzanak el, hanem felírják azt egy papírlapra. Amint a partner elolvassa a neki szóló információt, a lapot el szokták égetni. Ezt a friss hamut az egyik szobanövény talaján találtam. Biztos vagyok abban, hogy valakik az említett módon kommunikáltak Kátya lakásán.

Az Elnök belesápadt a hallottakba. A KGB- ügynökök szokásainak felemlítése olyan mélyen hasítottak gondolataiba, hogy azok szinte fájdalmat okoztak neki.
- Szerjózsa, tud már valaki más is Kátyáék eltűnéséről?
- Jelentem még nem tudja senki.
- Ez így van jól. Megkérem Önt, hogy a két hölgy eltűnéséről ne szóljon senkinek. Amennyiben valaki rákérdezne, mondja azt, hogy Kátya szabadságra ment.
- Értettem Elnök Úr.
- Kérem hagyjon most magamra. - Szólt leverten az Elnök.

Az Elnök, amikor egyedül maradt, kinyitotta kisebbik páncélszekrényét. Elővett egy vodkás üveget. Gyors egymásutánban felhajtott háromszor „szto grammot”, majd kiszólt a titkárságra, hogy diktálni szeretne.

A figyelmes és odaadó titkárnők tudták már, hogy főnökük iszonyúan dühös valamiért. Azt is tudták, hogy a ránehezedő stresszt alkohollal igyekezett enyhíteni. Ösztönösen megérezték, hogy ilyenkor az a legjobb, ha Kátya megy be az Elnökhöz. Most is így lett volna jó, csakhogy Kátya nem jött be az irodába. Arra készültek, hogy Nyínával küldik be az aláírásra váró dokumentumokat. Kátya helyett Ő fogja lejegyezni az Elnök szavait. A nagyfőnök megelőzte őket. Beleszólt a házitelefonba:
- Nyína jöjjön be! Senkinek nem vagyok itt! - Parancsolt rá az Elnök, a telefont kezelő munkatársára.
- Megértette?
- Igenis Elnök Úr. - Hangzott a katonás válasz.

Az Elnök kedvelte Nyínát is. A szolgálatkész fiatalasszony alig múlt még harminc éves. Kiváló képességeiért és feltűnő kedvességéért került az Elnöki titkárságra. Nagyszerű megjelenésével, intelligenciájával, még a tapasztaltabb hölgymunkatársakat is maga mögé utasította. Nyína rendkívül csinos teremtés volt. Férje az új külügyminiszter-helyettesnek volt a jobbkeze. Amolyan utazó nagykövet volt a külügyben. Azon a napon éppen Japánban tárgyalt.

Az Elnök kedvelte a fiatal nőket. Felidézték benne a dicső múltat. Társaságukban olyannak érezte magát, mint egykoron a Moszkvai Komszomol rendezvényeken. Amikor Nyína belépett a hatalmas dolgozószobába, az Elnök már tudta, hogy Kátya helyett Őt fogja bevinni a részére fenntartott oldalt nyíló pihenőszobába.

Nyína is megérezte, hogy valami történni fog közte és az Elnök közt. Őszintén bevallva Ő már várta is, az érzése szerint egyre közelgő időt, amikor önmagából a legjobbat kínálhatja fel az Ő nagyhatalmú Elnökének. Csakhogy eddig a napig Kátya volt a kedvenc.

Az utazó nagykövet férje miatt sokat nélkülöző Nyína, szeretett volna az új, mindenkinél hatalmasabb főnökével nyájas, bensőséges kapcsolatba kerülni. Finom ösztöne megsúgta neki, hogy a mai gyorsírás helyett a szexuális vágyak fognak diktálni.

Azon a napon még a szokásosnál is kedvesebb volt a rendkívül gondterheltnek látszó Elnökhöz. Nyínának nehéz volt kivárnia, hogy az Elnök kezdeményezzen. Már attól félt, hogy ma sem történik semmi, amikor főnöke hirtelen megölelte és forrón, szenvedélyesen szájon csókolta Őt. Nyína bátorítóan kezdte kigombolgatni az Elnök nadrágját. Eközben már összekapaszkodva lépdeltek a kényelmes pihenőszoba felé. Ágyba bújtak. A kellemes fiatal nő meztelenül még gyönyörűbb volt, mint ahogyan azt az Elnök korábban gondolta. Teste forró és kemény volt. Nyínának úgy izzott mindene, mint a láva. Az Elnök feldobódott. Erőteljes, határozott mozdulatokkal tette magáévá az ifjú hölgyet. A fiatalasszony sem volt már tapasztalatok híján. Minden szexbéli tudását bedobta. Azon volt, hogy végleg meghódítsa főnökét. Abban reménykedett, hog
y a jövőben Ő lesz majd az Elnök elsőszámú kedvence. Az Elnök fiatal, kemény férfinak érezte magát a nagyszerű ifjú hölgy mellett. Akciói célba találtak. Nyína többször is mélyeket sóhajtott, majd halk, kéjes sikongatásokkal jelezte, hogy kielégült. Jó félóra telt el mióta ágybabújtak. Az Elnök kezdett felengedni. Az elégedett férfi jogos büszkeségével feltöltődve, a kellemes aktust követően, mintegy húsz percet aludt.

Hirtelen felébredt és még egyszer gyúrni kezdte a gyönyörű ifjú hölgy gumilabda keménységű melleit. Nyína újból kipirult, ám felettesét nem tudta már feldobni. Az Elnök újból mély álomba zuhant.

A fiatalasszony felöltözött, rendbe szedte magát. Visszatért az előszobába. Szorgalmasan írni kezdett, hogy a kint dolgozó két kolléganőjének gyanús pillantásait valamiképpen elkerülhesse.

Az Elnök mámorosan ébredt. Lassan sejlettek fel előtte, az utóbbi órák eseményei. Nyína csaknem elfeledtette vele Kátyát.

Kátya – Kátya. Vajon hol lehet most Kátyenka?

Elhessegette magától a gondolatot. Az előbbi, bizalmas légyotton is hamar túltette magát.

Nyína már jó öt oldalnyit gépelt. Izgalma alábbhagyott. Hirtelen kinyílt az Elnöki dolgozószoba ajtaja és kilépett rajta a nagyfőnök. A titkárságon serénykedő hölgyek fel sem néztek a szorgos munkából. Tudták, hogy főnöküknek ez a magatartás tetszik a legjobban.

Az Elnök kifele menet nagyot csípett Mása oldalába, amitől az asszony kéjsóváran felnyögött! Mása felbátorodott az Elnök közvetlenségétől. Most már nyíltan kereste Nyína tekintetét.
- Te Nyína, hogy van a nagyfőnök? – Kérdezte halk, bizalmas hangon.
- Jaj, nagyon dühös valamiért. - Mondta Nyína.
- Tőlem azt kérte, hogy ma már semmivel ne zavarjuk Őt.

- Mása, hívja fel és kapcsolja be a szobámba a KGB – Elnökét. - Szólt az időközben visszatérő Elnök.
- Tisztelettel jelentkezem Elnök Úr. – Hangzott katonásan a KGB - vezető hangja.
- Mondja tábornok, mi van a Marsallal? Előkerült már?
- Jelentem még nem sikerült a nyomára akadnunk.
- Hol keresik Őt?
- Jelentem Washingtonban, Londonban, Párizsban és Bécsben.
- Miért nem keresik Moszkvában is?
- Jelentem ez eddig eszembe sem jutott.
- Nézze tábornok, megmondom Önnek, hogy határozottan elégedetlen vagyok. Világos? Eltelt 30 nap és Ön nem ért el eredményt. Egyáltalán mit csinálnak az Ön munkatársai?
- Jelentem teszik a dolgukat. – Válaszolta bizonytalanul a KGB - vezetője.
- Nos tábornok ezt az állítását kezdem kétségbe vonni. - Kiáltott bele az Elnök a telefonba és dühösen lecsapta a készüléket.












Balalajka

Natali gyönyörű szemeiből kövér könnycseppek peregtek. Ő Washingtonban született. Életében soha nem volt még Oroszországban. Sokat olvasott a nagy orosz nép történelméről, a hatalmas országról, a Donról, a Dnyeperről és a Volgáról. Megsiratta a szenvedő muzsikok szívtépően fájdalmas sorsát. Apja szigorú parancsának engedelmeskedve, senkivel nem beszélt oroszul. Viszont anyanyelvén olvasnia bárkinek szabad volt.

A honvágytól sokat szenvedő főtisztekkel együtt Natali is sűrűn látogatta a szállodában lévő olvasótermet. A Szovjetunióban régóta betiltott remekművek, válogatott regények és verseskötetek sorakoztak a polcokon. Natali imádta az orosz népmeséket. Fejből fel tudta sorolni az Oroszországban uralkodó cári családokat. Orosz népdalokat azonban még soha nem hallott.

Kátya kapott az Apjától egy harmadik fokozatú mester balalajkát. Egyik régiségboltban akadt rá az ukrán mester által készített csodálatos hangszerre. Amikor kettesben maradtak Natalival, Kátya felhangolta a balalajkát és rázendített egy orosz népdalra. …Sír a Volga, zúg a Volga… hangzott a gyönyörű énekhang. Kátya olyan meghatóan, fájó szenvedéllyel, oly szép hangon énekelt, hogy Natali elérzékenyült.

Kátya, Natali gyönyörű szemeibe mélyen belenézve, úgy pengette a hangszert, hogy a nagy zenei műveltségű ifjú leány szíve majd megszakadt. Kátya újabb népdalt kezdett énekelni. Natali maga sem értette miért, de a Kátya által énekelt orosz nyelvű dalok olyan mélyen szántottak szívében, hogy a kőkemény neveltetésben részesült lány hihetetlenül meghatódott.

Akkor is csak nehezen tért vissza régi énje, amikor a gyönyörű dalok hallgatása közben két szépen zengő férfihang együtt énekelte Kátyával a gyönyörű orosz népdalt. A nóta végén elhallgatott a balalajka. Két pár férfitenyér ütemes összeverődése, egy szívből jövő őszinte taps törte meg a csendet. Natali és Kátya arrafelé nézett, ahonnan a taps hallatszott.
Az előbb a Marsall és Oleg tábornok énekeltek együtt Kátyával. Ők tapsolták meg a széphangzású produkciót. Natali kissé félve futott Apjához és bocsánatáért könyörgött.
- Drága Papa, kérlek ne haragudj, hogy megszegtük a parancsodat és hogy hagytam Kátyát oroszul énekelni. Azt hittem, hogy egy– két szám után abba tudjuk majd hagyni.
A Marsall Natalit, a Tábornok Kátyát ölelte magához. Oleg szemei megteltek könnyel.

A két lány hangosan felzokogott a meghatódottságtól. A Marsall megrendülve, szeretettel nézett rájuk.
Hirtelen átérezte annak a szigorú parancsnak a hatását, amely az anyanyelven folyó társalgás tiltásából eredt. A haza- és a 260 milliós szovjet nép szolgálata valamint saját biztonságuk, a kőkemény parancs betartását kívánták meg mindnyájuktól. Natali összeszedte magát és leírhatatlan bájjal simult szerető apja ölelő karjaiba.
- Natali, Te mindenkit dalra tudnál fakasztani a szépségeddel. – Szólalt meg az időközben megnyugvó Oleg.
- Kátya, Ön úgy énekel, mint a csalogány. – Mondta kellemesen mosolyogva a Marsall.

- Apa, azon dolgozunk, hogy Karácsonyi meglepetésként egy dalesttel kedveskedhessünk kollégáinknak. Ahogy az előbb meghallgattam Kátyát, az az ötletem támadt, hogy engedélyt fogok kérni Tőled arra, hogy Kátya balalajka kísérettel és három orosz népdallal léphessen fel.
- Kellemesen hangzanak füleimnek ezek a szavak, de engedd meg, hogy döntésem előtt, kérelmedet biztonsági szempontból még egyszer körbejárjam.
- Értettem Mr. Dr. Boergh. – Válaszolt fegyelmezetten Natali.

A Főparancsnok eligazító szobájában heten ültek. A Marsall, Nádja, Natali, Alla, Kolja, Oleg és Viktor. A Marsall szólalt meg.
- Nádja tábornok, hány család dolgozik nálunk és hány 14 év alatti gyerek tartózkodik jelenleg a Főparancsnokságon?
- Jelentem a családok száma 24, a 14 év alatti gyerekek száma 52. Közülük 28 lány és 24 fiú. Az iskolás korúak száma 32. Az óvodások 12– en, a bölcsődések 8– an vannak. A terhes anyák száma 18. A folyamatban lévő házasságkötésre vonatkozó kérelmek száma 3.

- Köszönöm a korrekt tájékoztatást
Tábornok.

Ma délután 15,00 órakor az uszodában megtartjuk a télapó ünnepséget. Elhatároztam, hogy karácsonyi ünnepet is rendezünk. Függetlenül attól, hogy az orosz ortodox Karácsony január 6 –ra esik és odahaza Szilveszter előestéjén ünneplik, mi az Európában szokásos december 24- i fenyőünnepet honosítjuk meg. Nádját, Natalit, Allát Kátyát és Viktort kérem meg arra, hogy mindkét ünnepet tegyék emlékezetessé. Minden munkatársunk kapjon egy- egy szeretetcsomagot. Az ünnepi rendezvények programfelelőse Natali főhadnagy, helyettese Kátya.

A hanghatásokat illetően, kérem legyenek nyugodtak. Alla Tábornok ismerteti Önökkel a külső hangfelvételekre vonatkozó technikai adatok részleteit. Tábornok Öné a szó. Alla az írásvetítőre helyezett egy saját készítésű fóliát.

- Jelentem az egy héttel ezelőtt elvégzett, saját légi felderítésünk a Főparancsnoki épületet és a szállodát kivéve mindegyik földfelszíni épületünkben pozitív értékeket mutatott. A mikrofrekvenciás mérések elemzése során képesek voltunk izolálni munkatársaink napi kommunikációját, valamint a TV- és a rádiócsatornák adását.
Az uszodában, a gyerekek részére biztosított helyiségekben, a Natali által vezetett klubhelyiségben, a lőtéren, a mélygarázsokban és a földfelszín alatti termekben, ill. folyosókon semmiféle hanghatást nem tudtunk rögzíteni.

A földfelszín felett elvégzett ellenőrző mérések a Főparancsnoki épülettől számított kétezer méteren belül egyáltalán nem mutattak pozitív adatokat. A főkerítések közvetlen közelében felvett mérésadatok elemzése során, a kapuőrségekről kiszűrődő, nem értékelhető hanghatásokat észleltem.
Befejezésül jelenteni szeretném, hogy a légi felderítés során pozitív értékeket mutató épületek hangszigetelését munkatársaink az elmúlt két napban elvégezték. A munkálatok befejeződtek.

A kapuőrségek által birtokolt létesítmények hangszigetelését is elvégeztük. Tegnap megismételtük a korábbi légi- és földfelszíni méréseket. Jelenteni szeretném, hogy minden egyes mérési eredmény negatív. Ez konkrétan azt jelenti, hogy sem légi, sem földi technikai jellegű mérésekkel nem vagyunk lehallgathatók.

- Köszönöm Tábornok. Ön és munkatársai kitűnő munkát végeztek. Dicséretben részesítem Önöket.
- Hazámat szolgálom! – Mondta a vigyázzállásba merevedő Alla.

A Marsall körbehordozta nagy meleg szemeit, lelkes vezérkarának tagjain. Natali szemeiben felfedezte a várakozást, amely azzal függött össze, hogy az időközben kebelbarátnőjévé avanzsált Kátya orosz nyelvű produkcióit engedélyezni fogja e?

- A mai naptól a Natali által szervezett rendezvényeken engedélyezem az orosz nyelvű énekeket, ill. a színjátszó csoport által előadott produkciók anyanyelven történő előadását. Szeretném kihangsúlyozni, hogy a 12 év alatti lányok és a 14 év alatti fiúk oktatása továbbra is anyanyelvünkön történik. – Mondta határozott hangon a Főparancsnok.

Az eligazítást követően, Natali boldogan ölelte magához Kátyát. Elmondta Neki a nagy újságot.
- Képzeld, a főparancsnok engedélyezte, hogy ezután Te és én, itt a klubhelyiségben és a közös rendezvényeinken bármikor beszélgethetünk, vagy énekelhetünk oroszul. Ez vonatkozik a színjátszó csoportunkra és a zenekari tagokra is.
- Ez óriási. Hurrá! – Kiáltott fel Kátya boldogan.
- Kátya, tudsz orosz gyermekdalokat?
- Rengeteget tudok.
- Énekelnél nekem néhányat.
- Boldogan kedves Natali.

Kátya kézbe vette a balalajkát. Vidám, gyors ütemű, aranyos szövegű orosz gyermekdalokkal szórakoztatta barátnőjét. Natali úgy örült, hogy madarat lehetett volna fogatni vele. Úgy érezte, hogy most újból gyerekké lett.

- Kátya, ma délután 15,00 órakor télapó ünnepség lesz az uszodában. Meg szeretnélek kérni, hogy add ott elő az utóbb elhangzott három gyerekdalt.
- Nagyon szívesen! – Újongott Kátya.

A télapó ünnepség idejére Viktor a külső és belső őrséget készültségbe helyezte. A kapuőrséget kétórás váltásokba vezényelte. A hűséges főtisztek megkettőzött figyelemmel vigyázták a Főparancsnokságon ünneplő kollégáik biztonságát.

Nádja oroszul köszöntötte az uszodában összejött gyerekeket, a szülőket és a pihenőidejüket töltő kollégákat. Néhány kedves mondatot követően átadta a szót Maruszjának. Maruszja volt az ünnepi műsor narrátora.

Natali úgy tervezte meg az ünnepséget, hogy elsőként Kátya elénekli az orosz gyermekdalokat. A gyönyörű estélyi ruhakölteményben fellépő Kátya, a maga természetes szépségével magabiztosan lépett a színpadra. Az ünnepségen résztvevő gyerekek szeme– szája elállt a szépségkirálynőket meghazudtoló, színpompás öltözékben megjelenő „nagylánytól”.

Kátya meghajolt, leült egy székre és mesterien megpengette a balalajka húrjait. Csak az idősebbek ismerték ezt a gyönyörű hangot adó hangszert. A gyereksereg áhítattal várakozott.

Kátya megnyerő énekhangon adta elő, …a Tajgában hancúrozó medvebocsok kalandjait, akik nem tudták, hogy a picinyke méhecskéknek veszélyes fegyverük van. Alaposan meg is járták. Egy életre megtanulták, hogy a kicsiket is tisztelni kell.

A refrénben ismételt intelem így hangzott: „…nem is féltek semmi mástól, csak a kis méh szúrásától”.

A gyorsan tanuló, szuper intelligens gyerekek a felnőttekkel együtt, kacagva énekelték és ütemes tapssal kísérték a négy versszak végén újból és újból felhangzó játékos szavakat.

Óriási sikere volt Kátyának. Natali nagyon boldog volt. Saját felfedezettjének tartotta a tehetséges énekest. A gyermekdalokat követően hatalmas tapsviharral ünnepelte Kátyát a közönség. Zúgott a „vissza– vissza” kiáltás. Natali Kátyához lépett és biztatta.
- Énekelj el két– három orosz népdalt is Kátyuska. Kátya hálás szemekkel nézett barátnőjére és visszament a színpadra.

A balalajka felsírt a művésznő ujjai alatt. Kátya rázendített. A hálás közönségben ülő hölgyek szeme egyszerre megtelt könnyel, amikor az énekes fájdalmasan énekelni kezdte a „Sír a Volga, zúg a Volga” című népdalt. A rég nem hallott anyanyelv szeretete, a nagy orosz nép szenvedéseit felidéző dal hallatán elemi erővel tört elő az uszodában egymás mellett ülő, kőkemény emberek szívéből a minden mást érzést elsöprő hazaszeretet.

Akinek volt férje az annak a vállára borulva sírt. Aki nőtlen, vagy hajadon volt még, barátja, barátnője fejéhez hajtotta fürtjeit. A szemek megteltek könnyel. A balalajka mélyenszántó síró hangja, Kátya szenzációs előadókészsége, a gyerekek magával ragadó érdeklődése olyan hangulatot teremtett, amit maga Nádja tábornok sem remélt.

Lopva pillantott férjére. Olyasmit látott, amit azelőtt még soha.

A főparancsnok arcán kövér könnycseppek gördültek végig. Oleg egyik vállán Alla, másik vállán Maruszja zokogott. Úgy sírtak, mint a gyerekek.

Natali pajkosan Maruszjához lépett és bátorítóan így szólt hozzá:
- No– no kedves Asszonyom. Önnek más dolga is van. Kérem ne itassa tovább az egereket, mert be kell konferálnia a színjátszó csoportot. Maruszja letörölte könnyeit, majd halkan felkacagott.
- Boldogságomban sírok Kedvesem. – Bizalmasan arcon csókolta Natalit. Ettől Natali is megenyhült. Visszaadta Kátya anyjának, a tőle kapott puszit.

A színjátszó csoport gyerek és felnőtt tagjai a „Kis Mukk” történetét adták elő.

Amikor a fügefa alatt heverésző Kis Mukk gondtalanul megette a földre hulló fügét és attól két hatalmas szamárfüle nőtt, a gyerekek úgy kacagtak, hogy az előadás csaknem félbeszakadt.

A felnőttek boldogok voltak. A gyerekek vidámsága, felszabadult kacagása elfeledtette velük a balalajka mélyen szántó, síró hangját.

Az ajándékcsomagokat Nádja, Natali, Alla, Maruszja és Kátya osztotta ki a gyerekeknek. Mindenki kapott legalább két puszit is, a színpompás ajándékokhoz.
A felnőtt hölgyek, a férfi irodavezető parancsnokoktól, a férfiak az irodavezető hölgyektől kaptál meg Mikulás– csomagjukat.

A csomagkiosztás ideje alatt Natali az egyik dzsessz- zenekarral táncdalokat játszatott. Mikor végzett a csomagkiosztással, határozott léptekkel állt apja elé. Táncra kérte a főparancsnokot.

A Marsall kitűnő táncos volt. Úgy ropta Natalival a talp alá valót, hogy azt a többiek nyomban megirigyelték. Oleg Allát, Kolja Maruszját, Viktor Kátyát vitte táncba. Néhány perc leforgása alatt táncra perdült az egész társaság. Viktor ezredes egyszerre azon kapta magát, hogy olyan szerelmes lett Kátyába, mint a nagyágyú. Úgy keringőzött a gyönyörű moszkvai lánnyal, hogy csaknem beleszédült, az önfeledt forgásba. Gyerekek, felnőttek vegyesen, boldogan mulattak egészen éjfélig.

Éjfélkor Natali megköszönte a gyerekeknek az aktív részvételt, az előadóművészeknek a szórakoztatást, a főparancsnoknak a gazdag ajándékokat. Kihirdette, hogy alig három hét múlva, december 24-én délután 15,00 órakor „érkezik a Jézuska”.
- Szeretettel várok mindenkit. – Tette hozzá magabiztosan.

Bejelentését hatalmas tapsvihar fogadta. A gyerekek úgy ujjongtak, annyira örültek, hogy vidámságuk magával ragadta a felnőtteket is.

Akik személyesen is ismerték a Marsallt,

azt mondták róla, hogy „az az ember mindenkinél okosabb”. Építészmérnök, jogász, hadiipari mérnök és közgazdász végzettsége volt. A Szovjetunióban kapott három diploma mindegyikét kitüntetéssel szerezte meg.
A Marsall 25 éves korában már három „vörös -diploma” boldog tulajdonosa volt. Később, - washingtoni külszolgálatának idején-, az USA -ban szerezte meg a közgazdász diplomáját.

A Marsallnak kitűnő családi háttere volt. Apja II. világháborús „veterán tábornok”, aki a háború befejezését követően megkapta a Szovjetunió hőse kitüntetést. Apja földije volt Ny. Hruscsovnak, akihez baráti szálak fűzték. A II. világháborúban, katonai parancsnoka, majd később a civil életben családi jó barátja volt, az egykori pártfőtitkárnak L. Brezsnyevnek.

Az egyedül élő Apa, egyetlen fiát katonai szakközépiskolába íratta be. A fiú éltanuló, élsportoló volt. A katonai szakközépiskola második évfolyamától ő volt a patinás hírű intézmény komszomol titkára. A Marsall zseniális képességének és a magas beosztású apa előrelátó gondolkodásának köszönhetően, már tizennyolc éves korában folyékonyan beszélt, írt, olvasott, fordított, tolmácsolt angol, francia, spanyol, német és olasz nyelven! Kitűnő tanulmányi előmenetele miatt, felvételi vizsga nélkül vették fel Őt a Szovjet Hadsereg Katonai Akadémiájára, ahol a második évfolyam kezdetétől a külügyi hírszerző szakot látogatta.
Professzorai, évfolyamtársai felnéztek a kiváló sportolóra, az öt idegen nyelven beszélő éltanulóra. Hamarosan ő lett az egyetemi komszomol csúcsbizottságának az első titkára is.

Az ifjú tehetség rendkívül érdeklődő volt. A hadiipari tudományokon kívül, vonzódott az építészethez is. Szinte rajongásig szerette a jogi- és a közgazdasági tudományágakat. Az egyetem harmadik évfolyamától, - rektori külön engedéllyel-, levelező tagozaton elkezdte a jogi-, majd a negyedik évfolyamtól a műszaki egyetem építőmérnöki karának elvégzését.
Mindhárom egyetemen évfolyamelső volt. Amikor évfolyamtársai még javában küszködtek a kollokviumokkal és a magas követelményszintet támasztó szigorlatokkal, az „ifjú Marsall” már rég letudta azokat.

A hadmérnöki tudományokra alapozott diplomamunkáját az egyetem, könyv formájában is kiadta. A diplomamunkából készült könyv, azóta is „kötelező olvasmány” a patinás egyetem hallgatói számára. A mű címe: „A sikeres hadviselés záloga a jól szervezett hírszerzés.”

A műszaki egyetemen készített építészmérnöki diplomamunka még az előbbinél is nagyobb sikert aratott. Ennek témája a következő volt: „Moszkva-, Leningrád-, Kijev óvóhelyrendszerének perspektivikus terve!”

A három nagyváros vezetése a zseniális terveket, napjainkban is stratégiai alaptervként hasznosítja. A föld felszíne alatt húzódó csatornarendszereket, metróalagutakat, ill. egyéb létesítmény fejlesztéseket, mindmáig a Marsall által készített tervekre alapozzák.

A jogtudományi egyetem „nemzetközi-jogi” tanszékén készített diplomamunkája nagyon nagy port vert fel. A dolgozat tartalmáért csaknem megütötte bokáját az „ifjú Marsall”. A nem mindennapi művet, egyesek „felforgató tevékenység”- nek minősítették. A jogi diplomamunka az alábbi címet kapta:

„Miért nem ratifikálták az Emberi Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában foglalt haladó eszméket a KGST- tagállamokban?”

A lángoló tehetségű ifjú, - magas rangú, nagy befolyású apjának köszönhetően -, huszonöt éves korára bejárta a világot. Sokat látott, sokat tapasztalt a világ sorsát illetően. Eredetiben olvasta az amerikai, angol, francia, német könyveket, újságokat. Az USA-ban tizenkétszer, Angliában hatszor nyaralt. A nagy európai városokat gyakran felkereste. Hol tanulmányútra, hol turistaútra, máskor nemzetközi konferenciákra küldte ki Öt az apja.

A veterán Tábornagy élete végéig megbecsült katonai vezető volt a Szovjetunióban. Magas állami-, ill. katonai beosztásokban dolgozott. A Tábornagyot a II. világháború befejezését követően helyezték át a KGB - elnökség állományába. Négy évi moszkvai szolgálat után, 1949-ben, Ő vette át a washingtoni székhelyű, rendkívüli fontosságú KGB- Főparancsnokság vezetését. Észak-, Közép- és Dél-Amerika, Európa, Afrika, Ázsia és Ausztrália tartozott a Washingtoni Főparancsnoksághoz. A Tábornagy kérésére, 1967-ben, parancsnoksága alá vezényelték, a 27. életévét taposó „ifjú Marsallt”, aki akkor már őrnagyi rendfokozattal rendelkezett.

A washingtoni külszolgálat második évében apja alezredessé léptette elő. Akkor már Ő vezette a KGB - Észak-Amerikai – osztagparancsnokságát.

Ezen felül, Apja rábízta a Washingtoni Főparancsnokság gazdasági- és pénzügyeinek irányítását is. Az ifjú gyorsan haladt a katonai ranglétrán, 1972-ben tábornokká léptették elő. A washingtoni KGB- Főparancsnokságon tanultak, valamint saját lángelméje arra sarkallta az ifjú Marsallt, hogy hozzálásson egy modern KGB- akadémia alapjainak lerakásához. Szakmai felkészültségének, ill. páratlan vezetői rátermettségének és nem utolsó sorban rendkívüli tekintélyének köszönhetően, ezen a téren is hihetetlen eredményeket produkált.

A KGB- Akadémiát Kelet-Berlinben hozta létre. Az Akadémián tíz tanszéket szervezett. Egy–egy tanszéken csupán három fő teljesített napi szolgálatot. A berlini KGB-Akadémiára a külszolgálatos KGB- főtiszteket tízesével rendelték be továbbképzésre. Szigorúan követték, az egyes harcos kiképzés elvét. A továbbképzésre vezényelt főtiszt körforgásszerűen, mind a tíz tanszéken megkapta az aktuális továbbképzést.

Tanszékenként egy tanár egyszerre csak egy főtiszttel foglalkozott. Amikor a munkával elkészült, a később rendkívül nagy becsben tartott intézkedési tervjavaslatot beterjesztette jóváhagyásra apjának, a vezénylő Tábornagynak. A Tábornagy volt a Berlini KGB- Akadémia rektora. A továbbképzésre vezényelt főtisztek soha nem találkozhattak egymással. Nem is ismerték egymást. Ez utóbbiakra vonatkozó biztonsági parancsot a Marsall apja adta ki.

A Marsall menyasszonyát Nádját, - saját kérésére-, 1971- áprilisban helyezték át a Washingtoni KGB- Főparancsnokság állományába. Házasságkötésük Washingtonban történt, Mr. Dr. John Boergh és Mrs. Dr. Mária Boergh álnéven. Személyi okmányaik szerint, mindketten „angol állampolgárok” voltak!

Apja 1975– ben bekövetkezett halálát követően a Marsall vette át a Washingtoni KGB-Főparancsnokság vezetését. Ő lett a KGB– Berlini Akadémia rektora is. Régi harcostársakkal, egykori kollégákkal, korábbi beosztottaival találkozott a 35. életévében lévő Marsall.
Az új főparancsnok 1976 -ban adta ki első nagy formátumú tankönyvét, amely az alábbi címet kapta:

A KGB - Akadémia Enciklopédiája.

Ez a tankönyv egy szigorúan titkos alkotás volt. Ebből eredően kizárólag a továbbképzéssel foglalkozó Berlini KGB- Akadémia tanári kara és a továbbképzésre berendelt főtisztek kezébe kerülhetett. Legálisan a könyv egyetlen példánya sem hagyhatta el a KGB- Akadémia épületét.

Az „alaptankönyv”- ként emlegetett műben, a zseniális Marsall megírta saját szakmai és politikai meggyőződésének teljes anatómiáját. Egyebek mellett vette magának a bátorságot, hogy felvázolja az emberiség jövőképét. Perspektivikus munkájában földrészekre, országokra, népekre, ill. évtizedekre előre vetítve írta meg saját gondolatait.

Nagyhírű könyvének megírása közben, a Marsallnak egy időtálló, zseniális ö t l e t e támadt. Az enciklopédia VI. fejezetének az alábbi címet adta:

EURÓPA EGYESÜLÉSE.

A II. világháborút követően, a szocialista országokban valaha is napvilágot látott dolgozatok, elemzések, ill. könyvek közül, ebben a műben bukkant fel először az a gondolat, hogy Európa államainak, - az USA ötven tagállamához hasonlóan-, gazdasági- és katonapolitikai összefogással, előbb, vagy utóbb létre kell hozniuk az

EURÓPAI EGYESÜLT ÁLLAMOK - at.

A Marsall elgondolásának legfőbb indítékait a gazdasági- és pénzügyi versenyképesség megteremtésében, ill. a belső piacok aktív védelmében jelölte meg. Korábban is volt mát több olyan személy, akik 25–30 évvel azelőtt megfogalmazta a „Közös Piac” bővítésére vonatkozó elgondolásokat.

Csakhogy azok mindegyikében volt egy hatalmas nagy bökkenő. Ez nem volt más, mint a Szovjet Hadsereg elitalakulatainak, valamint a hozzájuk rendelt civil kiszolgáló személyzetnek az NDK –ban, ill. Európa szívében történő állomásoztatása.

A Szovjetunió hatalmas méretű hadipotenciáljának előretolt éke, óriási s t r a t é g i a i jellegű jelenléte, erőteljesen kalkulálandó ideológiát jelentett Európa számára.

A II. világháború befejezését követően, a négy győztes nagyhatalom Németországot lényegében ketté osztotta, ill. a Potsdami szerződés értelmében a fasiszta államrendszert megtestesítő Német Államot, a négy nagyhatalom katonai ellenőrzés alá vonta.

A Szovjet Hadsereg által ellenőrzött Kelet-Német országrészben létrejött a „Német Demokratikus Köztársaság. A fővárost Berlint is kettéosztották. A Nyugat-Berlinnek elnevezett városrészbe, - nyugat felől-, egy szigorúan ellenőrzött légifolyosón át lehetett csak közlekedni. Az NDK- területén, állomásoztatott, mintegy félmilliós szovjet katonai kontingens támogatásával, a kommunista eszme tartósan megvetette lábát közép Európa szívében.
Az USA, Anglia és Franciaország által alkotott hármas katonai blokk gyorsan szövetséget kötött egymással, sőt 1945 őszén már az NSZK - vezetéssel is.

A korábbi harcostárs, a II. világháború sikeres megvívásában oroszlánrészt vállaló, - mintegy húsz millió halottat áldozó -, Szovjetunióból egyszerre újból aktív ellenség lett. Az emberiséget súlytó gyógyíthatatlan kórnak, a gyűlölködésnek egy masszívan megszervezett undorító formája,

a h i d e g h á b o r ú,

befészkelte magát az öreg kontinensre!

Kialakult egy szinte kezelhetetlen újabb tűzfészek, melyhez társult egy elképesztő méreteket öltött gyűlölethullám. Ennek az lett a következménye, hogy a Szovjetunió hadserege, az NDK – haderő aktív közreműködésével, 1961- ben „hermetikusan lezárta” a Kelet-Berlini határt.
Megépítettek egy négy méter magasságú vasbetonfalat. Azokat akik a fal elé és a fal fölé húzott szögesdrót akadályt, ill. a simára boronált nyomsávot megközelítették, figyelmeztetés nélkül agyonlőtték.

A két Német Állam határain belül, mesterségesen szított gyűlölködés katasztrófális vadhajtásait, a napi politika nem volt képes kezelni. A válságkezelésre senkinek nem volt használható elgondolása. A Marsall, sziporkázó észjárásával felismerte, hogy a hidegháborús hisztériát az szüntetné meg, ha szép csendben kivonnák az NDK- ból a Szovjet Hadsereg cca. félmillió főt számláló elithadseregét.

Ez az ö t l e t s t r a t é g i a i l a g és politikailag olyan óriási horderejű volt, hogy azt sem a nyugati-, sem a keleti tömbökbe tömörült államok politikusai nyilvánosan nem merték felvetni. Ilyen jellegű lépésre még csak gondolni sem lehetett. (Bizalmas hírek szerint, 1953 –ban Hruscsovnak felvetették a két Német Állam újraegyesítésének gondolatát, ám a Főtitkár ettől mereven elzárkózott.)

Ebből adódóan a Marsall saját szuper titkos ötletéről mindaddig említést sem tett senkinek, amíg alaposan be nem biztosította magát. A főparancsnok kivárt, türelmes volt, de közben állandóan kombinált és tervezgetett!

Történt, hogy a nyolcvanas évek legelején a szovjet Főtitkár az NDK-ba látogatott. Az őt kísérő delegációhoz Berlinben csatlakozott a Marsall is. A Kelet-Berlinben megrendezett fogadáson összetalálkozott „Hr. Risk” alezredessel, az NDK- ban működő STASI - nevet viselő akkoriban eléggé elhíresült titkosszolgálat főtisztjével. A Marsall mint mindig, azon alkalommal is kitűnően álcázta magát.

A fogadásra úgy érkezett, mintha az Egyesült Királyság moszkvai nagykövetésének bankszakértője lenne. Így mutatkozott be, a hozzá közeledő, ismerkedni vágyó Hr. Risknek. Ám Hr. Risk is álcázta magát. A bemutatkozásnál azt mondta, hogy „nyomozóként dolgozik a Kelet-Berlini rendőrségen”.

Hr. Risknek rendkívül szimpatikus volt az atlétatermetű, jóarcú „angol”, aki úgy beszélte a német nyelvet, mintha Drezdában nevelkedett volna. Hamar „összebarátkoztak”, legalábbis Hr. Risk eléggé naivan azt hitte. Névjegykártyát cseréltek.

Természetesen Hr. Risknek a legcsekélyebb fogalma sem volt arról, hogy milyen veszedelmes emberrel hozta őt össze a véletlen.

Alig beszélgettek néhány percet, amikor a Marsall elnézést kérve kiment a fogadóteremből és gépkocsijához sietett. Telefonon hívta saját Főparancsnokságát.
- Alla őrnagy tisztelettel jelentkezem. - Hallotta a Marsall az ismerős hangot.
- Őrnagy kérem nézzen utána az NDK- rendőri állományában egy bizonyos Hr. F. Risk nevű egyénnek. Az illető azt állítja magáról, hogy rendőrségi nyomozó. - Személyleírást is adott a Marsall, az inkriminált személyről.
- A kocsimban várom visszahívását, a francia üzemű telefonomon.
- Értettem. - Nyugtázta a parancsot az őrnagy.
Alig telt el öt perc, amikor Alla jelentkezett.
- Jelentem kiderítettem, hogy Hr. F. Risk nevű rendőrnyomozó nem létezik. Azonban a mi nyilvántartásunkban szerepel egy bizonyos Hr. Karlheinz Riskmüller nevű alezredes, akire pontosan ráillik az Ön által adott személyleírás.

Csakhogy Ő a STASI- ügynöke. Egyszer felbukkant már a mi látókörünkben is. Akkor az „Eduardo Köttner” nevű cég reklámszakemberének adta ki magát. A múlt héten, csütörtökön délelőtt a Nyugat-Berlini Credite Lyoannais bankban 25.000 USA dollár készpénzt fizetett be egy saját nevére nyitott bankszámlára. A bankszámla egyenlege jelenleg 78.000 USD. Ennek a bankszámlának a tulajdonosa Hr. Karlheinz Riskmüller, Kelet-Berlini lakos.
- Köszönöm Őrnagy! Ön jó munkát végzett. - Mondta elismerően a Marsall.
Szóval így állunk Hr. Karlheinz Riskmüller, gondolt bosszankodva a Marsall, a nemrég hozzá dörgölődő illetőről! A főparancsnokot Kolja alezredes kísérte el a fogadásra, sofőrnek álcázva magát.
- Kolja! - Szólította meg a Marsall hűséges hadsegédét.
- Kérem nézze meg alaposan, azt a kecskeszakállas nyüzsgő németet, mutatott szemeivel „Hr. Riskre”. Szegődjön a nyomába, kapja el és dobja be őt kocsink csomagtartójába. Amikor elkészült a művelettel, üljön a volánhoz és kanyarodjon a főbejárat elé. Ott várok Önre.
- Értettem. - Válaszolta katonásan Kolja.

A megnyerő külsejű, mosolygós, elegánsan öltözött Kolja „Hr. Riskmüller” közelébe férkőzött. Fölényes pillantással biccentett az őt udvariasan köszöntő STASI- ügynökre és kifogástalan németséggel így szólt hozzá:
- Hr. Riskmüller, kérem feltűnés nélkül kövessen! Nálam van az ön újabb küldeménye. A német kém elsápadt, nem mert megszólalni. Megdöbbent, hiszen arca el volt maszkírozva. Abban reménykedett, hogy senki sem ismerheti fel. Most pedig egy vadidegen embertől hallania kellett, hogy az valódi nevén szólítja meg őt. Csakhogy, „az újabb küldemény” emlegetése kedvesen csengett füleinek. Mohó természete legyőzte tanult óvatosságát, ezért nyomban engedelmeskedett. Sietve követte a hátra sem néző, sebes léptekkel haladó Kolját. A kocsik között állt egy francia rendszámú, fekete Mercédesz. Annak csomagteréhez ment az idegen. Gyors mozdulattal nyitotta fel a csomagtartót. Jelentőségteljesen nézett Hr. Riskmüllerre, majd szó nélkül mutatott a csomagtérnek, a hátsó ülések alatti részébe. A megnyerő külsejű Kolja barátságos magatartása a mar
adék óvatosságot is feledtette a STASI- magas rangú tisztjével.
Hr. Riskmüller lehajolt, görnyedt háttal kíváncsian vizslatott a csomagtér mélyén. Kolja abban a pillanatban, egy hirtelen mozdulattal tarkón csapta a csomagtartóban kutakodó németet, aki nyomban eszméletét vesztette. Egy szempillantás alatt bedobta az ügynök kilógó testrészét a csomagtartóba. Összebilincselte a pórul járt német ügynök kezeit. Száját betömte egy rongydarabbal. Rácsapta a csomagtartótetőt. Riskmüller alezredes ájultan, összebilincselt kézzel, magatehetetlenül feküdt a diplomata rendszámú kocsi csomagterében.
Kolja kényelmes léptekkel sétált a volánhoz. Kisvártatva szélesre tárta a Mercédesz ajtaját, a főbejárat előtt ide-oda sétálgató főparancsnok előtt. Meg sem álltak az egyik Kelet-Berlini bérelt rezidenciájukig. Begördültek a kapun, egyenesen a mélygarázsba. Kolja felnyitotta a csomagtartót. A német épp akkor térhetett magához. Kolja egy jobbegyenessel állcsúcson ütötte a STASI- ügynökét. Az újabb „álomba” szenderült. Kolja úgy dobta vállára az alélt németet, mint egy törölközőt. Vitte őt egyenesen a főparancsnok elé.
- Kérem térítse magához vendégünket. – Mondta nyugodt hangon a Marsall. Az 5x6 méteres szoba, szerény berendezésű, gyéren megvilágított helyiség volt. A német szemei nehezen szokták a félhomályt. Jobbra, balra pislogott, hunyorgott. Hirtelen felismerte a vele szemben ülő, nemrég még angol bankszakemberként bemutatkozó, atlétatermetű óriást. Megijedt, felsejlett benne egy nagyon rossz érzés. Nem volt ideje, hogy töprengjen. Amint a Marsall észlelte, hogy a német magához tért, közelebb lépett hozzá és egy közepes erősségű arcrúgással a földre küldte a nemrég még Hr. Risk nevet használó férfit.
A német nehezen tápászkodott fel, láthatóan kábult volt még, részben a nemrég Koljától, ill. most az angol izomkolosszustól kapott csapások következtében. Nem fogta fel, hogy valójában mi is történt vele, ám abban biztos volt, hogy valakik kivonták őt a forgalomból.
- Hogy hívják Önt? - Csattant a Marsall szigorú kérdése, miközben szikrázó szemeivel a németre meredt. A német megremegett, tócsa keletkezett alatta, a szobában pisi szag terjengett. Abban az állapotában igencsak szánalmasan festett a kegyetlenségeiről elhíresült STASI- alezredese.
- A válaszát várom! - Harsogott dühösen a Marsall.

A német főtiszt úgy berezelt, hogy a legtermészetesebbnek tartotta, ha katonásan válaszol a feltett kérdésre.
- Jeeleentem a nevem Karlheinz Riskmüller alezredes. A STASI- belső elhárításánál dolgozom, csoportvezetőként.
- Na látja, ez már beszéd. - Mondta megenyhülve a Marsall.
- Mondja mire véljem az Ön névjegykártyáján szereplő F. Risk nevet? - Kérdezte újból fenyegetően a főparancsnok.
- Áh, az csak amolyan álcázásként használatos név. Kérem higgye el, hogy az igazi nevem Karlheinz Riskmüller.
- Nézze Uram, nincs sok időm Önre. Vagy hajlandó egyenesen válaszolni kérdéseimre, vagy ha nem rábízom Önt a likvidátorra.

A Marsall olyan arcot vágott, hogy a német főtiszt ereiben szinte megfagyott a vér. Úgy meg volt ijedve, hogy majd összecsinálta magát. Fiatal volt, nem lehetett több negyven évesnél. Valószínűleg nem volt még hasonló helyzetben soha.

A Marsall egy újabb feladattal bízta meg Kolját, aki nyomban távozott. A főparancsnok belülről kulcsra zárta a kihallgató szoba ajtaját.
- Kiknek dolgozik még Ön a STASI- n. kívül? - Csapott le újból a kőkemény kérdés.
- Jelentem, kérem én másnak nem dolgozom. - Rebegte a német.
- Én csak és kizárólag a STASI- t szolgálom. A német ügynök bal arcára adott kemény rúgást bármely dzsúdó iskola tanára elismeréssel nyugtázta volna. Bezzeg nem így a német, aki újból a padlóra zuhant és akaratlanul is megmártózott saját piszkában.
- Kérdeztem valamit! - Ordított rá a Marsall az idétlenül feltápászkodó német ügynökre.

A német akkor már kezdett készségesen válaszolni. Válaszai komoly meglepetéseket okoztak a Marsallnak.

- Jelentem én valójában kettős ügynök vagyok. Az NSZK - katonai felderítő szolgálatának is dolgozom.
- Ki az Ön főnöke odaát? – Hangzott az újabb kérdés.
- Jelentem, a kapcsolatomat dr. Horst Frajnannak hívják, Ő a féltestvérem.
- Mi a beosztása annak a bizonyos dr. Frajnannak? – nézett a Marsall a német szemébe.
- Jelentem, Ő tábornoki rangban szolgál az NSZK – katonai felderítő szolgálatánál.
- Mondja, mennyit kap Ön az NSZK - tól a kémkedéséért?
- Jelentem esetenként fizetnek két-háromezer nyugatnémet márkát.
- Iiigen ? - Állt fel újból fenyegetően a Marsall.
- Maga újból hazudik. - Ordított rá dühösen a megfélemlített emberre.

- Kérem higgye el, hogy igazat mondok. – Állította remegő hangon a német főtiszt.
- Nem, maga újból a szemembe hazudik. - A Marsall kiabált.
- Úgy látom, nem szeret Ön igazat mondani, de most már valóban az utolsó figyelmeztetést kapja tőlem. A szavakat követő újabb rúgás a német baloldali vesetájékát érte. Székestől repült a háta mögött lévő falnak. A szék összetört, a német újból a padlóra került.
- Azt hiszi Riskmüller, hogy én vevő vagyok a hazugságaira? - Förmedt rá a főparancsnok.
- Megmondtam, hogy nincs időm Önre. Végeztem!
- Neee! - Kiáltott kétségbeesetten a STASI- ügynöke.
- Kérem, megmondom őszintén, hogy néha többet is fizetnek.
- Mennyit?
- Kaptam már húszezer márkát is. - A Marsall dühösen pattant fel székéből.
- Ah, maga javíthatatlannak tűnik ember! - Mondja, kitől és miért kapta azt a 25.000 USD –t, amit a múlt héten csütörtökön délelőtt fizetett be a Nyugat-Berlinben lévő, Credite Lyoannais bank pénztárába?

A német főtiszt csaknem elájult. Szemei kikerekedve meredtek a Marsallra. Azon tűnődött, hogy vajon honnan tudhat ez a hatalmas ember az Ő személyes banktitkairól? Ám a Marsall nem hagyott időt a merengésre. Talpával belelépett a német gyomorszájába. Az újból aléltan feküdt a padozaton. A Marsall megragadta a német zakóját és felrángatta.

- Talpra gazfickó vagy menten agyoncsaplak! - Rivallt keményen áldozatára.
A német főtiszt felállt, mímelte a feszes, tisztelettudó vigyázzállást.
- Pihenj! - Szólt rá katonásan a Marsall. A német ügynököt az ismerős vezényszó hallatán, újabb félelem kerítette hatalmába. Szerette volna tudni, hogy vajon ki lehet ez a katonás szigort sugárzó, félelmetes erejű ember? A megfélemlített német hírszerző, jobbnak látta, ha mélyen hallgat. Csakhogy a Marsall könnyűszerrel kiolvasta foglyának gondolatait.

- Nos Uram, egyelőre még nem érdemelte ki, mégis megmondom Önnek, hogy ki vagyok. A nevem Chack Chussak tábornok, a 8. francia idegenlégiónak vagyok a parancsnoka. Mielőtt táborhelyemre vitetem Önt, még egyszer, utoljára felteszem a kérdést. Ki az Ön kapcsolata az NSZK - ban?

- Szíves megértését és elnézését kérem az előbbi füllentésekért, válaszolt most már egészen más hangnemben a német ügynök.
- Jelentem a tényleges kapcsolatom a húgom férje. Őt Dr. Peter Mahlernek hívják, a Kancellár titkárságán dolgozik.
- Mi a családi neve az Ön Húgának? - Kérdezte a Marsall.
- Jelentem, az Ő leánykori neve: Irene Riskmüller.
- Mindkettőjükről adjon személyleírást. – Szólt keményen a főparancsnok.
A STASI- alezredese készségesen sorolta a két célszemély adatait. Meglepte őt, hogy fogva tartója nem jegyzetelt. A Marsall Allát hívta. Tárcsázás után felhangzott a jól ismert szöveg:
- Jelentkezem Y elvtárs!
- Őrnagy, kérem nézzen utána két személynek! - Máris diktálta a német hölgynek és a hölgy férjének az adatait. Szó szerint adta meg a két német állampolgárra vonatkozó személyleírást, úgy ahogyan azt az előbb a STASI- ügynökétől hallotta.

- Bizonyára megérti Uram, - szólt gúnyosan a Marsall-, hogy annyi hazudozás után, mint amennyivel engem elárasztott, ellenőríztetnem kell az Ön által előadottakat.
- Igen, jelentem, hogy igenis megértem és mégegyszer elnézést kérek Öntől. - Makogta a német.

Kisvártatva megszólalt a Marsall telefonja. Alla őrnagy hívta Őt.
- Jelentem, készen vagyok az adatgyűjtéssel.
- Hallgatom Önt. – Mondta a Marsall.
- Jelentem, a Dr. Peter Mahler nevű személy a Kancellár titkárságán dolgozik, Ő a biztonsági főnök. Rendfokozata tábornok. Konkrét adataink vannak arra vonatkozóan, hogy Hr. Dr. Mahler beépített ügynöke a „CIA”- nak. Az USA- ban egy Mr. Dr. Bobi Bregga álnevű ügynök a kapcsolata, akinek valódi kilétét mi is tudjuk. Hr. Dr. Mahler tábornok testvéröccse a német Alkancellárnak.

Felesége Irene Riskmüller egy szürke eminenciásnak látszik, de egészen biztos, hogy nem az. Most éppen egy amerikai tulajdonú német gyógyszercég kutatómérnökének álcázza magát. Többször is járt már Rómában, ill. két alkalommal résztvevője volt a Johannesburgban, később egy alkalommal az Ottawában szervezett gyógyszerész világkongresszusnak. Van egy Kanadai szeretője, akiről szintén vannak adataink.
- Köszönöm Őrnagy, ennyi elég is lesz.

- Mondja Uram. - Nézett a Marsall vérbenforgó szemekkel a STASI- főtisztre, - milyen kapcsolatban áll Ön az NSZK Alkancellárával?
- Jelentem, az előbb, sajnálatos módon elfelejtettem mondani, hogy az Alkancellár a húgom férjének a testvérbátyja.
- Igen, ezt is elfelejtette Ön, meg még egyéb mást is. - A Marsall hunyorogva, gúnyosan nézett a németre, aki se élő, se holt nem volt a főparancsnok pillantásaitól.
A Marsall kiment a szobából, rá se nézett többé a németre. Kolja jött be, levette a fogoly kezéről a bilincset, majd átkísérte a fürdőszobába. A fürdőszoba ajtaján egy vállfán függött egy fehér vasalt ing, egy vörös árnyalatú nyakkendő és egy elegáns kockás gyapjúöltöny. Egy széken alsónadrág, trikó és zokni várta, hogy a német főtiszt magára öltse azokat.
- Kérem tisztálkodjon meg, öltözzön át, mert megyünk a belvárosba. - Szólt Kolja barátságosan. A német főtiszt úgy engedelmeskedett, mint egy óvodásgyerek.
A STASI- főtisztnek a fent megismert színrelépése óta, öt év telt el. Hr. Karlheinz Riskmüller az ominózus naptól kezdődően a Marsallnak is rendszeresen szállított híreket.

Ő a valóságban soha nem tudta meg, hogy a Marsall nem egy francia tábornok, hanem olyan valaki, aki rendkívül jól tudott profitálni azokból az információkból, melyeket tőle kapott. Hr. Riskmüller úgy rajongott a Marsallért, mintha az nem is a megölő ellensége, hanem a felettese, a kenyéradó gazdája lenne.

Áttételesen ugyan, de majdnem az is volt, mivel a STASI- alezredesét öt év alatt kétszer is előléptették. Egy év elteltével ezredes, négy évvel később tábornok lett. A Marsallon kívül senki nem tudott arról, hogy a STASI - ügynöke, Hr. Karlheinz Riskmüller alezredes, a soron kívüli előléptetéseket, a Marsalltól kapott páratlan értékű információk szállításával érdemelte ki.

Az orosz Elnök dühbe gurult

Nagy zajt csapott a hatalmas, szépen faragott támlájú karosszék, amikor azt a rajta ülő, erős testalkatú férfi kirúgta maga alól.
Az Elnök úgy ugrott fel a tárgyalóasztaltól, hogy még a szék hátratolására sem szánt időt. Természetesen az ember nem éppen jókedvében pattan fel így az ülőhelyéről. Valami annyira felizgatta Őt, hogy mozdulatait nem volt képes kontrollálni.

Az államférfi néhány magas beosztású bizalmasával tárgyalt. Csak Ő beszélt. Csakhogy beszéd alatt, egy közepes hangerővel elmondott kommunikációs formát szoktunk meg. A előbbi tárgyalás azonban nem így folyt. Az Elnök ordítva mondta ki a súlyos szavakat. A dühtől szikrázó ember annak a négy magas beosztású állami vezetőnek címezte mondókáját, akik a félelemtől épp, hogy be nem csináltak a nadrágjukba.

- Ez a marha G. beleegyezett abba, hogy Németországból kivonják a Vörös Hadsereg elitalakulatait. De egy igavonó barom ez az ember. Csapott hatalmas tenyerével a tárgyalóasztalra. Az Elnök fel, s alá járkált a dolgozószobájában, majd kedvenc tábornokához fordult.
- Mondja ki vezeti most a KGB- nél a NATO és az európai országok osztályát?
- Jelentem A. V. M. Marsall. - Válaszolta a KGB - főnök.

A kapott információtól, az Elnök kissé lecsillapodott. Személyesen ismerte a Marsallt. Tudta róla, hogy Ő egy félelmet nem ismerő, kiváló adottságú katonai vezető, aki nagyérdemű apja nyomdokába lépve, szinte tökéletessé formálta a rábízott szervezetet.

- A Marsall jelentette e, és ha igen, akkor időben jelentette e ennek a készülőfélben lévő hazaárulásnak az előkészületeit?

- Ennek azonnal utánanézek Elnök Úr. - Ugrott fel helyéről a szolgálatkész KGB- főnök.
- Ne menjen ki a dolgozószobámból! - Szólt rá szigorúan az Elnök.
- Használja az én computeremet.
A tábornok a hatalmas számítógéphez lépett. Előzékenyen hátat fordított addig, amíg az Elnök begépelte saját titkos kódját. Az amerikai gyártmányú számítógép működésbe lépett. Az Elnök sajátkezűleg kereste ki a „Titkosított KGB - jelentések” mappát, majd átadta helyét a KGB - főnöknek.
A magas beosztású tábornok kényelmesen elhelyezkedett a számítógép előtt lévő teleszkópos bőrszéken. A KGB- elnök részére fenntartott titkos azonosítóval belépett abba a mappába, amelyben a Főtitkárnak készített „szigorúan titkos”- feliratú dokumentumok voltak. Begépelte: a „németországi elitcsapatok ru” szavakat, majd keresgélt. Megtalálta a Marsall által 1990. május 22-i dátummal készített rejtjeles üzenetet. Ehhez a dokumentumhoz volt mellékelve a jelentésre küldött válaszüzenet is.
Mindkét dokumentumot 90 évre titkosították.

- Elnök Úr kérem! - Szólalt meg csendesen a KGB - főnök.
- Tisztelettel kérem engedélyét, a 90 – évre szóló titkosítás alól történő felmentéshez!

Az Elnök mindenki felett állt. Neki jogában volt áthágni a titokgazdát is. Ehhez a művelethez azonban, egy újabb titkos kódszóra volt szükség. Az Elnök hatalmas páncélszekrényéhez lépett. Kézbe vett egy bőrkötésű, regiszteres, vaskos könyvet. Keresgélt a könyvben, majd mutató ujjával követve a betűket, egy fecnire írva, szó nélkül adta meg a KGB– vezetőnek a titkos kódot.
- Köszönöm Elnök úr.
A KGB- főnök belépett a rendszerbe. Keresgélt, majd száját egy biztató „ahhá” szó hagyta el.
- Megvan Elnök úr, jelentem megvan. - Lihegte diadalittasan.
- Olvassa fel! - Szólt rá határozottan az Elnök, de közben kiragadta a titkos jelszót tartalmazó fecnit a tábornok kezéből. A KGB- főnök a sifrírozott szöveg oroszra fordított változatát olvasta:

SZIGORÚAN TITKOS!
K. AA/CC 01738

Jelentés a Főtitkárnak!

Főtitkár elvtárs megbízásából, a korábban megadott időpontban, négyszemközti tárgyalást folytattam K. kancellárral, a szovjet fegyveres erők Németországból történő, gyorsított ütemű kivonására vonatkozóan. Megállapodtam vele abban, hogy Németország nagy összegű „hazatelepedési segélyt” folyósít, a Vörös Hadsereg Németországban állomásozó haderejének végleges és zavartalan hazatelepítése, ill. visszavonása céljából. A segély összegét a Nyugatnémet Nemzeti Bank utalja át a Szovjetunió Nemzeti Bankjába.

A megállapodás szerinti összeg 50 %-át a szerződés aláírását követő napon átutalták. A további 50 % - ot akkor kapjuk meg, amikor az utolsó szovjet katona is elhagyja Németországot.

Bécs, 1990. május 22, 23,07 óra.

A. V. M. Tábornagy

Az Elnök nem tudott ülve maradni a helyén. Amíg a tábornok felolvasta a szigorúan titkos jelentést, fel s alá sétált. Azon törte a fejét, hogy vajon mi indokolta ennek az egyébként is szigorúan védett dokumentumnak a 90 évre történő titkosítását?

- A Főtitkár válasza. – Hangzott a Tábornok hangja.


„Tisztelt Tábornagy elvtárs!

Utasítom Önt, hogy korábbi parancsomnak megfelelően, továbbra is a legjobb embereivel, a legszigorúbb titoktartás mellett, állandóan figyeltesse a K.AA/CC 01738 számú jelentésében szereplő üggyel kapcsolatban álló személyeket. Minden olyan eseményt rögzítsenek, amely befolyással bírhat az Ön által eddig lefolytatott megbeszélések kimenetelére. Haladéktalanul jelentsen minden további fejleményt!

Moszkva, 1990. május 23. 07,55 óra.

Főtitkár”


Az Elnök és az elnöki dolgozószobában ülő, négy magas rangú államférfi döbbent hallgatása jelezte, hogy mindannyian új információkat kaptak. Ezen okmányok tartalmát korábban nem ismerték.
Az Elnök törte meg a csendet.

- Döbbenetes! – Ez egy döbbenet! – Hangját hátborzongató, fenyegető sziszegés kísérte.
- Tudja valaki Önök közül, hogy a németek milyen nagyságrendű összeget utaltak át a Nemzeti Bankunkba? Mélységes csend volt a szobában.
- Mennyit kaptunk? Mennyit és mikor? Ki és hogyan osztotta el az átutalt összeget? - Kérdezte az Elnök olyan hangon, hogy a jelenlévők beleremegtek.

A gondot ugyanis az okozta, hogy a jelenlévő államférfiak közül senki nem tudott semmit a szóban forgó pénzügyi tranzakcióról.

- Van e ennek a témának részletes jegyzőkönyve? - Kérdezte az Elnök.
- Ennek is azonnal utána tudok nézni. - Mondta szolgálatkészen a KGB- vezető. Böngészett a computerben, majd megszólalt.

- Az erről szóló titkosított jegyzőkönyv a Miniszterelnök úr birtokában van.
- Láthatnám? – Az Elnök, a sápadtan várakozó miniszterelnök orra hegyétől pár centire állította meg hatalmas tenyerét.
A szorongva üldögélő, jobbra – balra tekintgető miniszterelnök a computerhez lépett és begépelte saját titkos kódját.
- Kérem folytassa Ön. - Szólt oda csendesen a KGB-főnöknek.

A megnyitott miniszterelnöki mappában, a „KGB-1990” címszó alatt szorgalmasan keresgélt a kitűnő szakember.
- Ah ez az Elnök úr, megtaláltam! Felolvassam?
- Igen kérem, azonnal olvassa fel! – Mennydörgött az Elnök.

A KGB- vezetője, felolvasta a jegyzőkönyvet, amely a dátumon kívül semmiféle konkrétumot nem tartalmazott.
- Hát egy árva szó nincs ebben a rohadt irományban arról, hogy konkrétan mennyit kapunk? - Az Elnök újból ordítozott dühében.

Síri csend volt a teremben. A jegyzőkönyvből valaki gondosan kitörölte a konkrét számadatokat.

Az Elnök a KGB- vezetőjéhez fordult.
- Azonnal folytassanak le egy tényfeltáró vizsgálatot. Ennek eredményéről két órán belül írásos jelentést kérek!
- Értettem Elnök úr. - Hangzott a szolgálatkész válasz. A tábornok távozott és azonnal intézkedett.

Az Elnök által elrendelt tényfeltáró vizsgálat átfogóan elemezte a csapatkivonásra vonatkozó előzetes, hivatalos tárgyalások menetét. Az széleskörű elemzést tartalmazott arra vonatkozóan, hogy a félmillió főt számláló elitalakulatoknak és a velük tartó civileknek a hazatelepítése mennyivel fogja megterhelni a katonai költségvetést.

Arra vonatkozó adatnak azonban nem sikerült nyomára bukkanniuk, hogy a Marsall által lefolytatott tárgyaláson milyen nagyságrendű segélyösszegben állapodtak meg.

- Ez nekem semmi, ez nekem egy nagy nulla! - Ordította az Elnök, amikor átnézte a jelentést.

Az Elnök kőkemény szavait hallva, a magas beosztású vezetők ereiben szinte megfagyott a vér. Az Elnök a KGB- főnökre szegezte szemeit és dörgő hangon adta ki az ukázt:
- Tábornok, azonnal rendelje Moszkvába a Marsallt.
- Értettem! – Hangzott a katonás válasz.
- Mondja, mennyi időt vesz igénybe, amíg a Marsall jelentkezik Önnél?
- Jelentem hét–nyolc óránál nem többet.
Az Elnök elgondolkodott. Előbb az óráját, majd a naptárát nézegette. Ellenőrizte napi programját, majd így szólt.

- Ma 21,00 órakor, a Marsallal együtt jelentkezzen nálam!
- Értettem. - Szólt a tábornok és sietős léptekkel hagyta maga mögött, a komor hangulatot árasztó szuper elegáns helyiséget.

A KGB- Elnöke által elküldött rejtjeles táviratban az állt, hogy azonnali hatállyal Moszkvába rendelik a Marsallt. A parancs a bécsi főhadiszállásra érkezett.

A sifrírozott szöveget, és az orosz nyelvű fordítást, 1991. szeptember 29-én 10 óra 35 perckor Alla alezredes nyújtotta át a főparancsnoknak.

A Marsall tisztában volt azzal, hogy mi várna rá Moszkvában, ezért úgy döntött, hogy más irányba fordítja szekerének rúdját.

A KGB- főnök egyre türelmetlenül nézegette az óráját. A menetrendszerinti Lufthansa gép több, mint egy órával ezelőtt megérkezett már a Seremetyevói Repülőtérre. Ám a Marsall nem volt az utasok között.
A KGB- vezetője éppen azon törte a fejét, hogy mit mondjon az Elnöknek, amikor megcsörrent az íróasztalán lévő piros telefon. Az Elnök titkárságáról hívták.
- Tábornok haladéktalanul jelentkezzen az Elnök Úrnál. - Mondta a parancsoláshoz szokott titkárságvezető.

Az Elnök paprikavörös lett a méregtől, amikor látta, hogy hűséges tábornoka egyedül lép be dolgozószobájába.
- Hol van a Marsall? – Rivallt rá a megszeppent KGB- főnökre.
- Jelentem ezideig még nem érkezett meg!
Az Elnök kedvelte a szolgálatkész, rendkívül intelligens tábornokát, de most szemeivel majd felnyársalta Őt. Kérdőn nézett munkatársára, majd így folytatta.

- Van e Önnek személyes informátora a Marsall közelében?
- Jelentem közvetlenül mellette dolgozik egy korábbi titkos információk beszerzésére kiképzett munkatársam, aki ezideig nem jelentett semmi különlegeset.

- Mondja Tábornok, - szólt tagoltan az Elnök, - innen a dolgozószobámból kapcsolatba tudna lépni az informátorával?
- Jelentem igen.
- Kérem használja a műholdas telefonomat és azonnal hívja fel az informátorát. A KGB- főnök nyomban a telefonhoz sietett. Noteszét bal kezében tartva, jobb kezének mutató ujjával tárcsázta a titkos számot.

- Halló, Szemjonov tábornok jelentkezem. - Hangzott a vonal túlsó végén.
- Üdvözlöm tábornok, van jelenteni valója? – A KGB- Elnök hangja zord és szigorú volt.
- Jelentem a célszemély, ma 10,45 órakor elutazott Moszkvába.
- Milyen útvonalon?
- Jelentem a Swechati reptérről Frankfurtba, onnan Moszkvába repült.
- Biztos Ön ebben?
- Jelentem igen!
- Köszönöm, kérem figyeljen mindenre és a továbbiakban is legyen éber!
- Értettem! – Nyugtázta a hívást, a füleseket szállító tábornok.

Az orosz Elnök arcán súlyos csalódottság látszott. Nagyon rossz előérzete volt, a történtekkel kapcsolatban. Furcsa dolgok sejlettek fel benne. A KGB– főnök szorongva várta az újabb Elnöki ukázt.

- Tábornok, rendeljen el riadót a KGB– nél és adjon ki elfogatóparancsot a Marsall ellen. Utasítom Önt és munkatársait, hogy a föld alól is keressék elő a A. V. M. Marsallt!
- Értettem Elnök Úr!
- Távozhat! - Váltott katonás módira az Elnök.

Un demokratikus átalakulás a KGST - tagéállamokban

Említettem már, hogy a Marsall apja azon ritka emberek közé tartozott, akik jó barátságban voltak Ny. Hruscsovval. Ennek ellenére nem osztotta meg a Főtitkárral azon gondolatait, melyek előrevetítették azt, hogy a szocialista világrendszer előbb–, vagy utóbb szét fog esni. Azok, akik közelebbről is ismerték Ny. Hruscsovot képesek voltak emberbarátként is elfogadni Őt. Ez volt a ritkább emberfajta. A legtöbben nem szerették a Főtitkárt. Nagyon féltek tőle.

A Marsall apja soha nem ütközött a Főtitkárral. Ebből eredően a Tábornagy nyugodtan élhetett, építhette, formálgathatta a rábízott hírszerzőszolgálatot. Ő egyébként is elismert, rendkívül nagy tudású, kiváló közgazdász hírében állt, három idegen nyelven is tárgyalóképes szakember volt. Politikai nézeteit, ill. jövőképet illető gondolatait, a fián kívül senkivel nem osztotta meg.

Kérésére, 1967. október 01-én vezényelték fiát az általa vezetett waschingtoni KGB- Főparancsnokságra. A Tábornagy sokat beszélgetett, a rendkívül fogékony, széles látókörű, négy diplomás, öt idegen nyelvet folyékonyan beszélő fiával. Életében először neki fogalmazta meg azt a nézetét, mely szerint erőszakkal nem lehet népeket, államokat, világrendszereket összetartani. Szilárdan meg volt győződve arról, hogy az ilyen jellegű államrendszerek nem lehetnek tartósak.

A Marsall szívta magába nagyszerű apja szavait. Teljesen azonosult azzal a nézettel, hogy az emberek politikai meggyőződésénél sokkal erősebb kapocs, a gazdasági - pénzügyi jellegű érdek. Már fiatalon átlátott a politikai töltetű hangzatos szólamokat pufogtató embereken. Hihetetlen gyorsasággal megtanulta a kapitalista állam- és vállalatvezetés fortélyait. Két éves washingtoni ténykedést követően, a Marsall beiratkozott az USA közgazdaságtudományi egyetemére. Három év alatt abszolválta az öt évi tananyagot. Apja nagyon büszke volt fiára. A Tábornagy két helyettesén és a KGB- központ néhány felső vezetőjén kívül senki nem tudta, hogy Mr. Dr. John Boergh angol állampolgár, a valóságban a Tábornagy fia.

A Marsall szenzációs eredményeket produkált, a KGB- Washingtoni Főparancsnokságán. Rövid időn belül Ő lett „az ezerarcú óriás” becenévre hallgató titokzatos legenda. Külsejét bármikor képes volt a felismerhetetlenségig megváltoztatni.

Önként jelentkezett a legveszélyesebb feladatok végrehajtására. Nem volt olyan cég, vagy hivatal, ahová ne tudott volna beépülni, ha a körülmények azt kívánták tőle.

Washingtoni karrierjének megalapozása közben, apján kívül senki nem ismerte a Marsall igazi arcát. Bármely nemzet fiának ki tudta adni magát. Páratlan idegen nyelv ismerete és kiváló emberi adottságai miatt, tárgyalópartnerei még a legrosszabb álmukban sem gondolhatták róla, hogy nem az akinek kiadja magát.

Megnyerő külseje, elegáns társalgási stílusa miatt sokan felnéztek rá. Apja engedélyével, évente háromszor megfordult Moszkvában is. A moszkvai nagyvállalatoknál, bankoknál és a minisztériumokban rendszeresen vizitált. Soha nem merült fel senkiben, hogy Mr. Dr. John Boergh a valóságban nem egy rendkívül tehetős angol üzletember, hanem a KGB-magasrangú főtisztje.

A Marsall apja 1969. Karácsonya előtt, vásárolt fiának egy Rómában bejegyzett vállalatot, amely az acél- és gépiparban közismert, jó nevű vállalkozás volt. A megvásárolt cég 100 % -os tulajdonosa-, ill. vezetőjeként fiát, Mr. Dr. John Boergh álnévvel, angol állampolgárként regisztráltatta.
Az olasz cég rövid időn belül profilt váltott. A ruha- és cipőiparban, valamint a bőrdíszműiparban igyekezett megalapozni jövőjét. A profilváltáshoz új szakemberekre volt szükség, ezért a régi apparátust a Marsall fokozatosan lecserélte.

Helyükre a KGB- állományában szolgálatot teljesítő, - a washingtoni parancsnokság alá beosztott -, főtiszteket alkalmazta. A főtisztek egyike sem tudta, hogy az őt alkalmazó cég tulajdonosaként megismert, szimpatikus Mr. Dr. John Boergh elnök-vezérigazgató, a valóságban az őket vezénylő, nagyhatalmú Tábornagynak a szeretett fia. Az olasz cégnél alkalmazást nyert, kiválóan képzett főtisztek beépülésükhöz, előzetes engedélyt kértek a Marsall apjától. A Tábornagy körültekintően latolgatott minden körülményt.

Az engedélyért folyamodó főtiszteknek eszükbe sem juthatott az, hogy a Tábornagy már előre kiszemelte Őket. Ő ajánlotta fiának, hogy lépjen kapcsolatba az ily módon kiválasztott személyekkel.

Mindezek ismeretében, mi sem természetesebb, hogy a rátermett ügynök megkapta az engedélyt arra, hogy a Rómában bejegyzett nemzetközi nagyvállalatnál civil állást vállaljon.

A Marsall 1970– ben már saját maga vásárolt egy vállalatot, ezúttal Münchenben. A müncheni cég a fa- és bútoriparban ért el jelentős sikereket. A vásárlást követő egy éven belül, a Münchenben bejegyzett cég is profilt váltott. Előbb tehergépkocsi alkatrészeket, majd Mercédesz motoralkatrészeket kezdett gyártani. A cég alkalmazottai kicserélődtek, helyüket a KGB– ben szolgálatot teljesítő, kitűnően kiképzett főtisztek vették át. Az újonnan felvett munkatársak álmukban sem gondolták, hogy egyáltalán nem önszorgalmuknak köszönhetik az őket ért nagy megtiszteltetést. Nem is sejtették, hogy sorsukat a háttérből, egy rendkívül jól álcázott hatalom birtokosa, a Marsall édesapja irányítja!

A Marsallnak 1975- re már hét saját tulajdonú, nagy nemzetközi vállalata volt, hét különböző országban.

Apja tanácsát megfogadva, a cégeket kezdetben kislétszámmal működtette. A Tábornagy a Marsall keze alá, a legkiválóbb képességű főtiszteket irányította.
Szigorú parancsba adta nekik, hogy frissen megszerzett civil állásukat nagyon becsüljék meg. Ebből eredően, a főtisztek igencsak ragaszkodtak Mr. Dr. John Boergh vezérigazgatóhoz. Olyan kreatívak- és vállalkozó szelleműek voltak, hogy ha kellett két- három ember helyett is dolgoztak. Ők lettek a frissen megszerzett cégek motorjai.

A Marsall rendkívül precízen osztotta el a vállalatainál jelentkező napi feladatokat. Engedte dolgozni, alkotni munkatársait. A figyelemre méltó teljesítményeket produkáló főtisztek egyike sem tudta kollégájáról, hogy az a valóságban a KGB - állományában teljesít szolgálatot. Szigorú parancsot kaptak arra vonatkozóan, hogy kilétüket semmilyen körülmények között, - még halálos fenyegetettség esetén sem, - fedhetik fel.

Arról sem tudtak semmit, hogy az Ő nagyhatalmú elnök-vezérigazgatójuk kapcsolatban állna bármely titkosszolgálattal. A Marsall apja, vezénylő főparancsnoki minőségében, heti rendszerességgel kért jelentést a hét nemzetközi nagyvállalatnál zajló eseményekről. A kapott információkat elemezte. Azokból elkészítette fiának a marketing-, ill. fejlesztési tervjavaslatokat és a személyzetre vonatkozó döntéseket.

A Tábornagy olyan főtiszteket irányított a Marsall tulajdonában lévő hét nemzetközi feladatokat végző céghez, akik tehetségük, ill. sokirányú képzettségüknél fogva képesek voltak arra, hogy nagyobb régiókat fogjanak át.

A személyes jelentéstételre berendelt főtisztjeinek Ő maga is tippeket adott arra vonatkozóan, hogy milyen javaslatokkal lopják be magukat Mr. Dr. Boergh Vezérigazgató Úr kegyeibe.

Az általa kiszemelt egyik főtisztjének azt a tanácsot adta, hogy a NATO- tagállamokban egy–két vállalattal kössenek nagykereskedelmi szerződést, a cég profiljába tartozó termékekre.
A jótanáccsal ellátott főtiszt megtette javaslatát Mr. Dr. Boergh Vezérigazgatónak. A Vezérigazgató hálás volt munkatársának, akit megdicsért kreatív ötletéért. Amikor a szóban forgó szerződést aláírásra készen asztalára fektették, megjutalmazta szorgalmas
munkatársát.

Miután a NATO- tagállamokban már jól funkcionáltak a megkötött nagykereskedelmi szerződésekben foglalt üzletek, a Marsall apja újabb ötlettel rukkolt elő az általa kiszemelt főtisztje felé.

Azt tanácsolta munkatársának, hogy Vezérigazgatójával fogadtassa el azt, hogy a KGST– tagállamokkal is kössenek hosszú távra szóló, külkereskedelmi, árucsereforgalomra alapozott, barter szerződéseket.

A Marsall ezeket a javaslatokat is rendre elfogadta. A javaslattevőt megbízta azzal, hogy a nagykereskedelmi üzletet, cége nevében folyamatosan bonyolítsa.

Mindeközben a Marsall apjának kíváncsisága is egyre fokozódott. Egyre részletesebb jelentéstételre sarkalta a KGST- országokat, ill. a NATO –tagállamokat felügyelő főtiszteket. Gondosan ügyelt arra, hogy fia is és Ő is, a szorgalmasan teljesítő beosztottakat soron kívüli előléptetéssel, fizetésemeléssel és jutalommal serkentse még nagyobb teljesítményekre.

Amikor a Marsall apja, 1949 - ben átvette a KGB– Washingtoni Főparancsnokságának vezetését, néhány év leforgása alatt, minden hozzá tartozó állam vezetésébe vezényelt KGB- főtiszteket.

Elsősorban azokra épített, akik külföldön születtek, ill. ott végezték el iskolai tanulmányaikat. A Tábornagy által kiválogatott ügynökök többsége olyan ember volt, aki az adott célországnak bennszülött állampolgára volt. Ezek az emberek, kiváló nyelvtudásuknak- és rendkívüli képességeiknek köszönhetően, sikeresen épültek be a minisztériumokba, párt- és állami vezetésbe, trösztökbe, nagyvállalatokba és a különböző bankok vezetésébe. Valódi kilétüket csak a Tábornagy és később a Marsall ismerte.

Amikor a Marsall tulajdonában lévő, hét nagy nemzetközi vállalatnál már jól funkcionáltak a hosszú távra szóló nemzetközi szerződések, a Tábornagy mind a hét céghez kiválasztott egy–egy speciális feladattal megbízott főtisztet. Ezeknek a specialistáknak parancsba adta, hogy épüljenek be a fia által vezetett cégekbe.

Természetesen az új „specialisták” közeledési szándékáról értesítette „Mr. Dr. Boergh Vezérigazgatót”. A sikeres „beépülést” követően, a kitűnően kiképzett főtiszteknek parancsba adta, hogy napi munkavégzésük közben lépjenek kapcsolatba olyan személyekkel, akik a NATO– tagállamok és a KGST- országok minisztériumaiban, ill. államigazgatási szervezeteiben dolgoznak. A zseniális Tábornagy konkrétan is megjelölte azokat a célszemélyeket, akikhez a specialistáknak közel kellett férkőzniük.

A konkrétan megjelölt „hivatalnokok” mindegyike a Tábornagy által korábban vezényelt KGB- főtiszti állomány soraiba tartozó kitűnően álcázott szakember volt. A Marsall apja sem az egyik, sem a másik személy előtt nem fedte fel az illetők valós kilétét. A „nagyvállalati specialista” és az érdekelt „államigazgatási szakember” úgy dolgoztak együtt, hogy egyikük sem tudta meg soha a másikról azt, hogy partnere valójában egy magas katonai funkciót betöltő KGB- hírszerző-, elhárító főtiszt.

A Tábornagy terve nagyon jól bevált, mert az államigazgatásba vezényelt főtisztekkel képes volt intenzíven támogattatni a Marsall hét cége által kötött nemzetközi szerződésekben foglaltak maradéktalan teljesítését. A Marsall cégei számíthattak a különböző állami támogatásokra, szubvenciókra és az egyéb vissza nem térítendő állami juttatásokra.

A két magas rangú katonaembernek, - a Tábornagynak és fiának- a rendkívül precízen megszervezett együttműködése azt eredményezte, hogy a Marsall tulajdonában lévő hét nemzetközi nagyvállalat nyeresége évről–évre, igen jelentős ütemben növekedett.

Ezzel párhuzamosan, a katonai-, politikai-, ill. technológiai hírszerzés, mind a NATO-, mind a KGST– tagállamokban zavartalanul funkcionált. Szenzációs információkat tudtak szolgáltatni a moszkvai KGB- központ illetékeseinek is.

A több évtizedes, zavartalan hírszerző tevékenység eredményeként, a különleges figyelemmel kezelt NATO- tagállamok és más európai országok párt- és államvezetésébe vezényelt, kitűnő felkészültséggel rendelkező főtisztek, több államban is politikaformáló erőkké nőtték ki magukat.

A Marsall folyamatosan adott ki olyan parancsokat, melyek végrehajtása jelentős hatást gyakorolt egyes országoknak- és népeknek a konkrét irányítására, az államvezetésére.

A Marsall, - apja halálát követően-, a közösen megálmodott világpolitikai és gazdasági fejlődés irányvonalára vonatkozó elképzeléseket nem tudta már egyeztetni senkivel. Ennek azonban nem érezte különösebb hiányát.

Ő képes volt a lehető legnagyobb alapossággal átgondolni és végül a legjobban kivitelezni saját elképzeléseit. A Moszkvát érdeklő, rendkívül széles spektrumú információs anyagokat úgy tudta tálalni felettesei felé, hogy azok egy nagyon jól hasznosítható, folyamatosan aktualizált ismeretanyagot kaptak. Egyszerűen nem győzték tartalmilag feldolgozni a Marsall által küldött jelentéseket. Ebből eredően alig kapott konkrét utasításokat a főnökségétől. Moszkva éppen úgy szabad kezet adott neki is, mint korábban az apjának. Sem az apja, sem a Marsall feje felett nem nyúlt át soha senki. Ennek folytán a saját maguk által kiválasztott személyi állományból, valamint mélyreható tudásanyagukból alapozhatták meg politika- és gazdaságformáló elgondolásaikat. A Marsallnak nem kellett tartania sem a moszkvai politikusoktól, sem a Szovjetuniót irányító miniszterek
től.
A Moszkvában zajló, szűnni nem akaró átszervezések nem érintették Őt. Hosszú távra tervezhetett. Vezető főtisztikarát úgy tudta irányítani, hogy azok maradéktalanul végrehajtották minden parancsát.

A Marsall apjának nem volt személyzeti vezetője. Ő maga intézte az ezzel kapcsolatos dolgokat. Fia 1967– től ebben a munkában is segített neki. Később a Marsall a tüzetes személyzeti munka tekintetben is előbbre lépett. Feleségére Nádjára bízta a személyzeti vezetői feladatok ellátását. Nádja odaadó szorgalmának köszönhetően, a Marsall által vezényelt 70.000 főtiszt mindegyikéről folyamatosan frissített, konkrét információk álltak rendelkezésre. Nádja precíz nyilvántartásában meg lehetett találni a főtisztek magánéletére, ill. családjára vonatkozó adatokat is. A külföldön született gyerekek nevelése, különösen azok iskoláztatásának megtervezése, valamint az általuk elért tanulmányi és sport eredmények, éppen olyan gondossággal nyilván voltak tartva, mint a főtisztek személyes viselkedése, az általuk produkált hírszerző és gazdaságpolitikai munka eredm
ényessége.

A Marsall, apjától tanulta meg azt, hogy a fiú gyerekeket a 14., a lány gyerekeket 12. életévük betöltését követően kell kiválasztani a későbbi feladatvégzésre. Ezt az „előválogató” munkát Nádja végezte el. Annak eredményéről félévente informálta férjét. A Marsall által átnézett névsorból Ők ketten válogatták ki azokat a perspektívát jelentő gyerekeket, akikre apjuk és anyjuk teljesítmény értékelése alapján később számítani lehetett.
A kiválasztott gyerekek iskoláztatására, sportteljesítményeik növelésére különleges figyelmet fordítottak. A gyerekek szüleit a Marsall úgy vezényelte, hogy a reményteljes csemeték a legjobb iskolákban, zavartalanul tanulhassanak. Ennek eredményeként megbízható, saját nevelésű utánpótlás állományuk volt.

E gondos előkészítésből eredően, a Marsallnak, a rendkívül bonyolult, precizitást és a magas szintű követelményeket támasztó tervek, valamint célkitűzések realizálására fiatalok, középkorúak, tapasztalt idősebbek álltak rendelkezésre. Minden egyes KGB- ügynök kitüntetve érezte magát, ha a nagyhatalmú főparancsnokától egy-egy nehéz feladatot kapott.

A Marsall apja hamar leszoktatta a moszkvai főnökséget arról, hogy azok un. „ejtőernyősöket” küldjenek hozzá. A Tábornagy ebben a tekintetben hajthatatlan volt. Ezen a gyakorlaton a Marsall sem változtatott. Kizárólag saját nevelésű emberanyagból építkezett!

Apja halálát követő három év multán, 1978- őszén, a Marsall áttette a KGB- Washingtoni Főparancsnokság székhelyét Londonba. A Londonban töltött négy év után Párizsba költöztek, ahol szintén négy évig maradtak. A párizsi éveket követően, a Főparancsnokság 1986 nyarán Bécsbe költözött.

A vezető világhatalmak fővárosaiban eltöltött évek alatt, kiépített egy-egy olyan stábot, amely képes volta arra, hogy megteremtse, a hírszerzés „modern technikai- és tudományos” bázisának biztos hátterét. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy magasrangú munkatársainak sikerült oly módon beépülnie az állam- és pártvezetésekbe, hogy a vezető gazdasági hatalmak államaiban is képesek voltak ügydöntő befolyást gyakorolni az államvezetésre.

A Bécsi Főhadiszállás elfoglalása, elsősorban a stratégiai jellegű berendezkedést segítette elő. Bécs város a tőkebefektetőknek lehetővé tette egy láthatatlan hídfőállás kiépítését a KGST- tagállamok- és Jugoszlávia határai mentén.

A Marsall tisztában volt azzal, hogy az 1956-os magyar forradalmi események, valamint az 1960- as évek végén zajló csehszlovák és a lengyel kiugrási törekvések nem múlnak el nyomtalanul.

Biztos volt abban is, hogy a két német állam előbb, vagy utóbb újra egyesülni fog. Ebből kifolyólag stratégiai lépéseit úgy tervezte meg, hogy a nagy változások bekövetkezése előtti éveket a „tűzhöz legközelebb eső” Ausztria fővárosában töltse.

Még Őt is meglepte az a rendkívül intenzív tőkeaktivitás, amely abban az időszakban már a KGST- tagországok felé irányult. A világ vezető nagyvállalatai által mozgatott bankvilág, egyre jelentősebb kedvezményeket adott mindazoknak, akik a bécsi ipari övezetbe telepítették leányvállalataikat, ill. raktárbázisaikat.

A KGST- országok párt- és államvezetésébe beépült KGB- főtisztek döntő többsége, akkorra már olyan tekintélyt vívott ki magának, melynek birtokában képesek voltak konkrétan is irányítani a döntéshozókat. A Marsall kérésére Moszkva széles körben deklarálta, hogy a KGST- tagországokban nem dolgozik a KGB.

A valóságban ennek éppen az ellenkezője volt igaz. Csakhogy a KGB- ügynökök olyan kitűnően voltak álcázva, hogy valódi kilétükről csak a Marsall és felesége, Nádja tudott.
A bécsi főhadiszállás elfoglalását követő egy héten belül, a Marsall szigorú parancsot adott főtisztjeinek arra, hogy a KGST- országokat érintő hírszerző tevékenységük aktivitását folyamatosan fokozzák. A korábbi heti jelentések helyett, háromnaponként kért információkat tőlük.

Az információs anyagok tartalmi tényezőire vonatkozóan, a Marsall havi rendszerességgel, újabb és újabb utasításokat adott ki. Ezek az utasítások egy nagyon jól átgondolt, perspektivikus rendszert alkottak. A zseniálisan összeállított rendszerelmélet középpontjába a forradalmi változásokra gyakorolt hatás került. Ez a napi gyakorlatban azt eredményezte, hogy a párt- és államvezetésbe beépült főtisztek képesek voltak elérni azt, hogy a KGST- tagállamokban készülő demokratikus változások homlokterében, a Marsall életfilozófiája állt.

Az Európát súlytó, 1986. április 26 - án bekövetkezett csernobili atomkatasztrófa eltitkolásának sanda szándéka megmutatta a „szocialista típusú gondolkodásmód” tarthatatlanságát. Az Ukrajnát, Oroszországot és Észak-Európát különlegesen súlytó reaktor robbanás súlyos sugárszennyezést okozott. Ez a kezelhetetlen helyzet, tovább fokozta a szovjetellenességet. Hirtelen újból fellángoltak a belső elégedetlenségek is. A KGST- államokban működő hatalom begyepesedett agyú birtokosai leváltásokkal, internálásokkal, ártatlan emberek börtönbe juttatásával próbáltak újabb és újabb félelmet kelteni, a sorsuk jobbításáért szót emelők között.
Az egyre erősödő belső feszültség politikai támadások kereszttüzébe sodorta az abban az időben már „peresztrojkát”, „uszkorényiját” és „glasznosztyot” hirdető kommunista vezetést. Közben a súlyos gazdasági jellegű gondok is állandósultak.
A KGST- országok kilátástalanul eladósodtak a nyugati bankok felé. Az évtizedeken át tartó pazarló, hozzáértés helyett erőszakkal irányított államháztartások óriási pénzösszegeket emésztettek fel. A szűk látókörű vezetők által irányított, rosszul vezetett országok nemzeti bankjai, már az éves hitelkamatokat sem tudták határidőre visszafizetni. Hiteltartozásaikat és a törlesztő részleteket, uzsorakamatért prolongálták.

A Világbank és az IMF megkezdte az újabb hitelfolyósítások beszüntetését. A KGST- országok vezetése arra kényszerült, hogy a csődhelyzet elkerülése érdekében, a nemzetközi tőkepiacról vegyen fel hitelt. Ezt a pénzforrást is beszűkítette azonban az egyre növekvő kamatteher és a nyugati bankok rendkívül szigorú feltételrendszere.

A kommunista párt- és államvezetésnek szembesülnie kellett egy kezelhetetlenné vált gazdasági állapottal. A KGST- országok lakossága kilátástalanul elszegényedett. Ez az elképesztő gazdasági- és politikai állapot egycsapásra rombadöntötte a „szocialista világrendszer felsőbbrendűségéről” hirdetett, - egyébként mindvégig hazug -, propagandát. A tarthatatlan helyzet miatt, a különböző népek és nemzetek, sorsuk jobbítása érdekében,
egyre erőteljesebben hallatták hangjukat.

A Marsall elérkezettnek látta az időt arra, hogy a forradalmi jelleget öltő változásokra jelentős befolyást gyakoroljon. Parancsba adta a KGST- országok felső vezetésébe beépült ügynökeinek; mérjék fel azt, hogy a nyugattal szemben fennálló államadósság az államok számára mennyire vált kezelhetetlen tényezővé?

Ezzel párhuzamosan, a Marsalltól kapott titkos parancs értelmében folyamatosan fokozni kellett a pszichikai nyomást. Egyre több olyan tartalmú statisztikát csempésztek be a KGST- országok sajtótermékeibe, melyek elemzése egyértelműen bizonyította, hogy a magánkézben lévő nyugati gazdaság lényegesen életképesebb, mint az erőszakkal létrehozott- és fenntartott szocialista típusú, un. kollektív tulajdonban lévő gazdaság.

A rendkívül éleslátású Marsall már 1986 nyarán önkritikusan megállapította, hogy jelentős késésben van a feneketlen gyomrú fináncarisztokrácia előrenyomulásával szemben. Tisztában volt azonban saját erejével is.

A KGB- Bécsi Főhadiszállásának elfoglalását követő, alig egy hónap multával, - hűséges csapatának köszönhetően,- be tudott kapcsolódni a KGST- tagországokban készülő, demokratikus változások konkrét előkészítésébe.

Stratégiai lépéseit három részre osztotta. Első fázisba sorolta a „terep előkészítését”. Ennek lényege az volt, hogy keresnie kellett és talált is egy olyan embercsoportot, akiket különösebb lelkiismeret furdalás nélkül be tudott küldeni az első tűzvonalba. Ezek a külföldön élő emigránsok voltak. Elsősorban az USA– ba, Angliába, Franciaországba, Németországba, Svájcba, Olaszországba menekült emberek közül választatta ki azokat, akik stratégiai céljainak leginkább megfeleltek. A kifogástalanul működő főtiszti karából kiválogatta azokat a személyeket, akik képesek voltak befolyást gyakorolni az emigrációban működő, nemzeti töltetű médiára. A híradásokban egyre többször került szóba, az „anyaország segélykiáltása”. Neves személyiségek írtak szenvedélyes hangvételű, szívhez szóló cikkeket, s tartottak nagy formátumú előadásokat
, az állandó honvágytól szenvedő embercsoportoknak.

Az emigrációból beszervezett embercsoport tagjai, egyre gyakrabban látogattak el „óhazájukba”. Az egyre fokozódó manipulálás következtében, folyamatosan nőtt az emigránsok aktivitása. Mesébe illő dolgokat kezdtek terjeszteni saját vagyoni helyzetükről, ill. az „újhazában” elérhető óriási lehetőségekről.
A II. világháborút követő évtizedek során kisemmizett, elképesztően elszegényedett tömeg falta szavaikat. Az „újhazából” érkezők, előadásuk hitelességét alátámasztandó, értékesnek tűnő ajándékokkal, lepték meg kiszemelt áldozataikat. Ennek folytán, az első forradalmi lépések megtételére kiválasztott emigránsokkal a Marsall elérte célját. Azt a célt, amely a párt-állami vagyon áron alul történő megszerzését tűzte ki célul.

A KGST- tagországok párt- és államvezetésébe beépült ügynökök újabb parancsot kaptak a Marsalltól.
Ennek az volt a lényege, hogy a magas beosztású vezetőkből ki kellett válogatni azokat, akiket a legkönnyebben meg lehetett venni. Olyan nagy volt a kínálat, hogy ezt a parancsot játszva teljesítették a magasan kiképzett főtisztek. Az „új kiválasztottakat”, egy körültekintően megszervezett „demokratikus változásokat sürgető” csoportba terelték össze. Az új demokraták csoportosulásait irányító főtisztek gondosan ügyeltek arra, hogy olyan személyek találjanak egymásra, akiket hajtott a hatalomvágy és kellőképpen feltüzelte őket a gyors meggazdagodás közelinek tűnő lehetősége.
A „gondos műhelymunka” eredményeként összeállt egy olyan antiszociális társaság, akiket kitűnően lehetett manipulálni. A szocialista párt-állami vezetés egyik rákfenéje éppen abban nyilvánult meg, hogy a kommunista fővezető által kiválasztott 300–350, un. megbízható „főelvtárs” tagja volt az országot irányító 6–7 „demokratikusan megválasztottaknak kikiáltott” vezető csúcsszervezetnek.

Ennek az alantas szándékkal összehozott stábnak az volt a feladata, hogy a kommunista párt- és államvezetésben, a szakszervezeti vezetésben, az országgyűlésben, a városi, kerületi, megyei- és járási vezetésben, valamint a vállalatirányításban minden egyes előterjesztést „egyhangúlag!” megszavazzanak.

A népnyúzó, kommunista hatalom számára csak ez az egy dolog volt fontos! Ezek a negatív töltetű egyének többségükben olyan korlátoltak voltak, hogy akkor amikor havi rendszerességgel 6–7 helyről is megkapták a „fizetésüket” és félévente a „jutalmukat” eszükbe sem jutott az, hogy valójában nagyon olcsón megvették őket.

Ők igen alaposan meg lettek tévesztve. Abban a tévhitben ringatták őket, (a korlátoltabbak önmagukat és környezetüket úgy is látták); - annak ellenére, hogy iskolázatlanok, mégis nagyon rátermettek az államvezetésre, mivel olyan emberi és káder kvalitásokkal rendelkeznek, hogy a kommunista párt- és a szocialista társadalom nem képes nélkülözni őket.

A Marsall aktuális parancsa értelmében, az előbb említett „főelvtársak” közül kellett kiválasztani országonként tizenöt - húsz főt.

Az „új kiválasztottak” ígéretet kaptak arra, hogy mindenféle támadástól megvédik őket. Biztatást kaptak arra vonatkozóan is, hogy ők lesznek majd az új demokratikus pártoknak- és a demokratikusan megválasztott államapparátusnak a vezetői.

Az ebül megszerzett kommunista hatalmukat folyton féltő, az un. „erkölcsi- és politikai bukástól” állandóan rettegő egyéneket könnyű volt manipulálni egy olyan ígérettel, amely hatalmuk átmentését garantálta. Reményteljes álmaik megvalósulásában bízva, vakon engedelmeskedtek az őket a háttérből irányító, kitűnően álcázott KGB- ügynököknek!

A Marsall szigorú parancsba adta, hogy az „új kiválasztottakat” különösebb ceremónia nélkül, mintegy véletlenszerűen hozzák össze, a külföldi emigrációból beszervezett, akkorra már magas tekintéllyel felruházott hangadókkal. Az emigrációból az „óhazába” érkezők létszáma nem volt korlátozva. A sajtóorgánumok kezdték ontani a kecsegtető lehetőségekről szóló híreket.

A szerencselovagok hamar szimatot kaptak. Viszonylag gyorsan jutott el a tudatukig az, hogy a volt KGST- országok „demokratikus átalakulása” felér egy gazdag termésű, újkori aranybánya megnyitásával.

Az 1985–1988 -as évek „demokratikus hozadéka” az lett, hogy a külhonból érkező, „nagy tőkebefektetéseket” ígérgető „hazafiak”, rendre magukkal hozták, az őket is sikeresen megtévesztő, önmagukat tehetős „befektetőként” emlegető ismerőseiket. Mindebből egy átláthatatlan, kezelhetetlen, elképesztő kavarodás keletkezett.

Az első hullámban hazaérkező „üzleti befektetők” többsége, - valós tőkeháttér nélküli-, szerencselovag volt. Ezek a gyors meggazdagodási vágytól hajtva, mohóságukat leplezve, sikeresen közeledtek a KGST- országokban működő nagyobb vállalatokhoz.

A kommunista vállaltvezetők kapva-kaptak a felkínált, hazug ígéreteken.

Ez utóbbiaknak esett áldozatul, a szerencsétlen sorsú KGST- országok leszegényített, minden vagyonából kifosztott lakossága. A fináncoligarchia számára újból megnyíltak a KGST- országok kapui. Néhány évtizedet kellett csak várakozniuk és máris újból lehetett a zavarosban halászni.

A Marsall által kidolgozott terv második fázisa akkor vette kezdetét, amikor Lengyelországban a „szolidaritás” jelentős erkölcsi sikereket ért el. A szocialista tábor vasfüggönnyel lezárt falán, hirtelen egy jókora rés keletkezett. Ezen a „nyiladékon” nem volt nehéz behatolni. A korábban áttörhetetlennek kikiáltott kommunista holdudvarba, sisere hadként ömlöttek be az aljasabbnál – aljasabb gonosztevők.

A lengyel forradalmárok népszerűsége, tekintélye, hihetetlen mértékben megnőtt a világban. Az íratlan tekintélylistán Őket követték a magyarok, majd a csehek- és a szlovákok, később a románok és a bolgárok.

Titkos tárgyalások kezdődtek a két német állam újraegyesítéséről is.

A Marsall ennek a folyamatnak mindvégig aktív szereplője volt. Az ő szándéka akkoriban az volt, hogy ügydöntő befolyásra tudjon szert tenni, valamennyi KGST- tagországban.

A csapda

Viktor ezredes már többször gondolt arra, hogy rejtett figyelőjárőröket vezényel a külső és belső kerítések mentére. Amikor Koljától megkapta az erre vonatkozó parancsot, már készen voltak a rejtekhelyek és az álcaruhák. Mindegyik figyelőhelyet alaposan felszereltetett. Éjjellátók, távcsövek, takarók, meleg italok és frissítők, víz és hordozható toalett állt az őrszemélyzet rendelkezésére. A kastélykerten kívülre is és belülre is, hármasával, hatórás váltásba vezényelte a 24 figyelőjárőrt. Szigorú parancsba adta nekik, hogy őrhelyüket csak abban az esetben hagyhatják el, ha idegen behatolást észlelnek. Ez esetben lehetőleg élve kellett elfogniuk a hívatlan vendéget.

A fokozott biztonsági intézkedések életbelépését követő éjszaka eseménytelenül telt el. Senki és semmi nem zavarta meg a főhadiszállás nyugalmát. A műholdelhárító rendszert Nádja és Alla ellenőrizte. A lehető legteljesebb rendben találtak mindent. Az aggregátorok tükörfényesre voltak pucolva, üzemkészen várták, hogy egy esetleges áramkimaradás esetén, azonnal beindítsák azokat.

A szigorított biztonsági intézkedés második napjának kora reggelén, Kolja jelentkezett a Marsallnál.

- Jelentem, Oleg tábornok az éjjel begyűjtött egy kilenc fős katonai kommandósokból szervezett társaságot. Az elfogott személyeket a Tábornok átadta Viktor ezredesnek, majd továbbrepült Kanadába. Kikérdeztem a kommandósok vezetőjét. A csoportban mindenki orosz származású. Közülük négyen beszélnek angolul. Azzal a feladattal ékeztek az USA- ba, hogy kémkedjenek az elcsapott KGB- ügynökök után. Feladatuk a hűtlenséget tanúsító személyek válogatás nélküli likvidálása.
Sikerült kiszednem belőlük azt is, hogy arról fogalmuk nincs, hogy Ön hol tartózkodik. A CIA– csoportvezetőjének adtam ki magam, külsőmet megváltoztattam. Angolul beszéltem a katonai kommandósok vezetőjével.
- Ez dicséretes. - Szólt elismerően a Marsall.

Kolja kissé furcsán fészkelődött a székén, amit a Marsall azonnal észlelt, sőt az okát is sejtette.
- Nos, van még valami Tábornok? – Kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Jelentem szeretném tisztelettel megköszönni Önnek, hogy Olgát hozzám osztotta be. A Marsall felkacagott.
- Kolja, a hölgy rendkívüli tehetség.

Ön bizonyára ismeri azt a magyaroktól származó mondást, hogy „jó munkáért szép muzsika”? – Majd választ sem várva így folytatta:
- Kérem, Olgáról majd máskor beszéljünk. Most
térjünk vissza a foglyokra. Van a begyűjtött kilenc fős katonai kommandóban olyan személy, aki személyesen is ismer engem?
- Jelentem nincs. Mindössze ezt az egy fényképet adták kezükbe Önről. – Átnyújtotta a színes, levelezőlap nagyságú fényképet a Marsallnak.

A főparancsnok megnézte a képet és halkan elnevette magát. Egy kb. nyolc évvel korábbi, agyonretusált fényképfelvételen látta magát, zsidó körszakállal, lógó bajusszal, fekete keményfedelű kalapban.
- Kolja, a kommandósokat, ne engedjék pihenni. Tegyék őket rács mögé, a féltükrös terembe. Újabb parancsomig se ételt, se italt ne kapjanak. Toalettre sem mehetnek. Vegyék videó-filmre minden mozdulatukat. Kíváncsi vagyok, hogyan fognak viselkedni. Gondosan rögzítsék a beszélgetésüket. A videó-filmet együtt nézzük majd meg Nádjával, Allával és Önnel.
- Értettem.

A Marsall Allát hívatta.
- Kérem hívja fel Frédit a bécsi bankárt. Mossa meg alaposan a fejét. Tudomásomra jutotta, hogy a washingtoni magyar nagykövettel beszélgetett. Tett egy nagyon ostoba megjegyzést. Azzal dicsekedett, hogy komoly KGB– s kapcsolatai vannak.
- Értettem.

Amint Frédi meghallotta Alla tábornok kimért, száraz hangját, már tudta, hogy nagy baj van. Tisztában volt azzal, hogy valamit nagyon elhibázott, bár egyelőre fogalma sem volt arról, hogy mi lehet a bűne.
- Vezérigazgató Úr, Ön újból nagy bajba sodorta magát. Azzal hivalkodott a washingtoni magyar nagykövetnek, hogy Ön kitűnő KGB- s kapcsolatokkal rendelkezik.
Frédi halálra rémült. Hát ezek mindenről tudnak?
- Kérem bocsájtson meg, de ez a közlés csupán egy ártatlan megjegyzés volt részemről. – Vágott Alla szavába Frédi.
- Nézze Vezérigazgató Úr, Ön oktalanul fecsegett. Ezt nem lett volna szabad megtennie. Nyomatékkal kérem Önt, hogy ilyesmi még egyszer ne forduljon elő. Hasonló megjegyzést, soha többé ne tegyen senkinek. Megértette?
- Igen megértettem. – Mondta Frédi kétségbeesetten.
- Akkor most nem kap büntetést. Most elbúcsúzom Öntől. Minden jót. - Fejezte be Alla a szigorú hangvételű telefonbeszélgetést.

A Marsall helyetteseivel együtt megnézte azt a közel egyórás videófilmet, amely a kilenc elfogott orosz származású, katonai kommandósról készült.
- Semmivel nem lettünk okosabbak. – Állapította meg bosszúsan a főparancsnok.
- Kolja, kérem próbálja meg beszervezni ezt a különítményt.
- Értettem.

Kolja tábornok, nem várt sikerrel szervezte be a kilenc Moszkvából kiküldött kommandóst. Mint közben kiderült, nem a KGB- től, hanem a katonai hírszerzés elitalakulatától jöttek. Ez az újabb hír nagyon nyugtalanította a Marsallt.
- Túl könnyen ment a beszervezésük Kolja. Túlzottan is könnyen ment.

Valami nincs rendben. Az sem tetszik nekem, hogy üldözésünkbe bevonták a hadsereg egyik elitalakulatát. Jobb lesz ennek a dolognak alaposabban utánajárni.

A Marsall gyors elhatározással, magára öltötte a francia-kereskedő jelmezét. Két őr, összebilincselt kézzel kísérte Őt a féltükrös terembe. Levették kezéről a bilincset és belökték az éjjel elfogott kommandósok közé. Előbb franciául, majd angolul üdvözölte a katonákat. Utóbbira többen is válaszoltak.
- Ön meg ki a fene és mit keres itt?
- Kérdezte angolul a katonai csoport vezetője.
- A nevem Andre Filip. Francia vagyok, fogságba estem. Ön is elárulná, kihez van szerencsém?
- Mi itt dolgozunk és ebéd utáni pihenőt tartunk.
- Áh, értem szólt a „francia”.
- Mondja csak, hogyan kell értenem azt, hogy Ön fogságba esett?
- Sajnos, erről nem beszélhetek.
– Hangzott a francia gyanakvó válasza.
- Miért nem?
- Azért, mert elfogóim megtiltották.
- Miért jött Ön erre a vidékre. – Szólt gúnyosan az egyik kommandós oroszul.
- Pardon? - Mondta előkelően a francia, azt színlelve, hogy nem érti az orosz nyelvet. A vezetőhöz fordult segítségért.
- A haverom azt szeretné tudni, hogy miért fogták el Önt? Jobb lesz, ha beszél, mert Ő olyan fickó, hogy nem nagyon ismeri a tréfát. – Mondta fenyegetően a kommandósok vezetője.
- Hát jó, nem bánom. Mondhatok néhány dolgot. Úgy sem hallja senki, csak Önök. Én kérem az angol kereskedelmi kirendeltségen dolgozom. – Így kezdődött a Marsall meséje.
- Egyik üzleti tárgyalásom során vitába keveredtem egy harmincöt év körüli amerikaival, akiről később kiderült, hogy Ő nem kereskedő, hanem a katonai kémelhárítás helyettes vezetője.
- Hogy hívják Őt? – Kérdezett közbe a vezető.
- A neve Mr. Alan Klingham! Gyanítom, hogy ma éjjel a lakásomról, ez az ember hurcoltatott el.
- Hazudik, - mondta valaki oroszul.
- Épp az előbb ígérték meg, - folytatta zavartalanul a Marsall -, hogy ma este elengednek. Egyébként meg lehet itt őrülni! – Tette még hozzá dühös arccal a „francia”.
- Emberek, van egy ötletem. - Szólalt meg a fogságba esett kommandósok egyike oroszul.
- Halljuk. – Válaszolt a vezető.
- Üzenjünk Szerjózsának ezzel a franciával.
- És, ha ez az egész mutatvány, egy jól kieszelt csapda? - Kiáltotta az egyik kommandós oroszul.
– Figyelj Misa. Ez az egyetlen esélyünk. – Válaszolta a csoport vezetője.
- Ez igaz. – Zúgták több felől is.
- Oké! Akkor próbáljuk meggyőzni ezt a franciát. – Szólalt meg újból a vezető.
- Csupán az a bökkenő, hogy alig fél órája ígértük meg, az amcsinak, hogy a jövőben nekik és az általa képviselt CIA– nak fogunk dolgozni, célzott a Koljával folytatott beszélgetésre.
- Áh, nyílván te se vetted komolyan azt az ígéretünket? – Szólt újból oroszul az előbbi kommandós. Majd így folytatta:
- Te is tudod, hogy kamu volt az egész. Az a lényeg, hogy engedjenek ki bennünket, aztán bottal üthetik a nyomunkat. Az utóbbi eszmecsere végig oroszul folyt. Szinte mindegyik kommandós fűzött valamit a gyors szabadulás gondolatához. A „francia” eközben bambán hallgatott.
- Akkor döntöttünk? Első lépésként üzenjünk, ezzel a lökött franciával, az orosz nagykövetségre. Szerjózsáék gyorsan ki tudnak szabadítani bennünket. Most pedig a figyelmeteket kérem. Csend legyen már végre. – Keményítette meg hangját a vezető.
- Tudni akarom, hogy ki akar annak a hülye amcsinak szolgálni? – Mélységes csend volt. A bevezető szöveg után más nem is lehetett.

- Tehát senki? Akkor foglaljuk össze a teendőket. Üzenünk a franciától a követségünkre. Tovább színleljük, hogy együttműködünk a CIA– s amerikaival.
- Mi lenne, ha kitörnénk? – Szólt közbe valaki.
- Arról is lehet szó, de csak később. Ne higgyétek, hogy szívesen kérek segítséget a nagykövettől. Remélem tisztában vagytok azzal, mi vár ránk Moszkvában. Egy ekkora kudarc után senki nem állna mellénk. Mind mehetünk a dutyiba, vagy még rosszabbul is végződhet a dolog.
- Még jobbat mondok. - Szólt az egyik hírtelen szőke legény a többiekhez.
- Kapjuk el ezt a nagy darab franciát. Legyen a túszunk mindaddig, míg ki nem engednek, amíg mindnyájan szabadok nem leszünk. Ha újból kint leszünk megyünk a dolgunk után. Moszkvában meg sem tudják ezt a kisiklást.
- Ne, ne. – Szólt nyugodtabb hangon a vezető.

Várjunk csak. Az eszetekbe sem jut, hogy az éjjel úgy gyűjtöttek be bennünket, mint a csirkéket? Mi van, ha nem tudunk kitörni? Akkor még azt is elveszítjük, amit az amerikai ígért akkor, ha neki dolgozhatnánk. Sok pénzt fizetne és természetesen szabadok lennénk. Ezzel is kalkuláljatok. Szóval gondolkodjuk meg alaposan, hogy mit tegyünk.
- Súlyos kérdésekben mindig szavazni szoktunk. – Szólt közbe egyikük. Tegyük most is ezt. Oké? Ki szavaz arra, hogy a tússzal együtt kitörjünk? – A kilenc főből heten jelentkeztek, ők igennel szavaztak.
- Máris eldőlt az ügy. Tudnotok kell, hogy az én nemmel szavaztam. Az én nem szavazatom azt jelenti, hogy nem értek egyet ezzel az akcióval. – Mondta a csoport vezetője.
- Oké. A többség döntött, kezdjünk. Nyikita, mikor intek kapjátok el ezt a hórihorgas franciát. Fogjátok keményen, mert erős fickónak látszik. Amint leteperitek dörömbölni kezdek. Figyeljetek, ujjaimmal mutatok. Harmadik ujjam kinyitásával indul az akció.

A Marsall egy ugrással a vezető mellett termett. Tenyéréllel nyakszirten csapta, amitől az nyomban ájultan zuhant a padozatra.
A rátámadók egyikét úgy rúgta ágyékon, hogy az harcképtelenül, kétrét görnyedve repült a falnak. A közelebb állók közül egyet ököllel állon, egy másikat tenyér éllel tarkón csapott. Mindkettő eszméletét vesztette. Öten voltak még talpon. Tétovázva készültek a közelharcra, de közelíteni egyelőre egyikük sem mert. A hírtelenszőke kommandós magasra ugorva, forgómozgással próbálta fejen rúgni a Marsallt. Ő is pórul járt. A Marsall gyors mozdulattal leguggolt, majd íjként kiröpítve hatalmas öklét, a szétvetett lábak közé sújtott. A támadó olyan üvöltéssel zuhant a betonpadozatra, hogy belezengett az épület.

Kolja tábornok és az őrség berontott a terembe. Rendet csináltak. Három hullát húztak ki a helyiségből.
Az őrség nem fedhette fel a Marsall inkognitóját. Magukkal hurcolták a verekedő „franciát” is.
Kolja körbenézett a csatatérré vált tükörteremben. A kilenc kommandósból négy maradt talpon. Az öt földre terített katonából kettő még élt.
- Ápolják őket. És örüljenek, hogy még élnek. – Szólt megvetően, miközben újból rájuk zárta az ajtót.
A főparancsnok-helyettesek, Natali és Viktor a vetítőterembe érkezett. Nádja fogadta Őket. Levetítették a kommandósokról készült újabb filmet. Enyhe derültséget váltott ki, amikor a vetítővásznon megjelent és az elfogott kommandósok közé belépett a magas termetű „francia” Úr.

Ők ugyanis tudták, hogy a felismerhetetlenségig elmaszkírozott Marsall bújt a francia kereskedő bőrébe. Érdeklődve, és némi aggódással nézték a Marsall egyenlőtlennek tűnő harcát, a közelharcra jól kiképzett kommandósokkal. Alla még a nyelvével is csettintett, a hatalmas erejű karate ütések, rúgások láttán. A Marsall 51 éves volt. Gyors mozgása, kőkemény ütései és rúgásai ettől sokkal fiatalabbnak mutatták Őt. Félelmetes volt látni, hogy alig egy perc alatt, öt erőtől duzzadó, fiatal kommandós holtan, ill. félholtan vergődött a betonpadozaton.

Nádja tábornok könnyes szemmel kísérte a vetítővásznon folyó rettenetes küzdelmet. Ő is farkasölő volt. Szeretett volna a helyszínen lenni, hogy segíthessen imádott férjének. Ám aggódását is felülmúlta az a jogos büszkeség, amely a nagyszerű férjnek szólt. A Marsall úgy harcolt, mint egy oroszlán. Szakszerűen zárta el az egyszerre történő támadás elől az utat. Így még a kilencszeres túlerőben lévő, összeszokott kommandós csapat sem volt képes lerohanni Őt.
A főparancsnok-helyettesek és Viktor őszinte elismeréssel nézték a félelmetes erejű főparancsnok páratlan harci teljesítményét.
- Mi legyen ezeknek a férgeknek a sorsa? – Kérdezte Kolja a főparancsnoktól.
- Este tíz óra után kínálják meg őket üdítőitallal. Éjfél után fél órával, üres tárakkal adják vissza fegyvereiket. Miközben fegyvereikkel matatnak, az őrség rohanja meg és fegyverezze le őket. Ellenállás esetén likvidálják mind a hatot! Nem érdemelnek semmiféle kíméletet.
- Értettem.

Oleg tábornok jelentkezett a Marsallnál.
- Jelentem, a csapdák elkészültek. Szándékában áll e megtekinteni néhányat?
- Máris jövök, nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen ravaszságokat eszeltek ki. – Válaszolt jókedvűen a főparancsnok.
A Marsall megtekintette az Oleg tábornok által készített elmés csapdákat. Néhányat meg is dicsért, mivel azok nagyon ügyesen lettek elkészítve és kitűnően voltak álcázva. A fokozott biztonsági intézkedéseket követő második éjszaka is nyugodtan telt, leszámítva azt a kisebb csetepatét, amelyet a belső őrség vívott a hat hitehagyott katonai kommandóssal. Az összecsapás mindössze három percig tartott, melynek során az őrségre támadó hat elitkommandós életét vesztette. Az összecsapás során fegyverhasználatra nem került sor.

Viktor ezredes kihallgatást kért a Marsalltól.
- Tisztelettel jelentkezem Mr. Dr. Boergh.
- Jó estét ezredes. Mi újság van?
- Jelentem a külső és belső őrséget kiegészítettem kívülről is és belülről is négy – négy rejtett figyelőjárőrrel. Négyórás váltásban teljesítenek szolgálatot.
- Ezt helyesen tette ezredes. Más egyéb?
- Jelentem lenne még egy kérésem.
- Nosza, rajta ezredes, ha tudom teljesítem.
- Kérek engedélyt, hogy Kátyával házasságot köthessek.
- Nagyszerű. – Kiáltott fel lelkesen a főparancsnok.
- Önöket az Isten is egymásnak teremtette. Mikor lesz az esküvő?
- Jelentem úgy nyolc– tíz napon belül.
- Rendben van ezredes.
- Kérek engedélyt távozni.
- Távozhat.

Viktor ajtóstól rontott be Kátya szobájába.
- Képzeld megkaptuk az engedélyt a házasságkötésre. A két szerelmes összeölelkezett, forrón, szerelmesen csókolták egymást.
Ebben a helyzetben nyitott rájuk Nádja tábornok. A remek asszony ösztönszerűen tudta mit kell tennie. Úgy sietett el a fiatal pár mellett, mintha nem is látta volna Őket. Letett egy iratot Kátya asztalára és gyorsan kilépett a szobából. Sietős léptekkel ment a főparancsnoki dolgozószoba felé. Kopogott az ajtón.
- Fáradjon be Nádja tábornok! – Hallotta szeretett férje hangját.
- Mondd Te átlátsz az ajtón? – Kérdezte élcelődve élete párja.
- Igen, de csak akkor, ha Te állsz az ajtóm előtt. – Válaszolt hasonló stílusban a Marsall.
- Drágám, szeretném az engedélyedet kérni ahhoz, hogy Kolja, Oleg és Viktor egyszerre tarthassák meg az esküvőjüket!
- Mely napon és hány órakor? – Kérdezte a gyakorlatias Marsall.
- A három leendő feleséggel már egyeztettem az időpontot.
- Mi 1991. november 16 – án 17,00 órakor szeretnénk megtartani a menyegzőket. A Marsall elővette zsebszámítógépét. Kikereste a különleges alkalmak mappát. Beírta az időpontot, majd így szólt.
- Engedélyezem az azonos napon történő házasságkötéseket. A szertartáson én is részt veszek. Kérlek szervezzetek egy nagyon szép, emlékezetes estet az új pároknak is és a vendégeknek is. Kérd meg Natalit, hogy a gyermekkórus műsorával kezdjék és azzal is fejezzék be az ünneplést. A táncmulatság éjfélig tartson. Azt követően mindenki tartózkodjon saját lakásában. Azt hiszem akkor is érvényben lesz még a fokozott biztonságra vonatkozó parancsom.
- Értettem. – Válaszolt fegyelmezetten Nádja tábornok.
- Kérek engedélyt távozni.
- Rendben van, de csak azt követően, ha megcsókolsz.

Nádja átkarolta férje nyakát. Hosszan, forrón, hitvesi áhítattal csókolta meg imádott férjét.

A trojka működése

A Marsall 1992. karácsony előtt Stockholmba rendelte oroszországi ország parancsnokát. Akkorra a villanegyed lehallgatás elleni védőhálója kifogástalanul működött már. A főparancsnok oroszul válaszolt a dolgozószobába lépő, katonásan, angolul jelentkező ezredesnek.
- Üdvözlöm Mikoláj. Hogy van? Hogy van a négy szép lánya és a felesége?
- Köszönöm kérdését Mr. Dr. Boergh, jelentem jól vannak.
- Mennyi idősek a lányok.
- Jelentem legidősebb Lányom a jövő héten lesz 12 éves. A többiek két, három évenként követik egymást. Nejem újból várandós, szeretnénk végre egy fiúgyereket is.
- Hány éves a kedves Neje?
- Jelentem februárban lesz 37.
- Akkor még nyugodtan szülhet. Úgy emlékszem, hogy Őt otthoni munkára, kisegítő családtagként vezényeltem, ugye?
- Jelentem igen. Alig 13 évnyi házasság alatt négy gyereket szülni nem egy kis dolog. Sem anyukám, sem anyósom nem él már, ennélfogva Nejem alig kap segítséget a gyerekek neveléséhez. Nejem legidősebb nővére Ányecska néha segít. Bár Ő is nagyon elfoglalt. Mióta férje miniszter lett, sok protokollmunkája van. Tőle tudom, hogy az is eléggé leköti Őt. Azért még így is hetente egyszer, kétszer beugrik hozzánk. Verocska és Ludmilla általában együtt jönnek hozzánk. Hetente, kéthetente benéznek és már futnak is tovább. Ők még hajadonok, élik a maguk életét.
- Mikorra várják a leendő fiút?
- Jelentem február közepére.
- Jó egészséget kívánok kedves családjának ezredes. Térjünk a tárgyra. Kérem tájékoztasson az elmúlt, közel másfél évi munkájáról.
- Jelentem 1991 augusztusi hivatalos „leszerelésemet” követően az egyik moszkvai nagybank nemzetközi osztályvezetője lettem. Az Ön által vezetett szervezetbe 1991 október 11– én adaptáltak. Az Öntől kapott kinevezésemet követően a régióparancsnok Úrtól azt a feladatot kaptam, hogy elsősorban az energia- és a bankszektorba fektessünk be. A mai napig összesen 98 vállalatban és 7 bankban sikerült többségi tulajdont szereznünk. Portfoliónk értéke 5.994 millió USD. Ezt a vagyonértéket 2.747 USD befektetéssel szereztük meg. A 105 cég mindegyikében kezünkben van a cégvezetés.
- Hány munkatársam dolgozik a 105 cégünknél?
- Jelentem az igazgatótanácsokban és a felügyelő bizottságokban 711 főtisztünk teljesít szolgálatot.
A Marsall computeréhez lépett. Gyors mozdulatokkal ellenőrizte az Oroszországi táblázatot. Minden adat korrekt volt.
- Nagyszerű, Ön kiváló munkát végzett ezredes. Előléptetem Önt tábornokká. Fizetését 40 %- al, havi ellátmányát 50 %- al megemelem. Ezen felül kap tőlem 100.000 USD jutalmat.
Ezt mondva a Marsall kinyitotta páncélszekrényét. Vaskos borítékot vett elő és azt az örömtől megszólalni sem bíró újdonsült Tábornokának kezébe adta.
- Hazámat szolgálom! Nagyon hálásan köszönöm Önnek a megbecsülést. – Mondta a könnyekig meghatódott Mikoláj. A Marsall kellemesen mosolygott, miközben így folytatta:
- Tábornok az 5.958 millió USD értékű portfolió mely országokból adódik össze.
- Jelentem erre vonatkozóan készítettem Önnek egy táblázatot. Kérek engedélyt, hogy kinyomtathassam.
- Nyugodtan csatlakozzon az ablak melletti lézernyomtatóhoz Tábornok.


K I M U T A T Á S
az oroszországi vállalataink tulajdonában lévő hazai és külföldi portfoliókról
Készült: 1992. december 23– án.

Me: millió USD.
Ország Energia
iparág Bányá-
szat Bank Élelmi-
szeripar Egyéb Össz.
Oroszország 1 367 455 503 202 220 2 747
Magyarország 234 39 367 290 106 1 036
Németország 142 165 201 268 21 797
Kanada 245 55 150 50 500
Lengyelország 125 112 50 287
Románia 62 67 10 139
Csehország 43 54 6 103
Bulgária 39 53 5 97
Szlovákia 31 28 6 65
Szlovénia 27 21 5 53
Ukrajna 23 20 4 47
Üzbegisztán 19 20 4 43
Kazahsztán 17 11 4 32
Fehéroroszor. 15 6 4 25
Grúzia 14 5 4 23
Összesen 2 403 1 111 1 323 810 347 5 994

A Marsall érdeklődve tanulmányozta az érdekes táblázatot. Számítógépében ellenőrizte az adatokat. Minden szám stimmelt. A következőket kérdezte:
- Tábornok, miképpen lehetséges az, hogy Oroszországi vállalataink a kis Magyarországon közel négyszer annyit tudtak befektetni, mint a nagy Lengyelországban?
- Jelentem a volt Szovjetunió működésének évtizedeiben a magyarok olyan előzékenyek voltak hozzánk, hogy szinte mindegyik jelentősebb szektorunkban működtek már „szovjet-magyar” vegyes vállalatok. Ezeket a vállalatokat korábban mi irányítottuk. Játszi könnyedséggel vásároltuk ki a magyar tulajdonost. Egyébként legjövedelmezőbb befektetéseink ezekben a portfoliókban keletkeztek. Természetesen van még egy személyes jellegű magyarázatom is.
- Hallhatnám azt? – Szólt érdeklődve a főparancsnok.

- Jelentem az oroszországi befektetéseket irányító Klara alezredes a legjobb barátnője Ingrid alezredesnek. Ő irányítja a Magyarországi befektetéseket. Ingrid férje egy jelentős befolyásokkal bíró magyar bankár. Az alattam szolgáló Klara szenzációsan ki tudja aknázni ezt a kapcsolatot. Ingridnek a bankár férje Csehszlovákiában, Bulgáriában, Romániában is sokat segít nekünk.
- Tábornok, elégedett vagyok az oroszországi, magyarországi és némiképpen a németországi befektetésekkel is. A többi FÁK állam, ill. a volt KGST országok tekintetében, kérem fokozzák a befektetések intenzitását. Ön és 711 munkatársa dicséretet érdemelnek azért, hogy alig másfél év alatt 105 vállalatban szereztek többségi tulajdont. Ennek ellenére ki szeretném hangsúlyozni azt a meggyőződésemet, hogy abban a térségben, amelyben Ön dolgozik, - az igen jelentős amerikai, német, japán, francia, angol, izraeli, olasz tőkebefektetések ellenére -, további rendkívüli lehetőségeink vannak még.
Kifejezetten örülök annak, hogy Klara és Ingrid össze tudnak dolgozni. A jövőben némiképp át fogom strukturálni a FÁK államok, a volt KGST államok és Jugoszlávia vezetését.

Két nap múlva kinevezem az Ön eddigi helyettesét Vologya ezredest Kazahsztán, Azerbajdzsán, Türkmenisztán, valamint a három balti köztársaság országcsoport parancsnokának. Székhelye Vilniusban lesz.

Romániát, Jugoszláviát, Bulgáriát, Csehszlovákiát, Moldáviát és Albániát a magyarországi országcsoport parancsnok alá rendelem. Az Ő talpa alatt kezd felforrósodni a talaj Budapesten. Ezért az Ő székhelyét még a héten átteszem Prágába.

A lengyelországi országcsoport parancsnok alá beosztom Ukrajnát, Magyarországot, Üzbegisztánt, Fehéroroszországot, és Grúziát. Az Ő székhelye Varsóban marad.

Tábornok Ön továbbra is Oroszország ország parancsnoka marad. Ezen felül beosztom Ön alá Kirgizisztánt, Tadzsikisztánt és Örményországot.

A mai naptól régióparancsnoki kinevezést adok Önnek. Ön lesz a 8. régióparancsnokom. Ezzel egyidőben az Ön irányítása alá rendelem a „trojka” három tábornokát.
- Értettem, hazámat szolgálom Mr. Dr. Boergh. Hálásan köszönöm Önnek a bizalmat. Ígérem, hogy méltó leszek az Ön megbecsülésére.

A trojka becenévvel a 15 FÁK államnak, a volt KGST államoknak, ill. Jugoszláviának és Albániának az előbb már szóba hozott országparancsnokait illettem. A trojka három vezetőjét néhány napon belül elő fogom léptetni tábornokká. Ők a mai naptól kezdődően országcsoport-parancsnokok lesznek, de civil státuszuk nem változik.

A mai naptól kezdődően, az Ön hivatalos, ill. civil beosztása ellenőrzési főosztályvezető, három helyettesének a civil beosztása ellenőrzési osztályvezető.

Tábornok, az Ottawai székhelyű nemzetközi nagyvállalatommal Moszkva közelében megvásároltattam egy 925 hektáros ingatlant. Állami engedéllyel létesítettem ott egy magánrepülőteret. A reptérre két hangárt építtettem. Az egyikben egy 43 személyes magánrepülőgép, a másikban egy 27 személyes Mirage harci helikopter áll. A helikoptert tűzoltó gépként álcáztattam. A repülőgép hangárjában találni fog egy 500– as Mercédeszt és egy nyolc személyes Mercédesz terepjárót. A mai naptól mindegyik jármű az Ön kizárólagos használatába kerül. A magánrepülőtéren dolgozó 86 személy kollégánk. Őket is az Ottawai cégem alkalmazza. A magánreptér személyzetét is Ön alá rendelem. Önt a mai napon az Ottawai vállalatom kikéri a banktól. Ön a jövőben, a külvilág felé, hivatalosan, az Ottawai cégem oroszországi kirendeltségének ellenőrzési főosztályvezetője lesz. Igazgatói jogkörrel ruházom fel Önt.
- Értettem.
- Tábornok, a 925 ha- os ingatlannak egy szépen fásított, ill. parkosított területrészén, a magánrepülőtértől tisztes távolságban, építettem Önnek egy kilenc szobás családi villát. A villához szép nagy kert tartozik. Az Ön rezidenciája mellett további 69 db öt, hat szobás, kényelmes, modern családi házat is felépíttettem. Mindegyikhez önálló kert tartozik. Ezekben a családi házakban lakik a repülőgépre és a helikopterre vezényelt 8 kollégánk, valamint a reptéri személyzet vezérkara. Kérem 15 családi házat adjon át vezető beosztású kollégáinak. Az Ön rezidenciájához csatlakoztattam egy nagy eligazító termet és egy 65 szobás elegáns irodaházat. Átadom Önnek az Ön villájának kulcsait. A 15 vezető munkatársának kiutalt családi házak kulcsait, az eligazító terem asztalán megtalálja. Vezető munkatársai garázsában áll egy– egy 300-as Mercédesz személygépkocsi. Kérem a nevemben adja át a k
ocsikat. Használják egészséggel azokat. Tábornok, a magánrepülőtér a legmodernebb japán rendszerű védőhálóval van védve az illegális lehallgatás ellen. Azt szeretném, ha nyugalomban és biztonságban élnének új otthonaikban. Ettől függetlenül továbbra is legyenek nagyon körültekintőek és óvatosak.
- Magam és munkatársaim nevében őszintén köszönöm Önnek a gondoskodást Mr. Dr. Boergh. – Mondta a könnyekig meghatódott Mikoláj tábornok.

- Tábornok, komoly gondban vagyok. - Folytatta a Marsall.
- Hathatós segítséget kérek Öntől. Mivel ismeri életfilozófiám lényegét, a helyzetértékelést rövidre fogom. Ön tudja, hogy legfőbb életcélomnak azt tekintem, hogy erőmhöz mérten segítsem hazámat és a 260 milliós nagy orosz népet. Elkészítettem rövid-, közép-, ill. hosszútávú terveimet.

Rövid távú céljaim egyik leginkább sarkalatos pontja az, hogy az éhező gyerekeknek, időseknek, más rászoruló honfitársaimnak cukrot, tejport, rizst, konzervet, meleg ruhát, meleg cipőt, takarót, kötszereket és gyógyszereket küldjek.

Az elmúlt évben húsz karitatív munkát végző céget alapítottam. A húsz segélyszervezet 1993- ban 3.000.000.000 USD– t költ segélycsomag küldeményekre. Ebből az összegből, mintegy 1,5 millió tonna élelmiszert, ill. ruházati cikket tudunk vásárolni. A Stockholmi Szabadkikötőmben létesítettem egy központi raktárt. Ide gyűjtjük össze a segélycsomagokat és az immáron nyolc gazdasági régióban működő nemzetközi nagyvállalataim által megtermelt és elosztásra váró, évi cca. 17 - 18 millió tonna új termék jelentős részét.

A szállítmányozást Oleg tábornok irányítja.

Vásároltam egy közel 180.000 tonna szállítókapacitású hajóflottát. A flotta 1992 szeptember közepe óta gőzerővel dolgozik. Kikötőtől, kikötőig havonta egyszer képesek fordulni. Amennyiben 12 hónapos szállítmányozással kalkulálok, ők évente cca. 2,2 millió tonna árút szállítanak a Szentpétervári, Rigai, Odesszai, Rosztov-na-Donau- i és a Gdanski kikötői raktárainkba. Ebből cca. 1,5 millió tonna a segélycsomag.

A segélyszervezetek működtetésével kapcsolatosan, szeretném teljesen világossá tenni Ön előtt azt a meggyőződésemet, hogy igaznak tartom: kétszer ad, ki gyorsan ad!

Raktárainkban kiváló kollégáink osztják ki a segélycsomagokat a rászorulóknak. Nekünk főként akkor kellene segítenünk, amikor honfitársaink éheznek, fagyoskodnak, ill. betegek. Ebből eredően a téli hóakadályokkal is dacolnunk kell.

Vásároltattam 120 db. 20 tonnás kamiont. Amikor az időjárás, ill. az útviszonyok engedik ezek hetente kb. 2.400 tonna árút juttatnak célba. Amennyiben bekalkulálom azt az évi cca. 80 - 100 napot, amikor az utak nem járhatók, az évből marad 260 – 270 olyan nap, amikor közúton is szállítmányozhatunk. Ez 38 hétnek felel meg. Ennyi idő alatt a szárazföldi szállítóegység cca. 91.000 tonna segélyárút képes megmozgatni. Tehát a kikötőkből évente legalább 1,4 millió tonna segélycsomagot vasúton kell az elosztóraktárakba kiszállíttatnom.

A segélyszállítmányok célbajuttatását illetően, legnagyobb gondjaim a rablóbandák garázdálkodása és a hófúvások miatt vannak. A vonatszerelvények ellen intézett fegyveres rablótámadások, ill. rablási károk után rá kellett döbbennem arra, hogy az általam hazaküldött segélycsomagok legbiztonságosabban úgy lennének eljuttathatók a rászoruló honfitársainkhoz, ha a segélycsomagokat mi magunk szállítanánk be saját elosztóraktárainkba. Ez viszont, legalábbis jelen időszakban-, még fizikai lehetetlenség.

Más kérdés az, hogy a cégeink által megtermelt termékek mennyisége is igen jelentős.

Kolja számításai alapján vállalataink 1993– ban kb. 17 - 18 millió tonna új árút, ill. nyersanyagot mozgatnak meg. Napi gyakorlattá kezd válni, hogy hajóflottánk a tengeren túlra szánt árút beszállítja a Stocholmi Szabadkikötőben lévő központi raktárba.

Később, a segélycsomagok kiszállításával párhuzamosan, a kikötői raktárakban hajóflottánk berakodja, majd a menetvonalába eső Európai és Észak-Afrikai kikötőkben megrendelőinknek átadja termékeinket.

Hajóflottánk bővítését követően, a jövő év tavaszától be tudjuk már kapcsolni az aktív szállítmányozásba a Hongkongi, a Johannesburgi, az Ottawai és a Tokiói nemzetközi nagyvállalataimat is. Ennek eredményeként gyorsabban ki tudjuk szolgálni az ázsiai, afrikai, ill. amerikai megrendelőinket. Optimális esetben, az 1993– ban cca. 350.000 tonna kapacitásra bővülő hajóflottánk, a FÁK államokban létesített kikötői raktárakba, ill. Gdanskba ki tudja szállítani a kb. 1,5 millió tonna segélycsomagot és további 2,5 - 3,0 millió tonna egyéb árutermék célbajuttatását is megoldja. Úgy kalkulálom, hogy visszáru szállítmányunk is el fogja érni ugyanezt a nagyságrendet.

Mindebből az következik, hogy a nyolc gazdasági régiónkban, a részünkre bérfuvarozást végző cégeknek évente összesen 14 - 15 millió tonna árút kell elszállítaniuk. Ebből az utóbbi mennyiségből a Vlagyivosztoki, Odesszai, Rosztov-na-Donu- i, Gdanski és Szcsecsini kikötőkbe cca. 5 millió tonna árú megy.

Ön említette, hogy sógora az Orosz Föderáció megbecsült minisztere. Kérem kínáljon fel neki egy lehetőséget. Ez abból állna, hogy az Ottawában működő régiós feladatokat ellátó nemzetközi nagyvállalatommal kötött megbízási szerződés alapján az Ön sógora, - magánemberként -, szállíttasson Tokióból, Stockholmból Valgyivosztokba, Odesszába, Rosztov-na-Donu-ba, Gdanskba New York-ba és Ottawába oda, ill. vissza évi 10 - 12 millió tonna árút.

Nemzetközi tarifa szerint fizetjük ki a fenti szolgáltatás díját. Beszélje meg a miniszterrel azt, hogy jó együttműködés esetén, az elkövetkező tíz évben folyamatosan növelni tudjuk megrendelésünk nagyságát.

- Értettem Mr. Dr. Boergh.

- Tábornok, második kérésem az, hogy Petya ezredest, a szárazföldi szállítmányozás parancsnokát mutassa be a szárazföldi haderők regionális főparancsnokságán. Olyan laktanyákkal kell kapcsolatba lépnie, melyek elakadás esetén kimentik kamionjainkat a hófúvásokból, sőt a rablóbandák ellen is hatékony segítséget nyújtanak. Ennek a meglehetősen komisz részleteit, Petya ezredes folyamatosan rendezni tudja velük.

Harmadik kérésem az, hogy a fegyveres bandák szállítmányainktól történő távoltartása érdekében szervezzen meg egy elmésen működő belső elhárítást. A szállítmányainkat dézsmáló rablóknak szeretnék csapdákat állítani. Néhány szemfüles munkatársát bízza meg azzal, hogy főként Oroszországban, Ukrajnában és Lengyelországban rendszeresen látogassák a nagyobb városok piacait. Már intézkedtem arra vonatkozóan, hogy a segélyszállítmányainkba kerülő cipőket, csizmákat, felsőkabátokat és értékesebb pulóvereket lássák el mikrocsippekkel.

Átadok Önnek most tizenöt db. csippkeresőt.

Ezeket adja tovább a rejtve figyelő munkatársainak. A csippkereső 200– 250 méteren belül jelzi a megjelölt terméket. Azokra vadásszanak, akik az általunk megjelölt termékeket kereskedelmi mennyiségben árusítják. Kapják el őket.

Szedjék ki belőlük, hogy kik a cinkosaik, ill. megbízóik. A főkolomposokat kíméletlenül likvidálják. Ők nem érdemelnek semmiféle kíméletet, mert az éhező, fagyoskodó betegektől, éhező kisgyerekektől és más rászorulóktól ragadják el a segélycsomagokat.

Meg vagyok győződve arról, hogy országos hatáskörrel rendelkező keresztapák irányítják a vonatszerelvények és a kamionok kirablását. Őket kell időről, időre kigyomlálniuk.
- Értettem Mr. Dr. Boergh.
- Van kérdése Tábornok?
- Jelentem nincs. Kérek engedélyt távozni.
- Távozhat!

Hátvédek

A Marsall Apja elhibázott döntésnek tartotta azt, hogy a Varsói Szerződéshez tartozó tagállamokban csökkenteni kell a KGB aktivitását. Nem is hajtotta végre a moszkvai parancsnak az ide vonatkozó szakaszát.

A Tábornagy nem szerette a sötétség homályából váratlanul rátörő támadókat. Éppen ellenkezőleg, az ilyen alattomos hajlamú szereplőket tartotta a legveszélyesebbeknek.

A Marsall ebben a tekintetben is teljesen egyetértett a zseniális Tábornaggyal. Apja tanácsát megfogadva, mind a hét Varsói Szerződéshez tartozó tagállamba vezényelt titkos ügynököket.

A vezényelt főtisztek egyféle hátvéd funkciót töltöttek be. Azt a feladatot kapták, hogy folyamatosan informálódjanak a rájuk bízott országban folyó jelentősebb politikai és gazdasági eseményekről. Elsősorban a nyugati világból érkező ügynökök kilétét kellett felderíteniük. A fináncarisztokrácia által, aljas szándékkal átküldött ügynökök munkálkodását, valamint az általuk végzett bomlasztó tevékenység kibontakozását kellett fékezniük. A Moszkvában működő KGB központ hivatalosan nem tudott a Varsói Szerződés tagállamaiba vezényelt főtisztekről. A Marsall Apja szerint ez az ügy nem is tartozott rájuk.

A Marsall abban is egyetértett Apjával, hogy a legtehetségesebb főtiszteket kell a KGST- tagállamokba vezényelni.

A zseniális képességű Vászja őrnagy is ezek közé tartozott. A Marsall Apja 1973– nyarán azzal bízta meg Vászját, hogy épüljön be egy Nyugat- Európában működő, jelentősebb vegyipari érdekeltségű vállalatba. Vászja akkortájt személyesen még nem ismerte a Marsallt. Fogalma sem volt arról, hogy a Mr. Dr. Boergh vezérigazgatóként bemutatkozó szimpatikus fiatalember a Tábornagy fia. Ő szentül hitte, hogy Mr. Dr. Boergh egy müncheni székhelyű, nemzetközileg is jól ismert vegyipari cég vezérigazgatója.

Vászja németül, angolul, franciául, olaszul jól beszélő, olasz állampolgárságú, közgazdász végzettségű, kellemes fiatalember volt.

A „Vezérigazgató” állást ajánlott neki. Vászja nagyon megörült a lehetőségnek. Így egy csapásra teljesítette a Tábornagytól kapott parancsot. Lelkesen jelentette nagytekintélyű felettesének, hogy sikerült beépülnie egy német vegyipari cégbe. A Tábornagy megdicsérte Vászját. Előléptette alezredessé és kijelölte közvetlen kapcsolattartóját. Megparancsolta az alezredesnek, hogy a jövőben kizárólag összekötőjével tartsa a kapcsolatot. Meghatározta azokat a szempontokat, melyek szerint jelentéseket várt Vászjától.

Parancsot adott neki arra, hogy minden tekintetben legyen hálás és szolgálja hűségesen az Őt alkalmazó Mr. Dr. Boerghot. Azon túl, hogy Vászja rendkívül hasznosnak bizonyult a müncheni vegyipari cég életében, hűséges volt a főnökéhez is. Rajongásig szerette Mr. Dr. Boerghot. Kreativitása, figyelmessége szinte páratlan volt.
Vászja alig múlt 40 éves, amikor a Marsall elhatározta, hogy 1986– január elején kinevezi Őt Lengyelország országparancsnokának. A főparancsnok Bécsben találkozott vele. Az Alezredes rendkívüli módon meglepődött, amikor főparancsnokában Mr. Dr. Boergh vezérigazgatót ismerte fel.

Lassan 13 - éve dolgozott már a „Vezérigazgató” müncheni nagyvállalatánál. Havonta, kéthavonta találkozott Mr. Dr. Boergh vezérigazgatóval, ám a legkisebb sejtelme sem volt arról, hogy valójában mindannyiszor katonai felettesével, a nagy tekintélyű főparancsnokkal volt dolga. Ő arról sem tudott, hogy a Marsall Apja már régóta nem él.

- Üdvözlöm Alezredes. – Törte meg a Marsall a csendet.
- Kérem ne legyen ennyire meglepődve. Hazánk szolgálata, ill. személyes biztonságunk, az elmúlt tizenhárom év során azt követelte tőlem, hogy valós kilétemet még Ön előtt se fedjem fel. Rátérek mai megbeszélésünk tárgyára. Az Ön kiváló képessége ismert előttem. Elhatároztam, hogy kinevezem Önt. Tekintettel arra, hogy a szigorúan titkos munkavégzés miatt, egy előléptetése kimaradt, a mai napon előléptetem Önt ezredessé. A jövőben a 40 %-al megemelt fizetését és a 30 %-al megemelt ellátmányát új rendfokozatának, valamint új beosztásának megfelelően, - visszamenőleges hatállyal-, folyósítom Önnek.
- Hazámat szolgálom! – Mondta feszes vigyázzállásban Vászja ezredes.
- Pihenj, foglaljon helyet!
- Értettem.
- Ezredes, a mai naptól kezdődően Varsóba vezénylem Önt. Ön mától kezdve Lengyelország országcsoport parancsnoka. Ön alá rendelem Ukrajnát, Belorussziát és a három Balti államot is. Természetesen a müncheni vállalatomnál sem szűnik meg a munkája. Épp ellenkezőleg. Önnek az lesz a feladata, hogy Lengyelországban, Ukrajnában, Belorussziában és a Baltikumban, - elsősorban a vegyipari és az energiaszektorban -, segítse cégem üzleti vállalkozásait. Mondja Ezredes, mennyit tud Ön Lengyelországról?

- Jelentem azt tudom, hogy a történelem során a Német-Római Császárság, az Osztrák-Magyar Monarchia, valamint Poroszország, ill. Oroszország állandó területi követelésekkel zaklatták a lengyel népet. Ezek a hatalmak 1772– 1795 – ig háromszor osztották fel Lengyelországot. Az első felosztást követően a lengyelek több, mint 210 000 km² területet veszítettek.

Oroszország megkapta a mai Belorussziát és Kelet-Ukrajnát. A második felosztás alkalmával újabb 109 000 km² területet vettek el Lengyelországtól.

A német fasiszta fenevad a II. világháború előestéjén lerohanta és német főkormányzósággá minősítette Lengyelországot.

Több százezer hazafit, zsidókat és szlávokat hurcoltak koncentrációs táborokba, gázkamrákba. Több, mint 6 millió lengyel esett áldozatul. Az ország életében a II. világháborús békeszerződés teremtett meg egy viszonylagos nyugalmat.

- Látom jártas a lengyel történelemben. Mit tud a lengyel gazdaságról?

- Jelentem ásványkincsekben Európa egyik leggazdagabb állama Lengyelország. Feketeszén, kén, cink, ólom, réz, színesfém bányászata, fémkohászata, kőolaj és földgázkitermelése fejlett. A lengyel GDP– nek közel 70 % -a az ipari ágazatból származik.
- Ezredes, kik a haszonélvezői ezeknek a bányakincseknek?
- Jelentem elsősorban a német és a francia fináncoligarchia.
- Hogyan tudna Ön változtatni ezen a kedvezőtlen helyzeten?
- Jelentem, amennyiben Öntől engedélyt kapok, a lehető leggyorsabb ütemben vegyesvállatokat fogok alapítani, a müncheni cégünk nevében. A vegyesvállalati tulajdonnak igyekszem megszerezni a 75– 80 %- át. A cégirányításba saját kollégáinkat vezénylem.

- Ez jó ötlet, ezt az elgondolását messzemenően támogatom Ezredes. Kérem készüljön, holnap korán reggel indul Varsóba.

Vásároltam ott Önnek egy szép családi házat. A garázsban áll egy 300– as Mercédesz. Az is az Öné. Költözzön be és haladéktalanul lásson munkához. Elegendő, ha a jövőben, a megszokott úton, ill. formában, kéthavonta tesz jelentést nekem. Kérem minden esetben várja meg, hogy telefonon én hívjam Önt. Ezt a parancsomat csak vészhelyzetben szegheti meg. Megértett Ezredes?
- Jelentem igen.

A Marsall az 1986- januári, bécsi találkozásuk után, hét évvel 1993. január 6– án délelőtt 09,00 órára Münchenbe rendelte lengyelországi országparancsnokát. Vászja elegáns civil öltözékben, feszes vigyázzállásban jelentkezett a főparancsnoknál.
- Üdvözlöm Ezredes. Hogy van? Hogy vannak a gyerekek?
– Szólt a Marsall, miközben hamiskásan mosolyogott a belépő főtisztre.

- Jelentem jól vagyunk. Két évvel ezelőtt nejemtől majdnem elváltam, később azonban rendeződött köztünk minden korábbi probléma. Mondhatom, hogy ma már szépen, harmonikusan élünk. Három szép lányom született, Ők is remekül vannak.

- Nemrég hallottam, hogy Ön felbukkant Rigában. Mi dolga volt Lettországban?
- Jelentem felségem Rigában született. Anyósom most is ott lakik. Legutóbbi Varsói látogatása alkalmával magával vitte nagyobbik lányomat. A gyerek egy hétig bírta ott, telefonált, hogy menjek érte. A Marsall bajsza alatt somolygott.

- Ezredes térjünk a tárgyra, komoly lépéseket fontolgatok az Ön személyével kapcsolatban. Előtte azonban hallani szeretném az Ön jelentését. Érdekelne, hogy milyen nagyságrendű befektetéseink vannak Lengyelországban és az Ön érdekeltségébe tartozó egyéb államokban?
- Jelentem készítettem Önnek egy táblázatot, szabad lenne kinyomtatnom?
- Igen.

K I M U T A T Á S
a lengyelországi vállalataink tulajdonában lévő hazai és külföldi portfoliókról
Készült: 1993. január 5– én.

Me: millió USD
Ország Energia
iparág Bányá-
szat Bank Élelmi-
szeripar Egyéb Össz.
Lengyelország 654 756 344 312 178 2 244
Németország 411 357 289 667 122 1 846
Oroszország 346 387 219 88 74 1 114
Csehország 386 423 143 76 68 1 096
Magyarország 28 34 257 311 178 808
Japán 298 42 165 95 50 650
Románia 121 204 45 55 67 492
Bulgária 177 145 39 17 23 401
Ukrajna 88 103 12 54 63 320
Fehéroroszorsz 67 98 5 34 45 249
Lettország 56 79 11 44 9 199
Összesen 2 632 2 628 1 529 1 753 877 9 419

A Marsall örömmel tanulmányozta a remek eredményekről tudósító táblázatot, majd számítógépéhez lépett. Megkereste az Allától kapott előző napi jelentésből a Lengyelországra vonatkozó táblázatot. Összehasonlította azt az ezredestől kapott számokkal. Minden adat stimmelt!

- Ezredes Ön az elmúlt hét év alatt remek munkát végzett. Elért eredményei minősítik Önt. Dicséretben részesítem és előléptetem Önt tábornokká. Alapfizetését 40 %- al, havi ellátmányát 50 %- al megemelem. Átadok Önnek 100.000 USD jutalmat.

Ezt mondva a Marsall elővette páncélszekrényéből a hatalmas jutalomborítékot és átnyújtotta azt, az örömmámorban úszó újdonsült Tábornokának.
- Hazámat szolgálom. – Harsogta lelkesen Vászja.
- Pihenj! Foglaljon helyet Tábornok, folytatom az eligazítását.
- Tábornok a mai napon Ön kiemelt országcsoport parancsnoki beosztást kap tőlem. Parancsnokilag végérvényesen Ön alá rendelem Ukrajnát, Lengyelországot, Magyarországot, Üzbegisztánt, Fehéroroszországot és Grúziát. Székhelye a jövőben is Varsóban lesz.

Korábban, a Tokióban bejegyzett, nemzetközi nagyvállalatom 843 hektár beépítetlen ingatlant vásárolt Varsó mellett. A lengyel állam engedélyével létesítettem ott egy magánrepülőteret. Az ott dolgozó 46 alkalmazott mindegyike a mi kollégánk. Ők és a magánrepülőtér a mai naptól kezdődően az Ön parancsnoksága alá tartozik. Vásároltam Önnek egy 43 személyes repülőgépet és egy 27 személyes Mirage gyártmányú helikoptert. A repülőgépet és a helikoptert korlátozás nélkül, bármikor igénybe veheti. A két gép a repülőtéren épített két hangárban áll. A reptérparancsnok egyben a főpilóta is. Átadja Önnek a gépek kulcsait és a szükséges okmányokat. A Mirage harci helikoptert tűzoltó gépként álcáztam.

A magánrepülőterem közelében építtettem Önnek egy kilenc szobás, elegáns villát, melyhez egy nagy kert tartozik. A villához csatlakozik egy 48 szobás irodaház. Kérem holnap költözzön át a saját villájába. Átadom Önnek a villalakás kulcsait. Az Ön rezidenciája mellett további 39 öt, hat szobás, két-háro, fürdőszobás családi házat is építtettem. Mindegyiknek szép nagy kertje van. Azokban laknak az Ön helyettesei, az Ön alá rendelt pilóták, valamint a magánrepülőtér vezető személyiségei. Ön a villája mélygarázsában találni fog két új személygépkocsit. Az egyik egy 300– as Mercédesz, a másik egy 8 üléses Mercédesz terepjáró. Mindkét kocsit Önnek vásároltam. Használja egészséggel azokat.

A mai napon, Szerjózsa ezredest kinevezem az Ön első helyettesének.

Megparancsolom, hogy a mai napon válasszon ki maga mellé hat kimagasló képességű főtisztet. Mind a hat Önre bízott országnak legyen egy– egy önálló országparancsnoka. Ukrajnának egy országparancsnoka és három helyettes parancsnoka, a többi államnak egy országparancsnoka és mindegyiküknek két- két helyettes parancsnoka legyen.

Vezető munkatársait helyezze el az Ön rezidenciája mellett lévő kertes családi házakban. Az Ő garázsaikban is bent áll egy– egy Mercédesz gyártmányú személygépkocsi. Kérem a nevemben adja át azokat kollégáinknak. Használják egészséggel a járműveket.

Ön és a 27 magasabb vezető munkatársa mától kezdve, a tokiói nemzetközi nagyvállalatom alkalmazásában állnak.
- Értettem. – Válaszolta Vászja.

Az ifjú tábornok úgy meg volt hatódva, hogy a főparancsnok kénytelen volt két perc szünetet tartani.

- Tábornok, mint említettem már, a tokiói nagyvállalatom a mai naptól átveszi Önt. Ön hivatalosan a tokiói cégem lengyelországi képviseletének igazgatója lesz. Ön a jövőben nem a müncheni, hanem a moszkvai régióparancsnoksághoz tartozik. Tudom, hogy személyesen is jól ismeri Mikoláj tábornokot. Két héttel ezelőtt kineveztem Őt Moszkvai Régióparancsnoknak. A jövőben Ő lesz az Ön közvetlen felettese. Kérem legjobb tudása szerint működjön együtt vele.
- Értettem.
- Van kérdése?
- Jelentem nincs.
- Haladéktalanul kezdje meg parancsom végrehajtását. – Mondta a Marsall.
- Távozhat!
- Értettem. – Vászja tábornok szabályos hátraarcot csinált és távozott a Marsall irodájából.

Önök ne beszéljenek gazdasági összeomlásról!
Alla tábornok 1993 augusztus 30 – 31 – re Stockholmba hívta össze a nyolc régióparancsnokság befektetési konferenciáját. Tizenegy fővel több pénzügyi vezetőt hívott meg, mint előző évben. Ebből eredően 62 főtiszt vett részt a tanácskozáson.

Üdvözlés és néhány mondatos bevezető után, Alla egy táblázatot tett az írásvetítőre:

K I M U T A T Á S

a nyolc gazdasági régióban működő vállalataink vagyoni helyzetéről


Készült: 1993. augusztus 29 –én. Me: 1000 millió USD.Régió S Z E K T O R Össz
Energia Bányá Bank Betétek
Ottawa 7 678 2 345 2 133 1 855 14 011
Mexico 7 567 2 897 3 155 1 455 15 074
Róma 10 400 2793 4 640 1 050 19 883
Tokió 9 311 3 001 3 545 1 767 17 624
Hongkong 6 855 3 776 4 285 1 265 16 181
Moszkva 14 088 3 022 3 005 573 20 688
München 12 477 3 344 4 134 1 112 21 067
Johannesburg 7 978 5 677 3 182 1 138 17 975
Segélyek 5 288
Tartaléktőke 10 215
Összesen 64 354 26 855 28 079 10 215 147791



- Kollégák, az Önök elmúlt évi hatékony munkáját elemezve, Mr. Dr. Boergh elégedettségét fejezte. Egy év leforgása alatt közel 100 % -al gyarapodott cégeink összvagyona.

Külön elismerés illeti a Moszkvai, Római, Müncheni, Johannesburgi, Tokiói, régióban működő vállalataink munkatársait. A hozzájuk tartozó cégek vagyona gyarapodott a legnagyobb mértékben. Kalkulációim szerint összvagyonunk ez év végére el fogja érni a 220.000.000.000 USD –t. Felettesemtől további biztatást kaptam a befektetések intenzív növelésére.

Fontosnak tartom annak kihangsúlyozását, hogy tovább kell növeljük tőkebefektetéseinket az energiaszektorban és a bankszektorban. Örömmel közlöm Önökkel, hogy az elmúlt egy év alatt, a nettó adózott nyereségünk 3,5 % -al nőtt. Ez a tényszám egyértelműen bizonyítja azt, hogy a vállalatvezetésünk és tőzsdei tevékenységünk versenyképes a világpiacon.

A mai napon a régióparancsnok-helyettesek, holnap a tőzsde és bankszakértőink kapnak szót. Kérem úgy készüljenek, hogy minden felkért hozzászóló maximum 20 percet kap beszámolójának megtartására.

Felkérem ottawai cégünk régióparancsnok-helyettesét, hogy beszámolóját tartsa meg.

Sötétkék angol kosztümöt, alatta hófehér blúzt viselő, csinos, rendkívül széparcú, 40 év körüli hölgy lépett a szónoki emelvényre.
- Nyína vagyok, alezredesi rendfokozatban
teljesítek szolgálatot Ottawában. Amikor 1991 őszén átvettem a cég pénzügyeinek irányítását, befektetett portfolióink összértéke 4.700 millió USD volt. Az 1991 – es év végéig az energiaszektorban 500 millió USD- t, a bányászati iparágban 700 millió USD- t, a bankszektorban 200 millió USD- t tudtunk befektetni. Harminckilenc olyan céggel rendelkezünk, melyekben 98 % feletti vagyoni hányadunk van. További 44 cégünkben 85 % feletti portfolióval rendelkezünk. A mai napig további 32 cégben sikerült 75 % feletti részesedést szereznünk. Ezt az 115 vállalatot a mi kollégáink irányítják. Az igazgatóságokban és a felügyelő bizottságokban jelenleg 5.174 munkatársunk teljesít szolgálatot. A közvetlen termelésirányítást 811 fő végzi. Az elmúlt egy évünket jónak értékelem. Portfoliónk összértéke 6.213 millió USD – vel nőtt. Az 1993 – as év nyolc hónapja alatt 4.156 millió USD – vel
gyarapítottuk összvagyonunkat.

Tartósan lekötött bankbetéteink összege jelenleg 1.855 millió USD. Szeretném kihangsúlyozni, hogy az energiaszektorban elért eredményeinkre vagyok a legbüszkébb. Amint azt Önök is jól tudják és tapasztalják, ebben az iparágban óriási konkurencia harc van. A tőzsdéken minden egyes centért meg kell verekednünk. Hasonló a helyzet az árutermékek piacán is.

Az előbb a Tábornoknő kimutatásából láthatták, hogy az általam képviselt régió összvagyonának értéke mára már eléri a 14.011 millió USD- t. Amennyiben továbbra is ebben az ütemben sikerül realizálni befektetéseinket, számításim szerint év végére meghaladjuk a 20 milliárd USD portfolió értéket. Adózás előtti eredményünk, a bázishoz viszonyítva 3,8 % -al nőtt. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

A befektetési konferencia résztvevői állva tapsolták meg Nyína frappáns beszámolóját. Az első napi értekezlet három órán belül befejeződött.

Ezt követően a 62 magas rangú ügynök, három szekcióban folytatta munkáját. Az energiaszektor szekcióülését Klara, a bányászattal foglalkozó szekcióülést Alla, a bankszektor szekcióját Ingrid vezette. A kötetlen konzultációkon túl, több konkrét üzletet is kötöttek egymással.

Az egyik legnépszerűbb befektetési övezetnek az Európai Közösséghez tartozó államok, az Arab-világ országai, valamint a FÁK - államok és Lengyelország bizonyult.

Két nap alatt, a tartósan lekötött betétek és az első nyolc havi nyereség terhére 8.800 millió értékű szerződést kötöttek egymással. Ebben a tekintetben az ottawai, tokiói, hongkongi, johannesburgi, müncheni régiók jártak élen.
Alla ezeknek a befektetéseknek, ill. konkrét szerződéseknek is nagyon örült. Az amerikai, afrikai, japán tőkebefektetések megnövelték a FÁK államokban és a volt KGST országokban, valamint az Arab világban működő vállalatok értékét.

Alla Tábornok még mindig soknak tartotta a tartaléktőke 10.215 millió USD nagyságrendjét. A bankok csupán 2,8 – 3,8 % éves kamatot fizettek az USD – ben lekötött összegek után. Akkoriban már, a nyolc régióhoz tartozó vállalatok többsége 12,0 – 15,0 % feletti nettó adózott nyereségszinttel működött.

A Marsall nem vett részt a befektetési konferencián. Napi ügyei annyira lekötötték, hogy csak október közepén tudta alaposabban megtárgyalni Alla tábornokkal a konkrét szektorokra, ill. a cégekre lebontott ügyeket. A négyszemközti beszélgetésen elhangzottak még a rendkívül széles látókörű Alla tábornokot is meglepték.
- Tábornok, kérem informáljon a nyolc régióra vonatkozó pénzügyeinkről.

Továbbá kíváncsi lennék az 1993 augusztus 30 – 31 –i befektetési konferencián elhangzottak lényegesebb elemeire is. Alla kinyomtatta laptopjából az alábbi táblázatot és átadta azt a Főparancsnoknak.

K I M U T A T Á S
a nyolc gazdasági régióhoz tartozó vállalataink pénzügyi helyzetéről
Készült: 1993. október 16 –án.

Me: 1000 millió USD.
Régiós portfolió értékek, Árbevétel Adózás előtti nyereség Tartalék tőke Megj

Ottawa 16 931 23 844 2 954 1 612
Mexico 17 574 27 312 3 004 1 523
Róma 21 983 31 581 3 823 1 913
Tokió 19 824 26 657 3 234 1 643
Hongkong 18 481 24 567 3 189 1 056
München 22 367 32 875 4 105 1 122
Johannesburg 24 567 42 878 6 199 1 975
Moszkva 25 634 52 044 5 587 3 644
Tőzsde 35 356 4 998
Segélyszervezetek 5 468
Összesen 167 361 297 114 37 093 14 488

A Marsall elmélyülten kezdte tanulmányozni a számokat, majd így szólt:
- Tábornok dicséretesnek tartom vagyonnövekedésünk ütemét. Elégedett vagyok az árbevétel arányos nyereségszinttel is. A tartaléktőkénket illetően a következőkre kérem Önt:

Ez év végére, a tartaléktőkénket állítsa be a 14.000 millió USD nagyságrendre. Ennek az okát megmagyarázom.

Nagyon sajnálatos tény az, hogy a fináncarisztokrácia újabb, világméretű pénzügyi mesterkedésekbe kezdett. Ebből eredően a világgazdaság, egy újabb jelentős csődhelyzet előtt áll. A csődhullám hamarosan végig fog söpörni Ázsián, Afrikán, Amerikán és Európán. A fináncoligarchiának az az aljas szándéka, hogy két–három éven belül, Európa, Ázsia, Afrika, Dél-Amerika népeit egy újabb, az eddigiektől is súlyosabb nyomorba kergesse.

A FÁK államokat és a volt KGST országokat valamivel később, de szintén el fogja érni egy hatalmas méreteket öltő recessziós hullám. Biztonságunk fokozása érdekében azt kell tennünk, hogy mindaddig amíg ez az aljas szándékú, újabb próbálkozás nyugvópontra nem kerül, éves tartalékkeretünket minden évben 25 % –al meg kell növelnünk. Kérem gondosan ügyeljen arra, hogy tartaléktőkénk 1994 áprilistól kezdődően, egyetlen hónapban se csökkenjen 15.000 millió USD alá.

- Értettem. Szabad lenne hozzászólnom ehhez a témához?
- Igen, Öné a szó tábornok.
- Jelentem nagyon örvendetes módon, vállalataink adózás előtti nyeresége, a bázishoz viszonyítva fokozatosan növekszik. Ennek a növekedésnek a mértéke 1993– ban el fogja érni a + 3,5 % -ot. Amennyiben ezt a nyereségnövekedési szintet is bekalkulálom és a várható cca. 355.000 millió USD éves árbevételre vetítem, akkor ebben az évben mintegy 39.000 millió USD lesz az adózás utáni nettó nyereségünk. Már elkészítettem egy nyereségfelosztási tervet Önnek. Kérek engedélyt ez utóbb említett kimutatás kinyomtatására.
- Tessék, nyomtassa ki Tábornok.

Kisvártatva Alla egy újabb táblázatot tett a Marsall asztalára:

K I M U T A T Á S
a nyolc gazdasági régióban működő vállalataink nyereség felosztásának terve.
Készült: 1993. október 16 –án.

Me: millió USD
Régió Várható éves nettó nyereség Felosztás 1994-es évre Tart. tőke
Energiaipar fejlesztések Bányászat
fejlesztés Bank szektor

Ottawa 3 500 1500 1500 1500 2400
Mexico 3 900 1400 1600 1500 1200
Róma 4 200 2600 1000 1600 2300
Tokió 3 700 1300 1800 1500 2500
Hongkong 3 600 1200 1300 1100 1100
Moszkva 5 200 2500 1500 1400 2000
München 5 500 2400 2600 1500 2000
Johannesburg 3 600 1200 2300 1400
1100
Tőzsde 6 000
Összesen 39 200 14100 13600 11500 14600
Mind összesen 39 200 14 100 13 600 11 500 14 600

A Marsall örült a nyereség kimutatásban szereplő számok láttán. A következő véleményt fűzte a táblázathoz:

- Tábornok, az 39.200 millió USD befektetésre és a 14.600 millió USD tartaléktőke képzésére vonatkozó elgondolásával egyetértek. A tartalékösszeget illetően kérem járjon el úgy, hogy 1994 év végére legalább 17.000 millió USD összegű készpénztartalékkal rendelkezzünk. Az 1994- ben segélyezésre szánt összeget állítsa be 4.000 millió USD- re. Több olyan állam van, melyektől vásárolhatunk értékpapírokat éves, féléves, negyedéves, ill. havi lekötésekre. Ezeknek a kötvényeknek a reálhozama nem éri ugyan el a cégeink által realizált nyereségszintet, mégis biztonságos befektetésnek számítanak.

Kérem vásároljanak aranyat is. Tőzsdeszakértőinek, ill. a befektetéssel foglalkozó munkatársainak adjon ki ez utóbbiakra vonatkozó parancsot.
- Értettem Mr. Dr. Boergh.
- Kérek engedélyt távozni.
- Távozhat!

Viselkedi illik másoknak a vendégszerető asztalánál

Egyik napos, - de rendkívül hideg-, fagyos délelőttön, egészen pontosan 1993. 02. 28-án, Mását, - Petya feleségét-, két jól öltözött idegen férfi kereste fel a Moszkvai segélyelosztó raktárbázison.
- Jó napot kívánok. Miben tudok segíteni Önöknek? – Kérdezte
Mása.
- Jónapot kívánunk. Szabad bemutatkoznunk? – Kérdezte a látogatók egyike.

Mása kíváncsian nézett a jövevényre, aki megnyerően mosolyogva így szólt.
- Fegya vagyok, a társamat Joszifnak hívják. A gázkészülékeket ellenőrző vállalattól jövünk. Szeretnénk megelőzni, hogy az Önök raktárában gázszivárgás, vagy gázrobbanás legyen. Átnéznénk a konvektorokat. Mása, - természetesen a legnagyobb titoktartás mellett-, őrnagyként teljesített szolgálatot a Marsall által vezetett szervezetben. Kitűnő hírszerző kiképzést kapott. A célszerűség diktálta, hogy a külvilág felé Petya vezérigazgatói titkárságvezetőjeként álcázzák Őt.

Gyakorlott szemmel mustrálgatta a két férfit. Amint azok beléptek a raktárirodába nyomban megállapította róluk, hogy valami rosszban sántikálnak.

A két jövevény mit sem tudhatott arról, hogy az őket kísérő „raktári munkás”, valójában az Oleg tábornok által, testőrként Mása mellé vezényelt farkasölő főtiszt.

A Fegyaként bemutatkozó illető amolyan igazi szívtipró típus volt. Jóképű, magas, kreol bőrű, 35 év körüli férfi. Biztos sikerének tudatában fölényesen mosolyogva közölte Másával, hogy négyszemközt szeretne beszélni vele.
- Kollégám addig körülnéz raktárukban, ellenőrzi a gázkészülékeket.

Mása őrnagy biztos volt abban, hogy a két férfi nem a gázművektől, hanem valamilyen rendőri szervtől jött. Valaki szaglászni küldte őket. Elhatározta, hogy gyorsan leleplezi a két jövevényt.

Fegya naiv kezdeményezése egybevágott Mása alakulóban lévő tervével, ezért a hölgy gondolkodás nélkül belement a játékba. Biztató mosollyal bólintott, jelezve, hogy szívesen marad négyszemközt Fegyával.

Közben a farkasölő átkísérte Joszifot a raktárvezetőhöz, majd azokat magukra hagyva, visszatért őrhelyére. A farkasölő asztalán álló Sony gyártmányú videokamera kitűnő képet és hangot közvetített Mása szobájából. Filmszalagra vette és közben figyelmesen, ugrásra készen követte a Mása irodájában zajló eseményeket.

Fegya cigarettával kínálta Mását. Mása nem dohányzott, mégis elfogadta a kínálást. Fegya úgy adott tüzet a szépasszonynak, hogy balkezével megfogta a hölgy csuklóját.

A férfi kihasználva az alkalmat, előbb eloltotta öngyújtóját, majd magához húzta az asszonyt és szájon csókolta. Mása igyekezett szabadulni a férfi szorításából, miközben kifelé hátrálva az ajtó kilincsére helyezte kezét. Fegya élvezte kétségtelen testi erőfölényét. Balkézzel erősen magához ölelte a nőt. Jobb kézzel máris Mása szoknyája alatt matatott. A hölgy pördült egyet, fogást keresett a férfi nadrágtartóján és egy remek csípődobással földre küldte a szilajon közelítő Fegyát.

A nagy dobbanást követően nyomban berontott a szobába a Mása őrzésére kirendelt farkasölő. Egy szemvillanásnyi idő alatt felmérte a helyzetet. Közben Mása elengedte már a csuklócsavarással fogvatartott férfi kezét. Fegya talpra szökkent és nem az őt leterítő asszonyra, hanem a farkasölőre szegezte a hónaljtartójából előrántott revolver csövét.

A farkasölő nyomban földre vetette magát és gyors gurulómozdulatokat hajtott végre. Éppen jókor. A Fegya pisztolyából leadott két lövés egyike a jobb karját, másik a jobb vállát súrolta. A farkasölő két lőtt sebből is vérzett. Ennek ellenére összeszedte erejét, talpra szökkent. Rettenetes ökle Fegya állcsúcsán csattant. A hívatlan vendég colostok módjára csuklott össze.

Az addig kezében szorongatott pisztoly messze röpült, közben földet érve még egyszer elsült. A lövedék a könyvszekrény aljába fúródott. A Fegya pisztolyából leadott lövéseknek és az ezt követő rettenetes erejű ökölcsapásnak mások is tanúi voltak.

Vera a befektetési tanácsadó és Borisz a nagybank nemzetközi igazgatója éppen akkor érkeztek Mása iroda ajtaja elé, amikor a lövések felhangzottak. A nyitott ajtóban állva, megdöbbenve figyelték a bent zajló eseményeket. Félig holtra váltan léptek Mása szobájába.
- Mi történt itt? – Kérdezte Vera felháborodottan.
- Képzeld ez az alak a társával együtt váratlanul beállított hozzám. Azt hazudták, hogy a gázkészülék ellenőrző vállalattól jöttek. Ez itt meg akart erőszakolni. Mikor kollégám a segítségemre sietett két lövéssel leterítette a szerencsétlen embert. - Válaszolta Mása.

Vera nyomban felhívta mobilján a Nővérét, a …miniszter feleségét, Ányecskát. Röviden tájékoztatta Őt a történtekről és megkérte, hogy küldjön azonnali segítséget.
- Tudod Ányecskám, Mása, Klara és én nagyon jó barátnők vagyunk. Sokat beszéltem már Neked róluk. Klarát személyesen is ismered. Ők nagyon fontos üzleti partnerek számunkra. Semmiképpen nem bánhat el velük ilyen durván senki. Kérlek nézess utána, hogy ki küldte ide ezt a két fegyveres férfit és milyen szándékkal?

- Oké Verocska, máris intézkedem, s utána nyomban visszahívlak. Átszólok a rendőrkapitányságra, küldök hozzátok egy járőrt, érkezésükig tartsátok ott azt a két szemét alakot. Alig telt el tíz perc, amikor egy Volga mikrobuszból kommandósok ugráltak ki a raktáriroda előtt. Keményen megtaposták, megrugdalták, megdögönyözték, a két fegyveres „látogatót”.

Elvették fegyvereiket, hátrabilincselték kezüket.

Azok kétségbeesetten esküdöztek, hogy ők is rendőrök. Könyörögtek, hogy ne bántsák őket. A kommandósok rájuk sem hederítettek, elvitték őket.

Mása megköszönte Vera gyors intézkedését és elnézést kérve sietett a műholdas telefonhoz. Férjét hívta. Azonnal tájékoztatta Őt a kriminális esemény minden részletéről. Petya megköszönte Neje helytállását és nyomban hívta Oleg tábornokot. Beszámolt neki a kellemetlen incidensről.

A …miniszter felesége Ányecska rendkívül megbecsült asszony volt Moszkvában. Hivatalosan az egyik neves turisztikai vállalatnál humánpolitikai vezérigazgató-helyettesként dolgozott. A valóságban titkosrendőri megbízatással, vezényelve lett a turisztikai vállalat vezetőségébe. Rendfokozata ezredes volt. Természetesen ez utóbbiról csak férje és annak első helyettese tudott.

Ányecska elsősorban a férjének segített a nagyon fontos minisztérium irányításában. Ő oldotta meg a kényes természetű-, másokra nem bízható, problémás ügyeket. Férje megengedte neki, hogy bejárjon, az általa vezetett minisztérium bármely részlegéhez. A minisztérium falai között, a szó legszorosabb értelmében Ő volt a nagyhatalmú „miniszterné Asszony”.

Ányecska bármikor, külön engedély nélkül használhatta a miniszteri „forródrótot”. Kötelezően végrehajtandó „kéréseit” senki nem merte megkérdőjelezni.

Miután szeretett húgától megkapta a segélyraktár elleni támadásról szóló értesítést, nyomban kocsiba ült és bement a minisztériumba.

Ányecska nagyon szépasszony volt.

Bájos mosolyával könnyedén levette lábukról a férfiakat. Sok férfi volt belé szerelmes, ám Ő még csak az enyelgésig sem ment el soha egyikükkel sem. Csupán igézően szép két szemével biztatgatta, hitegette a vágyakozó, szerelmes férfiakat. Céljainak eléréséhez ez is elegendőnek bizonyult. Azon a napon nem Férje dolgozószobájába ment, hanem a Miniszter első helyettesét kereste fel. Röviden tájékoztatta a hűséges helyettest, a segélyraktárnál lezajlott kíméletlen rendőri fellépésről, majd így szólt hozzá:
- Kérem szervezze meg nekem, hogy személyesen kérdezhessem ki a két támadót. Természetesen szeretném, ha a dolgok köztünk maradnának. Ért engem ugye?
- Értettem. Kérése számomra parancs. Hová vitessem őket?
- Hozassa a szokásos helyre azt a két szemetet.
- Oké, rendben van, 20 percen belül ott lesznek.
- Köszönöm, mondta a miniszterné Asszony egy leírhatatlanul bájos mosollyal.

Ányecska szolgálati gépkocsijának vezetőjét Juríjnak hívták. A sofőrnek volt egy jósvádájú öccse, akit Ványának hívtak. Jurij századosi, Ványa főhadnagyi rangban szolgált. A két testvér jól kiegészítette egymást. Amikor Jurij részeg volt, Ványa ült a volánhoz.

Ványa korábban amatőr bokszoló volt, kétszer is részt vett az olimpián. Mindkét alkalommal bronzérmes lett. Erőteljes, hallgatag ember volt, de ha kellett úgy oda tudott csapni, hogy kő kövön nem maradt. A két testvér tűzbe ment volna a miniszterné Asszonyért. Gondolkodás nélkül végrehajtották minden parancsát. Ányecska is nagyon megkedvelte két sofőrét. Férje után bennük bízott meg legjobban. Juríjjal és Ványával, immáron harmadik éve, amolyan rablópandúrosdit játszadozgatott. A világoskék szolgálati Mercédesz csomagtartójában mindhármójuknak volt egy – egy fekete kommandósruhája. Az utcán és a hivatalban civilben jártak. Ám amint beléptek a sajátként kezelt főhadiszállásukra, azaz a minisztérium egyik burgonyatárolójába, s ott beöltöztek kommandós ruhába, olyan félelmetes külsejük lett, mint az amerikai filmekből ismert „lopakodóknak”.

Amikor a segélyraktár két támadóját áthozták a minisztérium egyik félreeső szobájába az „ítéletvégrehajtó brigád” már együtt volt. Mindhárman kommandós ruhát, ill. fejükön fekete sí-maszkot viseltek. A szoba szomszédságában lévő lift a pincébe vezetett. Az elmésen megszerkesztett felvonó csak lefelé közlekedett. Felfelé egy másik útvonalon kellett megtenni az utat. Jurij és Ványa megragadták a megbilincselt, beragasztott szájú, bekötött szemű foglyokat. Vitték őket a liftaknához. A leghátsó sarokban volt egy üres helyiség, melyet korábban burgonyatárolásra használtak. A pincébe érve, a két fogoly lábait is összekötözték. Ányecska intésére Jurij az egyik, Ványa a másik foglyot dobta vállra. Felakasztották őket a verem gerendájába vert vaskampóra. Fejjel lefelé. Levették szemükről a kötést.

A két sofőr a foglyok mellett állt.

Ányecska úgy járta körbe a denevérfüggéshez hasonlóan csüngő férfiakat, mint egy véreb. Kezében korbácsot suhogtatott. Amelyik fogoly előtt megállt annak fejét hajánál fogva nyomban felemelte a mellette álló sofőr. Fegya kétségbeesetten nézett a magas, karcsú kommandósra, akinek magatartásából azonnal megértette, hogy az lehet a Nagyfőnök. Ányecskának erős, inkább férfias, mint nőies hangja volt. Kemény, parancsoláshoz szokott hangon szólt a fogolyra:
- Ki küldte Önöket a segélyraktárba?
Fegya erőlködve vonaglott. Jelezte, hogy beszélne. Ányecska intésére levették szájáról a ragtapaszt.
- Rendőrök vagyunk, egy speciális,
szigorúan titkos feladatot hajtottunk végre. Mást sajnos nem mondhatok. – Mondta Fegya reménykedve.

Ányecska a kezében tartott korbáccsal úgy csapta arcon a magát rendőrnek mondó férfit, hogy annak képéből több helyen is kiserkent a vér. Visszakézből is ütötte, verte a foglyot. Arcába, nyakába, fültövére mérte az iszonyú korbácsütéseket. Fegya hamar elvesztette eszméletét.
- Oldozzák le, térítsék magához, száját ragasszák be. Vigyék át a masszírozóba, s ott újból húzzák fel. - Parancsolta Ányecska.
- Joszif, a másik fogoly kétségbeesetten nézte, ahogy társát megverik, majd elhurcolják. Ányecska hozzálépett.

Szó nélkül a nyakába, arcába sózott négyet, ötöt a lábánál fogva felhúzott embernek. Joszif nyögött, vonaglott, látszott rajta, hogy szólni szeretne. A közben visszaérkező sofőrök, Ányecska intésére levették a fogoly szájtapaszát.
- Én bevallok mindent csak ne verjenek. Nem bírom elviselni a fájdalmat.
- Beszéljen. – Mondta Ányecska fenyegető hangon.
- Jelentem mi az Elnök hivatalában dolgozunk, belső elhárító főtisztek vagyunk.
- Ki a felettesük.
- Jelentem A. K. B. ezredes.
- Milyen feladattal küldték Önöket a segélyraktárba?
- Jelentem meg kellett volna tudnunk, hogy valójában ki küldi Oroszországba a segélycsomagokat.
- Csak ennyi? – Ordított fel Ányecska és újból ütésre emelte a korbácsot.
- Jelentem a cég oroszországi vezérigazgatója után is nyomoznunk kellett volna. Ki kellett volna derítenünk, hogy ez a Petya, aki korábban a KGB – állományában teljesített szolgálatot, miképpen kerülhetett ennek a segélyszervezetnek az élére?

- Mi az Ön rendfokozata?
- Jelentem őrnagy vagyok.
- Mondja Őrnagy, milyen parancsot kaptak Önök felettesüktől a fegyverhasználatra vonatkozóan?
- Jelentem nem kaptunk parancsot fegyverhasználatra.
- Akkor az Ön társa, mi a fészkes fenéért lőtte le, ráadásul két lövéssel a svéd cég raktári munkását?
- Jelentem Fegya alezredes egy idegbeteg ember, egy tipikus pszichopata. Nem szívesen dolgozom vele, de muszáj, sajnos ezt kell tennem.
- Na ne kábítson engem a maga muszájjával. Miért lenne már muszáj?
- Jelentem azért, mert Fegya a főnököm sógora. Társam engem már nagyon sokszor sodort bajba. Még sem tehetek ellene semmit. Négy gyerekem van, a Nejem is az elhárításnál dolgozik. Fegya egy nagyon brutális alak. A sógora minden disznóságát elnézi, sőt el is simítja azokat.
- Őrnagy, hadbíróság elé állítjuk Fegyát is és sógorát is. Hajlandó tanúskodni?
- Jelentem igen.

Ányecska visszatetette Joszif szájára a ragtapaszt. Átvitette Őt Fegya helyére. Az alezredest visszahozatta. A féktelenül lövöldöző alezredest, a két sofőr újból lábánál fogva függesztette fel a kampóra.

Ányecska gyűlölettől izzó szenvedéllyel csapott korbácsával Fegya képébe. Újból és újból lesújtott, kegyetlenül megverte a foglyot. Majd ráordított:
- Hogy hívják a maga sógorát alezredes? Fegya nyöszörgött, de szájtapaszát most már nem vették le. Ányecska folytatta.
- Csak nem a sógora, az a A. K. B. ezredes, aki az Elnök hivatalának elhárítást vezető nagyfőnöke?

Azt gondolja, hogy magának minden törvénytelen eszköz használata meg van engedve? Miért lőtte le a civil raktári munkást? Miért erőszakoskodott? Hány ártatlan embert ölt már meg? Ugye sokat? Garantálom, hogy nem teszi többé.

Ányecska kézbevett egy poharat. Vizet öntött bele. Félrefordulva, zsebéből egy üvegcsét vett elő. Fehér port szórt a vízbe. Elkeverte. Leemeltette a foglyot a kampóról. Szájtapaszát levetette.
- Igyék, biztosan megszomjazott. - Mondta neki csendesen. Fegya mohón itta ki a pohár tartalmát. Ányecska sofőrjei visszavitték a két bekötött szemű foglyot az irodába.

A miniszterné Asszony újból felkereste a miniszter első helyettesét. Az kíváncsian várta már a szépasszony beszámolóját.

- Nagyon nagy bajok vannak. – Kezdte Ányecska.
- Az Elnök mellett egy patkány vezeti az elhárító szolgálatot. Ő ennek a lövöldöző szemétnek a sógora. Társa Joszif őrnagy elmondta, hogy mi minden aljasságot követett már el ez a Fegya nevű alezredes. Sógora A. K. B. ezredes, eddig mindent elnézett, elsimított neki. Életveszélyes dolog ezt a két patkányt továbbra is az Elnök mellett hagynunk. Joszifot helyeztesse át. Olyan sok rosszat látott, hogy belőle is bármikor kitörhet a gátlástalan fenevad. Helyeztesse át a Nyizsnyij Novgorodi helyőrségbe, civil beosztásba. Véglegesen fosszák meg őt katonai rendfokozatától, de ne szereljék le.

Fegyát és a sógorát azonnal függesztesse fel. Állíttassa őket hadbíróság elé. Joszif hajlandó tanúvallomást tenni, a két szemét által elkövetett, élet elleni bűncselekmények ügyében.
- Értettem.

A Marsall felháborodottan hallgatta Oleg tábornok beszámolóját, a moszkvai segélyraktárban történt lövöldözésről. Annál jobban örült azonban annak a hírnek, hogy az orosz vezetés saját hatáskörben, megnyugtatóan lerendezte ezt a rendkívül kényes természetű ügyet. Nagyon féltette Petyát és az Ő Feleségét. Végzetessé válhatott volna, ha balul üt ki a segélyraktárban történt lövöldözés. Hálásan gondolt kiváló farkasölőjére, aki két lőtt sebbel kínlódva is képes volt ártalmatlanná tenni a kellemetlen támadót.

- Tábornok, az Ön által említett miniszterné Asszonyt személyesen ismerem. Csak Nádja tudja, hogy Ányecska 1982. június 6– a óta a mi munkatársunk. Rendfokozata itt nálunk alezredes. Szigorúan titkos megbízást teljesít. Kapcsolattartója korábban Natasa volt. Mint tudja Őt tavaly karácsony előtt Münchenbe vezényeltem. Ányecska javaslatára, az Ő húgát Verát 1991. december 19 –én megbíztam azzal, hogy vegye át Natasától a tokiói cégem moszkvai képviseleti irodájának vezetését. Attól a naptól kezdve Vera lett Ányecska kapcsolattartója. Vera rendfokozata Őrnagy. Természetesen Ő messze nincs olyan reflektorfényben, mint Ányecska.

Vera kiválóan vezeti a képviseletet, azon túl saját befektetési irodája is van Moszkvában és Szentpéterváron. Szentpétervári irodájának vezetője, Ányecskának a 19 éves fia.

Egyébként a miniszterné asszony egyidős az Ön feleségével Allával. Ők személyesen is jól ismerik egymást. Ányecska férje, aki jelenleg …miniszter korábban a külügyben dolgozott. Ő vezette a külügy biztonsági szolgálatát. Akkoriban nekem is köteles volt heti jelentéseket küldeni. Személyesen mutattam be neki Ányecskát, emlékezetem szerint 1972 tavaszán. A hölgy akkor volt 19 éves. A miniszter ma már 53 éves. Ez a második házassága. Ányecskától tudom, hogy a 14 év korkülönbség ellenére jól kijönnek egymással.

Tudja Tábornok, Ányecska rendkívül jó képességű hölgy. A legkényesebb természetű ügyeket is hibátlanul oldja meg. Ő igazi vezető egyéniség. A másik húgát Ludmillát, Verával egy időben 1991. december 19- én adaptáltam Münchenben. Natasa kísérte ki Őket. Ludmilla, Klara alezredes befektetési tanácsadója. Rendfokozata százados. Szigorú parancsba adtam Ányecskának is, Verának is és Ludmillának is, hogy senkinek, még egymásnak sem beszélhetnek, a nálunk betöltött, saját titkos megbízatásukról. Csupán azt engedélyeztem Nekik, hogy mindegyiküknek legyen némi tudomása arról, hogy egy adott témakört illetően nekem is dolgoznak. Szilárdan meg vagyok győződve arról, hogy Ők megtartják adott szavukat. Hazánk odaadó szolgálata ezt kívánja tőlük. Az általuk ténylegesen végzett munka természete szigorúan titkos. Biztos vagyok abban, hogy egyikük sem avatta be még saját testvérét sem ezekbe a titkokba.


Tábornok, Ányecska kemény fellépésének köszönhetően az Elnök hivatalában megüresedett az elhárító főnöki poszt. Ennél jobb alkalom nem kínálkozhat arra, hogy Petyát átvezényeljük oda. Kérem találkozzon az Ezredessel Rigában. Ismertesse vele döntésemet. Feleségét helyezze át, a Vera Moszkvában székelő befektetési irodájába. Petya az Elnök hivatalába vigye magával Boriszt, a jelenlegi helyettesét.
- Értettem Mr. Dr. Boergh.
- Van kérdése?
- Jelentem csupán annyi, hogy a jövőben ki legyen Petya ezredes kapcsolattartója?
- Legyen Ludmilla! – Felelte a Marsall.
- Verát és Ludmillát holnap személyesen fogom eligazítani Münchenben. Ludmillának parancsba adom, hogy Petyával együtt utazzon el Rigába. Azt a látszatot fogják kelteni, hogy gyöngéd kapcsolat van köztük. Erről a döntésemről Vera értesíteni fogja Mását, Petya feleségét. Így Petyáék esetében megelőzhető lesz a családi perpatvar.

Petyát holnapután 10,00 órára rendelje Rigába. Ő személyesen Öntől fogja megtudni, hogy már másnap felkérik Őt a szóbanforgó pozíció elfoglalására. Ajánlója Ányecska férje, a …miniszter lesz. Közölje Petyával, hogy a jövőben kapcsolattartója Ludmilla százados. Ludmillának magyarázza el, hogy Petya ügyében hogyan érheti el Önt telefonon. Sem Petya, sem a felesége Mása nem fognak többé személyesen találkozni Önnel. Sőt, még telefonon sem beszélnek egymással. Megértett Tábornok?
- Jelentem igen. Kérek engedélyt távozni.
- Távozhat.

Ányecska szerette az Ő kis okos, korosodó férjét. Azt tartotta róla, hogy Ő a legtehetségesebb miniszter a kormányban. És valóban, a …miniszter rendet tudott tartani saját portáján. Egy hibája azonban mégis volt, mégpedig az, hogy túlzottan jószívű volt. Ebből származóan sok gondja adódott életében.

Főnökei sokszor kihasználták, beosztottai gyakran visszaéltek a bizalmával. Amikor Ányecskát feleségül vette, gyorsan megváltozott. Leghamarabb főnökei vették észre rajta a változásokat. Szakterületén egyre bátrabban kezdeményezett. Nem kalkulálta már annyira, mint korábban, hogy kit hogyan érintenek döntései. Azt vallotta, hogy hazája és a nagy orosz nép megkívánja tőle a teljes odaadást.

Volt az Ő életében egy olyan ember, akire minden tekintetben felnézett.

Ez a Marsall volt. Ő volt a …miniszter példaképe. A Marsallnak köszönhette, hogy megismerte Ányecskát, élete nagy szerelmét. Bármennyire igyekezett is eltitkolni, Ányecska rengetegszer tapasztalta, hogy úgy beszél, úgy gesztikulál, olyan szavakat használ, mint a Marsall. Természetesen a …miniszter nem tudta azt, hogy imádott Felesége már régóta a Marsall egyik legbizalmasabb, magas katonai rendfokozatban szolgáló munkatársa.

Amikor a Marsall kegyvesztetté vált Moszkvában, Ányecska Férje már …miniszter volt. Egy kínszenvedés volt számára az a tudat, hogy példaképét halálra keresik. Ha valaki, akkor Ő aztán messzemenően nem értett egyet a Marsall üldözésével. A …miniszter biztos volt abban, hogy a Marsall bármit tesz, annak egyetlen vezérlőfonala van, ami nem más, mint a töretlen hazaszeretet és a 260 milliós nagy orosz nép odaadó szolgálata. Beszélhettek a …miniszternek bármit, Ő tisztább, nemesebb, becsületesebb embert nem ismert a Marsallnál.

Ezt a meggyőződését azonban Feleségén kívül soha, senkivel nem oszthatta meg. Pláne nem az utóbbi három évben. Négy minisztérium összehangolt munkával halálra kerestette a Marsallt és annak családját.

Ányecska tudta, hogy Férje szenved attól a gondolattól, hogy a számára legnagyobbnak tartott hazafit neki is üldöztetnie kell. Azt kérte Férjétől, hogy az általa vezetett minisztérium tekintetében ráháruló teendőket, azaz a Marsall kézrekerítésének koordinációs ügyeit bízza rá.

Az Ő moszkvai titkosrendőri megbízatásába éppen beleilleszkedett ez a nem mindennapi feladat is. A Férj először hallani sem akart az ügyről. Nagyon féltette Feleségét. Csakhogy, ha Ányecska fejébe vett valamit, akkor Őt nem lehetett lerázni. Végül is a …miniszter a Marsallt üldöző koordinációs bizottságba a feleségét delegálta.

A …miniszter rendkívül hálás volt Feleségének azért, amiért zseniálisan felderítette az orosz Elnök hivatalában dolgozó elhárításvezető és annak sógora által elkövetett disznóságokat. A …miniszter volt a felelőse a belbiztonsági ügyeknek. Amikor az elhárítás vezetőjét és annak helyettesét letartóztatták, a …miniszter gondterhelten fordult Ányecskához.

- Mondd Kedvesem nem tudsz véletlenül egy megbízható embert K. B. ezredes helyére?
- Azt hiszem tudok.
- Nos, ki lenne az?
- Te nem ismered még Őt, de én és hugicáim is jól ismerjük. Egy nagyon derék emberről van szó. A neve „Petya”, jelenleg állami engedéllyel egy stockholmi cég Vezérigazgatójaként itt dolgozik Moszkvában.
- Sajnos nem lesz jó, mert az én jelöltemnek katonaembernek kell lennie. Legjobb lenne egy olyan valaki, aki korábban, vagy még mai is a titkosszolgálatoknál dolgozik.
- Igen, ebben a tekintetben teljesen igazat adok Neked kedvesem. Az én javaslatomban szereplő személy korábban a Marsall alatt szolgált Németországban. Úgy emlékszem, hogy 1991 augusztusában szerelték le. A …miniszter felélénkült.
- Látod ez az Kedvesem, akkor Ő a mi emberünk. Ha korábban a KGB- ben dolgozott, akkor komplett információs anyagunk van róla. Mondd be tudnád szerezni nekem Petya személyzeti dossziéját?
- Jelentem igen Miniszter Úr. – Felelte tréfásan Ányecska és egy hosszú szerelmes csókkal jutalmazta szeretett férjét.
- Ezredes Asszony Ön egyre inkább nélkülözhetetlenné válik az életemben. – Mondta a tréfához csatlakozva a Miniszter.

Bonyodalmak Magyarországon

A Marsall Müncheni dolgozószobájában fogadta Mihail ezredest.
- Tisztelettel jelentkezem Mr. Dr. Boergh. – Mondta feszes vigyázzállásba merevedve a kiváló ügynök.
- Üdvözlöm ezredes. Hogy van? Hogy van a három szép gyerek és a kedves neje?
- Jelentem jól vannak, bár Nejemnek volt egy kisebb balesete.
- Kérem foglaljon helyet és mesélje el.
- Jelentem az egy csúnya történet. A Marsall bátorítóan nézett Mihailra, ezért az ügynök folytatta.
- Jelentem Nejem félrelépett egy bécsi bankárral.
- Név szerint kivel?
- Jelentem dr. Alfréd Wolfnak hívják az illető jómadarat. A főparancsnok nagyot nézett, hirtelen eszébe jutott a második találkozása Frédivel.
- Mikor történt az eset?
- Jelentem másfél hete, konkrétan 1992. június 23 -án.
- Hogyan rendezte le Ön ezt az ügyet?
- Jelentem keményen megleckéztettem mindkettőjüket.

- Helyesen járt el ezredes. Tanultak belőle?

- Jelentem a Nejem igen. Őt az eset óta egy magánkórházában kezeli egy pszichiáter. Egy héttel az eset után, a „jómadár” bécsi bankárra vonatkozóan Olga őrnagy átadott nekem egy Öntől származó levelet. Azóta a jómadár Wolfról nem tudok semmit.

A Marsall kissé elmosolyodott, amikor már harmadszor is azt hallotta, hogy kiváló ezredese egyre csak „jómadár”- nak titulálja Frédit. Kicsit elgondolkodott még az ezredes által felvázolt, nem mindennapi eseményen, majd hirtelen témát váltva így szólt:
- Ezredes kérem jelentését arról, hogyan leckéztette meg a pimasz és imposztor magyar külkereskedelmi üzletkötőket?
- Jelentem, az Öntől kapott parancs értelmében az akcióban 22 farkasölő főtiszt kollégámmal vettem részt. Elsősorban a Németországban, Ausztriában, Franciaországban, Olaszországban, Angliában, az USA – ban, Kanadában és Svédországban regnáló egyéneket vettük célba. A célszemélyeket hajnalban, álmukból ébresztettük. Azt mondtuk nekik, hogy a szálloda vezetőségétől hozzuk, a törzsvendégeknek kijáró jutalompezsgőt. Ragaszkodtunk ahhoz, hogy a „vendég” koccintson velünk. A szélhámos, csaló poharába erős altatót és igen hatékony hashajtót kevertünk. A pohár kiürítését követően a népnyúzó gazemberek kaptak két ökölcsapást a képükbe, a népnyúzó, sötét gazemberek. Részben ettől, részben az erős altatótól egy percen belül már aludtak.
Ekkor levetkőztettük őket. Minden holmijukat elvettük, csak az útlevelüket hagytuk a szállodai szoba asztalán. A pucérra vetkőztetett egyének nyakába egy táblát akasztottunk, amelyen az illető ország anyanyelvén, ill. magyarul a következő szöveg volt olvasható:

Saját jószántamból, minden kényszerítő körülménytől mentesen, töredelmesen bevallom, hogy bűnös vagyok, mert elloptam népemnek és vezetőimnek a bizalmát. Hosszú éveken át, csúszópénzt fogadtam el azért, hogy áron alul adjam el a szegény sorsú magyar nép által, véres verítékkel megtermelt kiváló minőségű magyar árút. Busás összegű csúszópénzt kaptam azért, amiért indokolatlanul adtam árengedményt, a minőséghibásnak kikiáltott, első osztályú magyar termékekre.
Az ebül megszerzett pénz jelentős részét nyugati országok lokáljaiban, könnyű vérű egyénekre és szuper elegáns játékkaszinókban tékozoltam el.

Aláírás: a szélhámos- csaló neve, anyja neve, születési helye és ideje, munkahelye, beosztása.

Jelentem, a pucérra vetkőztetett, nyaktáblával ellátott gazemberekről, jó minőségű fényképfelvételeket készítettünk és abból egyet – egyet elküldtünk a magyar hatóságoknak, továbbá az illető csaló munkahelyére és egyet a csaló házastársának.
Ezt követően értesítettük a szálloda vezetőségét, hogy a csaló – szélhámos súlyos beteg. Munkatársaim a szálloda személyzetnek azt mondták, hogy az egyik korábbi barátjuk érdekében telefonáltak.

- Milyen következményekkel járt ez az akciósorozat? – Kérdezte a Marsall.
- Jelentem egyáltalán nem vagyok elégedett a magyar hatóságok intézkedésével. A legtöbb ügyet mélységesen agyonhallgatták. Néhány féltékeny férj és az önérzetesebb feleségek némelyike válással fenyegetőzött.

Némely külföldi lapban semmitmondó híradás jelent meg arról, hogy néhány szállodában lopás történt, melyek ügyében az illetékes hatóságok nyomozást folytatnak.
- Mit kell még tegyünk az ilyen aljas módon elkövetett korrupció visszaszorítása érdekében?
- Jelentem két – három évente meg kell ismételjük a gazfickók felelősségre vonását.
- Egyetértek Önnel ezredes. Megparancsolom Önnek, hogy a jövőben folyamatosan gondoskodjon arról, hogy ezek az egyének, kíméletlenül meg legyenek leckéztetve.
- Értettem.

- Mondja ezredes, hogyan funkcionál az új magyar kormány?
- Jelentem rosszul, csapnivalóan! - Hallhatnék erről részleteket is?
- Jelentem feljegyzéseimben egyre szaporodnak a „titkos-kormányhatározatokkal”, pártközeli vállalkozóknak adományozott pénzösszegekről szóló, kellemetlenebbnél, kellemetlenebb hírek. Az új, demokratikusan megválasztott magyar kormánynak még lógott a kalapja a fogason, amikor nagy mellénnyel megkezdte az adóból beszedett pénzek féktelen osztogatását.

Alapítvány- alapítvány hátán született. A kormánykoalícióból pozícióhoz jutottak és azok családtagjai immáron több, mint 9.000 új alapítvány kuratóriumában feszítenek. A semmitmondó üléseken fontoskodók, nagy összegű állami juttatást, abból nagyon gavallér tiszteletdíjat, továbbá un. szakértői díjazást kapnak. Megkezdődött az újabb közpénzeket felemésztő, „b a n k k o n s z o l i d á c i ó” – nak elkeresztelt pénzek elsíbolása is. Titkos kormányhatározatokkal, hatalmas összegeket nyilvánítottak „rontott-hiteleknek”.

A magyar bankok villámgyorsan megtanulták egymástól, hogy mikor kit, ill. kinek a rokonságát kell „megfogni” ahhoz, hogy a nagy összegű, konszolidációra szánt adópénzekből kapjanak. Úgy folyik kifelé a pénz az államkasszából, mintha Magyarország nem is egy örökre eladósodott, halálosan leszegényedett lakosságú ország, hanem mondjuk egy tejben– vajban fürdő kánaán lenne.

Az újgazdagok hihetetlen pökhendivé, agresszívvá váltak. Beindult a korábban soha nem tapasztalt „újkori kizsákmányolás” is. Az új kormány kiválasztottai és a pártállami vagyont elsíbolók főúri allűröket vettek fel. Fényűző körülményeket teremtettek maguknak és rokonságuknak. Nagy létszámú testőrséggel, neves ügyvédi irodákkal bástyázták körül magukat. Mindezen negatív folyamatok már az un. „rendszerváltás” utáni második évben beindultak.

Az adminisztráción belül eluralkodott a hurráoptimizmus, mely viharos sebességgel terjedt át a kormányzó pártokra. A új Miniszterelnök agyontitkolt súlyos betegsége kitudódott, régi és új erők léptek színre. Fennen hirdetik, hogy Ők feltalálták a „csodamódszereket”. Eme csodafegyverek bevetését a közeli jövőre ígérik. Össztársadalmi jóléttel, magas arányú, újabb választási győzelemmel, örökös időkre szóló kormányzással hitegetik a szerencsétlen sorsú magyarságot.

Csakhogy a titkos kormányhatározatokkal könnyelműen adományozott közpénzek mára már kifogyóban vannak. A demokratikusan választott Kormány újabb hatalmas összegű külföldi hiteleket vett fel. Az ország külföldi adósságállománya ugrásszerűen nőtt, eléri a GDP 60 %- át.

- Kik az új „vámszedők”? – Kérdezte a Marsall?

- Jelentem nagyon sokan vannak. Elsősorban a volt és a jelenlegi minisztériumi tisztségviselők. A Moszkvából hazatelepült „KGST – szakértők”, a volt követségi és kereskedelmi kirendeltségi munkatársak, a bankok tisztségviselői és még sokan mások.

- Mit tesz ezek ellen az új, demokratikusan választott magyar Kormány?
- Jelentem Ők mára már teljesen tehetetlenek. Jobbra– balra el vannak kötelezve.
- Kérem mondjon egy két konkrét példát ezredes.

- Értettem. Az egyik vállalkozó grátisz kiosztott 500 db. nagyértékű személygépkocsit, az államtitkároknak, helyetteseiknek és a kiemelt főosztályvezetőknek. Ez a vállalkozó külföldön vásárolta meg az autókat, melyekre vámmentes behozatali engedélyt kapott. Az hírlik róla, hogy azóta bármit kér, azt neki nyomban teljesítik. Ez az illető eddig 4,5 milliárd kedvezményes hitelhez jutott, melyet aztán bevontak a „bankkonszolidációba”.


- Ezredes, ki ma a tényleges hatalom birtokosa Magyarországon?
- Jelentem ugyanazok, akik korábban az egypártrendszer alatti időszakban voltak.
- Ez meg hogyan lehetséges? – Emelte fel hangját a főparancsnok.
- Jelentem ez a félelmetes állapot úgy keletkezett, hogy az új államvezetés teljesen odadobta a gyeplőt a korábbi osztály-, ill. főosztályvezetőknek. Az elfoglaltságukra előszeretettel hivatkozó minisztériumi vezetők, csorbítatlanul meghagyták az előbb említett személyek aláírási jogát. Tehát, a lényeges pénzügyi döntésekben Ők maradtak az un. döntéselőkészítők is és a tényleges jóváhagyó aláírók is.

- Mit tesznek az illetékes miniszterek és az államtitkárok?

- Jelentem legtöbbjük eszevesztetten fut a saját meggazdagodása, ill. túlélési esélyének mielőbbi bebiztosítása után. Az állampolgárok ügyeivel nem törődnek.
- Mondja ezredes biztos, hogy nem téved Ön ezen állításai közben? – Kérdezte a Marsall.
- Jelentem Ön engem 1979– október végén vezényelt Magyarországra. Azóta közel 13 év telt el. Nyolc éve dolgozom a Miniszterelnöki Hivatalban. Öt nagy magyar cég felügyelő bizottságában töltök be tisztséget. Élettapasztalatom is van, elmúltam 48 éves. Konkrét adathalmazok birtokában, tudom bizonyítani Önnek állításaim valódiságát.

- Kik kaphatnak „E-hitelt” Magyarországon? – Kérdezte a Marsall.

- Jelentem mindazok, akik valamely tekintetben közel ülnek a tűzhöz. A leginkább adakozó bankok egyike a Postabank. A bank vezetősége egyszerre több vasat is tart a tűzben. Előnyöket biztosítanak a kormánypártokhoz közelállóknak, ugyanakkor rendkívül figyelmesen járnak el az ellenzéki oldal erősebb pártjainak vezéregyéniségeivel szemben is.

- Mit tud Ön a magyar tulajdonban lévő, Bécsben lévő CW– bankról?

- Jelentem évente egy alkalommal járok hozzájuk ellenőrzés céljából. Az a tapasztalom, hogy a rendszerváltás óta, amolyan senki földjévé vált a Magyar Nemzeti Banknak a leánybankjaként, önállóan működő társaság.

- Vezényelt Ön ügynököt a bécsi CW – bankba?
- Jelentem Jurij őrnagyot másfél héttel ezelőtt adaptáltam. Jelenleg az Állami Vagyon Ügynökségnél dolgozik. Tanácsadóként foglalkoztatja Őt az MNB is.

Álcázásként egy autókereskedő cégünk ügynöke.

A tőlem kapott parancsok között szerepel a CW– bank ügyeinek szigorú nyomon követése is. Saját ellenőrzéseim, ill. tapasztalataim alapján az a véleményem, hogy a CW– bank előbb, vagy utóbb százmilliárd feletti csődöt fog bejelenteni.

- Ezredes kérem készítsen nekem egy kimutatást arról, hogy a pártokban, a bankokban és a minisztériumokban, ill. az országos hatáskörű intézményekben, az Ön közvetlen parancsnoksága alatt hány munkatársam dolgozik Magyarországon.
- Értettem.

Az ezredes kézbe vette laptopját és fejből írta az adatokat, az alábbi táblázatba:

K I M U T A T Á S

A Magyarországra vezényelt ügynökökről (fő)
1992. 07. 05.

Pártokban és pártérdekeltségű gazdasági társasá-
gokban

MDF MSZP FIDESZ FKGP KDNP SZDSZ

24 38 11 7 5 3

Megjegyzés: ugyanazon személyek a különböző minisztériumokban is és az országos hatáskörű hivatalokban is vezető beosztást töltenek be.



Mihail ezredes kinyomtatta a táblázatot és átnyújtotta azt a Marsallnak. A főparancsnok elgondolkodva nézegette az értékes információkat jelentő számokat. Saját computeréhez lépett. Összehasonlította az ezredes adatait a Nádja által készített táblázattal. Egy– egy személynél képernyőre vetítette a színes, egész alakot ábrázoló fényképet is. Minden adat hajszálpontos volt.

- Milyen munkamegosztásban, ill. milyen arányban dolgoznak nő és férfi kollégáink az Ön irányítása alatt? – Kérdezte a Marsall.
- Jelentem minden ügynökünk három- négy feladatkört lát el. Csoportban 46 hölgy és 42 férfi teljesít szolgálatot.
- Ezredes, hányan tudnak egymásról az Ön csoportjában szolgáló kollégáink közül?
- Jelentem rajtam kívül, csak a helyettesem Ingrid alezredes az, aki mindent tud mindenkiről. A többiek semmiféle információval nem rendelkeznek egymás valós kilétéről.

- Nagyszerű. - Hangzott a Marsall helyeslése.

- Ezredes, elégedett vagyok az Ön által végzett eddigi munkával. Úgy döntöttem, hogy kimagasló teljesítményei elismeréseként előléptetem Önt tábornokká. Alapfizetését 40 %- al, havi ellátmányát 50 %- al megemelem. Tábornok, kérem végezze munkáját továbbra is szorgalmasan.

- Hazámat szolgálom! - Harsant fel a válasz, a rendkívül elégedett Mihail tábornok szájából.

- Tábornok, Ingrid alezredestől hallottam, hogy Magyarországon olyan jogszabályok maradtak érvényben, ill. léptek életbe, amelyek kiskapukat nyitnak a spekulánsoknak. Kérem informáljon engem erről a nem kívánatos állapotról.

- Jelentem ebben a tekintetben nagyon furcsa helyzet alakult ki Magyarországon. Az új minisztereknek bevett szokásává vált, hogy saját maguk és munkatársaik túlterheltségére, továbbá rendkívüli elfoglaltságukra hivatkozva, un. „ismerős” ügyvédi irodákat bíznak meg jogszabálytervezetek előkészítésével. Az a sztárügyvéd, akinek az irodája felvállalta a „rendkívül felelősségteljesnek” kikiáltott munkát, szintén túl van terhelve, jóformán a napi munkáját sem képes elvégezni. A biztató anyagi juttatás reményében mégis vállalkozik a törvény előkészítésre.

- Tábornok, akkor ténylegesen kik készítik el a magyar törvénytervezeteket? – Kérdezte felháborodottan a jogász végzettséggel is rendelkező Marsall.

- Jelentem ügyvédjelöltek, joggyakornokok és adminisztrátorok. Az a napi gyakorlat, hogy az ily módon „elkészített” törvénytervezeteket a minisztériumokban dolgozó jogászok „átfésülik”, majd kormányülésre, onnan pedig az országgyűlés elé küldik.
Ezeket a „törvénytervezeteket” senki sem olvassa el, ám az országgyűlés mégis megszavazza azokat.

Meggyőződésem, hogy egy láthatatlan kéz munkálkodik a háttérben, mert a törvényalkotási munka, még így is állandó késésben van. Ennek a nagyon rossz gyakorlatnak egyebek mellett az a nem kívánatos következménye, hogy sem a minisztériumi jogászok, sem a kormánytagok, sem a törvényt megszavazó képviselők nem tudnak elmélyedni a törvénytervezetek tanulmányozásában. Tekintettel arra, hogy az idő folyton sürgeti őket, elfogadják az ügyvédjelöltek és a joggyakornokok által elkészített toldozott, foldozott formátumokat.

A Marsall mélyen elgondolkodott a számára fölöttébb furcsa törvényalkotási gyakorlaton, majd megkérdezte.

- Tábornok, valójában mi történik a mai Magyarországon? Egyféle naiv kapkodás, vagy pedig egy rendkívül súlyos, törvényalkotással kapcsolatos visszaélés?
- Jelentem is, is!
- Megmagyarázná ezt közelebbről?

- Jelentem se szeri, se száma az országgyűlés elé beterjesztett törvénymódosításoknak. Ez önmagában is jelzi azt, hogy a törvényalkotás folyamatával nagyon nagy bajok vannak. Alig hirdetik ki az új törvényt, azt heteken, vagy hónapokon belül módosítani kell. El is határoztam utánajárok, hogy miért van ez így.

Azt tapasztaltam, hogy Magyarországon, egy másik elképesztő vadhajtás az, hogy a rossz törvényalkotási gyakorlat miatt, rengeteg érdeksérelem éri az állampolgárokat. Ők jogorvoslatért kénytelenek bírósághoz, ill. az Alkotmánybírósághoz fordulni. A megélhetési minimum alatt kereső kisemberek kénytelenek ügyvédet fogadni és őket érdeksérelmeik orvoslásának reményében, drágán megfizetni.

Egy harmadik nem kívánatos következmény pedig az, hogy a bíróságokat sok felesleges munkával terhelik le. Azoknak, az igazán fontos ügyekre alig marad idejük. A különböző peres ügyek jogerős lezárása reménytelenül elhúzódik. Ebből a helytelen joggyakorlatból következik az, hogy a szerencsétlen sorsú állampolgárok kénytelenek sorbaállni, az ügyvédi irodák előtt.

- Az ügyfelektől milyen nagyságrendű honoráriumot kapnak az ügyvédek? – Kérdezte a Marsall.

- Jelentem van egy hivatalos tarifa, melyről az ügyvédek számlát adnak. Ezen felül az ügyfél zsebből is fizet az ügyvédnek. Az utóbbi a nagyobb összeg.

Ennek mértéke nagyban függ az ügyvéd által képviselt jogi procedúra természetétől. Becslésem szerint tízezertől, egészen százmilliós nagyságrendig terjed a zsebből kifizetett honoráriumok összege.

- Felháborító! – Mondta emelt hangon a Marsall.

- Jelentem ez a magatartás, szerintem is valóban nagyon felháborító.
- Tábornok, az ügyvédek mire költik el a megkaparintott summát?
- Jelentem elképesztő dolgokra. Sztár allűrökkel kényeskednek, luxusvillákat építtetnek. Tihanyi, balatonfüredi, adriai nyaralókat, jachtokat vásárolnak. Fényűző fogadásokat adnak.
- Kiket hívnak meg a fogadásokra?
- Elsősorban azokat, akiktől függ a karrierjük.
- Kérem beszéljen erről!
- Jelentem a rendszerváltás előkészítése során és az azóta eltelt idő alatt, egykori évfolyamtársak, kollégiumi szobatársak, rokonok, családok vonják ellenőrzésük alá az államigazgatási intézményeket, bankokat, vállalatokat, ill. a különböző hatalmi ágakat. Ismerek olyan kiterjedt családot, melynek tizenöt jogi végzettségű tagja van. Három bíró, kettő ügyész, négy ügyvéd, egy közjegyző, kettő rendőr, egy a büntetés végrehajtásban, egy az igazságügyi minisztériumban, egy pedig bankban dolgozik. Bármelyiküknek meg van az elvitathatatlan joga és lehetősége arra, hogy vacsora közben, vagy hétvégeken, ill. bármikor egyeztessenek a gondjaikra bízott ügyekben.

- És mi az ami dominál náluk? Az un. igazságosság, avagy a pénzszerzés?

- Jelentem nagyon sajnálatos módon az utóbbi!

- Tábornok, ebben a tekintetben mi az Ön Magyarországi jövőképe?
- Jelentem a gondok és a bajok szaporodni fognak. Az emberi kapzsiságnak nincsenek ésszerű határai. Ebből következik, hogy minden olyan dolog, amely a pénztől és a hatalomtól függ, egyre mélyülő kátyúba kerül. Magyarország egyébként is olyan már, mint az állatorvos-tudományi egyetem bemutató lova. Szinte minden betegség megtalálható rajta.

- Jelentem, Európában Magyarország vezeti a negatív statisztikák tömegét. Náluk legnagyobb az elhalálozási arány, a szív- és érrendszeri megbetegedések száma, a rákbetegek, öngyilkosságok, kivégzések, robbantások, közúti balesetek száma.

- Miért van ez így? – Kérdezte a Marsall.
- Jelentem azért, mert Magyarországnak, - Mátyás király óta -, nem volt igazi vezetője. Mátyás óta, a magyarok minden háborúból vesztesként kerültek ki.

Az 1848/49 – es szabadságharc megvívása során, az újságíróból lett kormányzó, vágóhídra küldte a legjobb magyar családok férfitagjait. A császári- és az őket támogató cári haderővel szemben tehetetlen, közel félmillió magyar, a legjobb magyar családok sarjai haraptak a fűbe, közben minden maradt a régiben, vagy még rosszabb lett.

Magyarország területének 2/3 – át a „Trianoni békeszerződés” hatálybalépésével elvették. Magyarországot hat részre szabdalták szét. Románia, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Ausztria, Oroszország magyar területeket, ill. magyar lakosságot kapott. A képzetlen, állandóan féltékenykedő román, cseh, jugoszláv államvezetés menekültekké, hívatlan betolakodókká degradálta a saját szülőföldjén maradó, erőszakkal „elcsatolt” magyar lakosságot.

A II. világháborúba Magyarországot Hitler és Horthy vitte bele. Akkor amikor a hitleri Németországot már minden csatlósa elhagyta, Magyarország még mindig kitartott Hitler mellett. A hatfelé szabdalt, szerencsétlenségek tömegétől sújtott Magyarország újból vesztesként, szétlőve, porig bombázva került ki a háborúból.

- Tábornok, meg kell jegyezzem, hogy imponál nekem az Ön Magyarországot érintő történelem ismerete. Ennek ellenére nem értem, hogy a magyarok miért nem képesek találni egy olyan hazafit, aki emberi értékek tekintetében hasonlít az imádott, egykori Mátyás királyukhoz?

- Jelentem azért, mert a „jó vérű magyar családok” többsége odaveszett a háborúkban. Öt idegen államszervezethez csatolták Magyarország leggazdagabb területeit és vele együtt az ősidők óta ott élő, tehetősebb emberekből álló lakosságot is. A magyarság elvesztette természeti értékeinek, bányakincseinek több, mint 80 % - át, java lakosságának több mint az 1/3-át.

Minőségi veszteségek is érték az országot. Elvesztették az elcsatolt gazdag területekre települt ősi magyar családokat. A magyar tragédiában érintett öt idegen államszervezetből három a korábbi KGST– hez tartozott. Ezekben az államokban a szovjet befolyás dominált.

Jugoszlávia „fél-semlegessége” a gyakorlatban is fél megoldásnak bizonyult. A Vajdasági magyarság autonómiája mégis többet adott az erőszakkal elcsatolt országrésznek, mint az előzőekben említett KGST– hármak együttvéve.

- És Ausztria? – Kérdezte a Marsall.

- Jelentem Ausztriának az átlagpolgára éppen úgy lenézi a magyarságot, mint pl. a németek az osztrákokat. Ez egy nagyon sajnálatos „hitleri übermens” származék. Ausztria cselédként szeretné kezelni a magyarokat, éppen úgy, mint a császárság idején.

Nem szeretném a komisz részletekkel untatni Önt, ezért inkább azt mondom, hogy véleményem szerint Ausztria mindezek ellenére, élhetőbb életet biztosít az elsősorban Burgenlandban élő, kb. 40.000 magyarnak.

- Tábornok, Önnek köszönhetően, lassan kezdek képbe kerülni a magyarokat illetően. Valami azért mégis nagyon zavar engem ennek a kétségtelenül szerencsétlen sorsú népnek az életkörülményeiben. Jelentős kérdőjelek és hatalmas kontrasztok vannak ott.

Az elmúlt hetekben olvastam az egyik Bécsbe települt japán bankház jelentését. Abban az áll, hogy amikor a magyarok megkapták a világútlevelüket évente 4,5 – 5,0 milliárd USD összegért vásároltak Ausztria üzleteiben. Ugyanez a japán bankház tesz említést arról is, hogy a rendszerváltás előtti évben a magyar pártközpont nyilvánosságra hozott egy statisztikát, amelyben az állt, hogy a magyar lakosság tartalékvaluta készlete maximum 250 millió USD– re becsülhető. Mégis képesek voltak a magyarok évente négy - öt milliárd USD feletti összeget elkölteni Ausztriában? – Kérdezte élesen a Marsall.

- Jelentem én már hosszú ideje készülök arra, hogy Ön ezt a kérdést egyszer fel fogja tenni nekem. A leglényegesebb magyarázatnak azt tartom, hogy a „fekete piacon” már 14 – 15 évvel ezelőtt is korlátlan mennyiségű keményvalutát lehetett venni Magyarországon. Amikor Ön engem 1979 őszén Magyarországra vezényelt, a fekete piacon egy nyugatnémet márkáért 15 Ft-ot kértek. A magyar lakosság tisztában volt azzal, hogy a forint értéke rohamosan csökkenni fog. Ezért megtakarított forintjaikból elsősorban a külkereskedelemben dolgozóktól, szállodaportásoktól, banktisztviselőktől, taxisofőröktől, USD– t, DEM– et és ATS– t vásároltak.

A rendkívül ügyetlenül vezetett magyarságot régtől sújtotta egy un. valutakorlátozó intézkedés és annak csökevényei. Ezen utóbbiaknak az volt a lényege, hogy előbb öt, majd maximum tíz USD összegű magánvalutája lehetett egy– egy állampolgárnak. A lakosság nem tehetett egyebet, mint azt, hogy titokban átváltott pénzét eldugdosta.

A féktelen kommunista hatalom azonban ráuszította, a mindenre kapható aljas vérebeit, a szerencsétlen sorsú magyarokra. Jellemző, hogy az átlag lakosságnak mintegy 40 - 50 %- a un. „megbecsült” pártállami- rendőrbesúgó volt. A besúgók egyféle büntetlenséget élveztek. Viszont az is tény, hogy éppen ők jeleskedtek, ők adták-vették a legjobban, a tiltott értékeket. Ők csencseltek a legbátrabban a nyugati valutával, az arannyal és a drágakövekkel. Természetesen önmagukat és saját köreiket nem súgták be. Ebből eredően, - a rendszerváltás körüli években -, a magyar felnőtt lakosságnak kb. fele titokban rendelkezett már egy– egy nagyobb összegű USD, vagy DEM, ill. ATS tőkével.

Csakhogy az óriásira duzzasztott, titkos besúgóhálózat miatt, az évtizedek óta üldözött lakosság, Magyarországon nem merte sem elkölteni, sem beváltani összespórolt valutáját.

Ebből olyan elképesztő „valutakáosz” keletkezett, hogy 1988/89 - ben nem csupán az államvezetés, hanem még az un. jól értesültek sem tudtak semmit a valóságról. Az új demokratikus vívmánynak számító világútlevél birtokában, a közeli, szabadnak számító Ausztriában vásárolták el a magyarok a nehezen összekuporgatott pénzüket.

Azt talán mondanom sem kell, hogy kb. négymillió magyar családot sújtott a vérszomjas kommunista fenevad által szított, aljas szándékú valutatobzódás. Elsősorban a valutacsencselők jártak jól, mivel ők 40 - 60 %-os felárral adták– vették az ebül megszerzett nyugati bankókat. Más kérdés az, hogy az osztrák kereskedők még a valutacsencselőknél is jobban jártak, mert az olcsón beszerzett, silány minőségű termékeket extraprofittal adták el a bevásárló körúton tartózkodó magyar turistáknak.

A Főparancsnok felhúzott szemöldöke jelezte Mihail tábornok felé, hogy felettese elégedetlen a hallottakkal. Szinte mindegyik korábbi KGB– ügynök tudta a Marsallról, hogy legjobban az hozza ki Őt a sodrából, ha az önvédelemre képtelen, szegénysorban élő állampolgárokat kirabolják, ill. kiszipolyozzák.

- Tábornok, miképpen szándékozik Ön segíteni a kirabolt, becsapott magyar lakosságon? – Kérdezte kőkemény hangon a Marsall.

- Jelentem két év múlva új választások lesznek Magyarországon. Nekem az a meggyőződésem, hogy az lenne a legjobb, ha az országot kifosztó, korábbi kommunista vezetés legalább négy évre visszavenné az ország vezetését.

- Kinek lenne az jó? – Nézett nagyot a Marsall.

- Jelentem erre a kérdésre nem lesz könnyű válaszolnom. Én ugyanis szembesíteni szeretném az általuk előidézett elképesztő szegénységgel mindazokat, akik a rendszerváltás küszöbén nem hallgattak rám.

Sokan harácsoltak össze, általuk teljesen kezelhetetlen nagyságrendű vagyonkészletet. Lépten, nyomon találkozom azzal az elszomorító állapottal, hogy a volt ipartelepek üresen tátonganak. Ebből fakadóan, a környéken élő lakosságnak ma már nincs munkalehetősége. Munkanélküli segélyből tengetik életüket. Más kérdés az, hogy a rendszerváltó pártok irányításával végrehajtott privatizációt, bankkonszolidációt, kárpótlást, „e-hitelek” juttatását és az egyéb hajmeresztő síbolásokat halasztás nélkül felül kell vizsgálni.

Ennek a rendkívül komplikált feladatnak a végrehajtására kizárólag a korábbi hatalomból kipenderített vezetők alkalmasak.

- Ezáltal mennyivel lesz jobb a magyar kisemberek sorsa? – Kérdezte emelt hangon a főparancsnok.

- Jelentem biztos vagyok abban, hogy nem lesz jobb. Csakhogy az elmúlt közel 2,5 év olyan elképesztő negatívumokkal rukkolt elő, hogy az így kialakult állapottal még a legpesszimistább elemzők sem kalkulálhattak.

A párt-állami, a szövetkezeti és a szakszervezeti vagyon nagyobbik hányada olyan emberek magánvagyonát gyarapítja, akik egyáltalán nem értenek annak működtetéséhez. Ebből eredően a termelési eszközök jelentős része nem vesz részt az újratermelés folyamatában. Eközben roppant módon nőtt a Magyar Állam külföldi adósságállománya is.

Titkosított kormányhatározatokkal, elképesztő összegeket síboltak át bankokba, alapítványokba, pártkötődésű vállalkozásokba. Az infláció soha nem tapasztalt mélységbe taszította a magyar forint értékét. Magyarország gazdasága ismét csőd közeli állapotban van.

- Ebben az esetben Magyarországnak mentőövre van szüksége. Ugye jól értem Önt tábornok? – Kérdezte a döbbenten figyelő főparancsnok.

- Jelentem igen. – Válaszolta az országparancsnok.

- Köszönöm Önnek a korrekt tájékoztatót. Kérem továbbra is nagyon körültekintően folytassa munkáját. Törekedjen arra, hogy a cégeim tulajdonába került vagyon értéke lehetőleg ne csökkenjen. Szeretném hangsúlyozni, hogy az Önök által Magyarországon megszerzett cca. 1,5 milliárd USD piaci értéket képviselő portfolióink értékének megőrzése minden tekintetben előnyt kell élvezzen. Tisztában vagyok azzal, hogy a rendszerváltás vadhajtásait nagyon nehéz lesz megnyirbálni.
Kérem támogassa azokat az erőket, akiknek legalább egy kis sanszuk van arra, hogy képesek lesznek konszolidálni Magyarország helyzetét.
- Értettem Mr. Dr. Boergh, kérek engedélyt távozni.
- Távozhat.









Aranypénz

Aranyrudak

Aranyéhség

A cári korona

Irdatlanul sok pénz, arany- és drágakőhegyek

Vezetéknév

Keresztnév:

E-mail cím:





Naponta 1 ek. méz + 1 ek. virágpor + 2 citrom leve egy embernek. A sav-bázis egyensúly is fontos!